2. Az R. 2. (2) bekezdésében a Magyar Köztársaság helynévkönyve szövegrész helyébe Magyarország közigazgatási helynévkönyve szöveg lép.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. Az R. 2. (2) bekezdésében a Magyar Köztársaság helynévkönyve szövegrész helyébe Magyarország közigazgatási helynévkönyve szöveg lép."

Átírás

1 63796 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 13/2013. (VII. 9.) KIM rendelete a területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet módosításáról A statisztikáról szóló évi XLVI. törvény 26. (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a kormányhivatalokat felügyelő miniszterek kijelöléséről szóló 5/2010. (XII. 23.) ME rendelet 1. a) pontja szerinti feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. (3) bekezdés b) pont bn) br) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A települések területi számjele két részből áll:) (csoportképző ismérvek kódjaiból, amelyek a következők:) bn) az idegenforgalmi régiót, bo) az üdülőkörzetet, bp) a világörökségi helyszínt, bq) a nemzeti parkot, br) a falusi szállásadás lehetséges helyszíneit, 2. Az R. 2. (2) bekezdésében a Magyar Köztársaság helynévkönyve szövegrész helyébe Magyarország közigazgatási helynévkönyve szöveg lép. 3. Az R. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 4. Az R. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. 5. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Navracsics Tibor s. k., közigazgatási és igazságügyi miniszter

2 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám melléklet a 13/2013. (VII. 9.) KIM rendelethez 1. melléklet a 31/2011. (X. 24.) KIM rendelethez 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. A területi számjelrendszer A területi számjelrendszer az államigazgatási területi egységek nevét és számjelét tartalmazza a január 1-jei állapotnak megfelelő államigazgatási területi beosztás szerint Területi számjel A területi számjel két részből áll: településazonosító törzsszám (1 5. pozíció), csoportképző ismérvek sorozata (6 49. pozíció). Fejezet Pozíció Megnevezés A településazonosító törzsszám, ebből az 5. a CDV-szám A területi jelzőszám: A megyekód A főváros kerületeinek kódja A település jogállásának kódja A megyeszékhely kódja A jogállás 2005 kódja A járás kódja A kistérség kódja A statisztikai nagyrégió kódja A régiókód Az agglomeráció kódja A mezőgazdasági tájkörzet kódja A szőlőtermőtáj kódja A borvidék kódja Az idegenforgalmi régió kódja Az üdülőkörzet kódja A világörökségi helyszín kódja A nemzeti park kódja A falusi szállásadás lehetséges helyszíneinek kódja A NUTS-kód

3 63798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A településazonosító törzsszám A településazonosító törzsszám a település egyedi meghatározására szolgáló, sorszám jellegű, tartalom nélküli egyedi azonosító, amely a település alakulásától megszűnéséig változatlan, és a település megszűnése után sem használható fel más település azonosítására. 5 jegyből áll, ebből 4 azonosítja a települést, 1 pedig az ún. CDV-szám, amely az automatikus számítógépes ellenőrzést szolgálja. A településhálózat változása esetén a települések településazonosító törzsszámával kapcsolatos feladatokat a Központi Statisztikai Hivatal a kialakult gyakorlat szerint végzi. A törzsszám használata: A településazonosító törzsszámhoz bármelyik csoportképző ismérv kódszáma hozzárendelhető, és a kívánt csoportosítás elvégezhető. A csoportképző ismérvek nómenklatúráit az 1. melléklet 2. fejezete tartalmazza A területi jelzőszám A területi jelzőszám az alábbi négy részből áll: megyekód, a főváros kerületeinek kódja, a település jogállásának kódja, és a megyeszékhely kódja A megyekód A megyekód a területi jelzőszám első két számjegye Budapest főváros és a megyék meghatározására szolgál A főváros kerületeinek kódja A főváros kerületei kód a területi jelzőszám harmadik és negyedik számjegye a főváros kerületeinek a meghatározására szolgál A település jogállásának kódja A település jogállása kód a területi jelzőszám ötödik számjegye a településnek a területi közigazgatási rendszerben elfoglalt helyét fejezi ki A megyeszékhely kódja A megyeszékhely kód a területi jelzőszám hatodik számjegye a megyeszékhelyeket különbözteti meg A jogállás 2005 kódja A jogállás 2005 kód a település jogállása kódnak a nagyközségek szerepeltetésével bővített kétpozíciós rendszere A járás kódja A települések járásokba sorolását négypozíciós kód fejezi ki. Az 1-3. pozíció a járáshoz való tartozást A 4.. pozíció járási központokat jelöli.

4 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A kistérség kódja A települések kistérségbe sorolását ötpozíciós kód fejezi ki. Az 1-4. pozíció a járáshoz való tartozást Az 5.. pozíció járási központokat jelöli A statisztikai nagyrégió kódja A települések nagyrégiókba sorolását egypozíciós kód fejezi ki A régiókód A települések régiókba sorolását egypozíciós kód fejezi ki Az agglomeráció kódja A települések agglomerációkba sorolását négypozíciós kód fejezi ki. A négypozíciós kód 1. pozíciója az agglomeráció típusát fejezi ki, a 2 3. pozíció azonosítja az adott agglomerációt, a 4. pozíció egy adott agglomeráción belül különbözteti meg az agglomeráció központját, az agglomeráció társközpontjait, az agglomeráció egyéb településeit A mezőgazdasági tájkörzet kódja A települések mezőgazdasági tájkörzetbe való tartozását hárompozíciós kód fejezi ki. Az 1. pozíció a makrokörzet kódja (egyszerű sorszám 1-től 9-ig). A 2. pozíció a mezokörzet sorszáma a makrokörzeten belül. A 3. pozíció a mikrokörzet sorszáma a megyén belül A szőlőtermőtáj kódja A települések szőlőtermőtájba való sorolását 1 pozíciós kód fejezi ki A borvidék kódja A települések borvidékbe való sorolását 2 pozíciós kód fejezi ki Az idegenforgalmi régió kódja A települések idegenforgalmi régiókba sorolását egypozíciós kód fejezi ki Az üdülőkörzet kódja Az üdülőkörzet kódja a települések kiemelt üdülőkörzetekbe sorolására nyújt információkat két pozícióban A világörökségi helyszín kódja A települések világörökségi helyszínekhez való tartozását egypozíciós kód fejezi ki A nemzeti park kódja A települések nemzeti parkokhoz való besorolását egypozíciós kód fejezi ki..

5 63800 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A falusi szállásadás lehetséges helyszínei A településeken a falusi szállásadás lehetséges helyszíneit egypozíciós kód fejezi ki A NUTS-kód A területi számjelben a NUTS rendszernek megfelelően hétpozíciós kódot alkalmazunk, melyben a járások szintjéig azonosítjuk a településeket. Budapestet ebben a rendszerben egy egységnek tekintjük.

6 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK 2.1. A megyekód ( ) nómenklatúrája (STAR T03) Budapest 01 Baranya megye 02 Bács-Kiskun megye 03 Békés megye 04 Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05 Csongrád megye 06 Fejér megye 07 Győr-Moson-Sopron megye 08 Hajdú-Bihar megye 09 Heves megye 10 Komárom-Esztergom megye 11 Nógrád megye 12 Pest megye 13 Somogy megye 14 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 15 Jász-Nagykun-Szolnok megye 16 Tolna megye 17 Vas megye 18 Veszprém megye 19 Zala megye 20 Országhatáron kívüli tevékenység 21 Az ország területre nem bontható adatai A főváros kerületei kódjának ( ) nómenklatúrája (STAR T37) Budapest I. kerület 01 Budapest II. kerület 02 Budapest III. kerület 03 Budapest IV. kerület 04 Budapest V. kerület 05 Budapest VI. kerület 06 Budapest VII. kerület 07 Budapest VIII. kerület 08 Budapest IX. kerület 09 Budapest X. kerület 10 Budapest XI. kerület 11 Budapest XII. kerület 12 Budapest XIII. kerület 13 Budapest XIV. kerület 14 Budapest XV. kerület 15 Budapest XVI. kerület 16 Budapest XVII. kerület 17 Budapest XVIII. kerület 18 Budapest XIX. kerület 19 Budapest XX. kerület 20 Budapest XXI. kerület 21 Budapest XXII. kerület 22 Budapest XXIII. kerület 23 Valamennyi település kódja (Budapesté is) 00 Nem település (fiktív területi egység) 99

7 63802 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám 2.3. A település jogállása kódjának ( ) nómenklatúrája (STAR T38) Főváros 1 Megyei jogú város 2 Város 3 Község 4 Nem település (kerület, fiktív területi egység) A megyeszékhely kódjának ( ) nómenklatúrája (STAR T39) Megyeszékhely 1 Nem megyeszékhely 2 Nem település (kerület, fiktív területi egység) A jogállás 2005 kódja (1.2.3.) nómenklatúrája (STAR T156) Főváros 10 Megyei jogú város 20 Város 30 Nagyközség 41 Község 42 Nem település (kerület, fiktív területi egység) 90

8 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A járás kódjának (1.2.4.) nómenklatúrája A járás kódja (STAR T150) Budapest 01. ker. 001 Budapest 02. ker. 002 Budapest 03. ker. 003 Budapest 04. ker. 004 Budapest 05. ker. 005 Budapest 06. ker. 006 Budapest 07. ker. 007 Budapest 08. ker. 008 Budapest 09. ker. 009 Budapest 10. ker. 010 Budapest 11. ker. 011 Budapest 12. ker. 012 Budapest 13. ker. 013 Budapest 14. ker. 014 Budapest 15. ker. 015 Budapest 16. ker. 016 Budapest 17. ker. 017 Budapest 18. ker. 018 Budapest 19. ker. 019 Budapest 20. ker. 020 Budapest 21. ker. 021 Budapest 22. ker. 022 Budapest 23. ker. 023 Bólyi járás 024 Hegyháti járás 025 Komlói járás 026 Mohácsi járás 027 Pécsi járás 028 Pécsváradi járás 029 Sellyei járás 030 Siklósi járás 031 Szentlőrinci járás 032 Szigetvári járás 033 Bácsalmási járás 034 Bajai járás 035 Jánoshalmai járás 036 Kalocsai járás 037 Kecskeméti járás 038 Kiskőrösi járás 039 Kiskunfélegyházi járás 040 Kiskunhalasi járás 041 Kiskunmajsai járás 042 Kunszentmiklósi járás 043 Tiszakécskei járás 044 Békési járás 045 Békéscsabai járás 046 Gyomaendrődi járás 047 Gyulai járás 048 Mezőkovácsházai járás 049 Orosházi járás 050 Sarkadi járás 051 Szarvasi járás 052 Szeghalmi járás 053

9 63804 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Cigándi járás 054 Edelényi járás 055 Encsi járás 056 Gönci járás 057 Kazincbarcikai járás 058 Mezőcsáti járás 059 Mezőkövesdi járás 060 Miskolci járás 061 Ózdi járás 062 Putnoki járás 063 Sárospataki járás 064 Sátoraljaújhelyi járás 065 Szerencsi járás 066 Szikszói járás 067 Tiszaújvárosi járás 068 Tokaji járás 069 Csongrádi járás 070 Hódmezővásárhelyi járás 071 Kisteleki járás 072 Makói járás 073 Mórahalmi járás 074 Szegedi járás 075 Szentesi járás 076 Bicskei járás 077 Dunaújvárosi járás 078 Enyingi járás 079 Gárdonyi járás 080 Martonvásári járás 081 Móri járás 082 Polgárdi járás 083 Sárbogárdi járás 084 Székesfehérvári járás 085 Csornai járás 086 Győri járás 087 Kapuvári járás 088 Mosonmagyaróvári járás 089 Pannonhalmi járás 090 Soproni járás 091 Téti járás 092 Balmazújvárosi járás 093 Berettyóújfalui járás 094 Debreceni járás 095 Derecskei járás 096 Hajdúböszörményi járás 097 Hajdúhadházi járás 098 Hajdúnánási járás 099 Hajdúszoboszlói járás 100 Nyíradonyi járás 101 Püspökladányi járás 102 Bélapátfalvai járás 103 Egri járás 104 Füzesabonyi járás 105 Gyöngyösi járás 106 Hatvani járás 107

10 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Hevesi járás 108 Pétervásárai járás 109 Esztergomi járás 110 Kisbéri járás 111 Komáromi járás 112 Oroszlányi járás 113 Tatai járás 114 Tatabányai járás 115 Balassagyarmati járás 116 Bátonyterenyei járás 117 Pásztói járás 118 Rétsági járás 119 Salgótarjáni járás 120 Szécsényi járás 121 Aszódi járás 122 Budakeszi járás 123 Ceglédi járás 124 Dabasi járás 125 Dunakeszi járás 126 Érdi járás 127 Gödöllői járás 128 Gyáli járás 129 Monori járás 130 Nagykátai járás 131 Nagykőrösi járás 132 Pilisvörösvári járás 133 Ráckevei járás 134 Szentendrei járás 135 Szigetszentmiklósi járás 136 Szobi járás 137 Váci járás 138 Vecsési járás 139 Barcsi járás 140 Csurgói járás 141 Fonyódi járás 142 Kaposvári járás 143 Marcali járás 144 Nagyatádi járás 145 Siófoki járás 146 Tabi járás 147 Baktalórántházai járás 148 Csengeri járás 149 Fehérgyarmati járás 150 Ibrányi járás 151 Kemecsei járás 152 Kisvárdai járás 153 Mátészalkai járás 154 Nagykállói járás 155 Nyírbátori járás 156 Nyíregyházai járás 157 Tiszavasvári járás 158 Vásárosnaményi járás 159 Záhonyi járás 160 Jászapáti járás 161

11 63806 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Jászberényi járás 162 Karcagi járás 163 Kunhegyesi járás 164 Kunszentmártoni járás 165 Mezőtúri járás 166 Szolnoki járás 167 Tiszafüredi járás 168 Törökszentmiklósi járás 169 Bonyhádi járás 170 Dombóvári járás 171 Paksi járás 172 Szekszárdi járás 173 Tamási járás 174 Tolnai járás 175 Celldömölki járás 176 Körmendi járás 177 Kőszegi járás 178 Sárvári járás 179 Szentgotthárdi járás 180 Szombathelyi járás 181 Vasvári járás 182 Ajkai járás 183 Balatonalmádi járás 184 Balatonfüredi járás 185 Devecseri járás 186 Pápai járás 187 Sümegi járás 188 Tapolcai járás 189 Várpalotai járás 190 Veszprémi járás 191 Zirci járás 192 Keszthelyi járás 193 Lenti járás 194 Letenyei járás 195 Nagykanizsai járás 196 Zalaegerszegi járás 197 Zalaszentgróti járás 198 Budapest, illetve fiktív területi egység A járás székhely kódja (STAR T151) Nem székhelytelepülés 0 Székhelytelepülés 1 Budapest, illetve fiktív területi egység 9

12 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A kistérség kódjának (1.2.5.) nómenklatúrája A kistérség kódja (STAR T157) Budapest 3101 Komlói 3201 Mohácsi 3202 Sásdi 3203 Sellyei 3204 Siklósi 3205 Szigetvári 3206 Pécsi 3207 Pécsváradi 3208 Szentlőrinci 3209 Bajai 3301 Bácsalmási 3302 Kalocsai 3303 Kecskeméti 3304 Kiskőrösi 3305 Kiskunfélegyházai 3306 Kiskunhalasi 3307 Kiskunmajsai 3308 Kunszentmiklósi 3309 Jánoshalmai 3310 Békéscsabai 3401 Mezőkovácsházai 3402 Orosházai 3403 Sarkadi 3404 Szarvasi 3405 Szeghalomi 3406 Békési 3407 Gyulai 3408 Miskolci 3501 Edelényi 3502 Encsi 3503 Kazincbarcikai 3504 Mezőkövesdi 3505 Ózdi 3506 Sárospataki 3507 Sátoraljaújhelyi 3508 Szerencsi 3509 Szikszói 3510 Tiszaújvárosi 3511 Abaúj Hegyközi 3512 Bodrogközi 3513 Mezőcsáti 3514 Tokaji 3515 Csongrádi 3601 Hódmezővásárhelyi 3602 Kisteleki 3603 Makói 3604 Mórahalomi 3605 Szegedi 3606 Szentesi 3607

13 63808 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Bicskei 3701 Dunaújvárosi 3702 Enyingi 3703 Gárdonyi 3704 Móri 3705 Sárbogárdi 3706 Székesfehérvári 3707 Abai 3708 Adonyi 3709 Martonvásári 3710 Csornai 3801 Győri 3802 Kapuvár-Beledi 3803 Mosonmagyaróvári 3804 Sopron Fertődi 3805 Téti 3806 Pannonhalmai 3807 Balmazújvárosi 3901 Berettyóújfalui 3902 Debreceni 3903 Hajdúböszörményi 3904 Hajdúszoboszlói 3905 Polgári 3906 Püspökladányi 3907 Derecske Létavértesi 3908 Hajdúhadházi 3909 Egri 4001 Hevesi 4002 Füzesabonyi 4003 Gyöngyösi 4004 Hatvani 4005 Pétervásárai 4006 Bélapátfalvai 4007 Dorogi 4101 Esztergomi 4102 Kisbéri 4103 Komáromi 4104 Oroszlányi 4105 Tatai 4106 Tatabányai 4107 Balassagyarmati 4201 Bátonyterenyei 4202 Pásztói 4203 Rétsági 4204 Salgótarjáni 4205 Szécsényi 4206 Aszódi 4301 Ceglédi 4302 Dabasi 4303 Gödöllői 4304 Monori 4305 Nagykátai 4306 Ráckevei 4307 Szobi 4308 Váci 4309

14 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Budaörsi 4310 Dunakeszi 4311 Gyáli 4312 Pilisvörösvári 4313 Szentendrei 4314 Veresegyházi 4315 Érdi 4316 Barcsi 4401 Csurgói 4402 Fonyódi 4403 Kaposvári 4404 Lengyeltóti 4405 Marcali 4406 Nagyatádi 4407 Siófoki 4408 Tabi 4409 Balatonföldvári 4410 Kadarkúti 4411 Baktalórántházai 4501 Csengeri 4502 Fehérgyarmati 4503 Kisvárdai 4504 Mátészalkai 4505 Nagykállói 4506 Nyírbátori 4507 Nyíregyházai 4508 Tiszavasvári 4509 Vásárosnaményi 4510 Ibrány Nagyhalászi 4511 Záhonyi 4512 Jászberényi 4601 Karcagi 4602 Kunszentmártoni 4603 Szolnoki 4604 Tiszafüredi 4605 Törökszentmiklósi 4606 Mezőtúri 4607 Bonyhádi 4701 Dombóvári 4702 Paksi 4703 Szekszárdi 4704 Tamási 4705 Celldömölki 4801 Csepregi 4802 Körmendi 4803 Kőszegi 4804 Őriszentpéteri 4805 Sárvári 4806 Szentgotthárdi 4807 Szombathelyi 4808 Vasvári 4809 Ajkai 4901 Balatonalmádi 4902 Balatonfüredi 4903 Pápai 4904

15 63810 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Sümegi 4905 Tapolcai 4906 Várpalotai 4907 Veszprémi 4908 Zirci 4909 Keszthelyi 5001 Lenti 5002 Letenyei 5003 Nagykanizsai 5004 Zalaegerszegi 5005 Zalaszentgróti 5006 Hévízi 5007 Pacsai 5008 Zalakarosi 5009 Nem település (fiktív területi egység) A kistérségi székhely kódja (STAR T159) Nem székhelytelepülés 0 Székhelytelepülés 1 Nem település (kerület, fiktív területi egység) A statisztikai nagyrégió kódjának (1.2.6.) nómenklatúrája (STAR T155) Közép-Magyarország (Közép-Magyarország) 1 Dunántúl (Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl) 2 Alföld és Észak (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) A régió kódjának (1.2.7.) nómenklatúrája (STAR T50) A tervezési-statisztikai régiók és a hozzájuk tartozó megyék (főváros) Közép-Magyarország (Budapest, Pest) 1 Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém) 2 Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala) 3 Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna) 4 Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) 5 Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg) 6 Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád) Az agglomeráció kódjának (1.2.8.) nómenklatúrája (STAR T99, T100, T101) 1. pozíció Budapesti agglomeráció 0 Vidéki agglomeráció 1 Agglomerálódó térség 2 Nagyvárosi településegyüttes 3 Településegyüttesbe nem tartozó települések 9

16 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám pozíció A konkrét agglomerációt (agglomerálódó térséget stb.) azonosító két pozíció Budapest 000 Budapesti agglomeráció Északi szektor 001 Keleti szektor 002 Délkeleti szektor 003 Déli szektor 004 Nyugati szektor 005 Északnyugati szektor 006 Győri agglomeráció 101 Miskolci agglomeráció 102 Pécsi agglomeráció 103 Balatoni agglomerálódó térség 201 Egri agglomerálódó térség 202 Szombathelyi agglomerálódó térség 203 Zalaegerszegi agglomerálódó térség 204 Békéscsabai nagyvárosi településegyüttes 301 Debreceni nagyvárosi településegyüttes 302 Kaposvári nagyvárosi településegyüttes 303 Kecskeméti nagyvárosi településegyüttes 304 Nyíregyházi nagyvárosi településegyüttes 305 Salgótarjáni nagyvárosi településegyüttes 306 Soproni nagyvárosi településegyüttes 307 Szegedi nagyvárosi településegyüttes 308 Szekszárdi nagyvárosi településegyüttes 309 Székesfehérvári nagyvárosi településegyüttes 310 Szolnoki nagyvárosi településegyüttes 311 Tatabányai nagyvárosi településegyüttes 312 Veszprémi nagyvárosi településegyüttes 313 Településegyüttesbe nem tartozó település pozíció Központ 1 Társközpont 2 Egyéb település 3 Településegyüttesbe nem tartozó település A mezőgazdasági tájkörzet kódjának (1.2.9.) nómenklatúrája (STAR T33) Makro- Mezo- Mikro- Megnevezés körzetkód ÉSZAKI KÖZÉPHEGYSÉG 1 BÖRZSÖNY CSERHÁT VIDÉKE 11 Ipoly völgye 111 Cserhát vidéke 112 Börzsöny vidéke 113 MÁTRA BÜKK ÉSZAKI TÉRSÉG 12 Észak-Borsod 121 Mátra Bükk északi vidéke 123 MÁTRA BÜKK ELŐTERE 13 Közép-hevesi térség 131 Mátraalja 133 Mezőség 134

17 63812 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám MÁTRA BÜKK DÉLI LEJTŐJE 14 Mátra Bükk déli lejtője 142 Bükkalja 143 SAJÓ ÉS HERNÁD VÖLGYE 15 Sajó és Hernád völgye 152 HEGYKÖZ 16 Hegyköz 166 NYÍRSÉG 2 FELSŐ-TISZA-VIDÉK 21 Tiszavasvári vidéke 211 Rétköz 212 Szatmár-beregi síkság 213 Bodrogköz 217 Taktaköz 218 NYÍRSÉG 22 Nyírség-Erdőspuszták 223 Észak-Nyírség 224 Dél-Nyírség 225 TISZA ÉS KÖRÖS MENTE 3 KÖZÉP-TISZA-VIDÉK 31 Tiszamellék 311 Nagykunság 312 Tiszazug 313 Hevesi-Tisza-vidék 314 Tisza mente 315 HAJDÚSÁG 32 Hajdúság 322 BERETTYÓ KÖRÖSÖK VIDÉKE 33 Szeghalomi körzet 331 Szarvasi körzet 332 Békés Gyula Sarkadi körzet 333 Bihar-Sárrét 334 BÉKÉS CSANÁDI LÖSZHÁT 34 Maros Körös köze 343 Békési síkság 344 ALSÓ-TISZA VÖLGYE 35 Alsó-Tisza völgye 352 DUNAI ALFÖLD 4 MEZŐFÖLD 41 Mezőföld II. 411 Mezőföld I. 412 Mezőföld III. 415 SÁRVÍZ KÖRNYÉKE 42 Sárvíz környéke 423 DRÁVA MENTE 43 Drávavölgy a Pécsi medencével 433 Ormánság 434 Dráva melléke és Csurgó környéke 437 BARANYAI LÖSZSZIGET 44 Baranyai löszsziget 445 DUNA MENTI SÍKSÁG 45 Dunamellék 451 Dunavölgy 452 Sárköz-Duna menti síkság 453

18 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám DUNA TISZA-KÖZI HÁTSÁG 46 Csongrádi homokhát 461 Bács-Kiskun megyei homokhátság 462 Pest megyei homokhátság 464 JÁSZSÁG 47 Jászság Jász-Nagykun-Szolnok megyei része 471 Jászság Pest megyei része 475 BÁCSKA 48 Bácska 483 KISALFÖLD 5 KISALFÖLD 51 Komáromi síkság 511 Szigetköz mosoni hátság 512 Hanság Fertővidék 513 Rábaköz 514 FOLYÓK VÖLGYE I. 52 Folyók völgye I. 524 Folyók völgye II. 533 MARCAL-MEDENCE 53 Marcal-medence 531 Cser 532 DUNÁNTÚLI KÖZÉPHEGYSÉG 6 BAKONY VÉRTES HEGYVIDÉK 61 Vértes hegyvidék 611 Bakony hegyvidék 612 Bársonyosi dombvidék 613 Sukorói dombvidék 615 DUNAZUG-HEGYVIDÉK 62 Pilis budai hegyvidék 621 Gerecse Pilis hegyvidék 622 BALATON-FELVIDÉK 63 Balaton-felvidék 633 Keszthelyi -hegység és környéke 634 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI DOMBSÁG 7 ALPOKALJA 71 Soproni-hegyvidék Cseri táj 711 Határ mente 716 GÖCSEJ HETÉS ŐRSÉG 72 Göcsej Hetés 721 Őrség 725 VASI ZALAI DOMBSÁG 73 Hegyhát 731 Észak-zalai dombság 732 DÉL-ZALAI DOMBSÁG 74 Dél-zalai dombság 743 DUNÁNTÚLI-DOMBSÁG 8 MARCALI-HÁT és KÖRNYÉKE 81 Marcali-hát és környéke 812 SOMOGY TOLNAI DOMBVIDÉK 82 Tabi dombvidék 821 Tolnai dombvidék 822 SOMOGYI HOMOKVIDÉK 83 Somogyi homokvidék 834 KAPOS VÖLGYE 84 Kapos völgye 846

19 63814 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám MECSEK VIDÉKE 9 MECSEK ZSELIC HEGYHÁT 91 Mecsek Zselic hegyhát 911 Baranyai geresdi dombság 912 Zselicség 913 Völgység hegyhát 914 Nem település (fiktív területi egység) A szőlőtermőtáj kódjának ( ) nómenklatúrája (STAR T167) Alföldi szőlőtermő táj 1 Észak-Dunántúli szőlőtermő táj 2 Dél-Dunántúli szőlőtermő táj 3 Észak-Magyarországi szőlőtermő táj 4 Nem település (fiktív területi egység) A borvidék kódjának ( ) nómenklatúrája (STAR T168) Csongrádi borvidék 01 Hajós-Bajai borvidék 02 Kunsági borvidék 03 Ászár-Neszmélyi borvidék 04 Badacsonyi borvidék 05 Balatonfüred-Csopaki borvidék 06 Balaton-felvidéki borvidék 07 Etyek-Budai borvidék 08 Móri borvidék 09 Pannonhalmi borvidék 10 Nagy-Somlói borvidék 11 Soproni borvidék 12 Balatonboglári borvidék 13 Pécsi borvidék 14 Szekszárdi borvidék 15 Villányi borvidék 16 Bükki borvidék 17 Egri borvidék 18 Mátrai borvidék 19 Tokaji borvidék 20 Zalai borvidék 21 Tolnai borvidék 22 A település nem tartozik borvidékbe Az idegenforgalmi régió kódjának ( ) nómeklatúrája (STAR T102) Budapest Közép-dunavidéki régió 01 Észak-magyarországi régió 02 Észak-alföldi régió 03 Tisza-tavi régió 04 Dél-alföldi régió 05 Közép-dunántúli régió 06 Balatoni régió 07 Dél-dunántúli régió 08 Nyugat-dunántúli régió 09 Nem település (fiktív területi egység) 99

20 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Az üdülőkörzet kódjának ( ) nómeklatúrája (STAR T103) Budapest kiemelt üdülőkörzet 01 Balaton kiemelt üdülőkörzetbe tartozó partközeli települések02 Balaton kiemelt üdülőkörzetbe tartozó további települések 03 Dunakanyar kiemelt üdülőkörzet 04 Mátra Bükk kiemelt üdülőkörzet 05 Mecsek és Villány kiemelt üdülőkörzet 06 Sopron Kőszeghegyalja kiemelt üdülőkörzet 07 Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet 08 Velencei-tó Vértes kiemelt üdülőkörzet 09 Egyéb, üdülőkörzetbe nem tartozó települések A világörökségi helyszín kódjának ( ) nómeklatúrája (STAR T104) Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete 01 Hollókő 02 Aggteleki-karszt és Szlovák karszt barlangjai 03 Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete 04 Hortobágyi Nemzeti Park a Puszta 05 Pécsi ókeresztény sírkamrák 06 Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj 07 Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj 08 Nem világörökségi helyszín A nemzeti park kódjának ( ) nómeklatúrája (STAR T105) Aggteleki Nemzeti Park 01 Balaton-felvidéki Nemzeti Park 02 Bükki Nemzeti Park 03 Duna Dráva Nemzeti Park 04 Duna Ipoly Nemzeti Park 05 Fertő Hanság Nemzeti Park 06 Hortobágyi Nemzeti Park 07 Kiskunsági Nemzeti Park 08 Körös Maros Nemzeti Park 09 Őrségi Nemzeti Park 10 Nem tartozik nemzeti parkhoz A falusi szállásadás lehetséges helyszíneinek nómenklatúrája (STAR T153) A településen lehetséges a falusi szállásadási tevékenység 1 A települése nem lehetséges a falusi szállásadási tevékenység 0 Nem település (fiktív területi egység) 9

21 63816 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám A NUTS-kódrendszer ( ) nómeklatúrája (STAR T158) 1 2. pozíció: országazonosító HU 3. pozíció: 1. szint statisztikai nagyrégió 4. pozíció: 2. szint tervezési-statisztikai régiók statisztikai nagyrégión belül 5. pozíció: 3. szint megyék, főváros a régión belül 6 7. pozíció: 4. szint járások a megyén belül KÖZÉP-MAGYARORSZÁG Budapest Pest megye Aszódi járás Budakeszi járás Ceglédi járás Dabasi járás Dunakeszi járás Érdi járás Gödöllői járás Gyáli járás Monori járás Nagykátai járás Nagykőrösi járás Pilisvörösvári járás Ráckevei járás Szentendrei járás Szigetszentmiklósi járás Szobi járás Váci járás Vecsési járás HU10101 HU10201 HU10202 HU10203 HU10204 HU10205 HU10206 HU10207 HU10208 HU10209 HU10210 HU10211 HU10212 HU10213 HU10214 HU10215 HU10216 HU10217 HU10218 KÖZÉP-DUNÁNTÚL Fejér megye Bicskei járás Dunaújvárosi járás Enyingi járás Gárdonyi járás Martonvásári járás Móri járás Polgárdi járás Sárbogárdi járás Székesfehérvári járás Komárom-Esztergom megye Esztergomi járás Kisbéri járás Komáromi járás Oroszlányi járás Tatai járás Tatabányai járás HU21101 HU21102 HU21103 HU21104 HU21105 HU21106 HU21107 HU21108 HU21109 HU21201 HU21202 HU21203 HU21204 HU21205 HU21206

22 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Veszprém megye Ajkai járás Balatonalmádi járás Balatonfüredi járás Devecseri járás Pápai járás Sümegi járás Tapolcai járás Várpalotai járás Veszprémi járás Zirci járás HU21301 HU21302 HU21303 HU21304 HU21305 HU21306 HU21307 HU21308 HU21309 HU21310 NYUGAT-DUNÁNTÚL Győr-Moson-Sopron megye Csornai járás Győri járás Kapuvári járás Mosonmagyaróvári járás Pannonhalmi járás Soproni járás Téti járás Vas megye Celldömölki járás Körmendi járás Kőszegi járás Sárvári járás Szentgotthárdi járás Szombathelyi járás Vasvári járás Zala megye Keszthelyi járás Lenti járás Letenyei járás Nagykanizsai járás Zalaegerszegi járás Zalaszentgróti járás DÉL-DUNÁNTÚL Baranya megye Bólyi járás Hegyháti járás Komlói járás Mohácsi járás Pécsi járás Pécsváradi járás Sellyei járás Siklósi járás Szentlőrinci járás Szigetvári járás Somogy megye Barcsi járás Csurgói járás Fonyódi járás Kaposvári járás Marcali járás Nagyatádi járás HU22101 HU22102 HU22103 HU22104 HU22105 HU22106 HU22107 HU22201 HU22202 HU22203 HU22204 HU22205 HU22206 HU22207 HU22301 HU22302 HU22303 HU22304 HU22305 HU22306 HU23101 HU23102 HU23103 HU23104 HU23105 HU23106 HU23107 HU23108 HU23109 HU23110 HU23201 HU23202 HU23203 HU23204 HU23205 HU23206

23 63820 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Makói járás Mórahalmi járás Szegedi járás Szentesi járás Nem település (kerület, fiktív területi egység) HU33304 HU33305 HU33306 HU33307 HU99999 * A rendelet 2. melléklete jelen közlöny mellékleteként, az MK_13_117_13KIM fájlnév alatt található. A rendelet ezen része jelen közlöny től ig oldalait képezi.

24 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Nyíradonyi járás Püspökladányi járás Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászapáti járás Jászberényi járás Karcagi járás Kunhegyesi járás Kunszentmártoni járás Mezőtúri járás Szolnoki járás Tiszafüredi járás Törökszentmiklósi járás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Baktalórántházai járás Csengeri járás Fehérgyarmati járás Ibrányi járás Kemecsei járás Kisvárdai járás Mátészalkai járás Nagykállói járás Nyírbátori járás Nyíregyházai járás Tiszavasvári járás Vásárosnaményi járás Záhonyi járás HU32109 HU32110 HU32201 HU32202 HU32203 HU32204 HU32205 HU32206 HU32207 HU32208 HU32209 HU32301 HU32302 HU32303 HU32304 HU32305 HU32306 HU32307 HU32308 HU32309 HU32310 HU32311 HU32312 HU32313 DÉL-ALFÖLD Bács-Kiskun megye Bácsalmási járás Bajai járás Jánoshalmai járás Kalocsai járás Kecskeméti járás Kiskőrösi járás Kiskunfélegyházi járás Kiskunhalasi járás Kiskunmajsai járás Kunszentmiklósi járás Tiszakécskei járás Békés megye Békési járás Békéscsabai járás Gyomaendrődi járás Gyulai járás Mezőkovácsházai járás Orosházi járás Sarkadi járás Szarvasi járás Szeghalmi járás Csongrád megye Csongrádi járás Hódmezővásárhelyi járás Kisteleki járás HU33101 HU33102 HU33103 HU33104 HU33105 HU33106 HU33107 HU33108 HU33109 HU33110 HU33111 HU33201 HU33202 HU33203 HU33204 HU33205 HU33206 HU33207 HU33208 HU33209 HU33301 HU33302 HU33303

25 63820 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 117. szám Makói járás Mórahalmi járás Szegedi járás Szentesi járás HU33304 HU33305 HU33306 HU33307 Nem település (kerület, fiktív területi egység) HU99999

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

A járások legfontosabb adatai, 2010

A járások legfontosabb adatai, 2010 A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0

Részletesebben

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári i pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Címe: 7626 Pécs, Egyetem utca 2. csabai i Gyulai Mezőkovácsházai

Részletesebben

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK A megyekód nómenklatúrája (STAR T03) Budapest 01 Baranya megye 02 Bács-Kiskun megye 03 Békés megye 04 Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05 Csongrád megye

Részletesebben

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról A Kormány a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. (1) bekezdésének b) pontjában kapott

Részletesebben

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban M E S T E R D Á N I E L K U T A T Á S I I G A Z G A T Ó S Á G N E M Z E T I C S A L Á D - É S S Z O C I Á L P O L I T I K A I I N

Részletesebben

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról /00. (XI..) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról A Kormány a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló. évi XXI. törvény. () bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

13/2013. (VII.9.) KIM rendelet a területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet módosításáról

13/2013. (VII.9.) KIM rendelet a területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet módosításáról 13/2013. (VII.9.) KIM rendelet a területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet módosításáról A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 26. (4) bekezdés a) és b) pontjában kapott

Részletesebben

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK A megyekód nómenklatúrája Budapest 01 Baranya megye 02 Bács-Kiskun megye 03 Békés megye 04 Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05 Csongrád megye 06 Fejér

Részletesebben

81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám

81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám 81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám A Kormány 1831/2013. (XI. 14.) Korm. határozata a 2014 2020 közötti időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezésének egyes

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

A klaszteresedés lehetőségei a Dél-Alföldön

A klaszteresedés lehetőségei a Dél-Alföldön A klaszteresedés lehetőségei a Dél-Alföldön Dr. Patik Réka Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Szeged, 2008. március 13. Kérdések Hogyan célszerű megközelítenünk a klaszter fogalmát? Milyen

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK. A megyekód nómenklatúrája

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK. A megyekód nómenklatúrája A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK A megyekód nómenklatúrája Budapest 01 Baranya megye 02 Bács-Kiskun megye 03 Békés megye 04 Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05 Csongrád megye 06 Fejér

Részletesebben

AZ INNOVÁCIÓS KAPACITÁS TÉRBELISÉGE A REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉG SZEMPONTJÁBÓL

AZ INNOVÁCIÓS KAPACITÁS TÉRBELISÉGE A REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉG SZEMPONTJÁBÓL AZ INNOVÁCIÓS KAPACITÁS TÉRBELISÉGE A REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉG SZEMPONTJÁBÓL Információs társadalom alprogram szakmai konferencia 2011. február 03. Szeged TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Prof. Dr.

Részletesebben

Fejlődő és leszakadó járások

Fejlődő és leszakadó járások Fejlődő és leszakadó járások 2012- Magyar járások társadalmi-gazdasági profilja a Járási Fejlettségi Mutató alapján 2016. január Fejlődő és leszakadó járások 2012- Magyar járások társadalmi-gazdasági profilja

Részletesebben

TÉRSÉGEK VERSENYKÉPESSE: RÉGI ÉS ÚJ IRÁNYOK, VIZSGÁLATI LEHETŐSÉGEK

TÉRSÉGEK VERSENYKÉPESSE: RÉGI ÉS ÚJ IRÁNYOK, VIZSGÁLATI LEHETŐSÉGEK TÉRSÉGEK VERSENYKÉPESSE: RÉGI ÉS ÚJ IRÁNYOK, VIZSGÁLATI LEHETŐSÉGEK DR. LUKOVICS MIKLÓS Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet Nemzedékek találkozása

Részletesebben

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

6. Bács-Kiskun Kiskőrösi járás Egészségügyi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény 06-20/

6. Bács-Kiskun Kiskőrösi járás Egészségügyi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény 06-20/ Sorszám Megye Járás Neve Készenléti ügyelet telefonszáma 1. Bács-Kiskun Bácsalmási 2. Bács-Kiskun Bajai 3. Bács-Kiskun Jánoshalmai 4. Bács-Kiskun Kalocsai 5. Bács-Kiskun Kecskeméti Bácsalmás Városi Önkormányzat

Részletesebben

Frissítve: június 21 napján

Frissítve: június 21 napján Frissítve: 2019. június 21 napján Sorszám Megye Járás Neve Készenléti ügyelet telefonszáma 1. Bács-Kiskun Bácsalmási 2. Bács-Kiskun Bajai 3. Bács-Kiskun Jánoshalmai 4. Bács-Kiskun Kalocsai 5. Bács-Kiskun

Részletesebben

FIT-jelentés. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 10. évfolyam 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: 39012082 FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a

Részletesebben

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Hitel Vadász - Online Hitel - Hitel keresõ Földhivatalok megyénként Bács-Kiskun Megyei földhivatalok listája Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2019. NKM Energia Zrt. Egyetemes Villamos Energia

Részletesebben

Megyei és körzeti földhivatalok

Megyei és körzeti földhivatalok Megyei és körzeti földhivatalok Bács-Kiskun Megyei Bácsalmási Körzeti Bajai Körzeti Kalocsai Körzeti Kecskeméti Körzeti Kiskőrösi Körzeti Kiskunfélegyházi Körzeti Kiskunhalasi Körzeti Kunszentmiklósi Körzeti

Részletesebben

Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása.

Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása. Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása. A lehető legteljesebb értékű társadalmi reintegráció érdekében

Részletesebben

Fiókirodák címe, nyitva tartása

Fiókirodák címe, nyitva tartása Fiókirodák címe, nyitva tartása S.sz. Település Posta Posta címe nyitva tartás 1. Ajka Ajka 1 posta 8400 Ajka Szabadság tér 7. Kedd 14:00-18:00 Péntek 12:00-16:00 2. Bácsalmás Bácsalmás posta 6430 Bácsalmás

Részletesebben

TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008

TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008 BUDAPEST, 2008 Központi Hivatal, 2008 ISSN 0209-7109 Felelős szerkesztő: Németh Eszter További információ: Tóth Géza (tel.: 345-6867, e-mail:

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 18708 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 116. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 37/2015. (VIII. 12.) MvM rendelete a területi számjelrendszerről szóló 31/2011.

Részletesebben

az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2010. évi helyzetéről

az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2010. évi helyzetéről BESZÁMOLÓ az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2010. évi helyzetéről Budapest, 20 ll. február Összefoglaló a humánerőforrás-monitoringrendszer

Részletesebben

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál)

Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Nyitvatartás: H-Cs 8:00-18:00 P 8:00-17:00 Telefon: 1 466-4633 Fax: 1 385-3837 Vályog úti

Részletesebben

Pályázati kiírás kedvezményezett járásban végzett összefüggő egyéni iskolai gyakorlat támogatására tanárjelölt hallgatók számára

Pályázati kiírás kedvezményezett járásban végzett összefüggő egyéni iskolai gyakorlat támogatására tanárjelölt hallgatók számára Pályázati kiírás kedvezményezett járásban végzett összefüggő egyéni iskolai gyakorlat támogatására tanárjelölt hallgatók számára 2019. ősz 2020. tavasz EFOP-3.4.3-16-2016-00011 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Az OALI pályázati kiírása a praxis váltás programra. Praxisjog vásárlása

Az OALI pályázati kiírása a praxis váltás programra. Praxisjog vásárlása 1. A pályázat célja Az OALI pályázati kiírása a praxis váltás programra Praxisjog vásárlása A pályázat célja, hogy segítse fiatal pályakezdők pályára állítását, valamint az idős kollégák nyugdíjba vonulását.

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Kombinált Mikrohitel Program - TELEPÜLÉS LISTA -

Új Széchenyi Terv Kombinált Mikrohitel Program - TELEPÜLÉS LISTA - Az Új Széchenyi Terv igénybevételi jogosultságának feltétele, hogy a támogatásban részesülő vállalkozás az alábbi települések valamelyikén rendelkezzen telephellyel, illetve, hogy a beruházás ezen települések

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika

Foglalkoztatáspolitika Foglalkoztatáspolitika Egy foglalkoztatottra jutó termelékenység változása, 2000-2004 Százalékos változás az el évhez képest Forrás: Employment in Európa 2005 Egy ledolgozott órára jutó termelékenység

Részletesebben

Támogatott pályázatok - K1

Támogatott pályázatok - K1 Támogatott pályázatok - K1 Békési Kistérségi Szeghalom Kistérség Békés Szeghalom Dél-Alföldi Régió A Békés Kistérségi Közkincs-kerekasztal létrehozása 399 900 Új kistérségi KÖZKINCS-kerekasztal létrehozása,

Részletesebben

Támogatás mértéke Ft 70% GINOP felhordó hálózatok fejlesztése a Balmazújvárosi

Támogatás mértéke Ft 70% GINOP felhordó hálózatok fejlesztése a Balmazújvárosi Járás Projekt címe Támogatás összege Támogatás mértéke Projekt azonosító 127 881 600 Ft 70% GINOP-3.4.1-15-2016-00248 fejlesztése a Balmazújvárosi Balmazújvárosi Berettyóújfalui Cigándi Debreceni Derecskei

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

Pályázati kiírás kedvezményezett járásban hospitálásban, foglalkozástartásban való részvételre tanítójelölt és tanárjelölt hallgatók számára

Pályázati kiírás kedvezményezett járásban hospitálásban, foglalkozástartásban való részvételre tanítójelölt és tanárjelölt hallgatók számára Pályázati kiírás kedvezményezett járásban hospitálásban, foglalkozástartásban való részvételre tanítójelölt és tanárjelölt hallgatók számára 2019. ősz EFOP-3.4.3-16-2016-00011 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

A kistérségek településszerkezeti tipizálása

A kistérségek településszerkezeti tipizálása A kistérségek településszerkezeti tipizálása 2005. augusztus 9. Készítette: Goldmann Róbert Kaló Róbert 1 Kistérségtipizálás Kistérségek meghatározása kialakulása A kistérség, a kistérségi igazgatás nem

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA október 24., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA október 24., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 24., hétfõ 125. szám Tartalomjegyzék 2011. évi CXXXIV. törvény Az uzsorával összefüggõ egyes törvények módosításáról 31566 2011. évi CXXXV.

Részletesebben

Nomenclatures in the Territorial Code System

Nomenclatures in the Territorial Code System Nomenclatures in the Territorial Code System Nomenclature of the counties (STAR T03) Budapest 01 Baranya county 02 Bács-Kiskun county 03 Békés county 04 Borsod-Abaúj-Zemplén county 05 Csongrád county 06

Részletesebben

Kistérségi Népegészségügyi Intézetek elérhetőségei. /fax

Kistérségi Népegészségügyi Intézetek elérhetőségei. /fax ek elérhetőségei Illetékességi terület Bács-Kkun Megye Bajai, Bácsalmási Kalocsai, Kkőrösi Kecskeméti, Kunszentmiklósi Kkunhalasi, Jánoshalmi, Kkunfélegyházi, Kkunmajsai Baranya Megye Komlói, Pécsváradi,

Részletesebben

Térségi fejlődés és kedvezményezettségi kategória változások: kérdések, dilemmák, összefüggések

Térségi fejlődés és kedvezményezettségi kategória változások: kérdések, dilemmák, összefüggések Térségi fejlődés és kedvezményezettségi kategória változások: kérdések, dilemmák, összefüggések Varga Ágnes egyetemi tanársegéd Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható

Részletesebben

TANULMÁNY Idegen nyelvi mérés, 2015

TANULMÁNY Idegen nyelvi mérés, 2015 TANULMÁNY Idegen nyelvi mérés, 2015 Tartalom Bevezető... 1 A mérésről... 1 A mérés tartalma... 1 A mérés lebonyolítása... 2 A mérésben érintett telephelyek és tanulók... 3 A mérésben érintett telephelyek...

Részletesebben

az egységes ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2009. évi helyzetéről

az egységes ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2009. évi helyzetéről Jóváhagyom: Dr. Székely Tamás BESZÁMOLÓ az egységes ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás 2009. évi helyzetéről Budapest, 2010. január A Hivatal adatbázisában

Részletesebben

ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete 7623 Pécs, Szabadság út 7. T.: (72) 514-999, (72) 514-942

ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete 7623 Pécs, Szabadság út 7. T.: (72) 514-999, (72) 514-942 Intravénás kábítószer-használók HIV/HCV szűrővizsgálatát az ÁNTSZ regionális laboratóriumai Vizsgálatkérő lappal beérkezett vérmintából térítésmentesen végzik el: ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete

Részletesebben

A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK LEHATÁROLÁSA

A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK LEHATÁROLÁSA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK LEHATÁROLÁSA a 24/2001. (IV. 20.) OGY-határozat és a 168 kistérségről szóló 244/2003. (XII. 18.) kormányrendelet alapján Budapest,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet - az állami köznevelési közfe 2. oldal f) értékeli a köznevelési intézmények szakmai feladatai

Magyar joganyagok - 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet - az állami köznevelési közfe 2. oldal f) értékeli a köznevelési intézmények szakmai feladatai Magyar joganyagok - 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet - az állami köznevelési közfe 1. oldal 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről,

Részletesebben

Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási

Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási időről Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a 2019. október 23-i ünnepnap miatt módosul az NKM Energia Zrt. villamosenergia-szolgáltatói

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 13603 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Alapító Okirata (a módosításokkal

Részletesebben

10 ezer fő alatti települések (Budapesti agglomeráció nélkül)

10 ezer fő alatti települések (Budapesti agglomeráció nélkül) 10 ezer fő alatti települések (Budapesti agglomeráció nélkül) Helység Kistérség Járás Megye 1 Aba Abai Székesfehérvári Fejér 2 Abádszalók Tiszafüredi Kunhegyesi Jász-Nagykun-Szolnok 3 Abaliget Pécsi Pécsi

Részletesebben

Közkincs-I/1. Kistérségi Közkincs-Kerekasztalok működésének további támogatása

Közkincs-I/1. Kistérségi Közkincs-Kerekasztalok működésének további támogatása Közkincs-I/1. Kistérségi Közkincs-Kerekasztalok működésének további támogatása Kedvezményezett Kistérség Támogatás DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ Szentes Kistérség Többcélú Társulása Szentesi 400 000 Csongrádi Kistérség

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási

Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási Tájékoztató Ünnepnap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási időről Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a 2019. augusztus 20-ai ünnepnap miatt módosul az NKM Energia Zrt. villamosenergia-szolgáltatói

Részletesebben

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015 MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

Tájékoztató munkaszüneti nap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási időről

Tájékoztató munkaszüneti nap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási időről Tájékoztató munkaszüneti nap miatti, egyedi, heti ügyfélszolgálati irodai nyitvatartási időről Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a 2019. április 19.-ei Nagypéntek miatt módosul az NKM Áramszolgáltató Zrt.

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám MAGYAR KÖZLÖNY 48. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. április 3., kedd Tartalomjegyzék 64/2018. (IV. 3.) Korm. rendelet Az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről,

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai 5772 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2013. évi 33. szám V. Alapító okiratok Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai A Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

Területi Szervezet. Illetékességi területe: 1.számú melléklet Neve: Területi szervezetek Illetékességi területe: Fogorvosok e Budapesti Magyarország Budapest Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2013. évi 47. szám 13603 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Alapító Okirata (a módosításokkal

Részletesebben

3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu Honlap: www.mklu.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ: Dr. Polt Péter T:

Részletesebben

2. Az egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer bemutatása

2. Az egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer bemutatása 1. Bevezetés Az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól szóló 36/2009. (XI.3.) EüM rendelet (a továbbiakban: R.) alapján az Egészségügyi Engedélyezési

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

Developing and lagging districts

Developing and lagging districts Developing and lagging districts 2012-2014 Socio-economic profiles of Hungarian districts (járás) based on the District Development Index January 2016 Developing and lagging districts 2012-2014 Socio-economic

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL Sorszám Város Irányítószám 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45.

Részletesebben

A Kormány 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelete a kedvezményezett járások besorolásáról

A Kormány 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelete a kedvezményezett járások besorolásáról 16172 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 161. szám A Kormány 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelete a kedvezményezett ok besorolásáról A Kormány a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996.

Részletesebben

sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. augusztus 1-től a jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az

Részletesebben

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista VIII./D Településlista a konvergencia régiók komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségeire vonatkozóan a mikrovállalkozásnak minősülő pályázók esetében Jelen településlistában szerepelnek

Részletesebben

A Hálózatban működő Gyógyszertárak Szövetségének javaslata a sürgősségi gyógyszerellátási rendszer kialakítására

A Hálózatban működő Gyógyszertárak Szövetségének javaslata a sürgősségi gyógyszerellátási rendszer kialakítására 5. számú melléklet települések orvosi ügyelettel és a gyógyszertárak száma Szám Település Orvosi ügyelet Gyógyszertárak száma Lakosságszám Baranya megye 1 Bóly x 1 3974 2 Mohács x 6 17738 3 Sásd x 1 3165

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

Közlekedésföldrajz. Összeállította: Sallai András

Közlekedésföldrajz. Összeállította: Sallai András Közlekedésföldrajz Összeállította: Sallai András 1. Ausztria (1995) 2. Belgium (1957) 3. Bulgária (2007) 4. Ciprus (2004) 5. Csehország (2004) 6. Dánia (1973) 7. Egyesült Királyság (1973) 8. Észtország

Részletesebben

HÍRDETMÉNY. A TERÜLETPOLITIKAI KORMÁNYZATI HIVATAL kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról

HÍRDETMÉNY. A TERÜLETPOLITIKAI KORMÁNYZATI HIVATAL kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról Egyenlő Bánásmód Hatóság Ügyiratszám: EBH/10245/166/2006 HÍRDETMÉNY A TERÜLETPOLITIKAI KORMÁNYZATI HIVATAL kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról Az ügy tárgya: a rendezett munkaügyi kapcsolatok

Részletesebben

Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései. Cseri József ügyvezető igazgató

Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései. Cseri József ügyvezető igazgató Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései Cseri József ügyvezető igazgató A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon

Részletesebben

F.2. számú függelék Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Hatályos: 2019. NKM Energia Zrt.

Részletesebben

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu Honlap: www.mklu.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ: Dr. Polt Péter T:

Részletesebben

Sztenderd nyitvatartású fiókjainkban meghirdetett pénztári órák. Budapest, II. kerület, Margit krt. 5/A

Sztenderd nyitvatartású fiókjainkban meghirdetett pénztári órák. Budapest, II. kerület, Margit krt. 5/A Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy 2017. október 01-i hatállyal a jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk

Részletesebben

Víztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész

Víztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész Víztest Duna-Tisza köze Nyírség Alföldi hordalékkúpok Dunántúli dombvidék és Dunántúli Középhegység peremvidék Dunántúl Ny-i rész p.1.14.1 p.1.15.1 p.2.10.1 p.2.11.1 p.2.16.1 p.2.3.1 p.2.4.1 p.2.6.1 p.2.8.1

Részletesebben

Tankerületi Központ. Illetékességi terület Igazgató Elérhetőség. Kecskeméti Tankerület. Tiszakécskei Tankerület. Kecskemét.

Tankerületi Központ. Illetékességi terület Igazgató Elérhetőség. Kecskeméti Tankerület. Tiszakécskei Tankerület. Kecskemét. Kecskeméti Tankerület Kecskemét Tiszakécskei Tankerület Kiskunfélegyházai Tankerület Zsámboki Anna anna.zsamboki@klik.gov.hu Kiskunmajsai Tankerület Kunszentmiklósi Tankerület Kiskőrös Kiskunhalasi Tankerület

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf. 438. T: 354-5500 E-mail: info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.

Részletesebben

A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre a GINOP keretében

A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre a GINOP keretében A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre a GINOP 3.4.1-2015 keretében A Magyar Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodás alapján, a GINOP 3.

Részletesebben

Az MFB Zrt. hitelei a felzárkózásért, a versenyképességért

Az MFB Zrt. hitelei a felzárkózásért, a versenyképességért Az MFB Zrt. hitelei a felzárkózásért, a versenyképességért Aladics Sándor vezérigazgató-helyettes A célunk, hogy fejlesztési hitelekkel helyzetbe hozzuk a hazai kis- és középvállalkozásokat. Megerősítsük

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE Ügyfélszolgálatok elérhetősége 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3.

Részletesebben

A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre a GINOP keretében

A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre a GINOP keretében A Magyar Telekom európai uniós forrásokat nyert el vezetékes szélessáv-fejlesztésre a GINOP 3.4.1-2015 keretében A Magyar Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodás alapján, a GINOP 3.

Részletesebben

Érvényes: április 23-ától

Érvényes: április 23-ától Abony posta 2740 Abony 2740 Abony Szolnoki út 8. Ajka 1 posta 8401 Ajka 8400 Ajka Szabadság tér 7. Albertirsa posta 2730 Albertirsa 2730 Albertirsa Vasút utca 4/10 Algyő posta 6750 Algyő 6750 Algyő Búvár

Részletesebben

Komplex Kulturális Fejlesztések a KISTÉRSÉGEKBEN támogatott pályázatok - Kt1

Komplex Kulturális Fejlesztések a KISTÉRSÉGEKBEN támogatott pályázatok - Kt1 Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Kecskemét és Térsége Többcélú Kiskunfélegyháza Kecskemét Dél-Alföldi Régió Kistérség Napja - hagyományőrző kulturális rendezvény 2010. 990 000 A kecskeméti

Részletesebben

F.2. számú függelék. Az NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék. Az NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

MFB az ország fejlesztési bankja

MFB az ország fejlesztési bankja MFB az ország fejlesztési bankja Aladics Sándor vezérigazgató-helyettes Budapest, 2008. október 14. [ ] Az MFB Híd - szerepe A fejlesztéspolitika és a vállalkozások között Nemzetközi pénzpiacok és a magyar

Részletesebben