Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat. HÖK Kompetencia Kódex TUTOR. I. Pénzügyek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat. HÖK Kompetencia Kódex TUTOR. I. Pénzügyek"

Átírás

1 Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat HÖK Kompetencia Kódex TUTOR I. Pénzügyek 2015

2 Pénzügyek A hallgatókat érintő pénzügyek egyik alappillére a szociális alapon adható juttatás. A szociális támogatásra az a hallgató jogosult, aki a teljes idejű felsőfokú szakképzésben, alap és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vesz és aki a) államilag támogatott képzési formában vesz részt, vagy b) tanulmányait államilag támogatott képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre. Ezen támogatás egyik kiegészítő része az úgynevezett alaptámogatás, amelyet az kaphat, aki (1) Az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű felső fokú szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő személy az első bejelentkezése alkalmával kérelemre a hallgatói normatíva 50% ának megfelelő összegű alaptámogatásra jogosult, amennyiben a hallgató a 16. (2) (3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel. (2) Az els ő alkalommal államilag támogatott teljes idej ű mesterképzésben hallgatói normatíva 75% ának megfelelő összegű alaptámogatásra jogosult, amennyiben a hallgató a 16. (2) (3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel. (Tehát az alábbi bekezdésben szereplő előnyben részesítési kategóriák valamelyike érvényesül rá. ) A rendszeres szociális juttatás havi összegének mértéke (1) nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva 20% a, amennyiben a hallgató szociális helyzete alapján rendszeres szociális ösztöndíjra jogosult e rendelet 21. ában foglaltakat figyelembe véve és a) fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, vagy b) halmozottan hátrányos helyzet ű, vagy c) családfenntartó, vagy d) nagycsaládos, vagy e) árva. A rendszeres szociális ösztöndíj havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb, mint az éves hallgatói normatíva 10% a, amennyiben a hallgató szociális helyzete alapján rendszeres szociális ösztöndíjra jogosult e rendelet 21. ában foglaltakat figyelembe véve és a) hátrányos helyzet ű, vagy b) gyámsága nag ykorúsága miatt szűnt meg, vagy c) félárva. A szociális alapon adható ösztöndíjak másik kategóriája a rendkívüli szociális ösztöndíj. A rendkívüli szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete váratlan romlásának enyhítésére az intézményi térítési és juttatási szabályzatban rögzített eljárási rend és elvek szerint folyósított egyszeri juttatás. Rendkívüli szociális ösztöndíjban a hallgató kérelme alapján részesülhet. A beérkezett hallgatói kérelmekrő l legalább havonta egyszer döntést kell hozni. A rendszeres szociális támogatás pontrendszerében az úgynevezett elő nyben részesítési kategória vonatkozik az alábbi hallgatókra, mely sikeres pályázat beadása és a későbbiekben meghatározatott ponthatár elérése után a hallgatónak folyósítandó összeget határozza meg:

3 árva (az a 25 évnél fiatalabb hallgató, akinek mindkét szülője, illetve vele egy háztartásban élt hajadon, nőtlen, elvált vagy házastársától külön élt szülője elhunyt, és nem fogadták örökbe); örökbe); félárva (az a 25 évnél fiatalabb hallgató, akinek egy szülője elhunyt, és nem fogadták fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult hallgató (az a hallgató, aki (a) fogyatékossága miatt állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra szorul, illetve aki fogyatékossága miatt rendszeresen személyi és/vagy technikai segítségnyújtásra és/vagy szolgáltatásra szorul, vagy (b) munkaképességét legalább 67% ban elvesztette, és ez az állapot egy éve tart vagy előreláthatólag még legalább egy évig fennáll); családfenntartó (az a hallgató, a) akinek legalább egy gyermeke van, b) aki a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény alapján ápolási díjra jogosult); nagycsaládos (az a hallgató, akinek a) legalább két eltartott testvére vagy három gyermeke van, vagy b) eltartóin (eltartóján) kívül legalább két vele egy háztartásban élő személyre igaz, hogy havi jövedelme nem éri el a minimálbér összegét, vagy c) legalább két kiskorú gyermeknek a gyámja) hátrányos helyzet ű hallgató/jelentkez ő) évi XXXI. törvény 67/A 1. pontja alapján hátrányos helyzet ű az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében az alábbi körülmények közül egy fennáll: a) a szül ő vagy a családbafogadó gyám alacsony iskolai végzettsége, ha a gyermeket együtt nevelő mindkét szülőről, a gyermeket egyedül nevel ő szülőről vagy a családba fogadó gyámról önkéntes nyilatkozata alapján megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, b) a szül ő vagy a családbafogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága, ha a gyermeket nevelő szülők bármelyikéről vagy a családbafogadó gyámról megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor az Szt. 33. a szerinti aktív korúak ellátására jogosult, vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontját megelőz ő 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy, c) a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei, ha megállapítható, hogy a gyermek a településre vonatkozó integrált településfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben vagy félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek.) (Csak 25 évnél fiatalabb hallgató esetében lehet figyelembe venni.)

4 halmozottan hátrányos helyzetű hallgató/jelentkező évi XXXI. törvény 67/A 1. és 2. pontja alapján Halmozottan hátrányos helyzet ű: a) az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében esetében az alábbi körülmények közül kett ő fennáll: a) a szül ő vagy a családbafogadó gyám alacsony iskolai végzettsége, ha a gyermeket együtt nevel ő mindkét szülőről, a gyermeket egyedül nevel ő szülőről vagy a családba fogadó gyámról önkéntes nyilatkozata alapján megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, b) a szül ő vagy a családba fogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága, ha a gyermeket nevel ő szülők bármelyikéről vagy a családba fogadó gyámról megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor az Szt. 33. a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontját megelőz ő 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy, c) a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei, ha megállapítható, hogy a gyermek a településre vonatkozó integrált településfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben vagy félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek.) I. IDŐSZAKONKÉNT VISZATÉRŐ ( FOLYAMATOS ) JUTTATÁSOK Ezen pénzügyi juttatások körébe tartoznak azok a pályázatok, amelyekre lehető sége van a hallgatónak jelentkezni bizonyos időközönként. A pályáztató hatáskörébe tartozik megjelölni a feltételeket, illetve a határidőket. Az egyik ilyen pályázat a köztársasági ösztöndíj. A köztársasági ösztöndíj megállapítása iránti kérelmet államilag támogatott alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben tanulmányokat folytató azon hallgató nyújthat be, aki képzése vagy korábbi tanulmányai során legalább kettő félévre bejelentkezett (beiratkozott), és képzésén összesen legalább 55 kreditet teljesített. A hallgató pályázhat kiemelt tanulmányi ösztöndíjra. A kiemelt tanulmányi ösztöndíj a kiemelkedő tanulmányi eredmény ű, illetve szakmai területen kimagasló munkát végz ő, a fentiek szerinti köztársasági ösztöndíjban nem részesül ő hallgató részére megállapítható juttatás. A szegedi hallgatóknak lehetősége van benyújtani pályázatot a város önkormányzatához is. A Szeged M.J.V. ösztöndíja Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Szegedi

5 Tudományegyetem nappali tagozatán els ő alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy felső fokú szakképzésben tanulmányokat folytató, kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatók anyagi támogatására tanulmányi félévente egy alkalommal megállapítható ösztöndíj. A Sófi József által létrehozott ösztöndíj (Sófi ösztöndíj) szintén a szegedi hallgatók kiváltsága. A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány (a továbbiakban: alapítvány) célja a legjobb tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó, tehetséges egyetemisták anyagi támogatása,az általa alapított ösztöndíj által. Amennyiben a hallgató részt vesz szakmai gyakorlaton, a saját karán működ ő Hallgatói Önkormányzata jelképes anyagi támogatással tudja segíteni annak sikerességét. Szakmai gyakorlaton való részvétel támogatása a tantervileg előírt, a képzési kimeneti követelményekben meghatározott vagy kötelez ő gyakorlatok (a továbbiakban: szakmai gyakorlat) idejére, az azok során keletkezett személyes hallgatói költségek mérséklése céljából állapítható meg. II. EGYSZERI ALKALOMMAL MEGÁLLAPÍTHATÓ JUTTATÁSOK A juttatási és térítési szabályzat lehetővé teszi, hogy amennyiben a hallgató szociális környezetében valamilyen rendkívüli változás állt be, vagy valamilyen sport- és/vagy és /vagy kulturális és/vagy tudományos tevékenységet végzett, a munkáját egyszeri támogatással honorálja a karán működő Hallgatói Önkormányzat. Ilyen esetekre biztosít támogatást a rendkívüli szociális ösztöndíj, amely a hallgató szociális helyzete váratlan romlásának enyhítésére folyósított egyszeri juttatás. Az intézményi tudományos ösztöndíjat az kaphatja, aki a tantervi követelményeken túlmenően kiemelkedő tudományos tevékenységet végez. A diákcélú ösztöndíj: a tantervi követelményeken túlmenően kiemelkedő kulturális tevékenységet végző hallgató vagy öntevékeny csoport részére megállapítható egyszeri juttatás. (pl. szakest szervezésének dologi támogatása a kari Hallgatói Önkormányzat részéről).

NYILVÁNTARTOTT ESÉLYEGYENLŐSÉGI ADATEGYEZTETÉS FOLYAMATA 2018/ FÉLÉV

NYILVÁNTARTOTT ESÉLYEGYENLŐSÉGI ADATEGYEZTETÉS FOLYAMATA 2018/ FÉLÉV NYILVÁNTARTOTT ESÉLYEGYENLŐSÉGI ADATEGYEZTETÉS FOLYAMATA 2018/2019. 1. FÉLÉV A 2018/19. tanév őszi félévétől kezdve a szociális támogatások igénylése és bírálata a Neptun tanulmányi rendszeren zajlik.

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG ELNÖK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG ELNÖK 2014/15-ös tanév őszi félévének Alaptámogatás pályázati kiírása és a csatolandó dokumentumok Az ELTE Rektori Hivatal Oktatási Igazgatósága és az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság az 51/2007.

Részletesebben

GY. I. K. KRE TFK Szociális támogatás megpályázásához

GY. I. K. KRE TFK Szociális támogatás megpályázásához GY. I. K. KRE TFK Szociális támogatás megpályázásához 1. Hogyan, milyen feltételekkel részesülhetek alaptámogatásban? Az alaptámogatás olyan pénzbeli juttatás, mely a rendszeres szociális ösztöndíj mellett

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben

Név: Leánykori név: Első éves hallgató vagyok Alaptámogatást igényelek. Neptun-kód:

Név: Leánykori név: Első éves hallgató vagyok Alaptámogatást igényelek. Neptun-kód: ITT TŰZZE ÖSSZE! A HÖK TÖLTI KI! Pályázati formanyomtatvány Rendszeres Szociális Ösztöndíj elbírálásához 2018-2019 / II. félév Testnevelési Egyetem (TF) Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság (SZEB) 1

Részletesebben

Arany János Kollégiumi Program (AJKP)

Arany János Kollégiumi Program (AJKP) Tisztelt Osztályfőnök/Pályaválasztási Felelős! Az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezéshez szeretnénk tájékoztatást nyújtani a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok segítségével. Milyen

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP a.../ tanév első évfolyamára jelentkező tanköteles gyermek számára GYERMEKRE VONATKOZÓ ALAPADATOK

JELENTKEZÉSI LAP a.../ tanév első évfolyamára jelentkező tanköteles gyermek számára GYERMEKRE VONATKOZÓ ALAPADATOK A gyermek neve: Születési helye, ideje: Állampolgársága: Anyja neve: Lakcím: JELENTKEZÉSI LAP a.../ tanév első évfolyamára jelentkező tanköteles gyermek számára Oktatási azonosító száma: GYERMEKRE VONATKOZÓ

Részletesebben

2015. november 4-i rendes nyílt ülésére

2015. november 4-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 3/ 22-22/2015. Tárgy: Kötelező felvételt biztosító iskolák körzethatárai ELŐTERJESZTÉS Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 4-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

KRE-BTK HÖK. FIGYELEM! A pályázati adatlap benyújtása kötelező, hiánya a pályázat érvénytelenségét és elutasítását vonja maga után.

KRE-BTK HÖK. FIGYELEM! A pályázati adatlap benyújtása kötelező, hiánya a pályázat érvénytelenségét és elutasítását vonja maga után. KRE-BTK HÖK FIGYELEM! A pályázati adatlap benyújtása kötelező, hiánya a pályázat érvénytelenségét és elutasítását vonja maga után. PÁLYÁZÁSI IDŐSZAK: 2018. SZEPTEMBER 6-21. 16:00 ÓRA (PÉNTEK) A pályázatok

Részletesebben

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Kedves Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy az alapfokú művészetoktatásban a hatályos jogszabályok

Részletesebben

A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről

A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről 2010 SZTE EHÖK A rendszeres szociális ösztöndíj igénylésének elektronikus pályázati rendszeréről A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL Tisztelt Szülők! A 2015-16-os tanévben is az alapfokú művészeti iskolában térítési díj, illetve tandíj ellenében vehetik igénybe az alapfokú művészetoktatást. Ha a tanuló

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek:

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek: KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Pécsi Tudományegyetem Térítési és Juttatási Szabályzata 2/2. számú mellékletét képező Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás Pályázati Űrlaphoz Általános tudnivalók a pályázati

Részletesebben

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani!

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani! iktatási szám: A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 6. sz. mellékletének a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának 2/2. sz. melléklete Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek:

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek: KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Pécsi Tudományegyetem Térítési és Juttatási Szabályzata 2/2. számú mellékletét képező Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás Pályázati Űrlaphoz Általános tudnivalók a pályázati

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL 1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok

Részletesebben

Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság

Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság ITT TűZZE ÖSSZE! Pályázati formanyomtatvány Kollégiumi felvétel elbírálásáról 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Kerezsi Endre Kollégium Diákbizottság Felhívjuk valamennyi pályázó figyelmét

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem térítési és juttatási szabályzata 2. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem térítési és juttatási szabályzata 2. számú melléklete Rendszeres szociális ösztöndíj I. A pályázó adatai: Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Pályázati űrlap 1 Feladási határidő:2010. február 19. péntek Cím:7632. Pécs, Berek utca 15. PTE ETK DJKB

Részletesebben

Rendszeres szociális támogatás kitöltési útmutató!

Rendszeres szociális támogatás kitöltési útmutató! Rendszeres szociális támogatás kitöltési útmutató! B e a d á s i h a t á r i d ő : _ Ezúton kérünk mindenkit, hogy NAGYON FIGYELMESEN OLVASSA át a kitöltési útmutatót! Amennyiben ezek után egyéb kérdés

Részletesebben

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani!

A pályázati űrlapot a kitöltési útmutatóban leírtak alapján kell kitölteni és benyújtani! iktatási szám: A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 6. sz. mellékletének a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának 2/2. sz. melléklete Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI JUTTATÁSI KÉZIKÖNYV 2012/2013. TANÉV

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI JUTTATÁSI KÉZIKÖNYV 2012/2013. TANÉV EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI JUTTATÁSI KÉZIKÖNYV 2012/2013. TANÉV 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS II. SZOCIÁLIS JUTTATÁSOK RENDSZERE II.1. II.2. II.3. II.4. II.5. ALAPTÁMOGATÁS RENDSZERES SZOCIÁLIS

Részletesebben

HH Gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg Félárva Ellenőrizte:. Hitelesítette:... cím:... Telefonszám:.. Állandó lakcím:. Ideiglenes lakcím:.

HH Gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg Félárva Ellenőrizte:. Hitelesítette:...  cím:... Telefonszám:.. Állandó lakcím:. Ideiglenes lakcím:. ITT TűZZE ÖSSZE! Pályázati formanyomtatvány RENDSZERES SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS elbírálásához 2015-2016 / I. félév Testnevelési Egyetem (TF) Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság (SZEB) Felhívjuk valamennyi

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések A rendelet hatálya 1. (1) 1 E rendelet hatálya - a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 1. (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE SIÓFOK, FŐ TÉR. TELEFON + FAX: + E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének. április havi ülésére Tárgy: Az önkormányzati feladatkörbe tartozó

Részletesebben

Az előterjesztés a Magyar Rektori Konferencia kezdeményezése alapján a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő

Az előterjesztés a Magyar Rektori Konferencia kezdeményezése alapján a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő Az előterjesztés a Magyar Rektori Konferencia kezdeményezése alapján a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet

Részletesebben

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 1 SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2017. április havi ülésére Tárgy:

Részletesebben

Hallgatói Juttatási Kézikönyv

Hallgatói Juttatási Kézikönyv Eötvös Loránd 2018/2019-ES TANÉV I. Bevezetés...3 II. A szociális juttatások rendszere...3 II.1. Alaptámogatás...3 II.2. Rendszeres szociális ösztöndíj...5 II.3. Rendkívüli szociális ösztöndíj...5 II.4.

Részletesebben

Szociális Ösztöndíj pályázat 2016/17 tavaszi félév

Szociális Ösztöndíj pályázat 2016/17 tavaszi félév Szociális Ösztöndíj pályázat 2016/17 tavaszi félév I. Általános tudnivalók: Szociális támogatásra igénylőlapot csak államilag támogatott nappalis képzésben részvevő, aktív hallgató adhat be. Képzési időn

Részletesebben

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV 2017/2018 I. FÉLÉV Szociális alapú ösztöndíj pályázat "A 2018/2019/2 Szociális alapú ösztöndíj pályázat "B" 2018/2019/2 Alaptámogatás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem

Részletesebben

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot

Részletesebben

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 -

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 - 2017/2018 I. FÉLÉV Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 10-11. -a alapján pályázatot hirdet

Részletesebben

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017/2018 I. FÉLÉV - 0 -

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017/2018 I. FÉLÉV - 0 - Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 10-11. -a alapján pályázatot hirdet Rendszeres szociális ösztöndíjra és

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat

Részletesebben

FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSRE IRÁNYULÓ RÉSZLETFIZETÉSI, HALASZTÁSI KÉRELEM 2016/17. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSRE IRÁNYULÓ RÉSZLETFIZETÉSI, HALASZTÁSI KÉRELEM 2016/17. TANÉV ŐSZI FÉLÉV FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSRE IRÁNYULÓ RÉSZLETFIZETÉSI, HALASZTÁSI KÉRELEM 2016/17. TANÉV ŐSZI FÉLÉV Tisztelt Hallgatói Tanulmányi, Vizsga- és Szociális Ügyek Bizottsága! Alulírott (név),. (NEPTUN azonosító), (értesítési

Részletesebben

5/1. számú melléklet az EHJFR-hez 253 Ügyiratszám: RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ, ALAPTÁMOGATÁS

5/1. számú melléklet az EHJFR-hez 253 Ügyiratszám: RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ, ALAPTÁMOGATÁS Pályázó neve: Hallgatói azonosító (Neptun-kód): Kar / Karhoz nem tartozó Intézet: Képzési szint (alapképzés/mesterképzés): Évfolyam: DÖNTÉSI JAVASLAT (A Diákjóléti Bizottság tölti ki!) Rendszeres szociális

Részletesebben

Alulírott kérem, hogy gyermekem, gyermekeim részére/részemre ( gyermekvédelmi kedvezményre

Alulírott kérem, hogy gyermekem, gyermekeim részére/részemre ( gyermekvédelmi kedvezményre 7. melléklet a 392/2013. (XI. 12.) Korm. rendelethez [ 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez TVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához a hátrányos,

Részletesebben

1. Hallgató neve: Évf. Csop.

1. Hallgató neve: Évf. Csop. Pető András Főiskola ADATLAP SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ Az adatlap alaptámogatás, rendszeres szociális ösztöndíj, lakhatási támogatás, vagy kollégiumi kérelem benyújtásához szükséges 1. Hallgató

Részletesebben

Hallgatói Juttatási Kézikönyv

Hallgatói Juttatási Kézikönyv Eötvös Loránd 2017/2018-AS TANÉV I. Bevezetés...3 II. A szociális juttatások rendszere...3 II.1. Alaptámogatás...3 II.2. Rendszeres szociális ösztöndíj...5 II.3. Rendkívüli szociális ösztöndíj...5 II.4.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T DEMECSERI TÜNDÉRKERT ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról

Részletesebben

IGAZOLÁSOK LISTÁJA. a rendszeres szociális támogatásra való pályázati űrlaphoz

IGAZOLÁSOK LISTÁJA. a rendszeres szociális támogatásra való pályázati űrlaphoz IGAZOLÁSOK LISTÁJA a rendszeres szociális támogatásra való pályázati űrlaphoz A pályázat érvénytelen, ha a pályázó nem adja be (1) a pályázóval egy lakcímre bejelentett személyekről szóló önkormányzati

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 18. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Családi Napközi 2015/2016. nevelési

Részletesebben

Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala

Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Telefon: (26) 814-863, Telefax: (26) 393-464 e-mail: igazgatas@szigetmonostor.hu Ügyintéző: Szilágyi Szabina FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres

Részletesebben

MAGISZTER ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MAGISZTER ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MAGISZTER ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2018/19-es tanév Térítési díj és tandíj fizetési szabályzata Az alapfokú művészeti iskolában a költségvetési támogatás meghatározásánál akkor lehet a tanulót egy tanulóként

Részletesebben

Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni!

Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni! A rendszeres szociális támogatás kérelméhez csatolandó igazolások és a pontrendszer (amennyiben az adott eset fennáll). Minden idegen nyelvű igazoláshoz fordítást is kérünk mellékelni! Kötelező igazolások

Részletesebben

Bag Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2191 Bag, Szent Imre u. 52. Telefon: 28/504-130

Bag Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2191 Bag, Szent Imre u. 52. Telefon: 28/504-130 Bag Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2191 Bag, Szent Imre u. 52. Telefon: 28/504-130 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT SZABÁLYZATA AZ ESETI HALLGATÓI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL ÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT SZABÁLYZATA AZ ESETI HALLGATÓI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL ÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT SZABÁLYZATA AZ ESETI HALLGATÓI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL ÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Szeged, 2011. október 24. Az SZTE EHÖK Szabályzata Az eseti hallgatói

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete május 18-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete május 18-i ülésére EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/7/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 18-i ülésére Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat

Részletesebben

I. Blokk Személyes adatok /nyomtatott nagybetűkkel kérjük kitölteni/ A szürke mezőket a Diákjóléti Bizottság (továbbiakban: DJB) tölti ki!

I. Blokk Személyes adatok /nyomtatott nagybetűkkel kérjük kitölteni/ A szürke mezőket a Diákjóléti Bizottság (továbbiakban: DJB) tölti ki! Rendszeres szociális ösztöndíj pályázati űrlap I. Blokk Személyes adatok /nyomtatott nagybetűkkel kérjük kitölteni/ A szürke mezőket a Diákjóléti Bizottság (továbbiakban: DJB) tölti ki! FIGYELEM! A pályázati

Részletesebben

Rendszeres szociális ösztöndíj IGEN / NEM Pontszám: Megítélt összeg: Indokolás:* Alaptámogatás IGEN / NEM Pontszám: Megítélt összeg: Indokolás:*

Rendszeres szociális ösztöndíj IGEN / NEM Pontszám: Megítélt összeg: Indokolás:* Alaptámogatás IGEN / NEM Pontszám: Megítélt összeg: Indokolás:* Pályázó neve: Hallgatói azonosító (Neptun-kód): Kar / Karhoz nem tartozó Intézet: Képzési szint (alapképzés/mesterképzés): Évfolyam: DÖNTÉSI JAVASLAT (A Diákjóléti Bizottság tölti ki!) Rendszeres szociális

Részletesebben

A SZIE YMÉTK HÖK DJB Rendszeres, rendkívüli szociális (ösztöndíj) és alaptámogatás juttatások szabályzata 1. A DJB feladata:

A SZIE YMÉTK HÖK DJB Rendszeres, rendkívüli szociális (ösztöndíj) és alaptámogatás juttatások szabályzata 1. A DJB feladata: Huncut a jóság, ha szégyent hoz a jóra - Minek jóság-festék a jót akaróra? (József Attila) A SZIE YMÉTK Hallgatói Önkormányzatának Diákjóléti Bizottsága 2011. szeptember A SZIE YMÉTK HÖK DJB Rendszeres,

Részletesebben

Tájékoztató a Rendszeres Szociális Ösztöndíj Igényléséhez

Tájékoztató a Rendszeres Szociális Ösztöndíj Igényléséhez Pázmány Péter Katolikus Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Tájékoztató a Rendszeres Szociális Ösztöndíj Igényléséhez Tartalomjegyzék 1. Általános Információk 3 2. Elfogadott dokumentumok 3 2.1. Lakhatási

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E- mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő- testület 2015. április 29-.i ülésére

Részletesebben

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás 2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás Pályázók köre A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2016. július 1-jétől hatályos módosítása szerint, a 114/D. (1) bekezdés

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Indikátorok:

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Indikátorok: KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Képzési Alaprész (NFA KA) 2013. évi decentralizált keretének terhére nyújtott támogatás monitoring indikátor táblázathoz A kitöltött indikátor táblázatot

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2014. április 27.-i ülésére

Részletesebben

Penci Közös Önkormányzati Hivatal

Penci Közös Önkormányzati Hivatal Penci Közös Önkormányzati Hivatal Levélcím: 2614 Penc, Rákóczi út 18. : 27 / 528-575 KÉRELEM a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY A) LAP

FORMANYOMTATVÁNY A) LAP FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) LAP Alulírott

Részletesebben

A) lap. I) Személyi adatok

A) lap. I) Személyi adatok 63762 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 116. szám 1. melléklet a 257/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

Intézkedés címe: Tájékoztatás és segítségnyújtás az óvodáztatási támogatás igényléséhez

Intézkedés címe: Tájékoztatás és segítségnyújtás az óvodáztatási támogatás igényléséhez E LŐTERJESZTÉS a Helyi Esélyegyenlőségi Programban meghatározott feladatok végrehajtásáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-i ülésére Előterjesztő: Dr. Bagó

Részletesebben

A pályázat benyújtási határideje: november 14.

A pályázat benyújtási határideje: november 14. A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS BURSA HUNGARICA 1. A pályázók köre A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Gazdálkodási és Juttatási Szabályzata. I. Fejezet Általános rendelkezések

A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Gazdálkodási és Juttatási Szabályzata. I. Fejezet Általános rendelkezések A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Gazdálkodási és Juttatási Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Doktorandusz Önkormányzata (a továbbiakban: PTE DOK) az Alapszabálya

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KAR. Pályázati űrlap 1

Pécsi Tudományegyetem ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KAR. Pályázati űrlap 1 Kollégiumi igénylés Rendszeres szociális ösztöndíj Pécsi Tudományegyetem ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KAR Pályázati űrlap 1 Beérkezési határidő: 2009. szeptember 21. 16.00 óra Cím:Szekszárd, Mátyás király u.

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Jegyzőjétől E L Ő T E R J E S Z T É S

Szajol Községi Önkormányzat Jegyzőjétől E L Ő T E R J E S Z T É S Szajol Községi Önkormányzat Jegyzőjétől E L Ő T E R J E S Z T É S Szajol Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2018. május 30-án tartandó ülésére, Szajol településen 2017. évben végzett gyermekjóléti

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és

FORMANYOMTATVÁNY. a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY. A) lap. I) Személyi adatok

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY. A) lap. I) Személyi adatok 65/A. Ha a kérelmező kérelmében nem igazolja a) a 3. számú melléklet A) lapja II. Jövedelmi adatok 4-6. pontja szerinti nyilvános, vagy valamely hatóság vagy bíróság jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásában

Részletesebben

Esélyteremtést szolgáló köznevelési vonatkozású támogatások, intézkedések

Esélyteremtést szolgáló köznevelési vonatkozású támogatások, intézkedések Esélyteremtést szolgáló köznevelési vonatkozású támogatások, intézkedések Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény A Gyvt. a gyermekvédelmi pénzbeli ellátások között szabályozza a rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

a KHJT 1. sz.melléklete "Huncut a jóság, ha szégyent hoz a jóra - Minek jóság-festék a jót akaróra?" (József Attila) A SZIE YMÉK DJB

a KHJT 1. sz.melléklete Huncut a jóság, ha szégyent hoz a jóra - Minek jóság-festék a jót akaróra? (József Attila) A SZIE YMÉK DJB "Huncut a jóság, ha szégyent hoz a jóra - Minek jóság-festék a jót akaróra?" (József Attila) a KHJT 1. sz.melléklete A SZIE YMÉK DJB Rendszeres, rendkívüli szociális (ösztöndíj) juttatások és alaptámogatás

Részletesebben

I. A település demográfiai mutatói, különös tekintettel a 0-18 éves korosztály adataira

I. A település demográfiai mutatói, különös tekintettel a 0-18 éves korosztály adataira Medgyesbodzás Község Önkormányzata - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdésében, továbbá a gyámhatóságokról, valamint a

Részletesebben

Szent Kinga Katolikus Óvoda 5062 Kőtelek, Zrínyi út 10-12. Tel: (56) 496-003 e-mail: sztkingaovoda@gmail.com, sztkingakatovi@petrovaykataltisk.

Szent Kinga Katolikus Óvoda 5062 Kőtelek, Zrínyi út 10-12. Tel: (56) 496-003 e-mail: sztkingaovoda@gmail.com, sztkingakatovi@petrovaykataltisk. A esélyegyenlőségi ségi terve 2014-2015. 2015. 1 A esélyegyenlőségi terve a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésének-oktatásának, fejlesztésének

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. III. Hallgatói Követelményrendszer

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. III. Hallgatói Követelményrendszer SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. Hallgatói Követelményrendszer IX. fejezet A JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT BENEDEK ELEK PEDAGÓGIAI KARRA VONATKOZÓ KIEGÉSZÍTÉSE 105. -hoz Eljáró testületek (1)

Részletesebben

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok KÉRELEM a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott kérem,

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 851 FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos

Részletesebben

Szociális kisokos. Gyakran ismételt kérdések és családmodellek. Gyakran ismételt kérdések Rendkívüli szociális ösztöndíj...

Szociális kisokos. Gyakran ismételt kérdések és családmodellek. Gyakran ismételt kérdések Rendkívüli szociális ösztöndíj... Szociális kisokos Gyakran ismételt kérdések és modellek Tartalom Gyakran ismételt kérdések... 2 Rendkívüli szociális ösztöndíj... 2 Rendszeres szociális ösztöndíj... 3 Alaptámogatás... 4 Szociális alapú

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap),

FORMANYOMTATVÁNY. a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), Átvettem: FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A)

Részletesebben

A) lap. I) Személyi adatok

A) lap. I) Személyi adatok FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

GÁBOR DÉNES FİISKOLA

GÁBOR DÉNES FİISKOLA GÁBOR DÉNES FİISKOLA PÁLYÁZAT RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJRA /. tanév félév Kérjük olvasható, nyomtatott nagybetőkkel kitölteni! A hallgató neve:.. Születési neve:.. Szak:. Évfolyam:.... Születési hely,

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Google Térkép útvonaltervező szolgáltatásának segítségével

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Google Térkép útvonaltervező szolgáltatásának segítségével KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Első éves, alap- és mesterszakos szakos hallgatók kollégiumi felvételéhez 1. A pályázati adatlap kitöltésének és é s beadásának rendje 1.1. A Pályázati adatlapot számítógéppel kitöltve,

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap 3. sz. melléklet a 149/1997.(IX. 10.) Kormány rendelethez FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

Budakalászi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati és Szervezési Iroda

Budakalászi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati és Szervezési Iroda Budakalászi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati és Szervezési Iroda 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. 06 26 340-266 info@budakalasz.hu www.budakalasz.hu 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm.

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez 5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez PÁLYÁZATI ŰRLAP RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ ÉS LAKHATÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ A pályázatban csak

Részletesebben

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok. Születési

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok. Születési 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának

Részletesebben

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu FORMANYOMTATVÁNY. I) Személyi adatok

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu FORMANYOMTATVÁNY. I) Személyi adatok Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2017. április 24-.i ülésére Tárgy:

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁRHUZAMOS KÉPZÉS KOMPENZÁCIÓJÁNAK ELNYERÉSÉRE 2014/2015-ös tanév őszi félév Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság pályázatot hirdet párhuzamos

Részletesebben

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez

5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez 5. sz. melléklet: Pályázati űrlap rendszeres szociális ösztöndíj és lakhatási támogatás igényléséhez PÁLYÁZATI ŰRLAP RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ ÉS LAKHATÁSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ A pályázatban csak

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Jegyzőjétől Szajol, Rózsák tere l. E L Ő T E R J E S Z T É S

Szajol Községi Önkormányzat Jegyzőjétől Szajol, Rózsák tere l. E L Ő T E R J E S Z T É S Szajol Községi Önkormányzat Jegyzőjétől Szajol, Rózsák tere l. Év E L Ő T E R J E S Z T É S Szajol Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2016. május 25-én tartandó ülésére, Szajol településen 2015.

Részletesebben

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. Tel: 84/ Fax: 84/ FORMANYOMTATVÁNY

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. Tel: 84/ Fax: 84/ FORMANYOMTATVÁNY Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. Tel: 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához

Részletesebben

A) lap. I) Személyi adatok

A) lap. I) Személyi adatok FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

A) lap. I) Személyi adatok

A) lap. I) Személyi adatok 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR KARI JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR KARI JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR KARI JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT (NymE Hallgatói Követelményrendszer Juttatási és térítési szabályzatának kari kiegészítése) Székesfehérvár 2010

Részletesebben

1. Kérelmező személyre vonatkozó adatok Név:.. Születési neve:.. Anyja neve:... Születési helye, ideje: Lakóhelye:. Tartózkodási helye:...

1. Kérelmező személyre vonatkozó adatok Név:.. Születési neve:.. Anyja neve:... Születési helye, ideje: Lakóhelye:. Tartózkodási helye:... KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. A) SZEMÉLYI ADATOK 1. Kérelmező személyre vonatkozó adatok Név:..

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A gyermekétkeztetés állami támogatásával kapcsolatban Szombathely, november 3.

TÁJÉKOZTATÓ. A gyermekétkeztetés állami támogatásával kapcsolatban Szombathely, november 3. TÁJÉKOZTATÓ A gyermekétkeztetés állami támogatásával kapcsolatban Szombathely, 2015. november 3. Vonatkozó jogszabályok Magyarország 2015. évi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény, Magyarország

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Google Térkép útvonaltervező szolgáltatásának segítségével

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Google Térkép útvonaltervező szolgáltatásának segítségével KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Felsőbb éves, alap- és mesterszakos szakos hallgatók kollégiumi felvételéhez 1. A pályázati adatlap kitöltésének és beadásának rendje 1.1. A Pályázati adatlapot számítógéppel kitöltve

Részletesebben

A) lap (1-6 oldal) KÉRELEM. 6. számú melléklet. 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez

A) lap (1-6 oldal) KÉRELEM. 6. számú melléklet. 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 6. számú melléklet 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan

Részletesebben