vitéz PÁLYI GYÖRGY szkv. szds.: A SZENT LÁSZLÓ HADOSZTÁLY REPÜLÕ LÖVÉSZEI.

vitéz PÁLYI GYÖRGY szkv. szds.: A SZENT LÁSZLÓ HADOSZTÁLY REPÜLÕ LÖVÉSZEI. (Kanadai Magyar Szárnyak, 1982. p.81-84.) Pályi György beosztottjaival a szó szoros értelmében tüzön-vizen át együtt volt. Parancsnokai úgy vélekedtek róla, hogy mint bakába oltott repülõ mindkét fegyvernem legjobb tulajdonságaival rendelkezett. Legmagasabb kitüntetését, a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét a hadi ékítményekkel és kardokkal, mint a Szt. László Hadosztály zászlóalj parancsnoka szerezte meg. Féltucat közelharcban vezette - mindig az élen - az embereit. Signumait, mint repülõ felderítõ tiszt szerezte. A németek a vaskereszt másod- és elsõosztályával tüntették ki. 34-ben avatták gyalogos hadnaggyá. Késõbb elvégezte a repülõ megfigyelõ tanfolyamot. Mint közelfelderítõ megtigyelõ tiszt részt vett a 41-es és 42-es oroszországi harcokban. 42- ben 75 bevetést hajtott végre. 43-ban közelfelderítõ századparancsnok lett, majd a Repülõ Akadémián a navigáció és a harcászati szabályzat tanára lett. 44 késõ õszén kérte áthelyezését a Szt. László Hadosztályba. A Szt. László Hadosztály kötelékébe tartozó repülõ lövész alakulatokkal harcolt a háború végéig. 1945. június 6-án esett angol f'ogságba. "... SEBES VlZ A GARAM, SlET A DUNÁBA... " Szerkesztõ Az Úr 1944. évében, december havának 28. napján a szent Karácsony utáni héten történt. A Szt. László hadosztály repülõ lövész ezrede már megvívta letkési csatáját. Kivérezve, de lélekben sértetlen harci kedvvel, még mindig bizakodva hittük, hogy erõfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy önfeláldozó harcunkkal megakadályozzuk a Dunántúl orosz kézre jutását. Tudtuk, hogy a háború elveszett, de reméltük, hogy a végsõ összeomlás hazánk területén fog bekövetkezni. Mi, a Légierõkbõl alakult repülõ lövész ezred katonái megpróbáltunk helyt állani a földi harcokban is. A magyar történelemírás bizony mostohán bánik ezzel a ténnyel és nekem, mint az egyetlen életben maradt magasabb parancsnoknak a kötelességem a repülõ lövészek néhány harccselekményét megörökíteni. December 28-án, nagy veszteség árán kiürítettük a letkési hídfõt. Azonnal jelentkeztem az ezred parancsnok harcálláspontján, Heinrich István alezredesnél Ipolyszalkán. Jóval éjfél után járt az idõ. Heinrich Pista bácsi kezet rázott velem, régi ismerõsök voltunk. Õ volt az elsõ repülõ parancsnokom Pécsett a közelfelderítõknél. Leültetett egy bõr diványra. Elkezdtem a jelentésemet. Be akartam számolni az elsõ zászlóalj veszteségeirõl, a jelenlegi állományról az esetleges utánpótlás szükségességérõl. Hogy meddig jutottam el, azt nem tudom. Jelentéstétel közben elaludtam. Mire felébredtem már világos nappal volt. Pista bácsi megkínált egy forró feketével. Feketézés közben elmondtam, hogy hirtelen szállítottak el bennünket Székesfehérvár alól Letkésre. Ott, mivel más élelem nem volt, szalonnán és kenyéren éltünk, és bort ittunk. A letkési hegyoldal szõlõvel volt betelepítve. A szõlõspincék nagyszerû bunkerok voltak a decemberi 10 fokos hidegben. Most aztán itt vagyunk, jelentettem. Felszerelésben és haditapasztalatokban messze alulmaradtunk az oroszokkal szemben. Ami hiányzott anyagban (és de sok hiányzott), azt pótolta a repülõ szellem. Jelentéstétel után kimentem a körletbe. Elvegyültem az embereim között. Sok ismerõs arc hiányzott. Elesett három századparancsnokom. A szakaszparancsnokok többsége is vagy elesett, vagy megsebesült. A nehézfegyver század megsemmisült. Páncéltörõ fegyverek nélkül voltak. Orosz harckocsi támadás letaposta õket. A 800 fõnyi zászlóaljból 180-an maradtunk meg. Négyen voltunk tisztek. A többi vagy elesett, vagy megsebesült, vagy fogságba esett. ***

Jól ismertem a legénységemet. A kiképzési idõ alatt sokat beszélgettem velük. Nagyrészük szükségben nõtt fel. Csepeli és angyalföldi fiúk voltak. Nevetve mesélték, hogy cipõjükrõl ismerték fel az embereket. Ugyanis pince lakásban nõttek fel. Bámulatos volt a hazaszeretetük. Önként hagyták ott a "kényelmes" repülõ szolgálatot. Jellemzõ, hogy a mi alakulatunkból nem szökött meg senki. Összetartotta õket a betyárbecsület, a repülõ szellem, talán nagyzolás nélkül mondhatom, a hõsies hazaszeretet. Egyelõre tartalékba tettek bennünket. Nem tartott sokáig. 16 órakor kaptam a parancsot, hogy Szalkai Pusztára települjek át, ahol további parancsot fogok kapni. 18 órakor kaptam a parancsot Lajtos Árpád vezérkari õrnagytól, a hadosztály vezérkari fõnökétõl, hogy egy századot vessek be Ipolykeszinél folyammegfigyelésre, az ott lévõ ejtõernyõs zászlóalj megerõsítésére. Nem tetszett a parancs. Az aknavetõ szakaszomat már Ipolyszalkán kellett hagynom, ugyancsak az ejtõernyõsök alárendelésében. Egy óra múlva Lajtos újból felhívott azzal, hogy a már elindított századot rendeljem vissza. Ez már lehetetlen volt. A parancs így folytatódott: foglaljon védõállást Garampáld és Kéménd vonalában. Tájékoztatást a helyzetrõl elfelejtettek adni. Nekem az volt a megítélésem, hogy az oroszok már kierõszakolták az átkelést az Ipolyon. Ilyen körülmények között az én zászlóaljam (már ami megmaradt) a védõállást elérni nem tudja és a megsemmisülés áll elõttünk. Feltevésemet igazolták az éjszakai események. A sötétben az erdõs terepen lassan tudtunk csak elõre haladni. Feljött a hold, ami nagy segítség volt. Éjfél felé leesett a köd. Amikor Garampáld közelébe értünk, az alattunk lévõ erdei mély úton motorbúgást, nagy páncélos csörgést és nagy lármát hallottunk. Õsze Ferivel, az elsõ század parancsnokával és két emberrel leereszkedtünk a meredek oldalon, hogy lássuk, hogy mi állja az utunkat. A köd nagy segítség volt. Segített az oroszok nagy biztonságérzése is. Nem számítottak itt ellenségre. A mély úton páncélos kötelékek gyalogsággal keverve vonultak dél felé. Visszahúzódtunk a kb. 200 méterre lévõ magaslatra és összedugtuk a fejünket Õsze Ferivel és Mátrai Karcsi hadnaggyal. Feri, aki szilánkkal a lábában nehezen mozgott, azt javasolta, hogy várjuk meg, amíg a ruszkik elvonulnak. Egyszer csak véget kell érjen a végtelen hosszúra nyúlt felvonulás. Én át akartam törni az oroszokon, de Õsze Feri javaslatát fogadtam el. Vártuk, míg elfogynak a ruszkik és azt gondoltuk, hogy akkor átmegyünk a túlsó dombra és ha szerencsénk van, akkor talán kijutunk a bekerítettségbõ I. Végigjártam a terepet, ahol a legénység fáradtan pihent a földön, vagy fának dõlve pihentették fáradt tagjaikat. Közöltem velük, hogy a felszerelésbõl a fegyveren és lõszeren kívül mindent el lehet hagyni. Cigarettázni, beszélni tilos. Így vártunk vagy másfél órát. Végre csend lett. Közben kiértékeltem a lehetõségeket. Déli irányban a repülõ ezred parancsnoksága felé kitérni már nem lehet. Garampáld és Kéménd elõtti híd már orosz kézen kell, hogy legyen. Egyelõre kiadtam a parancsot, hogy oszlopban szorosan felzárkózva vonulunk az út túlsó oldalára, fel a szemben levõ dombra. Az élen hárman haladtunk Õsze Ferivel és egy felvidéki õrmesterrel, aki tudott oroszul. Már majdnem fenn voltunk a dombon, amikor hallottam a sztojt. Beleütköztünk egy orosz tábori õrsbe. Az õrmester megszólalt mellettem: "Ruszki szoldatski, nye bojsz." Ezek után mentünk elõre. Pisztoly az egyik kézben, rohamkés a másikban. Tudtuk, hogy közelharc lesz ebbõl. Piszok dolog az éjjeli harc. Soha sem tudja az ember ki, és hol van elõtte, mellette és mögötte. Zörgést hallunk elõttünk. A ködbõl kiválik egy jól megtermett ruszki, hóna alatt a davajgitárral (orosz géppisztoly) és jön felénk. Valamit mond is. Az õrmester válaszol. Odaér hozzánk. Elkapják. Befogják a száját, tompa puffanás hallatszik és utána néma csönd. Ezt jól megúsztuk, gondoltam, de korán örültem. Jobbról is és balról is és elõlrõl is tüzeltek. Szerencsére a sötétség, a köd a mi pártunkon volt. Nem láthattak bennünket, csak a zajból sejthették, hogy hol vagyunk. Ordítok, hogy együtt maradni, csatár tûz jobbra és balra. Nincs ugyan parancsra szükség, de a parancs ilyen helyzetben jó lélektani hatással van. Meggyorsítom az ütemet. Õsze Feri mellettem sántikál. Másik oldalamon Lõcsér tizedes szalad. Villám golyószóró van a hóna alatt. Futás közben tüzel. Valaki mellette fut és tartja a hevedert. Hátam mögött lárma. Megállani nem lehet. Éjszakai áttörésnél az egyedüli megoldás az, hogy gyorsan át kell jutni az ellenséges vonalon. Nem tudom megállapítani, hogy milyen erõs a ruszki. Kapaszkodunk felfelé - azt hiszem, hogy órákig tart -, pedig csak percekrõl lehet szó. Hallok orosz kiabálást hátulról, de egyre messzebbrõl. A lövések is ritkábbak. Elõttem látom a mûutat. Tudom fejbõl, hogy párhuzamosan fut a Garammal. Kezd világosodni. A köd azonban hála Istennek sûrû. Átfutunk a mûúton. Rövid idõ múltán egy nagyobb épületet látok. Ez csak a malom lehet, emlékezem a térképre. Látom a Garamot is. Na "hálistennek" itt vagyunk, de most aztán mihez kezdjünk. A golyószórósnak kijelölöm a tüzelõ állást. Van körülöttem vagy húsz ember, azokat is tüzelõ állásba rendelem. Kiadom a parancsot, hogy tüzet nyitni csak az én parancsomra lehet. Nem akarom, hogy a

ruszki idõ elõtt felfedezzen bennünket. Lassanként gyülekeznek a többiek is. Megérkezik Mátrai hadnagy is, aki a zászlóalj sereghajtója volt. Szabó hadnagyot nem látom. Szakaszával együtt elkeveredett. Csak január végén kerültek elõ, amikor is egy zsolnai fiakkeron vonultak be. Õk Kéménd alatt értek partot és ott úszták át a Garamot. Megállapítjuk, hogy Kéménd és Kicsind között a vízimalomnál vagyunk. Kicsind tõlünk délre lehet, úgy kilométernyi távolságra. Szólok Mátrai Karcsinak: "Négy önként jelentkezõvel derítsd fel a falut. Kerüld a harcot." Karcsi félóra múlva visszajött. Jelenti, hogy orosz gyalogság van a faluban, és a Garam partján két páncélost látott. Beszélt egy öreg magyarral, aki mondta, hogy sok a ruszki a faluban és "Sztalin Jóska" tankokkal vannak felszerelve. "Jól bele estünk a piszokba", fûzi hozzá személyes véleményét. Közben még mindig szállingóznak az emberek. Vagyunk vagy hatvanan. Hárman vagyunk tisztek. Van négy villámgolyószórónk, két páncél öklünk, Õsze Ferinek géppisztolya van, az embereknek meg van a fegyvere, lõszerünk van. Mérlegelem a helyzetet. Két eshetõségünk van. Vagy nekimegyünk a falunak és elfoglaljuk, vagy úszunk. Ha el is foglaljuk a falut, ami egy nagyon nagy "ha", akkor is úszni kell, mert Kicsinden nincs híd. Azonkívül a falu megrohanásával magunkra hívjuk az oroszok figyelmét. Nem ismerjük az erejüket. Ha szemük láttára kell átúsznunk a Garamot, akkor halomra lõnek bennünket. Nézem a Garamot. Sebes víz a Garam. Meg is van áradva. Lehet úgy hatvan méternyi, vagy valamivel több is. A folyó szélei be vannak fagyva. Szép jégtáblák úszkálnak benne, amint nagy gyorsasággal sodorja õket az ár. Uszni, vagy meghalni, vagy megadni magunkat, egyik sem kecsegtetõ. A sok rossz közül a legelfogadhatóbbnak az úszás tetszik. Nézem a túlsó partot. Jóval magasabb mint az itteni part. Nincs sok idõ a latolgatásra. Parancsot adok, hogy a malom ajtajait szedjék le. Arra rakjuk a ruházatot és a fegyvereket. Magam is levetkõzöm. Leülök a jég szélére és belelógatom a lábamat a vízbe, hogy elõírás szerint lehûtsem a testem. A jég beszakadt alattam. Elkezdek úszni. Sebes víz a Garam és hideg is, így december vége felé. Hátra nézek és látok néhány embert úszni, már a folyó közepe felé. EIérem a tulsó partot. Leállok, majd felhúzom magam a partra és pillanatig kinyújtózom. Ez csak egy pillanatig tart. Mozogni kell, mert ha megállok, esetleg nem tudok majd megindulni. Felugrok és futni kezdek a falu felé. Hátranézek és látom, hogy néhányan futnak utánam, ingben és glóriában. Az ing rajtam megfagyott, lábaimat nem érzem. Végre elérem a falu szélét. Emberek futnak elibém. Távbeszélõ katonák. Megragadnak és bevisznek a legközelebbi házba. Elvesztettem a hangom. Suttogni próbálok. Nagy lavorba állítanak bele és elkezdenek hideg vízzel dörzsölni. A házigazda meleg bort ad. Lassanként megszûnik a dermedtség. Ruhám nincs. A házigazda ad egy madárijesztõrõl lehúzott nadrágot. Kerítenek egy pár rongyos gumicsizmát. Zubbonyt ad az egyik távbeszélõ katona. Ingem nincs. Kérdezem a távbeszélõ honvédtól, hogy honnan tudok telefonálni. EIvezet a parancsnokságra. Felhívom a hadosztály parancsnokságot és jelentem, hogy a zászlóalj egy része még a túlsó parton van. Segítséget kérek, hogy áthozhassam õket. Segítséget nem tudnak adni. Kimentem a faluba, majd elindultam a Garam felé. Egy német rohamlöveg állt a falu szélén. Megkértem a németet, hogy vigyen ki a folyópartra, én vagyok a túloldalon rekedt alakulatnak a parancsnoka. Felültet maga mellé. Átadja bundáját. Elérjük a Garamot. Még sokan vannak a túlsó oldalon. A tutajozás még folyik ajtókkal, gerendákkal. Északra, Kéménd felé látunk egy pár németet. Sietve vetkõznek és bevetik magukat a vízbe õk is. Visszamegyünk a faluba. Megköszönöm a német szívességét. Kezdem a faluszéli házakat járni. Megtalálom azokat, akik már átúsztak. A ruhámat is megtalálom, majd a csizmámat is. Embereim vagy pucéron fekszenek az ágyakban, vagy pokrócokba csavarva ülnek a tûz mellett. A háziak nagy szeretettel szárítják vizes ruháinkat. De jó is magyarok között lenni ebben a szerencsétlenségben. Jelentik, hogy Ösze fõhadnagy úr belefulladt a folyóba. Feri nem akart úszni. Felállt a tutajra, géppisztollyal a nyakában. Elvesztette az egyensúlyát, beleesett a vízbe és elmerült. Fiatal felesége volt. Másállapotban volt. Feri gyereke már árvaságra jutott az anyja méhében. Komisz sors. Dél felé mind megérkeztek. 70 fõnyi legénység és két tiszt maradt meg. Szekereket kerítek és megtömetem azokat szalmával. A sebesülteket és a betegeket ezekkel Komáromba irányítom. Estefelé elõkerült egy õrmester a második zászlóaljból. Õk is megkísérelték a kitörést, de az oroszok visszavetették õket. Egy szakaszra való egészséges erriberünk maradt. Mátrai Karcsival ketten vagyunk tisztek. Berendezkedtünk védelemre. Erõs aknázást kezdenek az oroszok. Valószínûleg partot akarnak váltani. A

hadosztálytól parancs érkezik, távbeszélõn. Kórházba parancsolnak, mert fagyásaim veszélyesek. Nem hagyhatom az embereimet. Jelentem, hogy nem megyek. Karcsival beszélgetünk. Nekünk szerencsénk volt. Az áttörésünk sikerült. A második zászlóalj felmorzsolódott. Az ezredparancsnok, Heinrich István alezredes elesett. Rövidesen, rnint rangidõs zászlóalj parancsnok, én lettem az ezred parancsnoka. Ennek a lövész ezrednek a maradványaival harcoltam a háború végéig. Mint egykori bakatiszt, csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatom a repülõ legénység földi harcokban való helytállásárói. A mindenre vállalkozó repülõ szellem, az egymás iránt érzett önfeláldozó bajtársiasság, a magyar katonaerények legszebb példáit produkálta a vesztes háború végnapjaiban. Mint parancsnok, mint bajtárs, mint magyar ember, most, négy évtized után is hálával tartozom és hálásan mondok köszönetet beosztottjaimnak a bizalmukért és a ragaszkodásukért.

vitéz PÁLYI GYÖRGY szkv. szds.: A SZENT LÁSZLÓ HADOSZTÁLY REPÜLŐ LÖVÉSZEI. A LETKÉSI ÜTKÖZET (Kanadai Magyar Szárnyak, 198? p.11-14.) A Légierők állományából alakult repülő lövész ezredet 1944. december 20-án Székesfehérvár területéről gépkocsi szállítással az Ipolyságra (Letkés község) irányították, hogy a Börzsönyből kifejlődő szovjet támadást megállítsa. Letkés kis falu az Ipoly K-i partján. Jelentőségét a rajta keresztül vezető műút és a nagyteljesítményű híd adta meg. A helyzet tisztázatlan volt. A Garam felső folyásánál egy német páncélos hadtest (3 hadosztály) volt a 6. szovjet páncélos hadsereg gyűrűjében. A Börzsöny és a Duna közti keskeny sávban az Altorjai csoport (2. magyar páncélos hadosztály leharcolt részei) vívott elkeseredett harcokat. A helyzetet súlyosbította, hogy az ott harcoló német Dirlewanger S.S. dandár egész zászlóaljai álltak át a szovjethez. A Börzsönyben előregyülekező szovjet erő felderítetlen volt. Ma már ismeretes, hogy ott a 27. szovjet gárda hadsereg gyülekezett, hogy az Ipolyságon keresztül a 6. szovjet páncélos hadsereggel együtt a Kisalföldre kijutva, kezükbe kerítsék a Duna hidakat egészen Pozsonyig. A Szt. László hadosztályból elsőnek beérkező (Csepel-szigetről, leharcolt ejtőernyős zászlóalja, pk. Sana szds.,) a hídon keresztül vezetett merész rohammal meglepi az ott gyülekező szovjet erőket. Visszaszorította azokat Lelédhídi puszta és Gallyastető vonalába. December 21-én a hajnali órákban érkeznek be a repülő lövész ezred I. zlj-nak részei (pk. Pályi szds.) Letkésre. 21 órakor Pályi százados parancsot kap az ezredparancsnokságtól (ezredparancsnokság Ipolyszalkán, ezredparancsnok Heinrich István alez.) a hídfő átvételére és annak kiszélesítésére K-en Lelédhídi puszta és Gallyastető, É-on a 105-ös kápolna vonal ig. A hajnali világosodáskor beérkező 1. század parancsnokkal, Ősze főhadnaggyal és a 2. szd. parancsnokával, Hadnagy szds-sal már szemrevételeztettem az eje. zászlóalj védőkörletét. Tehát a parancskiadással nem volt problémám. A zászlóaljam tűzkeresztségére készültünk ezzel az éjjeli támadással. Ez nagy gyakorlatot és főleg harckészséget kíván. Az utóbbiban nem volt hiány. A harci kedv nem hiányzott az emberekből. 21.30 órakor Letkés K-en kiadtam a támadási parancsot. A 2. szd. megerősítve egy géppuskás szakasszal támad, jobbszárnyával a műútra támaszkodva és elfoglalja Lelédhídi puszta és Gallyastető vonalát. Az 1. század megerősítve egy géppuskás szakasszal, elfoglalja a 105-ös kápolna területét. Tartalék a 3. század (Latkóczy szds.), a 2. szd. mögött. Az aknavető szakasz tüzelő állása a templom kertjében volt, ahol eddig már beásta magát. Segélyhelyünk Letkés K-en a határőr laktanyában volt. Számoltam harckocsi támadással, így a páncélököllel felszerelt szakaszt (pk. Szabó hdgy.) a műút két oldalán a 2. szd. mögé rendeltem. Magam harcálláspontja a támadás megindulása idejében Letkés K; ha a támadás tért nyert, Letkés puszta. Távbeszélő vonalat a támadás megindulásakor azonnal ki kell építeni. A támadás megindulásának időpontját 23 óra 30 percre adtam meg. Kiadtam azonkívül a parancsot, hogy a támadást tűz-előkészítés nélkül, csendben kell végrehajtani. A teljes csendben végrehajtott támadás meglepte az oroszokat. A századok különösebb ellenállás nélkül a megadott területeket elfoglalták. Veszteségem egy halott volt. A hajnali órákat az éjszakai támadásnál összekeveredett kötelékek rendezésével töltöttük. Az emberek boldogok, jókedvűek és bizakodók voltak. Örültek az első sikernek. Én úgy ítéltem meg, hogy ezeket a kezdeti sikereket annak lehet köszönni, hogy az éjszakai támadás az oroszokat meglepte és a Börzsönybe felvonuló szovjet erők a felvonulásukat még nem fejezték be. A kora délelőtti órákban a Gallyastető állásait ellenőriztem, amikor jelentették, hogy két német harckocsi érkezett a völgybe és egy német tiszt a védőkörlet parancsnokát keresi. Közben a harckocsik feljöttek az első vonal mögé és egy idősebb német tiszt helyzettájékoztatást kért. Láthatólag nagyon meg volt elégedve az elért eredménnyel. Kezet adott és elment. Utána hívott fel az ezredparancsnok, Heinrich alezredes és közölte, hogy a LXXII. német hadtest parancsnoka volt a látogatóm. A déli órákban a szovjet nyomás már érezhetővé vált. A szovjet ellentámadás megindult, igen erős aknavetőtűz kíséretében (amelyik a mozgást lehetetlenné tette), mind az 1., mind a 2. szd. védőkörlete ellen. Az erős aknavetőtűzből arra következtetek, hogy nagy szovjet erők vannak előttünk. Az én négy aknavetőm derekasan dolgozik, de ez semmi a szovjetéhez képest. Az erős aknavetőtűz a 2. századdal az összeköttetést megszakítja. Ősze fhdgy. jelenti, hogy nála a szovjet

erők áttörtek. Kezd meleg lenni a helyzet. A tartalékot, a Latkóczy századot ellentámadásra rendelem. A még rendelkezésemre álló két géppuskás szakasszal reteszállást vétetek fel Letkés K-en és É-on. Számolok azzal, hogy mindkét oldalon a faluig nyerhet tért a szovjet támadás. Meleg a helyzet. Egy sebesült a Hadnagy századtól jelenti, hogy a Gallyastető előtt harckocsikat láttak. Ott van Szabó hadnagy a páncélökleivel. Úgy gondolom, hogy Ősze Ferinél kell először a ruszkit visszaverni. Latkóczy közben megindult, sietek utána. A betörés helyénél tért nyertek az oroszok. Már elhagyták a szőlős területet is. Sokan vannak. úgy 300-ra becsülöm őket. Igen "hurryznak", de valahonnan egy saját géppuskánk oldalazhatja őket, mert szaporán esnek el. Elérjük őket. Először kézigránátharc folyik, utána test test elleni küzdelem kezdődik. Remek közelharcosok a repülő katonák. Hiába, a legtöbb csepeli, kispesti, sőt angyalföldi vagány. Közelharc kiképzést nem kaptak. Arra nem volt idő, de segít a jó magyar vér. Kemény közelharc folyik. Nem igen esik fogoly, sok esik el közülünk is, sok a sebesült is. Az oroszok futnak vissza. Az ismeretlen géppuska sokat kaszál le közülük. Felérünk a magaslatra, elérjük a kápolnát. Itt rövid küzdelem után a szovjet futva menekül. És ekkor megoldódik az ismeretlen géppuska rejtélye is. Teljes nevét nem írhatom ki. Otthon van. Jóskának hívják. Hozzák sebesülten a bokrok közül. Jóska vigyorog, de felállni nem tud. Jól emlékszem rá, hogy amikor riasztottak, Jóskának kelés volt a nyakán. Én ki akartam cserélni mással, mert a furunkulusból vérmérgezés lehet. Jóska sírva könyörgött, hogy ne tegyem meg vele ezt a szégyent. Jóska az áttörés előtti erős aknavetőtűzben három szilánkot kapott a hátába. Járni nem tudott. Amikor a szovjet roham elérte, halottnak tettette magát és a bokrok között nem vették észre. Amikor a támadás túlhaladt rajta, Jóska aki golyószórós csatár volt nagy kínnal megfordult és hátulról lőni kezdte őket. Sok halott feküdt előtte. Jóska Nagyezüstöt kapott. Márciusban már velem volt ismét. Ki is tartott Ausztriáig. Onnan irt néhányszor. Megnősült. Remélem sok derék fia van. Szükség van rájuk. Ősze Feri sántít. Kézigránátszilánk van a lábában. Nem megy hátra. Latkóczy is megsebesült. Helyettesének parancsot adok a 3. szd. visszavételére. Magam rohanok vissza. Nem tudom, mi van a 2. szd.-al. A szovjet szorgalmasan aknázik egyes emberekre is. Sokszor megfektetett az aknatűz. Közben meg is kell állnom. Egyik kisérőmet aknaszilánk érte a térde felett. Eltörte a csontját is. Erősen vérzik. Nincs sok idő a tétovázásra. Elő a rohamkéssel. Felvágom a nadrágot, előkapom a köpenyszíjat és megcsinálom a szorítókötést. A segédtisztem jelenti, hogy a 2. századot a szovjet támadás Letkés puszta magasságáig visszanyomta. Ott megakadt. Két páncélost kilőttek, Hadnagy szds. megsebesült. A kötözőhelyen van. Bemegyek és keresem. Már hátravitték. Az orvos mindenképpen engem is be akar kötni. Akkor látom, hogy én is véres vagyok. Megnyugtatom, hogy nem az én vérem. Nekem kutyabajom sincsen. Közben besötétedik. Várom a 3. századot, hogy a megszorult 2. század segítségére bevethessem. A 2 századdal Letkés pusztánál baj lehet. Nincs összeköttetésem. A 2. század ellenállása megtört. Visszavonulnak. Én Letkés K-i szegélyén rendelem őket tüzelőállásba átmenetileg, amíg a 3. századdal az ellentámadást megszervezem. Éjfélre jár az idő, amire a két századot ellentámadásra rendezem. Az embereknek is kell hagyni egy kis időt, hogy kifújják magukat. A 2. szd. pk. tájékoztat. A szovjet támadás Letkés pusztai magaslatok előtt átmenetileg megakadt, mert a két harckocsit páncélököllel kilőtték. De a sötétség beálltával a harckocsikkal megerősített szovjet támadás elöl vissza kellett vonulniuk. December 23-án kb. 01.00 órakor beérkezik Maszlay őrgy. 4 páncélvadásszal a 2. páncélos hadosztálytól. Maszlay sporttanárom volt a Ludovikán. Megölelgetjük egymást. Röviden tájékoztatom a helyzetről. A négy páncélvadász támogatásával a Letkés pusztai dombok 2 órára a kezünkben vannak. A szovjet minden erősebb ellenállás nélkül Lelédhídi puszta és Gallyastető irányába visszavonult. A további támadásunk az erős elhárító tűzben elakadt. Gallyastetö erdős terület. A sötétség miatt sok meglepetést tartogathat. A védőállást a 2. századnak a Letkés pusztai területen elrendelem. A 3. századot ismét tartalékba visszaveszem. Már ismeri az ellentámadási területeket. Maszlay már indul vissza. Ledőlök aludni. Lármára ébredek. Csizmát húzni már nincs idő. Szovjet járőr szivárgott a faluba. A szérűskertek között rövid tűzharc után megsemmisítjük őket. Tanulság? Éjjel nem szabad a csizmát lehúzni. Nem fekszem le. A helyzetet értékelem ki. Huszonnégy óra alatt két századparancsnokom sebesült meg, a harmadik sebesülten kitart. Az első századnál két szakaszparancsnok sebesült meg, a 1. századnál egy meghalt, egy megsebesült. A szakaszparancsnokok altisztek. Nálunk az altiszti kar igen magas értékű, ezzel nincs baj. Megítélésem szerint túlerejű ellenséggel állunk szemben. Aknavetővel lőnek egyes emberekre is. Majdnem mindenkinek géppisztolya van. Nálunk elvétve akad egy-kettő. Az állás igen előnytelen. A Börzsönyből belátnak és belőnek az állásokba, amelyek nincsenek kiépítve. A szovjet támadásokat páncélosok támogatják. Páncélelhárító fegyverünk a

páncélököl és a kézigránát. Erre a kiképzésnél igen nagy súlyt fektettünk. Mindkettő használata jó idegzetet és bátorságot kíván. Ebben nincs hiba. Be kell engedni a harckocsit közelre, mielőtt rálőhetnének és ez sok vesztességet okoz. Sok a sebesült, főként aknaszilánktól és géppisztolytól. Azt, hogy ki halt meg, ki tűnt el, soha nem tudom majd megállapítani. A halottakat eltemetni nincs idő és nincs rá ember. A hídfőt előbb utóbb ki kell majd üríteni. Felhívom a védőkörleteket. Ősze jelenti, hogy nála állandó tűzharc folyik. Erős az aknavető tűz. A 2. századnál a Gallyastetőn páncélos gyülekezést jelentenek. Mindkét védőkörletnél megindult a támadás, de a támadások rohamtávolságon összeomlottak Mindkét helyen kézigránátharc folyik. Jelentem az ezredparancsnokságnak és a hadosztálynak a helyzetet és kérek páncéltörő fegyvereket. Nincs. December 23-án állandóan támad a szovjet. Megindult a halálmalom. Tudom, hogy túlerejével fel fog morzsolni. Estére a 2. szd. ellenállása megtörik. A századparancsnok megsebesül. Az egyetlen tiszt a századnál Góczy hadnagy. A század visszavonul Letkés K-i szegélyére. Jelentem a helyzetet az ezredparancsnokságnak. A ho. parancsnokságtól felhív Lajtos vk. örgy., vk. főnök és ellentámadásra ad parancsot. Az ezredparancsnok parancsa: "kitartani az utolsó emberig". Az egyetlen idősebb tisztem a nehézfegyver századparancsnok, Görgényi főhadnagy. Őt jelölöm ki a Letkés pusztai védőkörlet parancsnoknak. Összeszedek minden erőt, ami még rendelkezésemre áll. A segédtisztem is részt akar venni a támadásban. Megadom neki az engedélyt, ezúttal én maradok a telefonnál. Az időpont: december 24-re virradó hajnal. Az ellentámadást rövidesen meg kell kezdeni. Görgényinek is az a véleménye, hogy rajta kell ütni a támadásra fejlődő szovjet erőkön. Azt, hogy Letkés puszta csak az első támadási célja a szovjetnek, az már mindegyikünk előtt nyilvánvaló. A hidat akarja mindenáron a kezébe keríteni. Letkés puszta rövid, de nagyon kemény közelharc után ismét a miénk, jelenti Görgényi. Segédtisztem azonban eltűnt. Kiadom a parancsot, hogy az állást csak az én parancsomra lehet feladni. Az utolsó emberig való kitartást nem is gondolom végrehajtani. Tartalékom mindössze Góczy hadnagy 35 fővel, két golyószóróval. Ha Görgényi százada megsemmisül, akkor Letkés rövid harc után szovjet kézre kerül. Kiértékelem a helyzetet. Ősze századánál egyelőre nincs baj. A szovjet támadás súlya a műút mentén Letkés puszta területén van. Ez a terület alkalmas harckocsik bevetésére is. A Letkés-pusztai magaslat még a miénk. De meddig? Páncéltörő fegyver nincsen. A négynapos pihenés nélküli harcoktól az emberek fáradtak. Gallyastetőn páncélos gyülekezést jelent és figyel meg a Letkés pusztai védőkörlet. Rövidesen jelenti, hogy a támadás megindult. A támadást erős aknavetőtűz és tüzérség támogatja. A szovjet támadás gyorsan nyer tért, de rohamtávolságon összeomlik. Az állásokba betört harckocsikat megsemmisítették. Sok a sebesült, de hátraküldeni az erős aknavető és tüzérségi tűzben nem lehet. Ősze is jelenti, hogy nála is állandó kézigránátharc folyik. Görgényit figyelmeztetem és emlékeztetem, hogy ha úgy ítéli meg a helyzetet, parancsom értelmében visszavonulhat. Ismerem Görgényit, tudom, képes az utolsó emberig harcolni. Felhívom a vezérkari főnököt és a hídfő kiürítését javasolom, vagy páncéltörő fegyvereket kérek. Lajtos őrgy. tudomásul veszi a kérésemet, de tartalékot nem tud adni, a páncéltörő fegyvereket pedig máshol kellett bevetni. Egyelőre ki kell tartani. Letkés pusztánál erősödik a harci zaj. Az összeköttetés is megszakadt. A köd is leesett. Nem látok semmit. A szovjet azonban a község és a puszta közötti területet erős aknavető és tüzérségi tűz alatt tartja. Lehetetlenné teszi a mozgást. Az az érzésem, hogy a Letkés pusztai védők visszavétele már lehetetlen. A kora délutáni órákban Letkés puszta szovjet kézre került. A védők közül egyetlen ember tudott a tüzérségi és aknavető tűzön átjönni. Elbeszélése szerint a védőket a harckocsik letaposták. Jelentem ezt közvetlenül a hadosztálynak. A hadosztály vezérkari főnök a védőállás visszafoglalására ad parancsot. Jelentem, hogy megítélésem szerint pár órán belül harckocsikkal támogatott szovjet támadással számolok Letkés K-i széle ellen. Egyúttal jelentem, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Nem indokolok, nem tartom szükségesnek. Állok Letkés K-i szélén. Teljes a csend. Kezd sötétedni. Jelentkezik nálam gr. Széchenyi testőr százados és jelenti, hogy hozzám osztották be. A hadosztály vezérkari főnök parancsa szerint vele kell az ellentámadást végrehajtani. Létszáma 40 fő, géppuskái nincsenek. Valahogy az az érzésem, nem bízhatok benne. Ezt nem mondtam neki. Visszaküldöm azzal, hogy jelentse, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Bizalmatlanságomat igazolva láttam. Gr. Széchenyi az első alkalommal átlovagolt alakulatával a szovjethez. Kinn állok a falu szélen. Távcsővel figyelem a letkési dombokat. Nem látok semmi mozgást. Ismét telefonhoz hívnak. A vezérkari főnök kérdezi, hogy az ellentámadást megkezdtük-e már. Megismétlem, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Lajtos hadbírói eljárást helyez kilátásba. Megismétlem, hogy páncéltörő fegyverek nélkül nem támadok. Kiadom a parancsot a reteszállásban lévőknek. Harckocsi támadással számolok rövid időn belül; a harckocsikat lövés nélkül be kell engedni a házak közé, és ott

kézigránáttal elintézni. Páncélöklünk kettő van mindössze. Kb. 21 óra van. Eszembe jut, hogy karácsony este van. Kitisztult az idő. Gyönyörűen süt a hold. Ragyog az első csillag is. Csak az áhítat hiányzik, bár eszembe jut, hogy otthon már égnek a karácsonyfán a gyertyák. Valószínű, a többieknek is ez járhat az eszébe. De nem beszélünk. Az eget, a szovjet világító rakéták fénye árasztja el. Vége a nyugalomnak. Ez a támadás kezdete. Harckocsik csikorgása hallatszik. Kezdődik az idegpróba. Hármat látok lassan közeledni. Kísérő gyalogságot nem látok Megállnak. Pár lövést leadnak, de hogy senki se lő, megfordulnak és visszamennek. Megzavarta őket a nagy csend. Ismét a telefonhoz hívnak. Már senki sem beszél se támadásról, se hadbírói eljárásról, a hídfő kiürítésére kapok parancsot. A hidat 24 órakor robbantják. Ránézek az órámra; még két órám van. Őszének kiadom a leplező járőrök visszahagyására a parancsot távbeszélőn. Magam visszamegyek a reteszállásba. Itt már mi vagyunk a leplező járőr. A támadás is megindult közben. Lassan nyert tért. A házak között nagyon óvatosan követnek bennünket. A hidat a robbantó részleg 24 órakor robbantotta. Az utolsó járőröm már a felrobbantott híd vízbelógó részein kapaszkodott át. Az igazsághoz tartozik, hogy közben az Ipoly jobb partján előretörő szovjet erők mélyen a hídfő hátába kerültek, így annak tartása már nem volt lényeges. Az Ipoly túlsó partján az ezred visszavételét végignézte a hadosztályparancsnok a vezérkari főnökével. Egyik sem említette a parancsmegtagadást. Ebből arra következtettem, hogy a parancsot német nyomásra adták ki. Idéznem kell a hadosztály vezérkari főnökének a sorait, amelyeket a háború befejezése után 38 évvel hozzám intézett ezekkel a harcokkal kapcsolatosan: "A hadosztály gyalogsága belőletek (rep. löv. ezred) és a gránátos ezredből állt. (Stefán Valér a volt testőrökkel.)" "... a Szt. László hadosztály harcai nem az eje. alakulathoz fűződtek, hanem a rep. lövészekhez. Az ejtőernyősök nem a mi alárendeltségünkben vitézkedtek, a gránátosokat (testőrök) pedig rövid harc után átvitték a szovjet oldalára parancsnokaik. "... "Ott voltam Szügyivel, amikor az ezred gyülekezett Letkésnél. Arra is emlékszem, hogy könnybe lábadt a szemünk a csapatok fegyelmezettsége láttán... " -.-