Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya. És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg. Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet. Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik. Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem. Kedvesem, te űlj le mellém, Űlj itt addig szótlanúl, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonúl. Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet. SZABADON VÁLASZTHATÓ VERSEK (AJÁNLÁS) 1. kategória (7., 8., 9. évfolyam)
Erdős Virág: A reggel Ez a reggel szerintem egy elég fura állat! Egész korán kel és rögtön felveri a házat. Azzal kezdi a napot, hogy míg én vígan alszom nagy fülével pofozgatja pimaszul az arcom. S mire kint már javában a keménytojást főzik egész randa pofájával odadörgölőzik. Felugrik az ágyamra és lehúzza a takaróm de ahhoz már tilinkó, hogy behozza a kakaóm! Ide-oda nyargalászik, csapkodja az ajtót becsempészi apának a klotyóra a sajtót itt is, ott is láb alatt van, ez is, az is kell neki nem csoda, hogy anyát szinte őrületbe kergeti! Ahelyett, hogy készülődne, mereszti a popiját fültisztító-pálcikával pingálja a pofiját elcsórja a szemceruzát, megrágja a végét büdös-zokni-gombócokkal dobálja a tévét egytől-egyig minden vicce rettentően buta, mint például hogy bedugja az orrába a vitamint nem érdemes hozzá túlzott reményeket fűzni: azt se bánja, ha a nyakán csurog le a műzli hogyha kérik szelíd szóval: épphogy odasandít kár ráadni: lerugja a lábáról a szandit nincsen benne felelősségérzés, bármily furcsa ott szalad, ni!, szájában a külső kapu kulcsa az se nagyon izgatja, hogy mit szólnak a dadusok ha hiába várnak ránk az oviban az ovisok elvonul a vackára, ott mordul még egy párat mondom: ez a reggel ez egy nagyon fura állat.
Weöres Sándor: Majomország Hej de messze majomország, ott terem majomkenyér, majomablak majomrácsán majomnótát ráz a szél. Majomtéren, majomréten majomhősök küzdenek, majomszanatóriumban sírnak majombetegek. Majomtanártól majomlány majomábécét tanul, gaz majom a majombörtönt rúgja irgalmatlanul. Megépül a majommalom, lesz sok majommajonéz, győzve győz a győzhetetlen győzedelmes majomész. Majompóznán majomkirály majomnyelven szónokol, egyiké majommennyország, másiké majompokol. Makákó, gorilla, csimpánz, pávián, orángután, mind majomújságot olvas majomvacsora után. Majomvacsoraemléktől zúg a majomreterát, majombakák menetelnek, jobbra át és balra át. Rémületes majomarcot vágnak majomkatonák, majomkézben majomfegyver, a majmoké a világ. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Már néha gondolok a szerelemre Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet - én Istenem - milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme. Halkan beszél, csak nékem, soha másnak. Fájó fejemre hűs borogatást rak. És kacagása hegedű-zene. Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. Különös, titkos és ritkán mosolygó Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes. Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.
Kosztolányi Dezső: Az iskolában hatvanan vagyunk Az iskolában hatvanan vagyunk. Szilaj legénykék. Picik és nagyok, s e hatvan ember furcsa zavarában a sok között most én is egy vagyok. Ez más, mint otthon. Festékszag, padok, a fekete táblácska és a kréta, a szivacs hideg, vizes illata, az udvaron a szilfa vén árnyéka, s a kapunál - az arcom nézi tán? - egy idegen és merev tulipán. Ez más, mint otthon. Bús komédia, lélekzet-visszafojtva, félve nézem, hatvan picike fej egyszerre int, s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem. Hatvan picike, fürge szív dobog, hatvan kis ember, mennyi sok gyerek. Amerre nézek, mint egy rengeteg, kezek, kezek és újra csak kezek. Mint kócbabácskák a török bazárba, egy hűs terembe csöndesen bezárva, az orruk, a fülük, mint az enyém, s a feje is olyan mindenkinek. Mivégre ez a sok fej, kéz, fül, orr, sokszor csodálva kérdezem: minek? Kosztolányi Dezső: Lánc, lánc, eszterlánc Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna, kisleányok bús körében kergetőzöm én ma. Nincs semmi aranyom, jobbra-balra löknek, körbe-körbe, egyre körbe, láncán kis kezöknek. Merre menjek, szóljatok, hátra vagy előre? Az erdőbe megbotoltam, egy nagy, csúnya kőbe. Voltam én is jófiú, Istenem, de régen, csigabigát én is hívtam künn a régi réten. Verset mondtam én is ám gilicemadárra, magyar gyerek gyógyította, török gyerek vágta. Jártam az erdőben is csillagot keresve, aranykapun én is bújtam, és aludtam este. Nézzetek rám, húgaim, éjjel most nem alszom, bámulom a holdvilágot, véres már az arcom. Nézzetek rám, lelkeim, a cipőm levásott, körmeimmel, kárörömmel csúnya gödröt ások. Szánjatok meg, szíveim, rongyos a kabátom, szédül a lánc, szédül a tánc, már utam se látom. Szeretem a láncot én, de úgy fáj e sok lánc, szeretem a táncot is én, csakhogy ez pokoltánc. Engedjetek innen el, hagyjatok magamra, este szépen süt a lámpám, este jó a kamra. Hagyjatok szaladni még, tündérekbe hinni, fehér csészéből szelíden fehér tejet inni.
Kosztolányi Dezső: A játék A játék. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyürű. Bűvös kulcs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa. Játszom ennen-életemmel, búvócskázom minden árnnyal, a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal, a tükörrel fényt hajítok, a homoknak, a bokornak, s a nap - óriás aranypénz - hirtelen ölembe roskad. Játszom két színes szememmel, a két kedves, pici kézzel, játszom játszó önmagammal, a kisgyermek is játékszer. Játszom én és táncolok, látszom én, mint sok dolog. Látszom fénybe és tükörbe, játszom egyre, körbe-körbe. Játszom én és néha este fölkelek, s játszom, hogy akik alusznak, gyerekek.
Varró Dániel: Beszeptemberült kedves gyerekek Ki farát egész nyáron csak vakarta, és feszt moziba járt meg aquaparkba, no, annak mondom, nincsen több gagyi, tévénézés, hassüttetés, fagyi, a strandon nem lehet tovább időzni, mert véget ért a nyár, és itt az ősz, ni. Beszeptemberült kedves gyerekek, ideje megvenni az iskolaszereket. Na most, hogy mit meg hogy, ez az, amin lendít e magazin elég sokat, hogy segítse az iskolásokat. Megmutat nektek mindent, mi ma dívik, komputertől az elefántradírig, a modernt is, nemcsak a hagyományost, mert új idők járnak már nagyon ám most. Nem úgy van ám, hogy az ember csak rábízza magát az Ápiszra, vesz rajztáblát, pár hurkapálcikát, és ha mamád a bolton átcibált, hát akkor már minden feltétel adva, és be lehet ülni az iskolapadba. Például kell lenni gépnek, számítónak, manapság állítólag. Nem ám füzetek, tollak (amik régen elegek voltak)! Aztán, ha mindent jól összegyűjtött a markod, még be kell rendezni az iskolasarkot.
Lackfi János: Vadiúj tananyag Feleltettek reppelésből, de nem készültem semmit, cigizés-órán köhögtem, egyest kaptam, mint mindig. Bézbólsapkám otthonmaradt, az ördögvillát elrontottam, tök béna lett a káromkodás-dogám, s a gördeszkázás se ment jobban. A pléjsztésönt kettessel megúsztam, jött egy uncsi óra: internet, karatés játékban a tanárok sajnos százszor is péppé vernek. Az ebédlőben belém tömték a chipset és a gumicukrot. De nem ittam elég pálinkát, így a jó jegyem máris ugrott. Tévénézéskor nem figyeltem, úgyhogy ezt rendesen benéztem, rágózásból nem buktam még meg, de állkapcsom szétment egészen. Be kellett tolnom egy liter kólát meg két hamburgert, mindjárt hányok! Aztán meg számonkérés volt abból, hogy mitől dögösek a lányok. A kajadobálást elrontottam, leszúrt a tanár, elég gáz volt, utána verekedni kellett, azóta kicsit sántikálok. Bunyóból hármasra lezártak, mert akit ütöttem, végre vérzett, de most már hazafelé tartok, elfelejthetem az egészet. Izmozhatnak már a tanárok, itthon nem látják, mit csinálok, cseppet olvasok, matekozok, titokban kicsit kémiázok. Ellopom apu lexikonját, szolmizálok padláson bújva, angol szavakat magolok gyorsan, s ha lebukom, hát kezdem újra! Gyümölcsöt eszem sok zöldséggel, csak egészséges legyen, bármi! Beethovenre, Bachra riszálok, és takarítok, nem tudok leállni. Mindent elmosogatok, ami csak van, főzök, mosok, vasalok, s utána azt hazudom, valaki más volt, betört melózni a lakásba.
Szabó Lőrinc: Szamártövis Lilabóbitás útszéli gyom, árokpart árva éke, talpig fegyverbe öltözöl, pedig lelked csupa béke. Neved gúnyolva mondja: szamár! s gyűlölve mondja: tövis! Pedig te csak élni akarsz, ha hazád mostoha is. Porban s napban sorvadva virulsz torzonborz vértezetedben: sok kín szerezte neked e jó páncélt a sebek ellen! Ne bánts! - jajdul fel a kéz, amely megbántott - Jaj ne bánts! (Ő bánt, és bűnös, ugye, te vagy, szegény bogáncs?) Nekem szép vagy, dacos virág, sivatag utak éke: hol az élet mást megöl, te megállsz, talpig fegyverben a béke: s mintha tudnál valamit, barátságtalan, bús virág, amit nem tudnak, csak sasok és katonák. Mozdulatlan katona vagy: befelé őr, őre magadnak! Őrt állsz és szárnyas gyermekeid a messze jövőbe szaladnak: és állsz még, állsz még akkor is, mikor az ősz maró esőiben megrothad a rét és jön a hó. Mint múzeumban holt lovagot páncélja idéz kevélyen, szuronyos csontvázad úgy zörög december jég szelében: de mint holt őr, helyeden maradsz egészen az új tavaszig, melynek, a nyár halálakor, üzentél valamit.
Romhányi József: Medve-tanköltemény Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán: - Ez mind kontár! Sarlatán! Mit gügyögnek, locsognak szerencsétlen bocsoknak! Oly negédes némelyik, hogy már szinte émelyít. Te szent múzsa, irgalmazz, milyen ócska rímhalmaz! Minden sorvég szinte önként adódik. Majd én írok egy igazit, valódit: - Dörmeg-dirmeg a vén medve, mert ma cudar ám a hangulata. Csípi darázs, marja bolha, vidor kedve mitől kerekedne? Mikor ma a kasba nézett, nem talált egy nyalás csemegét. Szeder, málna? - Sehol semmi. Mit lehetne akkor vacsorázni? Hogy ne haljon szegény éhen, szundikál majd egész gyertyaszentelőig. Kézbe kapta e verset egy lektor, aki tanult némi verstant egykor. És most újra letette a vizsgát, összeírta a rím-hiánylistát: Kedve volna mézet enni télen. A többit eldobta. Bőszült is miatta. Ezt viszont kiadta.
Kányádi Sándor: Zsörtölődő Elegünk van már, elegünk. Meddig kell még dideregnünk? Mondják a kupáscserepet megülő fagyos verebek. Télen átal is nyaraló fecskének lenni volna jó, csettegeti a porkahó alatt csőrölő kis rigó. Varjú körözget, billeget, letácsol rigót s verebet. Hogyha kedves a tollatok, annyit ne sopánkodjatok. Megértem én már eleget, ennél is zordabb teleket. De olyat eddig sohasem, hogy vége egyszer ne legyen.
Varró Dániel: Email Hát el vagyok egészen andalodva, és gyönge szívem, ímé, reszketeg, mióta éjjelente, hajnalonta veled titokban ímélezgetek. Nem kell megszólítás, se semmi cécó, és az se baj, ha nincsen ékezet, csak kebelembe vésődjék e négy szó, hogy: Önnek új levele érkezett! Az egész világ egy linkgyűjtemény, az emberek, a tárgyak benne linkek, bárhova kattintok, te tűnsz elém, te vagy felvillanó websiteja mindnek. Te dobogsz bennem, mint versben a metrum. Föltettem háttérnek a képedet, s míg körülöttünk szikrázik a chat room, látlak, miközben vakon gépelek. Hiába nem láttalak még, az embert, ha minden betűd mégis eleven, ha érezlek, mint kisujjam az entert Van nulladik látásra szerelem? Varró Dániel: sms itt állok én e kerge hős kabátom vízlepergetős a szmájli számra ráfagyott ha nem szeretsz hát ne szeress ez itt csak egy teszt sms hogy nyomkodom tehát vagyok Varró Dániel: Alexander Puskin Én rágok levelet meg ágat - Nem tarka már a barka itt, Lehullt a hó, felbőg a bánat, Siratja elhullt szarvait. Hideg és tejfehér ma Moszkva, A téli tájban trojka fut, Bámulom már egy óra hossza Magát, akár egy újkaput. Bámulom Önt, kacér kisasszony, Hogy fűvel-fával incseleg, S nekem, tudom, nincs semmi chance-om, Csak mert füleim nincsenek. De mégis eltűnődve, hosszan Rágódom én e levelen - Magamba tartanám, kisasszony, De fölbukik, ha lenyelem. Csak Önön múlik, válaszol, Vagy összetépi, eltiporja Ég Önnel! Megyek, vár az ól. Fül- és feltétlen híve, Borja. Varró Dániel: Randi Kimondok minden mondhatót (a fecsegésben annyi báj van), de bárcsak arra volna mód, hogy mibenlétem konstatáljam. Meg a te mibenlétedet. A csíkos kabátot, a kesztyűt, a szipli-szeplős részeket a soha-már-be-nem-rekesztjük röhincsélések tetején (hogy nem potyog nyakadra egy sem?) vagy azt, hogy ez a te meg én végsősoron mit is jelentsen. Hogy a sok pusziból mi lett. Hogy van-e közös mibenlétünk. Hogy véletlenül vagy direkt van az, ha egy ütemre lépünk. Hogy akkor ez most szerelem (tudod, a soha-el-nem-válunk én-csak-veled-te-csak-velem) vagy egyszerűen csak úgy járunk?
Bertók László: Sötétben nem látok aludni (részlet(ek) is választható(k)) Reggel, mikor kihunyom a szemem, még kisfiú vagyok. De nőttem. Akkor megmosom a fogamat, hogy össze ne kenje az ennivalót. Sokat eszem, hogy nagy legyek, mint apukám, aki már nem nő, csak eszik. A nagypapa meg összemegy. Tegnap, amikor fölvette a nadrágját, azt mondta, hogy hármat kell lépnie, mire elindul. És nem tudta megmondani hirtelen a nevemet, csak azt, hogy Balázs. Pedig a Mici néni mindenkivel ismerkedni akar, mert őt most vették föl az óvodába, és olyan az orra, mint a konnektor, és most ő a mi óvó nénink. És amikor megmondtam neki, hogy Kruczug Balázsnak hívnak, akkorát nevetett, hogy még a nagypapámnak is kicsordult a könnye, pedig én komolyan mondtam. 2 Anyukám kismama, meg gyesen van. A hugit neveli, aki még egyik nevét sem tudja, így nem jár óvodába. Anyu először lenyelte, azután kiszülte. De anyukámnak rendes állása is van, csak elfelejti. És a fizetése is úgy elmarad a másokétól, mint Makó a Jeruzsálemtől. Ezt a nagypapa mondta. Én meg azt mondtam az anyunak, ha megnövök, majd én is gyesre megyek, és otthon lakom, mert otthon a legjobb. Csak azt nem tudom még, hogy akkor hol fog lakni az anyu, a hugi meg az apu.
3 Apukám kisember, mindig dolgozik. Meg otthon is. Így nem ér rá velem játszani. De azt mondta, ha a nagydolgomat most már ügyesen elvégzem, akkor eljön értem az oviba, és elvisz a nagymamámhoz a Trabanttal, aki öreg már, de nem látszik rajta, mert ráér, és játszik velem, és süt nekem palacsintát. És szidja az aput, hogy olyan teszetusza meg ügyefogyott. Mert a Pali bácsi például, akitől a Trabantot vettük, most cserélte ki a Ladáját japán autóra. Pedig nem dolgozik semmit, csak vezető. Mondtam is apukámnak, hogyha megnövök, nekem Mercédeszem lesz, és majd én is elviszem hozzájuk a kisfiamat, csak azt nem tudom még, ha nem lesz kisfiam, akkor ő kinek a nagypapája lesz. 4 Mi kisvárosban lakunk, ami nagy. Rengeteg a ház, a néni meg a bácsi. De ha jó az idő, akkor minden utcában süt a nap. Csak az nincs sose, ami van, de még sincs. Ezért ideges az anyu, az apu, a nagymama, a nagypapa. És én is ideges vagyok. Amikor az oviban lefekszünk, mindig kidugom a lábam a takaró alól és megsétáltatom. Este meg nézzük a tévét, és látjuk, hogy elrepülnek a gólyák, pedig nem igaz, hogy azért, mert elfogytak a békák. És az sem, hogy azért kevés a gyerek, mert a gólya hozza. Ezt a nagymamám mondta, amikor a férfikacsát levágta és én megsajnáltam a feleségeit. Akkor azt mondtam a nagymamámnak, hogy én tudom, hogy a hagyma a kertben úgy nő ki a földből, hogy vannak gyökerei, azokkal aztán fölhúzkodja magát.
5 Magyarország kis ország. Ezt az óvó néni mondta, s hogy itt élnünk és halnunk kell. A Zoli meg azt, hogy a halnunk az egy halfajta, és a hal vízi közlekedési eszköz, és vízi jármű a kompót is, amivel átkeltek a Balatonon Tihanynál, amikor a király a juhásznak adta a fele országát meg a fele lányát. De a Zoli mindent összekever, mert én mindennap látom a sok gödröt az utcánkban, amibe a néniket meg a bácsikat a temetőben eltemetik. És mindenki meghal. És nem minden honvéd futballista, de minden futballista lehet honvéd. Ezt is a nagypapám mondta, aki részt vett a háborúban, csak elvesztette. És eltörtem a nagypapa tollát is, de amikor megkérdezte, hogy miért, azt feleltem, hogy véletlenül, ami igaz, hiszen csak ki akartam próbálni, hogy ha rálépek, kijön-e a cipőm alól. 6 Én a világ szemefénye vagyok, sötétben nem látok aludni, ezért mindig fölkapcsolom a villanyt, ha lefekszem. Tegnap azt álmodtam, hogy a nagypapámmal atomgombát szedtünk, de mérges volt, így megsemmisítettük. És leforráztuk a többit is, hogy legyen ennivaló. És azt álmodtam, hogy felnőtt voltam, és olyan erős, hogy anyukám fizetését többször is fölemeltem. Apukámat meg kineveztem. Ő lett a Pali bácsi. Csak japán autót nem tudtam kinevezni neki, mert az álmomba jött a Zoli, és azt hazudta, hogy ő a városi főépítész, és most ő végzi a belvárosi építkezéseket, és ő gyárt mindent, amit nem lehet kapni, és ő intézi a kérvényeket meg a többi ügyeket a hivatalokban, és azért olyan lassan, mert nem akar munkanélküli lenni soha. És azért is itt van a világ közepe, és a kör is csak egy lapos gömb. És úgy sem halunk meg,
csak drágább lesz a szalonnacukor. Erre én kicsikét, játszásiból szájon vágtam. De visszaadta. Akkor azt mondtam neki, hogy többet nem játszom vele, mert rossz kutya, és a kutyát azért tartják a háznál, hogy a csontot megegye. De ezt már nem is tudom, hogy miért mondtam, hiszen anyukám lekapcsolta a villanyt, és fölébredtem.
Lackfi János: AGYSÖTÉT Ki van osztálytermünkben, Amikor nincs ott senki? Kék-piros korongokkal Játszik a sötét, ennyi? Hurkapálcikáinkat Az éjjel birizgálja, Mindent lenyel, majd horkol Tátva tonnányi szája. Mégsem marad kettesben, Mégsem marad magára A dagadt éjszakával Osztálytermünk, a drága Egy egér költözött be, Ha meglátjuk, visítunk, Mint egy autóversenyző, Úgy vágtat át a síkon. A tanár néni is csak Kapkodja karcsú lábát, Kopog a magas sarka, Megőrjíti a látvány! Tankönyvet hajigálunk A szürke hős nyomába, De mindenki vigyáz, hogy Nehogy még eltalálja! Izgulunk ám az este, Hogy mit rág meg holnapra Lukas köpenyzseb vár majd Vagy kipukkant bőrlabda? Harminc külön lakásban Harminc ágyban heverve Harminc osztálytárs készül Aludni estelente, És harmincszor két szemhéj Mögött, az agysötétben Az az egérke mászkál Vagy harmincféleképpen.
Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző? Hová lett az ellenőrző? Anyu kérdez, apu faggat: - Ellenőrződ hová raktad? Ezt kérdezik napok óta, unalmas már ez a strófa. Nem találom! Mondtam bátran. Ott maradt az iskolában, vagy a padban felejtettem, vagy útközben elvesztettem. Vagy a cica vihette el! Próbálkoztam újabb trükkel. Tegnap bebújt a táskámba, mérges is lettem csudára. A lábammal dobbantottam, ki is ugrott onnan nyomban. Ellenőrzőm csak elvitte, ejnye vajon hová tette? Így sorolom egyre tovább, keresve a rejtély okát. Anyu hallgat. Jaj de ciki. Tudja, hogy füllentek neki. A szobába apu lépett, vágtam csodálkozó képet. Ellenőrzőm ott volt nála, szőnyeg alatt megtalálta. Na majd elverem a cicát, beírt neked egy szekundát! Mondta apu nagy mérgesen, rögtön eltört a mécsesem. Ne verjétek meg a cicát, nem ő adta a szekundát! Tanító nénitől kaptam, mert az órán rosszalkodtam! Apu és az anyu nevet: - Örülök, hogy jó a szíved! Ne félj nem bántjuk a cicát, de kijavítsd a szekundát!
Benke Rita: Piros kalap Igen. Egy piros kalap, csillagokkal. Az kellene nekem, egy piros, mágikus kalap. Egy piros kalap, aranyló-kacagó csillagokkal. Mit nekem a vicsorgó pink, a habos, ragadós rózsaszín, a hebrencs zöld és kacagó sárga. Nem kell a kék sem, a mindenség atyja. Nekem piros kalap kell, piros, mint az élet. Az ám a szín. Sustorgó meséket sző, mint a vér, Beborít, mint a születő Nap paplana, szikrázik, mint a nyugati ég színjátszó, illatos színpada. Szerelem, rózsa, vörös köd, lobogó láng, izzó parázs - benne a kalapban. Egy piros kalap, az kell nekem: elbűvölhetlek vele, ha felteszem, ha fáradok öblébe fekhetek, és szomorúságom belerejthetem. Gyengéden hűti lázas homlokom, melegít, ha szeretetlen vacogok, a varázslatos piros kalapom. Egy piros kalap arany csillagokkal: hasamban zengő harang kondulása. Egy piros kalap segít, ha bicsaklik bennem a ritmus, a dallam, eltüntet, ha bántasz, láthatóvá tesz, ha az kell, hogy láss, vagy alá bújhass (mellém, az én piros varázskalapomba). Egy piros kalap, az kell nekem, vele összeszedek vad indulatokat, kézen fogok elszabadult erőket, egy piros kalappal semmi az nekem. Ha már hajamon a Nap, párnám a Hold, tenyeremen ragyognak a csillagok, és csókod az ajkamon, majd kölcsönadom piros kalapom.
József Attila: Gyöngy Gyöngy a csillag, ugy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog, mint a szöllő, fürtösen, s mint a vizcsepp, hűvösen. Halovány bár a göröngy, ő is csámpás barna gyöngy; a barázdák fölfüzik, a bús földet diszitik. Kezed csillag énnekem, gyenge csillag fejemen. Vaskos göröngy a kezem, ott porlad a sziveden. Göröngy, göröngy, elporlik, gyenge csillag lehullik, s egy gyöngy lesz az ég megint, egybefogva szíveink.