NYILATKOZAT. Alulírott.. nyilatkozom, hogy gyermekem étkeztetésére a 2016/2017. tanévben a kollégiumi ellátást igénybe veszem.

Hasonló dokumentumok
NYILATKOZAT. Amennyiben a gyermek az iskolai étkezést igénybe veszi, kérjük az alábbi adatokat kitölteni:

/ tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő)

Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére

TÁJÉKOZTATÓ az általános iskolai intézményi gyermekétkeztetésben való részvétel feltételeiről. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

NYILATKOZAT 1-8. osztályos nappali rendszerű általános iskolai ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételéhez

6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez

Ingyenes étkezés megrendelése félévre, II. félévre, illetve lemondást követő étkezés esetén*)

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez²

SZMSZC Savaria Közlekedési Szakképző Iskola Hollán Ernő Kollégiuma

Tájékoztató az ingyenes bölcsődei és óvodai, illetve a kedvezményes iskolai gyermekétkeztetés jogszabályi rendelkezéseiről

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Szombathelyi Műszaki SZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2019/20-as nevelési évben a Gödi Kastély Óvodába járó gyermekek szülei, törvényes képviselői részére

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Enyingi Szirombontogató Óvoda

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tájékoztató középiskolai, kollégiumi étkezés igénybevételéről

NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei, mini bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez 2

N Y I L A T K O Z A T

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tájékoztató a 2018/19. évi iskolai étkezésről / KÉRJÜK, EZT A LAPOT ŐRIZZÉK MEG! /

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2018/19-es nevelési évben a Gödi Kincsem Óvodába járó gyermekek szülei,

Tájékoztató középiskolai, kollégiumi étkezés igénybevételéről

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

SZMSZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Berzsenyi Dániel Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása

KÉRELEM. Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani.

Tájékoztatás étkezési térítési díj fizetéséről Gödi Kincsem Óvoda

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Paragvári Utcai Általános Iskola

Tájékoztatás étkezési térítési díj fizetéséről Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Tájékoztató általános iskolai étkezés igénybevételéről

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉTKEZÉSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYLÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

SZMSZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Berzsenyi Dániel Kollégiuma

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Számított évi térítési díj a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ I. sz. Bölcsőde és a II. sz. Bölcsőde intézményi egységeknél

Tisztelt Szülők! január 1.-től hatályos A gyermekétkeztetés során

1. Alulírott (szül.név:, szül.hely, idő,.. anyja neve: ) szám alatti lakos, mint a

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására

1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása

K É R E L E M gyógyszertámogatás megállapítására

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

Óvodai jelentkezési lap 2016/2017. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

KÉRELEM EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY KIADÁSÁHOZ

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

Tájékoztató a szülők részére új normatív ingyenes étkezési kedvezmény

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Bicske Városi Óvoda Különös közzétételi listája

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

2018. szepz. Térítési díj szabályzat. Vackor Integrált Bölcsőde 2310 Szigetszentmiklós Temesvári u

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2018/19-es tanévben a skolában tanuló

szíveskedjen június

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására

Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi ellátási rendszeréről szóló /2018. ( ) számú rendelete

BEIRATKOZÁSI LAP. A beiratkozási lapot géppel vagy nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan, a személyes okiratok alapján kérjük kitölteni!

Étkezési tájékoztató ok

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szentlőrinc, Templom tér 8. Igénylőlap normatív étkezési térítési díjkedvezmény igénybevételéhez

TÁJÉKOZTATÓ. A gyermekétkeztetés állami támogatásával kapcsolatban Szombathely, november 3.

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó étkeztetés - igénybevételéhez

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

2. A kérelem benyújtásának időpontjában a kérelmezővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozók adatai:

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési évre

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI

ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT

Kedves Szülők, Diákok!

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Tájékoztató általános iskolai étkezés igénybevételéről

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

A közlönyök a a jogszabályok a oldalon elérhetőek.

VÁLTOZÁS AZ ISKOLAI ÉTKEZTETÉS RENDJÉBEN A ZALAEGERSZEGI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNÉL

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről

Óvodai jelentkezési lap 2014/2015. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Általános rendelkezések

A rendelet célja. Az iskolakezdési támogatás nyújtása és biztosításának szabályai. A támogatás mértéke

Kedves Szülők, Diákok!

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL

A Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény Térítési- és tandíj szabályzata 2018/19-es tanév

1. Általános rendelkezések

KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési évre

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

KÉRELEM. az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához NYILATKOZAT

1. Általános rendelkezések

1. 1. (3) Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés és a nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódó étkeztetés iránti kérelmekről a jegyző dönt.

KÉRELEM LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA január 1-től

Neve:... Születési neve:... Anyja neve

KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez

NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES KÉPVISELETÉRŐL

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A) Személyi adatok. Név Születési hely, idő Anyja neve Társadalombiztosítási. Jele (TAJ)

Átírás:

NYILATKOZAT Alulírtt.. nyilatkzm, hgy gyermekem étkeztetésére a 2016/2017. tanévben a kllégiumi ellátást igénybe veszem. Kérjük az alábbi adatkat kitölteni: Gyermek neve: Kllégium neve: Iskla/sztálya:.. Születési hely, dátum: Anyja leánykri neve: Gndviselő neve:.. Lakcím: Tartózkdási hely:. Gyermekem étkezési térítési díját átutalással kívánm rendezni készpénzben kívánm befizetni* Amennyiben átutalással rendezi, kérjük az alábbi adatkat megadni: Számlázási név:... Számlázási cím:. Bankszámla száma: Pstázási név: Pstázási cím: *a megfelelő részt kérjük aláhúzással jelezze Gyermekem az alábbi jgcímen jgsult nrmatív kedvezményre* - rá tekintettel rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülök - nevelésbe vett - utógndztt - tartósan beteg vagy fgyatéks - hárm vagy többgyermekes családban él** ebből:

- a tizennylc éven aluli fő - a husznöt évesnél fiatalabb, köznevelési intézményben nappali rendszerű ktatásban részt vevő fő - életkrtól függetlenül a tartósan beteg vagy súlys fgyatéks..fő *a megfelelő részt kérjük aláhúzással jelezze, nrmatív kedvezmény csak egy jgcímen vehető igénybe a fentiek szerinti srrendben, ennek megfelelően kérjük, hgy csak egy jgcímet jelöljön meg **A hárm vagy több gyermekes kedvezmény igénybevétele esetén a gyermekek számában történő váltzást 15 napn belül írásban be kell jelenteni. Büntetőjgi felelősségem tudatában kijelentem, hgy a közölt adatk a valóságnak megfelelnek, egyúttal hzzájárulk a kérelemben szereplő adatknak a gyermekétkeztetés nrmatív kedvezményének igénybevételéhez történő felhasználásáhz. Szlnk, 20..... Szülő törvényes képviselő aláírása

Amennyiben a kedvezményre jgsító igazlást már bemutatta ebben az intézményben (Intézményszlgálat) és az abban fglaltak nem váltztak kérjük, hgy töltse ki az alábbi nyilatkzatt: NYILATKOZAT Alulírtt, (szülő neve), mint díjfizetésre kötelezett büntetőjgi felelősségem tudatában nyilatkzm, hgy az étkezési térítési díj kedvezmény igénybevételére jgsító dkumentumt már máslatban csatltam és a csatlt dkumentumk tekintetében időközben nem következett be váltzás. Váltzás esetén a váltzást követő 15 napn belül köteles vagyk írásban bejelenteni az Intézményszlgálatnál. Az étkezést igénybevevő gyermekem neve:. Kllégium neve: Iskla/Osztálya: Szlnk, 20. Szülő törvényes képviselő aláírása

TÁJÉKOZTATÓ A Nyilatkzatt gyermekenként kell kitölteni. Amennyiben év közben váltzik az igénybe vett nrmatív kedvezmény típusa új nyilatkzatt kell kitölteni. Ha a gyermekétkeztetés nrmatív kedvezményének igénybevételét: a) a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jgsultsága alapzza meg, a gyermekétkeztetés nrmatív kedvezménye és a térítésidíj-fizetési mentesség a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jgsultság kezdő időpntjától, legkrábban az ellátás igénybevételének első napjától illeti meg a kötelezettet, b) amennyiben az a) pnt alá nem tartzó feltétel fennállása alapzza meg, a gyermekétkeztetés nrmatív kedvezménye és a térítésidíj-fizetési mentesség az azk igénybevételére jgsító feltétel fennállásának az intézményvezető részére történő bejelentését,(nyilatkzat benyújtása) és annak igazlását követő naptól illeti meg a kötelezettet. Amennyiben a szülő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül az erről szóló érvényes határzat máslatát a kedvezményes térítési díj megállapíthatósága érdekében kérjük csatlni a nyilatkzathz. Amennyiben a gyermek tartósan beteg vagy fgyatéks, a magasabb összegű családi pótlék megállapításáról szóló határzat máslatát (3 hónapnál nem régebbi), ennek hiányában az erről szóló érvényes szakrvsi igazlást, illetve fgyatéksság esetén a családk támgatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998 (XII. 30.) Krm. rendelet 7/A. (1) bekezdése szerinti szakértői és rehabilitációs bizttság szakvéleményét a kedvezményes térítési díj megállapíthatósága érdekében kérjük csatlni a nyilatkzathz. Hárm vagy többgyermekes kedvezmény esetén elegendő a nyilatkzat kitöltése. A törvény szempntjából gyermekként figyelembe vehető: - a tizennylc éven aluli, - a husznöt évesnél fiatalabb, köznevelési intézményben nappali rendszerű ktatásban részt vevő vagy felsőktatási intézményben nappali képzésben tanuló, - életkrtól függetlenül a tartósan beteg vagy súlys fgyatéks gyermeket, kivéve a nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermeket, valamint a nevelőszülőnél elhelyezett nevelésbe vett gyermeket és utógndzói ellátásban részesülő fiatal felnőttet. A gyermekek számában történt váltzást az intézmény vezetőjének a váltzást követő 15 napn belül írásban be kell jelenteni. Az eltarttt gyermekek számának megváltzása esetén az új térítési díjat a bejelentést követő hónap első napjától kell megfizetni.

NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés b-d pntja és a Gyvt. 21/B. (2) bekezdése szerinti ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkezés igénybevételéhez 1. Alulírtt (szül.név:.. szül.hely, idő:., anyja neve:.. ).. szám alatti laks, mint a 1.1. nevű gyermek (szül.hely, idő:... anyja neve: ) 1.2. nevű gyermek (szül.hely, idő:... anyja neve: ) 1.3. nevű gyermek (szül.hely, idő:... anyja neve: ) * szülője/más törvényes képviselője/gndviselője (a megfelelő aláhúzandó) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXI. törvény 21/B. (1) bekezdés 3-b-d pntja és (2) bekezdése szerinti ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetés igénybevételét az az alábbi jgcím alapján kérem, mivel a gyermek(ek):** a) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.. év... hónap. napjától, b) tartósan beteg vagy fgyatéks, c) családjában hárm vagy több gyermeket nevelnek,*** d) nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság, vagy e) utógndzói ellátásban részesül. 1a. Az étkeztetés biztsítását kizárólag a déli meleg főétkezés, vagy a déli meleg főétkezés mellett egy kisétkezés, vagy a déli meleg főétkezés mellett két kisétkezés, vagy kllégiumi, externátusi ellátás esetén a következő étkezések:..

vnatkzásában kérem. 1b. Kérem diétás étrend biztsítását igen/nem (a választtt lehetőség aláhúzandó!) a következő egészségi állaptra tekintettel: 2. Büntetőjgi felelősségem tudatában kijelentem, hgy a közölt adatk a valóságnak megfelelnek, egyúttal hzzájárulk a kérelemben szereplő adatknak a gyermekétkeztetés nrmatív kedvezményének igénybevételéhez történő felhasználásáhz. Dátum:.... az ellátást igénybe vevő (szülő, más törvényes képviselő, nevelésbe vett gyermek esetén az ellátást nyújtó nevelőszülő, intézményvezető) aláírása * A pnt csak akkr töltendő, ha az ugyanazn intézménybe járó több gyermeke után ugyanazn jgcímen igényli a szülő/más törvényes képviselő/gndviselő a nrmatív kedvezményt. Ha különbözik a jgcím, gyermekenként külön nyilatkzatt kell kitölteni. A gyermekek számának megfelelően a srk értelemszerűen bővíthetők. ** A megfelelő pnt jelölendő. Az f) pnt kizárólag abban az esetben jelölhető, amennyiben az ellátást igénybe vevő gyermek az a)-e) pntk szerinti feltételek egyikének sem felel meg. *** A gyermekek számának meghatárzásánál figyelembe veendő gyermekek köre: Az egy lakásban együtt lakó, tt bejelentett lakóhellyel vagy tartózkdási hellyel rendelkező 18 éven aluli gyermek; a 25 évesnél fiatalabb, köznevelési intézményben nappali rendszerű ktatásban résztvevő, a nappali ktatás munkarendje szerint szervezett felnőttktatásban résztvevő vagy felsőktatási intézményben nappali képzésben tanuló gyermek tanuló gyermek és életkrtól függetlenül a tartósan beteg vagy súlys fgyatéks gyermek, kivéve a nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek, valamint a nevelőszülőnél elhelyezett nevelésbe vett gyermek és utógndzói ellátásban részesülő fiatal felnőtt.