Pályázati felhívás. A. Iskola főépületében- Németh László utca 4-6. (tanítási időben kb. 900 diák és 120 felnőtt)



Hasonló dokumentumok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Szerencsi Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint:

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére

Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN. egyfordulós nyilvános pályázat

Pályázati felhívás. A Miskolci Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)

FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA

NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS

Pályázati felhívás munkahelyi büfé üzemeltetésére

JAVASLAT. a pásztói strandbüfé bérleti jogának megváltására, terület bérbeadására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon

E l ő t e r j e s z t é s

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Debrecen International Airport Kft. pályázatot hirdet

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék)

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel.

Gara Cukrászda árlista

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

Iskolabüfé. Ajánlás az iskolabüfék kínálatának kialakításához. Élelmiszerek szerinti csoportosítás

Catering ajánlattételi pályázat 2014

Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.

TÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT

TÁPANYAGOK HOT DOGOK HOT DOGOK BAJOR HOT DOG CSERKÉSZ HOT DOG HOTDOG BITES MINI SAJTOS HOT DOG CSOKIS MOGYORÓS ZABDESSZERT EPRES KÓKUSZOS ZABDESSZERT

Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére).

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.


ELŐTERJESZTÉS. Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-ei soros ülésére

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

Ajánlattételi felhívás

BÉRBE ADHATÓ INGATLANOK. Ajánlattételi feltételek

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Kenderes Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5331 Kenderes Szent István út 56. Telefon:

PÁLYÁZAT Cégközlöny július 01-jei szám

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék)

Étlap december január 6

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig

2016. február hét. Vaníliás tej, házi májkrémes magvas zsemle, póréhagyma. Zabgaluskaleves Sült debreceni kolbász Szemesbabfőzelék

Az Ajánlatkérő elvárásait az 1., 2. számú mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza.

Étlap ( ) Helyben, Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

É T L A P. XXII. iskolák 2X 2012,09,03,-09,05, Reggeli CTEA, ZALA FELVÁGOTT, DELMA, KORPÁS KENYÉR, TV PAPRIKA Ebéd HÉTFŐ

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru)

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

Étlap december január 6

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

Tej 1,5% l *, Bagette 0,06 kg*, Margarin Light csészés*, Paradicsom* Energia. Tej 1,5% l *, Bagette 0,06 kg*, Margarin Light csészés*, Paradicsom*

NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése

2016. május hét. Tea, főtt kolbász, mustár, zabos kenyér. Vaníliás tej, vitaminos margarin, teljes kiőrlésű zsemle

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Az Ajánlatkérő elvárásait az 1., 2. számú mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

Nyilvános Pályázati Felhívás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ISKOLAI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

Italok Higiéniai termékek

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában

Étlap ( ) Helyben, Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Pályázati felhívás. 131,9 m 2 5 év. 24 m 2 5 év. Óvadék összege: bruttó , azaz egymillió-kettőszázkilencvenezer forint

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program

A évi kerületi sportcélú támogatások

Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Kenyér búzakorpás Sajtkrém Felvágott kópé szelet Lilahagyma

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

Heti étlap: A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA

Átírás:

Pályázati felhívás A Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium pályázatot hirdet az iskola Németh László utca 4-6. szám alatti főépületében, Brusznyai utca 1. szám alatti kollégium épületében, valamint a Kossuth tér 1. szám alatt működő tanüzemében büfék, és/vagy automaták működtetésére, üzemeltetésére. A büfék, automaták működtetésének legfőbb célja, hogy a tanulók és az alkalmazottak széles kínálatból, megfizethető áron vehessék igénybe a szolgáltatást. Fontosnak tartjuk az egészséges táplálkozásra való törekvést és az udvarias kiszolgálást. Az intézmény három épületében, összesen 10 pályázható részre osztottuk az ellátandó szolgáltatásokat. Pályázni érvényesen lehet részenként külön-külön, vagy akár valamennyi egységre együttesen. A. Iskola főépületében- Németh László utca 4-6. (tanítási időben kb. 900 diák és 120 felnőtt) A/1- I. emeleti büfé üzemeltetése személyzettel A/2- két helyen hideg ital automata működtetése A/3- két helyen meleg ital automata működtetése A/4- az iskola új épületrészének I. emeletén ételkiadó automata működtetése B. Az iskola kollégiuma - Brusznyai utca 1. (kollégiumi időben kb. 170 diák és 20 felnőtt) B/5- egy helyen meleg ital automata működtetése B/6- egy helyen ételkiadó automata működtetése C. Az iskola tanműhelye Kossuth tér 1 (tanítási időben kb. 160 diák és 40 felnőtt) C/7- egy helyen meleg ital automata működtetése C/8- egy helyen ételkiadó automata működtetése C/9- egy helyen hideg ital automata működtetése Vagy az előző három helyett: C/10- a tanüzem I. emeletén büfé üzemeltetése személyzettel Működtetéssel szemben támasztott követelmények: Szolgáltatási időszak: Nyitva tartási idő tanítási napokon a tanév szorgalmi időszakában: A ( iskola főépülete):7-16 óráig C (tanüzem): 8-15 óráig Ezen időszak alatt a büfének folyamatosan nyitva kell tartania. Automaták esetében: iskolai szünetek kivételével az adott épület teljes nyitva tartási ideje alatt. A szolgáltatás árszínvonala: A tanulók és az alkalmazottak által elfogadható és megfizethető áruválaszték biztosítása a mellékelt minimum igénylistában ( 2. sz. melléklet) felsoroltak alapján. Ezen termékek megvásárolhatóságát a teljes nyitva tartási idő alatt kötelező biztosítani. További feltételek: A pályázatnak tartalmaznia kell: A pályázó adatait (név, székhely, adószám, jogi személy esetén a képviselő neve) 3. sz. melléklet - pályázati lap

Vendéglátó ipari területen eltöltött 10 év igazolása Vendéglátó ipari és kereskedelmi szakképesítés igazolása A pályázati kiíráshoz csatolt (1. sz. melléklet) adatlap kitöltve Az eszközök, berendezések beszerzésére vonatkozó kötelezettségvállalás Nyilatkozat arról, hogy a pályázat feltételeit elfogadja APEH igazolás köztartozás mentességről Váci székhelyű pályázó esetén önkormányzati igazolás nemleges adótartozásról Az üzemeltetésre vonatkozó elképzelések leírását, benne: - a mellékelt táblázatban a megfelelő rész kitöltésével megajánlott havi bérleti díj összegét - a mellékelt minimum terméklistát beárazva Egyéb információk: A meghirdetésre kerülő büfék élelmiszer árusító, és hidegkonyhás egységként üzemelhetnek. Az üzemeltetéshez szükséges gépek és berendezések, a működéshez szükséges engedélyek beszerzése nyertes pályázó feladata. A bérleti díj tartalmazza a rezsi költségeket, de a vezetékes telefon használatát külön számlázzuk bérlő részére. Bérleti díj fizetési kötelezettség: szeptember 1-től június 30-ig tartó időszakban ( 10 hónap), áll fenn. Bérlő a bérleti díjat tárgyhónap 10. napjáig köteles megfizetni a bérbeadó által kiállított számla alapján. A bérleti díjat bérbeadó minden évben megemelheti a KSH által közzétett hivatalos infláció mértékével, mely a tárgyév szeptember 1-től lép életbe. Bérlő a minimál terméklistán szereplő termékek árát minden évben egyszer szeptember 1-énmaximum a hivatalos infláció mértékével emelheti. Mind a büfékben, mind az automatákban szeszesitalok és dohánytermékek árusítása TILOS! Az elbírálás módja, szempontjai: A pályázatokat az intézmény igazgatója, a gazdasági vezető és a kollégium vezetője bírálja el. Az elbírálás szempontjai alapján az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő a nyertes. A kötelező terméklista együttes ára 40% mértékben számít be. Ha valamely sor üresen marad, annak értékét a legmagasabb összeget ajánló pályázó által megadott ár kétszeresével fogjuk beszámítani. (Javasoljuk, ne legyen üres sor.) Az ajánlott bérleti díj 60 % mértékben számít be. Mindkét esetben a megadott számok sorrendbe állítása ad egy-egy helyezési számot, mely a terméklista esetén 4-es, a bérleti ár esetén 6-os szorzót kap. Ezen két érték összege adja a pályázó összes pontszámát. Terméklista esetén a legalacsonyabb összár az 1-es, bérleti díj esetén a legmagasabb ajánlat az 1-es.(nyertes a legkisebb pontszámú.) Holtverseny esetében a magasabb bérleti díjat ajánló pályázó a nyertes. Amennyiben a holtverseny még mindig fennáll, az érintettek bevonásával nyílt licitre kerül sor (ezen a többiek már nem vehetnek részt) A megpályázott szolgáltatásban eltöltött évek száma /igazolások csatolásával/ automaták esetén minimum 5 év, büfé esetén 10 év- ennek hiánya kizáró tényező Az érdeklődők részére helyszíni bejárást biztosítunk előzetes egyeztetés alapján.. Érdeklődni Fábián Gábor igazgatónál lehet az igazgato@boronkay.vac.hu e-mail címen.

Határidők, értesítés, szerződéskötés A pályázat benyújtási határideje: 2010. október 27. 15 óra A pályázatokat postai úton vagy személyesen, Fábián Gábor igazgató úrnak címezve, BÜFÉ PÁLYÁZAT felirattal, zárt borítékban, a pályázati szám- 2010/SZ-4 - feltüntetésével kérjük benyújtani az alábbi címre: 2600 Vác, Németh László u. 4-6. Amennyiben pályázó postai úton nyújtja be pályázatát, úgy az ebből adódó lehetséges következményekért kiíró felelősséget nem vállal. A nyilvános pályázatbontás időpontja: 2010. október 29. 8.00 óra, Németh László utca 4-6. igazgatói iroda. A pályázatok elbírálásának ideje: 2010. október 29. A pályázókat a pályázat eredményéről postai úton értesítjük. A büfé üzemeltetésének kezdete: 2011. január 03. A szerződés érvényes: 2015. június 30-ig. A szerződéskötés tervezett időpontja: 2010. november 15. Az iskolai és tanüzemi büfében az elnyert pályázat feltételeinek megfelelő berendezés felszerelése december 21-én 13 órától kezdődhet, ezt követően a téli szünetben munkanapokon 8-16 óra között, december 31-én 16 óráig. Felmondás esetei Bérbeadó részéről: 1. Ha a nyertes pályázó nem a pályázatban leírt vállalás szerint teljesít, abban az esetben a második felszólítást követően 2. Ha a nyertes két egymást követő napon nem szolgáltat ( engedély nélkül), akkor azonnali hatállyal 3. Ha az iskola fenntartója erre utasítást ad 4. Bérleti díj 30 napon túli késedelme esetén Bérlő részéről 1. Bérlő a szerződést bármikor felmondhatja, de ezt követően még minimum 30 napig köteles szolgáltatni Vitás kérdésekben mindkét fél törekszik a tárgyalásos megegyezésre. Ha ez nem vezetne eredményre, akkor a PTK ide vonatkozó szabályai figyelembevételével a Vác Városi Bírósághoz fordul panaszával. Vác, 2010. október 8. Fábián Gábor igazgató

1. sz. melléklet ADATLAP A/1 Ajánlott bérleti díj Kötelező terméklista együttes ára Megpályázott szolgáltatásban eltöltött évek száma A/2 2db automatára A/3 2db automatára A/4 B/5 B/6 C/7 C/8 C/9 C/10

2. sz. melléklet Fontos: a feltüntetett mennyiségeken nem lehet változtatni, akkor sem ha a tényleges forgalomban nem ilyen egységekkel kerül kiadásra. Ebben az esetben a megadott értékekre kell arányosítani az árat. Ha ez nem így történik, akkor az adott sort üresnek tekintjük. Fel nem sorolt termékek természetesen forgalmazhatóak egyénileg kialakított árral, de ezeket itt nem kérjük felsorolni. Minimum terméklisták: Automaták: Meleg ital kiadó automata, minimális mennyiséggel (ill. az erre az egységre számolt árral) Kávé (rövid) 50 ml Kávé tejjel 200 ml Cappuccino 200 ml Forró csokoládé 200 ml Citromos tea 200 ml Narancs üdítő (hideg) 200 ml Bodza üdítő (hideg) 200 ml Szóda (hideg) 200 ml Ételkiadó automata Ásványvíz 0,5 l enyhe Ásványvíz szénsavas 0,5l Cappy Narancs 0,33 l Nestea citrom,őszi, barack, zöldtea 0,5 l Sió Gyümölcslé 0,2 l 7 days croissant Cerbona müzli szelet 20g Győri édes "Jó reggelt" keksz kakaós, müzlis, mézes-mogyorós 50 g Sósmogyoró 100 g Orbit rágógumi (10 db-os drazsés kivitel) Alma kg-ra vetített ára Piros pöttyös túró rudi 28 gr Milli kakaóital 0,33 l Milli tej 0,33 l Ropi 45 gr Sport XL 45 g Danone Könnyű és Finom gyümölcsös joghurt 125 gr Müller tejberizs 150 gr Danette puding 100 gr Pogácsa 100 gr Isler 100 gr Szendvics, 20 gr sajttal, 20 gr zöldséggel Szendvics, 20 gr sonkával, 20 gr zöldséggel

Hideg ital kiadó automata Cola 0,5l Cola light 0,5l Narancs - szénsavas 0,5l Tea citrom 0,5l Tea barack 0,5l Gyömbér 0,5l Tonic 0,5 l Ásványvíz szénsavas 0,5l Ásványvíz szénsavmentes 0,5l Capy narancslé szénsavmentes, min. 25 % gyümölcstartalom Capy almalé - szénsavmentes, min. 25 % gyümölcstartalom

Iskolai büfé Szendvics 70 gr rántott csirkemellel, 20 gr zöldséggel Melegszendvics 75 gr kifli, 20 gr szendvics krém, 20 gr sajt Sonkás-sajtos szendvics zöldséggel 50 gr zsemle, 20 gr sonka, 10 gr sajt, 20 gr zöldség Hamburger min. 60 gr hússal hamburger zsemlében Sajtburger min.60 gr hússal + 20 gr sajttal hamburger zsemlében Isler min. d=70 mm Rétes (túrós) - min. 80 gr Piskóta tekercs - min. 50 gr Linzer karika min. d=70 mm Pizzás tekercs min. 150gr Kakaós tekercs min.150 gr Pogácsa min.100 gr Perec min. 100 gr Ropi 45 gr Cerbona műzli szelet 20 gr Orbit rágó (10 db-os, drazsés kivitel) Keksz 100 gr Kávé (rövid) 50ml Kávé tejszínnel 200ml Cappuccino 200ml Forró tea 0,3l Cola 0,5l Ásványvíz 0,5l Sió Gyümölcslevek 0,5l min. 25 % gyümölcstartalom Alma kg-ra vetített ára Sió Gyümölcslé 0,2 l min. 25 % gyümölcstartalom 7 days croissant Piros pöttyös túró rudi Milli dobozos Kakaóital 0,33 l Milli dobozos Tej 0,33 l Danone Könnyű és Finom gyümölcsös joghurt 125 gr Müller tejberizs 200gr Danette puding 125 gr Danone natúr joghurt 125 gr Danone kefír 125 gr