IX. ERDÉLYI MAGYAR RÉGÉSZETI KONFERENCIA GYERGYÓSZENTMIKLÓS TARISZNYÁS MÁRTON MÚZEUM SZENT BENEDEK TANULMÁNYI HÁZ 2011. november 4 6.
Múlt Pósta Béla élete és régészeti munkássága (Kecskemét, 1862. augusztus 22 1919. április 16. Kolozsvár) Pósta Béla a 19 20. század fordulóján élt, a magyar régészet hőskorának szenvedélyes gyűjtő generációit felváltó magyar tudós nemzedék egyik meghatározó egyénisége. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi karán kezdte, ám Torma Károly római régészeti előadásai és az aquincumi ásatások hatására beiratkozott bölcsészetre is A Torma Károly-i iskola megalapozta a klasszikus archeológiában való eligazodását, s már diákkorában (1883-tól) szakdíjnokként, írnokként bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Múzeumban folyó kutatómunkába, 1885-ben kinevezték segédőrré, majd múzeumőrré. Pulszky Ferenc igazgató és Hampel József érem- és régiségtári igazgatóőr oldalán, megszerezte a szükséges jártasságot az őskori és a honfoglalás kori régészetben. Ásatásai és terepkutatásai (Lovasberény, Hatvan-Boldog, Rákospalota, Törtel stb.) révén, átfogó anyagismereti tudásra tesz szert. Első nagyobb lélegzetű tanulmányában (Baranya az őskortól a honfoglalásig, 1897.), túllépve a címben jelzett szűk földrajzi egység határait, kísérletet tett a Kárpát-medence, sőt Eurázsia történetének vizsgálatára. 1897-ben intézeti felettesei megbízták gróf Zichy Jenő kaukázusi és középázsiai útjairól hozott, és a Nemzeti Múzeumnak adományozott régészeti gyűjtemény feldolgozásával. A széleskörű irodalmi tájékozottságot igénylő feladat eredményes megoldása nyomán a Kaukázus távoli múltjának számos problémájával foglalkozott. A megbízatás teljesítésében tanúsított hozzáértése és munkabírása következtében Zichy felkérte harmadik utazása (1897 1898) régészeti teendőinek ellátására. Pósta szempontjából ez az expedíció csupán tanulmányútnak bizonyult, de az oroszországi múzeumok és a gazdag szakirodalom áttanulmányozása nyomán a fiatal régész számos fontos megfigyelést tett. Azonosította a szarmaták kárpát-medencei hagyatékának pontuszi előzményeit, fontos lépést tett a hunok régészeti hagyatékának felismerése felé, Szibériában megtalálta az avarok tárgyi műveltségének legkeletibb lelőhelyeit. A honfoglaló magyarság előző szálláshelyeinek kutatása során ezt legfontosabb feladatának tekintette azonosította a rokon kultúrköröket, megtalálta a magyar szablya, tarsoly, kengyel előzményeit, rokonait. A Kárpát-medence keletről érkezett népeinek örökségét bemutató munkája gróf Zichy Jenő harmadik ázsiai utazása III IV. kötetében látott napvilágot (Régészeti tanulmányok az orosz földön, 1905.). Munkássága elismeréseként a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1899-ben Póstát kinevezte a kolozsvári egyetem frissen szervezett régészeti tanszékének élére. Minthogy létrehozásakor (1872) a kolozsvári egyetem megkapta az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményének használati jogát, Pósta nyilvános egye- 3
temi tanári beiktatása, egyúttal az egyesületi Érem- és Régiségtár igazgatói teendőinek felvállalását is jelentette. Az egyesületi gyűjtemények és a fokozatosan kiépülő egyetemi Érmészeti és Régészeti Intézet tárai 1899-ben a tudományos kutatás és a nagyközönség elől elzárva két helyiségben, összezsúfolva hevertek. Két évtizedes működése alatt Pósta idejének, energiájának jelentős részét a szüntelenül gyarapodó gyűjtemények elhelyezését szolgáló megfelelő helységek biztosítása foglalta le. Elsősorban saját, új épület építéséért küzdött. Panaszkodott, kért, emlékeztetett, s ha kellett fenyegetőzött. Átmeneti megoldásként a város különböző pontjain ideiglenes raktárhelyiségeket bérelt. 1903-ban az egyetem újonnan emelt épülete északkeleti sarkában végre megnyithatta a nagyközönségnek szánt kiállítást. Sürgetésére 1911-ben a kiállítás és a raktári anyag nagyobb részének elhelyezésére az egyetem bérbe vette a Bástya (C. Daicoviciu) utca 2. szám alatti, a Református Kollégium tulajdonában lévő kétemeletes bérházat. Az utólag román állami tulajdonba jutott épület nyújt otthont ma az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum gyűjteményeinek, amelynek magját az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára, valamint az egyetem Érmészeti és Régészeti Intézetének tára képezik. Az erdélyi régészeti kutatások tudományos színvonalának biztosítása érdekében szakértőket nevelt: megteremtette a kolozsvári régészeti iskolát. Tanítványait, az archeológia szűk területén tevékenykedő elismert tudósokká nevelte. Roska Márton őskori feltárásai (Csoklovina), Buday Árpád limes-kutatásai (Porolissum), Kovács István numizmatikai munkássága és ásatásai (Marosdécse, Apahida, Kolozsvár Zápolya utca) itthon és Európában mindmáig nem vesztettek egykori értékükből. Az intézet saját kétnyelvű folyóirata Dolgozatok (Travaux) az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából biztosította az eredményeik beépülését a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Ásatási megbízásokkal, múzeumrendezéssel, előadások tartásával tanítványait bevonta a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének tevékenységbe. Az első világháború, a keleti régészetre szakosodott Létay Balázs halála meggátolta a mezopotámiai Keleti-Intézet nagyszerű tervének megvalósítását. A trianoni diktátum lehetetlenné tette a fiatalabb tanítványok (Ferenczi Sándor, Herepei János) szakmai kiteljesedését. Néhányuk viszont (Buday Árpád, Roska Márton, Banner János) az anyaországi kutatások és régészképzés munkásaként adta tovább Pósta Béla kolozsvári iskolájának emberi és szakmai értékeit. 4
Jelen A Pósta Béla Egyesület bemutatása A Bolyai Egyetem működésének az 1959-ben való jogtalan megszüntetése az addig folyamatosan működő régészképzés végét is jelentette. Egy olyan folyamat szakadt meg, amely az erdélyi térség társadalomtörténeti kutatásának egy területét felvállaló kutató-utánpótlást biztosította. Ezzel a politikai döntéssel jó ideig megbénították a kiemelkedő egyéniségek neveivel (Torma Károly, Torma Zsófia, Király Pál, Téglás Gábor, Cserni Béla, Pósta Béla, Buday Árpád stb.) fémjelzett Erdélyi Régészeti Iskola tevékenységét is. Az addig Erdély területén működő magyar régészek egy része ekkor választotta az anyaországba való áttelepedést. A erdélyi magyar régészeti kutatás hiányának meddő évei rányomták bélyegüket a térség tudományos és régészeti kutatásának a színvonalára. Bár léteztek magyar régészek Erdélyben, számuk és lehetőségeik csekély volta miatt mintegy csak tovább éltették, átmentették az erdélyi régészetet a válságos időszakban. Az Erdély területén tevékenykedő magyar régész-kutatók együttműködésének elősegítése végett az 1999-es év folyamán létrejött a Pósta Béla Egyesület (PBE). A Pósta Béla Egyesület a romániai magyar régészközösség reprezentatív szakmai testülete. Alapvető célkitűzései között jelölte meg az anyanyelven művelt tudományosság kiszélesítését, a műemléki és muzeális értékek megóvását, valamint a felsőfokú régészet oktatás segítését. A szervezet égisze alatt történő kutatásokat valamint a kutatásszervezést egészíti ki az évente megszervezett, mára fontos szakmai fórummá vált, régészeti konferencia. A PBE egyetemi háttérintézményként folytatott tevékenysége a régészet oktatás feltételeinek és színvonalának javítására összpontosít. Ennek érdekében oktatási segédanyagokat és más tárgyi feltételeket biztosít, segíti az egyetemi oktatók munkáját, vendégtanári programokat, tanfolyamokat, tanulmányutakat szervez, ösztönzi az egyetemi hallgatók és oktatók közös és egyéni kutatómunkáját valamint ösztöndíjakat továbbít. Az Egyesület könyvkiadói tevékenységet folytat, szakkollégiumot és kézikönyvtárat működtet valamint tervtár és fényképtár létrehozásán is fáradozik. Az egyesület az erdélyi magyar régészközösség reprezentatív szerve, 11 romániai kutatóintézet magyar anyanyelvű kutatóit, a Phd, MA és egyetemi képzésben résztvevő hallgatókat tömöríti. Tagjainak száma meghaladja a 100-at. Az Egyesület Tudományos Tanácsának tagjai: dr. Bajusz István, dr. Kacsó Károly, dr. László Attila, dr. Németi János, dr. Székely Zsolt Az Igazgatótanács tagjai: dr. Bajusz István (igazgató), Soós Zoltán, Botár István, Szőcs Péter Titkár: Pánczél Szilamér Péter 5
A IX. ERDÉLYI MAGYAR RÉGÉSZETI KONFERENCIA PROGRAMJA PÉNTEK, 2011. november 4. 12.00 17.00 Regisztráció (Szent Benedek Tanulmányi Ház Recepció) 17.30 18.00 A IX. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia megnyitója (Tarisznyás Márton Múzeum) A konferenciát megnyitják: Bajusz István egyetemi adjunktus, a Pósta Béla Egyesület elnöke Sipos Gábor egyetemi docens, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke Petres Sándor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke Csergő Tibor-András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója 18.00 19.00 Plenáris előadás - Vincze Zoltán: Pósta Béla tanítványai Könyvbemutatók: Signa praehistorica. Studia in honorem magistri Attila László septuagesimo anno a kötetet bemutatja Sztáncsuj Sándor Erdély és kapcsolatai a kora népvándorlás korában a Molnár István Múzeum kiadványát bemutatja Istvánovits Eszter 19.00 20.00 A Légirégészeti fényképek Udvarhelyszékről. Kiállítás Sófalvi András és Szabó Máté felvételeiből és a Bronzkori népek és vizigótok Székelyudvarhely határában című időszakos régészeti kiállítások ünnepélyes megnyitója A kiállítást megnyitja: Demjén Andrea (régész, Tarisznyás Márton Múzeum) 20.30 Vacsora (Szent Benedek Tanulmányi Ház) SZOMBAT, 2011. november 5. 07.00 08.45 Reggeli 09.00 10.35 Szakosztályi előadások (Csiky-kert, Szent Benedek Tanulmányi Ház, Babeş Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata) Őskor (Csiky Dénes Amfiteátrum) Ókor (BBTE Főépület, 2-3. Konferenciaterem, Földszint) Népvándorláskor, Középkor (Szent Benedek Tanulmányi Ház, 1. Konferenciaterem, Földszint) Középkor (Szent Benedek Tanulmányi Ház, 2-3. Konferenciaterem, Földszint) 10.35 11.00 Kávészünet 11.00 13.00 Szakosztályi előadások 13.00 14.45 Ebéd 7
15.00 16.35 Szakosztályi előadások 16.35 17.00 Kávészünet 17.00 19.00 Szakosztályi előadások 19.00 20.30 Kerekasztal-beszélgetés (Moderátor: Bajusz István) 21.00 Állófogadás VASÁRNAP, 2011. november 6. 07.00 08.45 Reggeli 09.00 13.00 Kirándulás Gyergyószárhegy (Lázár-kastély, ferences kolostor, római katolikus templom) Gyergyószentmiklós (örmény templom) 13.00 14.00 Ebéd 14.00 17.00 Kirándulás Gyilkos-tó, Békás-szoros 8
Szakosztályi előadások Szombat, 2011. november 5. 09.00 10.35 Moderátor: Székely Zsolt ŐSKOR CSIKY DÉNES AMFITEÁTRUM 09.00 09.25 Tatár Árpád (Beszterce): Beszterce-Naszód megyei idolok és egyéb leletek 09.25 09.45 Bader Tibor Hágó Attila Nándor (Hochdorf, Keltenmuseum; Nagykárolyi Városi Múzeum): Koraneolitikus település Felsőhomoród Borzkerten 09.45 10.10 Pethe Mihály Lenkey László Németi János Molnár Zsolt (Budapest, ELTE Geofizikai Tanszék; Nagykárolyi Városi Múzeum; Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem): Neolitikus és bronzkori objektumok kutatása mágneses módszerrel 10.10 10.35 Berecki Sándor Sztáncsuj Sándor József (Marosvásárhely, Maros Megyei Múzeum; Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum): A marosvásárhelyi rézkori telep és az erősdi kultúra kései szakasza 11.00 13.00 Moderátor: László Attila 11.00 11.25 Balázs Áldor Csaba (Marosvásárhely): Korabronzkori kőkazettás temetkezések Erdélyben 11.25 11.45 Németi János (Nagykárolyi Városi Múzeum): Az érmellék ősrégészeti kutatása Dr. Roska Márton és Dr. Andrássy Ernő barátságának tükrében 11.45 12.10 Székely Zsolt (Sepsiszentgyörgy, Babeş-Bolyai Tudományegyetem): Egy bronzkori agyagkocsi az alsórákosi Durdulyáról 12.10 12.35 Nagy József-Gábor (Kolozsvár): A Kis-Szamos völgyének település-struktúrája a későbronzkor és koravaskor időszakában 12.35 13.00 Csók Zsolt (Zilah, Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum): A szilágysomlyói halomsír nekropolisz 9
15.00 16.35 Moderátor: Németi János 15.00 15.25 László Attila (Jászvásár, Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem): HOLTAKKAL ÉLNI? A magyarfenesi koravaskori sír értelmezéséről 15.25 15.45 Berecki Sándor (Marosvásárhely, Maros Megyei Múzeum): A késővaskori erdélyi népcsoportok kapcsolatrendszere ÓKOR BBTE FŐÉPÜLET (FÖLDSZINT 2-3. TEREM) 09.00 10.35 Moderátor: Gabler Dénes 09.00 09.25 Visy Zsolt (Pécs, Jannus Pannonius Tudományegyetem): Adatok Dacia provincia kiterjedéséhez és határaihoz 09.25 09.45 Pethe Mihály Lenkey László Páncél Szilamér Bajusz István (Budapest, ELTE Geofizikai Tanszék; Marosvásárhely, Maros Megyei Múzeum; Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem): Porolissumi katonai tábor mágneses feltérképezése 09.45 10.10 Fábián István (Marosvásárhely, Petru Maior Egyetem): Germán egységek a Dacia római provincia hadseregében 10.10 10.35 Ferencz-Mátéfi Ágota (Kolozsvár): Infrastrukturális elemek a római Dácia temetőiben 11.00 13.00 Moderátor: Bajusz István 11.00 11.25 Gróh Dániel (Visegrád, MNM Mátyás Király Múzeum): A visegrád-gizellamajori római erőd építéstörténete 11.25 11.45 Borhy László (Budapest, ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszék): Castra legionis, canabae, municipium Régészeti kutatások Brigetióban (Komárom/Szőny) 11.45 12.10 Gabler Dénes (Budapest, MTA Régészeti Intézet): Római villák és telepek Savaria territoriumán 12.10 12.35 Lassányi Gábor (Budapest, BTM Aquincumi Múzeum): Téglába zárt holttestek 12.35 13.00 Biró Mária Vass Lóránt (Budapest, Károli Gáspár Tudományegyetem; Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem): Aquincum későrómai kori történetének kérdőjelei. A településen megmaradt csontfaragványoknak a többi provinciális lelőhelytől eltérő összetétele 10
15.00 15.25 Moderátor: Bajusz István 15.00 15.25 Szabó Ádám (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum): Miért kellett Firmusnak a főpapi korona? NÉPVÁNDORÁSKOR, KÖZÉPKOR SZENT BENEDEK TANULMÁNYI HÁZ (FÖLDSZINT, 1. TEREM) 09.00 10.35 Moderátor: Sófalvi András 09.00 09.25 Körösfői Zsolt (Nyíregyháza, Jósa András Múzeum): A Marosszentanna-Csernyahov kultúra lelőhelyei a Nagy-Küküllő felső folyása mentén 09.25 09.45 Vlad Lăzărescu Demjén Andrea Laczkó Nándor (Kolozsvár, Történelmi és Művészettörténeti Intézet; Gyergyószentmiklós, Tarisznyás Márton Múzeum, Kolozsvár BBTE) Egy 4. századi ház feltárása Gyergyószárhegyen 09.45 10.10 Masek Zsófia (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum): A kelet-magyarországi hun kori sírkerámia összefüggéseinek vizsgálata 10.10 10.35 Istvánovits Eszter Kulcsár Valéria (Nyíregyháza, Jósa András Múzeum; Szeged, SZTE BTK Régészeti tanszék): Határvonalak a Kárpát-medencei szarmata barbaricumban 11.00 13.00 Moderátor: Istvánovits Eszter 11.00 11.25 Nagy Szabolcs (Kolozsvár, Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum): Az aranyoslónai avar kori temető (A 2009-2010 évi kutatás eredményei) 11.25 11.45 Piroska Eszter (Kolozsvár): Az aranyoslónai avar kori temető gyöngyleletei 11.45 12.10 Kosza Antal Sófalvi András (Csíkszereda, Hargita Megyei Kultúrális Igazgatóság; Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum): Töltésvonulatok a Görgényi-, Hargita- és Persányi-hegység térségében 12.10 12.35 Gáll Ervin (Bukarest, Vasile Pârvan Régészeti Intézet): Roska Márton és az erdélyi régészet. Néhány gondolat az erdélyi örmény tudós kora középkori kutatásairól 12.35 13.00 Szabados György (Szeged, SZTE BTK Történeti Intézet): Árpád-házi szállásbirtokok és állami központok a X. századi Magyarországon 11
15.00 16.35 Moderátor: Feld István 15.00 15.25 Füredi Ágnes (Szentendre, Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága):..fű kizöldül ó sírhanton Honfoglalás kori tarsolylemez Pest megyében 15.25 15.45 Révész László (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum): Szempontok a Kárpát-medence 10-11. századi temetőinek összehasonlító vizsgálatához 15.45 16.10 Takács Miklós (Budapest, MTA Régészeti Intézet): A 11. századi palmettás kőornamentika, formai-tipológiai elemzés 16.10 16.35 Mordovin Maxim (Budapest, ELTE BTK Régészettudományi Intézet): Legújabb régészeti kutatások a honti ispánsági vár területén 17.00 18.35 Moderátor: Sófalvi András 17.00 17.25 Feld István (Budapest, ELTE BTK Régészettudományi Intézet): A 13. század a Kárpát-medencei várépítészet fénykora? 17.25 17.45 Kopeczny Zsuzsa (Temesvár, Bánát Múzeum): Újabb adatok a temesvári Hunyadi kastély építéstörténetéről 17.45 18.10 Csók Zsolt (Zilah, Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum): Castrum Carazna a szilágysomlyói Várhegyen? 18.10 18.35 Bordi Zsigmond Lóránd (Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum): A csernátoni Csonka(Ika)-vár déli tornya és környéke 18.35 19.00 Kósa Béla (Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum): Újabb adatok a csíkszeredai Mikó-vár építéstörténetével kapcsolatban 12 KÖZÉPKOR SZENT BENEDEK TANULMÁNYI HÁZ (FÖLDSZINT, 2-3. TEREM) 09.00 10.35 Moderátor: Botár István 09.00 09.25 Tari Edit (Esztergom, Balassa Bálint Múzeum): Középkori fatemplomok a Kárpát-medencében 09.25 09.45 Emődi Tamás (Nagyvárad, Restitutor Kutató-Tervező Műhely): Partiumi középkori templomok újabb kutatása 09.45 10.10 László Keve (Marosvásárhely, Maros Megyei Múzeum): Régészeti kutatások a marosszentgyörgyi római-katolikus templom körül (2010)
10.10 10.35 Nyárádi Zsolt (Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum): Újabb kutatások Lövéte elpusztult középkori templománál 11.00 13.00 Moderátor: Soós Zoltán 11.00 11.25 Király József (Kolozsvár): Kovászna megye elpusztult középkori kápolnái 11.25 11.45 Rácz Tibor Ákos (Vác, Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Tragor Ignác Múzeum): Kora Árpád-kori leletek a váci püspöki vár területéről 11.45 12.10 Botár István (Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum): Új régészeti adatok Csíksomlyó történetéhez 12.10 12.35 Darvas Lóránd (Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum): A csíkszenkirályi Bors család és udvarházaik 12.35 13.00 Pálóczi Horváth András (Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem): A középkori alföldi lakóház és telek a szentkirályi ásatási eredmények alapján 15.00 16.35 Moderátor: Pálóczi Horváth András 15.00 15.25 Zatykó Csilla (Budapest, MTA Régészeti Intézet): Jobbágyfalu, kisnemesi falu. Két Somogy megyei település összehasonlítása 15.25 15.45 Wolf Mária (Szeged, SZTE BTK Régészeti Tanszék): Régészeti adatok a muhi csata történetéhez 15.45 16.10 Gróf Péter (Visegrád, MNM Mátyás Király Múzeum): Inter arma silent Musae. Fegyverek és fegyvertörténeti kutatások Visegrádon 16.10 16.35 Soós Zoltán (Marosvásárhely, Maros Megyei Múzeum): Apró leletek és jelentőségük, bronz és csont tárgyak a marosvásárhelyi ferences kolostorból 13
Kivonatok Plenáris előadás VINCZE ZOLTÁN Pósta Béla tanítványai A kolozsvári egyetem régészeti tanszékének megszervezését a múzeumügy és a régészeti kutatások aggasztó országos helyzete indokolta. A gombamód szaporodó vidéki múzeumok, amelyek tevékenységében a régészeti ásatások súlypontos szerepet kaptak, nem rendelkeztek képzett szakemberekkel. A hiányt a szerveződő kolozsvári régészeti iskolának kellett betöltenie. Az 1899-ben kinevezett Pósta Béla messzemenően teljesítette feladatát. Nevelői műhelyéből az őskori, a római provinciális régészet és az éremtan elismert szaktekintélyei kerültek ki (Roska Márton, Buday Árpád, Kovács István), akik a szakemberképzésbe is bekapcsolódtak. A közép- és az újkori régészet, valamint a keletkutatás szakembereinek kinevelése a sors és a világpolitika szeszélyes hullámain ugyan hajótörést szenvedett, ám sokoldalú kutatók (Ferenczi Sándor, Herepei János) felkészítése (bár részben) kárpótolta a veszteséget. A Múzeumok és Könyvtárak szakfelügyelőjeként Pósta ellenőrző útjain adott tanácsaival, tartalmas tanfolyamok szervezésével segítette a mostoha körülmények között dolgozó vidéki múzeumőrök (Banner János, Móra Ferenc, László Ferenc) régészeti alapismereteinek elsajátítását. A tanítványok tanítványai (Ferenczi István, Makkay János, Székely Zoltán) révén Pósta Béla kolozsvári régészeti iskolájának szelleme a világháborúk után is áldásosan befolyásolta a régészeti kutatást, a régészképzést. 15
Őskor TATÁR ÁRPÁD Beszterce-Naszód megyei idolok és egyéb leletek Az 1994 óta végzett terepbejárásaimon több apróbb őskori leletet találtam, amelyek a Criş kultúrától a Wietenberg-Noua kultúrák keveredéséig terjedő időszakba sorolhatók be. A szentmátéi Dílő határrészen Ion Oltean barátom egy andezitből készült, női alsótestet oldalról ábrázoló neolit idolt talált. Az idol feneke nem mutat steatopigiát, szemérme, combjai és lábai nincsenek külön feltüntetve. A szőlők megett dűlőn egy oszlop alakú neolit idol alsó részét találtam meg, alulról fel kúp alakja van, alja az oszlop alakú résznél szélesebb. A második idoltöredék egy lapos agyagphallos realisztikusan megmintázott felső része. Ugyanitt találtam rá egy vasérctartalmú kőből készített ötszögű táblácskára, amibe féloldalasan egy Y-al és/vagy X-el kombinált, a Cassiopeia csillagképet jelképező M betű van bekarcolva. A szászújfalusi Pe râpă határrész Petreşti-Iclod szintézis településén egy a Petreşti AB vagy B fázisból származó, női alsótestet ábrázoló idolt találtam. Vonalas díszítésű, szemérmét és lábait egy-egy vonal bekarcolásával ábrázolták. Emellett egy jáspisból készített, rombusz alakú, átfúratlan ékkövet is leltem. A szentmátéi Nagyhegy déli oldalán egy a Coţofeni III. időszakból származó, szemüvegspirális töredékét ábrázoló edénydarabkát találtam. Ez tovább bővíti a Cristi Popa által az Apulum 2010-es számában leközölt lelőhely- és leletkatalógust. A szászvermesi Pe faţă dűlőn lévő Wietenberg és Wietenberg-Noua településen egy helyi homokkőből készült, lapos idoltöredéket találtam. Teste díszítetlen, vállait és nyakát is feltüntették, feje ötszögű volt. Ezen idol a menhirek előképét jelenti. Ugyanitt találtam egy lapos, átfúrt kavicsból készült nyakéket is. A szentmátéi Felsőrét határrészen a Wietenberg és Wietenberg-Noua meg Hallstatt B2 településen egy bronzlepény darabkájára leltem rá. A Valea lui Trifan-Vátrifányak dűlő Wietenberg-Noua településétől 200 és 300 m közti távolságra K-re van a Málényilak nevű határrészbeli szántóföldön. Itt 2011 VI. 27-én kapálás közben egy egyenes végű, belül egy X-el és két ferde vonallal díszített bronzkarperectöredéket leltem. Ezek a leletek, amellett, hogy tovább 16
bővítik a lelőhely- és leletkatalógusokat, bepillantást nyújtanak az őskor hitvilágába, a mindennapok tevékenységeibe és technológiai-technikai ismereteibe. BADER TIBOR HÁGÓ ATTILA NÁNDOR Koraneolitikus telpülés Felsőhomoród Borzkert lelőhelyen A Felsőhomoród Szatmár megye keleti részén Szatmárnémetitő 30 km délkeletre, a Bükk-hegység nyugati lejtője alatt helyezkedik el. Felsőhomord-Borzkert lelőhely a legelső tervszerűen megásott kora neolitikus település volt Szatmár megye területéről. 1966-1967 között Bader Tibor végzet itt ásatásokat, mely során 16 kutatószelvényt nyitott a falu mellett található Borzkert (Ograda Borzului) nevű magaslaton. A régészeti kutatások során több lakóházat, illetve szemétgödröt tártak fel. A Borz kertjében kora neolitikumi a Körös- Starčevo kultúrához tartozó leleteket, míg a Lanka nevű helyen a kora rézkori Tiszapolgár kultúra maradványait, tárták fel. A jelentős mennyiségű kerámiaanyag mellett idol és oltár töredékek is napvilágot láttak. A leletanyag a kerámia alapján a Körös kultúra késő szakászaba keltezhető. Legközelebbi analógiái, Csanálos-Vada rét, Vasad-Gánás völgye, Bere-Kisrengátja, Magyarcsaholy-Református temető, Méhtelek. PETHE MIHÁLY LENKEY LÁSZLÓ NÉMETI JÁNOS MOLNÁR ZSOLT Neolitikus és bronzkori objektumok kutatása mágneses módszerrel Az előadásban két neolitikus és egy bronzkori tellt mutatunk be: A Kelet-magyarországi Csőszhalmon egy 5 körárokkal körülvett település mutatható ki. A legnagyobb árok átmérője 180-190 m, a legkisebb árok átmérője 70-75 m, melyen belül néhány, 13-16 lakáshely állt. A Dunántúlon Szemely község határában talált nagylengyeli kultúrához tartozó kultikus helyen, azonban semmilyen objektumot nem találtunk a körárkok által körbevett területen. Ennek külső mérete 400 m, így négyszer akkora területen helyezkedik el, mint Csőszhalmon talált objektum. A két objektum között még az is szembe ötlő különbség, 17
hogy míg Csőszhalmon egyforma mélységű, szélességű árkok védték a települést, addig a Szemelyen talált 3 koncentrikus körárok mind más jelleget mutat. A legnagyobb átmérőjű árok sekély mélységű, több keskeny árokból álló árokrendszert alkot. A középső árok széles, és igen mély árok volt. A legkisebb átmérőjű árok több kisebb sekély árokból állt. Szemelyhez hasonló eredményt kaptunk a Nagykároly határában található bronzkori Bobald dombon és környezetében. Az árkok által körül vett területen, a dombon sem találtunk lakásra utaló nyomot. Az árkokhoz közel találtuk a szatellit települést, amely kb. 50 darab kb. 4 m átmérőjű lakhelyből állhatott. BERECZKI SÁNDOR SZTÁNCSUJ SÁNDOR A marosvásárhelyi rézkori telep és az erősdi kultúra kései szakasza Az erdélyi magyar régészeti kutatás történetének fontos epizódját képezik Kovács István Marosvásárhelyen végzett ásatásai. A hajdani város peremvidékén fekvő, ma már csaknem teljesen beépített Tornakert és a (szintén egykori) Mikszáth Kálmán utca területén, 1909-1910-ben folytatott leletmentések során rézkori és kora-vaskori településnyomok, valamint szkíta és népvándorláskori temetőrészek láttak napvilágot. Közel száz évvel Kovács ásatásai után, 2007-ben Berecki Sándor végzett újabb leletmentést a lelőhelyen. A napjainkra csaknem teljesen megsemmisült rézkori telepről az erősdi és bodrogkeresztúri kultúrák emlékei kerültek elő, melyeket Kovács, igen helyesen, a két kultúra közti (részleges) egyidejűség bizonyítékaiként értelmezett. Noha a romániai régészeti kutatás hosszú időn át nem vette figyelembe (vagy tévesnek tartotta) Kovács megfigyeléseit, az elmúlt évtizedek során Erdély keleti részében több, a marosvásárhelyihez hasonló települést sikerült feltárni. Mindezek, elsősorban a bögözi, maksai, rétyi és székelykeresztúri települések anyaga alapján, az erősdi kultúrában ma már jól körvonalazható egy, a középső rézkor idejét megérő fejlődési szakasz, amely nemcsak egykorú lehetett, de a jelek szerint szoros kapcsolatban is állhatott a Bodrogkeresztúrkultúrával. Előadásunk során röviden áttekintjük az egykori és újabb tornakerti ásatások legfontosabb eredményeit és értelmezzük azokat a fennmaradt leletanyag párhuzamai, kapcsolódási pontjai alapján. 18
Megvizsgáljuk az erősdi kultúra kései szakaszának néhány alapvető sajátosságát és végül kitérünk a bodrogkeresztúri kultúrával fennáló kapcsolatok kérdésére. BALÁZS ÁLDOR CSABA Korabronzkori kőkazettás temetkezések Erdélyben A korabronzkorra jellemző kőkazettás sírok elemzése és kulturális besorolása az őskori szakirodalom egyik gyakran érintett, de ki nem merített témakörébe tartozik. A maros megyei mezősámsondi sír, melyet a kilencvenes években tártak fel, de közlésére eddig nem került sor, új adatokat szolgáltatott a bronzkori temetkezéseket és azok mellékletét illetően. A korabronzkori kőkazettás temetkezések esetében megfigyelhető volt, hogy ezeket akár rendelkeztek melléklettel, akár nem a Schneckenberg kultúrának tulajdonították, rendszerint mindössze a rítusra hagyatkozva. Az újabb leletek fényében a rítus erdélyi megjelenése újraértékelésre szorul. Kárpát-medencei kőkazettás temetkezéseket Sulimirski már 1968-ban a Gömbamforás-kultúra behatolásainak következményeként értelmezte, melyeket E. Zaharia is feltételezett. Az egy évtizede Csíkszentmártonban feltárt kőkazettás sír ez első kézzelfogható bizonyítéka a korábban csak gyanított Gömbamforáskultúra jelenlétének Erdélyben, amit valószínűleg a Coţofeni II fázis végére, Kr. e. ±2900/2800 körüli időszakra keltezhetünk. A kézdiszentléleki és torjai leletek egyértelműen rámutatnak arra, hogy a korabronzkor elején, a 3-ik évezred első negyede végén, bekövetkeztek a déli csoportok behatolásai is. Ezek a Buzău folyó völgyén betörő, Zimnicea Mlăjet Batin közösségek átveszik a kőkazettás temetkezési rítust. A maksai tumulusból előkerült zsinórdíszes edény Schnurkeramik közösségek jelenlétére utal. A kőkazettás temetkezési rítust átveszik a Schneckenberg közösségek is, akik az első fázisban használt elhantolásról később, a Schneckenberg B fázisban folyamatosan áttérnek a hamvasztásra. A sírok melléklete szegényes, általában egy kisméretű edényből áll, amit az elhantolt feje mellett helyeztek el, máskor teljesen hiányzik. A Mezősámsondon feltárt gazdag mellékletű gyermek sír eddig egyedi, és véleményünk szerint kivételes jellegű. 19
NÉMETI JÁNOS Az érmellék ősrégészeti kutatása Dr. Roska Márton és Dr. Andrássy Ernő barátságának tükrében Dr. Roska Márton a Szolnok-doboka megyei Magyarköblösön született 1880. június 10-én (vagy június 20-án). Mint a Világosító Szt. Györgyről elnevezett örmény fiú árvaház növendéke, a szamosújvári örmény katolikus, majd államivá vált főgimnáziumban végezte el a középiskola nyolc osztályát. 1900-ban érettségizett, majd 1905-ben történelemből és földrajzból tanári oklevelet szerzett 1908-ban doktori címet nyert a kolozsvári egyetemen, 1914-ben az egyetem ősrégészeti magántanára, 1920-túl az Erdélyi Kárpát Egyesület Néprajzi múzeumának igazgatója, tagja a Műemlékek Országos Bizottsága Erdélyi Osztálynak. 1927-ben Móra Ferenc Kolozsváron készített jegyzetében a következőket írja E sorok írója, mint magára maradt kezdő vidéki régészt, a maga nyomorúságán kívül Posta Béla és Roska Márton tanították meg 15 évvel ezelőtt arra, hogy kell hasznára lenni a tudománynak. Roska Márton 1961-ben halt meg Budapesten. Dr. Andrássy Ernő 1894. április 10-én született Szalacson, Bihar megye. Az I. világháború után 1919-ben hazajött szülőföldjére, 1926- ig Érmihályfalva központtal körorvosi állást töltött be, majd 1958- ig itt dolgozott orvosként. Saját bevallása szerint 1920. augusztus 21-én kimentem Ottomány község mellé vadrucára vadászni. Az Ér folyó Földvár nevű szigetén egy friss tarlószántáson kőbaltát találtam. Elcsodálkozva vettem fel. A szántást végző embernek is megmutattam, s az azt mondta, hogy itt gyakran találnak ilyen köveket, cserép darabokat és égette földet. Sőt, mondta a Várhegy tetején még sokkal több ilyesmit lehet találni. Néhány nap múlva felmentem, ástunk egy árkot és tényleg rengeteg régiséget találtunk Dr. Roska Mártonhoz sok évtizedes barátság fűzte Dr. Andrássy Ernőt. Ennek a barátságnak köszönhető az Érmellék ősrégészeti kutatásának megkezdése, a különböző munkálatok agyag és homokbányák rendszeres megfigyelése. Később 1924-ben Dr. Andrássy Márton hívta meg az Ottományi Várhegyen megkezdett régészeti feltárásra és vele folytatta az ásatásokat 1928-ig. A feltáró munkálatok költségét Andrássy Ernő valamint Benedek Zoltán nagyváradi bankigazgató biztosították. 20
Az Ottomány-Várhegyi ásatás híre eljutott V. G. Childe angol régészhez, aki nagyra értékelte az itt feltárt leleteket (bronzkor). A leközölt régészeti leleteket I. Nestor Ottomány-i műveltségnek (Cultura Otomani) nevezte el. Mindezek Andrássy kezdeményezése és Roska Márton aktív részvétele nélkül nem valósulhattak volna meg. Dr. Andrássy Ernő Roska Mártonnak számol be az érmihályfalvai Sárgaföldes-gödörben 1954. január első napjaiban végzett leletmentésről, amikor egy 28 edényből álló edényraktár leletet mentett meg, amely a középső bronzkor végére keltezhető és máig az Ottomány-műveltség legreprezentatívabb lelet együttesének számít. Dr. Andrássy Ernő 1968. május 1-én halt meg Érmihályfalván. SZÉKELY ZSOLT Egy bronzkori agyagkocsi az alsórákosi Durdulyáról 2011 nyarán folytatódtak a rendszeres régészeti ásatások az Ágostonfalva és Alsórákos közt, az Olt-szoros Erdővidék felőli bejáratánál található Durdulya-sziklán. Az előkerült gazdag közép bronzkori Wietenberg kultúrához tartozó kerámia közt, 17 évi ásatás után, első ízben került elő egy töredékes agyagkocsi. A három darabból álló, fekete színűre égetett, finom iszapolású tárgyat kívül bekarcolt vonalakkal díszített téglalap alakú díszítéssel látták el. A négy sarkát korong díszíti, a kocsi kerekét tartó tengely nem a szekérkasba fúródik be, hanem külön helyezkedik el. Díszítése alapján, ez a kocsi hasonlóságot mutat a Barót határában, a Dongó patak partján előkerült példánnyal. A kerekek elhelyezési módja alapján, az erdélyi Wietenberg környezetből ismert darabokon kívül, hasonló rendszerű kocsit ismerünk az Ottomány kultúrából, az alsómiselyi (Nižná Myšla- Kelet Szlovákia) Várhegyről. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy minden kézzel készített tárgy egyedi darab, pontos analógiát szinte reménytelen keresni, csak részleteikben vagy hasonló tartalmat kifejező darabok léteznek. Az alsórákosi Durdulyán előkerült agyagkocsi szám szerint a negyedik dél-kelet Erdélyben. A Kucsulátán előkerült darab a Schneckenberg A kultúrához tartozik, a második a segesvári Wietenbergről származik, a harmadik pedig amint már említettük a baróti töredék, amely szintén a Wietenberg kultúhoz tartozik. 21
NAGY JÓZSEF-GÁBOR A Kis-Szamos völgyének település- struktúrája a későbronzkor és koravaskor időszakában Doktori kutatásaim során egy zárt térséget, a Kis-Szamos völgyének, későbronzkori illetve koravaskori településfejlődését elemeztem. A kutatás fontosabb célkitűzései egy lelőhely kataszter elkészítése, illetve régészeti topográfia létrehozása, a felhasznált metodológia a települések kutatása különböző elméleti modellek és gyakorlati módszerek által. Kutatásaim segítettek megismerni a földrajzi környezetet és annak hatását a települések elhelyezésére, továbbá a feltárt anyagi kultúra emlékeit. A Kis-Szamos völgyének lelőhelyeinek többsége nyílt település nyomaira utalnak (Apahida, Kisbács, Válaszút, Magyarvista), melyek a folyók teraszain illetve annak mellékfolyóin (Fenes, Nádas, Borsa, Magyarlóna) helyezkednek el. Az eddig összegyűjtött, közel 112 lelőhely közül csupán öt rendelkezik a korszakot meghatározó sánc, földhányás és palánk erődítéssel (Bábolna Bábolna, Bábgyi hegy, Hidegszamos Vár, Dés Rózsák dombja, Kolozsvár Mező utca - Kaufland és Magyarlóna Ördögárka). Az objektumok kutatottságát elemezve elmondhatjuk, hogy azok száma csekély a terület méretéhez képest (a Kis-Szamos gyűjtőterülete 3773 km 2 ), ami a régészeti feltárások hiányosságára utal. A leletek többsége véletlenszerű illetve felszíni gyűjtésből származik, ezt követik a mentőásatások, illetve szisztematikus ásatások. A témára vonatkozó publikációk eloszlását tekintve az első világháború előtt illetve a második világháború után számottevő, továbbá a napjainkban végzett mentőásatások során feltárt lelőhelyek jelentései hoznak újabb információkat, különösen a magyarfenesi, györgyfalvi, szászfenesi és kolozsvári lelőhelyek. LÁSZLÓ ATTILA HOLTAKKAL ÉLNI? A magyarfenesi koravaskori sír értelmezéséről A magyarfenesi (Kolozs m.) későbronzkori és koravaskori település valamint gepida temető feltárása során egy zsugorított helyzetű, bal oldalára fektetett nő csontvázát tartalmazó sír is előkerült (CX0055 22
sz. objektum). A lelet közlésekor a koravaskori települést a Telek (Teleac) II Medgyes (Mediaş) II horizontba, illetve a Ha B2 periódusba keltezték. A sírt, mindenek előtt a mellékletek alapján, ugyanebbe az időszakba keltezték és mint sajátos, településen belüli temetkezést ( Siedlungsbestattung ) értelmezték (Gogâltan F., Apai E., Kelemen I. 2008). Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy a sír későbbi, mint az említett (a Gáva-kultúrába sorolható) település és az ún. preszkíta időszakba keltezhető. CSÓK ZSOLT A szilágysomlyói halomsír nekropolisz 1984-ben volt először kutatva azon halomsír csoport, amely Szilágysomlyó déli részén, a Kraszna bal partján fekszik, Korlát toponímia alatt ismert erdős területen. A terepbejárást Mihai Brudiu professzor végezte, aki 1993-ban közé tette terepkutatásának eredményeit. 2 jól elkülöníthető csoportot talált, amely mintegy 25 halomsírból áll. 1998, 2003 és 2011 azok az évek amelyek során Horea Pop, illetve jómagam, terepbejárásaink alkalmával egy újabb, harmadik csoportból álló síremlek halmazt sikerült azonosítani, ezúttal Szilágysomlyótól Dél-Keletre. Az utolsó terepbejárás fő célja, a halomsírok dokumentálása volt, magasság, átmérő és topográfiai felmérés által. Átmérőjük 10 és 70 méter között változik, magasságuk 1 métertől 8 méterig. Ami a legnagyobb gondot illeti, a a halomsírok kormeghatározása. Ha a zóna lakossági intenzitását nézzük külömböző korokban három lehetőség áll fent: Bronz-kor, Hallstatt, vagy LaTène. BERECKI SÁNDOR A késővaskori erdélyi népcsoportok kapcsolatrendszere A Kr. előtti 4. század végén a Kárpát-medence keleti peremvidékét viszonylag gyorsan betelepítették a kelta törzsek. A kutatás jelenlegi álláspontja szerint a népcsoportok az Alföld irányából, a Maros és Szamos folyók völgyét követve nyomultak be Erdélybe. Korábbi Kárpát-medencei telephelyeiken rövidebb-hosszabb ideig együtt éltek 23
más népcsoportokkal, közöttük illírekkel, trákokkal, pannonokkal és szkítákkal. A korabeli erdélyi közösségek régészeti hagyatéka azonban szegényesebb és kevésbé jól meghatározható. Mivel a keltákkal együtt és egymás mellett megtelepedő közösségek között természetszerűen kapcsolatok létesültek, a régió régészetének törekvései közé tartozott a leletanyag etnikai hovatartozásának meghatározása. Ilyen esetet szolgált a nagyenyedi sír, a vegyes rítusú és mellékletű temetők vagy a malomfalvi település. Ez utóbbi esetében a dákoknak tulajdonított anyagi kultúra kelta és germán tárgyakkal együtt került felszínre. A kulturális kölcsönhatásokat az egyének és közösségek mobilitása valamint a népcsoportok közötti kapcsolatok vizsgálatának szemszögéből próbáljuk vizsgálni. Ókor VISY ZSOLT Dacia kiterjedése és határai Traianus, mint az utolsó nagy hódító császár, a tartósnak bizonyuló daciai terjeszkedéssel döntő módon megváltoztatta a Kárpátmedence politikai, kulturális és etnikai viszonyait. Az új tartomány határa több lépcsőben alakult ki, míg végül a tartomány fenntartása mellett döntő Hadrianus korában létrejött a három részre osztott provincia 273-ig lényegében végleges körvonala. Az első fázisban, a két háború közti időben, 102 és 105 között már sor kerülhetett bizonyos területek katonai megszállására. Elsősorban a román kutatás számol a Bánátban és Olténiában részleges római katonai jelenléttel, egyebek mellett a dák Sarmizegetusába telepített katonai egységgel. 106 és 118 között Dacia területe a későbbinek felel meg, de újabban néhány román kutató felvetette a teljes Bánát, sőt a Maros-Körös köze és a Bácska déli részének az átmeneti bekebelezését. Ugyanekkor Oltenia nyugati része és Muntenia Moesia inferior katonai igazgatása alá tartozott. Hadrianus ez utóbbi területet az Oltig feladta, és egyes kutatók szerint ekkor került sor a bácskai részek és a Marostól északra lévő Tiszán túli terület 24
feladására is, bár ez utóbbival kapcsolatban az elmélet felállítója, C. Opreanu további római fennhatóságot is feltételez. Több helyen vitatott a limes vonalvezetése. Ilyen terület a Bánát, ahol ismeretes a római katonai felvonulási út és több, e vonalon telepített táborhely: Lederata Tibiscum Sarmizegetusa / Micia között, felvetődött az a nézet, hogy mégsem itt, vagy az ettől kissé keletebbre haladó katonai út vonalában (Dierna Tibiscum) kell keresni a provincia itteni határát, hanem a Maros és a Tisza vonalában. A téma szempontjából nem érdektelen és nem tanulság nélküli áttekinteni Dacia provincia térképi ábrázolásainak történetét. Dacia határa északabbra a Meszes hegység gerincén halad, és hasonló megoldást választottak a tartomány keleti limesén is, ahol az utóbbi évek vizsgálatai alapján néhány szakaszon mind a limes vonalát, mind pedig a limes-utat sikerült azonosítani. A kutatás egyik nagy kérdése a limes Transalutanus szerepe és feladata. Megfontolandó a vonal erődített útként való értelmezése, ami módosíthatja limesként való értelmezését. PETHE MIHÁLY LENKEY LÁSZLÓ PÁNCÉL SZILAMÉR BAJUSZ ISTVÁN Porolissumi katonai tábor mágneses feltérképezése Az előadásban a porolissumi katonai táborban 2010-ben és 2011- ben végzett régészeti célú mágneses térképezés eredményeit mutatjuk be. A méréseket GSM-19 Overhauser gradiométerrel, fél méteres rácshálóban végzetük. A mérési eredményen láthatóvá váltak a korábban mélyített kutató árkok által talált épületek, és az eddig régészetileg nem kutatott területeken található objektumok. Ezek egy része a parancsnoki épület közelében kőépület volt. A nyugati kapu közelében található épületkomplexum mérete többszörösen meghaladja a parancsnoki épület méretét. A hátsó traktusban néhány kőépület, de főleg faépületek alapjait sikerült kimutatni. A mérési eredmények értelmezése több kérdést is felvetett, mert a porolissumi tábor szerkezete némileg eltér a szokványos katonai táborok szerkezetétől. 25
FÁBIÁN ISTVÁN Germán egységek a Dacia romai provincia hadseregében A katonai elem egy határmenti provinciában, mint Dácia, létfontosságú része a népességnek. Habár nem épp egy olyan stabil jelenlét, mint egy civil, a germán katonai elem kutatása fontos adalékokat szolgáltathat a római provincia életének és katonai-védelmi rendszerének kutatásában. Tény, hogy Traianus császár dák háborúi során alaposan igénybe vette a germán nemzetiségű auxiliákat, különleges képességeik miatt, és ezen egységek nagyrésze a római hódítás után is a provinciában maradt. A régészeti és epigráfiai források bőséges anyagot szolgáltatnak a Dáciában állomásozó egységek összetételéről, mindennapi életéről, felszereléséről, tisztjeiről. Ugyancsak tény, hogy a Dáciában állomásozó germán egységeket jónéhány évtizeddel azelőtt állították össze más provinciák lakósságából, emiatt, metodológiai megfontolásból, ezen egységeket kénytelenek vagyunk az eredeti területi és törzsi elnevezésük alapján osztályozni. Világos, hogy ez a területi-etnikai-földrajzi kritérium elég formálisnak tűnik, mivelhogy ezek az auxiliák a K.u. II-ik században, Dáciába való érkezésükkor, már csak részben voltak germán nemzetiségűek, mivelhogy az utánpótlás nem mindig feltétlenül germán lakosságból volt. Sok egység 5o-6o évig állomásozott Pannóniában, egy romanizált kelta környezetben, így világos, hogy sok katona inkább kelta volt, mint germán eredetű. Egyes germán egységek, mint például az ALA I BATAVORUM MILLIARIA, érdekes pályafutást tudtak magukénak: Germania Inferior, Pannonia, végül Dáciában állomásoztak és mint ahogy az epigráfiai források is aláhúzzák, tisztállományuk egy része (ugyanígy a csapattest is) kelta és illír eredetű volt. Ugyanaz a helyzet az ALA I TUNGRORUM FRONTONIANA, COHORS I BATAVORUM MILLIARIA, COHORS I CANNANEFATIUM, COHORS I UBIORUM és a NUMERUS GERMANORUM EXPLORATORUM esetében is. Az utolsó megnevezett egység különös figyelmet érdemel, már csak feladatai miatt is. A germán eredetű egységek részvétele a provincia életbében megyegyezik más etnikai egységekével (pl. kelta vagy keleti eredetű auxiliákéval), viszont ebben az esetben a kutatást megnehezíti a keveredés jelensége, ami sokkal kisebb mértékben észlelhető a kelta és/vagy keleti auxiliáknál. 26
FERENCZ-MÁTÉFI ÁGOTA Infrastrukturális elemek a római Dácia temetőiben Az előadás témája a római Dácia temetőiben feltárt sírkertek, tumuluszok és infrastruktúrával rendelkező különleges temetkezési objektumok morfológiai összehasonlítása, a bennük lévő sírok vizsgálata, a sírokban lévő leletek megfigyelése. Azokra a kérdésekre keresem a választ, hogy van-e összefüggés a sírkert-forma, a sír és a melléklet között? Van-e olyan jellegzetes tárgytípus, amely csak bizonyos sírokban, vagy esetleg infrastruktúrával fordul elő? Van-e olyan sírtípus, amely csak bizonyos sírkerttel társítható, és azt is szeretném megvizsgálni, hogy az előforduló anyagtípusoknak milyen jellegzetességeik vannak, így például milyen gyakorisággal fordulnak elő, és a funkcionalitásukat tekintve milyen csoportok a gyakoribbak. Felvetődik néhány kérdés a témával kapcsolatban, mint például az, hogy az etnikumok mennyire követhetőek nyomon a temetkezési rítus alapján? Erre a kérdésre a Garašanin által kidolgozott Mala Kopašnica-Sase típusú sírok rendszere, a sírgödöranalízis valamint nagyon ritka esetben a sírmelléklet segíthet megadni a választ. Egy másik széles körben elfogadott tézis szerint ezek a sírok a szociális státust tükrözték. Sajnos a statisztika alapján ez az állítás nem tűnik megalapozottnak, hiszen vagy szinte minden sírt kiraboltak az idők során, vagy eleve nem kerültek a sírba értékes vagy mennyiségileg átlagon felüli tárgyak. Jelen kutatás megerősíti Garašanin elméletét a sírgödörtipológiával kapcsolatban, de megerősíti és kiegészíti a sírkertekről való ismereteinket is, egyúttal össze is gyűjti azokat az elméleteket, amelyek az idők során keletkeztek. A kutatás analógiaként is szolgál a más provinciákból előkerült sírok kutatásához. GRÓH DÁNIEL A visegrád-gizellamajori római erőd építéstörténetéhez Az előadásban az 1988-2008 között, részben feltárt, visegrádgizellamajori későrómai erőd bemutatása során hangsúlyt helyezünk az objektum tornyainak sajátosságaira. Ezek alapján keressük az építési párhuzamokat és kapcsolatokat Pannoniában és távolabbi vidékeken. A leletanyag részbeni bemutatásával megpróbáljuk az erőd kronológiai 27
rendjét minél pontosabban meghatározni,és jelentőségének megfelelően elhelyezni Valeria és a Dunakanyar védelmirendszerében. BORHY LÁSZLÓ Castra legionis, canabae, municipium Régészeti kutatások Brigetióban (Komárom/Szőny) Az ókori Brigetióban 1992-ben, hosszú szünet után indultak újra a rendszeres régészeti feltárások. A korábbi időszak katonai tábor (castra legionis), táborváros (canabae), a hozzájuk kapcsolódó fazekastelepek (Kurucdomb, Gerhát, civilváros), temetők (Gerhát, Caecilia, Járóka, Cellás, Polgárváros I, II, III) területén folyó kutatások sorába új területként kapcsolódott a polgárváros (municipium, majd colonia), amelynek története, városszerkezete a legkevésbé volt ismert a kutatók számára. Míg a katonai tábor, táborváros és a hozzájuk kapcsolódó temetők területén leginkább megelőző feltárások folytak, kiegészülve légirégészeti kutatásokkal, a polgárváros területén nagyobb részt Komárom város önkormányzatának, és részben a Nemzeti Kulturális Alapnak az anyagi támogatásával évről évre ismétlődő tervezett ásatásokat folytathattak a helyi Klapka György Múzeum és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, Ókori Régészeti Tanszék munkatársai. Az új kutatások eredményeképpen újabb részleteket ismerhettünk meg a katonai tábor belső épületeiből, csatornahálózatából, a táborváros városszerkezetéből, vízellátásának rendszeréből (pl. bepecsételt dongájú hordóval bélelt kút), újabb jelentős leletegyüttesek kerültek elő a Gerhát temető 1998-ban, 2007-ben, továbbá 2009-ben és 2010-ben feltárt jórészt feliratos szarkofágjaiból, kőláda- és téglasírjaiból (pl. egy juhtemetkezés), valamint a polgárvárosi II. és III. temetőben feltárt csaknem 100 sírból, köztük egy szarkofágból. A legjelentősebb, folyamatosan bővülő eredményeket a polgárváros területén folyó két évtizedes kutatások tudják felmutatni: a rendkívül színvonalas épületdíszek (mennyezet- és falfestmények), használati tárgyak (gemmák, militaria, csontfaragványok, terra sigillata- és amphoratöredékek, egyéb, helyben készített illetve importkerámiák) gazdag sorozatán túl ismertté vált a város insularendszere, út- és 28
csatornahálózata, lakóházai és a városi épületek gazdasági traktusai, udvarai, pincéi. GABLER DÉNES A római kori településrendszer Savaria territoriumán Pannonia birtokbavételét hamarosan követte az első colonia: Savaria alapítása; territoriumára carnuntumi legio XV Apollinaris kiszolgált katonáit telepítették le. A veterándeductiot követően a kelta őslakosság csak bérlőként maradhatott a városnak a Répcétől a Rábáig terjedő territoriumán. A letelepített italikus veteránok a legjobb területeket kapták: a város ill. a borostyánút közvetlen környékét övező síkságokat, míg a bój őslakosság csak a territorim nyugati határán lévő hegyes, mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmas területekre szorult vissza. A veteránparcellák birtok-központjai a villák voltak; ezek közül Savaria territoriumáról 52-ről tudunk, kutatások azonban csak hét villa rusticában folytak. Az egyik legkiemelkedőbb birtok-központ a zsenyei lehetett. Kevésbé ismerjük a bennszülött falvakat, telepeket (eddig 26 vicusról tudunk), ugyanakkor többszáz halomsír az őslakosság előkelőinek temetkezésére utal. A terület településrendszerének lényeges elemei az útállomások (praetoria), amelyek részben a borostyánút mentén, részben annak leágazását jelentő Savaria-Arrabona útvonal mentén épültek a II. sz harmadik negyedében. A II.sz második felétől kezdődően figyelhető meg a birtok-koncentráció; a birtokosok közt egyre több lovagrendű vagy senatori rangú személy található a feliratos emlékanyag szerint. Egy felirat császári birtokra (saltus) utal a IV. században. A korábbi útállomásokat a IV.sz-ra már felhagyták, de a villák esetében csak kevésnél hiányzik a későrómai periódus. LASSÁNYI GÁBOR Téglába zárt holttestek A téglából készült sírkamrákat a pannoniai régészeti kutatás a késő római időszak sajátosságának tekintette. Az elmúlt évtizedekben 29
Aquincumban, elsősorban polgárváros környezetében mintegy tucatnyi ilyen, méretre vágott téglából épített, belül habarccsal kikent, téglával, esetleg kőlapokkal lefedett sírépítmény került el. Sajnos ezek legtöbbjét még az ókorban kirabolták, ezzel együtt azonban az épen maradt sírokban talált és a sírrablók által meghagyott melléklet töredékek alapján egy korábbi horizont látszik kirajzolódni. Ezt a képet erősítik a moesiai és elsősorban a daciai párhuzamok, ahol már a provincia kiürítése előtt megjelent ez a sírtípus. BÍRÓ MÁRIA VASS LÓRÁNT Aquincum későrómai kori történetének kérdőjelei. A településen megmaradt csontfaragványoknak a többi provinciális lelőhelytől eltérő összetétele Aquincum mint Pannonia Inferior fővárosa és a dunai limes ezen szakaszán állomásozó négy legios tábor egyike kiemelkedő jelentőséggel bírt a császárkorban. A város és a katonai tábor hagyatéka az utókor történeti kutatásainak és régészeti ásatásainak szinte első célpontjává vált. Talán épp a régészeti leletek bősége miatt került sor viszonylag későn a római csontfaragványok teljes körű feldolgozására. Az elmúlt évben elkészült és kiadásra váró katalogusa az AQuincumi Múzeum csontfaragványainak, egy egyedül álló interdiszciplináris összefogás eredményeként jött létre. A faragványokat a négy szerző (Bíró Mária, Choyke Alice, Vass Lóránt és Vécsey Ádám) történeti, régészeti, archaeozoológiai és műhelytechnikai szempontból dolgozta fel. A jelent előadásomban a leletanyag által felvetett két problémás kérdést kivánom kiemelni. Egyrészt a ránk maradt csontfaragványok provinciánkban egyedülálló luxusára keresek magyarázatot és ezeknek a tárgyaknak a származási helyét igyekszem meghatározni. Másrészt igen meglepő és történeti okokkal jelenleg nem magyarázható kérdésre probálok választ keresni, hogy a legtipikusabb későrómai csontleletek, mint a karkötők és a fésűk miért vannak olyan kevés pédánnyal képviselve a leletanyagban. Előadásomban az aquincumi régészeti anyagot vettem össze a két Pannonia eddig feldolgozott településeinek csontfaragványaival. 30