1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

1. 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK Az 1994. szeptember 1-jén hatályba lépett, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény a negyedik átfogó, önálló jogszabály a magyar jogban, amely a bírósági végrehajtással foglalkozik. A kiegyezéssel kapcsolatos alkotmányos átalakulást követően először a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában született 1868. évi LIV. törvénycikk Hetedik és Nyolcadik címe foglalkozott először átfogóan a végrehajtási eljárással. A biztosítási intézkedésekről szóló Hetedik Cím külön szabályozta a zárlat (324 337. ) és a biztosítás (338 344. ) intézményét. A végrehajtásról szóló Nyolcadik Cím már elkülönülten szabályozta a végrehajtás elrendelésének és foganatosításának általános szabályait (345 380. ), az ingóságokra folytatott végrehajtást (381 412. ), az ingatlanokra folytatott végrehajtást (413 462. ), valamint a tulajdoni és elsőbbségi igényeket (463 474. ). Az első önálló, átfogó végrehajtási jogszabály a végrehajtási eljárásról szóló 1881. évi LX. törvénycikk volt, amely felváltotta ugyan az 1868. évi LIV. törvénycikk Hetedik és Nyolcadik Címében foglalt szabályozást, de szabályozási anyagának jó részét és szerkezetének főbb vonalait továbbvitte. Az 1881. évi LX. törvénycikk a végrehajtás elrendelésének és foganatosításának általános szabályaival (1 42. ) indított, majd külön címben foglalkozott a készpénzbeli követelések behajtásával (43 213. ) [ezen belül is elkülönítetten az ingóságokra vezetett végrehajtás (47 134. ) és az ingatlanokra vezetett végrehajtás (135 207. ) és az ingatlanok haszonélvezetére vezetett végrehajtás (208 213. ) szabályaival], a végrehajtás egyéb nemeivel (214 222. ) és a biztosítási intézkedésekkel (223 254. ) [ezen belül is elkülönülten a biztosítási végrehajtással (223 236. ) és a zárlattal (237 254. )]. Az 1881. évi LX. törvénycikk elfogadását követően csaknem hetvenöt évig maradt hatályban; ezt részben korszerű, előremutató szabályozásának köszönhette, amely kisebb-nagyobb módosításokkal alkalmassá tehető volt a változó viszonyok közötti alkalmazásra. Így például az 1881. évi LX. törvénycikk már utalt a közjegyzői okiratok végrehajthatóságára is (2. ötödik bekezdés), azonban annak szabályait külön jogszabály, az 1874. évi XXXV. törvénycikk szabályozta. Az 1881. évi LX. törvénycikk később egyre nagyobb jelentőségre szert tevő újítása volt, hogy viszonylag részletes szabályokat (54 64. ) tartalmazott az ingóságként végrehajtás alá vonható munkabérek, illetmények, nyugdíjak és segélyek kapcsán érvényesülő korlátozások és mentességek tárgyában. 7

1. Az 1881. évi LX. törvényt az I. világháborút megelőzően háromszor is módosították. Először a végrehajtási eljárásról szóló 1881:LX. tc. módosítása és kiegészítése tárgyában elfogadott 1908. évi XLI. törvénycikk, amely újraszabályozta a végrehajtás alóli mentességek körét és az árverés szabályait. Másodszor az egyes igazságügyi szervezeti és eljárási szabályok módosításáról szóló 1912. évi VII. törvénycikk 26 28. -ai, amelyek azonban csak kis mértékben módosították a végrehajtás elrendelése, az árverés és a zárlat foganatosításának szabályait. Harmadszor a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk életbeléptetéséről szóló 1912. évi LIV. törvénycikk Második Címe, amely a Pp. hatálybalépésére tekintettel újraszabályozta különösen a végrehajtható okiratok körét, a hatásköri és illetékességi szabályokat, a végrehajtás elrendelésének egyes szabályait, a jogorvoslatokat, és a biztosítási intézkedés elrendelésének feltételeit. A két világháború között az 1881. évi LX. törvényt ugyancsak három ízben módosították. Először a polgári eljárás és az igazságügyi szervezet módosításáról szóló 1925. évi VIII. törvénycikk, amely egyebek mellett lehetővé tette, hogy a tartásdíjat a mentes járandóságokból is le lehessen vonni, kismértékben módosította a végrehajtás és a felosztás, valamint az ingatlan haszonélvezetére vezetett végrehajtás szabályait. Másodszor a bírói végrehajtásra vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről szóló 1929. évi XIV. törvénycikk, amely a munkabér, szolgálati illetmény és egyéb járandóság végrehajtás alá vonásának szabályait módosította. Harmadszor pedig a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. törvénycikk, amely egyebek mellett előzetesen végrehajthatóvá nyilvánította a bírósági egyezséget, jelentősen módosította a végrehajtás elrendelése, a foglalás és az ingatlanárverés szabályait. A végrehajtási eljárás tekintetében már ekkor számos különös szabályt határoztak meg rendeleti szintű szabályok. A II. világháborút követően mind több, különös végrehajtási szabályt tartalmazó minisztertanácsi rendelet született, amelyek (egyes rendelkezései) az 1881. évi LX. törvénycikk rendelkezéseit módosították, különösen a munkabér és más járandóság végrehajtás alá vonhatósága körében [ 3050/1949. (IV. 3.) Kormányrendelet; 4250/1949. (IX. 24.) MT rendelet; 4347/1949. (XII. 17.) MT rendelet; 21/1951. (I. 30.) MT rendelet, 25/1951. (I. 27.) MT rendelet; 30/1951. (I. 30.) MT rendelet; 54/1953. (XI. 28.) MT rendelet; 25/1954. (IV. 10.) MT rendelet], illetve alkalmazási körét szűkítették, kivonva hatálya alól a gazdasági élet szereplőit [2550/1949. (III. 19.) Kormányrendelet 17., 110/1950. (IV. 15.) MT rendelet, 60/1952. (VII. 6.) MT rendelet], továbbá a végrehajtási eljárás új módozatait (közvetlen letiltás, pénzforgalmi úton történő behajtás) vezették be [7/1953. (II. 8.) MT rendelet; 207/1951. (XII. 8.) MT rendelet]. E szerteágazó jogi szabályozás és az 1881. évi LX. törvénycikk helyébe 1955. szeptember 1-i hatállyal a bírósági végrehajtásról szóló 1955. évi 21. törvényerejű rendelet lépett. E szabályozást utóbb kiegészítette a közvetlen bírósági (közjegyzői) letiltásról és a tartásdíjak behajtásának egyszerűsítéséről szóló 1957. évi 56. törvényerejű rendelet. Az 1955. évi 21. törvényerejű rendeletet kismértékben elsősorban a végrehajtási jog elévülése kapcsán módosította a Polgári Törvénykönyv által érintett egyes jogszabályok módosításáról, illetőleg kiegészítéséről szóló 1960. évi 12. törvényerejű rendelet, majd 1961. június 1-i hatállyal a bírósági végrehajtás szabályainak módosításáról szóló 1961. évi 9. törvényerejű 8

rendelet, amely számos ponton módosította és korszerűsítette az 1955. évi 21. törvényerejű rendelet szabályait, végül az ingatlan-végrehajtás egyes részletszabályai tekintetében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet. Az 1955. évi 21. törvényerejű rendelet helyébe 1980. január 1-jei hatállyal a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet lépett, amely sok tekintetben jóval egyszerűbb és kevésbé részletes szabályozást vezetett be, ugyanakkor ez volt az első jogszabály, amely a törvény elején rögzítette célját és alapelveit. A 80-as és 90-es években bekövetkező gazdasági, társadalmi és alkotmányos változások következtében az 1979. évi 18. törvényerejű rendeletet elődeivel szemben igen gyakran, közel egy tucatszor módosították (1984. évi 33. törvényerejű rendelet; 1986. évi 33. törvényerejű rendelet; 1987. évi 11. törvényerejű rendelet; 1988. évi XIII. törvény; 1989. évi VII. törvény; 1991. évi XX. törvény; 1991. évi LXXVII. törvény; 1992. évi II. törvény; 1992. évi XXII. törvény; 1992. évi LXVIII. törvény; 1993. évi LXXVIII. törvény), de szabályozási anyagát és szerkezetét a 90-es évek elejére még így is korszerűtlennek ítélték. Az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 1994. augusztus 31-ig volt hatályban, amikor felváltotta a jelenleg is hatályos, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény. 1. 9

1. I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az alapvető rendelkezések szerepeltetése a Vht. elején az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet újítása volt; mind az 1881. évi LX. törvény, mind az 1955. évi 21. törvényerejű rendelet a végrehajtható okiratokra vonatkozó szabályozással kezdődött. Az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet szintén az Alapvető rendelkezések címet viselő I. fejezete külön cím alatt tartalmazta a törvényerejű rendelet célját, illetve az általános elveket. A hatályos Vht. I. fejezete ezzel szemben három alcímet tartalmaz: A törvény alkalmazási köre (Vht. 1 4. ), A végrehajtási kényszer alkalmazása (Vht. 5 8. ) és a A polgári perrendtartás alkalmazása (Vht. 9. ). A törvény alkalmazási köre 1. A bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell végrehajtani. Áttekintés 1. A Vht. tárgyi hatálya 2. Végrehajtható határozatok és végrehajtható okiratok 1. A Vht. tárgyi hatálya A Vht. 1. -a a törvény tárgyi hatályára vonatkozó általános szabályt határozza meg. A Vht. 1. -a szerint a törvény szabályai elsődlegesen a bírósági végrehajtásra terjednek ki. Ennek kapcsán emlékeztetnünk kell arra, hogy noha az 1881. évi LX. törvény még a végrehajtási eljárásról címet viselte, 1. -ának h) pontja már használta a bírói végrehajtás fogalmát. A bírósági végrehajtás olyan végrehajtás, amelyet a bíróság foganatosít, és fogalma a közigazgatási valamint az adóvégrehajtás fogalmával állítható szembe, amelyek esetén a végrehajtási cselekményeket a közigazgatási hatóság, illetve az adóhatóság foganatosítja. A Vht. 225. -ának (2) bekezdése szerint ugyanis a végrehajtó eljárása mint polgári nemperes eljárás a bíróság eljárásával azonos. Ez a szabály az 1994. évi LIII. törvény hatálybalépése előtt magától értetődő volt, hiszen a végrehajtó a bírósággal állt szolgálati jogviszonyban, így eljárása minden tekintetben ideértve a végrehajtói jogkörben okozott 10

kárért való felelősséget is a bíróság eljárásának minősült. Az 1994. évi LIII. törvény hatálybalépése e téren jelentős változást hozott az által hogy a bírósági végrehajtók a törvényszéki (korábban: megyei bírósági) végrehajtók kivételével nagyrészt önállósultak. Az önálló bírósági végrehajtók nem állnak szolgálati viszonyban azzal a bírósággal, amely mellé kinevezték őket, ezért például díjazásban az általuk végzett tevékenységtől függően a felektől és nem a bíróságtól részesülnek, az eljárásuk során okozott károkért személyükben felelnek. Noha a végrehajtók fegyelmi ügyeiben továbbra is a Budapest Környéki Törvényszék, illetve a Kúria mellett szervezett fegyelmi bíróságok járnak el (Vht. 270. ), az önálló bírósági végrehajtók ügyvitelének, hivatali működésének és magatartásának rendszeres ellenőrzése már a kamara feladata [Vht. 230. (3) bekezdés]. Az önálló bírósági végrehajtók tehát lényegében egyéni vagy társas vállalkozóként (t. i. végrehajtói iroda tagjaként) járnak el. Ezzel szemben a törvényszéki végrehajtók (végrehajtó-helyettesek, végrehajtó-jelöltek) a törvényszékkel igazságügyi alkalmazotti viszonyban álló bírósági tisztviselőként változatlanul a bíróság alkalmazásában állnak (Vht. 256 257. ), a bíróságtól az Iasz.-ban rögzítettek szerinti illetményben részesülnek, és az eljárásuk során okozott károkért személyükben nem felelnek. Noha a Vht. fogalomhasználata többek között éppen a fentebb említett 225. (2) bekezdése e tekintetben nem teljesen következetes, elméletben a végrehajtás éppúgy megkülönböztethető a végrehajtási eljárástól, mint a felszámolás a felszámolási eljárástól. E szerint a végrehajtás azon cselekmények (ti.: a végrehajtási cselekmények) összessége, amelyek célja a végrehajtandó követelés tényleges teljesítésének hatósági úton történő kikényszerítése, míg a végrehajtási eljárás a végrehajtás elrendeléséhez és foganatosításához kapcsolódó nemperes eljárás. Ennek a különbségtételnek valójában éppen a bírósági végrehajtók önállósulása folytán lett gyakorlati jelentősége. Míg a végrehajtási eljárás (a végrehajtás elrendelése, a végrehajtás megszüntetése, korlátozása, felfüggesztése, a végrehajtás elrendelésével és foganatosításával kapcsolatos jogorvoslatok elbírálása) a bíróság (kivételesen a közjegyző) hatáskörébe tartozik, addig maga a végrehajtás (foganatosítása) fő szabályként a végrehajtó hatáskörébe tartozó hatósági eljárás. A Vht. 1. -a meghatározza a bírósági végrehajtás alkalmazási körét is. E szerint bírósági végrehajtásra tartozik a bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatainak, továbbá egyes okiratokon alapuló követelések végrehajtása. A bírósági végrehajtás alapjául szolgáló határozatok körét a Vht. a későbbiekben részletesen szabályozza, ezért itt bővebben nem szükséges szólnunk erről. Ki kell azonban emelnünk, hogy már az 1881. évi LX. törvény is e körbe sorolta a polgári bíróságok határozatai mellett a választottbíróságok végrehajtható határozatait, a büntetőbíróságok vagyoni marasztalást tartalmazó határozatait és a végrehajtható közjegyzői okiratokat (1881. évi LX. törvény 1. ). 2. Végrehajtható határozatok és végrehajtható okiratok A Vht. 1. -ában szereplő határozatok és okiratok megkülönböztetése az 1955. évi 21. törvényerejű rendelet 1. -ának (2) bekezdésére megy vissza, amely szerint végre- 1. 11

2. hajtható okirat a bíróság által kiállított Végrehajtási lap és az olyan okirat volt, amelyet a közjegyző Végrehajtási záradék -kal látott el. A végrehajtási lapot pedig az 1955. évi 21. törvényerejű rendelet 2. és 3. -a alapján mindig valamilyen határozat a 2. szerint hazai bírósági határozat vagy (jóváhagyott egyezség), a 3. -a szerint választottbírósági, döntőbizottsági, egyeztetőbizottsági vagy külföldi bíróság által hozott határozat (jóváhagyott egyezség) alapján állították ki. A végrehajtható okiratok e kettősségét az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet is átvette; annak módosításai azonban a végrehajtási lap alapjául szolgáló határozatok körét kibővítették. A hatályos szabályozás azonban korántsem ilyen következetes, hiszen van olyan záradékolható okirat, amely a jogvitát elbíráló más szerv határozata fogalma alá vonható, például a jegyzőnek a birtokvitában hozott, az elmaradt haszon, a kár és a költség megtérítésére kötelező határozata (Vht. 22. a) pont), amely a birtokháborítással kapcsolatos polgári jogvita tárgyában hozott határozat, és mint ilyen az 1979. évi 18. törvényerejű rendeletben még a végrehajtási lap alapjául szolgáló határozatok között szerepelt. A Vht. 1. -ában szereplő határozatok és okiratok megkülönböztetésnek különösebb elvi jelentőséget nem tulajdoníthatunk. 2. A munkabérre és egyéb járandóságra, valamint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegre vezetett végrehajtás foganatosítása esetén a bírósági végrehajtás szabályai irányadók akkor is, ha a pénzkövetelést közigazgatási végrehajtás vagy közvetlen végrehajtás útján hajtják be. Áttekintés 1. A Vht. egyes rendelkezéseinek hatálya 2. A közigazgatási végrehajtás és a közvetlen végrehajtás 1. A Vht. egyes rendelkezéseinek hatálya A Vht. 2. -a a törvény egyes rendelkezéseinek nevezetesen a Vht. IV. fejezetének (Vht. 58 79. ) és V. fejezetének (Vht. 80 83. ) hatályát terjeszti ki a közigazgatási végrehajtásra és a közvetlen végrehajtásra is. E rendelkezés közvetlen előzményének tekinthető az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 5. -a, amely úgy rendelkezett, hogy az 1979. évi 18. törvényerejű rendeletnek a munkabérből történő levonásra vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadók akkor is, ha a tartozásnak a munkabérből való levonása nem bírósági, hanem államigazgatási végrehajtás során, vagy jogszabályban meghatározott esetben a munkáltató által közvetlenül történik. (Megjegyzendő, hogy az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet még nem tartalmazott külön szabályokat a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegre vezetett végrehajtásáról, csupán az azonnali beszedési megbízás útján történő közvetlen végrehajtást szabályozta.) 12

2. 2. A közigazgatási végrehajtás és a közvetlen végrehajtás A közigazgatási végrehajtás olyan végrehajtási eljárás, amelyet valamely közigazgatási hatóság rendel el és foganatosít a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) VIII. fejezete (124 144. ) alapján. Elvben a közigazgatási végrehajtás fogalma alá lenne vonható az adóhatóság által lefolytatott adóvégrehajtás is, hiszen az adóhatóság közigazgatási hatóság. Azonban az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 150/A.-153. -ának különös szabályai annak ellenére, hogy az Art. 144. -a háttérjogszabályként a Vht.-ra utal kétségessé teszik, hogy az adóvégrehajtást a Vht. 2. -ának értelmezési körében közigazgatási végrehajtásnak tekinthető-e, hiszen e -ok a munkabérre, illetve a fizetési számlára vezetett adóvégrehajtásra vonatkozóan tartalmaznak speciális szabályokat és a Vht. 2. -a kifejezetten tiltja az eltérő szabályozást. A közvetlen végrehajtás pedig olyan végrehajtási eljárás, amelyet a végrehajtás kérő bíróság vagy más hatóság közreműködése nélkül foganatosít; mindenekelőtt ilyen volt a Vht. hatályon kívül helyezett 6. -ában szabályozott azonnali beszedési megbízás útján történő végrehajtás. Felmerülhet az a kérdés, hogy ha a pénzkövetelés közigazgatási vagy közvetlen végrehajtása során alkalmazni kell a Vht. szabályait a munkabérre és egyéb járandóságra, valamint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegre vezetett végrehajtás foganatosítása esetén, akkor vajon alkalmazni kell-e az ilyen végrehajtási cselekmények foganatosítására a Vht.-nak a végrehajtás foganatosításának közös szabályait tartalmazó III. fejezetét (Vht. 32 57. ), hiszen a bírósági végrehajtási eljárásban a munkabérre és egyéb járandóságra, valamint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegre vezetett végrehajtás foganatosítása esetén a Vht.-nak e szabályai is alkalmazandók. Kétségtelen, hogy a Vht. szövegéből nyelvtani értelmezés útján levezethető lenne, hogy e végrehajtási cselekmények kapcsán a Vht. I. és III. fejezetét is alkalmazni kell, de a jogszabály rendszertani értelmezése ezt nem támasztja alá, mert a Ket. vonatkozó szabályozása legalábbis a közigazgatási végrehajtás tekintetében egyértelműen eltérően rendezi ezt a kérdést. A Ket. 125. -ának (3) és (4) bekezdése szerint ugyanis a közigazgatási végrehajtási eljárásban nem alkalmazható a Vht. 9. -a, II. Fejezete, XI-XX. Fejezete, és a Vht. III. Fejezetéből az eljárás időpontjára, a követelés csökkenésének, megszűnésének bejelentésére és a helyszíni kényszercselekményekre, valamint az adós és a végrehajtási eljárásban részt vevő személyek adatainak beszerzésére, ellenőrzésére és kezelésére vonatkozó rendelkezések alkalmazásának van helye. A közvetlen végrehajtás estén az eljárás jellege a hatósági közreműködés hiánya az, ami a Vht. III. fejezetébe foglalt szabályok alkalmazását kizárja. Mindezekre tekintettel a Vht. 2. -ában foglalt utaló szabályt szűken kell értelmezni, vagyis az csak a Vht. IV. és V. fejezetébe foglalt szabályok alkalmazását terjeszti ki a közigazgatási és közvetlen végrehajtásra. 13

3. 3. Ha törvény másképpen nem rendelkezik, a bírósági végrehajtás szabályai irányadók a közigazgatási végrehajtás során foganatosított ingó- és ingatlan-végrehajtás esetén is. A közigazgatási végrehajtás során foganatosított ingó- és ingatlan végrehajtás A Vht. 3. -a fő szabályként a Vht. VI. fejezetének (Vht. 84 135. ) és VII. fejezetének (Vht. 136 162. ) hatályát is kiterjeszti a közigazgatási végrehajtás keretében foganatosított ingó és ingatlan-végrehajtásra. Ez nem csupán e szabályok közigazgatási végrehajtás foganatosítása során történő betartásának előírását jelenti, hanem azt is, hogy a Vht. ingatlan-végrehajtás szabályai szerint foganatosított végrehajtási cselekmények joghatása megegyezik a bírósági végrehajtás során ugyanazon szabályok szerint foganatosított végrehajtási cselekmény joghatásával (v. ö. BH 378/2003., BH 69/2005.; KGD.2009.129.) Kiemelendő a Kúria Kfv.I.35.237/2012/10. szám határozata, amely kimondta, hogy az adó végrehajtási eljárásban a követelés lefoglalás jogintézményét ugyan a Vht., szabályozza, azonban a jogorvoslati lehetőségeket az Art. határozza meg. Fontos kiemelni, hogy a Vht. 3. -a szemben a Vht. 2. -ával nem utal a közvetlen végrehajtásra. Ennek eredendően az indoka feltehetőleg az, hogy e szabály megfogalmazásakor közvetlen végrehajtás útján ingó- és ingatlan-végrehajtásnak nem volt helye. A régi Ptk. zálogjogi szabályainak 2001. szeptember 1-i hatállyal történő módosítását követően azonban a régi Ptk. 257 258. -ai lehetővé teszik a zálogkövetelés közvetlen kielégítését a zálogtárgyból. A(z új) Ptk. több joggal ruházza fel a zálogjogosultat és az ő döntésétől teszi függővé: kielégítési jogát bírósági végrehajtás útján vagy pedig bírósági végrehajtáson kívül kívánja érvényesíteni (Ptk. 5:126. 5:127. ). A zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének nem feltétele többé a zálogjogosult és a zálogkötelezett megegyezése. A zálogtárgy bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályait a zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének és a kielégítési jog gyakorlása felfüggesztésének és korlátozásának részletes szabályairól szóló 66/2014. (III. 13.) Kormányrendelet tartalmazza. Ebből is az következik, hogy a Vht. VI. és VII. fejezetének szabályainak hatálya a jogszabályi változások ellenére a közvetlen végrehajtásra nem terjed ki. A Vht. 3. -ában foglalt szabálytól kizárólag törvény rendelkezése térhet, alacsonyabb szintű jogszabály, továbbá a végrehajtást foganatosító hatóság határozata, belső szabályzata, illetve a végrehajtást kérő és az adós megállapodása nem. Nincs tehát lehetőség arra, hogy a hatóság belső szabályzata a becsérték leszállítása tekintetében törvény felhatalmazása hiányában eltérjen a Vht. szabályaitól, akkor sem, ha így a hatósági követelésnek hatékonyabban tud érvényt szerezni. Az általános közigazgatási végrehajtás tekintetében a Ket. 125. -ának (6) és (7) bekezdése tartalmaz eltérő törvényi rendelkezéseket. A Ket. 125. -ának (6) bekezdése értelmében ugyanis a Vht. ingó és ingatlan elektronikus árverésére vonatkozó szabályai 14

(Vht. 132/B.-132/G. ; Vht. 142., Vht. 145/A-145/C. ) alkalmazásának csak akkor van helye, ha önálló bírósági végrehajtó foganatosítja a végrehajtást (Vht. 4. ). A Ket. 125. -ának (7) bekezdése szerint az ingatlan értékesítése során a végrehajtást foganatosító szerv kivéve az önálló bírósági végrehajtót a Vht. rendelkezéseit azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy a második árverést akkor nem kell megtartani, ha az árverési vevő a második árverés megkezdése előtt befizette a vételárat vagy azt átutalta, és az arról szóló terhelési értesítőt a végrehajtást foganatosító szervnek bemutatta vagy másolatát átadta, és megtérítette a második árverés kitűzésével felmerült költséget. Az adóvégrehajtás tekintetében az Art. 154 158. -ai részletes szabályozást tartalmaznak, ezért az adóvégrehajtás tekintetében a Vht. VI. és VII. fejezetébe foglalt szabályok az Art. 144. -a alapján csak eltérő rendelkezés hiányában, mögöttes szabályként alkalmazandók. Végül fontos kiemelnünk, hogy a Vht. 2. és 3. -a alapján csak a végrehajtás foganatosításának egyes szabályai alkalmazhatók, így a végrehajtás elrendelésére vonatkozó szabályok nem (v. ö. BH 461/2003.). 4. (1) Ha ingóságot (követelést, jogot) vagy ingatlant bírósági és közigazgatási végrehajtás során egyaránt lefoglaltak, az eljárást bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell tovább folytatni. Ha a közigazgatási végrehajtás során már közzétették az ingóság értékesítéséről szóló hirdetményt, az eljárást az értékesítést és a befolyt vételár közigazgatási eljárásban történő felosztását és kifizetését követően kell sikeres értékesítés esetén a tartozás kiegyenlítését követően fennmaradó összegre bírósági végrehajtás útján folytatni. (2) Az (1) bekezdésben foglalt esetben, vagy ha a közigazgatási végrehajtást törvény rendelkezése alapján bírósági végrehajtó foganatosítja, a végrehajtás a közigazgatási végrehajtás alapjául szolgáló végrehajtható okirat alapján folytatódik. Ha a közigazgatási végrehajtást bírósági végrehajtás útján kell folytatni, a követelés jogosultjára e törvénynek a végrehajtást kérőre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni, a követelés jogosultját azonban a közigazgatási végrehajtásra irányadó szabályok szerinti jogok is megilletik. 4. Áttekintés 1. A bírósági és közigazgatási végrehajtás kapcsolata 2. A végrehajtható okirat 3. A követelés jogosultja, mint végrehajtást kérő 4. A zálogjogosult, mint végrehajtást kérő 15

4. 1. A bírósági és közigazgatási végrehajtás kapcsolata A Vht. 4. -a (1) bekezdése első mondata a Vht. 4. -a eredetileg kizárólag ebből az egy rendelkezésből állt a bírósági végrehajtás szabályait rendeli alkalmazni, ha az ingóságot (követelést, jogot) vagy ingatlant mind bírósági, mind közigazgatási végrehajtás során lefoglalták. E rendelkezés közvetlen jogalkotási előzményének az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 6. -a tekinthető, amely úgy rendelkezett, hogy ha ingóságot, követelést vagy jogot bírósági és államigazgatási végrehajtás során egyaránt lefoglaltak, az eljárást a bírósági végrehajtás útján, e törvényerejű rendelet szerint kell folytatni. A két jogszabályi rendelkezés között lényeges különbség, hogy a Vht. eredeti 4. -a az ingatlanok párhuzamos lefoglalása esetére is alkalmazni rendeli e szabályt. E szabály jellegét tekintve különbözik a Vht. 2. és 3. -aiba foglalt szabályoktól. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy a Vht. bizonyos szabályait kell a bírósági végrehajtástól különböző eljárásban a közigazgatási vagy közvetlen végrehajtás során alkalmazni, hanem arról, hogy az adott vagyontárgy tekintetében kizárólag a bírósági végrehajtás keretei között vonható végrehajtás alá. Hasonló helyzet áll itt elő, mint amikor egy szabálysértési eljárást egy büntetőeljáráshoz egyesítenek: az adott szabálysértés tekintetében a szabálysértési hatóság az eljárást nem folytatja, a szabálysértést a büntetőeljárás keretei között a bíróság fogja elbírálni. Fontos azonban kiemelni, hogy ez a rendelkezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a közigazgatási végrehajtás megszűnik. Az adott vagyontárgy tekintetében a továbbiakban az ingó-, illetve ingatlan-végrehajtásra (gyakorlatilag a lefoglalt vagyontárgy értékesítésére és a vételár felosztására) a bírósági végrehajtás keretei között folyik (a közigazgatási végrehajtás keretében foganatosított végrehajtási cselekmények ezért fő szabály szerint a bírósági végrehajtásban is lefoglalt ingóság tekintetében hatálytalanok lesznek), de ha a közigazgatási végrehajtást például az adós munkabérére is folytatják, azt ez a rendelkezés nem érinti. A Vht. 4. -a (1) bekezdésének második mondatát 2008. augusztus 1-i hatállyal a 2008. évi XXXIX. törvény 1. -a iktatta be azzal, hogy rendelkezéseit a 2008. augusztus 1-én folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell. Ez a rendelkezés azt az esetet rendezi, amikor a közigazgatási és a bírósági végrehajtásban egyaránt lefoglalt ingóság árverését a hirdetmény közzétételével a közigazgatási eljárásban már megkezdték; ebben az esetben a végrehajtást a bírósági végrehajtó nem veszi át, csak a befolyt vételárból viszszamaradó összeget kell a bírósági végrehajtásban végrehajtás alá vonni. E rendelkezéssel kapcsolatban elsőként az a kérdés merül fel, hogy vajon alkalmazni kell-e ezt a szabályt a jog és követelés párhuzamos lefoglalása esetén is. A szöveg nyelvtani értelméből ez nem következnék egyértelműen, de a Vht. 4. (1) bekezdésének első mondata, és még inkább az a tény, hogy a Vht. ingóvégrehajtásra vonatkozó VI. fejezete rendelkezik a jog és követelés végrehajtás alá vonásáról (Vht. 101., Vht. 110 113., Vht. 132 132/A. ), azt az értelmezést támasztja alá, hogy e rendelkezést alkalmazni kell a követelés vagy jog végrehajtása esetén is. 16

4/A. A második kérdés, amely elvben felmerülhet, az, hogy mi a helyzet akkor, ha a másik eljárásban történt foglalásról nem tudva mind bírósági, mind közigazgatási végrehajtás során közzéteszik az árverésről szóló hirdetményt. A Vht. 4. -a (1) bekezdésének első mondata szövegéből nyelvtani értelmezéssel nem juthatunk egyértelmű eredményre, de a szöveg rendszertani és logikai értelmezésével arra a következtetésre juthatunk, hogy a Vht. 4. -a (1) bekezdésének első mondata alapján az ingóság bírósági végrehajtásban való lefoglalását követően a végrehajtást a bírósági végrehajtás keretében kell lefolytatni, így a második mondatban foglalt szabály csak akkor alkalmazható, ha a közigazgatási eljárásban az árverési hirdetményt már az ingóság bírósági végrehajtásban történő lefoglalása előtt közzétették. 2. A végrehajtható okirat A Vht. 4. -ának (2) bekezdését 2001. szeptember 1-i hatállyal a 2000. évi CXXXVI. törvény 1. -a iktatta be. A Vht. 4. -a (2) bekezdésének első mondata első olvasásra némiképp homályosnak tűnik. Helyes értelme az, hogy ha az ingóságot (követelést, jogot) vagy ingatlant mind bírósági, mind közigazgatási végrehajtás során lefoglalták, és ezért az ingó- vagy ingatlan-végrehajtás a bírósági végrehajtás keretei között folyik tovább, vagy ha a közigazgatási végrehajtást törvény rendelkezése alapján bírósági végrehajtó foganatosítja, a végrehajtás alapjául szolgáló végrehajtható okirat kiállítása nem kerül át a bíróság hatáskörébe. A közigazgatási végrehajtás elrendelése ugyanis minden esetben a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik; azért, mert azt a bírósági végrehajtó foganatosítja, illetve bírósági végrehajtás keretében foganatosítják, nem ad alapot arra, hogy a bíróság új végrehajtható okiratot állítson ki. 3. A követelés jogosultja, mint végrehajtást kérő A Vht. 4. -a (2) bekezdésének második mondata arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha az ingóságot (követelést, jogot) vagy ingatlant mind bírósági, mind közigazgatási végrehajtás során lefoglalták, és ezért az ingó- vagy ingatlan-végrehajtás a bírósági végrehajtás keretei között folyik tovább. A rendelkezés lényege, hogy bár a közigazgatási végrehajtásban végrehajtott követelés jogosultja a bírósági végrehajtási eljárásban a törvény erejénél fogva, végrehajtható okirat kibocsátása hiányában is a végrehajtást kérő jogállásába kerül, így megilletik a végrehajtást kérőt megillető jogok és terhelik a végrehajtást kérőt terhelő kötelezettségek, mindazonáltal nem veszíti el azokat a jogokat, amelyek a közigazgatási végrehajtásban megilletik. 4/A. Ha a zálogkötelezettel szemben a zálogtárgyra is kiterjedő bírósági végrehajtás folyik, a zálogjogosult kielégítési jogát a zálogtárgy lefoglalásától kezdődően a bírósági végrehajtáson kívül nem gyakorolhatja, kielégítést kizárólag bírósági végrehajtás útján kereshet. 17

5. 4. A zálogjogosult, mint végrehajtást kérő Az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény 94. (1) bekezdése iktatta be a Vht. 4/A. -át 2014. március 15-i hatállyal. A Vht. 4/A. -a a Vht. 306. (1) bekezdése értelmében a 2014. március 15. napján vagy azt követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni. A Ptk. a zálogjogosult döntésétől teszi függővé: kielégítési jogát bírósági végrehajtás útján vagy pedig bírósági végrehajtáson kívül kívánja érvényesíteni (Ptk. 5:126. 5:127. ). A zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének nem feltétele többé a zálogjogosult és a zálogkötelezett megegyezése. A Vht. új 4/A. -a korlátozza a zálogjogosult választási jogát, amikor kimondja: amennyiben a zálogkötelezettel szemben a zálogtárgyra is kiterjedő végrehajtás folyik, akkor a zálogjogosult kielégítést kizárólag bírósági végrehajtás útján kereshet. A zálogjogosult attól az időponttól fogva nem érvényesítheti kielégítési jogát bírósági végrehajtáson kívül, hogy a zálogtárgyat a bírósági végrehajtó lefoglalta. Ugyan egy másik végrehajtási eljárásban történik ekkor a zálogtárgy lefoglalása, azonban az adós és a zálogkötelezett személye megegyezik. Megjegyzendő, hogy ezen szakasz beiktatására már korábban is szükség lett volna, hiszen a zálogjogosult és a zálogkötelezett megállapodása alapján a Ptk. hatályba lépése előtt is érvényesíthető volt a kielégítési jog a bírósági végrehajtáson kívül. A végrehajtási kényszer alkalmazása 5. (1) A bírósági végrehajtás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy a pénzfizetésre, illetőleg az egyéb magatartásra kötelezett (a továbbiakban: adós) teljesítse a kötelezettségét. (2) Az állami kényszer e törvény keretei között elsősorban az adós vagyoni jogait korlátozhatja, kivételesen az adós személyiségi jogait is érintheti. (3) Az adós személye elleni kényszercselekményt a bíróság, illetőleg a bírósági végrehajtó (a továbbiakban: végrehajtó) intézkedése alapján a rendőrség végzi el. A rendőrség jogosult és köteles mindazokat a kényszerítő intézkedéseket megtenni és kényszerítő eszközöket alkalmazni, amelyek a rendőrségről szóló jogszabályok szerint megtehetők, illetőleg alkalmazhatók, és az adott esetben a végrehajtás eredményes befejezéséhez szükségesek. (4) A bírósági végrehajtó által foganatosított eljárás során az adós (kötelezett) és az eljárásban részt vevő más személy a végrehajtó felszólítására köteles a személyazonosságát okirattal igazolni. Ha a bemutatott okirat a személyazonosság igazolására nem alkalmas, a végrehajtó felhívja az érintettet megfelelő okirat bemutatására; ha ez az okirat sem megfelelő, vagy annak alapján is 18

kétséges a személyazonosság, illetve a személyazonosság igazolását megtagadják, a végrehajtó intézkedhet a személyazonosságnak a rendőrség közreműködésével történő megállapítása iránt. A végrehajtó a személyazonosság megállapítására irányuló eljárási cselekményt és annak eredményét feltünteti a jegyzőkönyvben. 5. Áttekintés 1. A bírósági végrehajtás célja 2. Az állami kényszer keretei 3. Az adós személye elleni kényszercselekmények 4. A személyazonosság megállapítása 1. A bírósági végrehajtás célja A Vht. 5. -ának (1) bekezdése a végrehajtási eljárás lényegét ragadja meg, amikor kimondja, hogy a bírósági végrehajtás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy az adós teljesítse kötelezettségét. E szabály közvetlen jogalkotási előzménye a 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 2. -ának második mondata volt, amely szerint szükség esetén hatósági kényszerrel is el kell érni, hogy a kötelezett, illetőleg az adós (a továbbiakban: adós) teljesítse kötelezettségét. A Vht. 5. -ának (1) bekezdése és az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 2. -a között azonban fontos különbségek vannak. Az 1979. évi 18. törvényerejű rendeletben ez a rendelkezés két másik rendelkezés közé ékelődött, amelyek szerint [a] bírósági végrehajtási eljárást e törvényerejű rendelet szerinti határidőben, gyorsan és hatékonyan kell lefolytatni, és [g]ondoskodni kell arról, hogy a jogosult minél hamarabb hozzájusson követeléséhez, és az adósnak ne legyen módja az eljárás meghiúsítására vagy elhúzására. Az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet tehát a végrehajtási eljárás időszerű, gyors és hatékony lefolytatásának elvét mondta ki annak érdekében, hogy a jogosult mielőbb hozzájusson a követeléséhez, és az adósnak ne legyen módja az eljárás meghiúsítására. A végrehajtási kényszer alkalmazása e célnak rendelődött alá, tehát a törvény kifejezetten csak az e cél eléréséhez szükséges mértékben engedte meg a hatósági kényszer alkalmazását. A Vht. 5. -ának (1) bekezdésében a szükségesség követelménye kifejezetten nem jelenik meg, és a Vht. 5. -ának egésze inkább az állami kényszer terjedelmét szabja meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a végrehajtási eljárásban szükségtelenül is elrendelhetők lennének rendelhetők a kényszercselekmények. Az állami kényszer ugyanis általában az adós alapvető jogait különösen a tulajdonhoz (Alaptörvény XIII. cikk), a magán- és családi élet és otthon tiszteletben tartásához (Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés), szociális biztonsághoz [Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdés], illetve a lakhatáshoz és közszolgáltatásokhoz (Alaptörvény XXII. cikk) fűződő alkotmányos alapjogát érintik. Az Alaptörvény I. cikkének (3) bekezdése szerint viszont alapvető jog csak más alapvető jog érvényesülése vagy vala- 19

5. mely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. A szükségesség követelményére utalnak a Vht.-nak azok a tételes rendelkezései is, amelyek szerint a végrehajtás foganatosításának megkezdésekor az adóst először fel kell hívni az önkéntes teljesítésre (Vht. 36. (1) bekezdés, Vht. 172. (1) bekezdés, Vht. 191. (1) bekezdés), és csak ennek eredménytelensége estén lehet megkezdeni a kényszercselekmények foganatosítását. A szükségesség beleértett korlátja miatt nem tekinthetünk el a végrehajtási eljárás céljától sem, ezért a Vht. alkalmazása során is alkalmazni kell a végrehajtási eljárás időszerű, gyors és hatékony lefolytatásának elvét annak érdekében, hogy a jogosult mielőbb hozzájusson a követeléséhez, és az adósnak ne legyen módja az eljárás meghiúsítására. Az az alapvető jog, illetve alkotmányos érték, amely érdekében az adós alapvető jogait korlátozzuk, a végrehajtás kérőnek a követelés teljesítéséhez fűződő joga, illetve alkotmányos védelemben részesített érdeke. 2. Az állami kényszer keretei A Vht. 5. -ának (2) bekezdése az állami kényszer kereteit hivatott megadni. A Vht. 5. -ának (2) bekezdése a vagyoni jellegű kényszerítő eszközök elsődlegességét mondja ki a személyhez fűződő jogokat is érintő kényszercselekményekkel szemben. Ez az elv nem csupán a pénzkövetelés végrehajtása esetén, hanem meghatározott cselekmény végrehajtása (Vht. IX. fejezet) esetén is érvényesül: a Vht. 174. -ában meghatározott négy jogkövetkezmény közül az első három alapvetően vagyoni jogokat érinti (pénzegyenérték megfizetésére kötelezés, a végrehajtást kérő feljogosítása a cselekmény elvégzésére az adó költségére, rendbírság kiszabása), és csak a negyedik (rendőrség közreműködésével való kikényszerítés) kifejezetten nem vagyoni jellegű. Az adós személyiségi jogai alatt a Ptk. Második Könyv, Harmadik Rész, XI. Címében (Ptk. 2:42 2:45. ) foglalt bármelyik nevesített vagy nevesítetlen személyiségi jogot érteni kell, így például nem csupán a Ptk. 2:43. b) pontjában nevesített személyes szabadsághoz fűződő jogot, de a magánlakáshoz való, nem nevesített jogot is. Ez utóbbinak egyébként nagyobb jelentősége van, hiszen a végrehajtó tipikusan ezt a személyhez fűződő jogot sérti, amikor az adós lakhelyén (székhelyén) vagy tartózkodási helyén (telephelyén) helyszíni kényszercselekményt (Vht. 43 45. ) foganatosít. A személyes szabadság említett elvonása kapcsán ki kell emelnünk, hogy bár a fizetésképtelenségre tekintettel történő szabadságelvonást az Európai Emberi Jogi Egyezményhez fűzött Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tilalmazza, ez nem jelenti azt, hogy a bírósági végrehajtási eljárás során az adós személyes szabadsága ne lenne korlátozható. A rendőrség közreműködésének igénybevétele esetén ugyanis a rendőrség különösen az erőszakos ellenszegülése esetén a rendőrségi törvény szabályai szerint jogosult az ellenszegülő személy őrizetbe vételére is. Ez nem ellentétes az Európai Emberi Jogi Egyezményhez fűzött Negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkével, hiszen itt a szabadságelvonás in- 20