2011 március 19. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Történeti alkotmányunk a nemzet életéből szervesen, fokozatosan fejlődött ki, és jogfolytonossága bár időnként megszakadt immár ezer év óta bizonyítja életerejét és rugalmasságát. Mi az a hagyomány, amire a jelenlegi alkotmányozóknak is emlékezniük, figyelniük kell, és illik tiszteletben tartaniuk? Vázlatos történeti áttekintésünkben ehhez kívánunk néhány adalékot nyújtani. Aki nem emlékezik, teljesleg nélkülözendi építményeiben a történészeti bázist; pedig e nyolcszáz év óta alkotmányos országban istenerővel sem fog senki a múlt feltétlen ignorálása mellett maradandó művet emelni. Ezt 1850-ben írta Kemény Zsigmond, közvetlenül a corpus juris, a magyar történészeti jog 1849-es felfüggesztése után. A magyar szabadságharcot a cári hadsereg 1. oldal (összes: 6)
segítségével leverő Habsburg-udvar a kíméletlen megtorlással párhuzamosan abszolút önkényuralmat vezetett be, egyoldalúan eltörölte a magyar alkotmányt, és a Szent István-i Magyarországot területét feldarabolva és a vármegyék helyett mesterséges kerületekre osztva közvetlen katonai kormányzás alá helyezte. Ám a politikus-író-újságíró Keménynek igaza lett: a múltat végképp eltörölni és maradandó művet emelni sem Schwarzenberg herceg miniszterelnöknek, sem Bach belügyminiszternek nem sikerült az illegitim neoabszolutista rendszert 1867-ben kénytelen volt feladni Ferenc József császár, és visszaállítani a magyar történeti alkotmányt. Ugyanis csak így lehetett a Szent Koronával megkoronázott, fölkent, az ország ősi törvényeinek megtartására és Magyarország s társországai határainak megvédésére esküt tett, tehát törvényes magyar király. A Szent István-i állam- és egyházalapítással (illetve sokak szerint a 9. századi vérszerződés által létrejövő magyar törzsszövetséggel) kezdődő magyar történeti alkotmány jogfolytonossága 1849 1867 és 1918 19 után legutóbb 67 évvel ezelőtt, 1944. március 19-én, Magyarország idegen katonai (előbb német, majd szovjet) megszállásával, nemzeti szuverenitásunk elvesztésével szakadt meg. Sem az 1946. évi köztársasági törvény (1946: I. tc.), sem az 1949-es népköztársasági, ténylegesen sztálini alkotmány (1949: XX. tv.) nem vállalta a jogfolytonosságot az ezeréves magyar történeti alkotmánnyal. Bár az 1989 őszén elfogadott deklaráltan átmeneti rendszerváltoztató, köztársasági alkotmány gyökeres szakítást jelentett a sztálini alkotmánymodellel, a jogtechnikai jogfolytonosság máig is megmaradt a diktatórikus szocialista rendszerrel (az 1949. évi XX. törvény módosításai képezik a jelenleg hatályos alkotmányunkat). Az alkotmányos jogfolytonosság részben létrejött ugyan az 1946-ban kikiáltott demokratikus köztársasággal, de a történeti alkotmány 1944-ben megszakított jogfolytonossága sem 1989 90-ben, sem azóta nem állt helyre. Ez várhatóan áprilisban, Magyarország új alaptörvényének elfogadásával történik meg. Remélhetőleg hasonló szellemben, mint ahogy az 1861-es pesti országgyűlésen, második felirati javaslatában Deák Ferenc egyszerre vette védelmébe a császári önkényuralommal szemben az 1848-as sarkalatos törvényeket és a történeti alkotmányt: az ország jogai nem 1848-ban vették eredetüket, hanem azok lényegükben régiebb törvényeink szerint is csakugyan fennállottak. Az 1847/48-i törvények csak újabb, világosabb és határozottabb alakot adtak a nemzet jogainak, tisztába hozták s a kor igényeihez alkalmazták, miket az ország évek, sőt századok óta mint 2. oldal (összes: 6)
alkotmányának és törvényeinek szelleméből szorosan következőket folyvást sürgetett; de a nemzet és fejedelem közötti viszonyokat illetőleg lényegben újabb jogokat nem teremtettek. Örök érvényű Deák 150 évvel ezelőtti országgyűlési szónoklatának zárógondolata: Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, melyről szabadon rendelkezhetnénk, hitünkre bízta a nemzet annak hű megőrzését, s mi felelősek vagyunk a haza s önlelkiismeretünk előtt. Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseitől öröklött. Mivel a történeti alkotmány jogfolytonossága jó két emberöltővel ezelőtt megszakadt, s most új alaptörvény készül, indokolt emlékeztetni azon alkotmányos szabadságra, amelyet őseinktől örököltünk. Itt most csupán a legfontosabb mérföldköveket tudjuk vázlatosan felsorolni. Az Árpád fejedelem által vezetett magyar törzsszövetség honfoglalása és utána egy évszázaddal István királlyá koronázása, majd általa a Kárpát-medence törzsi területeinek/államainak (uruszágok) egy országgá egyesítése és keresztény államszervezése az az alap, ahonnan a magyar alkotmányfejlődés elindul. A történeti alkotmány a sarkalatos (kardinális) törvények és az alaptörvények összessége, élő, egymáshoz szervesen kapcsolódó, az idő által megérlelt joganyag, amely azonban nem teljesen azonos értékű elemekből áll. Ezen törvények tételes listája is koronként némileg eltérő. Például Széchenyi István 1858-ban írt híres politikai röpirata, az Ein Blick függeléke szerint ide sorolható a hét magyar törzs vérszerződése, II. András király Aranybullája, Werbőczy Istvánnak az 1514. évi országgyűlés által megerősített magyar törvénykönyve (a Tripartitum), amely összefoglalta Magyarország több évszázados szokásjogát, az 1606. évi bécsi béke, az 1723. évi pragmatica sanctio, az 1790-91. évi törvények, az 1848. évi áprilisi törvények. Széchenyi után pedig ide sorolják a többi között az 1867. évi kiegyezési törvényt (XII. tc.), továbbá az 1920. évi I. törvénycikket az alkotmányosság helyreállításáról. Szent István király és utódai két évszázadig szinte korlátlan hatalommal rendelkeztek, de már első keresztény, Dei gratia (Isten kegyelméből való) királyunk bevonta a kormányzásba a királyi méltóság segítőit, az országos egyházi és világi méltóságokat; jogokat és javakat adván a magáéból az őt kísérő egyházi és világi nagyoknak. A következő mérföldkő az 1222. évi Aranybulla, amelynek 31 cikkelye megalapozta az egészen 1848-ig fennálló rendi-képviseleti monarchiát, a király és a rendek hatalommegosztását, továbbá a nemesség kiváltságos jogait és szabadságait, különösen a személyi és tulajdoni (öröklési) szabadságukat, az adómentességüket. Nagy Lajos király 1351. évi törvénykönyve deklarálta először, hogy az ország határai között lakó valódi nemesek ugyanazon egy szabadsággal éljenek, az ősiséggel és a kilenceddel pedig (mindkettőt 1848-ban törölték el) gazdasági előjogaikat biztosította. A 13. századtól fokozatosan kiépülő rendi dualizmus egyrészt azt jelentette, hogy a királyokat a nemesség szabadon választotta, másrészt a királyok II. András óta esküt tettek az ország ősi szokásainak és törvényeinek megtartására, III. András óta pedig ezen ígéretüket egyre gyakrabban királyi hitlevélben is megerősítették. A 14. század végétől kezdve a Szent Korona már egyre határozottabban nem a királyi uralmat, hanem az országot jelentette, amelyen a fő- és köznemeseket, illetve összességüket, az államot értették. Werbőczy 1514-es művében a Szent Korona-eszme bemutatásánál egyesítette a középkori koronaeszmét és az organikus államtant, kidolgozva ezzel a király és a nemesség által közösen képzett főhatalom teóriáját. Eszerint a királyi hatalom forrása a nemesek közössége, amely a Szent Koronában megtestesülő állami főhatalmat a koronázással az államfőre ruházza. Ebből következnek a történeti alkotmány pillérei: a korlátozott, osztott és ellenőrzött hatalomgyakorlás elve, illetve az önkényuralom tilalma, az állami és a nemzeti függetlenség, az egyenlő alkotmányos szabadság, az önkormányzatiság elve, a jogkiterjesztés, valamint az alkotmányos hatalom jogfolytonossága. 3. oldal (összes: 6)
A török hódítás, Magyarország három részre szakadása következtében a magyar rendek fokozatosan lemondtak a szabad királyválasztás jogáról, elfogadva a Habsburg-ház fiági (1547), elsőszülöttségi (1687), majd leányági (1723) trónörökösödési jogát. Ugyanakkor a nemzet a koronázás előzetes, múlhatatlan feltételeként mindvégig ragaszkodott a királyi eskü és hitlevél kiadásához, melyben az új Habsburg-uralkodó megígérte, hogy az ország ősi jogait, törvényeit, szabadságát fenntartja, a Szent Koronát országgyűlésileg választott világi személyek által az országban őrizteti, s ő, valamint minden örököse és trónutóda köteles a magyar alkotmányra esküt tenni. Nemzeti felkeléseink, szabadságharcaink Bocskaitól és Rákóczitól, a II. Józseffel és I. Ferenccel szembeni passzív ellenálláson át, az 1848 49-es szabadságharcig, majd az 1849 1867 közötti passzív ellenállásáig mindenkor önvédelmi és alkotmány-helyreállító nemzeti akciók voltak. A magyar történeti alkotmány megújulásra való képességét, egyben a magyar nemzet szabadságés hazaszeretetét ( Hungaria est semper libera Magyarország örökké szabad) mutatja, hogy minden önkényuralmi rendszer és országdarabolás (a másfél évszázados török hódítás, majd az 1918 19-es összeomlás és Trianon) után is helyreállította a történeti jogfolytonosságot, és a kor igényeinek és lehetőségeinek többé-kevésbé megfelelő alkotmányos rendszert, életet alakított ki egészen 1944-ig. Kinek mit jelent a magyar alaptörvény? Alkotmányunk történelmi alkotmány, nem egyszerre készült, hanem a nemzet életéből fejlett ki, s a nemzet szükségeihez és a kor igényeihez képest mind a nemzet jogait, mind a királyi jogokat illetőleg lényegben és formában időnként változásokon ment keresztül. ( ) Az alkotmánynak ily lényeges átalakulása múlhatlanul megkívánta, hogy»az előbb fennállott rendi alkotmány több törvényei más formába öntessenek; határozottabban formuláztassék, ami előbb csak általában vala kimondva, s megváltozzék, ami a népképviselet mellett meg nem állhatott«. A parlamentáris kormány eszméje szoros logikai következménye volt a népképviseletnek, mely parlamentáris kormány nélkül csonka, s a célnak meg nem felel. Deák Ferenc: Adalék a magyar közjoghoz, 1865 4. oldal (összes: 6)
A magyar ebben a változó világban»posztulál«valami állandóságot. Elsősorban már országának állandóságát. Ez a szent korona területe egységes és változhatatlan ezer esztendő óta. A történelem tanúsága szerint minden toldás vagy hódítás hamarosan lehullott róla, s viszont elvágott részei előbb-utóbb újból összenőttek. ( ) Ugyanily eszményi állandóság az alkotmány, a magyarságnak mintegy erkölcsi területe és birtokállománya. Ez ismét szilárd pont a világegyetemben. Az alkotmányt ezerszer megsérthetik, kormányozhatnak nélküle vagy ellene. Ha századokig tart is így, az igazi magyar az alkotmányt akkor is élőnek és érvényesnek fogja tekinteni. ( ) Melyek a magyar történelmi viselkedés»vezérlő csillagai«? Az elvek fenntartása s a jogfolytonosság. Babits Mihály: A magyar jellemről, 1939 Miért időszerű, sőt szükséges egy alkotmányreform, helyesen: magyar alkotmányunk életformájának intézményes átalakítása? (A kifejezés magyarázata: alkotmányunk íratlan, azon törvények és jogszokások összessége, amelyek a nemzet vérébe mentek át, amelyekből kitörölhet valamit az idő, de egyetlen ember intézkedése, az országgyűlés egyetlen intézkedése, sőt egyetlen nemzedék hangulata soha. Alkotmányunk élő valami, tehát fejlődő. Így életformája van, amely fejlődik. A fejlődés fontosabb pontjain, korfordulóin az alkotmány törvényekbe rögzített elemein intézményes változtatást kell tenni, hogy az alkotmány lényege, élő ereje megóvassék.) Teleki Pál: A korporatív alkotmányreform terve, 1940 Faggyas Sándor, magyarhirlap.hu Tweet (adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); Ajánló 5. oldal (összes: 6)
6. oldal (összes: 6)