40. A közintézet fogalma; fajtái 1.A közintézet fogalma - a közintézetek látják el azokat a közoktatási, kulturális, tudományos, egészségügyi, szociális feladatokat, amelyeket az állam feladatvállalásának körébe sorolhatunk - a közintézet, ahogy Otto Mayer fogalmazta: A dologi és személyi eszközök meghatározott közcél tartós szolgálatára rendelt összessége a közigazgatás kezében. A közintézetek feladata általános értelemben a szolgáltató közigazgatás elősegítése, vagyis az emberek anyagi, szellemi jólétéről való gondoskodás. 2.A közintézetek általános jellemzői - szorosan kapcsolódnak a közigazgatási rendszerhez, a közigazgatás felügyelete és ellenőrzése alatt működnek - a szellemi munka szervezeteiként működnek a társadalomban, speciális szakértői szervezetek - elkülönült alanyai a közigazgatási jognak, amely kifejeződik abban, hogy saját vezetéssel, személyi állománnyal, dologi eszközökkel rendelkeznek, önállóan látják el azokat a feladatokat, amelyeket a jogszabály, illetve a fenntartó részükre meghatározott - a közintézeteknek nem tagságuk van (mint a köztestületi önkormányzatoknak), hanem használói vannak - a közintézetek fenntartója, irányítója többféle szervezet lehet: államigazgatási szerv, önkormányzat, önkormányzati társulás, közalapítvány, valamint a közintézet létesítésére, fenntartására jogosított más szervezet - a fenntartónak rendszerint szabályozási joga van az intézet működése tárgyában, beleértve az intézet létesítését és megszüntetését is - a közintézetnek a fenntartó által jóváhagyott vagy általa kibocsátott szervezeti szabályzattal, statútummal kell rendelkeznie, amely a jogszabályok által nem szabályozott szervezeti előírásokat, a működés rendjét szabályozza 1
3.A közintézetek ismérvei a jogi szabályozásban - a közintézetek általában költségvetési gazdálkodási rendszerben működnek, vonatkoznak rájuk az államháztartási törvény általános szabályai, többek között a költségvetési szervekre érvényes jogi kritériumok - a közszolgáltatásokat szabályozó ágazati jogszabályok meghatározzák a közszolgáltatás szakmai feltételeit, szabályait, a közszolgáltatók irányításának speciális szabályait, a szolgáltató és az igénybe vevő közötti jogviszony tartalmát, a jogvédelmet 4.A közintézetek létesítése, megszüntetése LÉTREHOZÁS - a közintézetek létesítését az egyes közintézettípusokra vonatkozó törvény határozza meg, különösen széles körű az államigazgatás központi szerveinek közintézet-alapítási joga - igen széles a területi, helyi önkormányzatok alapítási joga is, mivel a humán közszolgáltatások körében az ún. alkotmányos közszolgáltatások az önkormányzatok kötelező feladatai közé tartoznak - ha külön jogszabály nem szabályozza a közintézet létrehozását, az államháztartási törvény szabályai alapján közintézetet az Országgyűlés, a Kormány, az államigazgatási szerv központi szervének a vezetője, a területi, helyi önkormányzat és a köztestületi önkormányzat alapíthat - a központi államigazgatási szervek és köztestületi önkormányzatok közintézetet csak a pénzügyminiszter egyetértésével létesíthetnek - a közintézetek alapításához egyes esetekben meghatározott államigazgatási szervek engedélye szükséges - a nem állami, nem önkormányzati alapítású közintézetek minden esetben hatósági engedéllyel válnak közintézetté - rendszerint az alapító okirat kiadása és a nyilvántartásba vétel is létrejöttük feltétele MEGSZÜNTETÉS - az alapítás hatásköri, anyagi és alaki jogi szabályai irányadók a megszüntetésre, az átalakításra, az alapítói jogok átadására/átvételére 2
- a jogutód nélküli megszüntetés az alapító szerv által történik, illetve a nyilvántartásból való törléssel - Jogutódlással történő megszüntetés esetén két lehetőség adott: egyesítés (beolvadás vagy összeolvadás) szétválasztás (kiválás vagy különválás) 5.A közintézettípusok A közintézetek típusait az általuk végzett tevékenység, nyújtott közszolgáltatás és az elkülönült jogi szabályozás alapján határozhatjuk meg, eszerint külön közintézeti típust képeznek: - a közoktatási intézetek, a felsőoktatási intézmények (egyetemek, főiskolák) - a művészeti intézetek - a múzeumok, levéltárak, könyvtárak - tudományos kutatóintézetek - egészségügyi és szociális intézetek 3
41. A közintézetek irányítása - a közintézetek irányítását az egyes közintézettípusokra vonatkozó törvények és azok végrehajtási jogszabályai rendezik e jogszabályok a közintézet jellegétől, fenntartójától, az általuk ellátott közszolgáltatástól, szakmai tevékenységtől, a finanszírozástól függően alakítják ki a közintézetek irányításának, felügyeletének speciális szabályait - a közintézetek irányításának differenciált irányítása alakult ki e rendszer jellemzője az, hogy a közintézetek fenntartói irányítása rendszerint elválik a szakmai irányítástól - a közintézeteknek mint szervezeteknek az irányítását nevezzük fenntartói irányításnak ez általában a tulajdonos jogosultsága - a fenntartói irányítás általánosságban a következő irányítási jogosultságokat foglalja magában: alapítói jogok (alapítás, megszüntetés, alapító okirat kiadása, SZMSZ jóváhagyása) vezető kinevezése, felmentése; munkáltatói jogok gazdasági vezető kinevezése és felmentése, díjazás megállapítása ellenőrzés (szabályszerűségi, pénzügyi, teljesítmény) jelentéstételre, beszámolásra kötelezés döntések előzetes vagy utólagos jóváhagyása egyedi döntés - a fenntartói kör bővülése szükségessé tette a közintézetek szakmai irányítását, amelyet általában az ágazati minisztériumok látnak el - egyes közintézettípusoknál a szakmai irányítás közintézeti hálózatban valósul meg ilyen hálózati rendszert alkotnak a közgyűjtemények (a múzeumok, a könyvtárak, illetve levéltárak) - a szakmai irányítási jogok a következőek: szabályozás szakmai ellenőrzés kivételesen egyedi döntés, konkrét utasítás 4
42. A közintézet és a szolgáltatást igénybe vevők közötti jogviszonyok - a közintézetek és a szolgáltatásaikat igénybe vevők között szolgáltatási jogviszonyok keletkeznek, amelynek során meghatározott jogok és kötelezettségek illetik meg a jogviszony alanyait: a közintézetet és a szolgáltatást igénybe vevőt - a közintézetek szolgáltatásainak igénybevétele során legtöbbször közigazgatási jogviszony keletkezik ma a közigazgatási jog szabályozza a szolgáltatást igénybe vevő és a közintézet kapcsolatát a közoktatási intézeteknél, a felsőoktatási intézeteknél, múzeumoknál, könyvtáraknál, a szociális intézményeknél stb. - előfordul, hogy egyes esetekben a közintézet és a szolgáltatást igénybe vevők között nem közigazgatási jogviszony keletkezik, mégis a közszolgáltatást, illetve a közintézet szakmai tevékenységét a közigazgatási jog szabályozza (pl. egészségügyi tevékenység) A közintézet és az igénybe vevő közötti jogviszonyok típusai a következőek: TISZTÁN POLGÁRI JOGI JOGVISZONY - polgári jogviszony keletkezik például a közintézetként működő színház és a néző között - a közművelődési intézetek egy részében, amennyiben az alapító okirat nem teszi ingyenessé a szolgáltatást, a szolgáltatást igénybe vevő és a közművelődési intézet között polgári jogi jogviszony keletkezik ALAPVETŐEN POLGÁRI JOGI JOGVISZONY KÖZJOGI ELEMEKKEL - a közintézetként működő egészségügyi gyógyintézet és a betegek között főszabályként biztosítási jogviszony alapján jön létre a szolgáltatási jogviszony esetenként azonban a szolgáltatást nyújtó intézet és az igénybe vevő között polgári jogviszony is létrejöhet minden esetben adott azonban a közigazgatási jogi szabályozás is, amely az egészségügyi gyógyító tevékenységnek az alapvető jogi kereteit meghatározza, így a szolgáltatás alanyainak magatartását is (műtét elvégzésének feltételei) 5
(az egészségügyi gyógyintézet és a szolgáltatást igénybe vevő között tiszta közigazgatási jogviszony keletkezik akkor, amikor a gyógyítás közigazgatási jogi kötelezettségként rendelhető el!) SPECIÁLISAN SZABÁLYOZOTT KÖZJOGI JOGVISZONY - speciálisan szabályozott közjogi jogviszony keletkezik a bentlakásos szociális intézetek esetében, továbbá diák/hallgatói jogviszony esetén is - Magyarországon az egyetemek és főiskolák az 1993-ban megalkotott felsőoktatási törvény szerint közjogi személyiségű közintézetek egyrészről teljesítik a felsőfokú oktatás intézményeként a közintézeti funkciókat, másrészről önkormányzatok, amelyek rendelkeznek a közjogi személyiség ismérveivel (pl. autonóm jogállás) 6
43. A közszolgáltatások megszervezésének egyéb intézményei (közüzem, állami, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság; közszolgáltatásra irányuló közigazgatási/polgári jogi szerződések stb.) 1. Közüzem - a közüzemek valamilyen alapvető ipari, kereskedelmi szükséglet kiegészítését végzik - jogi személyiséggel rendelkeznek, pénzügyi önállóságuk van, személyzetük munkaviszonyát a Munka Törvénykönyve szabályozza, működésüket nem a közigazgatási jog, hanem a polgári jog szabályozza - létrejöttének két módozata van: ha a közigazgatás valamilyen új területen nem talál vállalkozót a közszükséglet kielégítésére, mert a profit alacsony foka, a beruházási kockázat nagysága, illetve a befektetés túlságosan hosszú megtérülése miatt a tőke ettől visszariad; vagy az állam biztonsága, stratégiailag fontos bázisok megőrzése miatt nem akarja a magántőke kezdeményezését megengedni, közüzemet hoz létre másik módozata a magántulajdonban levő üzemek államosítása - a közüzemek tulajdoni formája nagy változatosságot mutat: 1988-ig Magyarországon a közüzemek állami vállalat formájában működtek 1988 után vegyes tulajdoni forma alakult ki, az állam már csak résztulajdonos a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a gazdasági társaságokról szóló 1987. évi CXLIV. törvényben meghatározott formákban átalakultak a közüzemek, így azokat a különböző gazdasági társasági formákban működő vállalatoknak nevezzük, amelyek egyrészt közszükségletet látnak el, másrészt amelyeknek vagy az állam vagy az önkormányzatok valamilyen mértékben vagy formában tulajdonosai - a közigazgatás felügyeli tevékenységüket, hatósági jogköröket érvényesít 7
- a közüzemek elméletileg önfenntartók, bevételeikből fedezik költségeiket, az állam szükség esetén anyagi támogatást nyújt számukra 2.Gazdasági társaságok KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG - a korlátolt felelősségű társaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével (jegyzett tőkével) alakul, és amelynél a tag kötelezettsége a társasággal szemben csak törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben esetleg megállapított egyéb vagyoni hozzájárulás szolgáltatására terjed ki - a társaság kötelezettségeiért - törvényben meghatározott kivétellel - a tag nem felel RÉSZVÉNYTÁRSASÁG - a részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul, és amelynél a tag (részvényes) kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki - a részvénytársaság kötelezettségeiért - törvényben meghatározott kivétellel - a részvényes nem felel 3. A közszolgáltatásra irányuló közigazgatási/polgári jogi szerződések - hatáskörök telepíthetők jogszabállyal (törvény, kormányrendelet) gazdasági, társadalmi szervezetekre - a közszolgáltatások átruházása történhet: a. polgárjogi szerződésekkel: áru- és szolgáltatásvásárlás esetén (közbeszerzés) b. közszerződésekkel, amelyeknek két fajtáját ismerhetjük: i. a közigazgatási szervek egymás közötti szerződései ii. illetve a közigazgatási szerv és egy magánjogi jogalany között létrejövő közszerződés 8