KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁJÉKOZTATÓ A KIEMELTEN TÁMOGATOTT KISTÉRSÉGEKRŐL



Hasonló dokumentumok
311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

A járások legfontosabb adatai, 2010

81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 187. szám

A klaszteresedés lehetőségei a Dél-Alföldön

AZ INNOVÁCIÓS KAPACITÁS TÉRBELISÉGE A REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉG SZEMPONTJÁBÓL

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

TÉRSÉGEK VERSENYKÉPESSE: RÉGI ÉS ÚJ IRÁNYOK, VIZSGÁLATI LEHETŐSÉGEK

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁJÉKOZTATÓ A KIEMELTEN TÁMOGATOTT KISTÉRSÉGEKRŐL

Fejlődő és leszakadó járások

Az OALI pályázati kiírása a praxis váltás programra. Praxisjog vásárlása

Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása.

A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK LEHATÁROLÁSA

KIEMELTEN TÁMOGATOTT KISTÉRSÉGEK AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Megyei és körzeti földhivatalok

az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás évi helyzetéről

FIT-jelentés. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁJÉKOZTATÓ

6. Bács-Kiskun Kiskőrösi járás Egészségügyi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény 06-20/

Foglalkoztatáspolitika

Frissítve: június 21 napján

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató

Új Széchenyi Terv Kombinált Mikrohitel Program - TELEPÜLÉS LISTA -

Fiókirodák címe, nyitva tartása

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál)

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Hátrányos helyzetű járások és települések. Urbánné Malomsoki Mónika

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

A kistérségek településszerkezeti tipizálása

Pályázati kiírás kedvezményezett járásban végzett összefüggő egyéni iskolai gyakorlat támogatására tanárjelölt hallgatók számára

Kistérségi Népegészségügyi Intézetek elérhetőségei. /fax

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK

Támogatott pályázatok - K1

az egységes ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás évi helyzetéről

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pályázati kiírás kedvezményezett járásban hospitálásban, foglalkozástartásban való részvételre tanítójelölt és tanárjelölt hallgatók számára

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

A Kormány 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelete a kedvezményezett járások besorolásáról

2. Az egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer bemutatása

ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete 7623 Pécs, Szabadság út 7. T.: (72) , (72)

Közkincs-I/1. Kistérségi Közkincs-Kerekasztalok működésének további támogatása

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

TANULMÁNY Idegen nyelvi mérés, 2015

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek


Hazánk területi egységeinek öregedési indexei ( év) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika

Térségi fejlődés és kedvezményezettségi kategória változások: kérdések, dilemmák, összefüggések

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései. Cseri József ügyvezető igazgató

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

13/2013. (VII.9.) KIM rendelet a területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet módosításáról

10 ezer fő alatti települések (Budapesti agglomeráció nélkül)

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Az MFB Zrt. hitelei a felzárkózásért, a versenyképességért

Magyar joganyagok - 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet - az állami köznevelési közfe 2. oldal f) értékeli a köznevelési intézmények szakmai feladatai

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

MFB az ország fejlesztési bankja

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási

Támogatás mértéke Ft 70% GINOP felhordó hálózatok fejlesztése a Balmazújvárosi

2. Az R. 2. (2) bekezdésében a Magyar Köztársaság helynévkönyve szövegrész helyébe Magyarország közigazgatási helynévkönyve szöveg lép.

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási

Tájékoztató munkaszüneti nap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási időről

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

Hat ábra hat megállapítás az Észak-magyarországi régió leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete 1

FVM VKSZI Az IKSZT/2008/1 pályázati kiírásra szeptember 30.-ig pályázatot benyújtó települések listája

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S )

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008

MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám

Sodexho Pass utalványokat értékesítı posták (A * jelölt postákon KULTÚRA utalvány is vásárolható)

sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Ajka ÉNYKK Zrt. autóbusz-állomás (88) Baja DAKK Zrt. autóbusz-állomás, Csermák tér (79)

A tudás-intenzív szolgáltatások térbeli eloszlásának vizsgálata Magyarországon

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai

Developing and lagging districts

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

Átírás:

KÖZPONTI STTISZTIKI HIVTL TÁJÉKOZTTÓ KIEMELTEN TÁMOGTOTT KISTÉRSÉGEKRŐL Budapest, 2008

KÖZPONTI STTISZTIKI HIVTL, 2008 ISBN 978-963-235-164-3 Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Igazgatási és nemzetközi főosztályán Főosztályvezető: Mészáros Árpád Összeállította: Faluvégi lbert

TRTLOM KIEMELTEN TÁMOGTOTT KISTÉRSÉGEK... 5 területfejlesztés kedvezményezett térségeinek 2007. évi besorolása... 5 z új OGY-határozat a hazai és a közösségi forrásokból nyújtandó területfejlesztési támogatások általános elveiről... 5 kedvezményezett besorolásának feltételrendszere az új OGY-határozatban... 6 komplex mutató kiszámításánál használt adatok körének kialakítása...9 komplex mutató rendszerének új alapokra történő helyezése... 9 területfejlesztési-statisztikai kis rendszere... 10 komplex mutató számításánál figyelembe vett lényeges szempontok... 11 társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos (kedvezményezett) kis meghatározásának menete... 12 hátrányos és a leghátrányosabb kis lehatárolásának eredményei... 12 kedvezményezett területi megoszlása... 15 KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEK LISTÁJ... 19 IRODLOM... 22 TÁBLÁZTOK... 23 TÉRKÉPEK... 49 3

KIEMELTEN TÁMOGTOTT KISTÉRSÉGEK 1 területfejlesztés kedvezményezett térségeinek 2007. évi besorolása területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 6. -ának e) pontja alapján a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveinek, a kedvezményezett besorolási feltételrendszerének meghatározása az Országgyűlés hatásköre. törvény 27. (1) b) pontja alapján a kedvezményezett besorolása a kormány feladata. területfejlesztés kedvezményezett térségeinek jegyzékéről szóló hatályos 64/2004. (IV. 15.) kormányrendelet a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett besorolásának feltételrendszeréről szóló 24/. (IV. 20.) OGYhatározatban meghatározott feltételrendszer, valamint a kis megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről szóló 244/2003. (XII. 18.) kormányrendeletben meghatározott kistérségi lehatárolás szerint sorolta be a kiset. Ezt a lehatárolást a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló. január 1-jétől hatályos 2004. évi CVII. törvény megerősítette. z Országgyűlés 2007. június 25-én új határozatot fogadott el a 2013. december 31-ig terjedő időszakra a területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett besorolásának feltételrendszeréről. z új, a 67/2007. (VI. 28.) számú országgyűlési határozatban meghatározott besorolási feltételrendszer alapján, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2007. évi CVII. törvénnyel módosított 2004. évi CVII. törvény alapján újból meg kellett határozni a kis fejlettségét, és ez alapján ismét be kellett sorolni területfejlesztés szempontjából kedvezményezett et. kedvezményezett új besorolását a 311/2007. (XI.17.) kormányhatározat tette közzé. z új OGY-határozat a hazai és a közösségi forrásokból nyújtandó területfejlesztési támogatások általános elveiről 1. területfejlesztési politika átfogó célja a Nemzeti Lisszaboni kcióprogram és az ktualizált Konvergenciaprogram célkitűzéseivel összhangban az ország és térségei harmonikus és kiegyensúlyozott területi fejlődésének elősegítése. lapvető követelmény, hogy a különböző társadalmi-gazdasági adottságú eltérő, sajátos, de egymással összhangban álló fejlesztési stratégiát valósítsanak meg. Ennek eredményeként javul a versenyképessége, mérséklődnek a térségi és a települési szintű különbségek, fenntartható a fejlődés és biztosítható az örökségvédelem, valamint a környezeti szempontok integrációja. z ország térségeivel együtt szervesen bekapcsolódik az európai térszerkezetbe, erősödik a decentralizáció, valamint a regionalizmus. 2. z Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció alapján az Országos Területfejlesztési Koncepcióban meghatározott középtávú országos és térségi területfejlesztési célok elérését jelentős részben az Új Magyarország Fejlesztési Tervben, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban, az ágazati és regionális operatív programokban meghatározott közösségi és hazai források által támogatott fejlesztések megvalósítása szolgálja. 3. regionális fejlesztési tanácsok az ország átfogó fejlesztési irányait meghatározó Országos Területfejlesztési Koncepcióval, az Országos Területrendezési Tervvel, az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programmal, a 1 területfejlesztés kedvezményezett térségeinek 2007. évi besorolása a 67/2007. (VI.28.) OGY-határozat és a 2007. évi CVII. törvénnyel módosított 2004. évi CVII. törvény alapján. 5

regionális operatív programokkal összhangban a tisztán hazai források felhasználásával megvalósítandó fejlesztési programjaikkal teszik teljessé a régiók fejlesztési eszközrendszerét. tervezési folyamatban a régiók stratégiai céljait meghatározó regionális fejlesztési koncepciókból indokolt kiindulni. Követelmény, hogy a különböző szintű térségi fejlesztési programok egymásra épüljenek. regionális fejlesztési programok tartalmazzák a Balaton, a budapesti agglomeráció és a Tisza térsége, valamint a Duna mente és más komplex térségi programok, illetve a megyei és kistérségi fejlesztési programok célkitűzéseit is. 4. Központi és regionális szinten egymással összhangban lévő döntésekkel célszerű támogatást biztosítani az Új Magyarország Fejlesztési Terv hét regionális operatív programjában szereplő, valamint a régiókat közvetlenül érintő más programok célkitűzései megvalósítását szolgáló fejlesztésekhez. 5. projektek kiválasztásának eljárási formáit célszerű összehangolni. nagyprojekt, a kiemelt projekt, a kétfordulós pályázat, az egyfordulós pályázat, valamint a közvetett támogatás eljárási forma alkalmazása egyaránt indokolt. z eljárási formák közül az elérendő célhoz leginkább illeszkedő formát szükséges kiválasztani és alkalmazni. 6. projekttámogatás formáit célszerű összehangolni. visszatérítendő, a vissza nem térítendő, a kamattámogatási formák alkalmazása egyaránt indokolt. támogatási formák közül az elérendő célhoz leginkább illeszkedő formát szükséges kiválasztani és alkalmazni. 7. területfejlesztési szempontból kedvezményezett, ezen belül a leghátrányosabb kis fejlesztésére rendelkezésre álló forrásokat differenciált támogatási szabályok alapján indokolt felhasználni. kedvezményezett, ezen belül a leghátrányosabb kisből benyújtott pályázatokat a pályázatok értékelése során a felzárkóztatás elősegítése érdekében indokolt előnyben részesíteni. 8. z információ ellátottság és az információ minőségének javításával a források hatékony felhasználása céljából szakmai segítséget szükséges nyújtani az optimális pályázati lehetőség kiválasztásához, a pályázat megírásához, különös tekintettel a területfejlesztési szempontból kedvezményezett kisre. 9. támogatások erősítsék a területi kötődést, a regionális identitástudat fejlődését, a kulturális örökség és a kulturális értékek megőrzését szolgáló helyi és regionális kezdeményezőkészség kialakulását, a szakmai hagyományok felélesztését, a Kárpát-medencei kapcsolatok kibontakozását. 10. területfejlesztési támogatások felhasználásával is indokolt csökkenteni az oktatásban és a lakhatásban tapasztalható elkülönülést/elkülönítést, hozzájárulva ezzel a szegregáció megszüntetéséhez. 11. Támogatás csak olyan fejlesztések megvalósításához adható, amelyek megvalósulása esetén a környezet igénybevételének mértéke, illetve terhelése nem haladja meg a környezeti elemek (azok összetevőinek és rendszereinek, ökoszisztémáinak) terhelhetőségét és eltartóképességét, önfenntartók és gazdaságosan működtethetők. Megfelelnek az Országos Területfejlesztési Koncepció térségi fenntarthatósági és térhasználati elveinek, az Országos Területrendezési Terv szabályozásának és a Nemzeti Környezetvédelmi Program célkitűzéseinek. kedvezményezett besorolásának feltételrendszere az új OGYhatározatban 1. Területfejlesztési szempontból kedvezményezett térség alatt a területi fejlettségi besorolás alapján kedvezőtlenebb helyzetben lévő kiset kell érteni. 2. kis területi fejlettség alapján történő besorolásánál a megyei jogú várossal rendelkező kis kivételével gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális, foglalkoztatási mutatókból (öt mutató csoport) képzett komplex mutatót szükséges figyelembe 6

venni. komplex mutató kiszámításánál használt adatok körét a határozat melléklete tartalmazza. 3. megyei jogú várossal rendelkező kis esetében a komplex mutató számítását a megyei jogú város mutatóival és a megyei jogú város mutatói nélkül is indokolt elvégezni. Ezen kis besorolásánál a két számítási mód számtani átlagát kell figyelembe venni. 4. Kedvezményezett kisnek minősülnek a hátrányos kis, ezen belül a leghátrányosabb kis. 5. kistérségnek kell minősíteni azokat a kiset, amelyeknek a komplex mutatója kisebb, mint az összes kistérség komplex mutatójának átlaga. 6. hátrányos kisen belül azokat a legalacsonyabb komplex mutatóval rendelkező kiset, amelyekben az ország lakóének 15%-a él, leghátrányosabb kisnek kell minősíteni. 7. zon, legalacsonyabb komplex mutatóval rendelkező leghátrányosabb kis felzárkóztatása érdekében, amelyekben az ország lakóének 10%-a él, alapvetően európai uniós forrásokra építve komplex programot kell kidolgozni, és annak megvalósítását kiemelten szükséges támogatni. 8. zokban a régiókban, ahol az 5. pont szerint meghatározott hátrányos kis lakóe nem éri el a régió lakóének 30%-át, a régión belüli kohézió erősítése érdekében a regionális fejlesztési tanácsok a 2. és a 3. pont szerint meghatározott komplex mutató figyelembevételével regionális szempontból hátrányos kiset jelölhetnek ki. regionális szempontból hátrányos kis kijelölésénél a regionális fejlesztési tanács a komplex mutató alapján besorolt kis közül a besorolási rangsorban soron következő és a régió területén lévő kiset veheti figyelembe. régió területén lévő hátrányos és a regionális szempontból hátrányos kis együttes lakóe nem haladhatja meg a régió lakóének 30%-át. regionális szempontból hátrányos kis lakóét a tisztán hazai decentralizált források felosztásánál nem kell figyelembe venni. 9. települések között is jelentősek a fejlettségbeli különbségek, ezért indokolt meghatározni egyrészt a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak minősített településeket, másrészt a jelentős munkanélküliséggel sújtottnak minősített településeket. társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak minősített települések besorolásánál a gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális, foglalkoztatási mutatókból képzett komplex mutatót kell figyelembe venni. komplex mutató kiszámításánál használt adatok körét szintén a határozat melléklete tartalmazza. Társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak kell minősíteni azokat a településeket, amelyeknek a komplex mutatója kisebb, mint az összes település komplex mutatójának átlaga. Jelentős munkanélküliséggel sújtottnak kell minősíteni azokat a településeket, amelyekben a munkanélküliségi arány számított mutatója meghaladja az országos átlag 1,75-szeresét. 10. társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak, vagy jelentős munkanélküliséggel sújtottnak minősített településeket a hátrányos, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak és jelentős munkanélküliséggel sújtottnak minősített településeket pedig a leghátrányosabb kiskel egyenlő elbánásban szükséges részesíteni. 11. kedvezményezett kis és települések besorolásánál használt dinamikus mutatók esetében a rendelkezésre álló utolsó öt év időtartamának adatait, a statikus mutatók esetében a rendelkezésre álló legfrissebb adatokat kell felhasználni. 12. kedvezményezett kiset és településeket a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulása illetékességi területének felülvizsgálatát követően felül kell vizsgálni. kedvezményezett kis és települések köréből kikerülő kiset és településeket a fejlesztési célú támogatások igénybevételénél egy évig átmenetileg 7

kedvezményezettnek indokolt tekinteni, esetükben a kedvezményezett kisnél alacsonyabb támogatási intenzitást biztosítva. kis elmaradottságát/fejlettségét mérő komplex mutató kiszámításánál használt adatok köre és vonatkozási éve a 67/2007. (VI.28.) OGY-határozat 3. sz. melléklete alapján I. Gazdasági mutatók 1. működő gazdasági szervezetek db, 2004 2. kereskedelmi és magánszálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák éj, 3. kiskereskedelmi boltok db, 4. mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottakból, %, 5. szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottakból, %, 6. működő gazdasági szervezetek számának változása, %, 1999 2004 7. z önkormányzatok helyi adóbevétele egy, Ft, 8. tudományos kutatók, fejlesztők db, II. Infrastrukturális mutatók 1. közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások 2. z egy km vízvezeték-hálózatra zárt csatornahálózat hossza, méter, 3. vezetékes gázt fogyasztó háztartások száma a lakásállomány százalékában, %, 4. rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások 5. hétköznapi elérés mutatója, perc, 2007 6. telefonfőállomások (ISDN-nel együtt) db, 7. kábeltelevízió előfizetőinek db, 8. szélessávúinternet-előfizetők fő, 2006 9. gyorsforgalmi csomópontok elérés mutatója, perc, 2007 III. Társadalmi mutatók 1. z épített 3 és annál több szobás lakások aránya az időszak végi lakásállományból, %, 2000 2. személygépkocsik kor szerint súlyozott db, 3. Vándorlási különbözet: időszak közepi fő re évi átlag, fő, 2000 4. Halálozási ráta (az halálozások száma), db, 5. z egy állandó szja-alapot képező jövedelem, Ft, 6. Urbanitás/ruralitás indexe (az adott kistérség ének hány %-a él 120 fő/km 2 -nél nagyobb népsűrűségű településen), %, 2007 IV. Szociális mutatók 1. Fiatalodási index (a 15 évesnél fiatalabbak a 60 éves és idősebb százalékában), %, 2. foglalkoztatott nélküli háztartások 3. 18 éves és annál idősebb, legalább középiskolai érettségivel rendelkezők 4. z önkormányzatok által rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos, fő, 5. rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesítettek aránya a 0 24 éves ből, %, 8

V. Foglalkoztatási mutatók 1. Nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes korú ből, %, 2006 átlaga 2. Tartósan legalább 12 hónapja folyamatosan nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes ből, %, 2006 átlaga 3. ktivitási ráta, %, komplex mutató kiszámításánál használt adatok körének kialakítása kis besorolásánál használt komplex mutatórendszer megújításánál az alapelvek az alábbiak voltak: a rendszernek koherensnek kell lennie; csak olyan mutatók használata fogadható el, amelyek mérhetőek, ellenőrizhetőek, nyilvánosak, azaz minden érintett számára hozzáférhetőek és dinamikus összehasonlításra alkalmasak; a felhasznált mutatók száma korlátlanul nem bővíthető, és csak a kistérség fejlettségét ténylegesen megragadó, azaz a kis besorolását ténylegesen differenciáló mutatókat indokolt figyelembe venni; a komplex mutató kiszámításánál használt módszernek egyszerűnek, átláthatónak kell lenni, hogy a besorolást a kis képviselői könnyen ellenőrizhessék. nyilvánosság, az ellenőrizhetőség és a rendszerbe vetett bizalom fenntartása érdekében továbbra is indokolt, hogy a besorolásnál alkalmazott mutatókról, illetve a komplex mutató kiszámításánál használt módszerről tájékoztató kiadvány készüljön, amelyet minden érintett számára hozzáférhetővé kell tenni. komplex mutató rendszerének új alapokra történő helyezése z állam által ellátott feladatokban és a központi költségvetésben bekövetkezett változások és ezzel párhozamosan az öngondoskodás szerepének felértékelődése következtében, tekintettel a társadalomban bekövetkezett változásokra, elengedhetetlen volt a komplex mutató rendszerének új alapokra történő helyezése. Ennek keretén belül megtörtént a mutatószámcsoportok, valamint a mutatószámcsoportokat alkotó mutatók felülvizsgálata. z Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve több alkalommal hajtott végre próbaszámításokat az elmúlt években. z eltérő módszerrel (pl. faktoranalízis) és mutatókkal végzett számítások eredményeként azonban a kis sorrendje alapvetően nem változott meg, így továbbra is a pontozásos módszer, a komplex fejlettségi mutató került alkalmazásra. nnak érdekében, hogy a komplexmutató-rendszer a kis társadalmi-gazdasági helyzetében bekövetkezett változásokat jobban figyelembe tudja venni, s a felmerülő igények is a lehetőségek szerint beépüljenek a rendszerbe, a gazdasági, az infrastrukturális, valamint a foglakoztatási mutató csoportok mellett egy önálló társadalmi és egy önálló szociális mutató készült el. z új rendszerben erőteljesebben jelennek meg a társadalmi és a szociális szempontok, ugyanakkor a bekövetkezett változásokkal arányban csökken a gazdasági, az infrastrukturális, valamint a foglalkoztatási szempontok súlya. négy mutatócsoportos, 19 változóból álló rendszert felváltó öt mutatócsoportos, 31 mutatós rendszer a kis helyzetét szélesebb körben vizsgálja és veszi figyelembe a besorolásnál, így a korábbi rendszernél átfogóbb eredményt adhat. vizsgálatnál a legfrissebb adatokat használtuk, a statikus mutatók vonatkozási éve általában, a dinamikus viszonyszámok időszaka 2000. 9

területfejlesztési-statisztikai kis rendszere területfejlesztési-statisztikai kis 174 térségből álló új rendszerét a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 2007-ben módosított melléklete tette közzé. vizsgálatokat a kisnek erre a rendszerére végeztük el. 2004. évi CVII. törvény alapján 2006. október 1-je és 2007. március 30-a között zajlott le a kis rendszerének felülvizsgálata, amelynek eredményeként a települési önkormányzatok kezdeményezésére 174 területfejlesztési-statisztikai kistérséget alakítottak ki. kis új rendszerét a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2007. évi CVII. törvénnyel módosított 2004. évi CVII. törvény tette közzé, a 2007. szeptember 17-i közzétételt követő 8. napos hatállyal. felülvizsgálat eredményeként a kis száma 6-tal nőtt, a régi 168 kistérség közül 40-ben volt változás, kiválások, átsorolások miatt csökkent, illetve nőtt k száma. térséget váltó települések száma összesen 121 volt, közülük az új kisbe összesen 85 település került át, térséget váltott még további 36 település. 1. ábra kis új rendszere és a térségváltó települések 2007. szeptember KSH, 2007, F Kistérséget váltó települések 6 új kistérség: Megye Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Zala Kistérség Érdi Kadarkúti Záhonyi Hévízi Pacsai Zalakarosi 10

változások is indokolttá tették a kedvezményezett ismételt meghatározását. z új kis mellett a korábbi 168 kistérségből 40 település-összetétele is módosult, így megváltozott az a tér, amelyben a kis helyzetét mérni szükséges, mérhetően nőttek a különbségek a kedvező és a kedvezőtlen adottságú között. területfejlesztési-statisztikai kis, 2007. szeptember 25. 1. táblázat Megyenév Kistérség Új kistérség Kistérségváltás (új kistérség v. átsorolás), település Kistérségváltás = új kistérség, település Kistérségváltás = átsorolás, település Település összesen Budapest 1 0 0 0 0 1 Baranya 9 0 0 0 0 301 Bács-Kiskun 10 0 2 0 2 119 Békés 8 0 5 0 5 75 Borsod-baúj-Zemplén 15 0 1 0 1 358 Csongrád 7 0 0 0 0 60 Fejér 10 0 3 0 3 108 Győr-Moson-Sopron 7 0 1 0 1 182 Hajdú-Bihar 9 0 1 0 1 82 Heves 7 0 3 0 3 121 Komárom-Esztergom 7 0 0 0 0 76 Nógrád 6 0 0 0 0 131 Pest 16 1 14 4 10 187 Somogy 11 1 28 23 5 245 Szabolcs-Szatmár-Bereg 12 1 11 11 0 229 Jász-Nagykun-Szolnok 7 0 1 0 1 78 Tolna 5 0 0 0 0 109 Vas 9 0 1 0 1 216 Veszprém 9 0 2 0 2 217 Zala 9 3 48 47 1 257 ÖSSZESEN 174 6 121 85 36 315 2 komplex mutató számításánál figyelembe vett lényeges szempontok 1. z egyik fontos szempont volt, hogy a besorolás során, 1997-től követett gyakorlat szerint nem az országos, vagy vidéki átlagtól való eltérés százalékában határozzák meg a kis (és a települések) helyzetét, hanem a legjobb és a legrosszabb érték különbségét, az így mért értékskálát veszik alapul, s annak 5, települési vizsgálatoknál 10 szakaszra való felosztása alapján pontoznak. 2. pontozásnál alapul vett értékskálát ugyanakkor a reális értékelés érdekében igyekszünk szűkíteni, a legjobb értéket akár Budapest, akár más kiugró értéket képviselő térség/település jeleníti meg a KSH figyelmen kívül hagyja a számítások során, s egy kevésbé kiugró értéket képviselő térséget/települést választ. legalacsonyabb (legkedvezőtlenebb) értékeket is általában figyelmen kívül hagyjuk. ( települési vizsgálatokban az értékskála optimalizálására külön modellt használunk.) 3. Ebből adódik, hogy a többször felvetett Budapest- probléma a besorolásoknál nem befolyásolja a számítás eredményeit. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Budapestre ne 11

számítanánk komplex mutatót, így a főváros ott van a számítások alapján képezett fejlettségi rangsor élén, bár egy-egy kiugróan fejlett agglomerációs település rendre megelőzi. ( mostani vizsgálatnál Budaörs térségének jutott ez a szerep.) társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos (kedvezményezett) kis meghatározásának menete 1. mint azt már korábban is említettük, az egyes mutatók szélsőértékei által meghatározott értékskálát öt egyenlő részre osztottuk, majd a legrosszabb értéktől a legjobb felé haladva a kis mutatójuknak megfelelően 1 5 pontszámot kaptak. 2. Ott, ahol Budapesten volt a legkedvezőbb adat, illetve eléggé kiugrónak tűnt a maximum, egy kevésbé kiugró értéket vettünk alapul az osztályozáskor. z ún. fordított mutatóknál ezek: a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, a foglalkoztatott nélküli háztartások aránya, a halálozási arány, a segélyezettek aránya és a munkanélküliségi mutatók a legrosszabb értékeknél kedvezőbb szinten állapítottuk meg a minimumértékeket, ezzel szűkítve az értékskálát, s lehetővé téve az optimálisabb számítást. Erre a számítások elvégzésekor az elérési mutató kivételével mindenütt sor került. 3. Röviden a hétköznapi elérés mutatójáról. z elérhetőség kiszámítása az adott távolságok, valamint az egyes útszakaszokon engedélyezett maximális sebességek figyelembevételével valamennyi településre megtörtént. mutató összetett jellegét az adja, hogy értékét 50%-ban a megyeközpont, illetve a legközelebbi megyeszékhely, 50%-ban a kistérségi központ, illetve a legközelebbi kistérségi központ elérhetőségének percátlaga alapján határoztuk meg. kistérségi hétköznapi elérési mutató a térség települési mutatóinak számmal súlyozott átlaga. másik elérhetőségi mutató a gyorsforgalmi csomópontok elérésének mutatója. Ez utóbbinál valamennyi településre kiszámítottuk a gyorsforgalmi úthálózat legközelebbi csomópontjának/felhajtójának elérését. kistérségi mutató itt is a térség nek számmal súlyozott átlaga. 4. z egyes mutatócsoportok átlagos értéke adta a gazdasági, az infrastrukturális, a társadalmi, a szociális és a foglalkoztatási helyzet mérőszámát, majd az öt mutatócsoport átlaga lett az elmaradottság (fejlettség) közös mérő az ún. komplex fejlettségi mutató azokban a kistérségben, ahol nem megyei jogú város a székhely. 5. megyei jogú város székhelyű kisnél a székhelytelepüléssel együtt, illetve az a nélkül számított komplex mutató átlaga volt a minősítés alapja. hátrányos és a leghátrányosabb kis lehatárolásának eredményei számítások során a fentiek szerinti komplex mutató egyszerű számtani átlaga 2,90 pont volt. lakosságszámmal súlyozott komplex mutató térségi átlagát (3,34 pont) a lehatárolás centrumaként nem vehettük figyelembe. súlyozott számtani átlagnál kisebb értékkel bíró száma 122 volt, az ország 2007. eleji lakóének 48,7%-ával, jóval meghaladva a reálisan támogatható arányt. komplex mutató egyszerű számtani átlaga, a 2,90-es pontérték alatt 94 kistérség volt, ezeket tekintettük hátrányos kisnek. 94 hátrányos kistérség 2007. január 1-jei lakóe 3 millió 152 ezer fő volt, az ország lakóének 31,3%-át téve ki, közelítve a korábbi számításoknál célul kitűzött 1/3-os arányt. hátrányos en kívüli, támogatásra jogosult kedvezményezett települések aránya a 240/2006. (XI.30.) kormányrendelet alapján, 2007. január 1-jétől érvényes lehatárolást figyelembe véve 2,1% volt, így a hátrányos kedvezményezett és az azokon kívüli kedvezményezett települések együttes száma 3 millió 364 ezer fő, az ország ének 33,4%-a. 12

2007. január 1-jén a 94 lehatárolt hátrányos kistérség 1721 településén közöttük 154 városban átlagosan 1832 fő lakott. hátrányos en kívüli, velük azonos elbírálás alá eső 248 kedvezményezett településen az átlagos településméret 2007 elején 856 fő volt. 174 kistérségből korábban 95 volt kedvezményezett, társadalmi, gazdasági és infrastrukturális elmaradottsága, vidékfejlesztési térség, illetve ipari szerkezetváltási térség okán. Ezek közül 84 kistérség továbbra is kedvezményezett, hátrányos térség. z ebbe a körbe újonnan bekerülő kis száma 10, a kiesőké 11. 11 kieső kistérség: Megye Bács-Kiskun Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Komárom-Esztergom Nógrád Somogy Vas Veszprém Kistérség Bajai Csornai Téti Hajdúszoboszlói Oroszlányi Balassagyarmati Rétsági Balatonföldvári Fonyódi Celldömölki Tapolcai hátrányos kis száma ugyan csak egy kistérséggel kevesebb a korábbi kedvezményezett éhez képest, lakóük ugyanakkor a 2007. január 1-jei állapot szerint 74 ezer fővel csökkent. 10 bekerülő kistérség: Megye Bács-Kiskun Békés Csongrád Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Zalai Kistérség Kiskőrösi Kiskunhalasi Szarvasi Hódmezővásárhelyi Szentesi Kaposvári Kadarkúti Záhonyi Pacsai Zalakarosi hátrányos kis közé két megyei jogú város központú és négy újonnan alakult kistérség került be. 13

2. ábra Kedvezményezett kis, 2007. szeptember Jelmagyarázat, komp. progr. (33) Többi leghátrányosabb (14) "Csak" hátrányos (47) Nem érintett (80) hátrányos kis 2. táblázat Megnevezés Térségek, 2007. január 1. Lakó, 2007. január 1. Település, 2007. január 1. 1. kis 94 3152246 1721 2.Kedvezményezett települések (nem hátrányos kisben) 3. kis és kedvezményezett települések - 212249 248-3364495 1969 Ország összesen 174 10 066 158 3152 hátrányos kis közül leghátrányosabb nek azokat kellett minősíteni, amelyekben a lakó együttes száma nem haladta meg az ország ének 15%-át. hátrányos 94 kistérségből e küszöb figyelembe vételével 47 tartozott a leghátrányosabb kis közé. Együttes lakóük 2007. január 1-jén 1 millió 496 ezer fő volt, 885 településen, az ország lakóének 14,9%-a. leghátrányosabb kis városainak száma 82, k átlagos e 1657 fő volt 2007 elején. leghátrányosabb kiskel azonos feltételekkel vehetnek részt a térségfejlesztésben a leghátrányosabb en kívüli elmaradott és magas munkanélküliséggel sújtott leghátrányosabb települések. 2007. január 1-jétől érvényes lehatárolás szerint 244 ilyen település van, 147 ezer fő lakógel 2007 elején. Átlagos ük 601 fő, a törpefalvas kategória felső határát kissé meghaladó méretű. 14

leghátrányosabb közül azokban, ahol a aránya az országos átlag 10%-ának felel meg, felzárkóztatásuk érdekében komplex programot kell/lehet megvalósítani. 2007. január 1-jei szám alapján e kritériumnak 33 kistérség felel meg, együttes számuk 962 ezer fő volt. 719 településük közül 49 volt város, a települések átlagos mérete 1338 fő volt. kedvezményezett területi megoszlása z ország kelet-nyugati megosztottsága itt is megmutatkozik. hátrányos számának 68%-a, üknek mintegy 76%-a a keleti régiókban van. Közép- Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl kedvező helyzetben van, Dél-Dunántúl helyzete közelíti a keleti régiókét. 3. táblázat hátrányos, a leghátrányosabb és a felzárkóztató programmal támogatható kis száma és e régiók szerint Régió Kistérség, komplex programmal Kistérség Közép-Magyarország 17 1 0 0 Közép-Dunántúl 26 5 0 0 Nyugat-Dunántúl 25 6 0 0 Dél-Dunántúl 25 18 9 8 Észak-Magyarország 28 21 15 12 Észak-lföld 28 24 15 8 Dél-lföld 25 19 8 5 ÖSSZESEN 174 94 47 33 Lakó Közép-Magyarország 287268 12826 0 0 Közép-Dunántúl 1107453 108444 0 0 Nyugat-Dunántúl 999361 81106 0 0 Dél-Dunántúl 967677 543445 186637 172773 Észak-Magyarország 1251441 663323 454817 346229 Észak-lföld 1525317 1018169 621379 322422 Dél-lföld 1342231 724933 233150 120929 ÖSSZESEN 10066158 3152246 1495983 962353 Lakó, % Közép-Magyarország 28,5 0,4 0,0 0,0 Közép-Dunántúl 11,0 3,4 0,0 0,0 Nyugat-Dunántúl 9,9 2,6 0,0 0,0 Dél-Dunántúl 9,6 17,2 12,5 18,0 Észak-Magyarország 12,4 21,0 30,4 36,0 Észak-lföld 15,2 32,3 41,5 33,5 Dél-lföld 13,3 23,0 15,6 12,6 ÖSSZESEN 100,0 100,0 100,0 100,0 15

Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon együttesen a hátrányos kisnek 12,8%-a található, ezek lakóe viszont az azonos típusúkéból mindössze 6,4%. Dél-Dunántúl részesedése viszont a hátrányos kisből már 19,1%, számukból 17,2%. túlnyomó többség a leghátrányosabb kis számát és ét illetően az ország keleti régióiban van: a legmagasabb arányok Észak-lföldet jellemzik. leghátrányosabb kis közül Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon egy sem található, ezek a kis Dél-Dunántúlon és az ország keleti régióiban vannak. leghátrányosabb kis közül a komplex programmal is segíthető 33 térségből 8 van Dél-Dunántúlon, 12 Észak-Magyarországon, 8 Észak-lföldön, 5 Dél-lföldön. Népességszámuk Észak-Magyarországon a legmagasabb, ezt követi Észak-lföld, Dél- Dunántúl, valamint Dél-lföld. kedvezményezett besorolása feltételrendszerének 8. pontja kezeli azokat a régiókat, ahol az 5. pont szerint meghatározott hátrányos kis lakóe nem éri el a régió lakóének 30%-át. Ebben az esetben a régión belüli kohézió erősítése érdekében a regionális fejlesztési tanácsok a 2. és a 3. pont szerint meghatározott komplex mutató figyelembevételével regionális szempontból hátrányos kiset jelölhetnek ki. régió területén lévő hátrányos és a regionális szempontból hátrányos kis együttes lakóe nem haladhatja meg a régió lakóének 30%-át. hátrányos kis regionális eloszlása alapján ebből a szempontból három regionális fejlesztési tanács járhat el: a közép-magyarországi, a közép-dunántúli és a nyugatdunántúli. Ezekben a régiókban a lakónek 0,4, 9,8, illetve 8,1%-át teszik ki a lehatárolt hátrányos kis. Régióik ének 29,6, 20,2, illetve 21,9%-át kitevően jelölhetnek ki a tanácsok regionális szempontból hátrányos kiset. régiók néhány jellemző mutatója, 2007 4. táblázat Régió ének aránya, régió=100.0 Nem hátrányos kedvezményezett népsségének aránya, régió=100,0 Komplex mutató kis átlagos e* települések átlagos e* Közép-Magyarország 0,4 0,3 4,10 73534 6292 Közép-Dunántúl 9,8 1,9 3,44 42594 2762 Nyugat-Dunántúl 8,1 2,1 3,28 39974 1526 Dél-Dunántúl 56,2 2,9 2,69 38707 1477 Észak-Magyarország 53,0 5,8 2,49 44694 2052 Észak-lföld 66,8 1,0 2,49 54476 3921 Dél-lföld 54,0 3,3 2,58 53689 5284 ÖSSZESEN 31,3 2,1 2,90 48382 2656 * Budapest nélkül. 16

kis komplex mutatójának átlaga alapján a lakógel súlyozva a régiók sorrendje a már más vizsgálatokból is ismertet mutatja. legfejlettebb ez alapján Közép- Magyarország, azt követi Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl, az országos átlag feletti értékekkel. z átlag alatt Dél-Dunántúlt Dél-lföld követi. legkedvezőtlenebb Észak- Magyarország és Észak-lföld, azonos értékekkel. megyék közül csak Győr-Moson-Sopronban nincs hátrányos térség, őt követi sorrendben Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Vas, Veszprém és Zala megye. hátrányos kis száma 90% felett van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 80 90% között Baranya, Borsod-baúj-Zemplén, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 70 80% közötti Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Somogy megyében. 5. táblázat hátrányos, a leghátrányosabb és a felzárkóztató programmal támogatható kis száma megyék szerint Megye, főváros Kistérség összesen kistérség kistérség kistérség, komplex programmal Budapest 1 0 0 0 Baranya 9 8 3 3 Bács-Kiskun 10 7 2 2 Békés 8 6 4 2 Borsod-baúj-Zemplén 15 13 10 10 Csongrád 7 6 2 1 Fejér 10 3 0 0 Győr-Moson-Sopron 7 0 0 0 Hajdú-Bihar 9 7 5 1 Heves 7 4 2 1 Komárom-Esztergom 7 1 0 0 Nógrád 6 4 3 1 Pest 16 1 0 0 Somogy 11 8 5 4 Szabolcs-Szatmár-Bereg 12 11 8 6 Jász-Nagykun-Szolnok 7 6 2 1 Tolna 5 2 1 1 Vas 9 2 0 0 Veszprém 9 1 0 0 Zala 9 4 0 0 ÖSSZESEN 174 94 47 33 társadalmi, gazdasági és szociális problémák súlyát jobban jelzi a hátrányos kis ének megyén belüli aránya. legkedvezőtlenebb Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol a több mint 70%-a él hátrányos kisben. 60 70% közötti ez az arány Békés, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de 50% feletti Baranya, Borsod-baúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében is. leghátrányosabb kis területi eloszlásának koncentrációja a megyék szintjén jobban megfigyelhető. kistérségtípus e a megye ének 50%-a felett van Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, de 40 50% közötti Békés és Hajdú-Bihar megyében is. Közel 40%-os arány figyelhető meg Borsod-baúj-Zemplén megyében. 17

felzárkóztatási komplex program lehetőségével bíró kis köre a 10%-os küszöb miatt területileg még jobban koncentrált. 12 megyében van ilyen lehetőség, e száma alapján a megyei ből való részesedés két megyében van 40% körül, ezek: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-baúj-Zemplén. Jelentősebb még a hányad Somogy megyében: 23%. Öt megyében e kis aránya 10 20% közötti, míg további négyben 10% alatt marad a 2007 elejei szám alapján. megyék néhány jellemző mutatója, 2007 6. táblázat Megye, főváros ének aránya, megye=100,0 Nem hátrányos kedvezményezett népsségének aránya, megye=100,0 Komplex mutató kis átlagos e* települések átlagos e Budapest 0,0 0,0 4,38-1696128 Baranya 53,6 0,6 2,51 44246 1323 Bács-Kiskun 45,4 5,9 2,61 53629 4507 Békés 68,3 3,0 2,48 47774 5096 Borsod-baúj-Zemplén 57,6 6,7 2,21 47930 2008 Csongrád 52,0 0,2 2,65 60536 7063 Fejér 16,7 0,7 3,31 42871 3970 Győr-Moson-Sopron 0,0 0,9 3,45 63238 2432 Hajdú-Bihar 55,7 0,6 2,59 60627 6654 Heves 32,5 5,5 2,75 45637 2640 Komárom-Esztergom 6,7 0,2 3,58 45005 4145 Nógrád 68,2 3,4 2,51 35505 1626 Pest 1,1 0,7 3,83 73534 6292 Somogy 77,6 1,2 2,68 29863 1341 Szabolcs-Szatmár-Bereg 75,3 0,6 2,29 48005 2516 Jász-Nagykun-Szolnok 69,5 2,3 2,60 57660 5157 Tolna 31,2 9,2 2,87 48193 2211 Vas 8,2 3,0 3,26 29250 1219 Veszprém 4,4 4,9 3,45 40412 1676 Zala 20,3 3,1 3,13 32605 1142 ÖSSZESEN 31,3 2,1 2,90 48382 3194 */Budapest nélkül megyék sorrendje kistérségeik komplex mutatójának számmal súlyozott átlaga alapján a kedvezményezettség mérésekor már bemutatott főbb megyei jellemzőket foglalja össze, tovább árnyalva a régiók szintjén bemutatott különbségeket. Budapest után a legmagasabb a kis komplex mutatójának átlaga Pest megyében, ezt követi Komárom- Esztergom, majd Győr-Moson-Sopron és Veszprém. Átlag feletti értékekkel bír még Fejér, Vas és Zala megye is. legkedvezőtlenebb értékekkel a legrosszabbtól a kedvezőbbek felé haladva Borsod-baúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Baranya és Nógrád megye rendelkezik. 18

KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEK LISTÁJ Megye, kistérség, a komplex mutató 2,90-os átlaga alatt, az ország ének legfeljebb 15%-a, komplex programmal, az ország ének legfeljebb 10%-a 1=igen; 0=nem Baranya Komlói 1 0 0 Mohácsi 1 0 0 Sásdi 1 1 1 Sellyei 1 1 1 Siklósi 1 0 0 Szigetvári 1 1 1 Pécsváradi 1 0 0 Szentlőrinci 1 0 0 Bács-Kiskun Bácsalmási 1 1 1 Kalocsai 1 0 0 Kiskőrösi 1 0 0 Kiskunhalasi 1 0 0 Kiskunmajsai 1 0 0 Kunszentmiklósi 1 0 0 Jánoshalmai 1 1 1 Békés Mezőkovácsházai 1 1 1 Orosházai 1 0 0 Sarkadi 1 1 1 Szarvasi 1 0 0 Szeghalomi 1 1 0 Békési 1 1 0 Borsod-baúj-Zemplén Edelényi 1 1 1 Encsi 1 1 1 Kazincbarcikai 1 0 0 Mezőkövesdi 1 0 0 Ózdi 1 1 1 Sárospataki 1 1 1 Sátoraljaújhelyi 1 0 0 Szerencsi 1 1 1 Szikszói 1 1 1 baúj Hegyközi 1 1 1 Bodrogközi 1 1 1 Mezőcsáti 1 1 1 Tokaji 1 1 1 19

Megye, kistérség, a komplex mutató 2,90-os átlaga alatt, az ország ének legfeljebb 15%-a 1=igen; 0=nem, komplex programmal, az ország ének legfeljebb 10%-a Csongrád Csongrádi 1 0 0 Hódmezővásárhelyi 1 0 0 Kisteleki 1 1 1 Makói 1 0 0 Mórahalomi 1 1 0 Szentesi 1 0 0 Fejér Enyingi 1 0 0 Sárbogárdi 1 0 0 bai 1 0 0 Hajdú-Bihar Balmazújvárosi 1 1 0 Berettyóújfalui 1 1 1 Hajdúböszörményi 1 0 0 Polgári 1 0 0 Püspökladányi 1 1 0 Derecske-Létavértesi 1 1 0 Hajdúhadházi 1 1 0 Heves Hevesi 1 1 1 Füzesabonyi 1 0 0 Pétervásárai 1 1 0 Bélapátfalvai 1 0 0 Komárom-Esztergom Kisbéri 1 0 0 Nógrád Bátonyterenyei 1 1 1 Pásztói 1 0 0 Salgótarjáni 1 1 0 Szécsényi 1 1 0 Pest Szobi 1 0 0 Somogy Barcsi 1 1 1 Csurgói 1 1 1 20

Megye, kistérség, a komplex mutató 2,90-os átlaga alatt, az ország ének legfeljebb 15%-a 1=igen; 0=nem, komplex programmal, az ország ének legfeljebb 10%-a Kaposvári 1 0 0 Lengyeltóti 1 1 1 Marcali 1 0 0 Nagyatádi 1 0 0 Tabi 1 1 0 Kadarkúti 1 1 1 Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai 1 1 1 Csengeri 1 1 1 Fehérgyarmati 1 1 1 Kisvárdai 1 0 0 Mátészalkai 1 1 1 Nagykállói 1 0 0 Nyírbátori 1 1 1 Tiszavasvári 1 1 0 Vásárosnaményi 1 1 1 Ibrány Nagyhalászi 1 1 0 Záhonyi 1 0 0 Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi 1 0 0 Karcagi 1 0 0 Kunszentmártoni 1 1 0 Tiszafüredi 1 1 1 Törökszentmiklósi 1 0 0 Mezőtúri 1 0 0 Tolna Dombóvári 1 0 0 Tamási 1 1 1 Vas Őriszentpéteri 1 0 0 Vasvári 1 0 0 Veszprém Sümegi 1 0 0 Zala Letenyei 1 0 0 Zalaszentgróti 1 0 0 Pacsai 1 0 0 Zalakarosi 1 0 0 21

IRODLOM Faluvégi lbert (1995): z elmaradott lehatárolásának módszerei Statisztikai Szemle, 73. évf. 7..sz. Faluvégi lbert (1997): területfejlesztés támogatási rendszerének statisztikai megalapozása Területi Statisztika, Bemutatkozó szám, 1997 27-49. o. Faluvégi lbert (1998): területfejlesztés kedvezményzett térségei és Területi Statisztika 1998 1. (38.) évf. 2. sz. 174-185. o. Faluvégi lbert (2004): Kistérségeink helyzete az Európai Unió küszöbén Területi Statisztika, 2004. 7. (44.) évf. 5.sz. Faluvégi lbert (): társadalmi-gazdasági jellemzők területi alakulása az átmenet időszakában, várható hatások in: hely és a fej munkaerőpiac és regionalitás Magyarországon, szerk: Fazekas Károly, MT Közgazdaságtudományi Intézet. http://www.econ.core.hu Faluvégi lbert Tipold Ferenc (2007): területfejlesztés kedvezményezett térségeinek 2007. évi besorolása Területi Statisztika, 2007. 10. (47.) évf. 6.sz. KSH: leghátrányosabb kis, 2003 KSH: Tájékoztató a kiemelten támogatott településekről, 2003 KSH: kis társadalmi, gazdasági helyzete, 2006 Regionális Igazgatóságok, sorozat Országgyűlési Határozat és melléklete az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról,. december Országgyűlési Határozat és melléklete az Országos Területfejlesztési Koncepcióról,. december Új Magyarország Fejlesztési Terv Magyarország Nemzeti Fejlesztési Referenciakerete, 2007-2013, az Európai Bizottság döntésének dátuma: 2007. május 7. Új Magyarország Felzárkóztatási Program Nem mondunk le senkiről - a leszakadó kis hanyatlásának megállítására, gazdasági és társadalmi felzárkózásuk megkezdésére: 2007. november 30. területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett besorolásának feltételrendszeréről szóló 67/2007. (VI.28.) Országgyűlési Határozat 22

TÁBLÁZTOK

1. kis fejlettségük növekvő sorrendjében Sorszám Régió Mkód Kistérség név MJV Komplex mutató Lakó, Felülről kumulált összes, fő Felülről kumulált összes, %ő, 2,90 alatt, 15%, komplex program, 10% Kedvezményezett települések népssége lulról kumulált, kedvezményezett telelepülések e,fő lulról kumulált, kedvezményezett települések e az orszég összes e %- ában 1 5 5 baúj Hegyközi 0 1,51 15123 15123 0,2 1 1 1 14734 1635053 16,2 2 5 5 Bodrogközi 0 1,53 17804 32927 0,3 1 1 1 17804 1620319 16,1 3 4 2 Sellyei 0 1,61 14072 46999 0,5 1 1 1 14072 1602515 15,9 4 7 4 Mezőkovácsházai 0 1,68 42843 89842 0,9 1 1 1 36245 1588443 15,8 5 6 15 Csengeri 0 1,75 13877 103719 1,0 1 1 1 13877 1552198 15,4 6 7 4 Sarkadi 0 1,77 24409 128128 1,3 1 1 1 13587 1538321 15,3 7 5 5 Mezőcsáti 0 1,78 14788 142916 1,4 1 1 1 14448 1524734 15,1 8 5 5 Encsi 0 1,80 24241 167157 1,7 1 1 1 24241 1510286 15,0 9 6 15 Fehérgyarmati 0 1,82 38956 206113 2,0 1 1 1 27732 1486045 14,8 10 7 3 Jánoshalmai 0 1,83 16967 223080 2,2 1 1 1 7457 1458313 14,5 11 7 3 Bácsalmási 0 1,87 17698 240778 2,4 1 1 1 10450 1450856 14,4 12 5 5 Szikszói 0 1,89 19338 260116 2,6 1 1 1 13470 1440406 14,3 13 5 5 Ózdi 0 1,89 72266 332382 3,3 1 1 1 69274 1426936 14,2 14 5 5 Edelényi 0 1,90 36155 368537 3,7 1 1 1 35311 1357662 13,5 15 5 10 Hevesi 0 1,97 35910 404447 4,0 1 1 1 28353 1322351 13,1 16 4 2 Sásdi 0 1,97 14731 419178 4,2 1 1 1 7852 1293998 12,9 17 6 9 Berettyóújfalui 0 2,02 52672 471850 4,7 1 1 1 35887 1286146 12,8 18 6 15 Nyírbátori 0 2,03 44808 516658 5,1 1 1 1 40837 1250259 12,4 19 5 5 Szerencsi 0 2,04 44337 560995 5,6 1 1 1 28148 1209422 12,0 20 5 12 Bátonyterenyei 0 2,06 25660 586655 5,8 1 1 1 22049 1181274 11,7 21 6 15 Vásárosnaményi 0 2,06 31266 617921 6,1 1 1 1 31266 1159225 11,5 22 4 14 Csurgói 0 2,07 17970 635891 6,3 1 1 1 7045 1127959 11,2 23 4 2 Szigetvári 0 2,09 27062 662953 6,6 1 1 1 15298 1120914 11,1 24 4 14 Kadarkúti 0 2,10 21021 683974 6,8 1 1 1 14243 1105616 11,0 25 6 15 Baktalórántházai 0 2,11 35371 719345 7,1 1 1 1 26337 1091373 10,8 26 6 15 Mátészalkai 0 2,11 66190 785535 7,8 1 1 1 47159 1065036 10,6 27 5 5 Tokaji 0 2,12 14222 799757 7,9 1 1 1 13010 1017877 10,1 28 4 14 Barcsi 0 2,13 25427 825184 8,2 1 1 1 25033 1004867 10,0 29 5 5 Sárospataki 0 2,13 26385 851569 8,5 1 1 1 11882 979834 9,7 30 4 17 Tamási 0 2,15 41007 892576 8,9 1 1 1 20955 967952 9,6 31 6 16 Tiszafüredi 0 2,16 39282 931858 9,3 1 1 1 19586 946997 9,4 32 7 6 Kisteleki 0 2,17 19012 950870 9,4 1 1 1 11638 927411 9,2 33 4 14 Lengyeltóti 0 2,17 11483 962353 9,6 1 1 1 5484 915773 9,1 34 6 9 Püspökladányi 0 2,19 51211 1013564 10,1 1 1 0 35646 910289 9,0 35 5 12 Szécsényi 0 2,19 19702 1033266 10,3 1 1 0 9622 874643 8,7 36 5 10 Pétervásárai 0 2,19 22398 1055664 10,5 1 1 0 8999 865021 8,6 37 5 12 Salgótarjáni 1 2,19 66488 1122152 11,1 1 1 0 64159 856022 8,5 38 6 9 Balmazújvárosi 0 2,23 29551 1151703 11,4 1 1 0 29551 791863 7,9 39 7 4 Szeghalomi 0 2,24 41436 1193139 11,9 1 1 0 18391 762312 7,6 40 6 9 Hajdúhadházi 0 2,25 60932 1254071 12,5 1 1 0 58036 743921 7,4 41 7 6 Mórahalomi 0 2,27 26265 1280336 12,7 1 1 0 17239 685885 6,8 42 6 9 Derecske-Létavértesi 0 2,27 35974 1316310 13,1 1 1 0 12874 668646 6,6 43 6 15 Tiszavasvári 0 2,28 37531 1353841 13,4 1 1 0 11818 655772 6,5 44 6 16 Kunszentmártoni 0 2,30 37990 1391831 13,8 1 1 0 14933 643954 6,4 45 6 15 Ibrány Nagyhalászi 0 2,30 45768 1437599 14,3 1 1 0 15362 629021 6,2 46 4 14 Tabi 0 2,34 13864 1451463 14,4 1 1 0 7367 613659 6,1 47 7 4 Békési 0 2,38 44520 1495983 14,9 1 1 0 2704 606292 6,0 48 4 14 Nagyatádi 0 2,39 27434 1523417 15,1 1 0 0 15973 603588 6,0 49 2 7 Sárbogárdi 0 2,40 25878 1549295 15,4 1 0 0 8271 587615 5,8 50 5 10 Bélapátfalvai 0 2,40 13287 1562582 15,5 1 0 0 1845 579344 5,8 51 7 6 Makói 0 2,45 48828 1611410 16,0 1 0 0 16405 577499 5,7 52 6 15 Záhonyi 0 2,47 20250 1631660 16,2 1 0 0 14307 561094 5,6 53 4 2 Szentlőrinci 0 2,49 15447 1647107 16,4 1 0 0 5701 546787 5,4 54 6 16 Mezőtúri 0 2,49 30051 1677158 16,7 1 0 0 1853 541086 5,4 55 6 16 Karcagi 0 2,49 45328 1722486 17,1 1 0 0 10764 539233 5,4 56 7 3 Kunszentmiklósi 0 2,52 31430 1753916 17,4 1 0 0 5445 528469 5,2 57 4 2 Siklósi 0 2,54 37632 1791548 17,8 1 0 0 14143 523024 5,2 58 5 10 Füzesabonyi 0 2,55 32133 1823681 18,1 1 0 0 5418 508881 5,1 59 3 18 Vasvári 0 2,55 14552 1838233 18,3 1 0 0 2702 503463 5,0 60 7 6 Csongrádi 0 2,56 24206 1862439 18,5 1 0 0 6223 500761 5,0 61 3 20 Letenyei 0 2,56 17391 1879830 18,7 1 0 0 5052 494538 4,9 62 7 3 Kiskunmajsai 0 2,57 20082 1899912 18,9 1 0 0 3042 489486 4,9 63 6 15 Nagykállói 0 2,57 45673 1945585 19,3 1 0 0 17888 486444 4,8 64 6 9 Polgári 0 2,59 14463 1960048 19,5 1 0 0 3558 468556 4,7 65 5 5 Kazincbarcikai 0 2,59 62181 2022229 20,1 1 0 0 26750 464998 4,6 66 3 20 Pacsai 0 2,59 10792 2033021 20,2 1 0 0 3175 438248 4,4 67 2 7 Enyingi 0 2,62 21442 2054463 20,4 1 0 0 6380 435073 4,3 68 5 5 Sátoraljaújhelyi 0 2,63 23879 2078342 20,6 1 0 0 4294 428693 4,3 69 3 18 Őriszentpéteri 0 2,63 6937 2085279 20,7 1 0 0 1309 424399 4,2 70 6 15 Kisvárdai 0 2,63 54117 2139396 21,3 1 0 0 27650 423090 4,2 71 3 20 Zalakarosi 0 2,63 13196 2152592 21,4 1 0 0 6977 395440 3,9 72 7 3 Kalocsai 0 2,63 54263 2206855 21,9 1 0 0 9550 388463 3,9 73 4 2 Mohácsi 0 2,64 50884 2257739 22,4 1 0 0 12223 378913 3,8 25

1. kis fejlettségük növekvő sorrendjében Sorszám Régió Mkód Kistérség név MJV Komplex mutató Lakó, Felülről kumulált összes, fő Felülről kumulált összes, %ő, 2,90 alatt, 15%, komplex program, 10% Kedvezményezett települések népssége lulról kumulált, kedvezményezett telelepülések e,fő lulról kumulált, kedvezményezett települések e az orszég összes e %- ában 74 6 16 Törökszentmiklósi 0 2,64 40917 2298656 22,8 1 0 0 11852 366690 3,6 75 7 4 Orosházai 0 2,65 61477 2360133 23,4 1 0 0 17966 354838 3,5 76 4 2 Komlói 0 2,65 40602 2400735 23,8 1 0 0 2383 336872 3,3 77 5 12 Pásztói 0 2,69 33362 2434097 24,2 1 0 0 11182 334489 3,3 78 4 17 Dombóvári 0 2,70 34293 2468390 24,5 1 0 0 10644 323307 3,2 79 7 3 Kiskőrösi 0 2,70 57150 2525540 25,1 1 0 0 22732 312663 3,1 80 7 4 Szarvasi 0 2,70 46416 2571956 25,6 1 0 0 1908 289931 2,9 81 7 6 Hódmezővásárhelyi 1 2,71 58416 2630372 26,1 1 0 0 2496 288023 2,9 82 2 19 Sümegi 0 2,72 15939 2646311 26,3 1 0 0 3246 285527 2,8 83 4 14 Marcali 0 2,72 36358 2682669 26,7 1 0 0 14085 282281 2,8 84 7 6 Szentesi 0 2,74 43516 2726185 27,1 1 0 0 8942 268196 2,7 85 2 7 bai 0 2,76 24095 2750280 27,3 1 0 0 0 259254 2,6 86 5 5 Mezőkövesdi 0 2,77 43664 2793944 27,8 1 0 0 4769 259254 2,6 87 4 2 Pécsváradi 0 2,77 12849 2806793 27,9 1 0 0 1096 254485 2,5 88 3 20 Zalaszentgróti 0 2,80 18238 2825031 28,1 1 0 0 1080 253389 2,5 89 1 13 Szobi 0 2,82 12826 2837857 28,2 1 0 0 460 252309 2,5 90 6 9 Hajdúböszörményi 0 2,82 59096 2896953 28,8 1 0 0 0 251849 2,5 91 6 16 Jászberényi 0 2,84 86895 2983848 29,6 1 0 0 14626 251849 2,5 92 4 14 Kaposvári 1 2,84 101309 3085157 30,6 1 0 0 14402 237223 2,4 93 7 3 Kiskunhalasi 0 2,88 45999 3131156 31,1 1 0 0 8824 222821 2,2 94 2 11 Kisbéri 0 2,89 21090 3152246 31,3 1 0 0 1748 213997 2,1 95 7 3 Bajai 0 2,95 75406 3227652 32,1 0 0 0 17573 212249 2,1 96 5 12 Rétsági 0 2,95 25784 3253436 32,3 0 0 0 779 194676 1,9 97 5 12 Balassagyarmati 0 2,96 42034 3295470 32,7 0 0 0 6529 193897 1,9 98 1 13 Nagykátai 0 2,97 76993 3372463 33,5 0 0 0 0 187368 1,9 99 7 3 Kiskunfélegyházai 0 2,97 46741 3419204 34,0 0 0 0 7832 187368 1,9 100 3 8 Téti 0 2,99 19246 3438450 34,2 0 0 0 1149 179536 1,8 101 1 13 Ceglédi 0 3,01 121992 3560442 35,4 0 0 0 8724 178387 1,8 102 4 17 Szekszárdi 1 3,04 87010 3647452 36,2 0 0 0 11881 169663 1,7 103 2 19 jkai 0 3,05 57005 3704457 36,8 0 0 0 4316 157782 1,6 104 3 18 Celldömölki 0 3,06 25670 3730127 37,1 0 0 0 4387 153466 1,5 105 3 20 Lenti 0 3,06 22313 3752440 37,3 0 0 0 3841 149079 1,5 106 3 8 Pannonhalmai 0 3,09 16981 3769421 37,4 0 0 0 578 145238 1,4 107 5 5 Miskolci 1 3,10 271220 4040641 40,1 0 0 0 37993 144660 1,4 108 7 4 Békéscsabai 1 3,10 77277 4117918 40,9 0 0 0 1907 106667 1,1 109 4 17 Bonyhádi 0 3,12 29324 4147242 41,2 0 0 0 2699 104760 1,0 110 3 8 Csornai 0 3,15 34904 4182146 41,5 0 0 0 1969 102061 1,0 111 2 19 Pápai 0 3,17 62007 4244153 42,2 0 0 0 11467 92 1,0 112 7 3 Kecskeméti 1 3,19 170554 4414707 43,9 0 0 0 6015 88625 0,9 113 3 20 Nagykanizsai 1 3,19 66968 4481675 44,5 0 0 0 2065 82610 0,8 114 3 8 Kapuvári-Beledi 0 3,20 23955 4505630 44,8 0 0 0 220 80545 0,8 115 2 19 Zirci 0 3,24 20701 4526331 45,0 0 0 0 522 80325 0,8 116 6 16 Szolnoki 1 3,25 123159 4649490 46,2 0 0 0 9302 79803 0,8 117 5 10 Hatvani 0 3,26 53311 4702801 46,7 0 0 0 2262 70501 0,7 118 5 10 Gyöngyösi 0 3,26 77093 4779894 47,5 0 0 0 7285 68239 0,7 119 3 18 Szentgotthárdi 0 3,28 14983 4794877 47,6 0 0 0 1447 60954 0,6 120 2 7 donyi 0 3,28 24678 4819555 47,9 0 0 0 0 59507 0,6 121 2 11 Dorogi 0 3,32 40392 4859947 48,3 0 0 0 0 59507 0,6 122 7 4 Gyulai 0 3,32 43812 4903759 48,7 0 0 0 9604 59507 0,6 123 4 17 Paksi 0 3,36 49332 4953091 49,2 0 0 0 7541 49903 0,5 124 1 13 szódi 0 3,36 35222 4988313 49,6 0 0 0 0 42362 0,4 125 4 14 Fonyódi 0 3,38 23785 5012098 49,8 0 0 0 3180 42362 0,4 126 6 15 Nyíregyházai 1 3,38 142247 5154345 51,2 0 0 0 3279 39182 0,4 127 2 19 Várpalotai 0 3,39 37868 5192213 51,6 0 0 0 0 35903 0,4 128 6 9 Hajdúszoboszlói 0 3,40 33681 5225894 51,9 0 0 0 3138 35903 0,4 129 4 14 Balatonföldvári 0 3,43 11803 5237697 52,0 0 0 0 603 32765 0,3 130 2 19 Tapolcai 0 3,44 36094 5273791 52,4 0 0 0 899 32162 0,3 131 1 13 Dabasi 0 3,46 43802 5317593 52,8 0 0 0 0 31263 0,3 132 2 11 Oroszlányi 0 3,46 27414 5345007 53,1 0 0 0 0 31263 0,3 133 3 18 Körmendi 0 3,47 21834 5366841 53,3 0 0 0 434 31263 0,3 134 2 7 Bicskei 0 3,47 38984 5405825 53,7 0 0 0 0 30829 0,3 135 3 18 Sárvári 0 3,47 36918 5442743 54,1 0 0 0 1627 30829 0,3 136 2 7 Dunaújvárosi 1 3,48 73781 5516524 54,8 0 0 0 3081 29202 0,3 137 3 20 Zalaegerszegi 1 3,51 97266 5613790 55,8 0 0 0 2105 26121 0,3 138 5 5 Tiszaújvárosi 0 3,51 33348 5647138 56,1 0 0 0 10271 24016 0,2 139 6 9 Debreceni 1 3,53 208061 5855199 58,2 0 0 0 0 13745 0,1 140 3 18 Kőszegi 0 3,56 18306 5873505 58,3 0 0 0 0 13745 0,1 141 2 7 Ercsi 0 3,57 23283 5896788 58,6 0 0 0 0 13745 0,1 142 3 18 Csepregi 0 3,61 10799 5907587 58,7 0 0 0 0 13745 0,1 143 5 10 Egri 1 3,64 85328 5992915 59,5 0 0 0 8051 13745 0,1 144 7 6 Szegedi 1 3,65 203508 6196423 61,6 0 0 0 775 5694 0,1 145 2 7 Móri 0 3,67 34906 6231329 61,9 0 0 0 0 4919 0,0 146 1 13 Monori 0 3,69 107154 6338483 63,0 0 0 0 0 4919 0,0 26

1. kis fejlettségük növekvő sorrendjében Sorszám Régió Mkód Kistérség név MJV Komplex mutató Lakó, Felülről kumulált összes, fő Felülről kumulált összes, %ő, 2,90 alatt, 15%, komplex program, 10% Kedvezményezett települések népssége lulról kumulált, kedvezményezett telelepülések e,fő lulról kumulált, kedvezményezett települések e az orszég összes e %- ában 147 1 13 Gyáli 0 3,70 44955 6383438 63,4 0 0 0 0 4919 0,0 148 2 11 Komáromi 0 3,74 41065 6424503 63,8 0 0 0 493 4919 0,0 149 3 18 Szombathelyi 1 3,75 113252 6537755 64,9 0 0 0 0 4426 0,0 150 4 2 Pécsi 1 3,78 184936 6722691 66,8 0 0 0 2213 4426 0,0 151 2 11 Esztergomi 0 3,80 56259 6778950 67,3 0 0 0 0 2213 0,0 152 1 13 Váci 0 3,80 69255 6848205 68,0 0 0 0 0 2213 0,0 153 3 8 Sopron Fertődi 1 3,80 95470 6943675 69,0 0 0 0 269 2213 0,0 154 3 20 Keszthelyi 0 3,81 34806 6978481 69,3 0 0 0 980 1944 0,0 155 2 11 Tatabányai 1 3,83 88502 7066983 70,2 0 0 0 0 964 0,0 156 3 8 Mosonmagyaróvári 0 3,85 73529 7140512 70,9 0 0 0 0 964 0,0 157 2 7 Székesfehérvári 1 3,89 136343 7276855 72,3 0 0 0 0 964 0,0 158 2 7 Gárdonyi 0 3,91 25321 7302176 72,5 0 0 0 0 964 0,0 159 2 19 Veszprémi 1 3,94 84140 7386316 73,4 0 0 0 0 964 0,0 160 4 14 Siófoki 0 3,95 38042 7424358 73,8 0 0 0 306 964 0,0 161 1 13 Ráckevei 0 3,96 134346 7558704 75,1 0 0 0 0 658 0,0 162 2 11 Tatai 0 3,99 40314 7599018 75,5 0 0 0 0 658 0,0 163 2 19 Balatonalmádi 0 4,01 27457 7626475 75,8 0 0 0 553 658 0,0 164 3 20 Hévízi 0 4,04 12473 7638948 75,9 0 0 0 0 105 0,0 165 3 8 Győri 1 4,06 178582 7817530 77,7 0 0 0 0 105 0,0 166 2 19 Balatonfüredi 0 4,11 22495 7840025 77,9 0 0 0 105 105 0,0 167 1 13 Veresegyházi 0 4,18 34165 7874190 78,2 0 0 0 0 0 0,0 168 1 13 Gödöllői 0 4,19 104935 7979125 79,3 0 0 0 0 0 0,0 169 1 13 Szentendrei 0 4,32 75341 8054466 80,0 0 0 0 0 0 0,0 170 1 13 Pilisvörösvári 0 4,35 64854 8119320 80,7 0 0 0 0 0 0,0 171 1 1 Budapest 0 4,38 1696128 9815448 97,5 0 0 0 0 0 0,0 172 1 13 Érdi 1 4,40 96515 9911963 98,5 0 0 0 0 0 0,0 173 1 13 Dunakeszi 0 4,41 73079 9985042 99,2 0 0 0 0 0 0,0 174 1 13 Budaörsi 0 4,61 81116 10066158 100,0 0 0 0 0 0 0,0 ÖSSZESEN/Átlag 2,90 10066158 94 47 33 1635053 27