Válogatás CSontváry Levelezéséből és ír ásaiból
Válogatás Csontváry levelezéséből és ír ásaiból 2011
Fapadoskonyv.hu Kft.
Csontváry levelezése Keleti Gusztávval A Keleti Gusztávnak írt leveleket Bényi László kutatta fel a Képzőművészeti Főiskola irattárában, és a Magyar Művészet XII. évfolyam 10. számában (1936. október) tette közzé. Az eredeti fogalmazványok Gerlóczy Gedeon örökségében vannak. Nagyságos Úr! I Igló, 1880. november 30-án Hogy ezen tiszteletteljes soraimmal Nagyságodhoz fordulni bátorkodtam, ezen vakmerőségem csakis a helyi viszonyok és a jelen körülményeimnek betudni méltóztassék. Alázatos kérelmem oda irányul az ide mellékelt rajzok támogatásával, miszerint az alább kérelmezettekre atyai jóindulattal becses nézeteit velem közölni kegyeskedjék. Mindenekelőtt megjegyezni szerencsém van azt, hogy életemben múlt hó 13-áig, amikor is az első karcolattal a papirost elpiszkolni mertem, kezemben soha semmiféle rajz nem volt; de még az iskolában akkor 5
60 70-ig sem tanítottak erre; így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kezdek, pusztán a véletlenségen alapszik; s hogy rövid idő alatt már annyira vittem, miszerint kivéve a nyári fákat, oly képességet érzek magamban, hogy nem képzelhetek oly monumentális épületet, amelyet lemásolni képes nem volnék. Ezzel sem elégszem meg, hanem amikor az ide mellékelt téli tájkép 11. sz. e hó 12-én elkészült, örömömben azt fogadtam magamnak, hogy ugyanazt négyszeresítve olajos festékkel lefestem, s azzal még ez év végéig elkészülök. Mély tisztelettel kérem Nagyságodtól azt, valjon lehetséges-e egy hónap alatt, illetve három hét alatt egy ilyen festménnyel kész lenni vagy sem? Ha igen, úgy méltóztassék a móddal megismertetni, mi minden szükséges ehhez, a festéket hol szerezhetem, milyen ecseteket vegyek s hogy kezeljem, t.i. a festéket hígítsam, avagy már készen is kaphatni, milyen vászonra fessek, hogy kell és mivel annak alapot adni, használjam-e a vonalzót és milyet az éles határok húzására, avagy az egész kép szabad kézből készüljön? Továbbá sejtelmem a festészetről, illetve az olajos festék sajátságaira nézve, mit szépítsem a valót, bizony csak az úgynevezett mázolásig (anstreichen) terjed. Végül, hogy kezdjem a munkát, kifeszítsem, avagy leszögezzem, vagy felakasztva úgy fessek a vászonra, mindezek a tapasztalt festő előtt oly kicsiségek, melyekről már rég megfeledkezett, előttem azonban minden új s nincs fogalmam azon mód és eszközökről, melyek segítségével kifejezést adhatnék annak, mi bennem a sötétség fátyolával burkolva életre 6
ébredni vágy. S hogy felébresszem, illetve próbára tegyem magamat, azaz vélt képességet, szükségem van Nagyságod nemes keblére vagyis a magyarázatra. Ha sikerül oly tökélyre vinnem a négyszeresített téli kép kifejezését, hogy azt Nagyságodnak is megmutathatom megbírálás végett; a legnagyobb örömmel, esetleg személyesen is kilátásba helyezem. Megemlítendőnek tartom azt is, ha Nagyságod célszerűbbnek véli az ily elkerülhetetlen szükséges eszközöknek t.i. fehér-fekete szürke színű, esetleg tégla színű festék, ecsetek s a vászonból biztosítékul 2 drb. stb. effélének ízléséhez mérten azonnali megszerzését, csak hálás köszönettel lehetek ily rendkívüli szívességért, amit is, ha esetleg erre kerülne a dolog, puszta utánvétel mellett címemre elküldeni méltóztassék. Fogadja Nagyságod türelméért s esetleg szívességéért őszinte köszönetemet, legmélyebb tisztelettel: Kosztka Tivadar Nagyságos Úr! II Ide mellékelni bátorkodom nagyobbítva azon rajzot, melyet lefesteni szándékozom; s hogy ezen szándékom immár bennem erős határozattá vált, kitűnik abból, hogy jelen tiszteletteljes soraim kíséretében azon ismételt alázatos kéréssel fordulok Nagyságodhoz, 7
miszerint a címét hol szerezhetem meg, a hozzávaló eszközöket velem mielőbb közölni kegyeskedjék. Kérelmem azon részétől, mely a megszerzést s az elküldést ami mindenesetre tőlem, mint idegentől, merész lépés volt, amennyiben az ilyesmi terhes dolog is illeti, ezennel bocsánat esdése mellett elállok, arra azonban, hogy mire figyeljek a festésnél s hogy keverjem és kezeljem azokat, útmutatását, mely reám nézve felette becses volna, tőlem megtagadni ne méltóztassék. Végül megjegyezni bátorkodom azt is, hogy most ugyanezen tájképet négyszeresítem irónnal, s jövő hét elején készen is leend; ha tehát Nagyságodnak ideje engedné addig nekem felelhetni, örömömnek kifejezést alig találhatnék. Egyébként fogadja Nagyságod előlegesen a köszönetemet, mély tisztelettel vagyok Iglón, 1880 december 10-én Kosztka Tivadar III (A m. kir. orsz. mintarajz tanoda igazgatóságától. 1880) Tisztelt Úr! A bizalom, mélyet f. évi november 30-án hozzám intézett levelében irányomban tanúsítani szíveskedett, 8