Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajvízréteg in situ biológiai helyreállításának tervezése

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajvízréteg in situ biológiai helyreállításának tervezése Tárgyszavak: vízminőség; vízszennyezés; víztároló; klórozott szénhidrogén; biológiai tisztítás; helyreállítás. A klórozott alifás szénhidrogének, mint például a tetraklór-etilén (PCE), triklór-etilén (TCE) és a tetraklór-etán (TeCA) általánosan előforduló talajvízszennyezők oldószerként, zsírtalanítóként és kémiai alapanyagként való széles körű használatuk miatt. Ezek a szennyezők különös figyelmet érdemelnek, tekintettel feltételezett karcinogén hatásukra, ami ahhoz vezetett, hogy megállapították a talajvízben még elfogadható koncentrációjuk felső határát. A klórozott oldószerekkel szennyezett talajvíz megtisztítására a biológiai helyreállítás legfőbb előnye a mikroorganizmusoknak az a képessége, hogy a toxikus klórozott vegyületeket ártalmatlan termékekké alakítják át, szemben a kémiai fizikai technikákkal, amikor a szennyezőket gyakran csak másik fázisba viszik át. A poliklórozott vegyületek, mint például a TeCA gyakran ellenállnak az aerob biológiai lebontásnak. Ezek a vegyületek nagyobb mértékben oxidáltak, mint nem halogénezett vegyületpárjaik, az erősen elektronegatív halogén-szubsztituensek jelenléte következtében, amelyek stabilitást biztosítanak a molekulának. Ennek eredményeképpen a halogénezettség fokának növekedésével az ilyen vegyületek redukciója inkább véghezvihető, mint oxidációjuk. A redukció általában a halogén-szubsztituens hidrogénnel való helyettesítésével jár együtt. Néhány különböző anaerob mikroorganizmus fokozatosan képes eltávolítani a klór-szubsztituenseket a reduktív deklórozás (RD) folyamata során. Az elmúlt 15 évben az anaerob deklórozás kutatása arra a következtetésre jutott, hogy a klórozott szennyezők ártalmatlan, nem klórozott végtermékekké való átalakítása gyakorlatilag véghezvihető a baktériumos RD helyszínen való elősegíté-

sével. A fokozott in situ RD-t sikeresen alkalmazták a klórozott oldószerekkel szennyezett helyszínek helyreállítására. Viszonylag kevés adat áll rendelkezésre a TeCA lebontásával kapcsolatban, összehasonlítva a PCE vagy TCE tanulmányozásával. Az in situ RD elősegítése vagy a természetes mikrobiológiai klórfogyasztó törzsek halogén-belélegzésének fokozásával (pl. elektrondonorok vagy olyan tápanyagok adagolásával, amelyek kedvező redukáló körülményeket biztosítanak), vagy a víztároló réteg olyan mikroorganizmusokkal való beoltásával vihető véghez, amelyek képesek a célszennyeződés lebontására (bioaugmentáció). A teljes skálájú RD-rendszer beindítása előtt fontos mikrokörnyezetben végzett tanulmányok alapján annak meghatározása, hogy vannak-e jelen olyan natív klórmentesítő baktériumok, amelyek a klórozott oldószereket ártalmatlan klórmentes termékekké alakítják át (pl. etén), vagy a deklórozás csak kevesebb klórt tartalmazó vegyületek (pl. diklór-etén, DCE) képződéséig megy végbe. Tudni kell ezen kívül, hogy a hozzáadott elektrondonorokat az eredeti populáció használja-e fel akkor, ha a metabolitikus folyamatok versengenek az RD-vel a hozzáadott elektrondonorokért (pl. nitrát-redukció, szulfátredukció, metanogenezis), és/vagy egyéb előnytelenek feltételek (pl. inhibitorok jelenléte) állnak fenn. Jelenleg az irodalomban leírt egyetlen izolált baktériumtörzs (Dehalococcoides ethenogenes) áll rendelkezésre a klór-etének (és diklór-etánok) klórmentesítésére, az ezzel való inokuláció fontos szerepet játszhat az e vegyületekkel szennyezett helyszínek teljes helyreállításában. A jelen összeállítás egy észak-olaszországi, klórvegyületekkel szennyezett helyszín helyreállítási lehetőségét vizsgálja mikrokörnyezetben. A cél annak megállapítása, hogy a natív populációval véghezvitt RD fokozható-e szubsztrátok (élesztőkivonat, laktát, butirát, hidrogén) vagy nyomnyi anyagok (pl. élesztőkivonat, B 12 vitamin) hozzáadásával. Vizsgálták továbbá a kompetitív folyamatokat és a Dehalococcoidesinokulum alkalmazását a szennyezett talajvíz kezelésében. Anyagok és módszerek A mikrokörnyezet összeállítása A mikrokörnyezetet a szennyezett helyszínről, a szennyezés forrásához közel eső részről származó talaj- és talajvízmintákból állították össze. A felhasznált talajvíz a következő vegyületeket tartalmazta: TeCA (80,2 µmól/l), PCE (7,8 µmól/l ), TCE (15,0 µmól/l), nitrát (0,6 µmól/l ) és szulfát (5,1 µmól/l), valamint nyomnyi mennyiségű klórozott alifás és

aromás vegyületet (összesen mintegy 30 mg/l összes KOI). Az összegyűjtés után a talaj- és talajvízmintákat üvegedényben 4 o C-on tárolták a felhasználásig. A talaj összes szerves széntartalma 1,5 g/kg volt. 1. táblázat Kísérleti körülmények a lombikban előállított mikrokörnyezetekben és a megfigyelt deklórozó aktivitás 98 napos inkubáció után A kezelés száma A talajhoz és talajvízhez adott anyag Kumulatív kloridfelszabadulás (µmól/l) a Deklórozás Deklórozás a (%) b cisz-dce után 1 semmi (abiotikus kontroll) 0,0 (0,7) 0,0 (0,2) semmi 2 semmi (biotikus kontroll) 12,6 (1,9) 3,2 (0,48) semmi 3 semmi + g.f. c 32,1 (1,6) 8,2 (0,4) semmi 4 élesztőkiv. (180 mg/l)+g.f. 54,2 (3,0) 13,8 (0,8) semmi 5 laktát (3 mmól/l). 110,0 (11,7) 27,9 (3,0) pozitív (főleg VC) 6 laktát (3 mmól/l)+g.f. 157,8 (9,8) 40,0 (2,5) pozitív (főleg VC) 7 butirát (3 mmól/l) 48,7 (20,8) 12,3 (5,3) pozitív (főleg VC) 8 butirát (3 mmól/l) +g.f. 106,7 (20,2) 27,1 (5,1) pozitív (főleg VC) 9 hidrogén (3 mmól/l). 12,9 (0,5) 3,3 (0,1) semmi 10 hidrogén (3 mmól/l)+g.f. 60,3 (6,2) 15,3 (1,6) semmi A talajvíz javítása 11 hidrogén (3 mmól/l)+ 167,8 (14,5) 42,6 (3,7) pozitív (VC, ETH) inokulum d +g.f. A talaj javítása 12 RAMM+TCE+hidrogén 8,5 (3,9) 22,5 (10,3) semmi (3 mmól/l)+g.f. 13 RAMM+TCE+butirát ( 3mmól/l)+g.f. 35,4 (3,1) 93,7 (8,2) pozitív (ETH) a A három párhuzamos átlaga és a standard deviáció (zárójelben) b A %-os deklórozást mint a 98. napon mért kumulatív kloridfelszabadulás és a talajvíz szennyezéseivel kapcsolatos kezdeti klorid arányát számították. A 12. és 13. kezeléseknél a deklórozás % a hozzáadott TCE-re vonatkozik. 100%-os deklórozás a klórozott vegyületek halogénmentes végtermékké való teljes átalakulásának felel meg. c g.f.: növekedési faktor: élesztőkivonat (20 mg/l) és B 12 vitamin (0,05 mg/l). d A inokulum H 2 -t felhasználó, Dehalococcoides-tartalmú PCE deklórozó kultúra e RAMM: redukált anaerob ásványi közeg A mikrokörnyezet előállításához a talajmintákat, a talajvizet, az autoklávozott 250 ml-es szérumlombikokat, a szürke butil-teflonnal bevont

dugókat, a spatulákat és egyéb anyagokat egy anaerob dobozba helyezték, nitrogénatmoszférában. Mikrokörnyezetben 13 kezelést indítottak el, és mindegyik kezeléshez párhuzamosan három lombikot készítettek elő. A kísérleti körülményeket az 1. táblázat mutatja. Az 1.-10.-ig terjedő kezeléshez 60 g (száraz tömegű) talajt helyeztek el 250 ml-es lombikban és 150 ml talajvízzel egészítették ki. A talajvízhez először reszazurin redox indikátort kevertek (a végső koncentráció 1 mg/ml volt). Az előkészítés után a lombikokat lezárták a teflonbevonatú butil-gumi dugókkal, majd a kiválasztott elektrondonorokat juttatták a lombikokba (pl. élesztőkivonat, laktát, butirát, hidrogén vagy egyik sem). Mindegyik elektrondonort növekedési faktorral (pl. 20 mg/l élesztőkivonat és 0,05 mg/l B 12 vitamin) vagy anélkül adagolták. Az élesztőkivonatot, laktátot, butirátot és a növekedési faktorokat egy törzsoldatból adták hozzá fecskendő segítségével. A hidrogént a szérumos üvegek felső terébe adagolták 3 mm névleges koncentrációban (az összes mólok számát a folyadékfázissal elosztva) gázt át nem eresztő fecskendővel. Az előkészítés után az 1. kezelést 121 o C-on 1 órán át autoklávozták (abiotikus kontroll). A 11. kezeléshez (bioaugmentációs mikrokörnyezet) 35 ml H 2 - fogyasztó, PCE-t deklórozó, Dehalococcoides tartalmú kultúrát juttattak 250 ml-es szérumlombikba és 150 ml talajvízzel egészítették ki (talajminta távollétében). Ezután a lombikot lezárták, és H 2 -t, valamint növekedési faktort adagoltak hozzá. A 12-es és 13-as kezeléseknél 60 g (száraz tömegű) talajmintát adagoltak egy 250 ml-es szérumlombikba, és 150 ml redukált anaerob ásványi közeget (RAMM) adtak hozzá. Ezután a lombikokat lezárták, TCE-t és H 2 -t adtak hozzá (12. kezelés), illetve TCE-t és butirátot (13. kezelés). Valamennyi mikrokörnyezetet statikusan inkubálták sötétben, szobahőmérsékleten (18 22 o C). A felhasznált vegyszerek analitikai minőségűek voltak. Az analitikai standardok céljára használt folyékony klórozott oldószerek Aldrich-gyártmányúak voltak. Analitikai eljárások és a monitorozás tervezése Az összeállításnál az előállított mikrokörnyezet bíborszínű volt (amit a talajvízhez adott reszazurin idézett elő), mutatva a nem-redukált viszonyokat. Néhány nap után valamennyi mikrokörnyezet kivéve az autoklávozott abiotikus kontrollt (1. kezelés), valamint a biotikus kontrollt (2. kezelés) kitisztult, jelezve a redukált körülményeket. A mikrokörnyezeteket 14 naponként elemezték klórozott oldószerekre és elektrondonorokra nézve. Az elektrondonorokat minden esetbe újra adagolták, ha az elemzés teljes elhasználódásukat mutatta. A klór-eté-

neket, az ETH-t és a metánt mennyiségileg határozták meg 100 µl-es headspace-mintákban gázkromatográfiás módszerrel, lángionizációs detektorral. A klór-etánok meghatározásánál a szérumlombik headspacerészéből 50 µl-t injektáltak Carlo Eba 5300 Mega Series gázkromatográfiás készülékbe (HP-5 kapilláris oszlop, hossza 30 m, belső átmérő 0,53 mm, a film vastagsága 5 µm; hélium vivőgáz 3 ml/min; a fűtőtér hőmérséklete 50 o C 2 percen át, majd 210 o C-ra emelték a hőmérsékletet 10 o C/min sebességgel; a lángionizációs detektor hőmérséklete 260 o C volt). A hidrogént 500 µl-es headspace-mintákban elemezték gázkromatográfiás módszerrel, hővezetőképességi detektorral. A klórozott vegyületek, ETH, CH 4 és H 2 standardjait úgy készítették, hogy minden egyes vegyület ismert mennyiségeit adagolták szérumlombikba, ugyanazzal a headspace-folyadék aránnyal, amelyet a mikrokörnyezet lombikjaiban alkalmaztak. Az illékony vegyületek koncentrációit mint nominális koncentrációt fejezték ki, azaz lombikban található összes mólok számát osztották a folyadékfázissal. A szűrt (0,22 µm) folyadékmintákat laktátra és illékony zsírsavakra gázkromatográfiás módszerrel, lángionizációs detektorral elemezték (Perkin-Elmer 8400 gázkromatográf, 2 m 2 mm üvegoszlop Carbograph 1 AL 80/120 töltettel), nitrátra, szulfátra és kloridra pedig ionkromatográfiával (Dionex DX-100, Ionpac As9-Sc oszlop). Az adatok közlése A TeCA anaerob körülmények között klórmentes vagy kevésbé klórozott etánokká és eténekké alakul háromféle mechanizmus szerint (1. ábra). Két mechanizmus, a hidrogenolízis és a diklór-elimináció két elektron bevitelét igényli, az eredmény egy, illetve két klóratom felszabadulása. A harmadik mechanizmus, a dehidroklórozás nem redox reakció, amelynél HCl szabadul fel, és kettős kötés alakul ki két szomszédos szénatom között. Másrészt azonban a PCE és a TCE általában hidrogenolízis útján deklórozódik (1. ábra). Így a klór-etánok és klór-etének megoszthatják közös reakció-intermedierjeiket (pl. TCE, DCE és vinil-klorid, VC) a klór-etán-lebomlási úttól függően. A DCE képződése például mind a TeCA diklór-eliminációjából, mind a TCE hidrogenolíziséből keletkezhet. Ebben a tanulmányban integrált paramétert vezettek be (pl. a kumulatív kloridfelszabadulás), hogy mérni lehessen minden egyes mikrokörnyezet teljes deklórozó aktivitását. A kumulatív kloridfelszabadulás az a deklórozó folyamatoknál keletkezett kloridmennyiség, amelyet minden időpontban a gázkromatográfiásan mért deklórozási intermedierek öszszegéből számítanak, figyelembe véve kezdeti és megmaradó kló-

rozottsági fokukat. Mivel a TCE egyaránt lehet natív szubsztrátum vagy a TeCA deklórozásának terméke, a kumulált kloridfelszabaduláshoz való hozzájárulását pozitívnak vagy negatívnak tekintették a háttérértékhez viszonyított növekedésétől vagy csökkenésétől függően. 1,1,2,2-TeCa PCE 1,1,2-TCA TCE 1,2-DCA DCE CA VC ETA ETH dehidroklórozás hidrogenolízis diklór-elimináció 1. ábra A klór-etánok és klór-etének anaerob lebomlási reakcióútjai Eredmények és értékelésük A 1. táblázat mutatja a kumulatív kloridfelszabadulást a különböző kezeléseknél 98 napos inkubáció után (a három párhuzamos átlagát és standard deviációját adják meg). Az abiotikus kontroll kivételével valamennyi mikrokörnyezet deklórozó aktivitást mutatott, utalva a natív deklórozó populációk talajban való jelenlétére.

kumulatív kloridfelszabadulás, µmól/l 250 200 150 100 50 0 0 20 40 60 80 100 idő, nap laktát (6. kezelés) butirát (8. kezelés) hidrogén (10. kezelés élesztőkivonat (4. kezelés) biotikus kontroll (2. kezelés) A szulfát, mg/l 800 600 400 200 laktát (6. kezelés) butirát (8. kezelés) hidrogén (10. kezelés B 0 0 20 40 60 80 100 idő, nap élesztőkivonat (4. kezelés) biotikus kontroll (2. kezelés) 60 50 C nitrát, mg/l 40 30 20 10 0 0 20 40 60 80 100 idő, nap laktát (6. kezelés) butirát (8. kezelés) hidrogén (10. kezelés élesztőkivonat (4. kezelés) biotikus kontroll (2. kezelés) 2. ábra A különböző adalékok hatása a kumulatív kloridfelszabadulásra (A), szulfátredukció (B), nitrátredukció (C). Három párhuzamos átlaga és standard deviációja. Laktát (6. kezelés, ) butirát (8. kezelés, ), hidrogén (10. kezelés, ), élesztőkivonat (4. kezelés, ), valamint biotikus kontroll (2. kezelés, )

A biotikus kontrollban (2. kezelés) kis mértékű deklórozást figyeltek meg (12,6 µmol felszabadult Cl - /l) és a TCE koncentrációjának lassú, de állandó növekedése ment végbe, valószínűleg a TeCA dehidroklórozása következtében, amely nem redox reakció és nem igényel elektronbevitelt. Valamennyi elektrondonor (pl élesztőkivonat, laktát, butirát, hidrogén, 4 10. kezelések) növelte a biotikus kontrollhoz viszonyított deklórozást, leginkább a laktáttal és butiráttal javított mikrokörnyezetekben (2/A ábra). A laktáttal kezelt mikrokörnyezetekben volt a legrövidebb a várakozási idő a deklórozás megindulásáig, valamint itt volt legmagasabb a kezdeti deklórozási sebesség (2/A ábra). A cisz-dce deklórozása csak a laktáttal és butiráttal javított mikrokörnyezetekben volt megfigyelhető, ahol VC keletkezett. A 98 napos inkubáció után a fő termékek a laktáttal kezelt mikrokörnyezetekben a következők voltak: TCA (77,5 µmól/l), DCA (20,2 µmól/l), DCE (20,9 µmól/l) és VC (2,3 µmól/l), az ETH nyomnyi mennyiségeivel együtt (0,22 µmól/l). A keletkezett TCA, amely moláris alapon leginkább a kezdeti TeCA-ra vezethető vissza, világosan jelzi, hogy a hidrogenolízis a TeCA bomlásának fő útja. A DCE felhalmozódása azonban azt is mutatja, hogy a TeCA diklór-eliminációja is aktív. Ezzel ellentétben a TCE abiotikus képződése (a dehidroklórozási út) csak kis mértékű bomlási mód. Egyes szerzők a TeCA átalakulását metanogén körülmények között is vizsgálták. A butiráttal javított mikrokörnyezetekben a termékek megoszlása hasonló volt a laktáttal kezelteknél talált értékekhez. A VC és az ETH jelenléte a laktáttal, illetve butiráttal javított mikrokörnyezetekben azt mutatják, hogy 98 napos inkubáció után a szennyezések nem klórozott végtermékekké való teljes deklórozását nem korlátozzák a mikrobiológiai hiányosságok (pl. a mikroorganizmusok olyan felszín alatti részének hiánya, amely képes a szennyezések metabolizálására), és hosszabb inkubációs idő alatt végbemegy a folyamat. A H 2 -nel javított mikrokörnyezetekben a klórozott szennyezések átalakulásának erősen különböző útját figyelték meg: TCA (a TeCA hidrogenolíziséből) nem keletkezett, és csak kis mennyiségű DCE (29,9 µmól/l) halmozódott fel. Valamennyi vizsgált donor esetében a növekedési faktor (pl. élesztőkivonat vagy B 12 vitamin) hozzáadása előnyös hatást gyakorolt a deklórozási aktivitásra (1. táblázat). Ez arra enged következtetni, hogy a talaj mikroorganizmusainak aktivitását valószínűleg a mikrotápanyagok hiánya korlátozza. Az irodalomban több utalás található arra, hogy a B 12 vitamin és egyéb mikrotápanyagok jelentősen növelik a klórozott oldószerek bomlásának sebességét és mértékét egyes anaerob kultúrákban.

Ezen túlmenően arra is rámutattak, hogy a B 12 katalizálja az abiotikus deklórozást, ha külső redukálóanyagot adnak hozzá (titánium-citrát jelenlétében végzett kísérlet). A 13. kezelés eredményei megerősítik, hogy a talajban olyan natív mikroorganizmusok vannak jelen, amelyek képesek a teljes deklórozás véghezvitelére (legalábbis a klór-etének esetében). Ennél a kísérletnél a talajt RAMM-mal hígították, és butirátot, valamint TCE-t (mintegy 15 µmól/l) adtak hozzá egyetlen szennyezőként; az ETH-ig való teljes deklórozás kevesebb mint 100 nap alatt ment végbe, a cisz-dce és a VC csupán átmeneti felhalmozódásával (3. ábra). 20 etének, µmól/l 15 10 5 0 0 20 40 60 80 100 idő, nap TCE DCE VC ETH TCE (abiotikus kontroll) 3. ábra A TCE reduktív deklórozása talaj-mikrokörnyezetben a következő anyagok hozzáadása után: RAMM+butirát+élesztőkivonat+B 12 vitamin+tce (13. kezelés) Ezzel szemben a TCE-nek cisz-dce-vé való, csak részleges deklórozását figyelték meg, ha a RAMM-mal hígított talajhoz H 2 -t adtak (12. kezelés). Ez megerősíti, hogy a szerves szubsztrátumok (pl. laktát, butirát) hatásosabbak a natív deklórozó populációk stimulálásában, mint a H 2. A TeCA és TCE deklórozását nitrát és szulfát jelenlétében is megfigyelték (2/A C ábra). A megelőző tanulmányok azt mutatták, hogy nitrát és szulfát jelenlétében a reduktív deklórozás gátolt, mivel versengés alakul ki az elérhető elektrondonorért a deklórozók, valamint a nitrát- és szulfátredukálók között, sőt a nitrát és szulfát redukciója során keletke-

zett nitrózus oxidok és a szulfidok is gátolják a klórozott oldószerek reduktív deklórozását. Vizsgálták a szulfátredukáló baktériumok szerepét is. A deklórozásnak a jelen összeállításban ismertetett végbemenetele annak tulajdonítható, hogy elegendő elektrondonort adtak a rendszerhez, amely minimálisra csökkentette a deklórozás és a metabolikus folyamatok közötti versengést. Nem zárható ki azonban, hogy a TeCA kezdeti deklórozása előre nem látott folyamat, amelyet a szulfátredukáló baktériumok szabályoznak. Valamennyi hozzáadott elektrondonor elősegítette a nitrát gyors redukcióját, míg a szulfátredukciót csak a laktát és a butirát támogatta (2/B, C ábra). A nem javított biotikus kontrollban (2. kezelés) sem a szulfát, sem a nitrát redukciója nem volt megfigyelhető, mutatva, hogy a talajban lévő szerves szén valószínűleg nem elég a natív mikroorganizmusok aktivitásának támogatásához. A hozzáadott szubsztrátumokat mindenesetre hatékonyan használták fel a natív talajmikroorganizmusok. Főleg a laktát és a butirát alakult át gyorsan acetáttá, amely 6 mm mennyiségig fel is halmozódott, míg a hidrogénből csak kevés acetát keletkezett (<0,4 mm). A metanogén aktivitás hiánya valamennyi mikrokörnyezetben valószínűleg a klórozott oldószereknek a metanogén populációkra kifejtett gátló hatásából adódott. Az is lehetséges azonban, hogy a metanogének kezdetben is olyan kis számban voltak jelen a talajban, hogy hosszabb inkubációs időre lett volna szükség jelentős metanogénaktivitás létrejöttéhez. Azokban a mikrokörnyezetekben, amelyekben a talajvíz PCEdeklórozó, Dehalococcoides tartalmú kevert kultúrákkal volt bioaugmentációnak kitéve (11. kezelés), a klórozott szennyezések (TeCA, PCE és TCE) nagyobb arányban bomlottak le, mint a talajszimbiózisokban és főleg VC-vé (45,0 µmól/l), cisz-dce-vé (22,1 µmól/l), illetve ETH-vá (5,5 µmól/l) alakultak. A 10. kezeléssel összehasonlítva az látszik, hogy a bioaugmentáció hatékony volt a deklórozási sebesség növelésében, legalábbis H 2 mint elektrondonor alkalmazása esetében. Következtetések A kísérletek alapján tehát a következő megállapítások tehetők: Valamennyi élő mikrokörnyezet pozitív volt a deklórozásra nézve, utalva a natív deklórozó populációk helyszínen való jelenlétére, a deklórozó aktivitás azonban a nem javított mikrokörnyezetekben (biotikus

kontroll) nagyon lassú volt, és csak a TeCA deklórozásából származó TCE felhalmozásához vezetett. Valamennyi vizsgált elektrondonor (élesztőkivonat, hidrogén, laktát, butirát) fokozta a deklórozást a biotikus kontrollhoz viszonyítva, és valamennyi vizsgált donor esetében a növekedési faktorok (pl. élesztőkivonat vagy B 12 vitamin) kedvező hatást fejtettek ki a deklórozásra. Nagyfokú deklórozó aktivitást figyeltek meg a laktáttal és butiráttal javított mikrokörnyezetekben, valamint a Dehalococcoides-tartalmú kultúrával beoltott mikrokörnyezetekben. A fentiek alapján tehát megvan a lehetőség klórozott oldószerekkel szennyezett helyszíneken a teljes deklórozás elősegítésére, megfelelő elektrondonor (laktát vagy butirát) kellő adagolásával és/vagy Dehalococcoides-tartalmú tenyészetekkel történő bioaugmentáció révén. Összeállította: Dr. Bidló Gáborné Aulenta, F.; Bianchi, A. stb.: Assessment of natural or enhanced in situ bioremediation at a chlorinated solvent-contaminated aquifer in Italy: a microcosm study. = Environment International, 31. k. 2. sz. 2005. p. 185 190. Fennel, D. E.; Carroll, A. B. stb.: Assessment of indigenous reductive dechlorinating potential at a TCE-contaminated site using microcosm, polymerase chain reaction analysis, and site data. = Environmental Science and Technology, 2001. 35. k. p. 1830 1839.