Egyetemünkön 1770-ben lehetővé vált a gyógyszerészek oktatása is. Addig

Hasonló dokumentumok
A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA FEBRUÁR.

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Dr. prof.öllős Géza munkássága

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor

Forrás:

Than Károly gyógyszertár, Sopron

A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Határtalanul a Felvidéken

Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról

A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Hidász elődeink. Dr. Tóth Ernő szeptember Visegrád

Az Elméleti Fizikai Tanszék

AZ ASZÓDI GYÓGYSZERTÁR TÖRTÉNETE

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685

Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta:

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői

Kollár László Péter Személyes honlap:

Kirándulás a Plutóig meg vissza, felszínközeli felvételekkel

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről

AZ ÚJ TÍPUSÚ OKLEVELEK KÖTELEZŐ FORMASZÖVEGEI ÉS ANGOL

HALMAI JÁNOS ( ): GYÓGYSZERÉSZETÜNK HELYZETE A SZABADSÁGHARC IDEJÉN 1

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András

Kecskemét, július

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI

A magyar börtönügy arcképcsarnoka

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Propedeutika előkészítés, bevezetés

A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Szerves kémia. 2016/2017 tanév

FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke

A gyógyszerész képzés

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

HÍRES MAGYAR GYÓGYSZERÉSZEK GRABARITS ISTVÁN

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal

Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA - KÉMIA 7-8. OSZTÁLY

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE

A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP B-12/

Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő)

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

SZENT LÁSZLÓTÓL A MODERNKORI MAGYAR RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

Tartalmi összefoglaló

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

Szerves kémia. 2018/2019 tanév

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 1. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Magyar tudósok nyomában

Bírálói vélemény Szakáll Sándor Magyarország új ásványairól című MTA doktori értekezéséről

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából évesek számára

Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

Oktatói önéletrajz Dr. Korány Kornél

NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA

30 éves a Magyar Vese-Alapítvány Reg. No 596/1987 A II világháború utáni első jótékonysági egészségügyi alapítvány évi díjai, elismerései

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

GYÓGYSZERÉSZETTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK

Dr Bárány Nándor élete és munkássága

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Általános Kémia előadás kv1c1al1/2

A MAGYAR ORVOSTÖRTÉNELMI TÁRSASÁG ORVOSI NUMIZMATIKAI SZAKOSZTÁLYÁNAK TÖRTÉNETE

MATEMATIKA-TUDOMÁNYI ROVAT

1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR GYÜJTŐKÖRI SZABÁLYZATA

Az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárai szeptember 22.

Uj orvostörténeti internetes adatbázisok a Magyar Tudománytörténeti Intézet összeállításában

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE ( )

Ajánlott irodalom a kémia magyarországi történetének tanulmányozásához

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Ki volt Vadas Jen? Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora

SZÁMÍTÓGÉPES FOLYAMATMODELLEK AZ ELMÉLETI FIZIKÁBAN

Útkeresés és útjelzők a Gyógyszerészet tükrében, között

A Betegápoló Irgalmas Rend magyar tartományának gyógyszertári személyzete a 20. század első évtizedeiben

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés május 24.

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

Átírás:

APESTI TUDOMÁNYEGYETEM NÉHÁNY KIVÁLÓ GYÓGYSZERÉSZ-TANÍTVÁNYA ÉS -PROFESSZORA* HALMAI JÁNOS Egyetemünkön 1770-ben lehetővé vált a gyógyszerészek oktatása is. Addig Magyarországon egyetemi gyógyszerészképzés nem volt. Gyógyszerészeink igen kis része külföldi egyetemen végzett, nagy része pedig idehaza a megfelelő vizsga letételével kapott engedélyt gyógyszertár vezetésére, illetőleg gyógyszerészi működésre. Az első két gyógyszerész, aki 1771-ben kapott Nagyszombatban diplomát Nóvák József és Plenck Jakab volt. Az első években 2 4 6 7 volt a hallgatók száma, később 8 12, majd fokozatosan emelkedett: 1786-ban pl. 24, 1887 88. tanévben volt a maximum: 238. Az 1930-as években átlag 70 80, a felszabadulás utáni években pedig 150 160 is volt a hallgatók évfolyamonkénti létszáma. Jelenleg 120 körül mozog. Kezdetben egyéves volt a gyógyszerészi tanfolyam az egyetemen, 1852-től 1940-ig 2 év, azóta 4 esztendő a tanulmányi idő. A rövid egyetemi oktatás és a hosszabb gyakorlati képzés elég tudást adott ahhoz, hogy hivatásukat betöltsék, sőt tovább műveljék. Számosan voltak, akik a tudomány, sőt a művészetek terén európai, egyesek világhírnevet szereztek, akadémikusok lettek, többen egyetemi tanári működést fejtettek ki. Sajnos, a hely és az idő rendkívül kevés ahhoz, hogy pályafutásukat és érdemeiket akár csak röviden is ismertethessem. Ezért mindössze néhányukat fogom kiemelni, és jelentős részüket mindössze néhány mondatban említem meg. Dr. med. Sadler József (1791 1849) 1838-tól 1849-ig a növénytan profeszszora volt, 1842-ig pedig mint helyettes tanár négy éven át a kémiát is előadta az egyetemen. A múzeum természeti tárának fejlesztője, európai hírű herbáriumának megalapítója, az első magyar szárított növénygyűjtemény (Exsiccata) kiadója, a Flora comitatus Pestiensis" szerzője, aki 1848-ban Schordannzl együtt vállalta az egyetem orvoskarán a magyar nyelvű oktatást, a többi profeszszor viszont emiatt nyugdíjazását kérte. A Természettudományi Társulat ala- * Előadás formájában elhangzott a nagyszombati egyetem orvostudományi kara alapítása 200. éves évfordulójának tiszteletére 1909. november 11-én, a Magyar Orvostörténelmi Társaság által a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen rendezett tudományos ülésen.

Sadler József (1791-1849) Láng Adolf Ferenc (1791-1863) pításában és annak felvirágoztatásában jelentős része volt, a természettudományi irodalomnak kiváló művelőjeként szerepel. Láng Adolf Ferenc (1791 1863) 1848-ban alapította Nyitrán az első magyar gyógyszerész szaklapot Gyógyszerészi Hírlap" címmel, mely sajnos csak 7 számban jelent meg. A gyakorló gyógyszerészek közül ő volt az egyetlen, akit a Magyar Tudományos Akadémia tagjául hívott meg (1858). Ő számolt be először arról a megfigyeléséről, hogy bőrbetegséget gombák is okozhatnak. Hírneves botanikus, aki az állattannal, ásványtannal is foglalkozott. Nagy József Nyitra megyei fizikussal szerkesztette a Magyarhoni természetbarát" című füzeteket Nyitrán; ezzel előfutára volt a Természettudományi Társulat Közlö nyének. A közéletben széles körű, elismert tevékenységet fejtett k i, hivatását példamutatóan művelte. Nagy Károly (1797?) Kiváló csillagász, matematikai író, aki már 1839-ben sürgette a méterrendszer bevezetését. Bicskén csillagászati obszervatórium épí tésébe és felszerelésébe kezdett; e célra 100 000 forinton felül áldozott. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Id. dr. Wagner Dániel (1800 1890), neves botanikus, hazánkban az első gyógyszerész vegytudor, és az első pesti kémiai technikai gyár megalapítója, Magyarországnak közgazdaságilag nevezetes termékeiről" című pályaművével 1844-ben akadémiai díjat nyert. Még 1828 29-ben nagyobb szabású, képekkel

illusztrált gyógyszerész-orvosi növénytant jelentetett meg. A mű abban az időben elsőrangú munka volt. 1848-ban az első felelős magyar minisztériumban a gyógyszerészeti ügyek referenseként a gyógyszerészek kiképzésére és a gyógyszerészi ügyek rendezésére értékes javaslatokat készített a közlekedésügyi minisztérium egészségi osztályának tanácsosaként. Az 1855. évi országos kiállításon nagy aranyérmet nyert el gyógyszerészeti készítményeivel, melyek közül a Liquor ferri albuminati" a magyar gyógyszerkönyvekben is hivatalos lett. Értékes tudományos és szakmai cikkei jelentek meg. Érdemei elismeréseként 1880-ban nemességet kapott. Fauser Antal (1810 1883) az ásványtan terén szerzett magának hírnevet; egy hazai ásványt Breithaupt bányamérnök, neves mineralógus róla nevezett el,,fauserit"-nek. A Nemzeti Múzeumnak kereskedelmi vonalon ő volt az ásványtani szakértője. Híres ásványgyűjteményével melynek legnagyobb értéke az aranyásványok sokfélesége volt a Nemzeti Múzeum ásványtárának alapját vetette meg, s a gyűjtemény megvásárlásával a Múzeum ásványtára világviszonylatban az elsők közé emelkedett. Gyógyszertára a Fauserianum" elnevezést érdemelte ki, kiváló oktatói munkájáért. A pest-budai gyógyszerész grémiumnak hosszú éveken át volt elnöke, az Országos Egyesületnek pedig választmányi, majd központi igazgatósági tagja. Dr. Müller Bernát (1810 1901) botanikus, a giesseni Tudomány Egyetem tiszteletbeli díszdoktora, az I. és II. kiadású Magyar Gyógyszerkönyv galenusi részének szerkesztője, az Országos Közegészségügyi Tanács tagja, ki 50 éven át volt kormánybiztos a gyógyszerészeket vizsgáztató bizottságban. A Gyógynövény és Drogismereti Intézet drogmúzeumát ő alapozta meg értékes adományaival, melyeket annak idején a Gyógyszertani Intézetnek ajándékozott. A szakmai közéletben igen tevékeny és vezető szerepet vitt, számos cikke jelent meg; fiatal korában a Selmecbányái bányász akadémián kémiát, mineralógiát és metallurgiát is tanult. Katona Zsigmond (1828 1902) kecskeméti gyógyszertár-tulajdonos, a kecskeméti híres szőlőtelep (Katona-telep) létesítője volt. Már korábban is foglalkozott gyümölcs-, zöldség- és szőlőtermesztéssel, illetőleg szőlőnemesítéssel. Több külföldi kiállításon díjat nyert; kiváló pomológus is volt, ezenkívül Kecskeméten igen nagyra értékelt közéleti, jótékonysági, népművelési tevékenységet fejtett ki. Rozsnyay Mátyás (1831 1895) zombai, később aradi gyógyszerész. Az íztelen csersavas kinin felfedezője. E készítményét önzetlenül közkinccsé tette, és így számos gyógyszerkönyvben hivatalos lett a Chininum tannicum insipidum". Több gyógyszerkészítményével elismerést vívott ki magának és díjat nyert, ő írta az első magyar sakk-könyvet. Winkler Lajos, a világhírű kémikus profeszszor az ő aradi gyógyszertárában kezdte gyógyszerészi pályafutását. Dr. Felletár Emil (1830 1917) kiváló kémikus és gazdag szakíró, aki megszervezte az Országos Bírósági Vegyészeti Intézetet és annak első igazgatója volt. Úttörő szakmunkája A törvényszéki kémia elemei". Az első magyar 2 0 Orvostörténeti Közlemények 57 59

gyógyszerészeti szakkönyv Kátai G. Felletár E.: A gyógyszerészeti tudományok alapvonalai" megírásában szerzőtárs volt: a III. köt. Gyógyszerészeti vegytan Pest. 1807., az ő munkája. Felletár fedezte fel, hogy a hullarészekben rothadás közben alkaloid-szerű organikus anyagok keletkeznek. E hullamérgeknek nevezett vegyületek a szokásos kivonási eljárások során a növényi eredetű alkaloidokkal hasonló módon kivonódnak, és így súlyos tévedések kútforrásai is lehetnek bűnügyi vizsgálatok során. Ó ezeket az anyagokat a hullák szervi aljai" (bázisai) névvel jelölte meg, és már 1868. évi egyik jelentésében beszámolt erről az észrevételéről, de csak 1874-ben publikálta. így a felfedezést Schelmi olasz tudósnak tulajdonítják, akitől a ptomain elnevezés származik (1873). Dr. Ilosvay Lajos (1851 4936) a kémia műegyetemi tanára, közoktatásügyi államtitkár, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke, aki 22 éven át volt elnöke a Természettudományi Társulatnak. Elévülhetetlen érdemei vannak a kémia oktatásának, művelésének, a természettudományok előrehaladásának, eredményei elterjesztésének és széles körű művelésének terén. Dr. Karlovszky Geyza (1860 1936) a gyógyszerészi szakirodalom kiváló művelője, sok tudományos dolgozatot és közleményt is írt, pályafutását Than professzor mellett tanársegédként kezdte. Kommentálta a I I. kiadású Gyógyszerkönyvet. A Gyógyszerészi Közlöny című szaklapnak haláláig nagytekintélyű, közismert szerkesztője, aranytollú mestere" volt. Dr. Winkler Lajos (1863-1939) doktori értekezése 1888-ban jelent meg, és A vízben oldott oxigén meghatározásáról" szólt; ez külföldön is elismertté tette nevét, és azóta sem publikáltak jobb módszert. 1893-ban habilitált és 1909-ben Than professzor utódaként átvette az Analitikai és Gyógyszerészikémiai Tanszék vezetését. Ott fejtette ki negyedszázadon át külföldön is elismert tudományos munkásságát, mely igen széles skálán mozgott. Közleményei száma meghaladta a 200-at. Kiváló érdemeket szerzett az oktatáson kívül szakférfiak nevelésével és a Magyar Gyógyszerkönyvek szerkesztésében végzett munkájával is. Szakmunkái külföldön is elismert kútforrások. Winkler Lajos (1863-1939) Dr. Deér Endre (1865 1938) nemcsak kiváló gyakorló gyógyszerész volt, aki a Jó Pásztor"-hoz címzett gyógyszertárát elismertté tette, ahol kém-

szereket, különleges vegyszereket, festék- és reagensoldatokat is készített laboratóriumában. A szakmai közélet terén is rendkívül sokat és elismerten fáradozott. Baráti körével ó' alapította a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságot, és a Társaság működése révén elismerést vívott ki a magyar gyógyszerészi tudományok részére, nemcsak idehaza, de külföldön is. Az Országos Közegészségügyi Tanácsban elismertté tette a magyar gyógyszerészetet, A III. és IV. Magyar Gyógyszerkönyv galenusi része az ő munkáját dicséri. Munkáját nemcsak a gyógyszerészi közélet, hanem a kormányzat is méltányolta, elismerte, sőt kitüntette. Dr. Matolcsy Miklós (1869-1938) az Egyetemi Gyógyszertár megalapítója (1907) és vezetője 2(5 éven át nyugdíjaztatásáig. Than professzornál kezdte tudományos munkásságát, majd Kazay Endre (1870-1923) megszerezte az orvosdoktori oklevelet is, és 1905-től ő adta elő mint magántanár először egyetemünkön a Gyógyszerészet" című kollégiumot, továbbá orvostanhallgatók részére a Vénykészítéstan"-t. Az Országos Közegészségügyi Tanács tagja volt, részt vett a IV. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztésében is; számos kémiai, gyakorló gyógyszerészeti és történeti vonatkozású dolgozata jelent meg. Nélkülözhetetlen ma is Könyv és irodalmi gyűjtemény magyarországi történeti munkákról 1578 1909" című műve, melyet mindenkinek ismerni kell, aki a magyar gyógyszerésztörténet kutatása terén munkába kezd. Az első világháború idejében rendkívül sokat fáradozott a sebesült katonák ellátásában, illetőleg a pesti egyetem klinikái zavartalan működésének biztosításában, melyek akkor hadikórházak voltak. Dr. Weszelszky Gyula (1872 1940) Egyetemünk kémiai tanszékén kezdte tudományos pályafutását, később a Radiológiai Intézet alapítója és igazgatója lett. A Budapesti Gyógyszerészgyakornoki Tanfolyamon 40 esztendőn át tanította a kémiát és 30 éven át vezette a tanfolyamot. Gyógyszerészi-kémiai és radiológiai (rádiumkutatás) terén elért tudományos munkásságáért magántanári képesítést kapott, és értékes előadásokat tartott a rádium-kutatás tárgyköréből. Kazay Endre (1870 1923) igen küzdelmes életet folytatott; nagytehetségű, de vidéken működő gyógyszerész volt, aki gyakornok korában már 4 kötetes gyógyszerészeti lexikont írt. Maga szerkesztette refraktométerével és polariméterével értékes megfigyeléseket tett. Gyógyszertára laboratóriumában foglal-

kozott a gyógyszerészi gyakorlat számos kérdésével, ezenkívül gyógyszerész- és kultúrtörténelemmel, zenével, heraldikával és több más nem szakmai kérdéssel is foglalkozott, így pl. színdarabot is írt. Ogyallai gyógyszerész korában a csillagászatot is érdemlegesen művelte; szinte polihisztornak tekinthetjük. Dr. Augusztin Béla (1877 1954) az Egyetemi Növénytani Intézetben kezdte pályafutását, majd Tschirch professzornál Bernben doktorált; megoldotta és megszervezte a hazai gyógynövénygyűjtés, termesztés, szárítás, értékesítés és a kereskedelem számos problémáját. Ő létesítette és hosszú éveken át vezette a Budapesti Gyógynövénykísérleti Állomást (1914 1938). A hazai gyógynövényügy legkiválóbb harcosa volt, aki világszerte elismerést vívott ki a magyar drogoknak, főként a kötelező hatósági előzetes vizsgálat bevezetésével. A hazai ricinus, menta, digitálisz, gyapot és több más növény termesztésével rendkívül sokat tett a népgazdaság javára. A Közgazdaságtudományi Egyetemen rendkívüli tanári címmel tüntették ki értékes nemzetgazdasági munkásságáért. Számos cikket írt, értékes tanítványokat nevelt. Dr. Schulek Elemér (1893 1904) Winkler professzor mellett kezdte meg tudományos munkásságát, majd az Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályát szervezte meg és vezette 1944-ig, amikor a pesti tudományegyetem szervetlen és analitikai tanszékére kapott professzori meghívást. A klasszikus analitika mellett a műszeres analízis, az emissziós és abszorpciós spektrofotometria, organikus csoportanalízis, radiometriás analízis művelését is nemzetközi szintre emelte. Munkásságát több mint 400 dolgozatban tette közismertté. Részt vett a IV., V., VI. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztésében; főként az V. főszerkesztőjeként végzett úttörő, korszakalkotó munkát. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Dr. Szebellédy László (1901 1944) gyógyszerész családból származott, miként Schulek professzor is. Winkler professzor intézetében kezdte meg tudományos pályafutását. Disszertációja külföldön is nagy érdeklődést váltott ki, és a nemzetközi tudomány az alkáliföldfémek analitikájában szinte első helyen tartja nyilván. Foglalkozott a súlyanalitika kioldásos eljárásaival, a térfogatos eljárások egész sorát vezette be a gyakorlatba komplex-kémiai tanulmányai eredményeképpen. Tanulmányozta az indikátorokat; az elektroanalitikában a coulometriás mérések rendszerének bevezetése az ő nevéhez fűződik. Professzori működése alatt iskolát teremtett, és az aktivált katalitikus reakciók analitikai értékesítésével az ultramikroanalitikának európai nevű művelőjévé vált. Kabai János (1890 1930) halhatatlan érdeme, hogy előbb a nyers máknövényből, majd a kicsépelt, értéktelen mákszalmából, illetőleg gubóból az ópiumalkaloidok előállítására eljárást dolgozott ki és gyárat alapított. Rendkívül sokat küzdött, harcolt, sőt nélkülözött is, amíg eljárását rentábilissá tette és kivívta a nemzetközi fórumok teljes elismerését is. Gyára ma is fennáll és a népgazdaság mai egyik első exportáló nagyüzemévé fejlődött; jelenleg más kémiai anyagok előállításával is foglalkozik és továbbfejlesztette Kabai eljárását is. Dr. Csipke Zoltán (1899 1960) 12 évig mint tanársegéd, majd mind adjunk-

tus és fővegyész működött az Egyetemi Gyógyszertárban. 1946-ban annak igazgatója lett és maradt haláláig. Megszerezte az orvosi képesítést is, sokat foglalkozott az approbációs vizsgára való előkészítéssel, e munkája korszerű és haladó jellegű volt, ui. e célra tankönyv nem állt rendelkezésre. Még felszabadulás előtt rendkívüli tanári címet kapott, utóbb a TMB a gyógyszerészi tudományok kandidátusává minősítette. 1936-ban Nem hivatalos gyógyszerek vizsgálata és használata" című munkája, Némedy Imrével kiadott Vénykészítés" kézikönyve, továbbá dr. Kádárral együtt írt Anyagismeret"-e úttörő, hiánypótló, értékes munkák voltak. Megemlítem még, hogy egyetemünkön végzett a gyógyszerészek között Rippl- Rónai József (1861 1927), a hírneves posztimpresszionista festő, ki tervezéssel és könyvillusztrációkkal is foglalkozott, Csontváry Kosztka Tivadar (1853 1919) világhírű festőművészünk, Donászy Ferenc (1863 1932) ifjúsági regényírónk, továbbá Tömörkény István (1866 1917) neves írónk, aki főleg a parasztélettel, népi realizmussal foglalkozott. Schmidthauer Lajos orgonaművész is itt érdemel említést. Mindezek csak röviden kiragadott mozaikok, melyek igazolják, hogy az egyetemen tanultak segítségével más téren is kiválót alkottak egykori hallgatóink. IRODALOM Antal J. : Felletár Emil, a magyar törvényszéki vegyészet megalapítója. A Gyógyszerész, 1955. 6. Baradlai /. Bársony E. : A magyarországi gyógyszerésze története. 1930. Budapest. Ernyei /.,* A Pázmány Péter Tudományegyetem és első gyógyszerészei. Magyar Gyógyszerésztud. Társ. Értesítője. (A továbbiakban: M. Gy. T. Ért.) 1935. 5. Halmai J. : Láng Adolf Ferenc emlékezete. M. Gy. T. Ért. 1937. 3. Halmai /. ; Id. dr. Zólyomi Wagner Dániel emlékezete. M. Gy. T. Ért. 1936. 3. Halmai /. : Fauser Antal emlékezete. M. Gy. T, Ért. 1938. 4. Halmai /, ; Dr. Sadler József emlékezete. M, Gy. T. Ért. 1941. 3. Halmai J. : Dr. Müller Bernát emlékezete. M. Gy. T. Ért. 1944. 4. Halmai J. : Egy magyar gyógyszerész-történészről. A Gyógyszerész, 1948. 11. Halmai /..* Emlékét tanítványai és a tudomány elismerése őrzi. A Gyógyszerész, 1949. 8. Halmai J. : Augusztin Béla. A Gyógyszerész. 1955. 4. Halmai J. : Dr. Matolcsy Miklós. Gyógyszerészet, 1959. 8. Halmai /. ; Kazay Endre. Orvosi Hetilap, 104. 18. 1963. Halmai /. ; Kabai János, az ember. Herba Hungarica 6. 2. 1967. Halmai J. : Deér Endre és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság. Acta Pharm. Hung. XXXIX. 1. 1969. Horváth J. : Ő is gyógyszerész volt. M. Gy. T. Ért. XIII. 1937. 3. Lipták P, : A magyar gyógyszerészek egyetemi képzésének vázlatos története. M. Gy. T. Ért. 1929. 5. Studény J. Voudra A. : Hírneves gyógyszerészek. Budapest, 1930.

Summary The regular pharmacy training started in 1770 in Hungary by the foundation of the Medical faculty at the Nagyszombat University. The first graduated pharmacists got their diploms in 1771. The number of pharmacy students grew gradually; their number was in the first acadamic years 4 7, then 8 12, later in 1786 this number was already 24. In the thirties of this century their average number was about 70 80; after 1945 150 160 students learned pharmacy at the university and at present about 120. One-year course was held at the beginning for the pharmacy students; later these courses were lasting two and then 4 academic years. This relatively short university education furnished yet a good basis for the future profession of the pharmacy students and many of them could remarkably expand their special knowledge. There were many outstanding figures among them, who became later worldfamed scientists, even artists. Many of them were honoured by academy-prizes and were appointed to university places and have been displaying excellent didactic and scientific activity. Emil Felletár, Lajos Ilosvay, Endre Kazay, Lajos Winkler, Gyula Weszelszky, László Szebellêdy and Elemér Schulek acquired fame in the field of chemistry; Bernát Müller, Adolf Ferenc Láng, József Sadler, Dániel Wagner and Béla Augusztin in botany, Antal Fauser in mineralogy, József Sadler beside in botany paleontology, Károly Nagy in astrology and matematics. Zsigmond Katona made a name for himself in the field of agriculture. Mátyás Rozsnyay became fameous with his pharmaceutical preparations, Emil Felletár in the field of forensic chemistry, Endre Deér with his laboratorial preparations. Endre Kazai displayed scientific activity on a high level in chemistry, pharmacy, literature, enthnography and heraldry. János Kábái was succeeding in turning out morphine and its alcaloids. Gejza Karlovszky made himself a fame by his special literary activity. Miklós Matolcsy, János Baradlay, Jenő Horváth, Voudra and Studény are outstanding figures of Hungarian pharmacy history. We must mention in the fields of literature and arts the names of József Rippl-Rónay and Tivadar Csontváry Kosztka (painters), Ferenc Donászy and István Tömörkény (writers), László Botfai Hűvös (sculptor) and Lajos Schmidthauer (organist). We could continue this list of excellent Hungarian pharmacists, but must stop with the further enumeration presssed for space.