1. Az eső megállíthatatlanul esett egész nap, mintha máris november lett volna. A cipője sötétbarnára ázott, és laptoptáskáját a hóna alá szorítva hiába egyensúlyozott Monet-festményt idéző esernyője alatt, kabátja nedvesen tapadt a hátára. Már vagy tíz perce gyalogolt hatalmas elszántsággal a metróállomástól a Soho pocsolyákkal tarkított utcácskáin, mire végre megérkezett a Ronnie Scott s bárhoz, a szokásos péntek esti felüdülés reményében. A bejárat előtt lassú jazz taktusok és egy fáradt szaxofon elnyújtott hangjai szűrődtek az utcára, és amint belépett, meglegyintette a gyümölcsös borok és pezsgőkoktélok Chanellel és Guccival vegyített, mélymeleg illata. 15
A földszinti koncert kavargásából az emeletre igyekezett, ahol a barátnője, Vicki, már biztosan megrendelte az első italt, sőt, jó szokása szerint valószínűleg el is fogyasztotta. Szeme végigpásztázott az antracit és párducmintás plüss ülőfülkékben cseverésző vendégek során, és az egyik sarokban felfedezte Vickit, aki igéző idomait ezúttal egy mélyen dekoltált, smaragdzöld ruhába bújtatta, és aki most unalmában épp lendületes köröket rajzolgatott karcsú ujjaival az előtte levő párás koktélospohárra. Ugyanilyet kérek, most rögtön sóhajtotta, és lehuppant Vicki mellé a kanapéra. Veszélyesnek látszik biccentett a vörös ital irányába. Pont jó lesz... A nő szemöldöke a homloka közepéig szaladt. Azt akarod mondani, hogy nehéz eset volt a hölgy? Margot? Ne is kérdezd... morogta, miközben igyekezett helyet találni vizes holmijainak. Mást sem hallgattam, csak hogy mennyire levegőnek nézik a férfiak... Komolyan mondom, Vicki, nem értem az üzletasszonyokat. Először úgy tűnik, mindegyik a nagyratörő álmait igyekszik megvalósítani, végül meg kiderül, nem vágynak másra, csak hogy valaki alaposan... Hú, Stella, hátrább az agarakkal! nevetett fel Vicki, amitől hosszú, barna loknijai játékosan meglibbentek, és gondosan kisminkelt arcán összeszaladtak a finom ráncok a szeme körül. Tudod, mindannyian szeretetre vágyunk... 16
Hát én ezt nem pont így nevezném - rázta meg a fejét Stella. Az a nő egyszerűen nevetséges. Hogyan dolgozzak olyasvalakivel, aki a saját érdekeit sem hajlandó felismerni? Talán csak mások az érdekei, mint eddig hitted felelte elgondolkozva Vicki, a poharán levő elmosódott ábrákat tanulmányozva. Akkor viszont erős a gyanúm, hogy nem fogok vele eredményt elérni replikázott Stella, és intett a pincérnek, hogy hozzon egy ugyanilyen koktélt neki is. Vicki egy ideig nem szólt semmit, aztán barátnője felé fordult. Talán meg tudjuk oldani töprengett. Együtt beszélgettünk el vele, amikor megbízást kaptunk tőle, és ma volt az első találkozótok. Megegyeztünk, hogy a következőt én tartom, hogy mindkettőnkkel megismerkedhessen, így ha minden jól megy, át tudom venni probléma nélkül. Igyekszem megtalálni vele a közös hangot. Te pedig megkapod az új delikvensünket. Nem is tudtam, hogy jött valaki... Jött bizony felelte Vicki, és előhúzott egy sötétkék dossziét feneketlen Burberry táskájából, és alig várja, hogy kapjon tőled időpontot... Stella biztonságba helyezte a dossziét a laptoptáskájában, és Vickire mosolygott, a mai napon talán először. Hálás köszönetem. A hétvégén úgyis lesz elég időm, hogy átnézzem az anyagát. 17
Hogyhogy? Zűrök vannak Mattel? Stella eddig bizakodó tekintete egy pillanat alatt elkomorult. Csak a szokásos. Soha nincs otthon, viszont azt elvárja, hogy rendben legyen minden cucca, legyen mindig minden kedvenc ételéből a hűtőben... Mondjuk, legalább nem veszekszünk. Mivel két szót sem szól hozzám. Vicki megfogta Stella kezét, és közelebb hajolt hozzá. Majd visszatalál. Mindannyian ilyenek voltunk ebben a korban. Legyen igazad felelte Stella, és halvány mosolylyal nyugtázta, amint a pincér letette elé a kristálypoharat. De a helyzet az, hogy úgy érzem, nem értek már a nyelvén. Ezért lenne szüksége az apjára. Ennyi idősen, amikor... Stellával egy pillanatra megfordult a világ. Hagyd abba! kiáltott minden átmenet nélkül Vickire, olyan erővel, hogy többen az asztaluk felé fordultak. Erre mély levegőt vett, és csukott szemmel folytatta. Nem akarom ezt hallgatni. Tudod, hogy az apja lemondott róla, amikor elhagyott minket. Arra semmi szükség, hogy Matt térden csússzon előtte a figyelméért esedezve. Vicki ahelyett, hogy visszakozott volna, még közelebb húzódott Stellához. Figyelj, joga van ahhoz, hogy kapcsolata legyen vele. 18
Tévedés. Nincs semmiféle joga. Stella, Mattről beszélek. Neki igenis joga van ahhoz, hogy kapcsolata legyen az apjával. Hidd el, az apját egyáltalán nem érdekli. Ez nem a te döntésed. Hát nem is. Nélkülem döntötte el annak idején. Vicki megszorította Stella kezét, aki megfeszített háttal ült, nem is pillantott rá. Az indulataid beszélnek belőled. Mindez tizenhat éve történt. Az emberek változnak... Nyilván. Csakhogy nem akarom, hogy Matt tovább sérüljön. Én túléltem, amit velem művelt az apja, a rengeteg lelki megaláztatást. A fiam nem lesz célpont. Azt nem hagyom. Stella keserű szavai után Vicki hallgatott egy ideig, majd így folytatta: Sajnos nem sokat tehetsz. Néhány hét múlva Matt betölti a tizennyolcat. Azt csinál, amit akar. Azt hiszem, ezt el kell fogadnod. Stella erre Vicki felé fordult, és hosszan, rezzenéstelen arccal a szemébe nézett. Nem, Vicki. Nem kell. Ellenkezőleg, mindent el fogok követni, hogy távol tartsam őket egymástól. Vicki állta Stella tekintetét. És mi az a minden egész pontosan? kérdezte nagyon halkan. Stella elfordította a fejét, és fájdalmasan felsóhajtott. Nem szeretett volna mást ezen a baljós, ólomszürke estén, csak egy-két könnyű italt, és egy meghitt beszélgetést a legjobb barátnőjével és egyben üzlettársával. 19
Végigrágni a hét eseményeit, romantikus terveket szőni közös vállalkozásuk jövőjéről. Ehelyett Vicki táncra hívta a lelkében lakó démonokat. Ő pedig nem volt játékos kedvében. Nézd, tudom, hogy jót akarsz... mondta, és elővett egy tízfontost a tárcájából. A hétvégén átnézem az új kliens dossziéját. Így legalább látod valami hasznomat. Ezzel az asztalra tette a bankjegyet, felhajtotta a koktélját, és minden holmiját egy mozdulattal felnyalábolva elviharzott. A vigasztalanul kopogó esőben mintha minden gondolat elillant volna a fejéből. Egyetlen vágya volt csak, hogy minél előbb eljusson a Leicester Square-i metróállomásra. Két megálló után átszállt a Wimbledon felé tartó szerelvényre, és legnagyobb ámulatára még ülőhelyet is talált egy közeli sarokban. Táskáját a padlóra tette, és megtámasztotta a bokájával, az ernyőről pedig igyekezett lecsöpögtetni a vizet. Még mindig sokan utaztak hazafelé, egy hangos, csapzott tinicsapat pedig valószínűleg a következő parti-célpont felé igyekezett. Milyen kellemes este lehetett volna, tűnődött, miközben szeme végigpásztázta az utasteret maga körül. Szemben egy hófehér hajú idős hölgy és két férfi üldögélt, és míg egyikük egy lepedő nagyságú napilapba temetkezett, a másik leplezetlen érdeklődéssel nézett végig rajta. Stella elkapta a tekintetét, és összeszorította ajkát. A férfi fiatalos volt, sportos, huncut szemű. Pont olyan, 20
akivel akár... De nem, ezt a fejezetet már lezárta magában. Annak idején a lelkiereje mentette meg az összeomlástól. Vicki mondhat, amit akar, a fontos döntéseket egyedül kell meghoznia, tiszta fejjel. Jól ismerte az egyedüllétet, volt idejük összebarátkozni. Mindenki más csak felesleges harmadik lenne. Persze ott van Matt, de ő még rá van bízva, nem képes döntéseket hozni a saját sorsa felől. Bárcsak társak lehetnének, szövetségesek, de jelenleg az is csoda lenne, ha a fiú bármilyen gondolatát megosztaná vele. Esetleg néhanapján az érzéseit is, bár ebben egyre kevésbé reménykedett. Egy gyerektől mindezt nem veheti zokon, ő a felnőtt, meg kell birkóznia ezzel is. Sínre kell tennie Matt életét, amíg lehet. Ő persze lázad, de mi mást tehetne ennyi idősen? Egy biztos, nem az apja lesz az, aki példát mutat neki. Vicki persze naivan áll a kérdéshez, neki nincs ekkora felelősség a vállán. Vicki maga a szabad szellem, aki ha gondol egyet, elrepül egy hétvégére Rómába, és a körömlakkja színéhez passzoló italt rendel. S bár a középiskolától kezdve elválaszthatatlanok egymástól, és ő is végigszenvedte teátrális szakítását Garrettel, annak minden elő- és utózöngéjével, egy gyerek felnevelése túl nagyívű projekt lenne a számára, melyhez bevallása szerint mindig is hiányoztak a megfelelő erőforrásai. Nem mintha valaha is haragudni tudna Vickire. Segíteni akart most is, nem sejtve, hogy ebben az egy kérdésben sosem fognak egyetérteni. Vickit mintha az ég küldte volna a segítségére, pusztán azért, hogy a felhők között időnként lássa előbukkanni a napot. Ott 21
volt mellette a sorsdöntő pillanatokban: egyetlen jelentőségteljes kapcsolata összeomlásakor, és az édesanyja halálakor. Együtt álmodták újra az életüket, amikor megalapították az Athéné Női Coaching és Tanácsadó Irodát. Akkoriban ő már egyedül nevelte Mattet, és Vicki rábeszélte, hogy tanuljanak együtt tovább. Aztán az ambícióktól fűtött, nyughatatlan lány mozgósította kiterjedt kapcsolati tőkéjét, és hamarosan már a cég arculatát tervezgették, miközben Matt legóból kisautót és házikót épített. Élénken élt ez a kép az emlékezetében, mintha már akkor tudatában lett volna az esemény későbbi jelentőségének. Minden részlet előhívható volt, minden szó, hangsúly és gesztus. Parsons Greennél kiszállt a vonatból, és elindult St. Maur roadi otthona felé. Az eső már csak szemerkélt, az égen megtépázott felhők kergették egymást. Jólesett hazaérni. Becsukta maga mögött a fehér kerítés kovácsoltvas kapuját, és elhatározta, hogy azonnal felhívja Vickit, és bocsánatot kér tőle. A nappaliban az volt az első dolga, hogy elővegye a telefonját, de még mielőtt hívhatta volna a barátnőjét, Matt lépett be az ajtón. Anya, helló mondta a fiú mosolyogva, és betuszkolt a szobába egy megszeppent ábrázatú, halovány bőrű, fekete hajú lánykát. Ő Liz. Liz, Anya. Stella a lány felé biccentett, és bánni kezdte, hogy már az előszobában megszabadult a cipőjétől és a harisnyájától. Este tíz után nem számított vendégre. Üljetek le mondta. Vacsoráztatok már? 22
Nem mozdultak. Matt hátravetette a fejét, és fújt egyet felfelé, mire hosszú, sötét tincsei szerteszét repültek. Gondosan megkomponált frizurája elöl hosszú volt, hátul rövid, és ha nem akarta, hogy előre omló haja eltakarja a szemét, mindig ezt a módszert alkalmazta. Lépünk, Anya. Húzunk Robékhoz, hatalmas buli van náluk. Éjszaka van, Matt... A fiú hitetlenkedve meredt rá. Felgyűrt ujjú, fekete zakójában, fekete farmerjában és hegyes orrú, fekete cipőjében valószínűtlenül nyurga alakja úgy festett, akár a tücsök a Pinokkióból. Na jó, ti tudjátok. Azért kerülj haza időben, de előbb kísérd haza a kislányt. Liz. És együtt jövünk haza... felelte Matt, és már indult is kifelé, a lánnyal a nyomában. Viszlát köszönt el nyávogó hangon Liz. Stella hosszasan nézett utánuk, aztán csak lemondóan megrázta a fejét. Próbálta volna meg ő ugyanezt ennyi idősen. Matt jó fiú volt, szorgalmas az iskolában, csak valami megváltozott közöttük. Évekkel ezelőtt. Lehet mindezt a kamaszkorra fogni, de a távolság nőttön nőtt, és ha nincs hová visszatérni, nem lesz a nagy egymásra találásból semmi később sem. Valahányszor a fiára nézett, az jutott eszébe, milyen édes volt babakorában. Furcsa sajátja ez az anyáknak, még felnőtt gyerekükben is az újszülöttet látják. Miután megszülte, és először egyedül maradhatott vele, csak tartotta a karjában, és az arcocskáját fürkészte. Matt békésen aludt, vöröses fehér vonásai kisimultak, szája 23
sarka időnként megrezzent. Arra gondolt ekkor, hogy ez a pamutillatú kis csomag most már örökké vele lesz, és ez a tudat egyszerre keltett benne rettegést és eufóriát. Akkor is vállalta volna Mattet, ha az apja azonnal eltűnik az életükből. Ha nem is tud arról, hogy van a világon egy gyereke. Így nehezebb volt. Matt kiskorában is sokszor rákérdezett Garrettre, később fotókat követelt róla a szobájába, aztán találkozni akart vele. Néhányszor látták is egymást, nagy nehezen, ha Garrettnek épp alkalmas volt, és nem mondta le tíz perccel a megbeszélt időpont előtt, amikor Matt már felvette az új cipőjét. Bátor kiskölyök volt, az anyja előtt nem sírt sosem, megvárta az esti mese végét. Akkor ígéretet tett magának, hogy nem hagyja Mattet tovább sérülni. Fogadott mellé egy profi pszichológust, beíratta egy elit gimnáziumba, hogy bármi lehessen belőle, ami csak lenni akar. Garrettet pedig kiradírozta az életükből. Mígnem a múlt héten Matt azzal állt elő, hogy a világhálón felvette a kapcsolatot az apjával. Azóta a szokásosnál is kevesebbet szóltak egymáshoz, és furcsamód most bekerült a képbe Liz is. Matt nem gyerek már, keresi a múltját, jelenét. Stella sziklaszilárdan érezte, hogy most kell igazán a fia mellett állnia, és gondoskodnia arról, hogy a jövőjében az apja egyetlen epizódszerepet se játszhasson. 24
2. Másnap reggel Matt szobájának ajtaja még csukva volt, amikor Stella a földszintre indult. Tudta, hogy a fia és Liz hajnali kettőkor érkeztek haza, mert arra ébredt, hogy hosszasan csörömpölnek a kulcsokkal. Azt megbecsülni sem merte, mennyi alkoholt fogyaszthattak, de gyanította, hogy ebédidő előtt nem kerülnek elő. A biztonság kedvéért felöltözött rendesen, farmert és pulóvert húzott, és megkereste a papucsát is. Lement a konyhába, elkészítette szokásos hosszú kávéját, öntött bele egy kis tejet, és ismét elhelyezkedett a nappali kanapéján, felkészülve egy újabb kellemetlen beszélgetésre. Mivel tegnap éjjel már valóban későre járt, amikor Vickit hívhatta volna, ez a feladat reggelre tolódott. Ne haragudj rám, Vicki, kérlek kezdte, amikor 25
barátnője beleszólt a telefonba. Tudom, hogy nincs mentségem a tegnap történtekre... Lazíts felelte Vicki. Ha így reagáltál, annak oka volt. Nincs harag. Akkor jó. Mikor értél haza tegnap? Hmm... Még összefutottam egy ismerőssel. Stella gyanította, hogy ez mit jelent. Eszerint mozgalmas éjszakád volt? kérdezte. Így is mondhatjuk jött a sokat sejtető felelet. Jól megértettük egymást... Örülök, hogy nem rontottam el az estédet. Ugyan, Stella, ne hibáztasd magad. Rossz napod volt, kész. És most mi a helyzet otthon? Stella tétovázott egy darabig. Tudod, nem mondtam el a lényeget, amikor kifakadtam. Nem tudtam beszélni róla. Vagyis azt hittem, megoldom egyedül, de nem megy. Baj van? Azt hiszem, igen Stella mély levegőt vett. Matt pár napja bejelentette, hogy levelezésben áll az apjával. Egymásra találtak az interneten... A vonal túlsó végén hosszú csend lett. Látod, erről beszéltem mondta aztán Vicki. Biztos tudtad, hogy el fog jönni ez a nap. Nem tilthatsz el valakit egy másik embertől, főleg nem a huszonegyedik század technikai megoldásai mellett... Azt hittem, megérti. Te sem értenéd meg. És most? Kommunikáció. Szívesen leülök veletek én is, vagy 26
beszélek vele csak én, ahogy jobbnak látod. A csönd a leggonoszabb gyilkos. Stella szemébe könnyek szaladtak. Először megpróbálom én. Aztán meglátjuk felelte. De azért köszönöm. Szólj majd, hogy ment. És ha segíthetek... Persze. Most inkább leteszem, majd jelentkezem. Stella immár sokadszor hálát adott az égnek Vickiért, akinek természetesen most is igaza volt nem tiltással kellett volna próbálkoznia. Az lett volna a dolga, hogy elérje Mattnél, hogy a fiú bízzon meg benne és az értékítéletében. Egy szülőnek az is feladata, hogy védje a gyermekét, ha kell, akár a másik szülőtől is. Garrett nehéz ember, kiszámíthatatlan és veszélyes. Ő felnőttként tapasztalta meg, mire képes, a fiuk viszont nem készült még fel a világ kegyetlenségeire. Az élethez sok erő és elszántság kell, és Matt felnőttségének bizonyítására bulizhat hajnalig és berángathatja a kis Lizeket a hálószobájába, a nagy küzdelmekhez mindez nevetségesen kevés. Stella tudta, hogy nincs ekkora hatalma, de ha mégis megadatna neki, csak anynyi lenne a kívánsága, hogy a fiának erre minél később kelljen ráeszmélnie. A két enyhén másnapos tini valóban dél körül somfordált elő, de egy kis zöldséglevesen és kávén kívül nem kértek mást, aztán visszahúzódtak Matt emeleti szobájába. Stella nem zavarta őket, örült, hogy itthon maradtak. Mivel borús gondolatai még ott kergetőztek a fejében, nem volt kedve semmihez. Kis idő múlva aztán eszébe jutott a dosszié, amit Vickitől kapott. Befész- 27
kelte magát kedvenc foteljába a nappaliban az ablak mellett, és kinyitotta. Ezúttal is egy üzletasszony volt a leendő kliens, aki a vállalkozásában sikeresebben szerette volna motiválni a munkatársait és delegálni a feladatokat. Stella átlapozta a cég anyagait, a színes prospektusokat, terméklistákat. A cégismertetőt maga a hölgy írta, még egy fényképet is mellékelt magáról a szokványos mindent-elértem arc, negyvenes, a kiégés szubtilis nyomaival, eperszőke haj barna melírcsíkokkal, fekete blúz, visszafogottan csillogó, tenyésztett gyöngysor. Mészfehér, fagyott mosoly. Helyben vagyunk, gondolta, lesz itt munka bőven. Már épp belekezdett volna az olvasásba, amikor megcsörrent a mobilja. Vicki volt az. Hey, Stella, jobban vagy már? érdeklődött. Igen, határozottan felelte Stella. Fegyverszünetet kötöttünk. Éppen az új jelöltünk irományait olvasgatom. Komolyan gondoltad mégis? Igazán ráér hétfőig. Stella megvonta a vállát. Semmi dolgom, Vicki. Tényleg? Az szuper, ugyanis... Tudod, van az az ismerősöm tegnapról... Aha. Viszont holnapra van egy belépőm az eastbourne-i Holisztikus Konferenciára. Jönnek az amerikai sikerszerzők, önmegvalósítás, angyalok, istennők, miegymás. Ott a helyed, Vicki. 28
Éppen ez az. Nem tudok elszabadulni, mert... Feladat van? kérdezte Stella, és már-már látta maga előtt barátnője megkönnyebbült tekintetét. Tudta előre, mi következik. Biztos voltam benne, hogy megérted. Viszont, ha nincs más dolgod..., mi lenne, ha te mennél helyettem? És mihez kezdenék én ott? El tudod képzelni, hány elgyötört nő bukkan fel egy ilyen helyen? Stella felnevetett. Én meg azt hittem, kristálygömböt szeretnél vásárolni. Azt nem, de szerezhetnénk pár új ügyfelet, az biztos. Az ember csak nézelődik, beszélget... Névjegy legyen nálad! Nem mondtam, hogy elmegyek. De miért is ne? Stella, ott búslakodsz egész hétvégén. Mozdulj ki végre, légy szabad! Mattnek nyilván lesz programja. Már van is. Liznek hívják. Na ugye! Vicki, te vagy a nagy ezoterikus. Nekem se kártyám, se ingám... Odaviszem a belépőt, jó? Nem is tudom... Sietek. Vicki ígéretéhez híven egy órán belül betoppant, kezében egy rózsaszínű borítékkal. Nem maradt sokáig, néhány szót váltottak csak a küszöbön, hiszen valóban feladat volt a szőke, napbarnított bőrű férfi ott vára- 29
kozott az autóban. Stella becsukta az ajtót, és a nappali ablakából figyelte, ahogy elhajtanak. Vicki élete másképp volt nehéz. Senki sem mondta volna meg e drámai, áramvonalas, sziporkázó nőről, hogy évek óta nincs társa, és aki előzőleg volt, egyetlen szó nélkül távozott az életéből, bár már az esküvőt tervezgették. Ennek ellenére Vicki nem omlott össze, hiszen ő volt az életigenlés maga. Onnantól kezdve még inkább megragadott minden morzsányi örömet, mindig tejszínnel itta a kávét és sok cukorral, mindig megvette azt a cipőt vagy táskát. Nem hagyta magát. Ha pedig a morzsányi öröm egy formás bicepszű szépfiú oldalán jelentkezett, a kocka el volt vetve. Az autó eltűnt a szeme elől, és a gondozott kis előkertek sorára rátelepedett a csendes szombat délutánok átható unalma. Stella felkapcsolta a fotel melletti állólámpát, és újra kinyitotta a dossziét. Átfutotta a szokásos dokumentációt, majd pillantása megállapodott új ügyfele fényképén. Sokáig csak nézte, nézte az asszony erőltetett mosolyba torzult arcát, mintha emlékezetébe akarná vésni minden apró vonását. Egyszerre csak érzések és gondolatok kaotikus egyvelege árasztotta el, olyan erővel, hogy beleszédült. Fájdalom, nagy fájdalom. Nem becsülik semmire, hiába igyekszik, nincs elismerés, dicséret. Bezzeg a többieknek, nekik minden jár, de neki, a legnagyobb gyereknek, soha semmi. Sőt, vigyázhat a kisebbekre, a leckéjére sincs ideje, vagy olyan fáradt, hogy semmi ereje hozzá. Pedig tanulni szeretne, és elszökni innen, minél hamarabb. 30
Egy napon majd megmutatja nekik, hogy ő is ér valamit, nagyon is sokat. Megmutatja, mire képes. És nem fogja érdekelni senki, nem lesz több gyengeség. Akkor aztán nézhetnek. De akkor már hiába. Nem ad majd senkinek semmit, csak hadd könyörögjenek. Eljön még az a nap, és ő már alig várja... 31
3. Vasárnap reggel Stella óracsörgésre ébredt, és amint feleszmélt, elátkozta magában legkedvesebb barátnőjét. Aztán két perc plafonra bámulás után megadóan belebújt puha papucsába, és bevonult a fürdőszobába. Ha nem hagyja faképnél Vickit pénteken, most lenne egy nyugodt napja, tűnődött, mivel Matt és Liz még az este bejelentették, hogy ezúttal a lány szüleinél töltik az éjszakát. Azok az idők elmúltak már, amikor felháborodott volna ezen, így csak megígértette a fiával, hogy időben hazajön, és vacsorázik is rendesen. Persze voltak kétségei, de egy tizenhét évesnek jár a bizalom. Ha érdemes rá, ha nem. Bízott benne, hogy ha megelőlegezi ezt a bizalmat, Matt majd előbb-utóbb meghálálja. Abban minden esetre biztos volt, hogy a fiú elég idős 32
már ahhoz, hogy egy napra egyedül maradjon, amíg ő terepszemlét tart Anglia legnaposabbnak kikiáltott városkájában. Idejét sem tudta, mikor mozdult ki utoljára Londonból, és mire felvette farmerszoknyáját és mustársárga pulóverét, már egészen vonzónak tűnt számára a nagy kirándulás. Az elmaradhatatlan kávé után bedobott a táskájába egy tucat névjegyet, hátha Vickinek lesz igaza, és a kiszámíthatatlan októberi időjárás miatt egy színes sálat is. Majd őzbarna velúrkabátját a vállára dobva elindult a Victoria Pályaudvarra. A másfél órás vonatút alatt elolvasta a napi híreket, felhajtott még egy kávét, és igyekezett lélekben felkészülni mindarra, ami egy ezoterikus konferencián várhat rá. Nem igazán tudta, mire számítson a kötelező tumultuson és hangzavaron kívül. Vicki adott ugyan egy ismertetőt a részletes programmal, de az előadók közül senkit sem ismert, bár néhány névre emlékezett a könyvesboltok színpompás kirakataiból. Olvasott már jó néhány spirituális művet, de csak a modern klasszikusokat, Oshót, Tollét, a többibe valahányszor belenézett, csak még feszültebb lett, és nyilván nem ez lett volna a szerzők célja. Ezzel a hozzáállással persze nem sok jóra számíthatott, de úgy gondolta, hogy ha végképp elege lesz az előadásokból, biztosan talál magának valamilyen vonzó időtöltést ebben a csinos kis városkában. A pályaudvarról gyalogosan indult el a Grand Parade sétányon levő Eastbourne Centre felé, és a kora őszi halvány napsütésben élvezettel szemlélte a takaros, 33
hófehér és vöröstéglás sorházakat, és a hozzájuk tartozó, zsebkendőnyi előkerteket. Azonnal elbájolta Sussex tengerpartjának varázslatos hangulata és eleganciája, úgy érezte, mintha valami megfoghatatlan ragyogás rezegne a levegőben. Minél közelebb ért a parthoz, az épületek annál magasabbak és világosabbak lettek. Amikor pedig kilépett a sétányra, csodálattal pillantott fel a fehér kőcsipkés szállókra és panziókra, melyek büszkén álltak őrt az alant tajtékzó palackzöld hullámok felett. Bármeddig képes lett volna itt időzni, és figyelni a gyerekek önfeledt szaladgálását és a sirályok röptét, de pont annyi ideje maradt, hogy kényelmesen odaérjen a nyitó előadásra. Az Eastbourne Centre impozáns üvegépülete előtt kisebb-nagyobb csoportok álldogáltak, és szemmel láthatóan élvezték a kései napsugarakat a bejárattal szemben elhelyezett pálmafák alatt. Stella belépett az előcsarnokba, és az izgatott eszmecseréket folytató vendégek szigetei között a rendezvény helyszínének felderítésére indult. A központi előadóteremben már megteltek az első széksorok, de még talált egy helyet a kijárat közelében. Biztos, ami biztos. A szemközti falon levő kivetítőn már olvasható volt a nyitó előadás címe: Holisztika a 21. században. Előadó: Diane Field. Őszintén kíváncsi volt, mit lehet erről a témáról elmondani egy órában. A terem a következő néhány percben gyorsan megtelt, és a fényeket letompították. Az emelvényen ezzel 34
egy időben megjelent egy hosszú, szőke hajú hölgy hímzett kaftánban. Diane Field több könyv hátsó borítóján látta ezt az arcot Vickinél. A hölgy szelíd mosollyal nézett végig hallgatóságán, de mintha nem az arcokat fürkészte volna, hanem inkább a levegőt a fejük felett. Milyen sokan eljöttek ma kezdte, mindkét világból. Igazán megtisztelő. Ezután nézelődött még egy darabig, majd lassú, méltóságteljes mozdulatokkal helyet foglalt az odakészített karosszékben. A hölgy kortalannak látszott, és talán nem is szőke volt, hanem ősz. Leheletfinom sminket viselt, és halványlila kaftánjában légiesen könnyűnek tűnt. Stella nem hitte volna, hogy egy előadás szavak nélkül is folyhat. Most azonban percekig nem történt semmi. A nézőtéren áhítatos csend honolt, a hölgy pedig kezét tenyérrel felfelé az ölében nyugtatva tovább mosolygott. Tudják folytatta nagy sokára, őrzőink felkértek, mondjam el önöknek, mi történik a világban. Úgy érezhetik, kaotikus időket élünk, pedig a színfalak mögött mindig tökéletes a rend. Egyre többen kérdezgetik, mit tartogat ez a baljóslatú év, és valóban nagy jelentőségű időket élünk. De fontos, hogy ne a félelem határozza meg napjainkat. Fordulóponthoz érkezett a világ, s benne az ember. Érezzük mindannyian, hogy a rendszereink megértek a változásra. Valami elkezdődött, ismételjük, de nem tudjuk megfogalmazni, mi az pontosan. Segítőink ki- 35
tartóan arra kérnek bennünket, hogy figyeljünk rájuk. Nélkülünk nem tudják előmozdítani a változásokat a bolygón. Ezek a változások bennünk kezdődnek. Lassan, ahogy a víz formálja a kavicsot, formálódunk mi is. A transzformációs folyamat odafentről indul, isteni önvalónk hatására. Amikor pedig megnyílik a szívcsakra, akár egy hajnali virág, megtelünk túlcsorduló szeretettel. Ettől a pillanattól fogva már soha nem fordulunk vissza. Azért gyűltünk ma össze, hogy megszülessen bennünk igaz önmagunk. Hogy tisztán láthassuk spirituális utunkat, és bátorsággal járjuk azt. Kérem tehát égi mestereinket, az arkangyalokat és az angyalok seregét, segítsenek nekünk megértéssel, bölcsességgel és szeretettel... Stella ámulattal hallgatta Diane-t, aki e rövid fohász után arról kezdett beszélni, milyen rendszereknek kell majd átalakulniuk, és az mit jelent az egyén és a közösségek számára. Hallott már ilyesmiről korábban is, amikor Vickit elragadta a hév, és péntek esti tereferéiken átszellemülten taglalta, milyen csodálatos hatása lesz mindenkire a Föld felemelkedésének, amikor eljő a második aranykor. Ő pedig sohasem értette, hogy ugyanazok az emberek, akik a városban nap mint nap csak rohannak a dolguk után, hogyan fognak diadalittasan felhangolódni egy magasabb frekvenciára, amint beköszönt a korszakváltás. Valahányszor hangot adott kételyeinek, Vicki csak annyit mondott, hogy ezt a maják óta tudjuk, és ezzel a 36
maga részéről lezárta a témát. Mindennek ellenére érdekes volt hallgatni ezt a tiszta beszédű hölgyet, aki már-már meggyőzte arról, hogy egy harmonikusabb világ eljövetele valóban lehetséges. Az előadás végén Diane bejelentette, hogy ott marad a teremben, és dedikálja a könyveit. Stella kiment az előcsarnokba, hogy megnézze, melyik helyszínen milyen programok közül válogathat. Metafizika szekció, Szellemi gyógymódok szekció, Arkangyalok és felemelkedett mesterek szekció, Önmegvalósítás szekció, olvasgatta a széles hirdetőtábla feliratait. Ezzel aztán nem megy sokra, gondolta. Egyik cím furább, mint a másik. Mit keres ő itt egyáltalán? Úgy döntött, minden további tépelődés helyett inkább megebédel, aztán majd meglátja, hogyan tovább. A konferencia résztvevőit pazar svédasztal várta, így nem volt nehéz dolga telerakott egy tányért mini szendvicsekkel és salátával, és letelepedett egy négyszemélyes asztalhoz az üvegablakok végtelen sora mellett. Szerette szemlélni az embereket, és itt igazán sokféle típussal találkozhatott. A nők voltak többségben, nagyobb részük nyugati viseletben, néhányan viszont extravagáns, keleties szárikban, vagy tiszta hófehérben, ezüst ékszerekkel. Még öltönyös férfiakat is látott, ők biztosan a feleségüket kísérték el. Vicki szépreményű terve jutott az eszébe, de nem sok lehetőséget látott arra, hogy szóba elegyedjen a résztvevőkkel. Olyan érzése támadt, hogy itt szinte mindenki ismer mindenkit, és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy az ő szolgálatai bárkinek hiányoznának. 37
A színpompás és harsány forgatag helyett egyre jobban vonzotta a tengerpart csendje. Arra gondolt, tesz még egy sétát az előcsarnokban, megnézi a könyves standokat, aztán inkább a szabad levegőn szerez további spirituális tapasztalatokat. A könyvek környékén nagy volt a tolongás, mintha mindenkinek most jutott volna eszébe vásárolni. Ahogy közelebb hajolt az egyik kötethez, érezte, amint valaki oldalba böki. Ó, elnézést szólalt meg mellette egy női hang. Felkapta a fejét. Diane Field volt az, nagy halom könyvvel a kezében. Semmi baj felelte. Sokan vagyunk. És egyre többen leszünk bólintott Diane. Minden bizonnyal. Hmm... tűnődött Diane, miközben az arcát fürkészte. Tudja-e, hogy eljött az idő, hogy ön is megkezdje a munkát? Stella oldalra billentette a fejét. Én már dolgozom. Diane elmosolyodott, és Stella vállára tette a kezét. Hamarosan megkapja a feladatot. Érezni fogja. Arra kérem, mondjon igent rá ezzel sarkon fordult és elsietett. Stella hosszan nézett utána. Csodálatos ez a hölgy, valóban, de soha nem találkoztak ezelőtt. Nem tudhat róla és a munkájáról semmit. Miféle feladatról beszélt vajon? És különben is, kik azok az őrzők? 38