Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Kegyes József Általános Iskolája 7025 Bölcske, Paksi u. 18. 75/535-017 OM 201167 Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint 1. Az iskolába való belépés feltételei, az első évfolyamra történő felvétel A beiskolázásra a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 21-22. előírásai alapján kerül sor. Az első évfolyamba történő beíratáskor be kell mutatni: gyerek születési anyakönyvi kivonatát lakcímet igazoló hatósági igazolványt a szülő személyi igazolványát az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérést tanúsító igazolást szükség esetén a nevelési tanácsadó, szakértői bizottság véleményét A tankötelessé vált gyermek esetében elsődlegesen mindig az iskola adott épületének körzetébe tartozó tanulókat vesszük fel, körzeten kívül lakó és a vidéki tanulók szüleinek írásban kérvényt kell benyújtaniuk. A kérelmek elbírálása A kérelmeket beérkezési sorrendben iktatjuk és a körzetes beíratás után 15 munkanapon belül megtörténik a döntés a felvételről, illetve elutasításról. Erről a szülőket írásban értesítjük. 2. Az engedélyezett iskolai osztályok száma, az egyes osztályokban tanulók létszáma Iskolai osztályok száma: 10 tanulócsoport 1. a osztály: 15 fő 1. b osztály: 17 fő 2. osztály: 27 fő 3. osztály: 19 fő 4. osztály: 23 fő 5. a osztály: 16 fő 5. b osztály: 19 fő 6. osztály: 23 fő 7. osztály: 27 fő 8. osztály: 18 fő Teljes tanulói létszám: 204 fő 3. Az iskola nyitva tartásának rendje, az éves munkaterv alapján a tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Nyitva tartás: 7 00-16 30 -ig, zeneiskolai foglalkozások idején 19 00 óráig Kiemelt rendezvények, események:
Szakkörök beindítása 2013. szept. 2-6-tól. Megemlékezés az aradi vértanúkról 2013. okt. 4. Papírgyűjtés 2013. október 19. Megemlékezés okt. 23-ról 2013. október 22-én. DADA program 2013. október 22. Ősz búcsúztató projekt 2013. november 4-8-ig. Pályaválasztásai kiállítás 2013. november 14-16. Mikulás ünnepély 2013. december 6. Tanítás nélküli munkanap nevelési értekezlet 2013. december 7. 8. osztályosok jelentkezése központi írásbeli felvételi vizsgára 2013. december 10. Karácsonyvárás karácsonyi koncert. A zeneiskola növendékeinek és a Junior band bemutatkozása 2013. december 20. Tanítás nélküli munkanap nevelési értekezlet 2013. december 21. I. félév utolsó tanítási napja 2014. január 17. Központi írásbeli vizsga 2014. január 18. Félévi értesítők kiosztása 2014. jan. 24. Iskolai farsang 2014. febr. 8. Jelentkezési lapok továbbítása 2014. febr. 14. a középfokú iskoláknak Megemlékezés márc. 15-ről 2014. márc. 14. Nyílt nap. 2014. március 19. Beíratás kezdete az általános iskolák I. évfolyamára. 2014. április 1. DADA program 2014. április 4. Megemlékezés a költészet napjáról 2014. ápr. 11. Megemlékezés a Holokauszt áldozatairól 2014. ápr. 16. Témahét: a Föld napja, a Föld hete 2014. ápr. 23-25. Osztályfőnökök felkészítik a gyerekeket az anyák napjára 2014. április 28-30. Gyermeknapi program 2014. máj. 23. Országos kompetenciamérés 2014. máj. 28. Megemlékezés: a nemzeti összetartozás napjáról 2014. jún. 4. Kegyes napok 2014. jún. 12-13. Ballagás 2014. jún. 14. Tanévzáró ünnepély 2014. jún. 20. 4. A Kegyes József Általános Iskolában oktató-nevelő munkát végző pedagógusok 1. Niklné Magyar Erika 2. Keresztes Julianna 3. Gálosiné Fazekas Szilvia 4. Kissné Volmann Anita név o.f. végzettsé g 1.a szak munkakör tanított tantárgy magyar spec. ember és társadalom műv. ter. tastnevelés műv. ter. 1.b ének spec. matematika, rajz spec. rajz státusz osztály 1. a 1. a 6. o. 1. b 1. b 5. a-b
5. Regősné Sóskuti Edit 6. Bogárné Baranya Mónika 7. Kádár Mihályné 8. Straszerné Horváth Hajnalka 9. Molnárné Szőke Irén 10. Szakácsné Farkas Éva 11. Gálosi János 12. Kissné Süveges Irén 13. Sulákné Bernáth Gabriella 14. Varga Erika 15. Rausch- Tinyei Melinda 2.o. könyvtár spec. magyar spec. hitoktató 3.o. magyar spec. 4.o. könyvtár, rajz spec. 5.a spec. fejlesztő pedagógus gyógypedagó giai asszisztens, : technika gyógytestneve lés 5.b matematika fizika 6.o., : magyar közoktatás vez. 7.o., : angol inkluzív nevelés 8.o. informatika kémia közoktatás vez. fejlesztés technika gyógytestnevelé s fizika matematika 2. o. 2. o. 3. o. 3. o. 4. o. 4. o. 5. b 4. o. 5-8. o. 5-8. o. 5. a 7-8. o. 7-8. o. 5-6. o. magyar 5-6. o. 8. o. angol fejlesztés informatika kémia 5-8. o. 7. o. 5-8. o. 7-8. o. 16. Petrovicsné Árki Zsuzsanna 17. Rausch István 18. Koczó Ibolya 19. Szabóné Komáromi Ágota 20. Keresztes Katalin, : ének-zene néptánc földrajz rajz közoktatás vez. matematika informatika biológia kémia, : történelem tagintézmény vezető ének-zene tánc földrajz rajz matematika határozott idejű biológia természetismeret 5-8.o. 1-2.o. 5-6.o. 7-8. o. 6-8. o. 7-8. o. át 7-8. o. 5-6. o. történelem át 5-8. o.
21. Pálfi Anita angol spec. német spec. 22. Berzsenyi Éva 23. Kissné Hegedüs Ágnes 24. Tóthné Mészáros Tímea 25. Simonovics né Hegedüs Laura angol gyógypedagó gia fejlesztő pedagógus gyógypedagó gia magyar hit és erkölcstan német át 4. o. angol át 6. o. környezet fejlesztő foglalkozások át gyógypedagógiai foglalkozások magyar óraadó 1. a 2-6.o. át 2-6. o. 7. o. 5. Országos mérés - értékelés eredményei, évenként feltüntetve Matematika 6-8. évfolyam Átlagok 6. évfolyam 8. évfolyam matematika 6.o. 8.o. 2009 2010 2011 2012 2013 2009 2010 2011 2012 2013 iskolai 473 1533 1594 1515 485 1773 1787 1609 községi 465 1446 1437 1435 460 1572 1550 1549 országos 489 1498 1486 1489 484 1622 1601 1612 Szövegértés 6-8. évfolyam Átlagok 6. évfolyam 8. évfolyam szövegértés 6.o. 8.o. 2009 2010 2011 2012 2013 2009 2010 2011 2012 2013 iskolai 485 1457 1404 1435 464 1590 1643 1514 községi 484 1422 1408 1412 472 1524 1513 1494 országos 513 1483 1465 1472 502 1583 1577 1567 6. A tanulók lemaradása, évfolyamismétléssel kapcsolatos adatok Az intézmény lemorzsolódási, évismétlési mutatói: 2008/2009. tanévben évfolyamismétlő: 1 fő 2009/2010. tanévben évfolyamismétlő: 2 fő 2011/2012. tanévben évfolyamismétlő: 2 fő 2012/2013. tanévben évfolyamismétlő: 1 fő 7. A tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségei Foglalkozás foglalkozást vezető pedagógus tagozat - évfolyam bábszakkör Niklné Magyar Erika informatika szakkör Rausch-Tinyei Melinda énekkar Petrovicsné Árki zsuzsanna alsó felső tagozat közlekedési ismeretek szakkör Rausch-Tinyei Melinda alsó felső tagozat sportjátékok angol nyelven Varga Erika alsó felső tagozat sportkör (labdajátékok) Gálosi János alsó felső tagozat természetismereti szakkör Szabóné Komáromi Ágota felső tagozat matematika szakkör Kissné Süveges Irén felső tagozat
matematika szakkör Koczó Ibolya felső tagozat alkotó műhely (kihelyezett Rausch István felső tagozat foglalkozás az IKSZT-ben) magyar előkészítő Sulákné Bernáth Gabriella felső tagozat matematika előkészítő Koczó Ibolya felső tagozat differenciált képesség fejlesztő k, szakos ok alsó felső tagozat gyógypedagógiai Tóthné Mészáros Tímea alsó felső tagozat foglalkozások fejlesztő foglalkozások Varga Erika, Szakácsné Farkas alsó felső tagozat Éva, Kisné Hegedüs Ágnes tanulószoba Straszerné Horváth Hajnalka, Szakácsné Farkas Éva, Petrovicsné Árki Zsuzsanna, Kissné Süveges Irén, Gálosi János, Koczó Ibolya, Rausch István, Bogárné Baranya Mónika felső tagozat 8. A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai A házi feladat adásának elvei Az on egész napos oktatás keretében az önálló tanulás veszi át a házi feladat szerepét. A pedagógusok felügyeletével és segítségével oldják meg a tanulók. Differenciált formában, otthoni gyakorlásra is biztosítunk feladatokat szükség esetén. Az első-második évfolyamon a tanulók hétvégére, valamint a tanítási szünetek idejére nem kapnak szóbeli házi feladatot, csak írásbeli gyakorlást. A 3-8. évfolyamon a tanulók hétvégére valamint a tanítási szünetek idejére - a szokásos (egyik óráról a másikra esedékes) feladatokon túl - nem kapnak írásbeli házi feladatot. Nyári szünetben a következő évfolyamra előírt kötelező olvasmány elolvastatható. A szóbeli és írásbeli házi feladatok, gyűjtőmunkák Az 1-8. évfolyamokon a szünetekre (őszi, téli, tavaszi, nyári) és hétvégére nem adunk írásbeli házi feladatot, kivéve ha hetente egy óra van az adott tárgyból. Az otthoni tanulásra fordított idő 1. évfolyamon 45 perc, 2-4. évfolyamokon 60 perc, 5-8. évfolyamokon 90 percnél nem több. Házi feladatok adása az új tanulásszervezési eljárásokhoz kapcsolódóan: A kompetencia alapú oktatásban szereplő projektek, témahetek, moduláris oktatáshoz kapcsolódó otthoni gyűjtőmunka, prezentációk készítéséhez digitális anyagok keresése, gyűjtése, tanulói produktumok elkészítése. A házi feladat lehet szóbeli, írásbeli, digitális információgyűjtés. A feladatok terjedelme igazodik a tanulók életkorához, osztályfokához Iskolai dolgozatok Az osztályozás alapja az alsó és felső tagozaton azonos: 0-30 % =1 31-50 % =2 51-75 % =3 76-90 % =4 91-100% =5 - Témazáró dolgozatot előzetes bejelentés után íratunk. - Az 1-4. évfolyamokon egy, az 5-8. évfolyamokon két témazáró dolgozatnál nem íratunk többet egy nap. - A fogyatékkal élő, a tanulásban akadályozott és a részképesség zavaros (diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás) tanulók esetében differenciált számonkérést alkalmazunk.
Lehetőséget biztosítunk a szóbeli számonkérésre, több időt adunk a dolgozat megírására, segítünk a szöveg értelmezésében. A témazárók értékelése legkésőbb két héttel a megíratásuk után megtörténik.