Christine Feehan Dark sorozat (Kárpátok vámpírjai) 9. könyv. rajongói fordítás. A sorozat eddig lefordított kötetei:

Sötét őrző Christine Feehan Dark sorozat (Kárpátok vámpírjai) 9. könyv rajongói fordítás A sorozat eddig lefordított kötetei: 1. Sötét herceg 2. Sötét vágyak 3. Sötét arany (rajongói) 4. Sötét mágia (rajongói) 5. Sötét kihívás (rajongói) 6. Sötét tűz (rajongói) 7. Sötét álom (rajongói) novella 8. Sötét legenda (rajongói) Következik: 10. Sötét szimfónia

Prológus Lucian Havasalföld, 1400 A falu túl aprócska volt ahhoz, hogy ellenállhasson a hadseregnek, ami olyan gyorsan közeledett felé. Semmi sem volt képes feltartóztatni az oszmán törököket. Amerre elvonultak, pusztulás járt a nyomukban, mindenkit meggyilkoltak, kegyetlenül lemészároltak. Karóba húzott, dögevő madaraknak kint hagyott testek szegélyezték útjukat, a vér patakokban folyt, amerre mentek. Senkit sem kíméltek, a legfiatalabb gyermekeket és a legidősebbeket sem. Megégettek, megkínoztak, megcsonkítottak mindenkit, patkányokat, tűzvészt és halált hátrahagyva maguk után. A falu hátborzongatóan csendes volt, mintha még a gyerekek se mernének sírni. Az emberek szeméből sütött a néma kétségbeesés, reménytelenség. Nincs segítség, nincs rá mód, hogy megállítsák a mészárlást. El fognak esni, mint ahogyan minden más falu is elesett a szörnyű ellenség keze által. Túl kevesen voltak már csak a parasztok maradtak itt, hogy kezdetleges, szerszámokból átalakított fegyvereikkel felvegyék a harcot a közelgő hordával. Tehetetlenek voltak. Aztán két harcos ballagott ki az éjszaka ködéből. Úgy mozogtak, mintha egyetlen lény lennének, tökéletes összhangban, tökéletesen egyforma lépésekkel. Mozgásuk furcsán folyékony, rugalmas volt és teljesen hangtalan. Magasak voltak, széles vállúak, hosszú hajuk lobogott, szemeikben a halál ígérete csillant. Néhányan úgy gondolták, látni vélték az éjfekete pillantások mélyén a pokol vörös lángjait is. A felnőtt férfiak félreálltak az útjukból, a nők megbújtak az árnyékban. A két harcos nem nézett se jobbra, se balra, mégis mindenki biztos volt benne, hogy mindent érzékelnek maguk körül. Az erő úgy ölelte körül őket, mintha második bőrük lenne. Amikor megálltak, a környező hegyekhez hasonlóan mozdulatlanná, rendíthetetlenné váltak. Türelmesen várták, hogy a falu legidősebbje észrevegye őket, előjöjjön a szétszórtan elhelyezkedő kunyhók közül és csatlakozzon hozzájuk az aprócska réten, ami az erdőtől elválasztotta a falut. Mi újság? kérdezte az öreget. Hallottuk, hogy körülöttünk már minden falut porig égettek. Most rajtunk a sor. Semmi sem állíthatja meg a halálnak ezt a viharát. Nincs, ahová elrejtsük a családunkat Lucian. Harcolni fogunk, de le fognak győzni bennünket, ahogyan a többieket is legyőzték. Hamar tovább kell mennünk, máshol van ránk szükség Legöregebb. Azt hallottuk, megölték a hercegünket. Vissza kell térnünk a népünkhöz. Te mindig jó és segítőkész ember voltál.

Még ma éjjel Gabriel és én mindent megteszünk, hogy segíthessünk nektek, mielőtt távozunk. Az ellenség szerencsére nagyon babonás népség. Hangja tiszta és szép volt, bársonyosan puha dallammal szólt. Bárki, aki hallotta, nem tehetett egyebet, mint engedelmeskedett annak, amit Lucian kért. És mindenki, aki hallotta, arra vágyott, hogy hallhassa újra és újra. Az a hang talán önmagában is képes lett volna elbűvölni, elcsábítani, de ölni is. Isten legyen veletek. suttogta köszönetképpen a falu elöljárója. A két hatalmas termetű férfi elindult. Tökéletesen azonos ritmussal, áramlón, csendesen. Ahogy kellőképpen eltávolodtak a településtől, egyetlen szóváltás nélkül, egyszerre torzult el az alakjuk, váltottak át bagolyformára. Hatalmas szárnyaik erőteljes csapásokkal szelték az éjszakát az erdő fölött, amíg az ellenséges sereget keresték. A falutól nem messze találtak rá, több száz férfi aludt szétszórtan a fák között a talajon. Vastag, tejfehér köd ereszkedett a földre. A szél elült, a sűrű pára szinte egyhelyben lebegett. Minden előjel nélkül két bagoly csapott le a levegőből, borotvaéles karmaik egyenesen az őrt álló katonák szemeit keresték. A baglyok úgy tűnt tökéletesen összedolgozva, egymással teljes harmóniában vitték véghez a támadást, mielőtt bárki is a katonák segítségére jöhetett volna. Fájdalom és rettegés sikolyai zúzták szét az éjszaka csendjét, a katonák összezavarodva keresgélték fegyvereiket, hogy megtalálják az ellenséget az átláthatatlan ködben. De pusztán a saját őreiket találták meg, szemeik helyén üres gödrökkel, arcukon vér futott le, ahogy vakon tapogatózva, sikoltozva menekültek volna a fájdalom elől bárhová. A harcosok tömegének legközepén egyszerre hátborzongató reccsenés hangja némított el maga körül mindenkit és szinte azonnal egy másik követte. Két férfi zuhant a földre törött nyakkal. Úgy tűnt, egy láthatatlan ellenség jár közöttük hihetetlen gyorsasággal a sűrű ködben és puszta kézzel nyakcsigolyákat tör. Kitört a káosz. Férfiak rohantak szerte a környező erdőbe sikoltozva. Farkasok törtek elő a fák közül, erős állkapcsaik tépték, marcangolták a menekülő sereget. Az emberek önmagukat és társaikat sebezték meg fegyvereikkel, ellenállhatatlan vágyat érezve az öldöklésre. Képtelenek voltak megtagadni az engedelmességet ennek a mindent felülbíráló kényszernek. Az erőszak, a halál és a rettegés uralkodott a vidéken. Hangok suttogtak a katonák fejében, mintha csak a levegő szólna hozzájuk, vereséget és halált jósolt. Vérben ázott a föld. Az éjszaka lassan telt, nem volt hová elbújni a félelem, a halál lehelete elől, vadállatok jöttek, hogy tovább tizedeljék a hadsereget. Reggel az oláh falu parasztjai harcba indultak a török sereg ellen. Csak halottakat találtak. *****

Lucian Kárpátok, 1400 A levegő bűzlött a bomlástól, pusztulástól. Köröskörül emberi falvak romjai füstölögtek. Az ősi Kárpátiak hiába próbálták védeni halandó szomszédjaikat, az ellenség rajtuk ütött, amikor legmagasabban járt a nap. A nappal óráiban az ősiek tehetetlenek voltak, hatalmuk ebben az időszakban volt a leggyengébb. A Kárpátiakat, akárcsak az embereket, megsemmisítették. Férfiakat, nőket, gyermekeket. Csak azok maradtak meg, akik távol voltak, amikor a támadás történt. Julian, a gyermeknyi fiú szomorú szemekkel mérte fel a látványt. Oly kevesen maradtak meg fajtájából. Hercegük, Vladimir Dubrinsky életpárjával, Saranthával együtt halott volt. Ez akkora katasztrófa, amit népük talán soha nem hever ki. Julian állt, korához képest nyúlánk termetével, egyenes tartással, szőke haját vállain lobogtatta a szél. Dimitri érkezett mögé. Mit csinálsz te itt? Jól tudod, milyen veszélyes a nyílt terep. Sokan vannak a környéken, akik az elpusztításunkra törekszenek. Megmondták, hogy maradjunk a többiek közelében. Bár ő sem volt sokkal idősebb, védelmezően mozdult közelebb a másik fiúhoz. Tudok vigyázni magamra. jelentette ki magabiztosan Julian. Mit nézel itt annyira? A fiatalabbik fiú megfogta az idősebb karját, kicsit odahúzta magához, úgy suttogta. Láttam őket. Biztos vagyok benne, hogy ők voltak azok. Lucian és Gabriel. Tudom, hogy ők voltak. félelem hallatszott a hangjából. Az nem lehet. suttogta Dimitri és gyorsan körbenézett minden irányba. Egyszerre volt rémült és izgatott. Senki, még a felnőttek sem merték néven nevezni a két vadászt. Lucian és Gabriel. Ők ketten legendák, mítoszbeli lények voltak, nem pedig valóságosak. De igen. Biztos vagyok benne. Tudtam, hogy eljönnek, ha megtudják, hogy a herceg halott. Mi mást tehetnének? Abban is biztos vagyok, hogy Mikhailhoz és Gregorihoz jöttek. Az idősebb fiúnak elállt a lélegzete. Gregori is itt van? Megfogta a kisebbik fiú karját és magával cibálta a fák közé. Meg fog gyanúsítani minket kémkedéssel Julian. Ő mindenről tud. A szőke üstökű fiúcska megvonta a vállát, szája huncut vigyorra ívelt. Meg fogom őket nézni közelebbről is Dimitri. Én nem félek Gregoritól. Pedig kellene. Azt hallottam, hogy Gabriel és Lucian igazából már élőholtak. Julian nevetésben tört ki. Ki mondta ezt az ostobaságot? Hallottam, ahogy két férfi beszélget róluk. Azt mondták képtelenség, hogy bárki is túléljen ennyi vadászatot és gyilkosságot, anélkül, hogy átfordulna. Az egész népünk háborúban áll, szinte az összes férfit megsemmisítették már ebben a harcban. Még a hercegünk is halott. A vámpírok mindenhol ott vannak. Mindenki öl mindenkit. Nem hiszem, hogy éppen Lucian és Gabriel miatt kellene aggódnunk. Ha ők tényleg vámpírok lennének, akkor mi már mindketten halottak lennénk. Még Gregori sem

lenne képes legyőzni őket egy csatában. vette őket védelmébe Julian Olyan erősek, hogy senki sem lenne képes elpusztítani őket. És mindig hűek voltak a herceghez. Mindig. A herceg halott. Ők ketten nem feltétlenül hűségesek az örököséhez, Mikhailhoz is. Dimitri nyilvánvalóan a felnőttek gondolatait szajkózta. Julian megrázta a fejét elkeseredésében, aminek a helyére pillanatokon belül csöndes bizonyosság és nyugalom ereszkedett a lelkében. Visszafordult és óvatosan osonva egyre közelebb lopakodott, amíg már jól látszott a ház. A távolban egy farkas vonított fel hosszan, magas hangon, világgá kiáltva magányát. Egy másik farkas válaszolt a hívásra, majd egy harmadik is, egészen közelről. Julian és Dimitri elmosták alakjukat. Semmi szükség rá, hogy meglássák őket a legendás hősök. Lucian és Gabriel voltak a legnagyobb vámpírvadászok népük történelmében. Köztudott volt, hogy senki sem képes legyőzni őket. A hír, hogy puszta kézzel megsemmisítettek egy egész megszálló hadsereget egyetlen éjszaka alatt, messze megelőzte érkezésüket. Senki sem tartotta nyilván az általuk okozott veszteségeket az utóbbi néhány évszázadban, de abban mindenki biztos volt, hogy elképesztő szám jönne ki. Julian egy mormotakölyök alakját vette fel, ahogy a házhoz közelített. Szemmel tartotta az eget baglyok után kutatva, ahogy közelebb lopakodott a tornáchoz. Innen már hallotta is őket. A négy hang halk mormolásnak tűnt a szobából. Bár fiatal volt, Julian rendelkezett népének hihetetlen hallásával. Most ezt használta fel hallgatózásra, hogy megérthessen minden szót. A négy legnagyobb élő Kárpáti beszélget abban a házban, kizárt, hogy kihagyja ezt az eseményt. Alig vett róla tudomást, hogy Dimitri csatlakozott hozzá. Nincs más választásod Mikhail. mondta az egyik halk hang. Hihetetlen tisztasággal, bársonyos puhasággal szólt, parancsolón, mégis gyengéden. A válladra kell venned a vezető szerepét. A vérvonalad ezt követeli. Apád, aki megjósolta a saját halálát, egyértelmű utasításokat adott. El kell fogadnod a vezetői méltóságot. Gregori segítni fog ebben az ínséges időben, mi pedig végezzük azt a munkát, amire még apád kért fel bennünket. De a vezéri köpönyeg nem a mi vérvonalunkat illeti. Az a tiéd. Te egy ősi vagy Lucian. Kettőtök közül valamelyiknek kellene vezetni a népet. Annyira kevesen maradtunk, szinte az összes nőt és gyereket elvesztettük. Nők nélkül pedig mi lesz a férfiakkal? Julian felismerte Mikhail hangját. Nem marad más választásuk, mint a hajnalt keresni, vagy élőholtakká válni. Isten a tudója, így is épp elegen vannak már pedig. Én nem vagyok elég bölcs, nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy ilyen nehéz időkben vezessem a népet. A vezetés éppúgy a véredben van, mint a hatalom. És ami a legfontosabb, fajunk tagjai hisznek benned. Tőlünk viszont félnek. Mindattól a hatalomtól és tudástól, amit képviselünk. Lucian hangja szép és kényszer erejű volt. Julian legszívesebben örökké ezt a hangot hallgatta volna. Nem csoda, ha a felnőttek is rettegik a tudását. A szőke, gyermeknyi fiúcska még ilyen fiatalon is felismerte abban a hangban a halálos fegyvert. Pedig Lucian most egyszerűen csak beszélgetett. Milyen lenne, ha megpróbálná átvenni az irányítást maga körül? Ki lenne képes akkor ellenállni hangja mágiájának? Neked adjuk a hűségünket Mikhail, ahogy atyádnak adtuk. Megszerzünk a számodra bármilyen tudást, mindenben támogatunk, hogy teljesíthesd ezt a nehéz feladatot. Gregori, rólad máris tudjuk, hogy nagy vadász leszel. Elég erős közted és Mikhail között a kötelék, hogy vele maradj a sötét napokban is?

Lucian hangja, ha lehetséges egyáltalán, még lágyabban csengett, követelte az igazságot. Julian visszafojtotta a lélegzetét. Gregori vér Lucian és Gabriel véréből. A Legsötétebbek. Ahhoz a vérvonalhoz tartoztak, akik örök időktől fogva védték a fajt, akik elvitték az igazságszolgáltatást az élőholtaknak. Gregori bár még nagyon fiatal, hírnevet szerzett máris, saját hatalma jogán. Nem tartotta valószínűnek, hogy kényszeríteni lehet rá, hogy válaszoljon, de ő mégis megtette. Mindaddig, amíg Mikhail él, a legfontosabb feladatomnak tekintem és a legjobb tudásom szerint szem előtt tartom a biztonságát. Te a népet fogod szolgálni Mikhail, ifjabb fivérünk pedig téged szolgál, mint mi az apádat. Így kell lennie. Gabriel és én pedig folytatni fogjuk a küzdelmet az élőholtak ellen, hogy megmenthessük a markukból úgy az emberiséget, mint a fajunkat. Nagyon sokan vannak. jegyezte meg Mikhail. Valóban sokan vannak. Túl sok a halál és a küzdelem, rengeteg nőt elvesztettünk. A férfiaknak a jövő reménysége kell Mikhail. Meg kell találnod a módját, hogy megadd ezt nekik, vagy nem lesz rá okuk, hogy kitartsanak a bennük terjedő sötétséggel szemben. Életpárokra van szükségünk a férfiak számára. A nők a fény a mi sötétségünk mellett. Mi hímek veszélyes ragadozók, sötét vadászok vagyunk, egyre halálosabbak az évszázadok múlásával. Ha nem találunk életpárokra, végül minden Kárpáti hím átfordul vámpírrá és fajunk kihal, amint a férfiak feladják a lelküket. Akkor pedig olyan elképzelhetetlen pusztítás veszi kezdetét, amiről fogalmunk sem lehet. Ennek megakadályozása a te feladatod Mikhail és jól tudom milyen óriási felelősség ez. Mint a ti feladatotok. mondta Mikhail halkan Annyi életet elvenni, mégis erősnek maradni, mint ahogy ti teszitek, nem kis dolog. Népünk mérhetetlen köszönettel tartozik nektek. Julian a mormota testében visszasompolygott a bokrok közé, nem szerette volna, ha rajtakapják a hallgatózáson az ősiek. Megzizzentek mögötte a bokrok, hátrafordult. Két magas férfi állt ott teljes csendben. Sötét szemük üresen nézett le rá, arcukat mintha kőből faragták volna. Körülötte mintha köd zuhant volna le a földre és Julian máris azon kapta magát, hogy Dimitri zuttyan a nyakába. Mindketten immár saját alakjukban, kábultan, döbbenten próbáltak talpra kecmeregni. Julian visszatartotta a lélegzetét és csak csodálkozva bámult a két hatalmas harcosra. Gregori testesült meg a két fiú előtt, szinte védelmezően. Julian kissé oldalra hajolva kidugta mögüle a fejét, hogy lássa, mi történik elől, de a mitikus vadászoknak addigra nyoma sem volt, a két fiú egyedül maradt, hogy szembenézzenek Gregorival. *****

Lucian Franciaország, 1500 A nap lassan elhalványodott az égen, ragyogó színeket maga mögött hagyva. A pompázatos színek lassan engedtek az éjszaka szénsötétjének. A föld alatt egy szív kezdett lüktetni, egyre hevesebben. Lucian csak feküdt a gazdag, gyógyító talajban. A legutóbbi csatában szerzett szörnyű sebei meggyógyultak. Mentálisan végigpásztázta nyughelye körül a területet, tudomásul vette, hogy csak állatok mozgását érzékeli. Magasra szórva maga köré a földet kitört az ég felé és mély lélegzetet vett. A világa megváltozik ma éjszaka örökre. Gabriel és Lucian egypetéjű ikrek voltak. Ugyanúgy néztek ki, egyformán gondolkodtak, még a harcban is hűen másolták egymás mozdulatait. Hosszú évszázadokig megosztották egymással az élet minden területéről megszerzett tudásukat. Minden Kárpáti hím, ahogy egyre idősebb lett, elvesztette képességét az érzelmekre, nem látta többé a színeket. Ott maradtak egy sötét, sivár világban, ahol kizárólag népük iránti hűségük és a becsületük tarthatta vissza őket attól, hogy vámpírrá váljanak, amíg egy életpárra vártak. Gabriel és Lucian egyezséget kötött egymással. Ha egyikük vámpírrá fordulna, a másik vadászni fog rá és elpusztítja ikertestvérét, mielőtt elé menne a hajnalnak, hogy megsemmisítse önmagát is. Lucian már jó ideje tudott róla, mekkora küzdelmet folytat Gabriel a belső démonjával, ami egyre inkább szétterjesztette sötétségét benne. Az állandó harcok iszonyatos károkat okoztak a lelkében. Gabriel végzetesen közel sodródott az átforduláshoz. Lucian vett egy újabb mély lélegzetet a friss, tiszta levegőből. Eltökélt volt, hogy életben tartja Gabrielt és megóvja a lelkét. Egyetlen módja volt annak, hogy ezt megtegye. Ha képes meggyőzni róla Gabrielt, hogy csatlakozott az élőholtak táborhoz, Gabriel nem tehet mást, minthogy vadászik rá. Ez azt is megakadályozná, hogy Gabriel mással is harcoljon, mint vele. Nem tudná megölni, hiszen hatalmuk és erejük tökéletesen egyforma, de adhatna neki egy célt, amiért kitarthat és ez életben tarthatná öccsét. Lucian meglódult a levegőben, elindult felkutatni első áldozatát. *****

Lucian London, 1600 Fiatal nő állt az utca sarkán, arcára a mosolyt csak a festék varázsolta. Az éjszaka hideg és sötét volt. A nő remegett. Valahol a sötétségben ott lapult a gyilkos. Már megölt két nőt az ismerősei közül. Könyörgött Thomasnak, hogy ne küldje ki ma éjjel, de a férfi megverte és kidobta az ajtón. Keresztbe fonta mellkasa előtt a karjait és reménytelenül próbált úgy tenni, mintha élvezné azt, amit csinál. Egy férfi közeledett az utcán. A nő lélegzete elakadt a torkán, a szíve vadul dobogni kezdett. A közeledő alak sötét kabátot és cilindert viselt, kezében sétapálcát tartott. Úgy nézett ki, mintha egy felsőbb osztálybeli tévedt volna valahogyan ide, a nyomornegyedbe. A nő felvette a szokásos pózát és várt. A férfi elsétált mellette. A nő jól tudta, Thomas megint megveri, ha nem szólítja meg a férfit, ha nem próbálja elcsábítani ezt az idegent, de képtelen volt rávenni magát, hogy megtegye. A férfi megállt, majd visszafordult. Körbejárta és végigmérte minden oldalról, mint egy darab húst. A nő megpróbált rámosolyogni, de valami szörnyen megrémítette benne. Az elegáns férfi előhúzott egy marék pénzt és intett neki. A mosolya gúnyos volt. Pontosan tudta, hogy meg van ijedve. Befelé intett pálcájával a sikátorba. És ő ment. Tudta, hogy nem kellene, de egyszerűen jobban félt hazamenni Thomashoz egy fillér nélkül, mint az idegennel a sikátorba. A férfi könyörtelen volt. Többféle aktusra is rákényszerítette a sikátorban. Szándékosan durva volt vele, több helyen megsebezte, mégis elviselte, mert nem volt más választása. Amikor a férfi végre készen volt, a földre lökte őt és elegáns cipőjével belerúgott. Felnézett és meglátta a borotvakést a kezében. Ő a gyilkos. Nem volt ideje sikoltani. A halál hajolt fölé. Ekkor egy másik alak tornyosult fel gyilkosa mögött. Fizikailag a legszebb férfi volt, akit valaha is látott. Magas volt, hatalmas vállai körül hosszú, éjfekete haj áramlott, sötét szemeiből jeges hideg sugárzott. A semmiből testesült meg, vagy legalábbis a nőnek fogalma sem volt róla, hogyan máshogy kerülhetett olyan közel támadójához, hogy egyikük sem vette észre a közeledését. Az óriási termetű ember egyszerűen kinyújtotta a kezét a borotvát szorongató felé, elkapta a nyakát és keményen felrántotta. A reccsenés gyomorforgató volt. Fuss! Fuss, most! A szavak világosan és tisztán szóltak a fejében és ő még csak köszönetet sem mondott megmentőjének. Olyan gyorsan futott el, ahogy csak tudott. Lucian megvárta, amíg a nő engedelmeskedik a kényszerének, mielőtt lehajtotta volna a fejét a gyilkos nyakára. Mindenképpen szükség volt rá, hogy harapásnyomot hagyjon az áldozatán, mielőtt teljesen lecsapolja a vérét, Gabrielnek bizonyítékokat kellett találnia. Gondoltam, hogy itt talállak Lucian. Nem tudsz elbújni előlem. Gabriel halk hangja a háta mögül érkezett. Lucian engedte a testnek, hogy a földre hulljon. Hosszú-hosszú ideje játszották már ezt a macska-egér játékot. Túlságosan is jól ismerték egymást, több mint egy évezredet töltöttek ikerpárjuk oldalán a csatákban, mozdultak ugyanarra, azonos pillanatban, mindketten

pontosan tudták mit fog tenni a másik, még mielőtt annak ideje lett volna egyáltalán kigondolni azt. Ismerték egymás minden erősségét és gyengéit. A legutóbbi években már sok közel halálos sebet okoztak egymásnak, hogy aztán szétváljanak és a földbe visszahúzódva meggyógyítsák magukat. Lucian, ajkain humortalan mosollyal lassan öccse felé fordult. Fáradtnak látszol. Túl mohó vagy mostanában Lucian. Már azelőtt megölöd a zsákmányod, mielőtt táplálkoznál. Nos, úgy tűnik valóban hibáztam. értett egyet Lucian De nem kell aggódnod miattam. Több mint tehetséges vagyok abban, hogy újabb meleg testeket találjak. Semmi sem képes ebben megállítani. Még a saját öcsém se, aki pedig becsületszavát adta erre a csekélységre. Gabriel keményen és gyorsan ütött, pontosan úgy, ahogy arra Lucian számított. És megkezdődött az újabb halálos csata, amit már sok évszázada begyakoroltak. ***** Lucian Párizs, napjainkban Gabriel alacsonyra helyezte a súlypontját, felvette a küzdőállást. Háta mögött az életpárja figyelte nagy, szomorú szemekkel a közeledő magas, elegáns férfit. Úgy nézett, mint ami volt, egy sötét, veszélyes ragadozó. Fekete szemében hatalom csillant, halált ígért. A halál szemei. Egy állat rugalmasságával mozgott, izmai hatalomtól hullámzottak. Maradj távol Lucian. figyelmeztette Gabriel halkan. Nem veszélyeztetheted az életpárom. Akkor tegyél eleget az esküdnek, amit évszázadokkal ezelőtt tettél nekem. El kell pusztítanod. bársonyos lágy hangja maga volt a parancs. Gabriel felismerte a kényszert, mégis előreugrott, hogy üssön. Az utolsó lehetséges másodpercben felhangzott a fejében életpárja tiltakozó kiáltása és ő megállította bátyja mellkasa felé száguldó öklét, de másik kezének karma már végigszántotta Lucian torkát, mire felfogta, hogy fivére széttárt karokkal átadja magát neki, hogy meggyilkolhassa. Márpedig vámpír ilyet nem tesz. Az élőholt bárkit és bármit elpusztít maga körül, annyira ragaszkodik a létezéshez. Egy vámpír soha nem áldozza fel az életét. A tudás túl későn jött. Karmazsinvörös cseppek permetezték be a szobát, összefröcskölték a nehéz függönyöket. Folyamatosan vér ömlött a tátongó sebből. Gabriel próbált újra fivére közelébe menni, de Lucian túl erős volt. Gabriel képtelen volt akár csak egyetlen centimétert is elmozdulni a

helyéről, pedig bevetette teljes hatalmát. Szemei hatalmasra tágultak a meglepettségtől. Lucian elképzelhetetlenül erős volt. Gabriel volt az egyik legősibb, erősebb, mint bárki más a földön. Eddig a pillanatig azt hitte, ereje azonos nagyságú fivéréével. Tehetetlenül nézett Francescára. A szemébe kiülő könnyek a torkát is fojtogatták. Segíts neki! Mentsd meg a kedvemért! Nekem nem engedi, hogy segítsek. Azt akarja, hogy vége legyen az egésznek. Érzem benne az elhatározást. Francesca megindult, lassú mozgása maga volt a legfinomabb báj és nyugalom. Meg kell engedned, hogy segítsek. mondta lágyan. Hangja kristálytiszta, enyhítő volt. Óriási gyógyító tehetsége volt, ha bárki meg tudja akadályozni Lucian halálát, az ő. Tudom mit tettél. Be szeretnéd fejezni a létezést most. Lucian fehér fogai felragyogtak. Gabrielnek most már ott vagy te, hogy megóvd. Ez sok évszázadig az én felelősségem és kiváltságom volt, de most befejezhetem. Pihenni térhetek. A vér eláztatta a ruháit, lefolyt a karján. Meg sem kísérelte elállítani. Egyszerűen csak állt ott, magasan, egyenesen. Nyoma sem volt vádnak sem a hangjában, sem a szemeiben. Gabriel állt, mozgásra képtelenül, szeméből sütött a fájdalom és a szomorúság ikertestvére miatt. Miattam tetted. Négyszáz évig becsaptál. Megakadályoztad, hogy megöljem a prédám, elvetted az esélyt, hogy átfordulhassak. Miért? Miért tetted kockára így a lelked? Fehér vonalak jelentek meg Lucian szája mellett. Tudtam, hogy neked van életpárod. Valaki, akinek tudomása volt róla, elmondta nekem hosszú idővel ezelőtt. Megkérdeztem őt és tudtam, hogy nem mond valótlanságot. Nem vesztetted el az érzelmeidet olyan korán, mint én. Több mint száz évvel tovább megtartottad őket. Én alig cseperedtem felnőtté és már odavesztek. De te mindig egyesítetted az elméd az enyémmel és megtanultam hogyan oszthatom meg az élet örömeit veled a szemeiden keresztül. Elérted, hogy élénken emlékezzek arra, ami nekem már soha többé nem adatott meg. Lucian hirtelen megtántorodott, életével együtt fogyott hatalma is. Gabriel várta ezt a pillanatot, amikor bátyja annyira legyengül, hogy áttörheti maga körül a szorítását. Összeszedte magát, áthatolt a kettejük közé emelt gáton, odaugrott mellé, végighúzta nyelvét a Lucian nyakán tátongó seben, lezárva azt. Francesca Lucian másik oldalára sietett, kicsi keze a karjára csúszott. Érintése finom, enyhítő volt. Majd még lejjebb surrantak ujjai, összekapcsolódtak Lucianéval. Úgy gondolod, nincs értelme a további létezésednek. Lucian fáradtan lehunyta a szemeit. Kétezer éven keresztül vadásztam és öltem húgom. Lelkemnek már olyan sok darabja hiányzik, hogy lyukacsos, akár egy szita. Ha most nem megyek, később már nem tudok és szeretett testvérem arra kényszerül, hogy vadásznia kelljen rám, hogy elpusztítson, mert valóban vámpír leszek. Ez pedig nem lenne könnyű feladat. Neki pedig mindenképpen biztonságban kell maradnia. Már nem tudok a hajnal elé menni. A segítségére kellett támaszkodnom. Megtettem már a kötelességem ezen a földön. Engedjétek, hogy megpihenhessek.

Van itt másvalaki is, aki szenved. suttogta Francesca lágyan És ő nem olyan, mint mi. Halandó. Iszonyatosan fiatal még és borzasztó fájdalommal harcol. És csak azt mondhatom neked, ha nem maradsz, ő az egész életét kínok, kétségbeesett sikolyok között fogja leélni, olyan szenvedések között, amit mi el sem tudunk képzelni. Érte kell élned. Miatta kell fennmaradnod. Azt mondod, hogy van egy életpárom. És hatalmas szüksége van rád. Nem vagyok egy finom ember. Olyan sokáig öltem, hogy nem ismerek másféle életet. Magamhoz kötni bármilyen nőt, Kárpátit vagy halandót, azonos azzal, mintha rákényszeríteném, hogy egy szörnnyel éljen. Lucian bár vonakodott, nem mutatott ellenállást, amikor Gabriel életpárja elkezdte kezelni a durva sebet. Öccse telehordta a szobát gyógynövényekkel, szétterítve őket minden talpalatnyi helyen és elkezdte kántálni az ősi gyógyító éneket. Talán éppen egy olyan szörnyetegre van szüksége, hogy megvédje a többi szörnyetegtől, mint amilyen te vagy. Mindennél főbb felelősséged az életpárod Lucian. Nem tehetsz mást, mint megtalálod és kimented a veszélyből. emlékeztette őt Francesca halkan. ***** Jaxon, öt évesen Florida, Amerikai Egyesült Államok Ide nézz Tyler bácsi! Jaxon Montgomery büszkén integetett a fából készült torony legtetejéről, ahová felmászott. Te megőrültél Matt. Russel Andrews megcsóválta a fejét, kezét a szemei fölé ernyőzte, hogy óvja a napsütéstől, ahogy felfelé nézett a magas torony másolatra, amit gyakorlásra használtak a Navy SEAL újoncok kiképzése során. Jaxx ki fogja törni a nyakát, ha leesik onnan. Elnézett oldalra, ahol egy törékeny nő feküdt egy napozóágyon, magához ölelve újszülött fiát. Rebecca, te hagyod ezt? Jaxx még alig öt éves és Matt a különleges erők kiképzésének veti alá. Rebecca Montgomery szórakozottan elmosolyodott és felnézett a férjére, mintha az ő véleményét kérné ki. Jaxon elég nagy már. felelt Matt azonnal, majd lenyúlt, megfogta a felesége kezét és a szájához húzta. Szereti ezt az egész kiképzésesdit. Gyakorlatilag hamarabb mászott fel oda, mint ahogy megtanult volna járni. Tyler Drake visszaintegetett a kicsi lánynak, aki neki kiabált.

Hát nem tudom Matt. Talán Russelnek van igaza. Annyira kicsi. A tekintete és a testalkata éppen olyan, mint Rebeccáé. elvigyorodott Ebben azért szerencséje van. Másképp viszont kiköpött olyan, mint te. Egy vakmerő kicsi harcos, mint az apukája. Én nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan jó dolog. mondta Russel komolyan. Nem tudta levenni a szemét a gyerekről. A szíve a torkában dobogott. A saját kislánya hét éves volt, de soha nem engedte a torony közelébe, amit honfitársai, Matt Montgomery és Tyler Drake Matt kertjében felépítettek. Tudod Matt, lehetséges kényszeríteni egy gyereket, hogy túl gyorsan felnőjön. Jaxon jóformán még csak egy kisbaba. Matt felnevetett. Ez a kisbaba reggelit készít az anyjának, ágyba is viszi neki és pelenkát cserél a kisöccsén. Három éves kora óta olvas. Úgy értem igazán, valóban olvas. Ráadásul imádja a fizikai kihívásokat. Nem sok olyan fázisa van a kiképzésnek, amit még nem csinált volna végig. Én harcművészeteket tanítok neki, Tyler túlélő túrákra viszi. Szereti. Russel mogorván bámult Tylerre. El se hiszem, hogy te még bátorítod is Mattet. Soha nem hallgat senkire, csak rád. Az a gyerek pedig mindkettőtöket imád, de egyikőtök sem rendelkezik egy csöppnyi értelemmel se ott, ahol az a kislány érintett. férfiasan megtartóztatta magát attól, hogy hozzátegye, hogy Rebecca pedig, mint anya, kész csődtömeg A pokolba is, már csak abban reménykedem, az óceánt nem akarjátok átúszatni vele. Talán Russelnek igaza van Matt. Tyler hangja gondterheltnek tűnt. Jaxon egy apró színész egy oroszlán szívével és talán valóban túl nagy nyomás alatt tartjuk őt. Arról pedig fogalmam sem volt, hogy engedted, hogy Rebeccának főzzön. Az azért túl veszélyes lehet. Valakinek meg kellett csinálnia. vonta meg Matt széles vállát Jaxon tudja, mit csinál. Ha nem vagyok otthon, tudja jól, hogy az ő felelőssége Rebecca gondozása. És most már egy kicsit a kis Matté is. És csak hogy tudd Russel, Jaxon kiválóan úszik. Hallod te magad Matt? kelt ki magából Russel Jaxon egy gyerek, egy-öt-éves-baba! Rebecca, az isten szerelmére, te vagy az anyja! Ahogyan szokták, egyik szülő sem reagált arra, amit egyszerűen nem akartak hallani. Matt úgy kezelte Rebeccát, mint egy porcelánbabát. És egyikük sem figyelt oda igazán a lányukra. Russel, Matt legjobb barátjánál fellebbezett. Tyler, mondd meg nekik! Tyler beleegyezően bólintott. Nem kellene ekkora nyomást gyakorolnod rá Matt. Jaxon egy igazán kivételes gyerek, de azért mégiscsak egy gyerek. A szeme a kislányra tévedt, aki integetett és mosolygott. Egyetlen szó nélkül felállt és elkezdett egyre nagyobbakat lépve a torony felé menni, ahonnan a kislány hívta őt kitartóan. *****

Jaxon, hét évesen Az anyja szobájából érkező sikolyokat rettenetes volt hallani. Rebecca vigasztalhatatlan volt. Bernice, Russel Andrews felesége hívta az orvost, hogy nyugtatókat adjon neki. Jaxx rászorította a fülére a kezét, hogy tompítsa a bánat rettenetes hangjait. A kicsi Matthew baba sírdogált egy ideje a szobájában és nyilvánvaló volt, hogy az anyja nem fog odamenni a fiához. Jaxon letörölte arcáról a folyamatosan csorgó könnyeket, felemelte az állát és az előcsarnokon keresztül, átment öccse szobájába. Ne sírj Mattie, dúdolta halkan, szeretettel ne aggódj emiatt. Most már itt vagyok. Anyu nagyon feldúlt apu miatt, de mi keresztüljutunk ezen, ha együtt maradunk. Te és én. És a maminak is segítünk túljutni rajta. Tyler bácsi jött reggel a házba, két másik tiszttel és tájékoztatták Rebeccát, hogy a férje nem jön többé haza. Valami rettenetes hiba történt az utolsó küldetés során. Rebecca azóta nem hagyta abba a sikoltozást. ***** Jaxon, nyolc évesen Hogy érzi magát ma drágám? kérdezte Tyler halkan és lehajolt megcsókolni Jaxon arcát. Letette a csokor virágot az asztalra és megfordult, hogy a kislányra figyeljen, akit azóta a nap óta szeretett, amikor megszületett. Nincs igazán jó napja. ismerte el vonakodva Jaxon. Mindig az igazat mondta Tyler bácsinak az anyja állapotáról, de csak neki és senki másnak, még Russel bácsinak sem. Azt hiszem, túl sokat szed azokból a pirulákból újra. Fel sem kel az ágyból ha beszélni próbálok neki Matthew dolgairól, csak bámul rám. Pedig az öcsémnek már nincs is szüksége többé pelenkára és én annyira büszke vagyok rá, de anyu nem fog mondani neki semmit. Ha felveszi, annyira szorítja, hogy sírva fakad. Kérdezni akarok valamit Jaxx. mondta Tyler bácsi. Fontos, hogy az igazat válaszold. Anyukád az idő nagy részében beteg, neked Matthew-ról kell gondoskodnod, ellátni a háztartást és iskolába járni. Arra gondoltam, talán ide kellene költöznöm, hátha az segítene egy kicsit. Jaxon szemei felragyogtak. Ideköltöznél? Hogyan? Összeházasodhatnék anyukáddal és lehetnék az apád. Természetesen nem olyan, mint Matt, hanem mint a nevelőapád. Úgy gondolom, ez talán segíthetne anyukádnak és itt lennék a te és

a kicsi Matt számára is. De csak akkor, ha te is szeretnéd kicsim. Egyébként nem fogok beszélni Rebeccával erről. Jaxon rámosolygott. Ezért hoztál virágokat, ugye? Gondolod, hogy beleegyezne? Van rá esélyünk? Talán meg tudom győzni. Az egyetlen lehetőséged, hogy egy kicsit elszabadulj innen, akkor van, amikor hozzánk jársz képzésre. Még a végén mesterlövész leszel. Mesterlövésznő Tyler bácsi. javította ki Jaxon tréfálkozva, fülig érő vigyorral A másik lehetőségem éjszakánként van, amikor karate órákra járok és szétrúgom Don Jacobson seggét. Az egyetlen időszak, amikor nevetni tudott, akkor volt, amikor Tyler bácsi elvitte őt a különleges erők kiképző központjába és katonásdit játszhatott. Lány, vagy nem, Jaxont nem volt egyszerű legyőzni és ez nagyon büszkévé tette őt. ***** Jaxon, tizenhárom évesen A könyv tele volt rejtélyekkel, tökéletesen alkalmas volt egy viharos éjszakára. Az udvaron álló fa ágai neki-neki csapódtak az ablaknak, az eső hangosan verte a tetőt. Amikor első alkalommal hallotta a zajt, Jaxon azt hitte, hogy a képzelete játszik vele, annyira ijesztő volt a könyv. Aztán megmerevedett és a szíve meglódult mellkasában. Újra hallotta. Tudta mi az. Olyan csendesen, ahogyan csak tudott, kicsusszant az ágyból és kinyitotta szobája ajtaját. A hangok tompán jöttek az anyja hálószobájából, de így is hallotta. Az anyja sírt, könyörgött. És ott volt az a jellegzetes hang, amit Jaxon nagyon jól ismert. Karate órákra járt, mióta csak az eszét tudta. Pontosan tudta milyen hangja van annak, amikor megütnek valakit. Végigfutott a fal mentén öccse szobájába, hogy először őt ellenőrizze. Hálás volt, amiért mély álomban találta. Amikor Tyler olyan volt, mint most, mindig elrejtette Matthew-t előle. Néha úgy tűnt neki, a férfi gyűlöli Matthew-t. Pillantása hideg és gonosz lett, amikor a kisfiúra pillantott, különösen ha Matthew sírva fakadt. Tyler nem szerette, ha valaki sír, de Matthew még kicsi volt, minden apró karcolástól, vagy csupán csak elképzelt sérüléstől is sírva fakadt. Vagy amikor Tyler úgy rámeredt. Vett egy mély lélegzetet és megállt az anyja hálószobája előtt. Újra és újra nehezére esett elhinnie, hogyan viselkedik Tyler Mattie-vel és az anyjával. Szerette Tylert. Mindig is szerette őt. Órákat tölthetett el vele, mint katona, edzette Jaxont és benne minden felpezsdült a testgyakorlás hatására. Szerette, hogy újabbnál újabb feladatokat talált ki a számára, hogy kihívások elé állítsa. Tudott mászni szinte járhatatlan sziklákon, átkúszott szűk alagutakon rekordidő alatt. De legjobban a lőfegyverek területén volt elemében. Jaxon már most képes

volt követni Tylert, amikor az egységében erre senki más nem volt képes. Erre különösen büszke volt. Tyler úgy tűnt nagyon elégedett vele, felé mindig nagyon meleg szeretettel fordult. Azt hitte, a családját is szeretni fogja, ugyanúgy, mint őt, hevesen, védőn, hűségesen. Most össze volt zavarodva és az anyjára sem számíthatott, hogy megbeszélje vele ezeket a dolgokat. Jaxon rájött, hogy mostohaapja könnyed sármja mögé rejti el azon folyamatos szükségét, hogy ellenőrizze az egész világát és a benne élőket. Rebecca és Matthew nem feleltek meg a szigorú előírásoknak és drágán megfizettek érte. Jaxon ismét vett egy mély levegőt és résnyire nyitotta az ajtót. Tökéletesen mozdulatlanul állt, ahogy Tyler tanította, hogyan járjon el veszély esetén. Tyler a falhoz nyomta az anyját, egyik kezével a torkát szorította. Annyira egyszerű volt megtenni Rebecca. Mindig azt gondolta, annyira jó, hogy senki sem tudna ártani neki. De én megtettem. És most már az enyém vagy te is és a gyerekei is. Elmondtam neki, hogy ezt akarom. Fölé hajoltam, néztem, ahogy elszáll belőle az élet és nevettem. Tudta mit fogok veled csinálni, ebben biztos vagyok. Mindig is hasznavehetetlen voltál. Elmondtam neki, hogy adok neked egy esélyt, csak te nem tudtál vele mit kezdeni, igaz? Ugyanúgy elrontott, mint az apád. Rebecca, a kis hercegnő. Mindig lenéztél minket. Azt hitted sokkal jobb vagy nálunk, csak mert neked sok pénzed volt. közelebb nyomta a fejét, hogy a homloka megüsse Rebeccát, szájából nyál fröcsögött minden egyes szónál És az a sok pénzed most mind rám maradna, ha veled történne valami, ugye? Megrázta őt, mint egy rongybabát, ami nem volt túl nehéz, hiszen Rebecca olyan apró termetű nő volt. Abban a pillanatban Jaxon tudta, hogy Tyler meg fogja ölni Rebeccát. Gyűlölte őt és gyűlölte Matthew-t. Jaxon elég értelmes volt ahhoz, hogy meglássa az összefüggéseket is, hogy Tyler valószínűleg az apját is megölte. Mindketten a Navy SEAL tagjai voltak, nem volt könnyű őket megölni, de az apja nem számított rá, hogy éppen a legjobb barátja árulja el. Látta, hogy az anyja szeme kétségbeesetten figyelmeztetni próbálja, hogy tűnjön el. Rebecca féltette Jaxont, félt, ha közbeavatkozik, Tyler a lányt is bántani fogja. Apu? Jaxon szándékosan lágyan mondta a szót a veszélyekkel teli éjszakában. Valami felébresztett. Egy rossz álom. Nem ülnél oda kicsit hozzám? Nem bánod, ugye mami? Beletelt néhány pillanatba, míg a feszültség kiszivárgott Tyler széles vállaiból. Ujjait lassan meglazította Rebecca torka körül. A levegő visszaszáguldott az asszony tüdejébe, de szorosan a falnak lapulva maradt, rettegésbe fagyottan, miközben próbálta elnyomni köhögését, ami nyersen próbált feltörni torkából. Tekintete még mindig Jaxon arcára tapadt, kétségbeesetten, némán próbálta figyelmeztetni a lányát a veszélyre. Tyler teljesen őrült volt, egy gyilkos és nem volt menekvés előle. Figyelmeztette mi történne, ha megpróbálná elhagyni őt és Rebecca tudta, nem lenne elég ereje megmenteni a gyerekeit. Főképpen nem az ifjabbik Matthew-t. Jaxon gyermeki bizalommal mosolygott Tylerre. Igazán sajnálom, hogy zavarlak benneteket, de tényleg hallottam valamit és az az álom olyan valóságosnak tűnt. De ha te ott vagy velem, mindig olyan biztonságban érzem magam. Gyomra görcsbe rándult az égbekiáltó hazugság miatt, tenyere izzadt, de mégis sikerült tökéletesen ártatlanul hatalmasra nyitni a szemeit. Tyler vetett a válla fölött egy kemény pillantást Rebecca felé, majd megfogta Jaxon kezét.

Feküdj le Rebecca. Odaülök Jaxon mellé. Pedig isten a tudója, soha nem volt erre szükség, még akkor sem, amikor beteg volt. Keze erős volt és Jaxon még érezte benne a feszültséget, de érezte azt a melegséget is, amit mindig árasztott, ha együtt voltak. Akármi is történt előzőleg a mostohaapjával, abban a pillanatban elmúlt, ahogy fizikailag kapcsolódott Jaxonhoz. Az ezt követő két évben Jaxon és Rebecca megpróbálták eltitkolni Tyler mentális állapota miatt egyre növekvő aggodalmukat Matthew elől. Olyan távol tartották a gyereket Tylertől, amennyire csak az lehetséges volt. Úgy tűnt, a fiú valamiféle katalizátor, ami teljesen kifordítja magából a máskor oly szerető embert. Tyler gyakran arra panaszkodott, hogy Matthew bámulja őt. A kisfiú megtanulta lesütni a pillantását, amikor Tyler is a szobában volt. Tyler vagy érzelemmentesen nézett a fiúra, vagy gyűlölettel. Rebeccára idegenként tekintett. Úgy tűnt, egyedül Jaxon képes őt egyensúlyban tartani. Megrémítette ez a szörnyű felelősség. Ő látta, hogy Tyler bácsiban egy jobban erősödik a gonosz és egy idő után már az anyja is teljesen őrá támaszkodott, hogy megbirkózzon a helyzettel. A szobájában maradt, Tyler hordta neki a tablettákat; teljesen megszűnt minden érdeklődése két gyermeke iránt. Amikor Jaxon próbálta elmondani neki, hogy attól fél, Tyler ártani akar Matthew-nak, Rebecca a fejére húzta a takarót, ringatni kezdte magát előre-hátra, torkából síró hangok törtek elő. Kétségbeesésében Jaxon Russel bácsinak és Tyler egységének többi tagjának próbálta elmondani, hogy valami nem stimmel vele. A férfiak csak nevettek és továbbadták Tylernek, amit mondott. Annyira dühös lett, hogy Jaxon biztos volt benne, hogy képes lenne megölni az egész családot. Bár ő volt az, aki beszélt, Tyler mégis Rebeccát tette felelőssé újra és újra, kényszerítve rá Jaxont is, hogy hazudjon ezzel kapcsolatban. Annyira megverte Rebeccát, hogy Jaxon szerette volna kórházba vitetni, de Tyler nem engedte. Rebecca hetekig az ágyban maradt és aztán is csak a házra korlátozta a mozgását. Jaxon sok időt töltött azzal, hogy létrehozzon magának egy fantáziavilágot, ahol úgy tehetett, mintha minden rendben lenne az otthonukban. Távol tartotta Tylertől az öccsét és próbálta eltéríteni anyjáról a haragját, amennyire ez lehetséges volt. Egyre több időt töltött Tylerrel a lőtéren, mindent megtanult, amit csak lehetett az önvédelemről, a bujkálásról és a nyomkövetésről. Ez volt az egyetlen módja, hogy öccsét és anyját biztonságban tudja. A többi SEAL tag azonnal befogadta az edzésekre és Tyler is normálisnak tűnt azokban az időszakokban. Rebecca teljesen visszavonult, már nem kapcsolódott a valós világhoz, Jaxon így nem merte fogni Matthew-t és elfutni, mert ott kellett volna hagynia az anyját és biztos volt benne, hogy Tyler végezne vele. A kis Matthew-nak és Jaxonnak volt egy titkos kis világa, amit nem mertek megosztani senkivel; állandó rettegésben éltek. *****

Jaxon, a tizenötödik születésnapján Éppen az egyik óráján ült, amikor hirtelen tudta. A veszély elsöprő előérzete öntötte el. Később visszaemlékezett rá, hogy tüdeje szinte megtagadta a légvételt. Kirohant az osztályteremből, közben lesodorta könyveit és füzeteit az asztalról, melyek szétszóródtak a háta mögött. A tanár a nevét kiáltotta utána, de ő figyelmen kívül hagyta, futott tovább. Mintha a szél elrohant volna mellette, ahogy száguldott lefelé az utcán, kihasználva minden lehetőséget, hogy lerövidítse az utat. Ahogy közeledett a házhoz, egyre jobban lelassult, a szíve hirtelen túl nagyokat dobbant. A bejárati ajtó tárva-nyitva állt, mintha csak invitálná, hogy belépjen. Egyszerre sötétség borította el az elméjét. Úgy érezte, mintha valami kényszerítené rá, hogy forduljon vissza. Ez a megérzés olyan erős volt, hogy egy pillanatra megdermesztette. Matthew ma otthon maradt az iskolából, mert beteg volt. A kicsi Matthew, aki annyira hasonlított az apjára, aki gyilkos dühbe tudta kergetni Tylert. Az ő Matthew-ja. A szája kiszáradt, a félelem ízét olyan erősnek érezte benne, hogy attól félt, hányni fog. A gyomra összeszorult, a feje lüktetett, amíg próbálta elnyomni elsöprően feltörő életösztönét. Erőszakkal előre tolta a jobb lábát. Egy lépés. Nehéz volt, mintha futóhomokon járna. Meg kell néznie, mi van a házban. Meg kell tennie. Ez a késztetés erősebb volt, mint az életösztöne. Egy szag áradt felé, egy ismeretlen szag, mégis minden ösztöne elárulta neki mit érez. Anyu? mondta ki hangosan a szót, akár egy talizmánt, ami ismét rendbe hozhatja a világot, elűzi az igazságot, a tudást, ami belülről verte a fejét. Csak így volt képes mozgásra kényszeríteni a testét, hogy a ház oldala felé tartson, lassan, fájdalmasan araszolva előre a maga módján. Harcolt a saját ösztöneivel és harcolt azzal is, hogy szembe kelljen néznie azzal, amit ott talál. Kezét határozottan a szájára nyomta, hogy visszatartsa sikolyát, odafordította a fejét és lassan megengedte a szemének, hogy benézzen a házba. A nappali ugyanúgy nézett ki, mint mindig. Ismerősen. Megnyugtatóan. De ettől a félelem egy szemernyit sem csökkent. Ehelyett még rémültebbnek érezte magát. Előre kényszerítette magát, a folyosóra. Meglátta, hogy vörös vér kenődött Matthew szobájának ajtófélfájára. Szíve egyre hevesebben kalapált, már attól félt, hogy kitör a mellkasából. Jaxon a fal mellé húzódott és odaaraszolt Matthew ajtaja mellé. Buzgón imádkozott, ahogy egy ujjal belökte az ajtót. A horror látványa beleégett az elméjébe örökre. A falakat vér permetezte, eláztatta a függönyöket. Matthew az oldalán feküdt az ágyon, a feje derékszögben lelógott a matracról. Szemgödrei üresen tátongtak, egykor oly nevetős szemei örökre eltűntek. Képtelen volt megszámolni a szúrt sebeket a testén. Jaxon nem ment be a szobába. Nem tudott. Valami sokkal erősebb, mint ami ő volt, megállította. Nem bírta tovább, lecsúszott a padlóra, összehúzta magát egészen kicsi kupacba, egy néma kiáltás rázta a testét, hangtalan tagadás. Nem volt itt, hogy megvédje őt. Hogy megmentse. Ez az ő felelőssége. Ő volt az erősebb, mégsem tudta megvédeni és Matthew a ragyogó fürtjeivel, az életszeretetével megfizette ennek végső árát.

Jaxon nem akart mozogni, sem pedig gondolkodni. Aztán az agya úgy tűnt irgalmasan elsötétül és ő fel tudta húzni magát a fal mellett, hogy folytassa útját a folyosón, anyja szobája felé. De már tudta mit fog találni. Azt mondogatta magának, hogy felkészült a látványra. Az ajtó tárva-nyitva volt. Jaxon kényszerítette magát, hogy benézzen. Rebecca úgy feküdt a padlón, mintha összegyűrték volna. Tudta, hogy az anyja az, megismerte a szőke hajfürtöket, amik szétterültek az összezúzott fej körül. Másról nem ismerhetett volna rá, túlságosan véres és összeroncsolt volt. Jaxon nem tudta elfordítani a pillantását. Torka elzáródott, fuldoklott. Képtelen volt lélegezni. Hallott egy hangot. Olyan halk volt, épp csak meghallotta, de a sok éves kiképzés megtette a hatását. Oldalra ugrott és visszapördült, hogy szembenézzen mostohaapjával. Karjáról, kezeiről vér csöpögött, ráfröccsent az ingére is. Mosolygott, arca derűs volt, szemei melegen üdvözölték. Most eltűnnek kicsim. Soha nem kell hallanunk többé a nyafogásukat. Felé nyújtotta a kezét és világosan látszott, arra számít, hogy elfogadja azt. Jaxon hátrált egy óvatos lépést a folyosón. Nem akarta riadóztatni Tylert. Úgy tűnt, ő észre sem veszi, hogy véres. Az iskolában kellene lennem Tyler bácsi. Hangja még a saját fülének is természetellenes volt. Hirtelen mogorva tekintet meredt az arcába. Nyolc éves korod óta nem hívsz Tyler bácsinak. Mi történt az apuval? Anyád próbál ellenem hangolni, igaz? Jaxon egy pillanatig csendes maradt, igazán csendes, mire ártatlan arckifejezést tudott varázsolni az arcára. Senki se tudna ellened hangolni. Lehetetlenség. És nagyon jól tudod, hogy a mami nem akarja, hogy bármi közöm is legyen hozzá. Tyler láthatóan megnyugodott. Elég közel ment hozzá, hogy megérinthesse őt. Jaxon ezt egyszerűen nem engedhette, még hatalmas túlélési ösztöne sem tette lehetővé, hogy megengedje, hogy a családja vérével a kezén hozzáérjen. Figyelmeztetés nélkül ütött. Egyik ökle egyenesen a torkába vágódott, térdkalácsát keményen megrúgta. Amint véghezvitte a támadást, megfordult és már futott is. Nem nézett hátra, egyszer sem. Nem mert. Tyler elég képzett ahhoz, hogy reagáljon a sérülései ellenére. És ő, a mostohaapja termetéhez képest nagyon kicsi. Lehet, hogy az ütése egy pillanatra elkábította, de egészen biztosan nem tette harcképtelenné. Ha szerencséje van, talán eltörte a térdkalácsát, de ebben kételkedett. Átfutott a házon, egyenesen ki az ajtón. Rebecca mindig is szeretett a tengerészeti bázis védelmében élni és Jaxon most hálás volt ezért. Teljes tüdejéből felsikoltott és futott egyenesen Russell Andrews házához az utca túloldalán. Russel felesége, Bernice kirohant, aggodalommal az arcán ment elé. Mi a baj kedves? Fáj valamid? Russel csatlakozott hozzájuk, átfogta Jaxon vállát az egyik karjával. Anyukád nem érzi jól magát? Tudta, hogy ennél nagyobb a baj, ismerte Jaxont. Ez a gyermek mindig szigorú ellenőrzés alatt tartotta magát, a legnagyobb katasztrófák közepén is nyugodt maradt, higgadtan

gondolkodott. Ha Rebecca rosszul lenne, Jaxon orvost hívna. De most olyan sápadt volt, mint aki szellemet látott. Ott ült a rémület a szemében, a rettegés az arckifejezésében. Russel átnézett az utca túlsó oldalára, a csendes házra, a nyitott ajtóra. Fújt a szél, a levegő éles és hideg volt. Valamilyen ismeretlen okból a ház látványától libabőrös lett. Elengedte Jaxont és elindult az utca másik oldala felé. A lány elkapta a karját. Ne Russel bácsi. Ne egyedül. Nem tudod megmenteni őket. Már halottak. Hívd a katonai rendőrséget. Ki halt meg Jaxon? kérdezte Russel halkan, jól tudva, hogy Jaxon nem hazudik. Matthew és anyám. Tyler megölte őket. Azt mondta anyámnak, apát is ő ölte meg. Nagyon furcsa és erőszakos volt mostanában. Gyűlölte anyut és Matthew-t. Próbáltam elmondani nektek, de egyikőtök sem hitt nekem. Jaxon zokogott, a kezébe temette az arcát Nem hallgattatok rám. Egyikőtök sem hallgatott. Hányingere volt, gyomra kavargott, elméje újra és újra visszajátszotta elé a képeket, míg már azt gondolta, megőrül. Olyan sok volt a vér. Kivájta Matthew szemeit. Miért tette? Matthew csak egy kisfiú volt! Russel Bernice felé tolta. Figyelj oda rá drágám. Sokkot kapott. Megölt mindenkit, az egész családomat. Elvett tőlem mindenkit. Nem mentettem meg őket. mondta egyre halkuló hangon Jaxon. Bernice szorosan magához ölelte. Ne aggódj Jaxon. Velünk maradsz. ***** Jaxon, tizenhét évesen Hé, szépségem! Don Jacobson odahajolt és félresöpörte Jaxon egyik rövid, vad, szőke tincsét. Megpróbált nem túl birtoklóan hozzáérni. Jaxon bárkit lekapcsolt, aki megpróbált közeledni hozzá. Egy fallal vette körül magát, ami úgy tűnt olyan magas, hogy senki sem képes betörni a világába. Családja halála óta Don, csak Russel Andrews, a felesége Bernice és a lányuk, Sabrina társaságában látta nevetni Jaxont. Sabrina két évvel volt idősebb a lánynál és csak az iskolaszünetekben volt otthon. Hova sietsz annyira? A főtörzsőrmester azt mondta, hogy jobbak az időid, mint az újoncainak. Jaxon szórakozottan elmosolyodott. Ahányszor új csoportot kap, az én időim mindig jobbak, mint az újoncaié. Az egész életemet edzéssel töltöttem. Jónak kell lennem, vagy a főtörzs már rég kidobott volna. Puhány nőknek nem való a SEAL. Márpedig én erre az egy dologra vagyok alkalmas. Felvettem egy csomó főiskolai szakot és még mindig nincs fogalmam sem, hogy mihez akarok kezdeni. hanyagul hátralökte a haját a kezével, még jobban összeborzolva azt. Én vagyok a

legfiatalabb diák, de meg kell, hogy mondjam, úgy érzem, hogy sokkal idősebb vagyok náluk, néha kedvem támad sikoltozni. Donban égető vágy támadt, szerette volna szorosan magához ölelni és megvigasztalni. Mindig is okos voltál Jaxx. Ne hagyd, hogy bárki is akadályozzon. Tudta, hogy gyötrelmét valójában az okozza, hogy soha nem volt képes túltenni magát a családjával történteken. Hogyan segíthetne neki akkor ő? Kételkedett benne, hogy bárki is képes lenne rá. Tehát hova is rohansz? Sabrina itthon van és ma este moziba megyünk. Megígértem neki, hogy nem fogok elkésni. Jaxon grimaszolt egyet. Mindig elkések, ha az edzésközpontból kell mennem valahova. Soha nem vagyok vele képben, hogy már annyi idő eltelt. Az edzőterem volt az egyetlen hely, ahol az agya annyira el volt foglalva más dolgokkal, hogy nem ért rá gondolkodni. Keményen dolgoztatta a testét és ezzel sarokba szoríthatta a démonjait egy rövid időre. Régóta nem érezte már magát biztonságban és már nem is emlékezett, milyen egy jó éjszakai alvás. Tyler Drake mindig ott bujkált valahol. Tudta, hogy a közelében van, néha érezte, hogy figyelik. Csak Russel hitt neki, amikor elmondta. Russel ismerte őt. Jaxon nem képzeleg. Nem hajlamos a hisztériára. Volt valami nagyon erős hatodik érzéke, ami mindig figyelmeztette, ha veszélyes helyzetbe került. Éveken keresztül edzett Tyler mellett. Ha ő felismerte a gyilkosságon a nyomait, Russel hitt neki. Mit játszanak? kérdezte Don. Nem voltam egy jó filmen sem már nagyon régóta. Nyilvánvalóan egy meghívást szeretett volna elérni. Jaxon úgy tett, mintha nem venné észre. Zavartan megvonta a vállát. Nem is tudom pontosan. Sabrina választotta. A szíve iszonyú gyorsasággal kezdett verni. Ez őrület. Itt áll a nyílt utcán egy fiúval, akit egész életében ismert, mégis úgy érezte, mindentől távol van és nagyon egyedül. A sötétség terjedt benne és ez szörnyű rettegéssel töltötte el. Don megérintette. Olyan sápadt lett, hogy aggódni kezdett érte. Jaxon? Rosszul vagy? Mi a baj? Valami nem stimmel. suttogta a szavakat olyan halkan, hogy szinte hallani sem lehetett őket. Jaxon elhúzódott Dontól, majd félresöpörte őt és meglódult. A fiú felvette futása ritmusát, nem szívesen hagyta volna magára ilyen állapotban. Jaxon egész idő alatt olyan hűvös és nyugodt volt, hogy Don már abban is kételkedett, jól látott-e az előbb. A lány egy pillantást sem vetett az útra maga előtt, egyenesen nevelőszülei otthona felé rohant. Anyja, öccse halála és mostohaapja titokzatos eltűnése után Russel és Bernice Andrews vette magához Jaxont és nyújtott neki szerető otthont. Russel és az egység többi tagja folytatta a lány kiképzését, felismerve, hogy szüksége van fizikai terhelésre, hogy múltja borzasztó emlékeit enyhítse. Don apja tagja volt a csapatnak, gyakran beszélgetett a fiával a tragédiáról. Senki sem volt teljesen biztos abban, hogy Tyler Drake valóban megölte Matthew Montgomeryt, ahogy azzal Rebeccának hencegett, de ahhoz kétség sem férhetett, hogy ő ölte meg az ifjabb Matthew-t és Rebeccát.