Letűnt korok a Duna mentén Időszaki régészeti kiállítás

Hasonló dokumentumok
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Pomáz, Nagykovácsi puszta

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag

A Jászság kapuja Jászfényszaru. régészeti leletek, kulturális emlékek Jászfényszaruból. időszaki kiállítás. A kiállítás ismertetője

Régészet Napja május 26. péntek,

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum október május 31.

Szakmai beszámoló a Korok és emberek című kiállításról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication

Adatlap azonosító: A2009/N8441 Pályázati azonosító: /02063 Régi pályázati azonosító: 3506/02069

Szakmai beszámoló A Batthyány uradalmak című kiállításhoz

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Név Telefon . Lengyelné Kurucz Katalin 1/ , 1/ MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás

ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló

Szakmai beszámoló évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében

Virágos vonattól a vöröskeresztesig Az első világháború emlékezete

címe, rövid nyitva tartás idıszaka Fény, szín, mozgás

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő NKA által biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

AZ AVAR KOR MADÁRTÁVLATBÓL. VI-VIII. századi régészetei leletek Jász-Nagykun-Szolnok megye területéről és annak közvetlen környezetéről

Báta középkori plébániatemplomának feltárása

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A kiállításokról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: 1388 Budapest Pf. 82

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

HELYSZÍN- ÉS GYŰJTEMÉNYLEÍRÁS

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap által nyújtott vissza nem térítendő támogatásról

PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

BESZÁMOLÓ 1. A KIÁLLÍTÁS

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább.

(A Sárospataki Képtár és a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény közös programja a múzeumok éjszakáján)

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Családi Nap 3. tematikája

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A II. világháború témája köré hangolt Múzeumok Éjszakáján a múzeum dolgozói és önkéntesei katonai egyenruhákba bújtak.

Szeretem, mert Vasból van

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Ötéves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 1.

Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

JUBILEUMI KÖTET. Életük a régészet

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

régészeti kronológia Középkor Népvándorláskor Római kor Vaskor Rézkor

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080

régészeti feltárás július 28-ig végzett munkáiról

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!

Múzeumpedagógiai szolgáltatások. MEGTEKINTHETŐ KIÁLLÍTÁSOK Időszaki kiállítás. címe, rövid összefoglaló (max. 500 karakter)

MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás címe, rövid összefoglaló (max. 500 karakter)

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

ıl Tétel a négy világ urának székhelye

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

VIII. DUDIK Fesztivál

Archeometria - Régészeti bevezető 3.

CSEPEL TÖRTÉNETE. Összeállította: Cser Károlyné

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP B-12/

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

A ÉVI MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ MÚZEUMPEDAGÓGIAI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZENTENDRÉN

Szakmai beszámoló a 3506/02051 kódszámú, A balatoni csata időszaki kiállításra támogatást nyert pályázat megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: információk/pályázatok

MNM Palóc Múzeuma Pályázati azonosító: NKA 3506/ Tűz és a vas ura a kovács című időszaki kiállítás szakmai beszámolója

Ötöves fenntartási időszak első éve Múzeumi nap 2.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap által biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/ A gyűjtő: Baffy György ( )

Archeometria - Régészeti bevezető 3.

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A kiállítás ig még látogatható. A szakmai beszámoló elérhető az Egyházmegye honlapján:

Forró Katalin. Sopron április

Szakmai beszámoló. Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása

Szakmai beszámoló. Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban. Pályázati azonosító: 3507/00147

Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban

BESZÁMOLÓ 2015 TOURINFORM Keleti-Mecsek

Bakonyban. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Tatabányai Múzeum Sör és perec című, a Múzeumok Éjszakájára megrendezett programjáról (Tatabányai Múzeum, június

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

- VALLÁSOS TÁRSULATOK GYÖNGYÖSÖN A SZÁZADBAN

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / / borzsony.duna@gmail.com /

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 28-i ülésére

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A Kubinyi Ferenc Múzeum szolgáltatásai 3170 Szécsény, Ady Endre u. 7. (Forgách-kastély)

Átírás:

Letűnt korok a Duna mentén Időszaki régészeti kiállítás Szakmai beszámoló Mag Hella Molnár Róbert Tragor Ignác Múzeum Vác

Helyszín Görög Templom Kiállítóterem, Vác, Március 15. tér 19. Időpont 2016. július 21. november 27. Megnyitotta Dr. Torma István régész, MTA BTK Régészeti Intézetének nyugalmazott főmunkatársa A vendégeket köszöntötte Steidl Levente, önkormányzati képviselő, a Művelődési-Oktatási és Ifjúsági-Sport Bizottság elnöke A kiállítás bemutatása Megvalósított kiállításunk fókuszában Vác és a váci Tragor Ignác Múzeum gyűjtőterületének korábban, illetve újonnan előkerült impozánsabb régészeti leleteinek bemutatása állt. Az utóbbi évek ásatásainak, illetve az egyre gyarapodó számú múzeumbarátok adományainak köszönhetően számos egyedülálló régészeti lelet került gyűjteményünkbe, melyek több történelmi periódusból a kőkortól egészen a török korig maradtak ránk. Mivel kiállítóhelyeink közül két régészeti tárlatunk csupán a város középkori történetére fókuszál, folyamatosan azt tapasztaltuk, hogy a helyi lakosság, valamint az ide érkező turisták részéről igény lenne városunk, valamint földrajzi régiónk korábbi régészeti periódusainak behatóbb megismerésére is, főleg, ami a legújabb kutatási eredményeket, s régészeti emlékeket is magába foglalja! Időszaki kiállításunk előzetesen ezen igények kielégítését tűzte ki célul, s az őskortól egészen a török korig bezárólag kronologikus felépítésben kalauzolta a látogatóinkat. Térszerkezet Mivel az egyhajós térszerkezetű templom alkalmatlan több korszak együttes bemutatására, az építmény belső területét elsősorban a hajóját egymásra merőleges paravánokkal kisebb alegységekre osztottuk, így a látogatók számára könnyebben értelmezhetővé váltak az elkülönített történeti periódusok, illetve ezáltal egyfajta bejárási útvonalat is sikerült létesíteni. A bejárattól óramutató járásával megegyező irányban, kronologikus sorrendben lehetett végig követni régiónk történetét a tablók, illetve a vitrinekben

és tárlókban elhelyezett régészeti leletek segítségével. A templom szentélyrésze a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások helyszínéül szolgált. Bejárási útvonal 1. A Tragor Ignác Múzeum régészeti tevékenysége A tárlat bevezetőjeként egy tabló erejéig bemutatásra került az 1895-ben alapított múzeum régészeti tevékenysége, kiemelve a legkorábbi kutatókat, illetve az első ásatások helyszíneit. Az érdeklődők megtudhatták, melyek voltak az intézmény több, mint 100 éves múltjában a legnagyobb horderejű feltárások, valamint napjainkban mely településekre terjed ki a múzeum gyűjtőterülete, illetve nagyságrendileg milyen nagyságú a régészeti gyűjtemény. Természetesen nem mehettünk el említés nélkül azok mellett a kutatók mellett sem, akik munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak gyűjteményünk gyarapodásához, valamint vidékünk régészeti múltjának megismeréséhez. A szekciót a képekkel gazdagon ellátott tablón kívül régebbi ásatási életképekkel, s a gyűjtőterületet szemléltető térképpel színesítettük.

2. Őskor A templom bejárattól bal kézre eső, karzat alatti részén alakítottuk ki az őskort bemutató részleget. A szekciót övező három fal mentén a történeti periódus alegységei kerültek kronologikus sorrendben (kőkor, rézkor, bronzkor, és vaskor) elhelyezésre. A kiállításon szereplő leletanyag alkorszakonként eltérő mennyiséget képviselt, így a kevesebb emléket felvonultató kőkori és rézkori tárgyakat egy vitrinben helyeztük el. Külön tárlót kapott az a marhafejes rézkori edény, mely napjainkig egyedülálló kialakítású fazekastermék a Kárpátmedence területéről. A szekcióban bemutattuk azt a bronzkori depóleletet, valamint az urnamezős kultúra népéhez tartozó hamvasztásos urnatemetkezést, melyek újdonságként, 2015 folyamán kerültek a múzeum régészeti gyűjteményébe. Minden egyes alkorszakhoz külön, gazdagon illusztrált tabló tartozott. 3. Római császárkor A kiállítás kronológiai felépítésében az őskort a római császárkor követte. Az ismeretanyagot megjelenítő tabló mellett provinciális, illetve barbár (szarmata, kvád) leletanyagot (fibulák, érmék, kerámiák, bélyeges téglák) tartalmazó vitrin mutatta be a korszak, területünkre jellemző régészeti hagyatékát.

4. Népvándorlás kor A negyedik egységben a római uralmat követő népvándorlás kori periódust ismerhették meg a látogatók. A szekcióban a központi szerepet az avarok története, illetve régészeti hagyatéka töltötte be. A múzeum történetének egyik legnagyobb régészeti feltárása az 1980-as években zajlott, mely során Tettamanti Sarolta vezetésével több, mint 500 síros avar temető került napvilágra Vác-Kavicsbánya területén. A tárlatban installációként egy avar kori harcos sírját jelenítettük meg a korszakban jellemző mellékletekkel karöltve (fegyver, díszes övgarnitúra, cserépedények). 5. Honfoglalás és államalapítás kora A kiállítás következő egysége a honfoglalás és az államalapítás időszakába kalauzolta a látogatókat. Egy tárlóban, illetve a hozzá kapcsolódó tablón a Kárpátmedencébe a 9. század végén érkező magyarság térségünkben előkerült tárgyi emlékei kerültek bemutatásra. A múzeumunk gyűjteményében lévő, e történeti időszakból származó tárgyak jobbára a 19. század végén kerültek elő (például a Hétkápolnánál feltárt sírok leletei, illetve az ún. csörögi kard), így ezek gyűjtéstörténeti szempontból is rendkívül értékes tárgyak.

6. Árpád-kor A középkor első időszakát, az Árpád-kort igyekeztünk sokoldalúan bemutatni, hiszen a jelenlegi város ezen korban nyerte el máig meghatározó jelentőségét: az ország legfontosabb településeinek egyike, egy püspökség székhelye lett. Így egy külön kiállítási egységet szenteltünk a középkori vár területén álló egykori székesegyháznak, amelynek épületét a régészeti feltárásoknak köszönhetően ismerjük. A székesegyházból származó kőfaragványok közül néhány reprezentatív darab oszlopfő- és lábazati elemek, figurális faragványok, továbbá egy keresztelőmedence számos töredéke került kiállításra. A várban álló egyházi központon kívül a váralja település lakóinak életét is szerettük volna bemutatni, ezt szolgálta egy Árpád-kori földbe mélyített lakóházat felidéző installáció, illetve az ebben elhelyezett kerámiaedények. 7. Késő középkor, reneszánsz A templom hajójának déli szakaszára átérve a késő középkor és a reneszánsz időszakába érkezhettek meg a látogatók. Itt is igyekeztünk külön kezelni a települési egységeket: az egyházi központot jelentő várat, valamint az ettől északra elhelyezkedő magyar és német várost. Egy vitrinben a késő középkori német és magyar város polgárainak anyagi kultúráját képviselő tárgyakat lehetett megtekinteni, illetve egy, a változatos formájú kályhaszemek bemutatását szolgáló kályhainstallációt. Külön vitrinben kaptak helyet a várból származó, Báthory Miklós püspök mecénásságának idején készült, országos jelentőségű faragványok, illetve majolika padlótéglák.

8. Török kor A kiállítás utolsó egységét a török hódoltság időszaka jelentette. Itt számos régebbi gyűjteményi darab mellett kiállításra kerültek a várban néhány évvel ezelőtt feltárt kő ágyúgolyók, továbbá egy több, mint 60 darabból álló, Veresegyházon 2015-ben előkerült éremkincs-lelet is. Közönséghasznosítás Célkitűzések A kiállítás fő célkitűzéseként régiónk régészeti múltjának minél átfogóbb megismertetése szerepelt mind a helyi lakosság, mind pedig városunkba érkező látogatók számára. Tapasztalataink szerint (szóbeli reakciók, vendégkönyvbejegyzések, sajtó-megjelenések) ezen célunkat sikeresen teljesítettük.

Külön öröm, hogy több, környékbeli iskolás osztály is látogatást tett a tárlatban, színesítve ezzel a történelem órákat. Rendkívül fontosnak tartottuk már előzetesen is a fiatal korosztályok megszólítását, ugyanis a tárlat segítségével kiváló alkalom nyílt a gyermekek körében akár helyi identitás-tudat, akár a lokálpatriotizmus erősítésére. Fontos cél volt a kiállítás minél szélesebb körű népszerűsítése, ami szintén sikerként könyvelhető el, ugyanis az országos média is felfigyelt a tárlatra, s a Magyar Rádiónak több alkalommal is alkalmunk nyílt interjút adni. Kommunikáció Programjainkról folyamatos tájékoztatást nyújtottunk a Tragor Ignác Múzeum honlapján (www.muzeumvac.hu), illetve a facebook felületén (www.facebook.com/vac.tragorignacmuzeum). A kiállítás, valamint a tárlatra szervezett különféle kulturális események, foglalkozások a regionális és városi internetes felületeken (www.vac.hu), a helyi (ES TV), továbbá regionális (Ipoly TV) televíziókban jelentek meg. Emellett a nyomtatott média is figyelemmel kísérte programjainkat (Váci Napló). A helyi TDM (Tourinform Iroda) folyamatosan tájékoztatta a városba érkező turistákat a kiállításról. Vácott és a környék általános, - és középiskoláit is külön, intézményre szólóan értesítettük a rendezvény keretében meghirdetett speciális múzeumi órákról, foglalkozásokról. Az események döntő többségével kifejezetten a fiatal korosztályt céloztuk meg. A kiállítás sajtó megjelenései Helyi televízió: 1 db (ES TV) Regionális televízió: 1 db (Ipoly TV) Helyi nyomtatott sajtó: 1 db (Váci Napló) Országos sajtó: 2 db (Kossuth Rádió) Internetes megjelenések száma: 19 db Plakát: 15 db (A3) Egyéb reklámtevékenység (meghívó): 140 db

Múzeumpedagógiai programok A kiállítás idején nem kizárólag múzeumpedagógiai foglalkozások keretében tölthették el az időt interaktívan a látogatók, hanem bármikor rendelkezésükre állt a templom szentély részében kialakított foglalkoztató sarok, ahol lehetőség nyílt többek között sírfeltárásra régészeti kisszerszámokkal, valamint rajzolásra. Kiállításhoz kapcsolódó kiemelt múzeumpedagógiai programjaink A tárlat megnyitóját követően augusztus elején múzeumunk Ásó-kapa-nagykaland címen régésztábort szervezett általános iskolás diákok számára. Az egy héten át tartó napközis jellegű tábor több programja, feladata is a kiállításhoz kapcsolódott (ismeretterjesztő előadások, régészeti kincskereső, középkori reneszánsz stílusú padlócsempe készítése). Résztvevők száma: 10 fő. Az ősz folyamán több, országos rendezvénysorozathoz (KÖN, MŐF) kapcsolódóan programjainkat a régészeti kiállításhoz kapcsolódóan szerveztük. A Kulturális Örökség Napjai keretében ingyenes, tárlatvezetéssel egybekötött látogatásra nyílt lehetősége az érdeklődőknek. A programon résztvevők száma 34 fő volt.

Intézményünk a tavalyi Múzeumok Őszi Fesztiváljára készített rendezvénysorozatában több eseményt is a kiállításhoz kapcsolódóan hirdetett meg. A legnagyobb érdeklődést az Alkossunk együtt A nagy rajzolás tematikában szervezett programunk váltotta ki. Az eseményen több, mint 40 általános iskolás diák vett részt, akik a tárlaton elsajátított ismeretek alapján megrajzolhatták lakóhelyüket, vagy Vác városát egy általuk választott történelmi korszakban. Az adott alkotások a kiállítás múzeumpedagógiai részlegén bemutatásra kerültek egészen a tárlat végéig! Résztvevők száma: 41 fő. November 4-én pedig az Őszire hangoltuk kategóriában régészeti kincskereső invitáltuk a szünidejüket töltő diákokat, mely során állomásról állomásra haladva különböző elrejtett nyomokat kellett felfedezniük, s ehhez kapcsolódó feladatokat megoldaniuk az induló csapatoknak. A vetélkedő szerves részét képezte a Letűnt korok a Duna mentén kiállításunk is. Résztvevők száma: 25 fő. Ezen három fő eseményen kívül az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan a Vác Városi Önkormányzat kérésére az eseményen résztvevő diákcsapatoknak a fentebb részletezett régészeti kincskeresőt ismét megszerveztük.

Tárlatvezető-teremőreink segítségével pedig folyamatosan biztosítottunk csoportok számára tárlatvezetéseket a kiállításban. Előzetes egyeztetéssel pedig bármikor lehetőség nyílt osztályoknak szervezett múzeumpedagógiai órákra. Ezen alkalmakkor a diákok a kiállítás megtekintése után imitált régészeti sírt tártak fel, valamint a váci várban talált középkori, reneszánsz stílusú padlócsempék utánzatait készíthették el kivágott habkartonra. Megrendelt tárlatvezetések és múzeumpedagógiai órák száma: 5 db. A kiállítás látogató adatai Teljes árú jegyet vásárlók: 273 fő Kedvezményes jegyet vásárlók: diák 159 fő, nyugdíjas 164 fő Összes fizető látogatószám: 596 fő Ingyenes látogatók: 341 fő A kiállítás látogatóinak száma összesen: 937 fő Kiállítás megnyitó képekben: Forró Katalin múzeumigazgató