Barátnőm a konyhában épp cigarettát sodor, feketére lakkozta a körmét, begyakorolt mozdulatokkal tömi a dohányt, valamiért jól áll neki, pedig nagyon



Hasonló dokumentumok
ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Akárki volt, Te voltál!

Locsolóvers. Írjatok tréfás locsolóverset úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! Megoldások

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

Pár szóban a novella létrejöttéről:

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám!

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Ősi családi kör 2012

Miért tanulod a nyelvtant?

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

A kötőszók. Mindenki jól ismeri a DE szócskát, amivel ellentétet fejezünk ki. Gyakori, jól és könnyen használható:

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

S Z Í N E S JÁ T É K

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

MagyarOK 1.: munkalapok 7

A holdfényben repülő bicikli

Csillag-csoport 10 parancsolata

Palotai Boris. Hetedik év

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Cukimami én idős motiváció:

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

A melléknevek képzése

Az élet napos oldala

Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került május 15. szerda, 13:44

2011_ 11, 12. ISSN Ft

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

Németh László emléktúra Hűvösvölgy Normafa Péterhegy

De cuki! Nem hiszem el, hogy lehet ennyire aranyos! Meg kell zabálni! Mindig rá vágytam!

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY

Szita Szilvia II. Biztatás, bátorítás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK márciusi kiadás

Juhász Bence. A nagy litikamu

Mennybõl az Angyal Utolsó frissítés

E D V I N Írta Korcsmáros András

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16.

ART Lelkednek sem Art egy kis táplálék hétfő

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

DALSZÖVEGEK 2. KyA, február 23.

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

Hallottalak sírni téged

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Furfangos Fruzsi Bé és az Öcsimajom

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Öt motívumos teszt Milyen a jó vállalkozó? Vállalkozás-jövedelemszerzés

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

ÉJSZAKAI ÜZENET. nagy találkozás

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

Jarabin Kinga. Kedves Olívia!

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Amikor a férj jobban tudja...

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Uralj minél több karikát miközben egymásra pakolod őket és próbálj. 1. Sorsoljátok ki, hogy ki kezdjen. A kezdő játékos kapja a 2 karikát és az

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Nőnapi köszöntő (legfeljebb 10 pont)

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!

Betûtészta. T. Kiss Tamás. Részlet a Samu sejti címû, elõkészületben levõ regénybõl

Új Szöveges dokumentum

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Datum= ; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Balogh Rodrigó valóságszínháza Nem vagyok tuti csávó Dráma: "Ennyi Duna-érett prímáslelencet egy rakáson..."

Átírás:

9. Nem múlik Ma alkotás napot tartunk itthon. A lányom könyvet ír. Rajzol, írni még nem tud. Teleírja a csíkos füzetét színes, piros, sárga, lila babákkal, az a címe, hogy Tündérek Könyve. Zöld fű a lap alján, aztán párhuzamos, narancssárga szaggatott vonalak felfelé, zebra az égbe. Mosolygós lények szálldogálnak pöttyös szárnyakkal, vagy felhőn ülnek vigyorogva. Sosincs este, süt a nap. A fiamék azt a feladatot kapták irodalom órán, hogy egy tetszőleges műfajban dolgozzák fel Daidalosz és Ikarosz történetét, háromfős csapatokban. A mi csapatunk, mármint az övék, úgy döntött, dramatizálja a helyzetet, írtak egy drámát erről az ügyről. Kartonlapból szárnyakat vágnak ki, tollakat rajzolnak rá, elég kicsi, csak A/3-as kartonlapot találtunk itthon. Ez is jó a srácok szerint, jelzésértékű szárnyak. Van próba, főpróba, minden. Holnap lesz az előadás, remélem, nyernek. Semmiben sem engedik, hogy segítsek. Nem is akarok, nézem inkább a készülődést. A fiam telefonálgat, szervezkedik, rászól a húgára, hogy most ne zavarj, kicsim, dolgozom. Szeretem nézni, ahogy a férfiak dolgoznak, nagyon fontos munkát végeznek, most mindenki maradjon csendben. Három srác, meg van szervezve az élet, lépésről lépésre, ki 50

mit csinál, te ezt, én azt, kész vagy már, ne lazsálj. Tudják, mit akarnak, öröm nézni, előre, előre, csak a cél, csak a cél. A fiamat nem érdekli, ki nyer, szerinte az a lényeg, hogy jó legyen az előadás. A haverja viszont igazi harcos, kemény, alapos, eszes. Ő írta a szövegkönyv nagy részét, például ezt: Most pedig jól figyelj rám, Ikarosz! Mikor már a levegőben leszünk, csak engem kövess! Ne repülj túl közel se a Naphoz, se a vízhez! Repülj egyenesen! Úgy tudsz a levegőben maradni, ha csapkodsz a szárnyaiddal! Ha kanyarodni akarsz, dőlj be, oldalra! Ne maradj le gyönyörködni a tájban, hanem repülj tovább! A fiam rendező. Letöltötte a telefonjára az Under The Bridge című dalt, úgy tervezi, a gitárszólóra öngyilkos lesz Daidalosz a történet végén, így szebb a sztori. Zárókép: Daidalosz haját fújja a szél. Kitárja karjait, majd beugrik a tengerbe. Elsötétülés, taps. (Ha lesz.) Szemben a lakásunkkal, kicsit távolabb a budai hegyek, közelebb egy tízemeletes panelház. Nézelődöm. Nem dohányzom, csak néha kimegyek cigizni az erkélyre, főleg este, sötétedés után, vagy kora reggel, úgy négy körül. Nem húzzák el a függönyt, belátni a szobákba, hajnalban mit keres fenn ennyi ember? Kávét főz, vasal, reggelizik, az autista kisfiús családból az anya épp rétestésztát nyújt, a kissrác áll mellette, topog, egyik lábáról a másikra áll és rugózik, bólogat, mindig lefelé néz. Van egy fiatal srác a mellettük lévő lakásban, számítógép előtt ül, szerintem játszik. Szerelmesek állnak a másik erkélyen, bámulnak lefelé, nézik a tájat, bár itt inkább csak jelzőlámpák, gyalogátkelőhelyek és egy benzinkút van. Beszélgetnek, pezs- 51

gőznek, a srác megsimogatja a lány haját, leveszi a pólóját, aztán heves csókolózás, ölelkezés, simogatás. Meg fognak fázni. Van egy kanapé az erkélyükön, tuti. Nem látszik a betontól, de szerintem kanapé van ott, arra feküdtek le, úgy folytatják. Négy óra negyvenötkor megy el itt az első villamos, csörömpöl, vagy csilingel, vagy hogy kell ezt mondani. Majd el fogok innen menni. Szeretek itt lenni, annyira azért nem, hogy maradjak. Jó lenne a szerelemre gondolni, nem hiszem, hogy visszatart, csak jó lenne most valami olyanra gondolni, ami nem múlik. Esetleg régi barátokra, akik még mindig megvannak. A barátnőmre például, ő rejtegette gyerekkoromban a naplómat és a cigit nagymamám elől. Még mindig megvan. Mármint a barát, százötvenhárom kilométerre lakik innen, havonta meglátogatom. Vagy rád is jó lenne gondolni, arra a városra, arra az erkélyre, arra az ölelésre. Tekintet, hang, esőszag. Épp békülés van valami nagy összeveszés után, mondod a magadét, sok szép szó, egyikre sem emlékszem. A szemedre igen, legalább ennyi, a hangodra is és a romantikára. Ki nem állhatom a romantikát, ezt biztos mondtam akkor is, már csak az hiányozna, hogy eleredjen az eső, pont most, mikor az erkélyen szeretkezünk, esőszag, szivárvány, szerelmes pillantások, sosem hagylak el, én se téged, és így tovább, ilyet lehet mondani? Lehet, ez igaz, az ilyesmi nem múlik el, nem hagylak el soha, annyi csak, hogy majd el fogok innen is menni. 52

Barátnőm a konyhában épp cigarettát sodor, feketére lakkozta a körmét, begyakorolt mozdulatokkal tömi a dohányt, valamiért jól áll neki, pedig nagyon csúnya, amikor egy nő cigarettát sodor, főleg, ha fekete a körme. Neki jól áll. Álmos, ásít, mindig fáradt, sötét karikák a szeme alatt, kék szemek, sötét karikák, pont jó. Rosszul van, csalódott, állandóan van valami baja. Szerelmi bánatok. Ásít, feláll, nyújtózkodik, két csészét vesz elő. Kérsz kávét? Kérek. Nagyon lassan, nagyon sokáig készíti, elég rossz kávét főz, nekem ízlik. Megkérdezem, hogy van, szomorúnak látszik. Azt mondja, nem szomorú, nincs rosszul, mondjuk jól sem, nem is tudja, hogy van. Nem gondolkozik ilyeneken. Feltörték az ímélfiókját, fogalma sincs, ki lehetett, valószínűleg egy kis hülyegyerek, aki ilyenekkel szórakozik, de neki nagyon rosszul esett. Ha az embert meglesik, bűnösnek érzi magát, még akkor is, ha nincsenek nagy titkai. Nincsenek nagy titkaim, mondja, csak egy sráccal leveleztem már jó ideje, még nem találkoztunk soha. Viszont az a sok levél meg üzenet, amit váltottak, nagyon sokat jelentett. Jól működő kapcsolat volt, meséli, aztán jött ez a hülyegyerek, feltörte a fiókomat és kitörölte az üzeneteket. Na és? Ott folytatjátok majd, ahol abbahagytátok. Persze, persze, ott folytatjuk, helyesel, csak az a baj, hogy nem maradt semmi. Nincs emlékem, csak a szavak voltak, azt meg kitörölte ez a kis genyó. Más emlékem nincs, se egy arc, egy szempár, vagy mondjuk a hangja, illata, semmi. Még az a kurva chat-ablak is azt írja ki, ha ráklikkelek a srácra, hogy: nincs előzmény. Mit folytassak? 53

Kerestem délután egy képet, esküdni mertem volna, hogy a családi albumban van anyámról egy nagyon szép fotó. Az unokatesómmal állnak valami ünnepségen, mosolyog a képen anyu és rövid a haja. Meg akartam mutatni, hogy milyen jól áll neki a rövid, hátha ettől kedvet kap, mert tényleg jó lenne, ha levágnánk a haját. Sehol sem találtam. Viszont előkerült nagymamám egyik levele. Az egyetlen. Ahogy a kezembe került, emlékezni kezdtem. Előtte nem is jutott eszembe, hogy tizenöt évvel ezelőtt elraktam ezt a levelet, legyen emlékem nagymama kézírásáról és szavairól. A lottózót lottó irodának nevezte, a gyógyszert gyónyszernek írta és a kedvenc mondatom, hogy: Sokszor buszil, Mama. A lányom mosolygófejeket rajzol a párás üvegre, a fiam a szoba közepén táncol. Bohóckodnak nekem, így csábítanak be, ha túl sokáig vagyok kinn. Vissza kéne mennem. Jó itt. Tegnap este a 47-es villamoson keringőzött egy szerelmespár, ma délután meg hajléktalannak adta át a helyét egy férfi és még szivárványt is láttam. Sok ez így egy kicsit, tudom, de több legyen inkább, mint kevés.