Piroska György. A belballisztika fő feladatának numerikus megoldására alapuló modell megalkotása porózus lőporokra

Hasonló dokumentumok
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE

Dr. SZABÓ TIBOR alezredes

A honvédelmi tárca beszerzési tevékenységének elemzése, értékelése és korszerűsítésének néhány lehetősége

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Az emberi tényező vizsgálata az információbiztonság, a személyés vagyonvédelem, valamint az épületkiürítés területein

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!

Horváth Zoltán okl. mk. őrnagy

Mart gránitfelület-élek minősítése és kitöredezéseinek vizsgálata technológiai optimalizálás céljából

Lövedékálló védőmellényekben alkalmazott ballisztikai kerámia azonosítása az atomsíkok közti rácssíktávolságok alapján

A kumulatív hatás modellezése és számítógépes szimulációja végeselem módszer felhasználásával

Jelenlegi munkahelye: Nemzeti Közszolgálati Egyetem HHK KVKI Műveleti Támogató Tanszék; Tüzér szakcsoport

Tudományos életrajz Koós Tamás (2008. február)

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.

A nem polgári célú frekvenciagazdálkodás hatékonyságának korlátai, a gazdálkodási hatékonyság fokozásának lehetőségei

KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE (TÉZISFÜZET) Dr. univ.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola

NESZVEDA JÓZSEF APERIODIKUS ALKALMAZÁSÚ KATONAI BERENDEZÉSEK MEGBÍZHATÓSÁGA

Modern fegyverrendszerek bemutatkozása

Témák 2014/15/1. Dr. Ruszinkó Endre, egyetemi docens

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

Tartalékos szövetségek a NATO-ban

Az adatbázis-biztonság szerepe és megvalósításának feladatai a kritikus információs infrastruktúrák védelmében

Gyarmati József mk. őrnagy. Többszempontos döntéselmélet alkalmazása a haditechnikai eszközök összehasonlításában

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)

Zrínyi Mikós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola. Mintál Noémi

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Doktori (PhD) értekezés. szerzői ismertetése. Kálmán Zsolt r. alezredes és között

A TANTÁRGY ADATLAPJA

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

A mûszakizár-rendszer felépítésének lehetõségei a Magyar Honvédségben a NATO-elvek és a vonatkozó nemzetközi egyezmények tükrében

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE

Nagy pontosságú 3D szkenner

KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola. Farkas Tibor főhadnagy:

CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON

ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA. Ébert László okl. közgazdász mérnök, igazságügyi szakértő

PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI

Gingl Zoltán, Szeged, :14 Elektronika - Alapok

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. Dr. Rácz Lajos ezredes

MESTERLÖVÉSZ FEGYVEREK ÖSSZEHASONLÍTÁSA AHP DÖNTÉSI MODELL SEGÍTSÉGÉVEL

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

Az MH ingatlangazdálkodási gyakorlatának elemzése és annak hatékonyága fokozásának módszerei a modern ingatlanpiaci környezetben

V É G E S E L E M M Ó D S Z E R M É R N Ö K I M E C H A N I K A I A L K A LM A Z Á S A I

A szárazmegmunkálás folyamatjellemzőinek és a megmunkált felület minőségének vizsgálata keményesztergálásnál

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN

A MODELLALKOTÁS ELVEI ÉS MÓDSZEREI

Geoelektromos tomográfia alkalmazása a kőbányászatban

Ph.D. ÉRTEKEZÉS. Dr. Svéd László orvos vezérőrnagy

Időtartam (-tól -ig) Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

y n á ld é p ú m. szá E V R E I T S S O S O I T rsa . É . 1 i T sztá . 0 est, 2 zér S a d r H

Tüzér honvédtiszt-jelöltek éleslövészete a várpalotai lőtéren

Fotódokumentáció. Projektazonosító: KMOP /

TÜZÉR HONVÉD TISZTJELÖLTEK GYAKORLATA A VÁRPALOTAI LŐTÉREN


Mechatronikai és Logisztikai Kiválósági Központ eredményei, beszámoló a vállalt feladatokról

A NATO STANAG 6001 NYELVVIZSGARENDSZER VISSZAHATÁSA AZ ANGOL NYELV OKTATÁSÁRA

A magyar haditudósítás az első és második világháborúban

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KOGÁT - Környezetvédelmi, Olaj- és Gázipari Technológiákat Kutató-fejlesztı Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Grósz Zoltán. Fax(ok) (ek) grosz..zoltan@zmne.

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Muha Lajos A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KRITIKUS INFORMÁCIÓS INRASTRUKTÚRÁINAK VÉDELME

Munk Sándor tudományos önéletrajza

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS

EGY LEHETSÉGES TEHETSÉGGONDOZÁSI STRATÉGIA KÖRVONALAI A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN (2.)

A számítástechnika oktatásának kezdete az Óbudai Egyetem előd-intézményében a KKVMF-en II. (1976-) Sima Dezső március 11.

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

FENYVESI KÁROLY MK. EZREDES

TÉZISFÜZET A MAGYAR HONVÉDSÉG IRÁNYÍTÁSÁNAK ÉS VEZETÉSÉNEK IDŐSZERŰ JOGI ÉS IGAZGATÁSI PROBLÉMÁI

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

feladat felelős beszámoló

Műszaki Informatikai Kar Három Dimenzióban

HARCI HELIKOPTEREK FEDÉLZETI TÜZÉR FEGYVEREI

A melegen hengerelt acélszalagok tulajdonságainak javítása a szalaghűtő-rendszer optimalizálásával

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

AZ AHEAD LŐSZER BEMUTATÁSA

SZIMULÁCIÓ ÉS MODELLEZÉS AZ ANSYS ALKALMAZÁSÁVAL

Méréselmélet MI BSc 1

J A V A S L A T A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi docense cím adományozására

A BME matematikus képzése bemutatkozik

A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

EUROLOGISZTIKA c. tantárgy 2006/2007. tanév I. félév gépészmérnöki szak, főiskolai szint levelező tagozat

DIPLOMAMUNKA TÉMÁK AZ MSC HALLGATÓK RÉSZÉRE A SZILÁRDTEST FIZIKAI TANSZÉKEN 2018/19.II.félévre

Doktori munka. Solymosi József: NUKLEÁRIS KÖRNYEZETELLENŐRZŐ MÉRŐRENDSZEREK. Alkotás leírása

Hő- és füstelvezetés, elmélet-gyakorlat

ZRÍNYI MIKLÓS 14. sz. melléklet az 1164/115 ZMNE számhoz A STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ INTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK

Átírás:

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Katonai Műszaki Doktori Iskola Piroska György A belballisztika fő feladatának numerikus megoldására alapuló modell megalkotása porózus lőporokra című doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Tudományos témavezető: Prof. emeritus Dr. Ungvár Gyula nyá. okl. mk. vezérőrnagy, egyetemi tanár DSc - 2005

2 I. A KUTATÁSI FELADAT ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS CÉLKITŰZÉSEI A Magyar Honvédségben, és ugyanígy világszerte a különféle hadseregekben és fegyveres erőknél végbemenő szervezeti és technikai átalakulás ellenére a csöves lőfegyverek továbbra is az alapvető fegyverzeti eszközök maradtak. A haditechnika megannyi csúcsalkotása mellett az évszázadok óta alkalmazott lőpor jelentősége azonban nem csökken. A világ valamennyi hadseregében a Magyar Honvédséget is beleértve megvalósult technikai fejlesztések és szervezeti átalakulások ellenére a csöves lőfegyverek mindmáig meghatározó fontosságú eszközök maradtak. A legfrissebb szakirodalmak adatai alapján úgy tűnik, az újabb elveket hasznosítani próbáló tüzérségi és gyalogsági pl. folyékony töltetű, elektromos lövedékgyorsítású, stb. fegyverek belátható időn belül nem váltják fel a hagyományos működésű konstrukciókat. Az évszázadok óta változatlan lövedékgyorsítási alapelv mellett a lőporokkal szembeni követelmények azonban jelentősen megváltoztak. A klasszikus katonai szempontok (nagyobb mechanikai teljesítmény, a fegyver kisebb hőterhelése, fokozott kémiai stabilitás, stb.) mellett megnőtt a gyártás gazdaságossági és környezetvédelmi kérdéseinek jelentősége jóllehet a megváltozott világpolitikai helyzet nyomán erősen lecsökkent a lőpor iránti mennyiségi igény. A lőporokkal szemben támasztott egyik legfontosabb elvárás az optimális vagy ahhoz mindinkább közelítő teljesítmény. A növelt teljesítményű lőpor tervezéséhez, a lőpor működésének modellezésére használható újabb módszerek mellett kiemelt jelentőséggel bír a gyártástechnológiák fejlesztése. Elsődlegesen a rövidebb csövű gyalogsági fegyverek (pisztolyok, revolverek), a polgári (pl. sörétes) vadászfegyverek lőszereinél, továbbá az ipari töltényeknél és vaklőszereknél a porózus lőporok a fajlagos teljesítménynövelés egy sajátos, új lehetőségét kínálják. Az elmúlt kb. 50 év napjainkra különösen meggyérült hazai, s az e tárgykörben külföldön sem bővelkedő szakirodalmát alapos áttanulmányozva nem találtam a porózus lőporok égését leíró modellt. A fentiek figyelembevételével az alábbi tudományos célokat tűztem magam elé: PhD értekezésemben egy új lőpor modellezési eljárás tudományos elemzésének elvégzése. A porózus lőporszemek égését modellező eljárás kidolgozása.

3 A PhD értekezésemben kitűzött tudományos célok elérése érdekében az alábbi módszereket alkalmaztam: A nemzetközi és a hazai szakirodalom tanulmányozása, a kutatási témához kapcsolódó tudományos munkák elemzése; a lőpor égés folyamatának deduktív elemzése; A kutatási témához kapcsolódó önálló kutatás, azon belül modellalkotás; a modellel leírt folyamat kísérleti ellenőrzése; a kísérleti és modell eredmények összehasonlító vizsgálata; A kutatási területen elért részeredmények publikálása. Irodalomkutatással feldolgoztam a lőpor égés modellezés különféle módszereit. Elvégeztem a módszerek összehasonlító elemzését. Dedukciós módszerrel meghatároztam a porózus lőporok égési sajátosságait és elkészítettem ezen lőporszemek égését leíró modellt és annak számítógépes programját. Számítógépes és laboratóriumi kísérleteket végeztem. Értékeltem és elemeztem ezek eredményeit. Kidolgoztam a modell alkalmazásához szükséges követelményrendszert. Javaslatot tettem a megalkotott modell alkalmazására. II. AZ ELVÉGZETT KUTATÁS RÖVID LEÍRÁSA, AZOKBÓL LEVONT KÖVETKEZTETÉSEK Az első fejezetben elemzem a lőporégés fizikai-kémiai folyamatát, a lőporszemcse átalakulását lőpor égéstermék gázzá, valamint a fegyverben lezajló folyamatot feltáró belballisztikai modellt. Meghatározom azokat az alapvető matematikai összefüggéseket, amelyekkel leírható jó közelítéssel a kérdéses folyamat. Az elemzés során különös súlyt fektetek az égés szempontjából kritikus szakaszok vizsgálatára. A második fejezetben a modell megalkotásához szükséges matematikai módszereket elemzem, és kiválasztom azokat az eljárásokat, amelyekkel kellő megbízhatósággal és pontossággal oldható meg a matematikai feladat. A harmadik fejezetben foglalom össze a lőporszemek égését leíró matematikai fizikai modellt. Rámutatok azokra a pontokra, ahol az általános modelltől eltér a porózus lőporszemek égését leíró modell.

4 A negyedik fejezetben ismertetem a modell ellenőrzésére végzett számítógépes kísérletek tapasztalatait. Bemutatom az elvégzett ballisztikai laboratóriumi vizsgálatokat, és a vizsgálati eredményeket összehasonlítom a matematikai modell eredményeivel. III. A TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA, AJÁNLÁSOK A Magyar Köztársaság NATO csatlakozása után a hadiipari tevékenységek új megvilágításba kerültek. Ezek egyike a lőporgyártás. Az újonnan keletkező alkalmazói igények kielégítése során új töltények, és ezekhez új lőportöltetek kifejlesztése szükséges. Értekezésem célja egy ezt elősegítő módszer tudományos kidolgozása volt. Értekezésemben az általam kitűzött célok alapján: Elemeztem a lőporégés fizikai-kémiai folyamatát, a lőporszemcse átalakulását lőpor égéstermék gázzá, valamint a fegyverben lezajló folyamatot feltáró belballisztikai modellt. Meghatároztam azokat az alapvető matematikai összefüggéseket, - és azok fizikai tartalmát amelyekkel jó közelítéssel leírható a kérdéses folyamat. Megállapítottam, hogy az integrálható modell segítségével leírható jelenség kör számos kérdésre nem ad választ, részben azért, mert a modellalkotók sem tűzték ki ezt célul, részben azért, mert a modell megoldhatósága vagy méréssel történő ellenőrizhetősége nem megoldott. Megalkottam egy numerikusan integrálható modellt, amely segítségével szélesebb jelenségkör leírható és válasz adható olyan fontos kérdésekre is, amelyeknek a korszerű mérőműszerekkel történő méréses ellenőrizhetősége megoldott. Elemeztem a modellt alkotó egyenletek megoldási lehetőségeit, megvizsgáltam a zárt alakban történő megoldás során fellépő közelítések mértékét és elfogadhatóságát. Vizsgáltam a numerikus megoldásra szolgáló eljárásokat és azok alkalmazása során megoldandó feladatokat. Megállapítottam, hogy mivel az általam alkotott modell egy nem lineáris differenciálegyenlet-rendszer. A zárt alakú megoldás nem oldható meg csak jelentős mértékű egyszerűsítések árán. A numerikus megoldás végrehajtható. A numerikus megoldásra a Runge-Kutta típusú egyenleteket célszerű felhasználni, azon belül is legalább negyedrendű módszert kell választani. Elemeztem a porózus lőpor alkalmazásának szükségességét. Megvizsgáltam az elvi gyártási technológiákat és indokoltam a porózus lőpor gyártásának megvalósíthatóságát. Elemeztem lőporgyártás fizikai-kémiai folyamatát.

5 Irodalmi források alapján elemeztem a porózus lőpor gyártására kidolgozott technológiákat kronológiai sorrendben. Megalkottam a porózus lőpor geometriai és belballisztikai modelljét. Definiáltam az effektivitás fogalmát és definíciókat adtam az effektív égőréteg, az effektív égési sebesség, az effektív sűrűség és a porozitási faktor fogalmára. Elkészítettem a porózus lőpor modelljét megvalósító számítógépes programot. Az elkészített matematikai modell ellenőrzése céljából kísérletet hajtottam végre. Az elvégzett mérések eredményeit összehasonlítottam a modell szolgáltatta eredményekkel. Megállapítottam, hogy a modell segítségével a mérési eredmények reprodukálhatók lőportípusok viszonylag széles választékánál. Az általam bevezetett porozitási faktor adott lőpora felvett értékével jól leírható a lőpor égés jelensége. Összefoglalva: Elvégeztem egy új lőpor modellezési eljárás tudományos elemzését. Kidolgoztam a porózus lőporszemek égését modellező eljárást, és az azt reprezentáló számítógépes programot elkészítettem. Tudományos eredmények 1. A belballisztikai folyamat modellezésére szolgáló differenciál egyenlet rendszer felállítása. 2. A porózus lőpor belballisztikai sajátosságait tükröző geometriai modell megalkotása. 3. A porózus lőpor égésének a klasszikus modell történő modellezését lehetővé tévő porozitási faktor fogalmának definiálása, amely lehetővé teszi, hogy a porózus lőpora alkalmazható legyen a normál lőpor modell. 4. A porozitási faktor anyagjellemzők mérési adataiból történő meghatározására szolgáló módszer kidolgozása. Ajánlások A PhD értekezésemben megfogalmazott tények alapján javaslom: az általam kidolgozott lőpor modell alapján olyan tervező program elkészítését, amely lehetővé teszi a fegyverek megbízható ballisztikai előtervezését porózus lőporok alkalmazása esetén is.

6 a modell alapján lőpor gyártás ellenőrző program és mérőrendszer készítése, amely lehetővé teszi a gyors és pontos beavatkozást a lőporgyártási folyamatba. Megítélésem szerint értekezésem hozzájárul a Magyar Honvédségnél a NATO integráció keretében zajló technikai átalakítás sikeréhez. A hadiipari alkalmazások egyikénél a lőporgyártásnál az általam kidolgozott műszaki eljárások mind új termékek kifejlesztése, mind a jelenlegi termékek gyártása esetén alkalmazhatók. Eredményeim felhasználhatók a szakterület oktatásában és alkalmazói továbbképzésekben. Megítélésem szerint több mint 30 éves műszaki fejlesztői tapasztalatomat, a PhD képzés alatt szerzett ismereteimet sikeresen beépítettem az értekezésembe, amely ezzel hozzájárul a hazai hadiipar szakmai fejlődéséhez. IV. AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁVAL KAPCSOLATOS PUBLIKÁCIÓIM JEGYZÉKE Publikációk: 1. Piroska György: Páncélozott szállító harcjármű + hajóágyú = kísérő jármű, Haditechnika 1980/1 2. Tanulmány a tábori tüzérségi lövedékek lőtávolságának növelési lehetőségéről, TD05113/HTI sz., 1980 3. Piroska György: A 122 mm-es önjáró tarack, Haditechnika 1981/3 4. Tanulmány az osztályparancsnoki figyelőműszer valamint az ET-78 távmérő és a PAB-2A tüzér tájoló műszer beépíthetőségéről, TD05393/HTI sz.,1982 5. Algoritmus leírás a passzív mozgású tüzérségi lövedék mozgását meghatározó programhoz, Nyt 4709/HTI sz., 1982 6. Piroska György: Az MT-12 szovjet páncéltörő ágyú, Haditechnika 1983/2 7. Tanulmány a MN Haditechnikai Intézet kísérleti osztály méréstechnológiájának modernizálásáról, 0319/1983/HTI sz., 1983 8. Tanulmány a lőszerek lőtávolságának meghatározásáról, TD006376/HTI sz., 1984 9. Ismertető az ÁRPÁD II. ballisztikai program eredményeiről, 0858/1989/HTI sz., 1989 10. Piroska György: Csöves lőfegyverek, Egyetemi jegyzet, Budapesti Műszaki Egyetem, www.manuf.bme.hu, Budapest, 1995 11. Piroska György: A lőpor geometriai méret változás hatásának sztohasztikus szimulációja a belballisztikai folyamatokban, ZMNE, 2000 12. Piroska György: A belső ballisztikai folyamatok modellezése, Haditechnika 2001/3 13. Lőpor porozitási jellemzők elemzése ballisztikai bomba mérések alapján, ZMNA Haditechnika 2002 szimpózium különkiadvány 14. Porózus éghető anyagok égéselméleti modellezésének néhány kérdése ZMNA Haditechnika 2002 szimpózium különkiadvány

7 15. Piroska György, Dr. Szabó Tibor: Az M139Y MOD-1 izraeli közelségi gyújtóval végrehajtott kísérleti-ellenőrző lövészet tapasztalatai, Haditechnika 2003/2 (50%) 16. Bevonatolt lőpor égéselméleti modellezésének néhány kérdése ZMNA Haditechnika 2004 szimpózium különkiadvány 17. Dr. Szabó Tibor, Dr. Erdélyi Sándor, Piroska György: Tüzérség, Haditechnikai Füzetek 2004/2 (40%) 18. Dr. Szabó Tibor, Petrovics Mihály, Piroska György: A NATO STANAG meteorológiai és ballisztikai jelentések átalakításának és számítógépes feldolgozásának lehetőségei a Magyar Honvédségben, ZMNE Tudományos Könyvtár, 2004 (20%) 19. Piroska György: Belső ballisztika, Egyetemi jegyzet, Budapesti Műszaki Egyetem, www.manuf.bme.hu, Budapest, 2004 20. Piroska György: Külső ballisztika, Egyetemi jegyzet, Budapesti Műszaki Egyetem, www.manuf.bme.hu, Budapest, 2004 Előadások: 21. The concept of ordnance equipment s development and our achievmets in field during the period of Hungary s accession to NATO (Előadás, Varsó Fegyverzeti HTI 1999. Időtartam 20 perc) 22. Lőpor porozitási jellemzők elemzése ballisztikai bomba mérések alapján (Előadás, Budapest ZMNA Haditechnika 2002 szimpózium, Időtartam 20 perc) 23. Porózus éghető anyagok égéselméleti modellezésének néhány kérdése (Előadás, Budapest ZMNA Haditechnika 2002 szimpózium, Időtartam 20 perc) 24. Bevonatolt lőpor égéselméleti modellezésének néhány kérdése (Előadás, Budapest ZMNA Haditechnika 2004 szimpózium, Időtartam 20 perc) Szabadalmak: 25. Eljárás és vezérlő berendezések tüzérségi tűzvezető rendszerek automatizálására (Szabadalom 1988, lajstrom szám: 195.715, 5%) 26. Megvezető szerkezet zárszerkezettel ellátott csőhátrasiklásos kézifegyverekhez (Szabadalom 1990, lajstrom szám: 207.156, 10%) V. SZAKMAI, TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ Tanulmányaim: A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar Erőgépész Szak Áramlástechnikai Ágazatán 1974-ben gépészmérnöki diplomát kaptam. Az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természettudományi Karán 1981-ben alkalmazott matematikusi diplomát kaptam

8 A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 1991-ben középfokú angol katonai nyelv vizsgát tettem. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 1998-ban középfokú német katonai nyelv vizsgát tettem. Munkahelyem: 1974 óta a Haditechnikai Intézetben és jogutódjában mint közalkalmazott kutatóként dolgozom. Szakmai munkám: Fő munkaterületem a kül- és belballisztikai tervezés, modellezés illetve a kísérleti ballisztika, a fegyver és lőszerfejlesztési munkán belül. Fő tevékenységem mellett tüzérségi műszerek fejlesztésével, vizsgálatával is foglalkozom. Munkám során több rendszeresített illetve alkalmazásba vett haditechnikai eszköz fejlesztésében, vizsgálatában vettem részt többek között: - 14,5 mm-es Bodzabél lőtéri töltény - 82 mm-es önjáró autonóm automata aknavető - KT-83 ISZM1 kézi lézertávmérő és irányszög meghatározó eszköz - ÁRPÁD tűzvezető rendszer Résztvettem Nitrokémia Rt.-vel. a Bakony Művekkel a Mátravidéki Fémművekkel, A DIGÉP-pel, a MOM-mal közösen több fejlesztésben és vizsgálatban. Resztvettem több külföldi tanulmányúton és konferencián, ahol több esetben felszólaltam illetve előadást tartottam. A fejlesztési munkám során több tanulmányt készítettem és több szabadalom kidolgozó kollektívájában dolgoztam. Oktató munkám: 1982-1988 között több Vietnami egyetemi hallgató szakmai gyakorlatát irányítottam.

9 1988-1991 között a BME Honvédelmi Csoport képzési rendszerében a hadmérnök képzésben vettem részt óraadóként. 1997 - óta a BME Gépgyártástechnológiai Tanszék képzési rendszerében speciál kollégiumot tartok kül- és belballisztikai tárgykörében. Egyéb tudományos tevékenységem: Alapító tagja vagyok a Magyar Asztronautikai Társaságnak Alapító tagja és elnöke vagyok a Magyar Ballisztikai Társaságnak. Szakmai elismerésem: Az ÁRPÁD tűzvezető rendszer kifejlesztésért kollektívánk ZRÍNYI DÍJ-ban részesült. Budapest 2005. május 24. / Piroska György/