Derogációval érintett projektek pénzügyi kérdései
Önkormányzatok gazdálkodását érintő jogszabályok Magyarország Alaptörvényének 34. cikk (1) bekezdése az alábbiakat mondja ki: (1) A helyi önkormányzat és az állami szervek a közösségi célok elérése érdekében együttműködnek. A helyi önkormányzat részére kötelező feladat- és hatáskört törvény állapíthat meg. A helyi önkormányzat kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatásra jogosult. A feladatok átrendeződésével párhuzamosan 2013-tól a finanszírozási rendszer is átalakult, az új feladatfinanszírozási rendszerben az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátásához szükséges működési forrás áll rendelkezésre úgy, hogy működési hiány a jövőben ne léphessen fel.
Önkormányzatok gazdálkodását érintő jogszabályok Az Mötv. 11. -a rendelkezik a differenciált feladatellátásról: (1) A községnek, a városnak, a járásszékhely városnak, a megyei jogú városnak, a fővárosnak és kerületeinek, valamint a megyei önkormányzatnak egymástól eltérő feladat- és hatáskörei lehetnek. (2) Törvény a kötelező feladat- és hatáskör megállapításánál differenciálni köteles, figyelembe véve a feladat- és hatáskör jellegét, a helyi önkormányzatok eltérő adottságait, különösen a) a gazdasági teljesítőképességet; b) a lakosságszámot; c) a közigazgatási terület nagyságát.
Önkormányzatok gazdálkodását érintő jogszabályok Az Mötv. 117-118. -ai rögzítik a feladatfinanszírozással kapcsolatos alapelveket: 117. (1) A feladatfinanszírozási rendszer keretében az Országgyűlés a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott módon a helyi önkormányzatok a) kötelezően ellátandó, törvényben előírt egyes feladatainak - felhasználási kötöttséggel - a feladatot meghatározó jogszabályban megjelölt közszolgáltatási szintnek megfelelő ellátását feladatalapú támogatással biztosítja, vagy azok ellátásához a feladat, a helyi szükségletek alapján jellemző mutatószámok, illetve a lakosságszám alapján támogatást biztosít,. (3) A figyelembe veendő bevételek körét és mértékét törvény határozza meg. (4) A feladatfinanszírozási rendszernek biztosítania kell a helyi önkormányzatok bevételi érdekeltségének fenntartását.
Önkormányzatok gazdálkodását érintő jogszabályok 118. (1) A 117. (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatást a helyi önkormányzat éves szinten kizárólag az ellátandó feladatainak kiadásaira fordíthatja. Az ettől eltérő felhasználás esetén a helyi önkormányzat köteles a támogatás összegét - az államháztartásról szóló törvényben meghatározott kamatokkal terhelve - a központi költségvetésbe visszafizetni. (2) Kivételes esetben jogszabályban meghatározott módon a helyi önkormányzat működőképessége megőrzése érdekében kiegészítő támogatás adható.
Önkormányzatok gazdálkodását érintő jogszabályok Közös önkormányzati hivatal esetében a támogatásra a székhely önkormányzat jogosult. A társulás által ellátott feladatokhoz kapcsolódó, a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított támogatást pedig az intézmény székhelye szerinti vagy a társulási megállapodásban meghatározott helyi önkormányzat igényelheti. A támogatással való elszámolás az igénylésre jogosult feladata.
Önkormányzatok gazdálkodását érintő jogszabályok Az Alaptörvény 34. cikk (5) bekezdésében foglaltak szerint: (5) Törvény a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében a helyi önkormányzat törvényben meghatározott mértékű kölcsönfelvételét vagy más kötelezettségvállalását feltételhez, illetve a Kormány hozzájárulásához kötheti. Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet Az önkormányzatok működési célra a jövőben csak likvid hitelt vehetnek fel.
Önkormányzatok gazdálkodását érintő jogszabályok A Kormány hozzájárulása nélkül köthetők ügyletek: az ország költségvetését érintő, az Európai Uniós vagy más nemzetközi szervezetnél elnyert pályázat önrészének és a támogatás előfinanszírozásának biztosítására szolgáló adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás. A Kormány az alábbi feltételek fennállása esetén járul hozzá a hitelügylethez: az adósságot keletkeztető fejlesztési célú ügylet az önkormányzat törvényben meghatározott feladatának ellátásához szükséges kapacitás létrehozását eredményezi azzal, hogy a működési kiadások folyamatos teljesítése biztosított. Előzetes adatszolgáltatás Az önkormányzatok legkésőbb március 16-áig benyújtják az ÖNEGM rendszerben szereplő adatlapon a tárgyévben tervezett adósságot keletkeztető ügyleteikre vonatkozó főbb adatokat.
170/2012.(VII.23.) Korm. rendelet 2. rendelkezik a az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő beruházási feladatok szétválasztásáról: (1) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter a csatorna- és szennyvízberuházások kivételével figyelemmel kíséri az 1. ban meghatározott kötelezettségvállalások teljesítéséhez kapcsolódó beruházások megvalósítását és tevékenysége tapasztalatairól évente jelentést készít a Kormány számára. (2) A fejlesztéspolitikáért felelős miniszter gyakorolja az (1) bekezdésben meghatározott hatásköröket a Kormány határozatában nevesített szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházások esetében.
285/2012. (X. 9.) Korm. rendelet Az önerő-támogatás odaítélésére irányuló eljárás EMIR rendszeren keresztül kérelemre indul. Önerő-támogatást közszféra szervezet igényelhet. Nem részesíthető e rendelet szerinti önerő-támogatásban ivóvízminőség-javításra irányuló projekt tekintetében sem helyi önkormányzat, sem helyi önkormányzatok társulása. Az eljárás lefolytatása a Miniszterelnökséget vezető államtitkár (a továbbiakban: államtitkár) hatáskörébe tartozik. A hozzá benyújtott kérelmekről az államtitkár folyamatos elbírálás keretében, a kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül dönt. támogatást a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett kaphat.
285/2012. (X. 9.) Korm. rendelet Az önerő-támogatás felhasználásának feltételeit önerő-támogatói okiratban kell rögzíteni, amely tartalmazza különösen az önerő-támogatás összegét és folyósításának módját. A kifizetés a kedvezményezett, vagy szállítói finanszírozás esetén a szállító számlájára történő átutalással kerül teljesítésre. Ha az önerő-támogatás iránti kérelem olyan projekt megvalósításához kapcsolódik, amelyből a kedvezményezettnek bevétele keletkezik, a kérelem beadásával egyidejűleg, de legkésőbb az önerő-támogatói okirat közlését követő hét napon belül a kérelmezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a támogatással érintett bevételeit maradéktalanul a rendszer fenntartására - pótlási, üzemeltetési, fejlesztési költségeire - fordítja.
285/2012. (X. 9.) Korm. rendelet Az önerő-támogatás felhasználását a Miniszterelnökség a támogatás felhasználásának ellenőrzésére irányadó szabályok szerint ellenőrzi. Az önerő-támogatás összege nem haladhatja meg a Rendelet szerinti uniós támogatással megvalósítandó projekt keretében elszámolható, a projekt befejezéséhez a kérelem előterjesztésekor még szükséges önerő mértékét. Az önerő-támogatás az önerő finanszírozása érdekében felvett hitel kiváltására is felhasználható. A hitelkiváltás költségei nem elszámolhatóak. Ávr. 76. (2) meghatározott nagyságrendű saját forrással kell rendelkeznie, nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból nyújtott önerő támogatást.
6/2014. (I.31.) BM rendelet A támogatási kérelem az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott egy eredeti és egy hitelesített másolati példány a kincstár kérelmező székhelye szerint illetékes területi szervéhez 2014. október 1-jéig postai úton 2014. október 1-jén éjfélig rögzítette, és azt legkésőbb 2014. október 2-án postára adta. E határidő elmulasztása jogvesztő, a kizárólag postai úton benyújtott kérelem érvénytelen. folyamatos elbírálás keretében - a miniszter dönt. támogatás felhasználásának feltételeit a miniszter és a kedvezményezett támogatási szerződésben rögzíti. ivóvízminőséget javító fejlesztéshez uniós támogatás alapját képező okirat hiányában, a miniszter a kedvezményezett részére az uniós támogatás alapját képező okirat megkötéséig ígérvényt állít ki.
6/2014. (I.31.) BM rendelet (helyi önkormányzatok és társulásaik saját forrás kiegészítéséhez) Uniós támogatásból finanszírozott és a Kvtv. 3. melléklet 8. pontjában meghatározott célt szolgáló fejlesztés saját forrás kiegészítésére, a fejlesztés teljes időtartamára vissza nem térítendő támogatás nyújtható, melynek mértéke a saját forrás: 60%-a vízgazdálkodási célú infrastrukturális fejlesztése cél esetében, 50%-a a környezetvédelmi célú, az egészségügyi alapellátási vagy járóbetegszakellátási intézményben megvalósuló, a szociális város-rehabilitációs célú infrastrukturális fejlesztés vagy belterületi közutak, kerékpárutak infrastrukturális fejlesztése esetén, 40%-a bölcsődei, óvodai nevelési és általános iskolai feladatot ellátó intézményben megvalósuló infrastrukturális fejlesztés esetén, valamint megyei önkormányzat által benyújtott támogatási kérelem esetén. 75% ha a kérelmező a Kvtv. 3. melléklet 8. pont a) vagy b) alpontja alapján hátrányos helyzetű, és c) alpontja alapján nem részesült adósságkonszolidációban.
6/2014. (I.31.) BM rendelet Az ivóvízminőséget javító és szennyvízelvezetést és tisztítást szolgáló fejlesztés esetén a BM EU Önerő Alap támogatás mértéke legfeljebb a kérelmező saját forrásának 100%-a, ha a kérelmező a fejlesztés megvalósításához szükséges munkaerőt legalább részben közfoglalkoztatási jogviszony keretében veszi igénybe, vagy a közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozó fejlesztés során a Kbt. szerint a részszempontok körében a munkanélküli vagy tartósan munkanélküli rétegek foglalkoztatásának a közbeszerzés során megajánlott mértékét, mint értékelési szempontot alkalmazza. BM EU Önerő Alap támogatás maximális mértéke a többi cél esetében is 5%-kal megemelkedik, ha a kérelmező fenti feltételeket nyilatkozatban vállalja.
6/2014. (I.31.) BM rendelet A BM EU Önerő Alap támogatás folyósítása az uniós támogatás alapját képező okiratban foglalt ütemezésben illetékes közreműködő szervezet által kiadott Igazoló Adatlap alapján A kedvezményezett 3. melléklet szerinti nyilatkozata alapján támogatási előlegként: ha a BM EU Önerő Alap támogatás kevesebb mint 5 millió forint, a 2014. évre ütemezett összeg egésze, egyéb esetben a 2014. évre ütemezett összeg 25%-a a kedvezményezett által aláírt támogatási szerződés miniszterhez történő érkezését követő 8 napon belül kerül kifizetésre, ivóvízminőséget javító cél esetén - ha a fejlesztés Európai Unió felé vállalt kötelezettséget érint - a támogatás 2014. évre ütemezett összegének 75%-a, előleg felhasználását a kifizetést követő 6 hónapon belül vagy elszámolási kötelezettség teljesítésével egyidejűleg kell igazolni.
6/2014. (I.31.) BM rendelet A 2011-2013. évben a ivóvízminőséget javító és szennyvízelvezetést és tisztítást szolgáló fejlesztéshez nyújtott támogatás esetén: ha a kifizetett támogatás összege kevesebb, mint a teljes BM EU Önerő támogatás összegének 20%-a a teljes BM Önerő Alap támogatás 25%-a, de maximum a 2014- ig meghatározott összeg a kedvezményezett írásbeli kérelmére, támogatási előlegként kerülhet kifizetésre, ha a fejlesztés Európai Unió felé vállalt - az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló irányelvvel kapcsolatos - kötelezettséget érint, és a kifizetett támogatás összege kevesebb, mint a teljes BM Önerő Alap támogatás összegének 25%-a, a 2014. évre ütemezett összeg 75%-a támogatási előlegként kerülhet kifizetésre, önerő arányos hozzárendelése nélkül kifizetett uniós támogatás esetében támogatási előlegként - a közreműködő szervezet által az uniós támogatás teljes kifizetéséről szóló igazolás alapján - legfeljebb a ki nem fizetett BM Önerő Alap támogatás összegéig kerülhet kifizetésre.
368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78/F. -a alapján: A derogációs kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó önkormányzati kedvezményezett által megvalósítandó projektek, valamint az egyéb közszféra szervezetek által megvalósítandó, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság egyedi döntése szerinti projektek esetén a projekt támogatástartalma az önerő arányos hozzárendelése nélkül is kifizethető, ha a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban meghatározott finanszírozási arányt a záró kifizetésig a kedvezményezett helyreállítja. A halasztott önerő-fizetés intézménye az Ávr. 2013. július 1-i hatályú módosításával lépett életbe.
Víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 6. (1) Víziközmű kizárólag az állam és települési önkormányzat tulajdonába tartozhat. 8. (1) Ha a víziközmű nem állami vagy önkormányzati beruházásban jön létre, a beruházó a víziközmű tulajdonjogát a víziközmű üzembe helyezésének időpontjában az ellátásért felelősre átruházza. Az átruházásról a felek szerződést kötnek. (4) Ha az ellátásért felelős és az érintett víziközmű-rendszerre nézve vele víziközmű üzemeltetési jogviszonyban nem álló beruházó, az (1) és a (3) bekezdés szerinti víziközmű térítésmentes átruházásáról állapodik meg, a térítésmentes vagyonátruházás az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak, a társasági adó szempontjából a beruházó vállalkozási, bevételszerző tevékenységével összefüggő költségnek, ráfordításnak minősül.
Víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 35. (1) Víziközmű-szolgáltatást a Hivatal által kiadott engedély alapján lehet végezni. Az engedély kizárólagos jogot biztosít és kötelezettséget jelent az engedélyben meghatározott ellátási területen víziközmű-szolgáltatás nyújtására. (2) Víziközmű-szolgáltatói működési engedélyt az a korlátolt felelősségű társasági vagy zártkörűen működő részvénytársasági formában működő gazdasági társaság kaphat, amely az engedély kiadására irányuló kérelemben megjelölt ellátási területre és víziközműszolgáltatási ágazatra vonatkozóan rendelkezik üzemeltetési szerződéssel és megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek. (3) Az e törvény által szabályozott engedély és engedélyezési eljárás nem érinti a más jogszabályokban meghatározott engedélyeket és engedélyezési eljárásokat.
Víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 36. (1) A Hivatal az engedély kiadását megtagadja, ha b) a kérelmező nem teljesíti a jogszabályban meghatározott, víziközmű-szolgáltatás folyamatos, hosszú távú nyújtásához szükséges pénzügyi, gazdasági, technikai, környezetvédelmi feltételeket, vagy nem rendelkezik az ezek teljesítéséhez szükséges műszaki és tárgyi eszközökkel, személyi és pénzügyi erőforrásokkal, c) a kérelmező vonatkozásában az 1. melléklet szerinti képlet alapján kiszámított felhasználói egyenérték nem éri el a 150 ezret, (2) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott követelménynek eleget nem tevő kérelmező működési engedély iránti kérelme nem utasítható el, ha a) a kérelmező 2011. december 31. előtt megkötött és hatályos üzemeltetési szerződéssel rendelkezik,.
Víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 84. (1) A Hivatal a víziközmű-szolgáltató részére első alkalommal legalább 50 000 felhasználói egyenérték elérése esetén is kibocsátja a működési engedélyt, amennyiben a víziközmű-szolgáltató a jogszabályi feltételeknek egyébként megfelel. (2) Ha az (1) bekezdés szerint kibocsátott működési engedélyben foglalt felhasználói egyenérték a) nem éri el a 100 000-et, akkor a működési engedélyt 2014. december 31. napjával, b) ha az a) pont szerinti értéket eléri, de kevesebb, mint a 36. c) pontja szerinti érték, akkor a működési engedélyt 2016. december 31. napjával visszavonja. 9. (4) A víziközmű-rendszer tulajdonosai az ellátásért felelős e törvényben meghatározott kötelezettségei teljesítésével kapcsolatban felmerülő indokolt költségeket - eltérő megállapodás hiányában - víziközmű-rendszeren fennálló vagyoni érdekeltségük nettó könyv szerinti értéke arányában viselik.
Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 119. (1) Az adólevonási jog akkor keletkezik - ha e törvény másként nem rendelkezik -, amikor az előzetesen felszámított adónak [120. ] megfelelő fizetendő adót meg kell állapítani, ideértve azt az esetet is, amikor a fizetendő adó megállapítása a 196/B. (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint történik.. 120. Abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany - ilyen minőségében - a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet. Áfa-levonási jog keletkezeik tehát: felek ellenérték fejében történő vagyonátadásban állapodnak meg ivóvízellátáshoz kapcsolódó adóköteles bevétel keletkezik.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Vadászné Egegi Mária maria.egegi.vadaszne@bm.gov.hu 06-1-441-1591 http://palyazat.gov.hu/allasfoglalas_az_onkormanyzati_tarsulasok_altal_megvalositott_vizi kozmu_beruhazasok_afa_rendszerbeli_megitelese_targyaban