KOPERNIKUSZ LEÁNYÁHOZ

Deák András KOPERNIKUSZ LEÁNYÁHOZ AZ EMBERR L Vác, 2012

ISBN 978-963-88957-7-6 A borító grafikai tervezése: Kovács Melinda Kivitelezés: Deák Tamás Kiadó: Váci Egyházmegye Felel s kiadó: Dr. Beer Miklós megyéspüspök Nyomda: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác Felel s vezet : Kucsák Gábor

VEDD ÉS OLVASD! Egyszer valaki azt állította, hogy a nagyvárosokban nem lehet látni a csillagokat. Én jórészt falun n ttem fel. Természetes volt a számomra, hogy nyári estéken bámultam a csillagos eget. Nem tudtam betelni a varázslatos látvánnyal. Megdöbbentem a gondolattól, hogy valaki ezt nem láthatja. Sajnos azóta meggy z dtem róla, hogy Pesten, a kivilágított Andrássy úton tényleg nem lehet csillagokat látni. Ha nem látjuk a csillagokat, könnyen elfeledkezünk arról, hogy kik is vagyunk, honnan is jöttünk. Ám e nélkül, a gondolkodó-töpreng kérdezés nélkül olyan szánalmas az emberi létünk. Képesek vagyunk önmagunkra reflektálni és éppen ezt szalasztanánk el? Kopernikusz mert kilépni a mesterséges fények álomvilágából, hogy a zsoltárossal szólva: a te fényedben lássuk az igazi fényt. Kopernikusz módjára szerz nk is új látásmódhoz akar elvezetni. A csillagoktól indul, hogy visszaérkezzen személyes létünk nagy kérdéséhez: ki vagy te ember? Szent Ágoston örök-id szer séggel talált rá a legfontosabb témára: Deum et animam scire cupio. Isten és ember titkát kutatni vágyom. A kett elválaszthatatlan. Megsejteni az ember-képletet, rácsodálkozni a belesemmisülés titkára, test és lélek elválaszthatatlan egységét átélni, merészen bepillantani az Eucharisztia misztériumába vagy Mária lényébe mind-mind izgalmas kaland. 3

Ahogy egykor Platón Szokratészt beszélget partnerül választotta, szerz nk is így látogatja fejezetenként a bölcs-öreg szerzetest. Ugyanakkor félt apaként kézen-fogva vezeti leányát a hív ember reménnyel kísért életútján. Vedd és olvasd! Nem fogod megbánni. Szeretettel ajánlom. Beer Miklós 4

Kopernikusz csillagokat lát Elöljáró beszéd Drága Borcám! Ahonnét most írok, gyönyör en ragyognak a csillagok: az Esthajnalcsillag, a Sánta Kata és a Fiastyúk, a Göncölszekér és ezer égi lámpás társuk. Mégis most olyan csillagokról tudósítalak, amelyeket az ember akkor lát, amikor jól kupán vágják. Képzeld el! Találkoztam egy emberrel, aki itt most egy kicsit túlzok, azt bizonygatta nekem, hogy miel tt megszülettem, már megszülettem. Ett l, azt hiszem Te is csillagokat láttál volna. De tudod, mi a különös? Beszélgetéseink során egyre inkább az az érzésem támadt, hogy talán nem is olyan abszurd, amit mond. Majd pedig kezdtem elképzelhet nek tartani, a végén azt mondtam, igaza lehet, aztán meg, mint aki felfedezte Amerikát, felszabadult öröm töltött el. Miután rájöttem, hogy egy nagyon értelmes emberrel van dolgom, beszélgetéseinket elkezdtem lejegyezni. Aztán arra gondoltam, megküldöm ezeket Neked, hátha hasonló élményben lesz részed, mint nekem a csillagokat kivéve. Ebbéli levelezésünkhöz az atya is hozzájárult. Mert hogy egy kedves, id s ferences szerzetes a beszélget partnerem. Természetesen én többnyire csak hallgattam. Az emberr l elmélkedett. Egy gondolkodásban és szemlél désben eltöltött élet derengett át mondatain. Egyre jobban megkedveltem emberségét, világ- és emberszemléletét. Kívánom, hogy Te is így legyél ezzel. Ölellek szeretettel: Édesapád 5

l. levél AZ EMBER Kis bet vel! Drága Borcám! Amikor megismertem, fáradtan, szinte vontatottan beszélt. Id nként megpihent, leveg után kapkodott. Viszont minden szava, minden mondata hitelesen hangzott. A szertartás végeztével felkerestem. Így kezd dött barátságom a jó öreg szerzetessel. Bizalmába fogadott, és hozzájárult, hogy máskor is meglátogassam. Majd észreveszed Te is, milyen érdekes elképzelése van a világról! Legutóbb kérésemre az emberr l kezdtünk beszélgetni. Amikor pedig megtudta, hogy engem mostanában az ember titka foglalkoztat, így szólt: Ez azon tárgyak közé tartozik, amelybe már sokaknak beletört a bicskája. Mi tagadás, engem is foglalkoztatott, hiszen a világ minden rejtélyének az ember a kulcsa. Ezt hogy értsem? vetettem közbe. Én se nagyon érem föl ésszel, inkább csak érzem válaszolta. Az ember nem váratlanul és nem is valamiféle evolúciós ugrással jelent meg az élet színpadán. Úgy gondolom, hogy az emberi jelenség gyökerei a világ kezdetéhez, a teremtéshez nyúlnak vissza. Ha ez így lenne, akkor valóban nagyon kemény fába vágja fejszéjét az, aki az ember rejtélyét meg akarja oldani. Pedig ott kezd dik. Tudod, én filozófiát és dogmatikát tanítottam a f iskolán. De ezeket a gondolatokat, amiket 7

Kopernikusz leányához az emberr l 8 most megosztok veled, csak magamban forgattam. A hallgatóknak a hagyományos emberkép alapján tanítottam valamennyi tantárgyat. Mit kell érteni a hagyományos emberkép alatt? A katolikus egyház azt vallja, hogy az ember halandó teste egy halhatatlan lelket hordoz. A lelket Isten már a magzati állapotban beleteremti. Ezért is tiltja az egyház az abortuszt. A test halálát pedig a lélek túléli, de valamikor, valamilyen megújult formában a teljes ember föltámad, és Isten ítél széke elé áll. Ezt azért nem kerülhetjük el, mivel a halállal egy olyan dimenzióba lépünk, ahol a jókra a mennyország, a roszszakra a pokol vár. Hogy ezek a fogalmak mit takarnak, arról csak sejtelmeink vannak. Mindenesetre a keresztény erkölcstan jól látható parancs-cövekekkel jelöli ki a helyes utat. Ebben a tanításban én nem érzékelem, hogy az emberproblémának bármilyen köze lenne a világ keletkezéséhez jegyzem meg. Helyesen gondolod. Az én emberképem kissé eltér az el bb fölvázolttól. Azt ugyancsak vallom, hogy van bennünk valami, ami túllép a durva anyagi léten. Értelmünk, reflexív tudatunk olyan valóságokat és összefüggéseket képes meglátni, amelyek alapján a gondolkodók általában úgy tartják, hogy nem lehet az anyag terméke. És te másképp látod? Kissé, igen! Messzire, a világ keletkezésének, tehát a teremtésnek a pillanatához kell visszamennünk ahhoz, hogy követni tudjad elképzelésemet. Manapság azt vallják a csillagászok, hogy a kozmosz eredete valami homogén gázfelh volt. Megjegyzem, ezen a fokon már szükségszer en minden olyan homályos, mint az sköd, mivel ahhoz, hogy a kezdetet ismerjük, a Teremt nek kellene lennünk. Tehát marad számunkra a hipotézis. De fogadjuk el ezt a feltételezést, mert az

Az ember elképzelésem kifejtéséhez támaszt nyújt. A tudósok szerint ebb l a homogén gázfelh b l úgy bontakozott ki a kozmosz, hogy az egyes elemi részecskék összekapcsolódtak, aztán láncreakció mintájára egyre bonyolultabb szerkezet vegyületek jöttek létre. Azt hiszem, ezt ma már csak kevesen vonják kétségbe. De ezzel még nem oldottuk meg az ember-rejtélyt jegyeztem meg okoskodón. Valóban, ezzel legjobb esetben is még csak az emberszabású majmokig juthatunk. A Kopernikusz-i lépésre majd csak a legközelebbi találkozásunkkor szánjuk rá magunkat. Fogytán a leveg m, pihennem kell. Annyit azért búcsúzóul és el zetesként mondanék még, hogy a teremtéstörténetben minden szál az emberhez fut. Másképpen fogalmazva: a teremtés célkeresztjében az ember áll... Tudom, Borcám, ez a beszélgetés messzire nem vitt, de nélküle nyilván nem értenénk a folytatást. Bízzunk, hogy legközelebb minden helyére kerül. Az mindenesetre már most is érzékelhet, hogy az atya valami egészen új szemléletet képvisel. Az utolsó mondata is izgalmas, hiszen a modern ember a csillagmilliárdossá tágult világában éppen, hogy jelentéktelenségét éli meg. Csukd csak be szemedet, és tudatosítsd magadban, milyen parányi, ugyanakkor mennyire sajátos képz dménye vagy ennek a végtelen fény-anyag-forgatagnak. Tested és lelked minden íze idegen, hontalan, ami által tele vagy tudatos és tudatalatti feszültséggel. Aggódsz a máért, aggódsz a holnapért. És most gondolj arra, amit az atya mondott: a mindenség célkeresztjében vagy. Nem parányi, nem jelentéktelen és elveszett, nem idegen és hontalan, hanem a mindenség szeme-fénye vagy! Emeld fel fejedet, Borcám, kel a Nap, a Te Napod! 9

10 2. levél Az EMBER Nagy bet vel! Jó öreg barátom folytatta a fáradtsága miatt múltkor félbe szakított, különös elmélkedését az emberr l. Ezúttal azonban meglep fordulattal kápráztatott el. Ha jól emlékszem, azzal a gondolattal foglalkoztunk legutóbb, hogy a lét minden szála az emberhez fut. Ezt még megfejelem azzal a kijelentéssel, hogy bizonyos tekintetben a világnak emberarca van. (Nem szóltam, de tekintetemb l kiolvasta, hogy csak azért nem szólok, mert a meghökkenést l szóhoz se jutok. Majd kis szünet után folytatta:) Azt a kérdést tettem föl magamnak, hogy Ákos, valóban hiszel te Krisztusban? Miután egész életemet erre a hitre tettem fel, nem válaszolhattam másképp, mint igennel. És ekkor jött a megvilágosodás: t teszem meg gondolataim sarkkövének! Úgy vettem észre fordult hozzám, hogy járatos vagy a hit alapkérdéseiben. Mondd, mit tanít Krisztusról a vallásunk? Azt, hogy valóságos ember és valóságos Isten volt. Nos, erre a gondolatra építettem világképemet, amelynek középpontjában a VALÓSÁGOS EMBER áll, aki ugyanakkor valóságos Isten is volt. Ez az ember-képlet mind a megváltásunknak, mind pedig a teremtésnek kulcsa. Mert kérdezem: miért ember lett az Isten ahhoz, hogy megváltson?

Az EMBER Nem tudom feleltem. Azért, mert más út és mód nem volt erre. Az Istenember, Krisztus a megváltás sine-qua-non -ja. De ugyanígy nélkülözhetetlen volt a teremtésnél is! De miért volt nélkülözhetetlen a teremtésnél? Mert ember is volt. Gondolatunkat vigyük vissza egy kicsit az emberhez. Azt mondtuk az emberr l, hogy, testén kívül van valami, ami isteni szférákba emeli. Értelme, éntudata, szabad akarata képesítik erre. Ezen képességek birtokában úgyszólván kedvére alakíthatja a világot. Isten ezt, mint Isten, nem teheti meg, hiszen, ha egyszer azt akarta, hogy ez a világ legyen, akkor kénytelen tiszteletben tartani ezen világ létének törvényeit, amelyekre a teremtés érdekében igent mondott. Az embert, aki szerves része a teremtett világnak, ilyen szempontok nem kötik. De a Teremt nek önnön megkötöttségén túl egy még eredend bb problémát is meg kellett oldania a teremtés érdekében! az abszolút létével mindent betölt. Rajta kívül nem lehet semmi. Tehát csak úgy teremthetett csillagokat és bármit, ha azt be tudja emelni isteni létébe. Erre egy megoldás kínálkozott: az ember-képlet. Ugye azt mondtuk, hogy az ember az a kiváltságos lény, aki képes isteni régiókba emelkedni, ugyanakkor szabadon mozoghat, cselekedhet a világban és a világgal. Isten számára ennélfogva az emberképlet kitörési lehet séget kínált egyetlen lehet séget, a teremtéshez: emberré lenni! Így született meg az Istenember, valóságos Isten és valóságos ember. az az EMBER, akiben és aki által a teremtés realizálódhatott. De nemcsak a teremtés, hanem az embernek, immáron testvérének a beemelése az isteni életébe, az az a megváltás is. A második isteni személy szinte belesemmisült az ember-képletbe, miközben teljesen alávetette magát az Atya akaratának: Engedelmes lett egészen a halálig, mégpedig a kereszthalálig (Fil 2,8). 11

Kopernikusz leányához az emberr l Hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem jegyeztem meg, de már sejtem, miért fut minden szál a teremtés pillanatától az ember-képlethez, illetve szegr l-végr l az emberhez. Nos? nézett rám kérd n az atya. Talán, mert az ember-képlet nyújtotta az egyedüli lehet séget a Teremt számára ahhoz, hogy más is létezhessen, mint Isten. Így igaz, de konkrétabban fogalmazva én úgy válaszolnám meg a kérdést, hogy azért, mert az Istenember Emberfia volt. Mára legyen ennyi elég. Még vissza-visszatérünk rá. Köszönöm, atyám! Azt hiszem, a legközelebbi találkozónkig lesz, mit feldolgoznom... Hát ezeket tudtam meg, Borcám, az emberr l folytatott második beszélgetésünk alkalmával. Megvallom, nekem se könny sem ésszel, sem hittel követni ezeket a gondolatokat, pedig az az érzésem, hogy harmonizálnak a kereszténység igazságaival. Úgy t nik, hogy mind a teremtésnek, mind pedig a megváltásnak az ember-képlet a nyitja. Így már értem, miért az ember a világegyetem szeme-fénye. Krisztusról mondja Pál apostol, hogy Isten mindent a lába alá vetett (1Ef 1 22). Gondolj gyakran arra, Borcám, hogy Te ennek az EMBERnek édes testvére vagy. Bárhogyan alakul is az életed, visszavonhatatlanul a teremtett világ királya, királyn je vagy, miként minden ember az. Ezt már senki se veheti el T led. Sem az ég, sem a föld. Emberséged göröngyös útját végig kell járnod. De melletted, veled járja utadat az EM- BER is, most is és örökre Veled. Megkülönböztetett barátságának, miként országának, soha se lesz vége. 12

3. levél EGY KÖVÜLET A világ sképlete Kopott foteljében ülve találtam öreg filozófus barátomat. Szemüvege fölött der sen nézett rám, miközben súlyos asztmája miatt keservesen kapkodta a leveg t. Nehezére esett a beszéd. A világ eredetének problémáit feszegettük. A Biblia kezd mondatából indult ki: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Itt a «kezdetben» kifejezés nagyon tudománytalannak t nik mondta, pedig ennél pontosabban nem lehet megnevezni a világ keletkezésének pillanatát. Ekkor ugyanis nemcsak a véges lét indult útjára, hanem az id is. Az id a változó világ negyedik dimenziója. A világ keletkezése el tt nem volt id. De valaminek csak lennie kellett! vetettem közbe. Természetesen. Volt az a lét, amely nem lett. Ezt nevezzük Istennek. Mivel pedig benne nincs változás a változás ugyanis kezdetet is feltételez, így benne id r l sem lehet beszélni. az id tlenségben VAN. A kezdet lába tehát az id tlenségbe lóg, ahol a mindent betölt abszolút teljesség létezik. Ha mindent betölt, akkor hol marad helyünk nekünk, akik nem vagyunk Isten? kérdeztem. Súlyos kérdést vetettél föl, barátom mondta. Az bizonyos, hogy világunk csak általa keletkezhetett, és általa maradhat létben. Mi, teremtett lények, mindig mástól kapjuk 13

Kopernikusz leányához az emberr l létünket. Gondolj csak a születésre vagy az életünk fenntartását szolgáló táplálkozásra. De vonatkozik ez az élettelen, anyagi világra is. A filozófia nyelvén úgy szoktuk mondani, hogy világunk nem önvaló. Tehát léte kétségtelenül feltételezi Isten keze m vét és jelenlétét. Ebben minden valamirevaló filozófus és teológus egyetért. Kérdésedet azonban nagy ívben elkerülik, mivel nem tudnak rá megfelel választ. Így cselekedtem én is, amikor tanítottam. Azt hiszem azonban, hogy azóta megtaláltam a választ, bár senkinek sem beszéltem róla. A megoldás az ember-képlet, ami egyben világunknak is sképlete. Az ember-képlet felcsigázta érdekl désemet, de öreg barátom jelezte, hogy mára befejezte. Nagyon nehezére esik a beszéd mondta. Ezt magam is érzékeltem, mert szája széle elkékült és egyre hevesebben kapkodta a leveg t. Nagyon megsajnáltam, de segíteni nem tudtam. Ültem még egy keveset csendben, míg megnyugodott, aztán elköszöntem. Utolsó mondata nem hagyott nyugodni. Megpróbáltam magam elé képzelni a világot a világ nélkül. Azt az állapotot, amikor nem vagyok, emberek sincsenek, a föld, a Nap, a csillagok sincsenek. Sötétség és üresség, hideg némaság csupán. Hogyan lehetett ebb l madárdalt, hóvirágot, csobogó patakot, mosolygó emberarcot kihozni? Ki az, akinek ez sikerült? És el tte milyen volt? Fantáziám képtelen ezzel a feladattal megbirkózni. Ha fényt tudott teremteni, talán volt a fény gondoltam. De sokáig nem jutottam ezen az úton. Hiszen madárdalt, virágot, embert is teremtett, mégse mondhatom, hogy volt a madárdal, a virág, az ember! De ha ennyi gazdagságot tudott teremteni, akkor végtelenül gazdag lehet. Ha csillagbirodalmakat alkothatott, milyen hatalmas lehet! De ha ilyen gazdag és hatalmas, mi motiválta arra, hogy teremtsen? És hát minduntalan visszatért a kérdés: Ha olyan lét, amely mindent betölt, hogyan szorított magának helyet másnak, például nekünk, akik nem vagyunk? Milyen varázs-képlet az, amellyel az atya ezt a szakadékot áthidalja? 14

4. levél A KIS MISZTIKUS NOVÍCIUS Az én és a Te Várakozással eltelve nyitottam be legközelebb a jó öreg barátom szobájába: ma talán megtudok valamit a világ sképletér l. Ugyanaz a kép fogadott, mint el z alkalommal. Az egyetem fel l érdekl dött. Elmondtam legfrissebb élményemet, amikor a gyakorlatvezet, aki az egyetem kommunista párttitkára is volt, megkérdezte, hogy mi a véleményem az új gazdasági mechanizmusról. Én erre azt válaszoltam, hogy nem politizálok. erre: Aki nem politizál, azzal politizál, hogy nem politizál. Így igaz! helyeselt öreg barátom. Emberi kötelességünk állást foglalni értékek mentén. Amikor beléptem a szerzetbe, ilyen értelemben én is politizáltam, hiszen radikálisan állást foglaltam a legnagyobb érték mellett: a nagybet s EMBER mellett. Azt gondoltam volna, hogy Isten mellett kötelezted el magadat jegyeztem meg. Kés bb meg fogod érteni, hogy a kett egy. Az ember ugyanis sokkal csodálatosabb lény, mint gondolnád. Elmondom novícius próbaid s korom egyik élményét. (Kis szünetet tartott, lecsukta szemét és úgy folytatta. Én pedig kezdtem eltemetni azon reményemet, hogy az sképletr l megtudok valamit.) A novíciátus a templom kórusa mellett volt. Ott napközben jól el lehetett rejt zködni. Szívesen elmélkedtem az orgona 15

Kopernikusz leányához az emberr l 16 fedezékében. Egyik alkalommal, amikor abban a kérdésben merültem el, hogy ki is vagyok én, bels fény borított be, és nagy békesség töltött el. Kívülr l láttam magamat, miközben az énem teljesen feloldódott egy mindent betölt Te-ben. Azóta, ha kimondom magamban «én», valamiféle aranyló környezetben földereng mögötte ez a Te. Lassan meggy z désemmé érlel dött, hogy az énem és ez a Te olyan szorosan kapcsolódnak egymásba, hogy a Te nélkül nem is tudnám kimondani, hogy «én». Ezek szerint az én és a Te között az én tekintetében énem létét meghatározó függ ségi viszony áll fenn? kérdeztem. Bizony az! De az a különös, hogy ezzel egyidej leg énemet úgy élem meg, mint ami testemben van. Bár éntudatról, öntudatról beszélünk, ami jelzi, hogy központja bennem az agyban van, de testem valamennyi szerve, s t a környezetem, a nagyvilág, amellyel kapcsolatba kerülök, mind építik, alakítják. Ez annyira evidens, hogy nem szorul bizonyításra. A jelenség viszont elgondolkodtató, mert arra vall, hogy a viszonyoknak sokkal fontosabb funkciója van, mint gondolnánk. Err l azonban majd kés bb. Ha a mulandó dolgok alakíthatják az éntudatot, akkor ugyanolyan halandó, mint a test jegyeztem meg, és akkor nyilván a lélekr l is ezt kell feltételezni, pedig úgy gondolom és az emberek általában egyetértenek velem ebben, hogy a lélek halhatatlan. Ebben az általános meggy z désben az ember si vágya ölt testet, de minden tapasztalat ellene szól. Persze ezt csak neked merem állítani. A katedrán veszélyes lett volna ilyesmivel el hozakodni. De, hogy megnyugtassalak, ennek ellenére én is azt vallom, hogy a halállal nem semmisülünk meg. Majd egyszer err l is beszélhetünk. Mára legyen annyi elég, hogy van a fogható testünk, és ebben a testben bontakozik

A kis misztikus novícius egy meg nem fogható, helyhez nem köthet, gondolatokban korláttalanul szárnyaló én. Hajdani én-élményem elmondásával ezt szerettem volna kiemelni. Az emberben létezik olyan képesség, amellyel a dolgok mélyén rejt z TE-vel tud kapcsolatot teremteni. Ennek a tulajdonságának köszönhet en tudja megérteni a világot. A racionalitás ugyanis, miként ez a titokzatos Te, mindenben ott van, mindenen átragyog és minden megértés feltétele. Az ember utat talál hozzá, és ez a képessége minden teremtett lény fölé emeli. Nem világos számomra, hogyan talál az értelmem utat hozzá? A hagyományos Isten-ember-képpel nem is fogod megtalálni ezt az utat. A nyugati filozófia a megismerésre két változatot tart számon: a priori és az a posteriori megismerést. Az el bbin az okoskodás nélküli, intuitív felismerést értjük, az utóbbin a logika fegyverével a tapasztalatok felhasználásával szerzett megismerést. A tudományok világában ezen utóbbi nyert polgárjogot, bár azt mindenki elismeri, hogy egy-egy fölfedezés valamiféle intuitív megsejtéssel veszi kezdetét. El bb megsejti az igazságot a tudós, majd ezt követ en a posteriori módszerrel halad tovább. Ez a kétféle ismeretszerzés nem tudom érzékeled-e, a filozófiánkban nincs köszön viszonyban egymással. Az intuícióval alapjában véve nem tudunk mit kezdeni. Helyesen gondolom, hogy éppen ez a fajta megismerés az az út, amir l fentebb szót ejtettél? Így igaz! Azt vallom, hogy az intuítiv megismerés vagyis az a priori és az értelmünk logikai tevékenysége folytán szerzett ismeret mindig együtt fut, és az utóbbiban jelen van az el bbi. Megismerésünk nem tudja nélkülözni az a priori fázist. Ez abból a tényb l fakad, hogy minden él és élettelen világ, valamint az igazságok is csak Isten tenyerén 17

Kopernikusz leányához az emberr l állhatnak fenn. pedig csak intuítive közelíthet meg az értelem számára, ami véges voltunkból logikusan ered. Jól sejtem? Te ember voltunk igazi ismérvét nem is abban látod, hogy tudunk logikusan gondolkodni, tapasztalatokat felhasználva újat alkotni, hanem az intuícióban? Igen, jól sejted, bár fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ez az abszolútum szférájába való leszállást vagy ha tetszik, a Hozzá való fölemelkedést jelenti. Minél tökéletesebben sikerül ez az embernek, annál egyetemesebb igazságok meglátására lesz képes. A valóság megismerése tehát az Istennel való közösség építésével kezd dik, és min sége, eredményessége, horizontja, a konklúzió helyessége mindig attól függ, hogy az említett abszolút valósággal hite gondolj a novíciusra, vagy életvitele által milyen szoros és igaz kapcsolatban áll. Ezért olyan sokféle az emberek elképzelése és meggy z dése a világ dolgairól? Nem mindegy, hogy a gondolkodó ember milyen érzelmek, szenvedélyek, hitek, politikai vagy világnézeti meggy z dések alapján vizsgálja a valóságot. Ezért olyan tarka-barkák az igazságaink. A hamisak aztán az id rostáján kihullnak. (Szomorúan vettem tudomásul, hogy az ember-képletre, a világ s-képletére nem került sor. Gondolatomban olvashatott öreg barátom, mert így folytatta:) Tudom, kissé mást vártál, de ezek nélkül a gondolatok nélkül nem értenéd meg, miért tartom olyan fontos «képletnek» az EMBERT, és hogyan kaphatott világtörténelmi jelent séget az ember-képlet. Legközelebbi találkozásunkig próbáld kitalálni. Annyit elárulok már most, hogy a keresztény ember-képre építem gondolataimat. 18

A kis misztikus novícius Mindebb l, Borcám, talán csak annyit jegyezz meg, hogy az ember testestül-lelkestül az anyagi világban gyökerezik, de képes a dolgok mögötti valósággal kapcsolatot teremteni. Ezt kívánta meger síteni öreg barátom az énjér l való elmélkedésnél tapasztaltakkal is. Az élményéhez hasonlókban van része az intenzív lelki élet szenteknek. Valamikor ez vonzott engem a jógi-történetekben. Ha sikerül elcsendesedned, és elmédet tökéletesen kiüresíteni, részed lehet Neked is hasonló élményben. Ilyenkor nyilvánvalóvá válik számodra, hogy sohase vagy egyedül, a titokzatos, isteni Te mindig veled van. Benned, Te benne. Ett l függetlenül a keresztény embernek szerintem nem lehet ez életcélja. Eszköz kell, hogy legyen az er gy jtéshez. Jézus és tanítványai se arról voltak híresek, hogy szüntelen ehhez hasonló élményekben lebegtek. A mai embert ugyan nem kell ett l félteni, azért az igazság kedvéért hangsúlyozom: eszköz lehet, de nem cél, különösen pedig nem öncél. 19

20 5. levél A MATEMATIKUS-ISTEN Az ember-képlet Ezúttal a virágos kertben, egy padon ülve találtam rá a mesterre. Hellyel kínált maga mellett és így szólt: Nézd, milyen szépek ezek a virágok! Szirmaik rendezettek, leveleikben szabályosan futnak az erek. Tudod, minél tovább nézem ket és a világ dolgait, egyre inkább az a meggy z dés formálódik bennem, hogy a világnak ember-arca van. Látva meghökkenésemet, elmosolyodott, mintha élvezte volna, hogy zavarba hozott kijelentésével, várt, hogy megemészthessem a hallottakat, majd így folytatta: De talán szerencsésebb úgy mondani, hogy humán-arca van. A m vészek ezt a titkot fedezik fel. A jó m alkotás mögött mindig ott lebeg az emberi. De ez nem azért van, mert a m vész témájába beleálmodja, hanem mert felismeri azt, ami rejtve benne van, és a m élvez számára láthatóvá teszi. Lehet, hogy igazad van jegyeztem meg, csakhogy mondjak valamit. Nem lehet, hanem biztos! Meggy z désemnek metafizikai hátteret tudok adni. A gondolati szálak az id ben nagyon messzire vezetnek vissza. A világ kezdetéhez. A vallásos emberek nem látnak semmiféle problémát abban, hogy a mindenható Isten vagy istenek megteremtsenek bármit is. A keresztény emberben a teremtésr l ugyancsak olyasmi kép

A matematikus Isten él, mint amit Michelangelo a Sixtusi kápolna mennyezetére festett. A Biblia istene agyagból formálta például az embert, és lelket lehelt bele. Egyszer és nagyszer kép az ember teremtésére! Csak nem vesz tudomást arról a kérdésr l, amir l már szóltunk: Hogyan fér meg az abszolút, mindent betölt isteni lét mellett a véges? Ez akkora probléma, hogy még Isten is belehalt. Hogy értsem ezt? kérdeztem elképedve. Szinte szó szerint. Hasonlított a teremteni szándékozó Isten problémája annak a gazdának a gondjához, aki a tele hordójába még egy liter bort szeretne önteni. A mindent betölt Istennek valamiképpen a véges létnek kellett még helyet szorítania. Hogyan és hol adjon neki helyet, amikor rajta kívül nem lehet semmi?! Egyetlen megoldás kínálkozott: az ember-képlet. Az ember értelménél és szabad akaratánál fogva isteni tulajdonságokkal rendelkezik. Tehát míg teste minden porcikájában a véges lét hordozója, szelleme képes az isteni szférába emelkedni. Vagyis elvileg képes az Isten befogadására. Ezt valóban én is így látom. De ezzel semmi újat nem mondtunk jegyzem meg kissé illetlenül. Hiszel Jézus Krisztusban? tette fel ismét váratlanul a kérdést. Igen! válaszoltam. Mit tanít róla a katolikus egyház? Ki volt? Valóságos Isten és valóságos ember válaszoltam újra. Vagyis Istenember. benne tehát az Isten emberré lett. Itt van óriási jelent sége az ember-képletnek! Nem érted ugye miért és hogyan? Legközelebb megmagyarázom. 21

Kopernikusz leányához az emberr l Még a villamoson is az járt a fejemben, vajon hová akar kilyukadni öreg barátunk ezzel az ember-képlettel. Aztán meg arra gondoltam, hogy mi keresztények milyen természetesnek vesszük, hogy Isten emberré lett. Azt a kérdést pedig, hogy miért, már föl se tesszük. Ha mégis föltesszük, a megfakult választ szeretetb l rutin szer en elkönyveljük. Pedig ezzel döbbenetes, szinte groteszk dolog történt. Képzeld el, Borcám, az Istent pelenkában! Majd járni tanul, beszélni, írni és olvasni. Aztán az Isten nincstelen vándorprédikátor lesz. A végén pedig a társadalom krémje kimondja fölötte az ítéletet: csaló és gazember, pusztuljon, mint a társadalom férgese. És még ekkor se mutatta meg hatalmát, hanem hagyta, hogy megöljék. Erre az abszurd történetre a magyarázat: Mert szerette a világot. Micsoda különös Istenben hiszünk mi! És milyen különös történetben! 22

6. levél ISTEN BELESEMMISÜLÉSE Az ember-képlet kozmikus jelent séget kap Legutóbbi elmélkedésünket az ember-képlet óriási jelent ségénél szakítottuk félbe adtam föl a fonalat öreg barátomnak. mégis el bb Hégelr l kezdett el beszélni, aki szerint a világ az abszolút lét és a nem lét házasságából született. Az szavaival élve: a Sein (Lét) és a Nichtsein (Nemlét) egységéb l keletkezett a Dasein (az Ittlét, vagyis a véges világunk). Nagyszer képlet f zte hozzá, csak arra a kérdésre, hogy miként létezhetett az abszolút lét mellett a nem abszolút, nála sem kapunk magyarázatot. Csak nem az ember-képletben találtad meg a választ? De igen. Múltkor azt mondtad, hogy hiszel Jézus Krisztusban, hiszed, hogy valóságos Isten és valóságos ember. Mit gondolsz, miért vett fel Isten emberi alakot? Mer szeszélyb l? Nyilván komoly oka volt rá. Nos ez a komoly ok az, amire Hegelnél sem kaptunk választ. Csak így tudott megszületni az a bizonyos Dasein. A Sein -nek bele kellett semmisülnie a Nichtsein -be. Erre pedig egyedüli lehet séget az ember-képlet nyújtott. Az ember ugyanis, miként korábban már megállapítottuk, olyan lény, amely végessége ellenére képes isteni tulajdonságokat hordozni: értelme intuitív képessége, szabad akarata, 23

Kopernikusz leányához az emberr l 24 éntudata van. Isten tehát beolvadt az emberbe, hogy az embert beolvaszthassa Istenbe. Más szavakkal szólva ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus, akiben Isten testet öltött vagy a mi terminológiánkkal élve, akibe Isten belesemmisült, a teremtés feltétele volt? Bizony, csak Általa és csak Benne valósulhatott meg a világ. teremtett mindeneket, és minden benne áll fönn, ahogy az apostol mondja (Kol 1,14 20). Egy másik helyen pedig a mi belesemmisülés -fogalmunknak a szinonimáját is megtalálhatjuk az Szentírásban: Krisztus kiüresítette önmagát:, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenl ségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember; megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (Fil 2, 6 8). Helyesen gondolom, hogy ebben az idézetben az engedelmes lett mindhalálig ugyancsak a belesemmisülés és a kiüresítés fogalmakra rímel? Így igaz! A világ teremtésének és megváltásának vagyis az Isten életébe való beemelése érdekében Krisztusnak ezt föl kellett vállalnia. Mindez másképpen fogalmazva: Jézus születésével Isten belesemmisült az anyagba, halálával az anyag az Istenbe. Isten mindenben, minden Istenben... Nagyon tetszik ez a gondolat, csak ehhez Jézusnak már a világ teremtése el tt meg kellett volna születnie buggyant ki bel lem a tamáskodó megjegyzés. Éppen err l van szó! hangzott az egyszer és magabiztos válasz. Az Istenember, benne az ember-képlet el bb volt, mint bármely teremtmény. Legközelebb itt folytatjuk... (Ezzel jelezte, hogy mára befejezte.)

Isten belesemmisülése Ha tényleg tud az öreg szerzetes barátom elfogadható magyarázatot adni a teremtés-dilemmára, akkor, Borcám, el kell fogadnunk, hogy a szóban forgó ember-képlet valóban a világ teremtésének feltétele volt. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha Krisztus, akir l köztudott, hogy Augusztus császár idejében élt, a világ kezdete el tt már létezett! Mindenesetre különös akusztikát kap így ember-voltunk. Milyen szédít magasságba emel bennünket ez a tény! A galaxisok a lábaink alatt hevernek! Minden minket szolgál a világon. A Nap világít, hogy fának ne menjünk, melegít, hogy sütkérezhessünk a Balaton partján, a virágok nekünk nyílnak, a madárdal is értünk van. Egyik levelemben azt írtam Neked, hogy királyn vagy. Ugye, hogy nem túloztam. Még annál is több. A királyn t csak számításból szolgálók veszik körül. Téged csupa szinte szeretet, mert a föléd boruló égbolt csillagai nem áltatnak... Most veszem észre, Borcám, hogy el re iszom a medve b rére. Az atyának még be kell bizonyítania, hogy emberképlete valóban m ködik. 25

26 7. levél BARÁTOM RHAJÓBA SZÁLL Az id relatív Korán érkeztem. Éppen a B nbánati zsoltárt recitálva vonultak a szerzetesek vacsorázni. Nem is baj vigasztaltam magamat, legalább átgondolom, min áll vagy bukik a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával kifejtett gondolat igazsága. Akkor az atya azzal zárta, hogy Krisztus a világ kezdete el tt már létezett, amir l egyik kedves ismer söm úgy nyilatkozott, hogy ezt a gondolatot aztán le nem fogja nyomni senki torkán. Mi tagadás, én se nagyon boldogulok vele. Bevezetésképpen emlékezetedbe szeretném idézni kezdte Bibliával a kezében az atya, a Szentírás azon helyét, amikor Jézus a farizeusokkal való egyik vitája során azt mondja, hogy miel tt Ábrahám lett volna, én vagyok (Jn 8,58). Ennek az én vagyok megfogalmazásnak súlyos filozófiai üzenete van. Nem azt mondja, hogy én voltam vagy lettem, hanem örök jelenben lév nek vallja magát. Egyedül Isten mondhatja ezt el magáról. Vitapartnerei ezt tökéletesen el is értették: nyomban kövek után szalajtottak. Ezt a történetet azért bocsátottam el re, mert a legutóbb fölvetett probléma megoldásához az id -kérdésen át juthatunk. Különböz dimenziói vannak az id nek. Newtonnal együtt az emberiség közös élménye, hogy az id független t lünk, független a természetben lejátszódó eseményekt l, vagyis az id abszolút. Ebb l kifolyólag az évek, a hónapok, a napok,

Barátom rhajóba száll az órák, a percek, a másodpercek megbízható tájékozódási pontot jelentenek. A pszichológia ismer azonban egy másfajta id t is, a szubjektív id t. Talán tudnál rá példát mondani te is. Hirtelen gyerekkorom egyik élménye jutott eszembe. Az istállóban a lovakat a tehenekt l egy két méter magas deszkafal választotta el. Err l fölmásztam a mellette álló ló hátára, csakhogy nem a megfelel lábbal indítottam a lépést, és szó szerint fordítva ültem meg a lovat. Bátyáimnak felettébb tetszett a helyzet, és miel tt korrigálhattam volna, arrébb tessékelték az állatot. Mit mondjak? k jobban élvezték a mókás szituációt, mint én... Aztán kereket oldottak. Én meg ott kuporogtam félre sikerült lovagló pozitúrában, míg csak a lónak eszébe nem jutott visszaállni eredeti helyére. Ez az id nekem örökkévalóságnak t nt. Ennek ellenkez je is igaz. A kellemes órák vagy napok meglep en gyorsan elrepülnek. Nemrég felismerték a tudósok, hogy nemcsak az agyunkban relatív az id, hanem a valóságban is. Az úgynevezett ikerparadoxonnal szokták ezt a tényt illusztrálni. Eszerint, ha egy ikerpár egyik tagja hoszszú rutazáson venne részt egy közel fénysebességgel száguldó rhajóban, visszatérése után sokkal fiatalabb lenne, mint a földön maradt testvére. Egyesek pedig ugyancsak fizikai törvényszer ségekre hivatkozva még azt is el tudják képzelni, hogy lehetséges id utazás a múltba, s t akár a jöv be is. Egy ilyen jöv -utas például vidáman ki tudná tölteni telitalálatosra a holnap húzásra kerül lottószelvényt, mivel már megjárta a holnapot. Vagy pillanatok alatt meggazdagodna a t zsdén. (Feltételezve persze, hogy csak képes erre a teljesítményre.) A Newton-i id tehát, amit abszolútnak tartottak a fizikában, távolról sem abszolút. 27

Kopernikusz leányához az emberr l Jól gondolom-e ezek után, hogy Krisztusnak az id k kezdete el tti születését is valahogy így lehet elképzelni? kérdeztem. Nem egészen. Fantáziánk még két próbatétel el tt áll. A fentieket csak azért bocsátottam el re, hogy a soron következ akadályokat, amelyeket az örökkévalóság és az isteni van problémája jelentenek, sikeresen vehesse. Legközelebb innen folytatjuk. Isten áldjon! Nem tudom, Borcám, hogy öreg jó barátunknak sikerül-e elképzelését a torkunkon lenyomni azzal, hogy ilyen sokat id zik az id mellett. Nyilván csak fantázialazító gyakorlatoknak szánja mindazt, amit eddig az id relativitásáról és a különböz id dimenziókról mondott és mondani fog. El bb-utóbb oda fog kilyukadni, hogy az id esetében is ugyanolyan érzéki csalódás áldozatai vagyunk, mint a heliocentrikus világkép esetében Kopernikuszig volt az emberiség. Akkor pedig megértem az atya óvatoskodását, hiszen a Nap látszólagos mozgása érzékeinket mind a mai napig fogva tartja. 28

8. levél NIRVANA Vagy örökkévalóság? Tekintetéb l kérdést olvastam ki, és nem tévedtem. Azóta ugyanis, hogy összeismertetett egy nénivel, aki valamikor jógát tanított, nem találkoztunk. Ez az id s hölgy csak az atyára való tekintettel fogadott el tanítványának. Hetente kétszer kerestem föl, és naponta három alkalommal kellett elvégeznem a gyakorlatokat, amelyeket mindig egy 5 10 perces ellazulás zárt le. Ilyenkor el fordult, hogy testem szinte súlytalanná vált, fénytengerben olvadtam föl, és végtelen békesség töltött el. Ehhez lehet hasonló a hinduk nirvánája vagy a keresztények örök boldogsága. Barátomat nem hatották meg élményeim. Úgy gondolta, hogy ez csak a test játéka. Én hallgattam, bár az a kérdés bujkált bennem, hogy vajon mi is az a test? t azonban most más foglalkoztatta: Említetted az örök boldogságot kezdte. Legutóbb az id r l elmélkedtünk. Gondolkodtál már azon, hogy vajon az örökkévalóság id t vagy id tlenséget akar jelölni? (Megpróbáltam értelmes választ adni:) Az örökkévalóság nem tudományos fogalom. Nagyon hosszú id t jelölünk vele. Vallási terminológiában pedig a véget nem ismer létállapotot. Vége tehát nincs, de, hogy kezdete van-e, nem tudom. Van! Hangzott a kétséget kizáró válasz. Atekintetben pedig, hogy id t jelölünk vele, igazad van. Az id r l pedig 29

Kopernikusz leányához az emberr l tudjuk, hogy változást feltételez. Vagyis csak abban a létdimenzióban beszélhetünk id r l, amelyben változás van. Ugyanakkor a változás ha jól belegondolsz, minden változás, feltételezi a kezdetet. Ebb l következik, hogy amikor az abszolút létez esetében használjuk, helytelenül tesszük. nem keletkezett, tehát kezdete sincs. Isten nem örökt l van és nem örökké lesz. Mi hát akkor a helyes szóhasználat olyankor, amikor az örökkévalóságát szeretném korrektül megjelölni? Err l majd legközelebb ejtsünk szót. Tartsd azonban nagyon fontosnak mindazt, amit az id r l mondunk. Ezért is tagolom a témát ennyire, hogy legyen id d a hallottakat feldolgozni. Mi tagadás, már kezdem unni a lazító gyakorlatokat. Gondolom, ezzel Te is így vagy, Borcám. De hát ilyenek a filozófusok: örökké okoskodnak. Bár az a szellemi tornamutatvány, amire az atya készül, bizony érthet en nagy nekifutást igényel. Nyilván azt a a józan ész számára abszurdnak t n gondolatot próbálja elfogadhatóvá tenni, hogy Krisztus megszületett miel tt megszületett. Talán még emlékszel, ezt villantotta föl, miel tt az id r l kezdett volna beszélni. Abban mindenesetre igazat adok az atyának, hogy az id be hasonlóképpen vagyunk bezárva, mint a végtelen csillagvilágba, és itt is ugyanúgy rabjai vagyunk a látszatnak, mint a napkelte és napnyugta esetében. Hogy számodra gyakorlati haszna is legyen ezeknek a parttalan id -elmélkedéseknek, javasolom, esténként gyakorold az id utazást. Elég, ha becsukod a szemedet és kizársz elmédb l minden gondolatot, máris id tlen világba léptél. És ez nagyon megnyugtató állapot. A fárasztó nap után lazulj el valahogy úgy, miként azt a beszélgetés elején a jóga-gyakorlattal kapcsolatban említettem. Üresítsd ki elmédet és befelé figyelj. Léted horizontja a végtelenbe tágul. És ez megnyugtató, boldogító élmény. 30

9. levél EGY ISTENI KINCS Id tlenség Az alábbi beszélgetés során végre célba értünk. Hazudnék, Borcám, ha azt mondanám, hogy most már minden világos, mint a Nap. És ez talán így természetes, hiszen a titkok birodalmába repültünk bele. Úgy emlékszem szólalt meg vontatottan az atya, hogy legutóbb az örökkévalóság fogalmát tisztáztuk. Isten esetében, miként mondtuk, nem helyénvaló örökkévalóságról beszélni. Róla szólva olyan tartományba lépünk, ahol értelmét veszíti az id fogalma. Az id ugyanis ne haragudj, hogy ismétlem, a mozgástól, változástól, keletkezést l és elmúlástól elválaszthatatlan. Egy olyan világnak a sajátja, amelynek kezdete és vége van. Azt, hogy mi egy ilyen világban élünk, Einstein általános relativitáselmélete is meger síti. Újabban egynémely fizikus azt tételezi fel, hogy a világegyetem önmagába zártan létezik, nincs se határa, se pereme, se kezdete, se vége: egyszer en csak van vetettem közbe. Így nincs is helye benne a Teremt nek. Most már neked is érzékelned kell, mennyire komolytalan ez a hipotézis, hiszen logikailag képtelenség, hogy az örök változásban, keletkezésben és elmúlásban lév világról azt mondjuk, hogy VAN, és nem feltételez teremt t, elindítót, aki viszont úgy van, hogy nem lett, nem változik és nem 31

Kopernikusz leányához az emberr l 32 múlik el. Viszont az «örök» és «örökkévalóság» fogalmát helyesen értelmezve elképzelhetjük, hogy világunk örökt l létezik és örökké lesz. Milyen id fogalmat használhatunk akkor az abszolút létez, a Teremt esetében? kérdeztem. Semmilyent hangzott az egyértelm válasz. Benne a múlt, a jelen és a jöv vagy az örök és örökkévalóság fogalmak értelmüket vesztik. egyszer en VAN. Az világában mindig és minden a jelenben létezik. Az is, amit mi évmilliókkal vagy fényévnyi távolságokkal mérünk. Sem az id nek, sem a térnek nincs benne értelme. Mi ezt elképzelni is csak halványan tudjuk, hiszen a mi világunkban minden id ben és térben történik. Jelenünk az a pillanat, amikor a jöv múlttá válik. ezt nem ismeri. Most már dereng, miért foglalkozol annyit az id és id tlenség fogalmával! szakítottam félbe. Mivel a Teremt isteni természeténél fogva az örök jelenben létezik, és világunk Benne áll fönn, mindaz, ami a földön valaha történt, vagy történni fog, számára jelenben történik. Úgy van! Következésképpen Jézus Krisztusnak, az Istenembernek a születése, élete és halála, amely a mi id számításunk szerint Augustus császár és Heródes király idejére datálható, Isten jelenében már a világ kezdete el tt is létezett. Létezett az ember-képlet is, az Emberfia is, és így vált lehet vé benne, általa a világ megteremtése. Egy az Urunk: Jézus Krisztus mondja Pál apostol, aki által minden van, és mi is általa vagyunk (1Kor 8,6). Így talán már könnyebben helyére tudod tenni Jézusnak fent már idézett mondatát: Bizony, bizony, mondom nektek: Miel tt Ábrahám lett, én vagyok (Jn 8,59). Természetesen Jézus ezen kijelentését úgy értettem én is mindig, miként a Szentírás-magyarázók mind, hogy ezzel isteni mivoltát

Egy isteni kincs kívánta hallgatóinak tudtára hozni. Az elmondottak alapján nyugodtan tulajdoníthatunk azonban ennél jóval súlyosabb értelemet ennek a kijelentésnek:, Jézus Krisztus, az Emberfia, miel tt a világ lett, már VAN. Emellett természetesen isteni mivoltát is tudtunkra akarta adni. Ezt a jelenid használatával tette. Az egyik hindu bölcs Isten fogalmát ezekkel a szavakkal határozza meg: A Van van Van. Ebben a kontextusban még egyértelm bb a szentírási idézetben az «én vagyok». Érted már, miért foglalkoztam annyit az id -fogalmával? Azt értem, következtetésed helyességét is elfogadom válaszoltam, hazudnék azonban, ha azt mondanám, hogy nem maradt bennem egy kis ellenkezés. Ezen ne csodálkozz, hiszen minden tudásunk és tapasztalatunk mást mond. Talán segítek, Borcám, ha magunk számára összefoglalom beszélgetésünk lényegét: A Teremt ben nincs, és nem is lehet változás, tehát id sincs. Így múlt, jelen és jöv sincs. Miként a végtelen óceán a hajót, úgy ringatja az id n kívüli, változást nem ismer jelene a mi örökké változó világunkat. Az világában a mi történelmünk minden pontjában legyen az oly rég történt, vagy a jöv ben oly távoli, a JELEN felel meg. Ezt, Borcám, szerintem senki emberfia fölfogni nem tudja. Annyit azonban elfogadhatunk, hogy ennek így kell lennie. Akkor pedig nincs miért kételkedni abban, hogy Jézus nemcsak Ábrahám el tt van, hanem a világ teremtése el tt is van. De hiába nem kételkedem, azért még fölfogni képtelen vagyok. Ebb l a tényb l ugyanis gondolj bele az is következik, hogy Karácsony vagy Húsvét benne ugyancsak állandóan, szüntelen van! Mi csak gondolatát tudjuk felidézni bármikor, de maga az esemény számunkra egyszer s mindenkorra múlttá vált. Csoda, hogy agyunk ebben az isteni tartományban zavarba jön? Szent Ágoston mondását: Credo, quia absurdum est (Hiszem, mert képtelenség), sohase éreztem ennyire közeli- 33

Kopernikusz leányához az emberr l nek hozzám, mint itt... Lehet, hogy azt mondod magadban, hogy ezzel a beszélgetéssel nem lettél sokkal gazdagabb. Ha azonban arra gondolsz, hogy egészen reális értelmet nyer általa Krisztus királyságának az eszméje, akkor hitünknek hihetetlen távlatai nyílnak. A liturgiában és a Szentírásban gyakran visszatér gondolatok: bennünk, mi benne ; Általa, Vele és Benne ; Minden Általa lett, ami lett ; el bb van mindennél, és minden benne áll fönn ; ember és elme-közelbe kerülnek, ami által a meditációhoz gyümölcsöz távlatok nyílnak. 34

10. levél EGY FELFOGHATATLAN MAN VER Ismét belesemmisülés Tíz óra tájra beszéltük meg, hogy fölkeresem az atyát. El tte misézett, majd elvégezte a napi kötelez imáját a Breviáriumból. Nem lepett hát meg, amikor így szólt: Mise után az Oltáriszentségr l elmélkedtem. A katolikus egyház azt vallja, hogy benne jelen van Krisztus. És amikor a pap az ostya fölött kimondja «ez az én testem», az valóban Krisztus teste lesz, és amikor a bor fölött «ez az én vérem», az valóban Krisztus vérévé válik. Az Isten belesemmisíti magát a kenyérbe és a borba az anyagba. Látszatra semmi sem változik. A kenyér és a bor színe, íze ugyanaz marad, ami alaposan próbára teszi az ember hitét. Kortársai, amikor Jézus arról beszélt, hogy az él kenyér, amelyb l aki eszik, sohasem hal meg, úgy nyilatkoztak, hogy Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja? (Jn 6,60). Ma is sokan így gondolják. (Itt szegény öreg barátom hosszabb szünetet tartott, míg nem lélegzése ismét nyugodtabbá vált. Közben megjegyeztem:) Nem véletlen, hogy manapság is számos teológus megpróbálja csak szimbólumként értelmezni. De tettem föl a kérdést, mit értesz az alatt, hogy belesemmisíti magát a kenyérbe és a borba? Valóban magyarázatra szorul. Természetesen jelképesen kell érteni. Isten nem semmisülhet meg, és önmagát sem semmisítheti meg. A látszat azonban számunkra ez. Valami 35

Kopernikusz leányához az emberr l 36 olyan történik, amit értelmünkkel nem tudunk követni. Ahhoz ugyanis, hogy az anyagot, amelyet magára ölt ne semmisítse meg, végtelenül vissza kell húzódnia. De ahhoz, hogy a kenyér és a bor átlényegülése megtörténjen, mégis csak hatnia kell. Itt ismét a viszony problémájába ütközünk, miként korábban az «én»-témánál is. Jézus a pap szavaira olyan viszonyba lép az anyaggal, hogy az valóban átváltozik. Ez az átváltozás olyan síkon történik, ahova érzékszerveinknek és m szereinknek nincs jogosítása. Harmadszor veszem észre, Ákos atyám, hogy Te a viszonynak különleges jelent séget tulajdonítasz. Helyesen érzékeled, azért a magyarázatra még várnod kell. Mára ugyanis azt ígértem, hogy megkísérlem világossá tenni számodra, miért volt feltétele Krisztus, az Emberfia, az Isten-ember a világ teremtésének. A Szentírás csak arról beszél, hogy Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. (Jn 1,3). Azt azonban soha sem hallottam, hogy feltétele is volt a teremtésnek! Nem véletlenül vetettem föl az Eucharisztia problémáját. Valami hasonlónak kellett lejátszódnia a világ teremtésének pillanatában. Ahhoz, hogy a véges helyet kaphasson a végtelenben, Istennek bele kellett testesülnie teremtményébe. Erre a többször emlegetett ember-képlet volt alkalmas. Az Ige testté lett (Jn 1,14) Isten belesemmisült az anyagba, hogy az anyagot istenivé tegye. Eközben sem Isten nem semmisült meg, sem az anyag nem lett isten. Ett l függetlenül Isten bennünk van és mi benne (1Jn 4,15). Az emberképlet kozmikus jelent séget kapott, és a világ s-képletévé vált. Kezdetben volt tehát Krisztus (Jn 1,1 2), és kezdetben Benne teremtette az Atya az eget és a földet (Ter 1,1). Vagyis Krisztusban, az Emberfia által teremtette az Isten a világot. Err l azonban majd máskor.

Egy felfoghatatlan man ver Nekem nagyon tetszik ez a gondolatmenet, Borcám. Vajon, Te hogy vagy vele? Bizonyára próbára tesz, de még ne add föl, kérlek. Ne hagyd cserben szegény Kopernikuszodat! Hallgasd végig! Meglásd, nem is olyan abszurd, ami most még annak látszik. Csak párhuzamképpen említem Jézus példabeszédét a búzaszemr l, amelynek meg kell halnia ahhoz, hogy új élet születhessen bel le. Hasonló módon öli bele, semmisíti bele magát és energiáját az ember is 37

11. levél A RÖGHÖZ TAPADT FANTÁZIA CS DJE A világ kezdete A teremtés fölveti a világ kezdetének a problémáját kezdtem a beszélgetést, amibe tüstént bekapcsolódott az atya: A Biblia a világ teremtésének hírével kezd dik. Az esemény korát is megjelöli: kezdetben. A kezdet id t jelöl az id születését. El tte nem volt id, tehát nincs is értelme azt kérdezni, hogy mikor volt ez a kezdet. Ha azt mondom, hogy ez a kezdet az örök id kbe vész, semmivel se jutottam el bbre. Elégedjünk hát meg az id és a világ teremtésének pillanatát illet en ennyivel: Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A zsidó vallási hagyomány a világ teremtését 5771 évvel ezel ttre teszi. A tudósok ma tízezer millió évr l beszélnek. De miként említettem, létezik olyan hipotézis is, amely világunkat kezdet nélkülinek tételezi fel. Eszerint nem lett, hanem egyszer en van. Ezt csak akkor mondhatnánk jegyezte meg az atya, ha világunk maga volna az isten. Évszámokkal képtelenek vagyunk megválaszolni a világ teremtésének vagy keletkezésének id pontját. A mikor kérdésre egyfajta választ mégis tudunk adni. Nem évszámhoz kötötten, hanem eseményhez kapcsolva. (Kérd n néztem rá. is rám emelte tekintetét, kivárt, mosolyából azt olvastam ki, hogy valami meghökkent t fog mondani. Hát nem tévedtem.) 38

A röghöz tapadt fantázia cs dje Világunk megszületésének id pontját illet en ez a válaszom: A világ akkor keletkezett, amikor az ember-képlet szerint az Istenember megszületett. (Látva megrökönyödésemet, így folytatta) Kérlek, ne hamarkodd el ítéletedet, és várj egy keveset, miel tt hátat fordítanál nekem. Nem véletlenül foglalkoztunk annyit korábbi beszélgetéseink során az id problémájával. Jézusnak a földön való megjelenése csak a mi világunkban köthet id höz. Isten id tlenségében ez értelmét veszíti. A Második Isteni Személy, azaz Jézus Krisztus egyid s Istennel, s t egy lényeg az Atyával. Ezzel a kijelentéssel beléptünk azoknak a gondolatoknak a körébe, amelyekre új ember- és világképet építhetünk. A nem hív ember számára, tudom, nevetségesen hangzik ez, de riasztja azokat is, akik felületesen élik meg hitüket. Csak ha Jézus Krisztusnak és a kereszténység Istenének valóban realitást tulajdonítasz; ha Jézus kijelentéseit az istenségér l, valamint az apostolok tanítását Jézus isten-emberi mivoltáról komolyan veszed, csak akkor tudsz ezen az úton velem tartani. Ne ijedj meg! Nem a korlátolt bigottság bozótjába vezetlek. Ellenkez leg: ahogy a Krisztus-i hitt l elinduló ösvényen el bbre jutunk, egyre tisztább, rendezettebb világ tárul föl el ttünk. Krisztusról keresztény hitünk azt mondja, hogy valóságos Isten és valóságos ember, Isten-ember. Nem vitás, ez az ember hitét komolyan próbára tev titok. Hát valóban próbára teszi ez a gondolat az ember hitét jegyzem meg. Azt várod el t lem, hogy a világ kezdetének id pontját azonosítsam Jézus születésének dátumával. Ez csak addig jelenthet gondot neked válaszolta az atya, amíg az id foglya vagy. Miként már korábban tisztáztuk, mind a világ teremtése, mind Jézus születése az isteni létben egyaránt jelenben játszódott le. Istenben nincs egymásutániság, el - és utóidej ség. 39