SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012



Hasonló dokumentumok
SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014

Szigethalom Város Önkormányzat és szervei által nyújtott támogatások évben. Szigethalmi Református Egyházközség

A Városi Szabadidőközpont évi Munkaterve

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2011

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2016

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2017

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

2011. évi rendezvénynaptár

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-i -i testületi ülésére

[ Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése

E LŐ T E R J E S Z T É S

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

-L. Tájékoztató a Civil és Nyugdíjas. Ház évi tevékenységéről. Egyszerű szótöbbség. Kovács András civil koordinátor. Tisztelt Bizottság!

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Általános rendelkezések

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Kivonat Cibakháza Nagyközség Önkormányzat képviselő-testület május 23. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Október óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Eü-int. hulladék nyilvántartó lap megküldés PMKH RJH

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

Tisztelt Képviselő-testület!

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2005.(III.01.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről

Tárgy: A Szentesi Művelődési Központ Alapító Okiratának módosítása, és munkakör átminősítése

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

ALAPÍTÓ OKIRAT /tervezet/

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

E L Ő T E R J E S Z T É S

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

I.RÉSZ Általános rendelkezések Alapelvek

Közhasznúsági jelentés 2010.

K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.

2012. évi támogatások

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV. Tartalma:

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005. (X. 26.) rendelete a helyi közművelődésről

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School. Közzétételi lista október 16.

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Fülöpháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2015. (VII.14.) önkormányzati rendelete. A helyi közművelődésről

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Szajol Község Önkormányzata. 8/2013. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek

Átírás:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012

1. Intézményi alapadatok... 1 1.1. Általános alapadatok... 1 1.2. Az intézmény szervezeti felépítése... 1 2. Személyi alapadatok, feltételek... 2 2.1. Személyi alapadatok... 2 2.2. Az intézményben dolgozók összlétszáma, szakképzettségük... 2 3. Intézmény munkarendje... 4 3.1. A Városi Szabadidőközpont nyitva tartási rendje... 4 3.2. A szolgáltatások igénybevételének időbeli lehetőségei... 4 4. Együttműködések, kapcsolatok... 5 4.1. Intézményi kapcsolatok... 5 4.1.1. Kapcsolattartók... 5 4.1.2. Együttműködés... 5 4.2. Civil kapcsolatok... 8 4.2.1. 2012-ben a Városi Szabadidőközpontba regisztrált szervezetek... 9 4.2.2. Civil és sport szervezetek számának alakulása 2008-2012... 10 4.3. Médiapartnereink... 10 4.4. Kistérségi együttműködések, kapcsolatok... 10 4.5. Kapcsolat szakmai szervezetekkel... 11 4.5.1. Egyéb szakmai kapcsolatok... 12 4.6. Határon túli együttműködések... 12 4.6.1. Lengyel testvérvárosi kapcsolat... 13 4.6.2. Svéd testvérvárosi kapcsolat... 14 4.7. Egyéb kapcsolatok... 14 5. Tárgyi feltételek... 16 6. Intézményi dokumentációk... 17 6.1. Alapító Okirat, SZMSZ... 17 6.2. Belső ellenőrzési rendszer működtetése az intézményben... 17 6.3. Továbbképzések, tanfolyamok, konferenciák, szakmai napok... 18 7. Szolgáltatások szakmai jellemzői... 19 7.1. Munkaterv teljesítése... 19 7.2. Szakmai tevékenység és feladatok... 19 7.2.1. Információs tevékenység... 19 7.2.2. Marketing és PR tevékenység... 20 7.2.3. Kiállítások rendezése... 22 7.2.4. Rendezvényszervezés... 24 7.2.5. Dokumentációk és statisztikák készítése... 28 7.2.6. Protokoll... 28 7.2.7. Testvérvárosi kapcsolatok... 29 7.2.8. Pályázatok... 29 7.2.9. Kiegészítő jellegű szolgáltatások... 29 7.2.10. Civil kapcsolatok koordinálása... 31 7.3. Szolgáltatási árak... 31 7.4. Statisztikai eredmények... 32 7.4.1. VSZK programok... 32 7.4.2. A Városi Szabadidőközpont kihasználtsága... 33 7.4.3. A Helytörténeti Gyűjtemény látogatottsági adatai... 34 7.4.4. Munkaidőn túli munkaórák 2012... 34 8. Gazdálkodás rendje... 35 8.1. Intézményi bevételek-kiadások... 35

8.1.1. Kiadások alakulása 2008-2012... 35 8.1.2. Bevételek alakulása 2008-2012... 45 8.1.3. Egyéb sajátos bevételek... 47 8.2. Városi Szabadidőközpont pályázati bevételei... 48 8.3. Egyéb támogatások... 49 8.3.1. Pénzbeli szponzori támogatások 2008-2012... 49 8.3.2. Nem pénzbeli támogatások, felajánlások 2008-2012... 50 8.4. Alkalmi terembérlések alakulása 2008-2012... 51 8.5. VSZK helybérletek 2012... 51 8.6. Fejlesztések... 52 8.6.1. A Városi Szabadidőközpont 2012-es fejlesztései... 52 8.6.2. A Helytörténeti Gyűjtemény 2012-es fejlesztései... 52 9. Javaslatok, észrevételek... 53 10. Mellékletek... 55 1. sz. Médiapartnerek 2012... 55 2. sz. Lengyel testvérvárosi programok 2009-2012... 56 3. sz. Svéd testvérvárosi programok 2009-2012... 57 4. sz. Támogatók 2012... 57 5. sz. Tárgyi eszközeink 2012... 58 6. sz. Szolgáltatások árjegyzéke 2012... 60 7. sz. Programok alakulása 2008-2012... 62 8. sz. Helytörténeti Gyűjtemény programjai 2008-2012... 64

1. INTÉZMÉNYI ALAPADATOK 1.1. Általános alapadatok Intézmény neve: Városi Szabadidőközpont (VSZK) Cím: 2315 Szigethalom, Sport u. 4. Számlázási cím: 2315 Szigethalom, Sport u. 4. Tel.: +36-24/889-229 Fax: +36-24/889-230 E-mail: info@vszk.eu Honlap: www.vszk.eu Telephely: Neve: Szigethalom Város Helytörténeti Gyűjteménye Cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 48. Számlázási cím: 2315 Szigethalom, Sport u. 4. Telefon: +36-70/380-7681 E-mail: helytorteneti.gyujtemeny@vszk.eu Honlap: www.vszk.eu 1.2. Az intézmény szervezeti felépítése Szigethalom Város Önkormányzata 2315 Szigethalom, Kossuth L. u. 10. Városi Szabadidőközpont (4 fő) 2315 Szigethalom, Sport u. 4. Szigethalom Város Helytörténeti Gyűjtemény 2315 Szigethalom, Fiumei u. 48. 1

2. SZEMÉLYI ALAPADATOK, FELTÉTELEK 2.1. Személyi alapadatok Igazgató: Lang Mónika Tel.: +36-70/372-8403 E-mail cím: info@vszk.eu lang.monika@vszk.eu Igazgató-helyettes nincs kinevezve. 2.2. Intézményben dolgozók összlétszáma, szakképzettségük Az intézményben dolgozók összlétszáma: 4 fő Szakképzettség: 1. Lang Mónika igazgató, közművelődési szakember I. Egyetem, főiskola Berzsenyi Dániel Főiskola - művelődésszervező, andragógus szakirány Eötvös József Főiskola - kulturális menedzser Üzleti és Kommunikációs Főiskola - protokoll szakértő és rendezvényszervező Középiskola Kereskedelmi szakközépiskola Tanfolyam Testnevelési Főiskola - aerobik edző, gyermekaerobik edző Budapesti Művelődési Központ Minőségfejlesztés a közművelődésben Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Vezetési, pénzügyi és államháztartási ismeretek közművelődési intézményvezetőknek 2. Jakab Judit, közművelődési munkatárs Egyetem, főiskola Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar - magyar nyelv és irodalom Kodolányi János Főiskola - andragógia, művelődésszervező szakirány (folyamatban) 2

Középiskola Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium Marketing- és reklámügyintéző, számítógép-kezelő, szakközépiskolai érettségi 3. Kleineizel Mátyásné közművelődési szakember II., Helytörténeti Gyűjtemény gyűjteménykezelő Egyetem, főiskola Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola Budapesti Tanítóképző Főiskola - óvodapedagógus ELTE Pedagógiai és Pszichológiai kar - múzeumpedagógiai szakos pedagógus Középiskola Bajáki Ferenc Ipari Szakmunkásképző Intézet - villanyszerelő Baktai Ervin Szakközépiskola - érettségi Tanfolyam Magyar Nemzeti Múzeum - múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelői szakképző tanfolyam Magyar Művelődési Intézet - népi játszóházi foglalkozásvezető Hagyományok Háza népi bőrműves szakoktató (folyamatban) 4. Bognár Györgyi közművelődési szakember III. Középiskola Jedlik Ányos Gimnázium - érettségi Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolája - művelődési szolgáltatás szervező Tanfolyam Virágkötő szakbizonyítvány Felsőfokú anyagi, műszaki ellátási szaktanfolyam MTESZ Településmarketing és médiakommunikáció tanfolyam MÚOSZ 3

3. INTÉZMÉNY MUNKARENDJE 3.1. A Városi Szabadidőközpont nyitva tartási rendje Hétfő péntek: 08:00 16:00. Szombat vasárnap: az éves munkaterv szerint; az épület bérlése esetén, vagy más intézmény itt tartott programjaikor, vagy civil, illetve magán rendezvények ideje alatt szükség és igény esetén ügyelet Szigethalom Város Helytörténeti Gyűjtemény nyitva tartási rendje: Hétfő: zárva Kedd: 13:00-16:00 Szerda: zárva Csütörtök: zárva Péntek: 13:00-17:00 Szombat vasárnap: az éves munkaterv szerint; az épület bérlése esetén, vagy más intézmény itt tartott programjaikor, vagy civil, illetve magán rendezvények ideje alatt igény esetén ügyelet A zárva tartási napokon az alkalmazott a Városi Szabadidőközpontban tartózkodik. 3.2. A szolgáltatások igénybevételének időbeli lehetőségei A Városi Szabadidőközpont szolgáltatásai igénybe vehetőek a nyitva tartási idő alatt, illetve egyéb időpontokban előzetes egyeztetés alapján, felkérésre. A civil szervezetek külön riasztókóddal és kulccsal látogathatják az intézményt. A kulcsok kiadását kulcsnyilvántartási szabályzat szögezi le, amely az intézmény SZMSZ-ének melléklete. Szigethalom Város Helytörténeti Gyűjteménye nyitva tartáson kívül igény szerint látogatható. A nyitva tartástól eltérő időpontban telefonos egyeztetés szükséges (egyének, illetve csoportok részére is). 4

4. EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, KAPCSOLATOK 4.1. Intézményi kapcsolatok 4.1.1. Kapcsolattartók Szigethalom Város Önkormányzata Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Szent István Ált. Isk. (Szabadkai u.) Szent István Ált. Isk. (József A. u.) Négyszínvirág Óvoda (Kék) Négyszínvirág Óvoda (Narancssárga) Négyszínvirág Óvoda (Piros) Négyszínvirág Óvoda (Sárga, Zöld) Szivárvány Bölcsőde Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény Tézsláné Farkas Klarissza Nagyné Kirchner Katalin Kontha Gabriella Endrész Ildikó Csurcsiáné Török Ilona titkárság Szegedi Józsefné Urbánné Bucsi Ibolya Szedlárné Pántya Veronika Fabula Jánosné Csontos Jánosné 4.1.2. Együttműködés Szigethalom Város Önkormányzata Az Önkormányzat által szervezett programokban részt vettünk, szükség és igény szerint helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk. Civil fórum január 13., március 30., szeptember 28. Közmeghallgatás február 20. Szülői fórum március 5. Sikerkönyv május 19. Tüdőszűrés június 4-28. Köztisztviselői nap július 3. Gólyanap augusztus 28. Autómentes nap szeptember 21. Búcsúztató december 11. Fiatalok az emberi jogokért (ismeretterjesztő előadás) december 11. 5

Közoktatási intézmények Négyszínvirág Óvoda által szervezett programok, amelyekben részt vettünk, szükség és igény szerint helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk: Kerti parti április 27. A Városi Szabadidőközpont által szervezett programok, amelyeknél a Négyszínvirág Óvoda együttműködését és/vagy eszközeit kértük: Családi Matiné február 19., március 18. Botondoló Majális május 1. Városnap és I. Civil Sport- és Egészségnap június 8. Gróf Széchenyi István Ált. Isk. által szervezett programok, amelyekben részt vettünk, szükség és igény szerint helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk: Gála április 2. TÁMOP koncert június 4. Ballagás június 15. Tanévzáró június 25. Tanévnyitó szeptember 3. Erdei Télapó november 30. Szent István Ált. Isk. által szervezett programok, amelyekben részt vettünk, szükség és igény szerint helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk: Házi vetélkedő április 4. SNI-s Ki mit tud? április 19. Ballagás június 15. Családi nap október 12. 6

Szociális Intézmények Szivárvány Bölcsőde és Védőnői Szolgálat által szervezett programok, amelyekben részt vettünk, szükség és igény szerint helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk: Szivárvány gyereknap június 1. Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat által szervezett programok, amelyekben részt vettünk, szükség és igény szerint helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk: Szakmai nap március 8., november 19. Kakaó parti december 19. Hegedüs Géza Városi Könyvtár A városban működő másik kulturális intézménnyel, a könyvtárral is szorosan együttműködünk, egymás rendezvényein rendszeresen jelen vagyunk segítőként, résztvevőként vagy társszervezőként. 2012-es közös programjaink: Családi Matiné: február 19., március 18. Városi Szavalóverseny (döntő) február 24. Városnap június 8. 7

4.2. Civil kapcsolatok A Városi Szabadidőközpont összefogja és segíti a város bejegyzett és nem bejegyzett civil szervezeteit. Civil kapcsolatok koordinálása Civil fórumok Közös rendezvények, klubfoglalkozások Szolgáltatások Adatbázis A VSZK a városvezetéssel közösen 2012-ben három civil fórumot tartott, ahol a szervezetek vezetői friss információkat kaptak az őket érintő ügyekről (pl. pályázatok), tájékoztattuk egymást az aktuális rendezvényekről, valamint az első fórumon (január) történt az éves programok egyeztetése, összehangolása. A civil szervezetek jelentős része aktívan is részt vett a városi rendezvényeken, színesítették, gazdagították a helyi programokat, tevékenységük, kapcsolataik révén sok más civil szervezet, egyesület és művész, alkotó is eljutott városunkba, rendezvényeinkre. Önálló programjaikhoz szükség esetén helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk. Hírlevélbe továbbítottuk híreiket, honlapunkon, hivatalos Facebook oldalunkon megjelenítettük ajánlóikat. 2012-ben 49 civil szervezet regisztrált a Városi Szabadidőközpontba, közülük 17 klub tartotta itt rendszeres (heti, kétheti, havi) foglalkozásait, valamint további 13 szervezett vette igénybe az intézményt alkalmi rendezvényeikre. A Szabadidőközpontot rendszeresen használók saját kulccsal és riasztókóddal rendelkeznek az épülethez, amelyet előzetes bejelentkezés alapján használhattak. A VSZK-t rendszeresen vagy alkalmilag igénybe vevő, az intézménybe regisztrált civil szervezetek Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján kedvezményes terembérleti díjat fizettek. 8

4.2.1. 2012-ben a Városi Szabadidőközpontba regisztrált szervezetek 1023 sz. Jakus Gábor Cserkészcsapat Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesülete (AMME) Amatőr Labdarúgó Klub Anonim Alkoholisták Szigethalmi Akciócsoport Baba-Mama Klub Csepel-Sziget Focisuli Dance Land TSE Dojo Lovász SKE Édesanyák Klubja Élhető Környezetünkért Egyesület Élhetőbb Életért Közhasznú Alapítvány Filmszakadás Film Klub Fit Dance Sport- és Táncklub Közhasznú Egyesület Gyermekbarát Bartái Kör Irodalmi és Képzőművészeti Asztaltársaság (IRKA) Kis-Dunai Sportegyesület (KDSE) Magyar Szolidaritás Mozgalom Csepelszigeti Szervezete Magyar Vándor-Rock Baráti Társaság Magyar Vöröskereszt Szigethalmi Szervezete Megyelakó Egyesület Mozgáskorlátozottak Egyesülete Nyugdíjas Torna Klub Összefogás Szigethalomért Egyesület Öt elem Wushu Egyesület Re-Generáció Alapítvány Rózsa Gobelin Kör RSD Eszkimó Sportegyesület Segítő Mancs Kiemelten Közhasznú Alapítvány Seizan Karate-Do Sportegyesület Sziget Néptánc Közhasznú Egyesület Szigethalmi Aerobik és Szabadidősport Egyesület (SZASZA) Szigethalmi Kamarakórus Szigethalmi Kenguruk Diák Sport Egyesület Szigethalmi Kulturális Baráti Kör Szigethalmi Nyugdíjasok Baráti Köre Szigethalmi Lokálpatrióták Egyesülete Szigethalmi Polgárőr Egyesület Szigethalmi Színházbarátok Köre (SZISZIK) Szigethalmi Társastánc Klub Szigethalmi Teljesítménytúrázok Egyesülete Szigethalmi Ultrafutók Egyesülete (SZUFLA) Szigethalmi Vállalkozók Szervezete Szigethalom SE 2007 Színes Paletta Közhasznú Alapítvány (SZIPKA) Tai Ji Baráti Kör V-75 Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Vidám Nyugdíjasok Vizek Őre Vízimentő Egyesület Zöld Háló Egyesület 9

4.2.2. Civil szervezetek számának alakulása (2008-2012) Civil szervezetek 2008-2012 db 60 55 50 45 56 56 53 50 49 2008 2009 2010 2011 2012 év 4.3. Médiapartnereink Folyamatos és jó kapcsolatot tartunk fenn a ráckevei Tourinform Irodával. Igény esetén az ő közreműködésükkel az ország többi Tourinform irodáját is elérjük. A térség rádiója, a Lakihegy Rádió rendszeresen beszámol programjainkról, amelyeket honlapjukon is megjelentetnek. A helyi újságban programbeszámolókkal és felhívásokkal tájékoztatjuk az olvasókat a városi és civil eseményekről. 2012-ben is több országos, írott sajtóban közöltek híreket, beszámolókat programjainkról (pl. Blikk). Hatékonyan bővítettük az elektronikus úton történő ajánlóinkat, hirdetéseinket. Több fesztivál- és rendezvényajánló honlap, valamint hírportál üzemeltetőjével alakítottunk ki jó kapcsolatot, így a nagyobb, illetve speciális programjainkat ingyen vagy nagyon kedvező áron tudtuk megjelentetni (fesztival.hu, erikanet.hu, pmkult.hu, szabadtuzon.hu, utazzitthon.hu; infosziget.hu). 2012-től a közösségi médiaoldalak közül a Facebook-ot kezdtük használni, ami rövid idő alatt népszerű lett látogatóink körében. Médiapartnerek részletes listáját az 1. számú melléklet tartalmazza. 10

4.4. Kistérségi, térségi együttműködések, kapcsolatok Tourinform Iroda, Ráckeve Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Szigetszentmiklós Nádasdy Filmszínház, Szigetszentmiklós Cseresznyevirág Óvoda, Szigetszentmiklós Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület, Tököl 4.5. Kapcsolat szakmai szervezetekkel Az intézmény rendszeres kapcsolatot tart a szakmai felettes szervekkel és egyesületekkel. Pest Megyei Közművelődési Intézet Pest Megye Önkormányzat és Közgyűlés Magyar Népművelők Egyesülete Magyar Művelődési Intézet 2011-től a Városi Szabadidőközpont szakma gyakorlati helyek felkínálásával építi, szélesíti kapcsolatrendszerét. 2012-ben az andragógia-művelődésszervező képzést folytató intézmények közül az alábbi helyekről fogadtunk hallgatókat: Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar (2 fő) Kodolányi János Főiskola (1 fő) A Helytörténeti Gyűjtemény az alábbi intézményből fogadott hallgatót: Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar (1 fő) A gyakornokok felkészítését továbbra is folytatni szeretnénk, egyfelől részt kívánunk venni a szakmai képzésben, másfelől kiemelt időszakaink megnövekedett humán erőforrás igényének egy részét így kívánjuk kielégíteni. 11

4.5.1. Egyéb szakmai kapcsolatok Duna Múzeum, Esztergom Érdi János Honismereti Egyesület, Érd Hagyományok Háza, Budapest Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre Szigetszentmiklós Városi Múzeum, Szigetszentmiklós 4.6. Határon túli együttműködések Testvérvárosi kapcsolatok Fordítás, tolmácsolás Programszervezés Utazásszervezés Kapcsolattartás Nemzetközi protokoll Beszámoló, statisztikák Szigethalom két határon túli településsel áll testvérvárosi szerződésben: Jaworzno (Lengyelország), Söderhamn (Svédország). Az aktuális éves programot, egy egyeztető tárgyalás után, közösen alakítjuk ki a testvérvárosok kapcsolattartóival. Vannak hagyományos programok, amelyeket minden évben megszervezünk (pl. cseretábor), és vannak alkalmi jellegű események (pl. 5 éves születésnap közös ünneplése). A Városi Szabadidőközpont: tervezi és szervezi a testvérvárosi programokat; lebonyolítja a testvérvárosi gyermek csereüdültetést; 12

fogadja az ide érkező delegációkat; szervezi az utazó delegációkat; szervezi az utazó és érkező civil szervezetek csoportjainak utazását, programját; kapcsolatot tart a külföldi szervezőkkel (e-mail, telefon) megszervezi a tolmácsolási munkát; protokoll feladatokat lát el; beszámolókat ír és gyűjt; statisztikát készít. 4.6.1. Lengyel testvérvárosi kapcsolat Lengyel testvérváros: Jaworzno (Részletezve: 2. számú melléklet) Lengyel testvérvárosi kapcsolat keretében utazók fő 80 60 40 20 0 56 45 63 39 47 41 40 40 2009 2010 2011 2012 év lengyel magyar 13

4.6.2. Svéd testvérvárosi kapcsolat Svéd testvérváros: Söderhamn (Részletezve: 3. számú melléklet) Svéd testvérvárosi kapcsolat keretében utazók fő 20 15 10 5 0 15 6 6 4 5 4 0 0 2009 2010 2011 2012 év svéd magyar 4.7. Egyéb kapcsolatok Pártok Intézményünk a városban működő pártokkal aktív kapcsolatban áll, szükség és igény szerint helyet, eszközt, humán erőforrást biztosítottunk rendszeres vagy alkalmi programjaikhoz. Kisebbségi szervezet A város kisebbségi önkormányzatával (bolgár kisebbségi önkormányzat) is együttműködtünk, rendezvényükhöz helyet biztosítottunk (közmeghallgatás). Magyar Vöröskereszt A Városi Szabadidőközpont helyet biztosított a Vöröskereszt által szervezett véradásnak, amelynek hirdetésében is részt vállaltunk. 2012-es véradás időpontjai: január 26. április 26. július 21. Ikertalálkozó keretén belül november 29. 14

E-ME-SE Park Őskultúra Alapítvány A Botondoló Majális, avagy a világraszóló hétpróbás őstusa rendezvényünknek helyet biztosítottak, valamint részt vállaltak a játékok, versenyek lebonyolításában. Vikingek és magyarok találkozója Szent István udvarában rendezvényükön, illetve az év során zajló egyéb eseményeiken kérésre a VSZK munkatársai is aktívan részt vettek, valamint eszközöket biztosítottunk a programok lebonyolításához. Szponzorok, támogatók Támogatási, szponzori, együttműködési kapcsolatokat alakítottunk ki, megállapodásokat, szerződéseket kötöttünk a rendezvények színvonalának, színesebbé tételének biztosítása érdekében. Szponzoraink, támogatóink között vannak, akik a Városi Szabadidőközpont éves programjait, tevékenységét támogatták, és vannak, akik egy bizonyos rendezvényt (pl. Ikertalálkozó). A támogatások típus szerint: pénztámogatás, szolgáltatás, terméktámogatás. Támogatóinkat, partnereinket hirdettük a plakátokon, szórólapokon, honlapon, helyet biztosítottunk nekik a rendezvényeken. A támogatások értékét tekintve bővebben a 8-as fejezetben számolunk be. (Részletezve: 4. számú melléklet) A Városi Szabadidőközpont 2012-ben összesen 59 esetben működött közre külsős (civil, intézményi, partner, párt) eseményekben, vagyis összesen 59 alkalommal nyújtott segítséget helyszínnel és/vagy tárgyi eszközzel és/vagy humán erőforrással és/vagy egyéb szolgáltatással. Ezen alkalmak között néhány órás és több napos rendezvények egyaránt vannak. VSZK részvétele mások programjaiban 2012 25; 42% 2; 3% 27; 47% civil partner intézmény 5; 8% párt 15

5. TÁRGYI FELTÉTELEK A meglévı tárgyi eszközöket az 5. sz. melléklet tartalmazza. 2012-ben az alábbi tárgyi eszközök beszerzésére került sor a Városi Szabadidőközpont esetében: külső winchester (Samsung) cipős szekrény, 3 db (bútorlap+ szerelvények) router figyelmeztető KIJÁRAT tábla, 5 db hálózati meghajtó (NAS D-LINK DNS-315) sörpadgarnitúra, 5 db headset, kerti garnitúra, 3 részes (ikertalálkozó ajándék) megállító reklámtábla, A1-es méret A Helytörténeti Gyűjtemény 2012-es tárgyi beszerzései: üveges szekrény, 4 db gazdasági épület nyílászárójára polikarbonát borítás Tárgyi eszköz igény 2013-ra: térmikrofon Színház teremben színpadháttér kialakítása 50 m locsolócső sporteszközök és egyéb játékok (programelemként rendezvényre, táborokhoz stb.) 16

6. INTÉZMÉNYI DOKUMENTÁCIÓK 6.1. Alapító Okirat, SZMSZ A Városi Szabadidőközpont tevékenységét a hatályos jogszabályok A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény; A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény; A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet; Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény figyelembevételével, valamint az intézmény a Képviselő-testület által jóváhagyott Alapító Okirata és Szervezeti és Működési Szabályzata alapján végzi. Az intézmény Alapító Okirata meghatározza a Szabadidőközpont mint költségvetési szerv alap- és vállalkozási tevékenységeit. Az Alapító Okirat a munkaterv szerint módosításra kerül 2013-ban. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, hogy meghatározza az intézmény szervezeti felépítését, az intézmény működésének belső rendjét, külső kapcsolatait annak érdekében, hogy a jogszabályokban és az intézmény alapító okiratában rögzített cél- és feladatrendszer megvalósítható legyen. 6.2. Belső ellenőrzési rendszer működtetése az intézményben A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre alapján önállóan működő költségvetési szerv. Az intézmény vonatkozásában a Polgármesteri Hivatal látja el ezt a feladatot. 17

6.3. Továbbképzések, tanfolyamok, konferenciák, szakmai napok 2012-ben az alábbi kollégák vettek részt szakmai jellegű képzéseken. Jakab Judit 2011/12. tanév 2. félév andragógia-művelődésszervező (Kodolányi János Főiskola, Budapest, levelező tagozat) Kleineizel Mátyásné 2011/2012. tanév 2. félév és 2012/2013. tanév 1. félév népi bőrműves szakoktató tanfolyam (Hagyományok Háza, Budapest) XIV. Országos Honismereti Kiadványszerkesztői Konferencia (Veszprém, 2012. szeptember 28-30.) II. Barangoló vándorgyűlés (Esztergom, 2012. október 19-21.) Népi játékkészítő és népi játékokat játszó tábor (Kiskunlacháza, 2012. október 27-31.) Lang Mónika Pest Megye Közművelődési Szakembereinek és Önkormányzati Tisztségviselőinek XVII. szakmai tanácskozása (Gödöllő, 2012. november 13 14.) 18

7. SZOLGÁLTATÁSOK SZAKMAI JELLEMZŐI 7.1. Munkaterv teljesítése Szigethalom Város Képviselő-testülete által elfogadott 2012-es munkatervben meghatározott programok rendben lezajlottak. 7.2. Szakmai tevékenység és feladatok Ahhoz, hogy feladatainkat megfelelően el tudjuk látni, nagyon sokféle tevékenységet kell végeznünk. Egy művelődésszervezőnek a saját szakmáján kívül egyéb kompetenciákkal is rendelkeznie kell. Ezt a széles tevékenységi rendszert mutatják be az alábbi ábrák. 7.2.1. Információs tevékenység Információs tevékenység Tájékoztatás Információgyűjtés Információt, tájékoztatást adtunk az intézményeknek, civil szervezeteknek, magánszemélyeknek. A VSZK gyűjtötte az intézmények, civil szervezetek, valamint a város és a kistérség kulturális eseményeinek leírását, adatait, véleményeket, javaslatokat. Összegyűjtötte, összehangolta a várost érintő rendezvényeket és programokat. 19

7.2.2. Marketing és PR tevékenység Honlap koordináció 2011 májusa óta a webmesteri szolgáltatásokat külső vállalkozó látja el, aki a VSZK kijelölt kapcsolattartójával folyamatosan egyeztetve frissíti az információkat, fejleszti a honlapot. Reprezentáció Marketing és PR tevékenység Ajándékok, oklevelek, emléklapok tervezése, terveztetése, beszerzése, logóztatása, szükség szerint elkészítése az alábbi esetekben: testvérvárosi kapcsolatok; rendezvények fellépői, közreműködői, segítői; sport- és egyéb versenyek résztvevői; támogatóink, szponzoraink részére. Honlap koordináció Reprezentáció Faliújság karbantartás Faliújság karbantartás A Városi Szabadidőközpont lehetőséget biztosított helyi és környékbeli kulturális és egyéb intézményeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, hogy a VSZK területén a faliújságra, szórólaptartókba újságokat, folyóiratokat, kiadványokat, hirdetéseket helyezzenek el. A város különböző részein elhelyezett faliújságjainkat karbantartottuk, aktualizáltuk (Szalay Tüzép, Egészségház, Duna parti játszótér stb.). Hírek, hirdetések megjelenítése Plakát-, szórólap-, meghívószerkesztés Plakátkihelyezés, szórólapozás, meghívók küldése Hírek, hirdetések megjelenítése Lehetőséget biztosítottunk helyi és környékbeli kulturális és egyéb intézményeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek, Média kapcsolattartás vállalkozásoknak, hogy a VSZK honlapján és Facebook oldalán programjaikkal, híreikkel, közérdekű információikkal megjelenjenek. 20

Plakát-, szórólap-, meghívószerkesztés A Városi Szabadidőközpont népszerűsítéséhez, ismertségéhez, valamint programjainak bemutatásához gyakran terveztünk és/vagy terveztettünk plakátokat, szórólapokat, információs kiadványokat (pl. kártyanaptár). Ilyen ügyekben több esetben segítséget nyújtottunk civil szervezeteknek is. Plakátkihelyezés, szórólapozás, meghívók küldése Programjainkat különböző méretű plakátok és szórólapok útján is népszerűsítettük, amelyeket elhelyeztünk az intézmények hirdetőtábláin, üzletekbe, saját faliújságokon, központi helyeken. A nagyobb méretű utcai plakátokhoz saját hirdetőtáblát gyártattunk, amelyet a rendezvények előtt városszerte kihelyeztünk. A szórólapokat többféleképpen jutattuk el a lakossághoz: osztályonként, csoportonként összekészítve az iskolák, óvodák segítségével, valamint központi helyekre kihelyezéssel (pl. Polgármesteri Hivatal). 2011-től kezdve névre szóló meghívókat kizárólag elektronikus formában küldünk. Média kapcsolattartás A Városi Szabadidőközpont népszerűsítéséhez, programjainak bemutatásához rendszeres kapcsolatot tartottunk a média helyi és térségi, alkalmanként országos képviselőivel. 21

7.2.3. Kiállítások rendezése Kiállítás szervezés Városi Szabadidőközpont Helytörténeti Gyűjtemény Időszakos kiállítások Állandó kiállítások Időszakos kiállítások Városi Szabadidőközpont Tárlatok 2012-ben a Városi Szabadidőközpontnak nem volt saját rendezésű tárlata. Civil kiállítások Támogattuk a helyi civil szervezetek kiállításait is. A VSZK-ból 1 fő végigkísérte a szervezés és kivitelezés feladatait, helyet és eszközöket adtunk, reklám tevékenységekkel segítettük munkájukat. 2012. február 3-5. Galamb- és kisállat-kiállítás 2012. március 15-18. Tavaszi tárlat (AMME, Zöldháló Egyesület) 2012. április 14. Művészetre Hívás Napja AMME 2012. október 14-15. Rózsa Gobelin 2. születésnap 2012. november 25-29. AMME évadzáró kiállítás 22

Amatőr művészek bemutatkozása 2011 őszétől a Zöld teremben lehetőséget biztosítunk tehetséges amatőr alkotók ingyenes bemutatkozására. A kiállítást nem kíséri megnyitó, a képek szabadon megtekinthetők nyitva tartási időben. 2011. december 3. 2012. január 28.: Tóth Bence (grafika) 2012. február 22. március 9.: Járfás Vivien (grafika, festmény) 2012. június 9. július 13.: Vajda Sándor (fotó) Helytörténeti Gyűjtemény Állandó kiállítások a Helytörténeti Gyűjteményben Néprajzi gyűjtemény (szoba és konyha berendezési tárgyai) Családtörténeti tárlat (Vágola család bemutatása) Gazdasági gyűjtemény (gazdálkodás eszközei) Cipészmesterek Szigethalmon kiállítás Vágola Sándor cipészmesternek, a Helytörténeti Gyűjteménynek otthont adó ház építőjének és Gulyás István szigethalmi cipészmesternek műhelyberendezéseiből és eszközeiből Időszakos kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben 2012. szeptember 22. október 6. Mester és tanítványai Nemezek és gyöngyök kiállítás. A kiállításon Németh Bea nemezkészítő népi kismesternek és tanítványainak Székelyné Ganev Katalin, Bolega Valéria, Bánóczi Emi, Vid Katalin gyapjúból és gyöngyből készített használati és dísztárgyai voltak megtekinthetők. 23

7.2.4. Rendezvényszervezés Programszervezés és kivitelezés Színházi programok Nemzeti és vallási ünnepek Versenyek, vetélkedők Sportprogramok Gyermekprogramok Városi rendezvények Hagyományteremtés Kézműves foglalkozások Táborszervezés Koncert 24

Színházi programok A Szigethalmi Színházbarátok Köre főszervezésével az alábbi színdarab került bemutatásra: November 17.: pathália MiniSzínpad: Négyet egy csapásra Nemzeti és vallási ünnepek A nemzeti ünnepségeket most is a civil szervezetek és az oktatási intézmények közreműködésével szerveztük. Az ünnepségek időpontja: Március 15. Augusztus 20. Október 23. Felkérésre a Nemzeti Összetartozás Napja megemlékezéshez humán erőforrást és tárgyi eszközöket biztosítottunk (június 3.). Versenyek, vetélkedők 2012-ben külön versenyt, vetélkedőt nem tartottunk, csak egyéb rendezvényeink programelemeként. Sportprogramok 2012-ben az I. Civil sport- és egészségnapon működtünk közre. Más önálló sportprogramot nem rendeztünk, csak az egyéb események programelemeként. Gyerekprogramok Családi Matiné február 19. és március 18. Új rendezvényünkkel a városunkban élő, kisgyermekeket nevelő családokat szólítottuk meg, és hívtuk őket igényes, sokoldalú közös játékra. Gyermeknap és Sikerkönyv május 19. A Gyermekbarátok Baráti Köre ingyenes gyermeknapi rendezvénye a Városi Szabadidőközpontban. A legtehetségesebb szigethalmi diákok 2012-ben is kitüntetésben részesültek az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság szervezésében. 25

Városi rendezvények Botondoló Majális, avagy a világraszóló hétpróbás őstusa Május 1. A 2010-ben megújult rendezvény harmadszorra is játékra, mozgásra, sportra, kézműves foglalkozásokra invitálta az E-ME-SE Parkba a város és a környék apraját-nagyját. A 2012-es Pedagógusnapot a Városnaptól külön, május 31-én tartottuk meg az E-ME-SE Parkban. Városnap és I. Civil sport- és egészségnap Június 8-9. A Városnap célja, hogy a legszélesebb közönséget vonzza ki a rendezvényre, ott sokoldalú szórakoztatást nyújtson nekik, és koncertkínálatával is igyekezzen minél több ízlést kiszolgálni. Az I. Civil sport- és egészségnap civil kezdeményezésre és összefogással valósult meg. A látogatók különböző egészségügyi szűréseken és tanácsadáson vehettek részt, izgalmas sportbemutatókat nézhettek meg, sőt, ki is próbálhattak egyes sportágakat. XIII. Országos Ikertalálkozó Július 21. Ez a rendezvény az országban és külföldön élő ikertestvéreknek, valamint az érdeklődő nagyközönségnek nyújtott szórakozási, ismerkedési lehetőséget. A Queens of Twins iker szépségverseny levédett program, amelyen ismét képviselte magát az országos média. Hagyományteremtés Betlehemi esték December 22-24. Ünnepváró rendezvényünkön jelen vannak az Önkormányzat és intézményei, a helyi művészek, civil szervezetek, pártok, iskolai és óvodai növendékek. A karácsonyi hangulatba öltöztetett Dísz téren a betlehemi jászol mellett vásár és finom ételek-italok várják a közönséget. Családi rendezvények a Helytörténeti Gyűjteményben Múzeumok Majálisa Május 11. A Helytörténeti Gyűjtemény fennállásának 5. évfordulója alkalmából rendezett időszakos kiállítás képei, beszámolói az eltelt tartalmas éveket elevenítették fel: a családi napokat, ahol kicsik és nagyok együtt tevékenykedtek, játszottak, és közösen megidézték népi hagyományainkat. 26

Szüreti családi nap -2012. szeptember 22. Szőlőszüret, préselés, mustkóstolás, valamint egész napos program keretében kézműves foglalkozások (nemezelés, hangszer-, bőrékszer-, nudli készítés). Kézműves foglalkozások Az ünnepkörökhöz kapcsolódó délutánok keretén belül olyan programokat alakítottunk ki a Helytörténeti Gyűjteményben, amelyeken a régi hagyományokat elevenítettük fel. A cél az volt, hogy a még meglévő régi szokásokat megőrizzük, fejlesszük az ide látogató családok kézügyességét, kreativitását és hogy megismertessük őket az anyagok sokféleségével. Február 17. Farsangi kézműves foglakozás Április 6. Húsvéti kézműves foglalkozás November 23. Advent I. kézműves foglalkozás November 30. Advent II. kézműves foglalkozás December 7. Advent III. kézműves foglalkozás December 14. Advent IV. kézműves foglalkozás Táborszervezés 2012-ben az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság támogatásával megszerveztük a második VSZK szabadidőtábort, amelyet már sokan vártak előző évi látogatóink közül. A tábor most is 6-14 éves gyerekeknek szólt, alkotás, mozgás és drámajáték köré szervezett foglalkozásokkal. Sajátunk mellett helyet adtunk más szervezésű tábornak is: a BéBéTé Baleset- és Bűnmegelőzési Tábor augusztus elején fogadta a gyerekeket. Koncert Egy újabb látogatói réteget céloztunk meg az igényes könnyűzenei koncertek tartásával. A koncertek rendezőit helyszínnel, tárgyi eszközzel, jegyértékesítéssel és egyéb szervezői feladatokkal segítettük. Jazz esték január 21., március 17., április 21. Roxombat február 25. Rockfesztivál július 12-16. 27

7.2.5. Dokumentációk és statisztikák készítése Adminisztráció Dokumentációkészítés Statisztikakészítés Dokumentáció-készítés A szakmai munkához, illetve a működéshez szükséges, törvény által előírt, vagy a munkát segítő dokumentumokat elkészítettük. Ezeket, ha egyéb szabályozás nincs, évente ellenőrizzük, szükség szerinti gyakorisággal frissítjük. Statisztikakészítés A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a KSH felhívására a 288/2009.(XII.15.) Korm. rendelet alapján intézményünkre vonatkozik a kötelező statisztikai adatgyűjtés. A közművelődési területen a Pest megyei adatgyűjtést a Pest Megyei Közművelődési Intézet koordinálja. Ezen felhívás alapján 2012-ben is elkészítettük a Városi Szabadidőközpont kulturális statisztikáját, amelynek megléte a Nemzeti Kulturális Alap pályázatoknál feltétel. 7.2.6. Protokoll A protokoll feladatok több tevékenységnél is szerepet játszanak. A rendezvényeken, ahol vendégeket fogadunk, a városunkba látogató hivatalos, politikai, közéleti személyek fogadásánál, a testvérvárosi delegációk küldésénél-fogadásánál, ünnepélyes szerződéskötések, koszorúzások, díjkiosztók stb. alkalmával. 28

7.2.7. Testvérvárosi kapcsolatok (Részletezve: 4. fejezet) 7.2.8. Pályázatok Pályázatok Pályázatfigyelés Pályázatírás, a téma szakmai összeállítása Megnyert pályázatok kivitelezése Megynyert pályázatok elszámolása Kapcsolat szakmai szervekkel 2012 folyamán a Magyar Államkincstár eszközök bővítésére ösztönző érdekeltségnövelő pályázatán nyertünk bruttó 132 000 Ft-ot, melyet kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére költöttünk. (Lásd 5. fejezet.) 7.2.9. Kiegészítő jellegű szolgáltatások Kiegészítő jellegű szolgáltatások Irodai szolgáltatások Terem- és eszköz bérbeadás Területbérlés Hangosítás Humán erőforrás 29

Irodai szolgáltatások Irodai szolgáltatásainkat egyre gyakrabban veszi igénybe a lakosság. Legnépszerűbbek: fénymásolás, nyomtatás, faxküldés, szkennelés, e-mailezés. Terem- és eszközbérlés A VSZK e tevékenységéből tudja előteremteni bevételeinek jelentős részét, ezért 2012-ben is kiemelt figyelmet szenteltünk a terület irányítási, szervezési és marketing feladatainak. Helyiségeinket, eszközeinket továbbra is annak figyelembevételével adjuk bérbe, hogy szakmai tevékenységünket ez ne szorítsa háttérbe. Termeinket kiadtuk vásárra, termékbemutatóra, előadásokra, magán és céges rendezvényekre, valamint rendszeres foglalkozásokat tartó vállalkozásoknak (torna, tánc stb.). Fogadtuk a városi intézmények rendezvényeit, a művészeti együttesek, kisebbségi önkormányzatok és a civil szervezetek programjait. A következő táblázatban azt foglaltuk össze, hogy mely eszközeinket hányszor kölcsönözték. A táblázat egyaránt tartalmazza a díjmentes és a bérleti díjas kölcsönzéseket. 2012-ben eszközkölcsönzésből bruttó 102 570 Ft bevételünk volt. Eszköz darabszám Eszköz darabszám Alap hangosítás 23 Mobil szemetes 30 Asztal (120x80) 41 Napernyő 2 Asztal (műa.) 13 Pohár 162 Bója 120 Projektor 8 Dobogó 14 Sátor (6x3) 30 Fahalas horgászat 2 Sátor (9x3) 1 Faház 10 Sörasztal 304 Fazék 3 Sörpad 757 Focikapu 6 Speednet 1 Gázégő 1 Szék (kárpitozott) 44 Gázmelegítő 2 Szék (műa.) 185 Gázpalack 4 Szék (vas) 141 Hosszabbító 5 Szószék 1 Hűtőszekrény 5 Szponzor fal 1 Kancsó 40 Tálca 24 Kenyeres kosár 23 Tárló 41 Kézi magnó 1 Terítő 197 Kordonvas 14 Trambulin 3 Laptop 4 Turnball 2 Merőkanál 5 Üst, üstház 2 Mikrofon 17 Vászon 2 Mini kosárpalánk 3 Váza 12 30

Területbérlés Rendezvényeinken lehetőségük volt cégeknek, vállalkozóknak területet bérelni bemutatkozáshoz, árusításhoz. Hangosítás Igény esetén hang- és vetítéstechnikát adtunk bérbe rendezvényekre. Humán erőforrás A VSZK munkatársai felkérésre aktívan segítették más szervezésű programok lebonyolítását. 7.2.10. Civil kapcsolatok koordinálása (Részletezve: 4. fejezet) 7.3. Szolgáltatási árak Városi Szabadidőközpont A Városi Szabadidőközpont a civil szervezetek számára termet biztosít. 2012-ben ennek értéke: kisebb (Sárga, Bordó) terem: bruttó 250 Ft/óra nagyobb (Zöld, Színház) terem bruttó 500 Ft/óra. Szolgáltatásaink árjegyzékét a 6. sz. melléklet tartalmazza. Helytörténeti Gyűjtemény Belépőjegyek Az állandó és időszakos kiállítások megtekintése szigethalmi lakosoknak ingyenes. Rendezvények, foglalkozások: 400 Ft/fő 6 éves korig: ingyenes Diák, nyugdíjas: 200 Ft 31

Felnőtt: 400 Ft Családi belépő: 800 Ft Csoportok óvodák, iskolák tárlatvezetéssel: ingyenes Csoportok óvodák, iskolák kézműves foglalkozással: 200 Ft/fő 7.4. Statisztikai eredmények 7.4.1. VSZK programok A Városi Szabadidőközpont programjai között vannak rendszeres, évente megrendezésre kerülő események, és vannak alkalmi jellegű rendezvények, amelyek csak egyszer fordulnak elő. VSZK programok mennyiségének alakulása 2008-2012 db 60 40 20 0 40 47 53 47 44 2008 2009 2010 2011 2012 év A programok részletezését a 7. számú melléklet tartalmazza. 32

7.4.2. A Városi Szabadidőközpont kihasználtsága (termenkénti havi bontásban, óraszámban) ZÖLD SZÍNHÁZ BORDÓ SÁRGA UDVAR január 101,00 115,00 66,00 32,00 16,00 330,00 február 206,75 185,50 122,00 114,00 0,00 628,25 március 132,50 133,50 55,50 45,50 0,00 367,00 április 94,00 136,00 48,50 41,50 13,00 333,00 május 125,50 117,50 35,00 23,50 33,00 334,50 június 103,00 118,50 82,50 60,00 76,00 440,00 július 97,00 114,50 131,00 116,00 136,50 595,00 augusztus 55,50 89,00 39,50 13,00 28,50 225,50 szeptember 145,25 116,50 37,00 13,50 10,00 322,25 október 88,75 112,00 52,50 19,00 0,00 272,25 november 137,75 120,50 47,50 20,00 0,00 325,75 december 154,00 157,00 110,75 87,00 13,00 521,75 1441,00 1515,50 827,75 585,00 326,00 4695,25 VSZK kihasználtság 2010-2012 4000 3000 2000 1000 2010 2011 2012 0 Zöld Színház Bordó Sárga Udvar Összesen 33

7.4.3. Helytörténeti Gyűjtemény látogatottsági adatai (Részletezve: 8. sz. melléklet) látogatói összes (fő) programokon részt vettek (fő) 2008 2009 2010 2011 2012 nincs nincs 1548 1749 1512 adat adat 1338 2691 1534 822 738 Helytörténeti Gyűjtemény látogatottsága 2008-2012 3000 2500 2000 1500 látogatói összes (fő) 1000 500 programokon részt vettek (fő) 0 2008 2009 2010 2011 2012 7.4.4. Munkaidőn túli munkaórák 2012 Fizetett túlóra (városi és civil 502,0 óra eseményeknél): Nem fizetett túlórák Városi program: Civil program: 227,25 óra 60,5 óra Intézményi program: Bevételt hozó események: Összes munkaidőn túli óra: Összes hétvégi / munkaszüneti nap: 59,5 óra 38 óra 887,25 óra 94 nap Ebből nem fizetett ( csuszi, szabad munkaidő): 385,25 óra 34

8. GAZDÁLKODÁS RENDJE 8.1. Intézményi bevételek-kiadások A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre alapján önállóan működő költségvetési szerv. 2005-től Szigethalom Önkormányzat Pénzügyi Irodája látja el a pénzügyi számviteli feladatokat. A VSZK a fenntartó által biztosított költségvetésből, pályázatokból, civil szervezetek, vállalkozások támogatásából, egyéb sajátos bevételből gazdálkodott. 8.1.1. Kiadások alakulása 2008-2012 VSZK 2008 2008 módosított 2008 tényleges teljesítés 2008 személyi jellegű juttatás+járulékok 16 388 000 Ft 16 851 472 Ft 19 166 132 Ft dologi juttatás 9 370 000 Ft 10 220 283 Ft 11 634 073 Ft rendezvények 17 114 000 Ft 18 460 717 Ft 16 466 259 Ft testvérváros 0 Ft 0 Ft 0 Ft összesen 42 872 000 Ft 45 532 472 Ft 47 266 464 Ft VSZK 2009 2009 módosított 2009 tényleges teljesítés 2009 személyi jellegű juttatás+járulékok 15 335 000 Ft 17 257 703 Ft 16 714 704 Ft dologi juttatás 15 504 000 Ft 17 793 863 Ft 18 068 962 Ft rendezvények 13 940 000 Ft 15 453 234 Ft 14 478 405 Ft testvérváros 5 000 000 Ft 3 337 319 Ft 3 269 093 Ft összesen 49 779 000 Ft 53 842 119 Ft 52 531 164 Ft VSZK 2010 2010 módosított 2010 tényleges teljesítés 2010 személyi jellegű juttatás+járulékok 5 880 000 Ft 6 164 875 Ft 5 857 299 Ft dologi juttatás 14 055 000 Ft 14 539 156 Ft 13 700 084 Ft szabadidősport 3 558 000 Ft 2 923 459 Ft 2 578 390 Ft rendezvények 20 961 000 Ft 23 065 089 Ft 21 790 778 Ft testvérváros 5 000 000 Ft 6 446 765 Ft 6 161 108 Ft összesen 49 454 000 Ft 53 139 344 Ft 50 087 659 Ft 35

Hgy 2010 2010 módosított 2010 tényleges teljesítés 2010 személyi jellegű 4 364 000 Ft 5 059 310 Ft 4 937 256 Ft juttatás+járulékok dologi juttatás 2 112 000 Ft 2 344 784 Ft 2 311 618 Ft összesen 6 476 000 Ft 7 404 094 Ft 7 248 874 Ft VSZK 2011 2011 módosított 2011 tényleges teljesítés 2011 személyi jellegű juttatás+járulékok 2 318 000 Ft 7 851 845 Ft 7 742 593 Ft dologi juttatás 10 857 000 Ft 11 263 571 Ft 10 008 399 Ft rendezvények 18 450 000 Ft 15 458 601 Ft 15 319 819 Ft testvérváros 3 344 000 Ft 3 335 220 Ft 3 305 538 Ft összesen 34 969 000 Ft 37 909 237 Ft 36 376 349 Ft HGy 2011 2011 módosított 2011 tényleges teljesítés 2011 személyi jellegű 4 459 000 Ft 4 420 771 Ft 4 384 325 Ft juttatás+járulékok dologi juttatás 1 020 000 Ft 1 063 336 Ft 933 993 Ft összesen 5 479 000 Ft 5 484 107 Ft 5 318 318 Ft VSZK 2012 2012 módosított 2012 tényleges teljesítés 2012 személyi jellegű juttatás+járulékok 10 681 000 Ft 10 191 698 Ft 10 221 830 Ft dologi juttatás 8 719 000 Ft 10 508 440 Ft 10 611 199 Ft rendezvények 9 955 000 Ft 9 780 200 Ft 9 775 558 Ft testvérváros 2 778 000 Ft 2 785 000 Ft 2 784 162 Ft összesen 30 143 000 Ft 33 265 338 Ft 33 392 769 Ft HGy 2012 2012 módosított 2012 tényleges teljesítés 2012 személyi jellegű 3 427 000 Ft 3 566 438 Ft 3 564 079 Ft juttatás+járulékok dologi juttatás 933 000 Ft 844 200 Ft 840 644 Ft összesen 4 360 000 Ft 4 410 638 Ft 4 404 723 Ft 36

VSZK rendezvények költségei és bevételei 2012-ben Családi Matiné I. 2012. 02.19. Személyi juttatás 43 557 Ft Dologi költség 189 987 Ft Bevétel: 44 400 Ft Nemzeti ünnep 2012.03.15. Személyi juttatás 61 983 Ft Dologi költség 48 260 Ft Bevétel: 0 Ft Családi Matiné II. 2012.03.18. Személyi juttatás 44 099 Ft Dologi költségek 53 420 Ft Bevétel: 25 800 Ft Botondoló majális 2012.05.01. Személyi juttatás 318 095 Ft Dologi költségek 943 938 Ft Bevétel: 114 590 Ft Pedagógus Nap 2012.05.31. Személyi juttatás 8 213 Ft Dologi költség 357 340 Ft Bevétel: 0 Ft Városnap 2012.06.09. Személyi juttatás 462 819 Ft Dologi költség 3 462 271 Ft Bevétel: 438 955 Ft VSZK tábor 2011.07.02-06. Személyi juttatás 82 173 Ft Dologi költség 232 961 Ft Bevétel: 168 000 Ft Ikertalálkozó 2012.07.21. Személyi juttatás 1 361 538 Ft Dologi költség 4 142 788 Ft Bevétel: 403 409 Ft Nemzeti ünnep 2012.08.20. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költség 0 Ft Bevétel: 0 Ft Nemzeti ünnep 2012.10.23. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költség 4270 Ft Bevétel: 0 Ft Betlehem 2012.12.22-24. 37

Személyi juttatás Dologi költség Bevétel: Egyéb Dologi költség Összes személyi költség: Összes dologi kiadás: Összes költség: Összes bevétel: 226 518 Ft 199 349 Ft 10 000 Ft 91 821 Ft 2 608 995 Ft 9 727 405 Ft 12 336 400 Ft 1 355 154 Ft Rendezvények költségei és bevételei 2012 10% 19% Összes személyi költség: Összes dologi kiadás: Összes bevétel: 71% Rendezvények költségeinek és bevételeinek alakulása %-ban 2011-2012 80 75 71 70 60 50 40 19 30 20 10 19 10 2011 2012 6 0 Személyi költség Dologi kiadás Bevétel 38

Helytörténeti Gyűjtemény rendezvények költségei és bevételei 2012-ben Farsangi kézműves 2012.02.17. Személyi juttatás 0Ft Dologi költség 5 745 Ft Bevétel: 18 000 Ft Húsvéti kézműves 2012.04.06. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költség 12 517 Ft Bevétel: 34 500 Ft Múzeumok Majálisa 2012.05.11. Személyi juttatás 85 814 Ft Dologi költség 10 010 Ft Bevétel: 39 000 Ft Családi szüret 2012.09.22. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költség 5 120 Ft Bevétel: 50 800 Ft Adventi kézműves 2012.11.23.; 11.30.;12.07;12.14. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költség 94 555 Ft Bevétel: 44 000 Ft Összes személyi költség: 85 814 Ft Összes dologi kiadás: 127 947 Ft Összes ktg: 213 760 Ft Összes bevétel: 186 300 Ft Rendezvények költségei és bevételei 2012 - HGy 21% 47% Összes személy költség Összes dologi kiadás Összes bevétel 32% 39

Rendezvények költségeinek és bevételeinek alakulása %-ban 2011-2012 - HGy 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 Személyi költség 30 21 Dologi kiadás 24 32 Bevétel 46 47 2011 2012 40

Testvérváros 2010 2010 módosított 2010 tényleges teljesítés 2010 személyi jellegű juttatás+járulékok 0 Ft 0 Ft 0 Ft dologi juttatás 5 000 000 Ft 6 446 765 Ft 6 161 108 Ft összesen 5 000 000 Ft 6 446 765 Ft 6 161 108 Ft Testvérváros 2011 személyi jellegű juttatás + járulékok 2011 módosított 2011 tényleges teljesítés 2011 0 Ft 0 Ft 217 543 Ft dologi juttatás 3 344 000 Ft 3 335 220 Ft 3 088 005 Ft összesen 3 344 000 Ft 3 335 220 Ft 3 305 538 Ft Testvérváros 2012 személyi jellegű juttatás + járulékok 2012 módosított 2012 tényleges teljesítés 2012 0 Ft 0 Ft 324 802 Ft dologi juttatás 2 788 000 Ft 2 785 000 Ft 2 784 162 Ft összesen 2 788 000 Ft 2 785 000 Ft 3 108 964 Ft Testvérvárosi kapcsolattartás költségei 2012 Delegáció (Új évi koncert) 2012.01. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költség 0 Ft Magyar Napok 2012.04.16-18. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költség 245 773 Ft Városnap (harcosok) 2012.06.08-10. Személyi juttatás 0 Ft Dologi költségek 450 101 Ft Cseretábor 2012.07.5-15. Személyi juttatás Dologi költség Svéd-lengyel zenekar+ delegáció 134 353 Ft 1 103 824 Ft 2012.07.12-16. 41

Személyi juttatás Dologi költség 190 449 Ft 618 183 Ft Fertő-tó futás 2012.07.12-14. Személyi juttatás Dologi költség 0 Ft 184 800 Ft TE Jaworzno-ban 2012.08.04. Személyi juttatás Dologi költség Svéd delegáció- Vikingre Személyi juttatás Dologi költség Összes személyi költség: Összes dologi kiadás: Összes költség: 0 Ft 42 277 Ft 2012.09.06-09. 0 Ft 127 884 Ft 324 802 Ft 2 784 162 Ft 3 109 177 Ft Testvérvárosi költségek 2010-2012 7000 000 Ft 6000 000 Ft 5000 000 Ft 4000 000 Ft 3000 000 Ft 2000 000 Ft 1000 000 Ft 0 Ft 6 161 108 Ft 3 305 538 Ft 3 109 177 Ft 2010 2011 2012 42

VSZK kiadások 2010 kiadások összesen 2010 módosított 2010 55 930 000 Ft 60 543 438 Ft tényleges teljesítés 2010 57 336 533 Ft VSZK kiadások 2011 kiadások összesen 2011 módosított 2011 tényleges teljesítés 2011 40 448 000 Ft 43 393 344 Ft 41 477 134 Ft VSZK kiadások 2012 kiadások összesen 2012 módosított 2012 tényleges teljesítés 2012 36 503 000 Ft 37 675 976 Ft 37 797 492 Ft VSZK kiadások 2010-2012 2012 37 797 492 Ft 2011 41 477 134 Ft 2010 57 336 533 Ft 43

Városi Szabadidőközpont kiadásainak teljesítési rátája 2008-2012 TELJESÍTÉSI RÁTA (módosított /tényleges teljesítés) 2008 2009 2010 2011 2012 személyi jellegű juttatás + 113,74% 96,85% 97,90% 98,67% 100,21% járulékok dologi juttatás 113,83% 101,55% 94,46% 93,80% 100,87% szabadidősport 0,00% 0,00% 88,20% megszűnt megszűnt rendezvények 89,20% 93,69% 94,48% 99,41% 99,95% testvérváros 0,00% 97,96% 95,57% 92,62% 99,96% összesen 105,59% 97,51% 94,70% 95,59% 100,32% VSZK kiadások teljesítési ráta 2008-2012 108,00% 106,00% 104,00% 102,00% 100,00% 98,00% 96,00% 94,00% 92,00% 90,00% 88,00% 105,59% 100,32% 97,51% 94,70% 95,59% 2008 2009 2010 2011 2012 44

8.1.2. Bevételek alakulása 2008-2012 BEVÉTEL 2008 2009 2010 2011 2012 2 500 000 Ft 2 520 000 Ft 2 520 000 Ft 4 500 000 Ft 6 000 000 Ft módosított 2 983 523 Ft 3 711 277 Ft 3 792 914 Ft 4 500 000 Ft 6 000 000 Ft tényleges teljesítés 3 371 079 Ft 4 305 984 Ft 4 128 749 Ft 5 433 759 Ft 6 264 710 Ft teljesítési ráta 112,99% 116,02% 108,85% 120,75% 104,41% VSZK bevételek teljesítési ráta 2008-2012 125,00% 120,00% 120,75% 115,00% 110,00% 112,99% 116,02% 108,85% 105,00% 104,41% 100,00% 95,00% 2008 2009 2010 2011 2012 VSZK 2010 2010 módosított 2010 tényleges teljesítés 2010 Bevétel 2 100 000 Ft 2 081 800 Ft 2 083 018 Ft ÁFA 420 000 Ft 438 200 Ft 520 751 Ft Bruttó bevétel 2 520 000 Ft 2 520 000 Ft 2 603 769 Ft VSZK 2011 2011 módosított 2011 tényleges teljesítés 2011 Bevétel 3 600 000 Ft 3 600 000 Ft 3 644 000 Ft ÁFA 900 000 Ft 900 000 Ft 881 000 Ft Bruttó bevétel 4 500 000 Ft 4 500 000 Ft 4 525 000 Ft VSZK 2012 2012 módosított 2012 tényleges teljesítés 2012 Bevétel 4 575 000 Ft 4 575 000 Ft 4 789 086 Ft ÁFA 1 235 000 Ft 1 235 000 Ft 1 274 724 Ft Bruttó bevétel 5 810 000 Ft 5 810 000 Ft 6 063 810 Ft 45

VSZK tényleges bruttó bevétel 2010-2012 2012 6 063 810 Ft 2011 4 525 000 Ft 2010 2 603 769 Ft HGy 2010 2010 módosított 2010 tényleges teljesítés 2010 Bevétel 0 Ft 116 614 Ft 143 744 Ft ÁFA 0 Ft 21 000 Ft 20 936 Ft Bruttó bevétel 0 Ft 137 614 Ft 164 680 Ft HGy 2011 2011 módosított 2011 tényleges teljesítés 2011 Bevétel 150 000 Ft 150 000 Ft 164 320 Ft ÁFA 30 000 Ft 30 000 Ft 41 080 Ft Bruttó bevétel 180 000 Ft 180 000 Ft 205 400 Ft HGy 2012 2012 módosított 2012 tényleges teljesítés 2012 Bevétel 150 000 Ft 150 000 Ft 158 189 Ft ÁFA 40 000 Ft 40 000 Ft 42 711 Ft Bruttó bevétel 190 000 Ft 190 000 Ft 200 900 Ft HGy tényleges bruttó bevétel 2010-2012 2012 200 900 Ft 2011 205 400 Ft 2010 164 680 Ft 46

8.1.3. Egyéb sajátos bevételek Tétel irodai szolgáltatások mosdóhasználati díj (rendezvényeken) eszközbérlet tábor rendezvényi belépődíj szakmai gyakorlati képzés ELMŰ kötbér Vodafone támogatás (2011-ről áthúzódó) Összes egyéb bevétel Nettó bevétel 18 306 Ft 36 693 Ft 60 220 Ft 250 398 Ft 55 276 Ft 15 748 Ft 50 000 Ft 240 000 Ft 726 641 Ft Egyéb sajátos bevételek 2012 33% 3% 5% 8% irodai szolg. mosdóhaszn. eszközbérlet tábor belépődíj 7% 2% 8% 34% szakmai gyak. ELMŰ kötbér Vodafone 47