Csorvás Város Önkormányzatának Jegyzőjétől ELŐTERJESZTÉS Csorvás Város Önkormányzatának Képviselő-testületéhez Csorvás Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2014. évi ellátásáról
2 Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdése alapján a települési önkormányzat a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról minden év május 31-éig a külön jogszabályban meghatározott tartalommal - átfogó értékelést készít. Az értékelést - települési önkormányzat esetében a képviselő-testület általi megtárgyalást követően - meg kell küldeni a Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának, mint illetékes gyámhatóságnak. A gyámhatóság az értékelés kézhezvételétől számított harminc napon belül javaslattal élhet a települési önkormányzat felé. A képviselő-testület hatvan napon belül érdemben megvizsgálja a gyámhatóság javaslatait, és állásfoglalásáról, intézkedéséről tájékoztatja azt. A települési önkormányzat által készítendő átfogó értékelés tartalmi követelményeit a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Kormányrendelet 10. számú melléklete határozza meg. A jogszabályban meghatározott tartalmi követelmények alapján az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról az alábbiakban számolok be: 1. Csorvás város demográfiai mutatói, különös tekintettel a 0-18 éves korosztály adataira Az alábbi táblázatban Csorvás város lakónépességének alakulását tekinthetjük át 2008-2014 között:
3 A következő ábrán Csorvás város lakosságát korcsoportonkénti bontásban láthatjuk. A lakónépesség száma 5120 fő, melyből a kiskorúak száma 787 fő, azaz az összlakossághoz viszonyítva a kiskorúak aránya 15,4 %, melynek korcsoportonkénti megoszlását a következő diagram mutatja. A kiskorúak korcsoportonkénti megoszlása Csorváson
4 2. Az Önkormányzat által nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások biztosítása Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény A jegyző megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege, és a család vagyona a jogszabályban meghatározott értéket nem haladja meg. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult a) a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének, b) meghatározott természetbeni támogatásnak, c) a külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeknek az igénybevételére. A b) pontban meghatározott természetbeni támogatás azt jelenti, hogy a jegyző annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév augusztus hónapjára tekintettel, illetve ha a kedvezményre való jogosultság a tárgyév november 1-jén is fennáll, a tárgyév november hónapjára is tekintettel természetbeni támogatást nyújt (2014. évben 5.800 Ft értékben) fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában. 2014-ben összesen 231 kedvezményezett részesült rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben. A szülő vagy a nagykorú jogosult erre irányuló kérelme alapján öt esetben került sor az ellátás megszüntetésére. Ezek oka három esetben munkaviszony létesítése, egy nagykorú esetében a tanulmányok megszakítása, és egy gyermek esetében pedig a családszerkezet átalakulása, és a család jövedelmi helyzetének javulása volt. Hivatalból további 12 jogosult gyermek ellátása azért szűnt meg, mivel az őket gondozó 6 család elköltözött a településünkről. 2014. december 31. napján a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek száma 118 családban 211 fő volt. 2014. augusztus hónapban 141 szülő 247 gyermeke részesült a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó természetbeni támogatásban (Erzsébet utalvány formájában), 2014. novemberében pedig 125 szülő 218 gyermeke jogán vehette fel ugyanezt a támogatást. A 2014. december 31-én rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesített családok száma a gyermekek száma szerint: 1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy 5 6 vagy több Összesen gyermek gyermek 63 31 14 9 1 118 A 2014. december 31-én rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek száma életkor szerint: 6 éves kor alatt 7-14 éves 15-18 éves 19- Összesen 68 94 38 11 211 A következő táblázatban a 2014. december 31. napján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesült gyermekek száma látható, akik e jogosultságuk megállapításakor - a
5 nyugdíjminimummal számolva (28.500,- Ft) - az alábbi egy főre jutó jövedelemmel rendelkező családban éltek: Egy főre jutó jövedelem a családban, a nyugdíjminimumhoz (28500,- Ft/hó) Gyermekek száma a családban (fő) viszonyítottan A nyugdíjminimum felét nem éri el 7 A nyugdíjminimum fele, vagy több, de a 123 nyugdíjminimumot nem éri el Nyugdíjminimumot eléri, illetve meghaladja 81 Összesen 211 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Erre a pénzbeli ellátásra a Gyvt. rendelkezései szerint az jogosult: - aki a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek családbafogadó gyámjául kirendelt hozzátartozója, - aki a gyermek tartására köteles, és nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik. Ilyen típusú támogatás megállapítására az arra való jogosultság hiánya miatt 2014-ben nem került sor. Önkormányzati segély A települési önkormányzat képviselő-testülete a gyermeket nevelő családot rendkívüli támogatásként adható önkormányzati segélyben részesíti, ha a gyermeket gondozó család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy a létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerül. Ilyen lehet különösen egy betegség, vagy például az, ha a családban az iskoláztatás miatt jelentősen növekednek az anyagi terhek. Az önkormányzat 2014-ben 49 szülő erre irányuló kérelmének helyt adva, 78 alkalommal nyújtott ilyen támogatást, összesen 399 000 Ft összegben. Óvodáztatási támogatás 2014-ben a Gyvt. 20/C. -a alapján folyósítható óvodáztatási támogatás jogosultsági feltételei igazodtak a halmozottan hátrányos helyzet megállapításának évközbeni változásaihoz. A települési önkormányzat jegyzője annak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülője részére, aki a gyermekét beíratta az óvodába, továbbá gondoskodott a gyermek rendszeres óvodába járatásáról - első alkalommal a gyermek óvodai beíratását követően - pénzbeli támogatást folyósított. Az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapítására irányuló kérelmet a szülő legfeljebb annak az óvodai nevelési évnek a kezdetéig terjeszthette elő, amelyben a gyermeke az ötödik életévét betöltötte. A Gyvt. rendelkezéseinek változása az óvodáztatási támogatás és a halmozottan hátrányos helyzet megállapításának esetében - arra irányult, hogy e támogatási forma a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek minél korábbi életkorban történő rendszeres óvodába járását segítse elő. A támogatás első alkalommal folyósított összege gyermekenként 20.000 Ft, majd az óvodai nevelési jogviszony fennállása alatt, a jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése
6 esetén - gyermekenként 10.000 Ft volt, melyet a tárgyév június és december hónapjában biztosítottunk a jogosult számára. Ezt a támogatási formát teljes mértékben a központi költségvetés finanszírozta. Településünkön 2014. júniusában 12 gyermek, 2014. decemberében 1 gyermek részesült óvodáztatási támogatásban, összesen 130.000 Ft összegben. A hátrányos helyzet / halmozottan hátrányos helyzet vizsgálata és megállapítása A Gyvt. 67/A. (1)-(2) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: (1) Hátrányos helyzetű az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében az alábbi körülmények közül egy fennáll: a) a szülő vagy a családbafogadó gyám alacsony iskolai végzettsége, ha a gyermeket együtt nevelő mindkét szülőről, a gyermeket egyedül nevelő szülőről vagy a családbafogadó gyámról önkéntes nyilatkozata alapján megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, b) a szülő vagy a családbafogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága, ha a gyermeket nevelő szülők bármelyikéről vagy a családbafogadó gyámról megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 33. -a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy, c) a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei, ha megállapítható, hogy a gyermek a településre vonatkozó integrált városfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben vagy félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéshez szükséges feltételek. (2) Halmozottan hátrányos helyzetű a) az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott körülmények közül legalább kettő fennáll, b) a nevelésbe vett gyermek, c) az utógondozói ellátásban részesülő és tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt. Településünkön a 2014. december 31-én nyilvántartott 211 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek közül 58 fő hátrányos helyzetű, és 23 fő halmozottan hátrányos helyzetű. A gyermekek számára a hátrányos helyzet/halmozottan hátrányos helyzet megállapítása számos többletkedvezményre biztosít jogosultságot. Ilyen jogosultság például az, hogy: az óvodáskorú gyermek a szülő erre irányuló kérelmére - óvodáztatási támogatásra szerezhet jogosultságot, amennyiben a jogszabályban felsorolt egyéb feltételeknek megfelel;
7 minden esetben ingyenes a hátrányos, vagy a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló részére az első alapfokú művészetoktatásban való részvétel, ők térítési díjat nem fizetnek; a kötelező felvételt biztosító óvoda nem tagadhatja meg a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek felvételét, ha az a harmadik életévét betöltötte; amennyiben az általános iskola a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, előnyben kell részesítenie a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket, tanulókat; a www.felvi.hu honlap tájékoztatása szerint minden alapképzés, osztatlan képzés, mesterképzés és a felsőoktatási szakképzés felvételi eljárása során kötelező többletpontot adni, amennyiben a jelentkező teljesíti a jogcím feltételeit, és a jogosultságát megfelelően igazolja. Előnyben részesítés jogcímén a hátrányos helyzetért többletpont adható; a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók iskolai sikeressége érdekében óvodai fejlesztő programot, valamint képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítést (Integrációs Pedagógiai Rendszer) kell szerveznie az óvodának, iskolának. A programokban megvalósuló tevékenységek többek között: az együttnevelés, az egyéni tanulástámogatás a tanulók számára, a szülőkkel való kapcsolattartás, és az intézményfejlesztés; a középfokú oktatási intézményekbe történő bejutás zökkenőmentes, és nyitott a sikeres továbbtanulás érdekében a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű, köztük a roma tanulókat célzó Útravaló-MACIKA Ösztöndíj programba való bekerülés lehetősége; az Arany János Tehetséggondozó Program, az Arany János Kollégiumi Program és az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program az érettségi megszerzéséhez és a felsőfokú tanulmányok folytatásához szükséges felszereléshez, a sikeres szakmaszerzéshez nyújt tanulási, szociális egészségügyi támogatást a hátrányos, és a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a rászoruló tanulók számára, kollégiumi elhelyezéssel; a hátrányos, vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek és családja jogosult arra, hogy a kedvezményekről tájékoztatást, és a támogatások igénybevételéhez segítséget kapjon a gyermekjóléti szolgálattól. A 2014-ben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok közül 88 gyermek szülei kérték a gyermekük hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetének a megállapítását. Közülük azonban három gyermek esetében az erre irányuló kérelmet el kellett utasítani, mert nem teljesültek a jogszabályban előírt követelmények. 2014. december 31-én négy gyermek tekintetében folyamatban volt a kérelem elbírálása. A hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő családok száma 2014. december 31-én 31 volt, és 10 családban nevelkedtek halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. A következő táblázatban a 2014. december 31. napján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek, és a nagykorúvá vált gyermekek számát tüntettük fel, továbbá azt, hogy közülük hányan voltak hátrányos helyzetűek, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek. A kimutatásból látható, hogy a hátrányos helyzetre és a halmozottan hátrányos helyzetre vonatkozó egyes jogszabályi feltételeknek hány gyermek felelt meg a jelzett időpontban.
8 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek és nagykorúvá vált gyermekek száma 2014. december 31. napján Ebből: Megállapított hátrányos helyzetűek száma Megállapított halmozottan hátrányos helyzetűek száma Jogosultak száma (fő) 0-2 éves 3-5 éves Ebből: 6-13 éves 14-17 éves 18 évesnél idősebb 211 23 34 98 43 13 összesen 58 5 10 27 14 2 a szülő(k) alacsony iskolai végzettsége miatt a szülő(k) alacsony foglalkoztatottsága miatt az elégtelen lakókörnyezet/lakáskörülmények miatt 26 4 5 9 6 2 28 0 4 16 8 0 4 1 1 2 0 0 összesen 20 3 0 13 4 0 a szülő(k) alacsony iskolai végzettsége és alacsony foglalkoztatottsága miatt a szülő(k) alacsony foglalkoztatottsága és az elégtelen lakókörnyezet/lakáskörülmények miatt a szülő(k) alacsony iskolai végzettsége és az elégtelen lakókörnyezet/lakáskörülmények miatt 12 2 0 8 2 0 0 0 0 0 0 0 8 1 0 5 2 0 Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat A Képviselő-testület 2014-ben úgy döntött, hogy csatlakozni kíván a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjprogramhoz, ezért 2015. évi költségvetését úgy alkotja meg, hogy 1.500.000 Ft -ot elkülönít erre a célra. A 2014. őszén kiírt ösztöndíjprogramra 4 pályázat érkezett. Egy pályázó kérelmét formai hiba miatt ki kellett zárni az elbírálásból, három pályázó azonban 10.000 Ft/fő (2015-ben 10 jogosultsági hónapban folyósítható) összegű pénzbeli támogatásra szerzett jogosultságot. A megítélt támogatásokat 2015-től folyósítja az önkormányzat, de ha megvizsgáljuk a 2014. évi pénzügyi teljesítést, megállapíthatjuk, hogy 2014-ben is megtörtént a korábban megítélt B típusú támogatások kifizetése, 30.000 Ft értékben. A gyermekétkeztetés Településünkön a gyermekétkeztetést évek óta a Csorvási Szolgáltató Nonprofit Kft. látja el. A Gyvt. rendelkezései szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő bölcsődés, óvodás, 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő gyermek
9 számára az étkeztetést térítésmentesen kell biztosítani. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 14-18 éves gyermek és tanuló számára - amennyiben az intézményben étkezést is igénybe vesz -50%-os térítési díj kedvezményt kell biztosítani a Gyvt.151. (5) bekezdés a)-b) pontja szerint. Csorváson a gyermekétkeztetést havonta átlagosan 281 gyermek vette igénybe. Közülük 165 gyermek 50%-os vagy 100 %-os kedvezményben részesült, ami az étkeztetésben résztvevők 58 %-át teszi ki. A 2014. évben kedvezményes gyermekétkeztetésben részesülők átlagos statisztikai létszáma: Térítés mértéke 100 % -os térítési díjkedvezménnyel étkezők 50%-os térítési díjkedvezménnyel étkezők Az étkezésért teljes térítési díjat fizetők Összesen Kedvezményben részesülők száma (fő) Általános Iskola Óvoda és Bölcsőde (napközisek és Összesen menzások) 54 75 129 15 21 36 56 60 116 125 156 281 3. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása A Gyvt. 94. (1)-(2) bekezdései alapján a települési önkormányzat feladata a gyermekvédelem helyi ellátó rendszerének kiépítése és működtetése, az önkormányzat területén lakó gyermekek ellátásának megszervezése. A települési önkormányzat a Gyvt-ben
10 foglaltak szerint biztosítja a személyes gondoskodást nyújtó alapellátások keretében a gyermekjóléti szolgáltatást, a gyermekek napközbeni ellátását, a gyermekek átmeneti gondozását, szervezi és közvetíti a máshol igénybe vehető ellátásokhoz való hozzájutást. Csorvás Város Önkormányzata a Gyvt. 39-40. -aiban rögzített gyermekjóléti szolgáltatási feladatait 2014-ben az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában működő Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata által, az intézmény Csorvás, Kossuth u. 12. sz. alatti telephelyén, társulás keretében biztosította. A gyermekjóléti szolgáltatást végző családgondozó külön beszámolóban ad tájékoztatást a 2014. évi munkájáról. A gyermekek napközbeni ellátása A Gyvt. 41. (1) bekezdése értelmében azoknak a gyermekeknek a részére kell megszervezni a gyermekek napközbeni ellátásaként az életkoruknak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, foglalkoztatást és étkeztetést, akik családban élnek, de akiknek a szülei, nevelői, gondozói, a munkavégzésük, a munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt a napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik. A települési önkormányzat a gyermekjóléti alapellátás keretében a gyermekek napközbeni ellátásának formái közül a Csorvás Város Önkormányzatának Óvodája és Bölcsődéje intézmény keretében működtetett 20 férőhelyes bölcsődében biztosítja a bölcsődei ellátást, gondoskodik továbbá ugyanezen intézményében a gyermekek óvodai neveléséről. Átmeneti gondozás A gyermekek átmeneti gondozását (Gyvt. 45. ) a szülői felügyeletet gyakorló szülő kérelmére ideiglenes jelleggel, teljes körű ellátással kell biztosítani, ha a szülő egészségügyi körülménye, életvezetési problémája, indokolt távolléte vagy más akadályoztatás miatt a gyermek nevelését a családban megoldani nem tudja. Az önkormányzat a gyermekek átmeneti gondozását az Orosházi Családok Átmeneti Otthonát működtető Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kötött ellátási szerződés alapján biztosítja, abban az esetben, ha a szülő a fenti okokból a gyermeke nevelését a családban nem tudja biztosítani. 2014-ben nem merült fel igény a segélyszervezet szolgáltatására. 4. A felügyeleti szervek által gyámhatósági, gyermekvédelmi területen végzett szakmai ellenőrzések tapasztalatainak, továbbá a gyermekjóléti szolgáltató tevékenységet végzők működését engedélyező hatóság ellenőrzésének tapasztalatai A Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala a 2014. évi hatósági ellenőrzési tervében foglalt kiemelt célvizsgálat keretében felügyeleti ellenőrzést végzett 2014. augusztus 14. napján hatóságunknál. A kiemelt célvizsgálat tárgyát képezték a Gyvt. és a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) rendelkezései alapján megállapított nagykorú jogosultakat érintő pénzbeli ellátásra, korábban kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra való jogosultságot érintő eljárások. A helyszíni irat-
11 ellenőrzéssel érintett vizsgálati időszak a 2013. április 1. és a 2013. december 31. közötti időszak volt. A Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala a jogszerűségi ellenőrzése során megállapította, hogy az egyes ügyek előadóívei tartalmazzák az utasítási és ügyirat-kezelési információkat, melyek az ügyiratban foglaltakkal megegyezőek, azok vezetése szabályszerű. Az ellenőrzést végző ügyintéző felhívta a figyelmet a Gyer.-ben és a Gyvt.-ben meghatározottak maradéktalan betartásának fontosságára. A kisebb eljárásjogi hibák feltárása nem indokolta felügyeleti intézkedés foganatosítását. A Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala vizsgálta továbbá a települési önkormányzat jegyzőjének feladat- és hatáskörébe tartozó a Gyvt. 19. - 20/B. és a Gyer. 65. - 68/E. szerinti, az Erzsébet utalványok igénylésére, biztosítására, kézbesítési módjára, illetve azok visszaváltására vonatkozó eljárás jogszabályban előírt feltételeinek teljesülését. A kiemelt célvizsgálat a 2013. augusztus 1. napjától a 2014. március 31. napjáig terjedő időtartamra terjedt ki. A jogszerűségi ellenőrzés a Gyer.-ben és a Gyvt.-ben meghatározottak teljesülésének megállapításával zárult. 5. A jövőre vonatkozó célok meghatározása a Gyvt. előírásai alapján Csorvás Város Önkormányzatának továbbra is gondoskodni kell a pénzbeli és a természetbeni ellátások pénzügyi fedezetének, valamint a személyes gondoskodás különböző formáit nyújtó önkormányzati intézmények (bölcsőde, óvoda) működési feltételeinek folyamatos biztosításáról, továbbá a gyermekétkeztetésről. 6. A gyermekkorú és a fiatalkorú bűnelkövetők számának, az általuk elkövetett bűncselekmények számának, továbbá a bűnelkövetés okainak bemutatása 2014-ben bűncselekményt elkövetett gyermekkorú és fiatalkorú személyről hatóságunknak nem volt tudomása. Az ilyen típusú ügyekben az eljárás 2013. január 1. napjától a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Járási Gyámhivatala hatáskörébe tartozik. 7. A települési önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködés A településen jelen lévő civil szervezetek a gyermekek, a fiatalok körében elsősorban szabadidős programok szervezésében és megvalósításában vesznek részt. A szabadidős programok többsége sport jellegű, de kulturális és olyan programok is fellelhetők közöttük, amelyek a gyermekek tanulásának ösztönzéséhez, értékeléséhez is hozzájárulnak. Köszönetünket fejezzük ki a civil szervezeteknek és mindazoknak, akik részt vállaltak a gyermekekért, az ifjúságért végzett munkában. Együttműködő közreműködésükre a jövőben is számítunk, hiszen a jövő nemzedékéért közös a felelősségünk. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a beszámolót vitassa meg, és fogadja el. Csorvás, 2015. január 14. Dr. Kerekesné Dr. Mracskó Gyöngyi Jegyző