A Központi Statisztikai Hivatal elnökének 9001/2002. (SK 3.) KSH k ö z l e m é n y e a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. Statisztikai törvény (továbbiakban Stt.) 6. (1) bekezdés f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, valamint a Stt. 6. (2) bekezdésében foglaltak szerint a statisztikai számjel elemeit és nómenklatúráit az alábbiak szerint határozom meg. 1. A statisztikai regiszter részét képező statisztikai számjel felépítését ezen közlemény 1. sz. melléklete tartalmazza. 2. A statisztikai számjel első eleme (1 8. számjegy) a törzsszám, a gazdasági szervezetek egyedi azonosítója. A törzsszámról az adóalanyok egységes azonosítási rendszeréről szóló 8002/1987. (SK 12.) KSH APEH együttes tájékoztató intézkedik. 3. A statisztikai számjel második eleme a gazdasági szervezetnek a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről (TEÁOR) szóló többször módosított 9008/1997. (SK 7.) KSH-közleményben foglaltak szerint megállapított főtevékenysége szakágazatát tartalmazza (9 12. számjegy). 4. A statisztikai számjel harmadik eleme (13 15. számjegy) a gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozása, amelynek nómenklatúráját jelen közlemény 2. sz. melléklete tartalmazza. 5. A statisztikai számjelnek a gazdasági szervezetek székhelye szerinti megyét kifejező negyedik elemének (16 17. számjegy) nómenklatúráját ezen közlemény 3. sz. melléklete tartalmazza. 6. A gazdálkodási formák elemeinek tartalmi meghatározását ezen közlemény 4. sz. melléklete tartalmazza. Ezen közleményben foglaltakat 2002. június 1-jétől kezdődően kell alkalmazni, egyidejűleg a 9027/1993. (SK 13.), a 9002/1995. (SK 2.), a 9004/1998. (SK 5.), valamint a 9013/1999. (SK 10.) KSH-közlemény érvényét veszti. Dr. Mellár Tamás s. k., a KSH elnöke
1. sz. melléklet a 9001/2002. (SK 3.) KSH-közleményhez A statisztikai számjel felépítése 1 8 9 12 13 15 16 17 1 8 törzsszám 9 12 szakágazati kód 13 15 gazdálkodási forma kód 16 17 területi (megye) kód 2
2. sz. melléklet a 9001/2002. (SK 3.) KSH-közleményhez A statisztikai egységek gazdálkodási forma szerinti osztályozása (egységes szerkezetben) * VÁLLALKOZÁS (1, 2) 1 Jogi személyiségű vállalkozás 11 Jogi személyiségű gazdasági társaság 112 Közös vállalat 113 Korlátolt felelősségű társaság 114 Részvénytársaság 115 Európai részvénytársaság 12 Szövetkezet 121 Lakásszövetkezet 122 Takarék- és hitelszövetkezet 124 Mezőgazdasági szövetkezet 125 Európai szövetkezet (SCE) 129 Egyéb szövetkezet 13 Egyéb jogi személyiségű vállalkozás 131 Ügyvédi iroda 132 Oktatói munkaközösség 133 Vízitársulat 134 Víziközmű-társulat 135 Erdőbirtokossági társulat 136 Végrehajtóiroda, végrehajtók közös irodája 137 Közjegyzői iroda 139 Egyéb, máshova nem sorolt jogi személyiségű vállalkozás 2 Jogi személyiség nélküli vállalkozás 21 Jogi személyiség nélküli gazdasági társaság 211 Közkereseti társaság 212 Betéti társaság * A korábbi GFO jegyzékhez képest bekövetkezett változásokat megjelöltük (kék színnel). Érvényes 2005 április 20-tól. Jelölésminták példákkal: Új GFO kódok: 137 Közjegyzői iroda 3
22 Jogi személyiség nélküli egyéb vállalkozás 221 Polgári jogi társaság 222 Művészeti alkotóközösség 224 Építőközösség 225 Társasház 226 Külföldi székhelyű vállalkozás fióktelepe 227 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye 229 Máshova nem sorolt, jogi személyiség nélküli vállalkozás 23 Egyéni vállalkozás 231 Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozás 232 Egyéb engedéllyel rendelkező egyéni vállalkozás 233 Adószámmal rendelkező magánszemély 234 Egyéb piaci termelés KÖLTSÉGVETÉSI SZERV (3) 3 Költségvetési szerv és intézménye (3) 31 Központi költségvetési szerv és intézménye 311 Központi felügyeleti költségvetési szerv 312 Központilag felügyelt költségvetési szerv 32 Helyi, helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv és intézménye 321 Helyi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv 322 Helyi önkormányzat által felügyelt költségvetési szerv 323 Helyi kisebbségi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv 324 Helyi kisebbségi önkormányzat által felügyelt költségvetési szerv 33 Társadalombiztosítási költségvetési szerv 331 Központi társadalombiztosítási költségvetési szerv 332 Társadalombiztosítási költségvetési igazgatási szerv 34 Köztestületi költségvetési szerv 341 Köztestületi felügyeleti költségvetési szerv 342 Köztestület által felügyelt költségvetési szerv 35 Országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv 351 Országos kisebbségi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv 352 Országos kisebbségi önkormányzat által felügyelt költségvetési szerv 4
36 Területfejlesztési tanács és társulás 361 Regionális fejlesztési tanács 362 Térségi fejlesztési tanács 363 Megyei fejlesztési tanács 364 Önkormányzati fejlesztési társulás 365 Kistérségi fejlesztési tanács 366 Többcélú kistérségi társulás NONPROFIT SZERVEZET (5, 6) 5 Jogi személyiségű nonprofit szervezet 51 Párt 511 Párt 52 Egyesület 521 Sportegyesület, sportszövetség, sportági országos szakszövetség 522 Vadászegyesület 523 Horgászegyesület 525 Önkéntes tűzoltó-egyesület 529 Egyéb egyesület 53 Szakszervezet, munkavállalói érdekképviselet 531 Szakszervezet 532 Egyéb munkavállalói érdekképviselet 54 Köztestület 541 Kamara 549 Egyéb köztestület 55 Egyház, egyházi intézmény 551 Egyház 552 Önálló egyházi intézmény 553 Egyház önálló szervezete 554 Egyházak szövetsége 559 Egyéb egyházi szervezet 56 Alapítvány 561 Közalapítvány 562 Közalapítvány intézménye 569 Egyéb alapítvány 5
57 Közhasznú társaság 571 Közhasznú társaság 58 Magánbiztosítás 581 Önkéntes kölcsönös biztosító pénztár 582 Magánnyugdíjpénztár 59 Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet 591 Egyesülés 592 Magyarországi székhelyű európai gazdasági egyesülés 599 Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet 6 Jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet 61 Jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet 611 Külföldi székhelyű vállalkozás kereskedelmi képviselete 69 Egyéb, jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet 691 Egyéb, jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet ÁTMENETI ÉS TECHNIKAI BESOROLÁSOK (7, 8, 9) 7 Egyéb gazdasági szervezet 71 Állami gazdálkodó szervezet 711 Állami vállalat 719 Egyéb állami gazdálkodó szervezet 72 Egyéb vállalat 721 Leányvállalat 722 Egyes jogi személyek vállalata 724 Tröszt 729 Egyéb, máshova nem sorolt vállalat 73 Megszűnt gazdálkodási forma 731 Gazdasági munkaközösség 739 Egyéb megszűnt gazdálkodási forma 6
8 Egyéni (nem piaci) gazdasági tevékenység 81 Egyéni (nem piaci) gazdasági tevékenység 9 Technikai kód 91 Alap 811 Egyéni (nem piaci) gazdasági tevékenység 911 Elkülönített állami pénzalap 912 Fejezeti kezelésű előirányzat 913 Nyugdíjbiztosítási alap 914 Egészségbiztosítási alap 915 Befektetési alap 916 Országos betétbiztosítási alap 917 Magánnyugdíjgarancia-alap 919 Egyéb alap 92 Munkavállalói résztulajdonosi program szervezete 921 Munkavállalói résztulajdonosi program szervezete 93 Egyéb adóalany 931 Egyéb adóalany 94 Külföldi diplomáciai, konzuli testület 941 Külföldi diplomáciai, konzuli testület 95 Gesztorönkormányzat, társulás 951 Gesztorönkormányzat, társulás 7
3. sz. melléklet a 9001/2002. (SK 3.) KSH-közleményhez A gazdasági szervezetek székhelye szerinti megyét kifejező nómenklatúra Budapest 01 Baranya megye 02 Bács-Kiskun megye 03 Békés megye 04 Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05 Csongrád megye 06 Fejér megye 07 Győr-Moson-Sopron megye 08 Hajdú-Bihar megye 09 Heves megye 10 Komárom-Esztergom megye 11 Nógrád megye 12 Pest megye 13 Somogy megye 14 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 15 Jász-Nagykun-Szolnok megye 16 Tolna megye 17 Vas megye 18 Veszprém megye 19 Zala megye 20 8
Megyéhez nem köthető 88 4. sz. melléklet a 9001/2002. (SK 3.) KSH-közleményhez A gazdálkodási formák elemeinek tartalmi meghatározása VÁLLALKOZÁS (1, 2) 1 Jogi személyiségű vállalkozás Az egyes gazdálkodási formák részletes meghatározását a hivatkozott jogszabályok írják le. Tájékoztatásul a legfontosabbnak tartott részeket emeltük ki. 11 Jogi személyiségű gazdasági társaság 112 Közös vállalat (1997. CXLIV. tv.) A közös vállalat a tagok által alapított olyan jogi személyiségű gazdasági társaság, amely kötelezettségeiért elsősorban vagyonával felel. Ha a vállalat vagyona a tartozásokat nem fedezi, a tagok együttesen, vagyoni hozzájárulásuk arányában kezesként felelnek. A vállalatot természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság alapíthatja, illetve tagként a vállalat tevékenységében részt vehet. A közös vállalat a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre a társasági szerződés időpontjára visszamenőleg. 113 Korlátolt felelősségű társaság (1997. CXLIV. tv.) A korlátolt felelősségű társaság olyan jogi személyiségű gazdasági társaság, amely előre meghatározott összegű E kód csak a 91-essel, 93-assal és 94-essel kezdődő gazdálkodásiforma-kóddal együtt alkalmazható 9
törzsbetétekből álló törzstőkével alakul, s a tag kötelezettsége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására terjed ki. A társaság kötelezettségeiért a tag nem felel. Tagjai természetes és/vagy jogi személyek lehetnek. A társaság egyszemélyes is lehet és akkor alapító okirattal, egyébként (többszemélyes alapításkor) társasági szerződéssel alapítható. A társaság a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre, a társasági szerződés időpontjára visszamenőleg. 114 Részvénytársaság (1997. CXLIV. tv.) A részvénytársaság előre meghatározott összegű és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakuló jogi személyiségű gazdasági társaság, ahol a tag (részvényes) kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért a részvényes nem felel. Tagjai természetes és/vagy jogi személyek. Egyszemélyes rt. is alapítható, ill. működő is válhat egyszemélyessé. A részvénytársaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel jön létre, az alapszabály elfogadásának időpontjára visszamenőleg. 115 Európai részvénytársaság (2157/2001/EK rendelet, 2004. XLV. tv., 1997. CXLIV. tv.) Az európai részvénytársaság olyan jogi személyiségű részvénytársaság, amelynek alapítására, szervezetére és működésére a Tanács 2157/2001/EK rendeletét kell alkalmazni a 2004. évi XLV. törvényben foglaltakkal együtt. Az európai részvénytársaság alapítására azon tagállamnak a nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkozó jogszabályai vonatkoznak, mely tagállamban az európai részvénytársaság létrehozza a székhelyét. Az európai részvénytársaság a cégnyilvántartásba történő bejegyzés napján jön létre. A részvénytársaság cégbejegyzésére, valamint törlésére vonatkozó adatoknak a Cégközlönyben történő közzétételét követő 30 napon belül a cégbíróság intézkedik az adatoknak az Európai Közösségek hivatalos Lapjában történő nyilvánosságra hozataláról az Európai Unió hivatalos közlemények közzétételéért felelős hivatalához történő megküldés útján. 12 Szövetkezet 121 Lakásszövetkezet (1992. I. tv., 1996. XXXII. tv., 2000. CXLI. tv.) A lakásszövetkezet (a lakás, a nyugdíjasházi, az üdülő, a személygépkocsi-tároló, a műhely, vagy az üzlethelyiség-építő és -fenntartó szövetkezet) közhasznú tevékenységet ellátó, jogi személyiségű kommunális szervezet. A tagok természetes 10
és/vagy jogi személyek lehetnek. A lakásszövetkezet a vagyonával felel az alaptevékenységéből (építés, üzemeltetés, felújítás) eredő tartozásaiért, ha az nem fedezi a tartozást, a tagok, tulajdonosok pótbefizetésre kötelezhetők. A lakásszövetkezet cégbírósági bejegyzéssel jön létre. 122 Takarék- és hitelszövetkezet (1992. I. tv.,1996. CXII. tv.,1996. XXXII. tv., 2000. CXLI. tv.) Az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, a tagok saját gazdálkodása eredményességének előmozdítását szolgáló, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet. Szövetkezetet természetes személyek és a 2000. CXLI. tv.-ben meghatározott korlátozásokkal jogi személyek alapíthatnak. Tevékenysége alapvetően a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény alapján meghatározott kivételekkel betét elfogadására és hitelnyújtásra irányul, elsősorban tagjaik, illetve természetes személyek körében. A hitelszövetkezet tevékenységét a pénzváltás kivételével csak saját tagjai körében végezheti. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélye szükséges a hitelintézet alapításához. Cégbírósági bejegyzéssel jön létre. 124 Mezőgazdasági szövetkezet (1992. I. tv., 1996. XXXII. tv., 2000. CXLI. tv.) Az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, a tagok saját gazdálkodása eredményességének előmozdítását szolgáló, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet. Szövetkezetet természetes személyek és a 2000. CXLI. tv.-ben meghatározott korlátozásokkal jogi személyek alapíthatnak. Tevékenységi köre döntően a mezőgazdaságra, erdőgazdálkodásra és halászatra terjed ki. Cégbírósági bejegyzéssel jön létre. 125 Európai szövetkezet (SCE) (Tanács 1435/2003/EK rendelete, 2006. LXIX. tv., 2006. X. tv., 2006. IV. tv., 2006. V. tv.) Az európai szövetkezet (SCE - European Cooperative Society) alapvető célja tagjai szükségleteinek kielégítése és tagjai gazdasági és szociális tevékenységeinek fejlesztése, különösen a tagokkal kötött olyan megállapodások útján, amelyek célja árukkal vagy szolgáltatásokkal való ellátás, illetve az SCE tevékenysége jellegének megfelelő munka elvégzése, vagy megbízások adása, továbbá tagjai szükségleteinek oly módon történő kielégítése, hogy fenti módon előmozdítja tagjainak gazdasági tevékenységekben, egy vagy több SCE-ben és/vagy nemzeti szintű szövetkezetekben való részvételét. Tevékenységét leányvállalatán keresztül is elláthatja. Az SCE jogi személyiséggel rendelkezik 11
Az SCE legalább két különböző tagállamban honos természetes személyek, vagy természetes személyek és/vagy valamely tagállam joga alá tartozó szervezetek által, szövetkezetek egyesülésével, továbbá valamely tagállam joga szerint alapított szövetkezet átalakulásával alapítható. A tagok önállóságukat megőrizve belső megállapodások révén törekednek gazdasági és társadalmi tevékenységük fejlesztésére. 129 Egyéb szövetkezet (1992. I. tv., 1996. XXXII. tv., 2000. CXLI. tv.) Az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, a tagok saját gazdálkodása eredményességének előmozdítását ideértve a természetes személy tagok fogyasztását is, illetve esetenként tagjai, munkavállalói és azok hozzátartozói kulturális, oktatási, szociális szükségletei kielégítését szolgáló, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet. Szövetkezetet természetes személyek és a 2000. CXLI. tv.-ben meghatározott korlátozásokkal jogi személyek alapíthatnak. Tevékenységi köre döntően a 121 124 csoportoknál meg nem nevezett tevékenységi területekre terjed ki. Cégbírósági bejegyzéssel jön létre. 13 Egyéb jogi személyiségű vállalkozás 131 Ügyvédi iroda (1998. IX. tv., 1983. 3. tvr.; 2003. XV.tv. ) Ügyvédi irodát egy vagy több ügyvéd alapíthat. Az iroda jogi személy és az Ügyvédi kamara által az ügyvédi irodák névjegyzékébe való felvétellel jön létre. 132 Oktatói munkaközösség (36/1990. (II.28.) Mtr.) Oktatás céljából a megfelelő képesítéssel rendelkező természetes személyek oktatói munkaközösséget alapíthatnak, amely jogi személy. Pl. zeneoktatói, társastánc-tanítói, nyelvoktatói stb. munkaközösség. A munkaközösség kötelezettségeiért saját vagyonával felel. Az oktatói munkaközösség társas vállalkozás, cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. 133 Vízitársulat (1995. LVII. tv.,120/1999. (VIII.6.) Korm.r.) A vízitársulat tagjai az érdekeltségi területen ingatlantulajdonnal rendelkező vagy az ingatlant egyéb jogcímen használó természetes és jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok. A társulat tagjai kötelesek a társulat közfeladatai ellátásának költségeihez az érdekeltségi egység arányában hozzájárulni. A társulat közfeladatként helyi vízrendezési és vízkár-elhárítási feladatokat lát el. Közcélú mezőgazdasági vízhasznosítási létesítményeket hozhat létre, az alapszabályban meghatározott közfeladatait 12
elősegítő vállalkozási tevékenységeket is folytathat. Jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet, cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. 134 Víziközmű-társulat (1995. LVII. tv., 120/1999. (VIII.6.) Korm.r.) A társulat tagjai az érdekeltségi területen ingatlantulajdonnal rendelkező vagy az ingatlant egyéb jogcímen használó természetes és jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok. A társulat tagjai kötelesek a társulat közfeladatai ellátásának költségeihez az érdekeltségi egység arányában hozzájárulni. A társulat közfeladatként a település, az együttesen ellátható települések belterületi, illetve lakott területi részének közműves vízellátását, szennyvízelvezetését, szennyvíztisztítását, káros vizek elvezetését szolgáló vízilétesítményeket hoz létre, illetve fejleszt. Cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. Jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet. 135 Erdőbirtokossági társulat (1994. XLIX. tv., 1997. CXLIV. tv.) Az ingatlan-nyilvántartás szerint erdő művelési ágban nyilvántartott egy vagy több földrészlet tulajdonosai által az erdőgazdálkodási tevékenységgel összefüggő, valamint az ahhoz kapcsolódó feladatok ellátása céljából létrehozott jogi személyiségű gazdálkodó szervezet. A társulat kizárólag erdőgazdálkodási és ahhoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységet folytathat. Legkevesebb két erdőtulajdonos alapíthatja. Tíz főnél kevesebb alapító tag a társulatot szerződéssel hozza létre. Egyébként a társulat alapítását az alapító közgyűlés határozza el, és az alapszabályt okiratba kell foglalni. A tagok társulati érdekeltségét a társulati vagyonból való részesedésük határozza meg, amely ezzel arányos szavazati jogot biztosít a társulat közgyűlésén és kifejezi az erdőn fennálló használat mértékét (használati illetőség). A társulat tagjairól névjegyzéket vezet, amely tartalmazza a tag nevét (cégét), lakhelyét (telephelyét), tulajdona mértékét, valamint az őt megillető szavazatok számát. A társulat a cégbírósági bejegyzéssel jön létre. 136 Végrehajtóiroda, végrehajtók közös irodája (1994. LIII. tv.) A végrehajtói iroda határozatlan időre alapított, jogi személyiséggel rendelkező szervezet. A végrehajtói iroda alapítására, nyilvántartására, működésére, ellenőrzésére, megszűnésére és tagjainak felelősségére a korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó szabályok érvényesek. A végrehajtók önkormányzati szerve: a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara 13
(röviden kamara). Végrehajtói iroda alapításához a kamara engedélye szükséges (alapítási engedély). Az azonos székhelyre kinevezett két vagy több végrehajtó közös irodában is végezheti tevékenységét. A közös iroda létesítését a kamara engedélyezi. Mindkét iroda cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. 137 Közjegyzői iroda (39/2004 (XII.21.) IM rendelet; 1991. XLI. tv.) A közjegyző köteles a tevékenységét a székhelyén levő irodában végezni. A közjegyzői iroda a közjegyzői tevékenység végzésének elősegítésére határozatlan időre alapított, jogi személyiséggel rendelkező szervezet. Alapításához és működéséhez szükséges külső anyagi források bevonása során a közjegyzők jogalkalmazói tevékenységének jellegére figyelemmel speciális garanciális rendelkezések érvényesülnek, mint például a tagság létesítéséhez megállapított feltételrendszer, szavazati jog szabályozása, vagy az, hogy társas formában történő működés nem érinti a közjegyzői tevékenység hatósági jellegét. Az iroda alapítására, nyilvántartására, működésére, ellenőrzésére és megszűntetésére, továbbá tagjainak a gazdálkodással kapcsolatos felelősségére a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. Törvénynek a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Közjegyzői iroda alapításához a területi kamara elnökségének engedélye szükséges. A közjegyzői iroda működését a területi a kamarai nyilvántartásba vételt követően kezdheti meg. 139 Egyéb, máshova nem sorolt jogi személyiségű vállalkozás Ide tartozik a 131 136 csoportokba nem sorolható egyéb jogi személyiségű vállalkozás. 14
2 Jogi személyiség nélküli vállalkozás 21 Jogi személyiség nélküli gazdasági társaság 211 Közkereseti társaság (1997. CXLIV. tv.) A közkereseti társaság társasági szerződéssel létrehozott jogi személyiség nélküli társaság. Tagjai korlátlan és egyetemleges felelősségük mellett folytatnak közös gazdasági tevékenységet, és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsátják. A tagok természetes és/vagy jogi személyek lehetnek. A társaság cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. 212 Betéti társaság (1997. CXLIV. tv.) Társasági szerződéssel létrehozott, jogi személyiség nélküli társaság. Tagjai üzletszerű, közös gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, hogy legalább egy tag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges, míg legalább egy másik tag (kültag) csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betétje szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban nem felel. A tagok természetes és/vagy jogi személyek lehetnek, költségvetési szervezet csak felügyeleti szervének hozzájárulásával lehet beltag. A betéti társaságnak legalább egy beltagjának és legalább egy kültagjának kell lennie. A társaság cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. 22 Jogi személyiség nélküli egyéb vállalkozás 221 Polgári jogi társaság (1959. IV. tv., 1997. CXLIV. tv.) Polgári jogi társaságot legalább két tag társasági szerződése hozza létre a tagok gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében, vagyoni hozzájárulással vagy anélkül. A vagyoni hozzájárulás közös tulajdonná válik és a tagok felelőssége egyetemleges. A tagok természetes és/vagy jogi személyek. A tagok személyes közreműködésre kötelesek, kivéve, ha a társaságnak jogi személy tagja is van, és a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy e tag csak vagyoni hozzájárulásra köteles. 222 Művészeti alkotóközösség (1989. II. tv.) Az alkotóközösség a tagok művészi tevékenységének támogatása, tevékenységük anyagi feltételeinek biztosítása, valamint a tagok műveinek forgalomba hozatala céljából alakult társadalmi szervezet. Az alkotóközösség csak a tagjai által
készített műveket jogosult forgalomba hozni, továbbá a művek felhasználására megállapodást kötni. Bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. 224 Építőközösség (1959. IV. tv.) Az építőközösség a lakóházépítésben részt vevő építtetőknek írásba foglalt építőközösségi szerződéssel, abból a célból alakított szervezete, hogy a tagok lakó- vagy más épületet építsenek fel. Az építőközösség nem jogi személy. Az építőközösségben a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy épület felépítése végett együttműködnek, és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást közös rendelkezésre bocsátják. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a felépített épületre társasháztulajdont hoznak létre. Az építőközösség megszűnik, ha az építés befejeződött és a tagok a tulajdoni viszonyaikat (társasháztulajdon létesítésével, lakásfenntartó szövetkezet alapításával vagy más módon) rendezték vagy megszüntetését a tagok közösen elhatározták. 225 Társasház (1997. CLVII. tv.) A társasháztulajdon alapján a tulajdonostársaknak az épület fenntartására, felújítására alapító okirattal létrehozott szervezete, amely gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat, viseli a közös tulajdon terheit. A közösség szerveit, azok hatáskörét, jogait és kötelességeit, a közös költség viselésének szabályait ha azokat nem az alapító okirat tartalmazza a közösség szervezeti-működési szabályzata állapítja meg. 226 Külföldi székhelyű vállalkozás fióktelepe (1997. CXXXII. tv.) Ide tartozik a külföldi vállalkozás jogi személyiséggel nem rendelkező, gazdálkodási önállósággal felruházott olyan szervezeti egysége, amelyet önálló cégformaként a belföldi cégnyilvántartásban a külföldi vállalkozás fióktelepeként bejegyeztek. A vállalkozási tevékenységet a cégbejegyzést követően kezdheti meg, és nem folytathat a külföldi vállalkozás, illetve más devizakülföldi nevében képviseleti és ügynöki tevékenységet. A fióktelep devizabelföldinek minősül. A fióktelep cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre. 227 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye (39/2004 (XII.21.) IM rendelet; 1997. CXLV. tv.) A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének nyilvántartásba vételére, illetve nyilvántartására a Fővárosi Bíróság mint cégbíróság rendelkezik hatáskörrel és kizárólagos illetékességgel. Nem önálló jogalany. A telephely esetében a kötelezően feltüntetendő adatok esetében csak az úgynevezett általános adatok egy részét kell 16
bejegyezni. A telephely önálló cégjegyzékszámmal, adószámmal, statisztikai számjellel rendelkezik. A cégjegyzék tartalmazza a telephely főtevékenységét a KSH által kiadott nómenklatúra szerint. A cégjegyzék a telephely anyacége, az európai gazdasági egyesülés tekintetében is tartalmazza az alapvető információkat (pl. neve, székhelye, telephely szerinti állam betűjele). 229 Máshova nem sorolt, jogi személyiség nélküli vállalkozás Ide tartozik a 221 226 csoportokba nem sorolható jogi személyiség nélküli egyéb vállalkozás. 23 Egyéni vállalkozás 231 Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozás (1990. V. tv., 1998. LXXII. tv.) Egyéni vállalkozás a devizajogszabályok szerint belföldinek minősülő természetes személy vagy a devizajogszabályok szerint külföldinek minősülő külföldi állampolgár gazdasági célú letelepedése esetén külön törvény alapján folytatott gazdasági tevékenysége. E törvény alkalmazásában gazdasági tevékenység az üzletszerűen ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából, rendszeresen folytatott termelő- vagy szolgáltatótevékenység. Az egyéni vállalkozás vállalkozói igazolvány birtokában gyakorolható. Az egyéni vállalkozó a tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával, korlátlanul felel. Természetes személy csak egy egyéni vállalkozást alapíthat, és egyidejűleg nem lehet gazdasági társaságnak korlátlanul felelős tagja. Az egyéni vállalkozó kérelmére a cégjegyzékbe egyéni cégként bejegyezhető. Az egyéni cég a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá vagy egyszemélyes részvénytársasággá alakulhat át. Az egyéni cég nem jogi személy. 232 Egyéb engedéllyel rendelkező egyéni vállalkozás (1995. CXVII. tv.) Egyéni vállalkozásnak minősül, ha a magánszemély külön jogszabály alapján egészségügyi és szociális vállalkozást, orvosi, klinikai, szakpszichológusi, továbbá magánállatorvosi, illetve egyéb egészségügyi, szociális vagy gyógyszerészi magán-tevékenységet folytat; vagy az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépését megelőző jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősül; vagy jogi személy részlegét szerződéses rendszerben üzemelteti, vagy ügyvéd, egyéni szabadalmi ügyvivő, közjegyző; vagy a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerinti önálló bírósági végrehajtó. 17
233 Adószámmal rendelkező magánszemély Egyéni vállalkozásnak nem minősülő, de adószámmal rendelkező, az általános forgalmi adó hatálya alá tartozó magánszemély, vagy az adószám kiváltására kötelezett magánszemély (pl. magánháztartás alkalmazottat foglalkoztat) tartozik ide. 234 Egyéb piaci termelés (1995. CXVII. tv.) Az a termékelőállítás, amelyet a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemély saját gazdaságában folytat, és ennek igazolására őstermelői igazolvánnyal rendelkezik. KÖLTSÉGVETÉSI SZERV (3) 3 Költségvetési szerv és intézménye (3) 31 Központi költségvetési szerv és intézménye 311 Központi felügyeleti költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 1997. CXLVI. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) Olyan jogi személy, amely a társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgáló, jogszabályban, határozatban, alapító okiratban (a továbbiakban együtt: alapító okirat) meghatározott állami feladatokat alaptevékenységként, nem haszonszerzés céljából, az alapító okiratban megjelölt szerv szakmai és gazdasági felügyelete mellett, az alapító okiratban rögzített illetékességi és működési körben, feladatvégzési és ellátási kötelezettséggel végzi. Ide tartoznak: a minisztériumok, a központi költségvetésben fejezettel rendelkező államhatalmi, igazgatási és országos hatáskörű szervezetek, ideértve a Munkaerő-piaci Alapból finanszírozott munkaerő-piaci szervezetet is, valamint más, külön jogszabályban meghatározott szervezetek. A költségvetési szervezet a jogszabállyal alapított költségvetési szervet kivéve a Pénzügyminisztérium által vezetett nyilvántartásba történő bejegyzéssel az alapító okiratban meghatározott hatállyal jön létre, és a nyilvántartásból a megszüntető jogszabály rendelkezése szerint vagy az okiratban meghatározott hatállyal való törléssel szűnik meg. 18
312 Központilag felügyelt költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) Állami feladatokat az alapító okiratban meghatározott körben és kötelezettséggel végző, meghatározott szervezet felügyelete alatt álló, önálló költségvetési szervezet. Alapító okirattal és a költségvetés alapján gazdálkodó szervek törzskönyvi nyilvántartásába való bejegyzéssel, jogi személyként jön létre. 32 Helyi, helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv és intézménye 321 Helyi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) Ide tartozik a helyi önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerveként működő fő-, polgármesteri hivatal, megyei önkormányzati hivatal, körjegyzőség, közös képviselő-testület hivatala (a továbbiakban együtt: önkormányzati hivatal). 322 Helyi önkormányzat által felügyelt költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 1997. CXXXV. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) A helyi önkormányzat képviselő-testülete felügyelete alá tartozó, a 321-es csoportba nem sorolható, ill. az önkormányzat által meghatározott tevékenységi körre alapított, működtetett és ellenőrzött, önálló jogi személyiségű költségvetési szerv, beleértve a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv. alapján jogi személyiséggel rendelkező társulásokat is. 323 Helyi kisebbségi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv.,1993. LXXVII. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) A helyi kisebbségi önkormányzat a feladatmutatók szerint járó normatív hozzájárulásokból és támogatásokból finanszírozza és látja el a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. 324 Helyi kisebbségi önkormányzat által felügyelt költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv.,1993. LXXVII. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) A helyi kisebbségi önkormányzat felügyelete alá tartozó, a 323-as csoportba nem sorolható, önálló jogi személyiségű költségvetési szerv. 19
33 Társadalombiztosítási költségvetési szerv 331 Központi társadalombiztosítási költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 1998. XXXIX. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) A társadalombiztosítás központi hivatali szervei: a kötelező nyugdíjbiztosítással, egészségbiztosítással kapcsolatos feladatokat ellátó, költségvetési rend szerint működő, önálló jogi személyiségű Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amelyek ellátják a Nyugdíjbiztosítási, illetve Egészségbiztosítási Alap kezelését és a jogszabályban meghatározott egyéb feladatokat. 332 Társadalombiztosítási költségvetési igazgatási szerv (1992. XXXVIII. tv., 1998. XXXIX. tv.,1999. CIX. tv., 217/1998. (XII. 30.) Korm.r.) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár igazgatási szervei, amelyek a kötelező nyugdíj- és egészségbiztosítással kapcsolatos feladatokat ellátó, költségvetési rend szerint működő, önálló jogi személyiségű szervek. Az Országos Nyugdíjbiztosí-tási Főigazgatóság igazgatási szervei: a fővárosi és megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságok és ezek kirendeltségei, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár igazgatási szervei: a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság, az Újságíró Tagozat, az Országos Orvosszakértői Intézet, a fővárosi és megyei egészségbiztosítási pénztárak és ezek kirendeltségei. 34 Köztestületi költségvetési szerv 341 Köztestületi felügyeleti költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 217/1998. (XII. 30) Korm.r.) A nem gazdasági társaság formájában működtetett, költségvetési köztestületek felügyeleti szervei. 342 Köztestület által felügyelt költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 217/1998. (XII. 30) Korm.r.) A köztestületek nem gazdasági társaság formájában működtetett, általuk felügyelt szervei. szerv 35 Országos kisebbségi önkormányzati költségvetési 351 Országos kisebbségi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv (1992. XXXVIII. tv., 217/1998. (XII. 30) Korm.r.) Az országos kisebbségi önkormányzatok által létrehozott, jogi személyiségű költségvetési szervezet. 20