KATONAI JOG- ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

KATONAI JOG- ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A KATONAI IGAZSÁGÜGYI SZERVEK BELSŐ KIADVÁNYA XIII. ÉVF. 1. SZÁM

A KATONAI IGAZSÁGÜGYI SZÈRVËK BÈLSÔ KIADVÁNYA ÉS KATONAI JOG- IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 1 9 82

Szerkeszti: a Szerkesztő Bizottság A Bizottság tagjai: Dr. Szalma László r. ezds., elnök Almásiné dr. Törőcsik Anna ny. alez., Dr. Bácsi Imre hb. ezds., Dr. Korda György hb. ezds., Dr. Németh Tibor ezds., Dr. Odler János ny. hb. ezds., Dr. Pálfi Zoltán alez. (titkár), Dr. Takács László ezds. Szerkesztőség: Budapest V., Markó u. 16. - Telefon; 124-219. Felelős kiadó: Dr. Pálfi Zoltán alezredes Készült: 500 példányban a ZMKA házinyomdájában Felelős nyomdavezető: Kardos István

/ TARTALOMJEGYZÉK j Dr. Keviczky S. Pál hb. őrgy.: A Büntető Törvénykönyv új jogintézményéi alkalmazásának lehetősége és feltételei a katonai büntető eljárásban 5 Dr. Kovács Tamás őrgy.: Néhány gondolat a katonákra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati problémákról 19 Dr. Dingha László alez.: A parancsnoki belső ellenőrzések ügyészi felügyelete 29 Judr. Miroslav Vychodil ezds: (Csehszlovákia): A vizsgálati team lélektana 37 Molnár Károly ezds., Földest Sfcndor őrgy.: A szolgálati hatalommal és helyzettel való visszaélés aktuális megnyilvánulásai 51 Dr. Egervári Jenő alez.: Az alkoholisták kényszergyógyításáról a katonai büntető eljárásban 76 Dr. Tutsek Zoltán fhdgy.: Súlyos, erőszakos bűncselekmény elkövetőinek felderítése - 84 Nemzetközi kapcsolatok: Sz. G. Cuprenkov, igü. főtanácsos a Szovjetunió Hőse: Visszaemlékezés 90 Román katonai bírósági delegáció látogatása Magyarországon 95 A Német Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiumának küldöttsége Magyarországon 96

COßEP^AHHE Maüop toctuufiiii dokt. Flcui III. Kaeut^Ku: B03M0>KH0CTB H ycjiobi-ih nphmehehhh HOBblX IOpHAH l ieckhx HHCTHTyTOB yrojiobhoro K.O- Aeiica BO BO6HHOM yrojiobhom npouecce 5 Maüop dokt. TaMaiu Koean: Pa3MbiuuieHHH o TeoperaqecKHX H npaic- THIECKHX npoôjiemax NPHMEHEHHH HOBHX YROJIOBHO-NPABOBBIX HHCTHTyTOB KacaioiuHxcH BoeHHo cjiyikaiuhx 19 ; nodnojikobhuk dokt. JlacAO Ihimxa: TlpoicypopcKHÖ nafl3op HaA \ BHYTPEHHEN KOHTPOJIH OCYMECTBJINEMOH KOMAN/UIPOM 29 : TlOAKOBHUK dokt. MupOCAÜS BUXOÖUA ( L IeXOCAOöaKUR) : FICHXOJlOrHH cjieflobatejibckoro RAIWA 37 rioakobhuk Kapou MoAHap u Maüop LUaudop <PeAdeuiu: Aicryajib- Hbie HBJieHHH 3JioynoTpe6jieHHH CJIYJKEÖNOH BJiacTbio HJIH cny- >KeÖHbiM nojio>i<ehhem 51 riodnoakobhuk dokt. Baus dsepßapu: nphiiy/uitejibiioe Jic-iei-rHe AJIKOROJIHKOB BO BOEHHOM YROJIOBHOM npouecce 76 ; Crapmuü AeürenaHT ôokt. 3oatüh Tynuen: Pa3o6.na i ieiihe npeeryn- HHKa cobepuihbiuero onacuoe nacyuictbehhoe npectynjiehhe 84 Meotcdynapodubie omoiuenun CTapUIHÜ COBeTHHK IOCTHUHH repoh CoBeTCKOrO CoK)3a C. r. UynpeHKOB: BoccnoMHHaHHe 90 BH3HT pymbihckhx BoeHHbix cyßen BO BeHrpHH 95 /JejierauHH BoeHHoñ KoJiJiernn BepxoBHoro Cy^a TflP BO BeHrpHH 96;

A Büntető Törvénykönyv új jogintézményei alkalmazásának lehetősége és feltételei a katonai büntető eljárásban* Irta: Dr. Keviczky S. Pál hb. őrgy. A hatályos Büntető Törvénykönyv megalkotásának alapvető célja az volt, hogy a korábbinál nagyobb összhangot teremtsen a társadalmi, gazdasági viszonyok közel két évtized alatti fejlődése és azok büntetőjogi védelme között. Olyan korszerű törvénykönyvet kellett létrehozni, amely megfelel a társadalmunk jelenlegi fejlettségének és a következő évtizedekben várható fejlődésnek. Ennek érdekében a törvény megalkotásánál a társadalmi viszonyok változásaiból, a társadalom tudati és erkölcsi állapotából, a bűnözés helyzetéből és várható alakulásából le kellett vonni a szükséges következtetéseket.. Az előbbivel szorosan összefüggő célja volt az új törvény megalkotásának az is, hogy a bűnözés elleni küzdelemhez az eddiginél hatékonyabb és időtállóbb jogi eszközöket adjon az igazságügyi szervek kezébe. Az 1961. évi V. törvény büntetési rendszere általában kiállta a próbát. A Büntető Törvénykönyvnek a büntetéseket és intézkedéseket meghatározó rendelkezései tehát tulajdonképpen az 1961. évi V. törvény rendszerén alapulnak, azonban az elkövetők személyiségének és a bűncselekmény súlyának megfelelőbb, tágabb differenciálásra adnak lehetőséget. Ennek következtében a hatékonyabb felelősségre vonás érdekében a Büntető Törvénykönyv több jogintézménnyel bővült. Az 1979. július 1-én hatályba lépett Büntető Törvénykönyv célja az volt, hogy a társadalomra kisebb mértékben veszélyes bűncselekmények elbírálása kikerüljön a büntetőjogi felelősség köréből, és azok más felelősségi formában és rendszerben kerüljenek elbírálásra. Ugyanekkor az új törvény több új jogintézményével gazdagította a büntető jogalkalmazást, részben a célból, hogy azok az elkövetők, akiknek a személye csupán kisebb társadalomra veszélyességet rejt magában, és az általuk elkövetett bűncselekmény tárgyi súlya sem jelentős, elsősorban ne büntetéssel és főként szabadság elvonással, hanem intézkedéssel nyerjenek felelős- * A Katonai Jog- és Igazságszolgáltatás által meghirdetett pályázaton elismerésben részesített tanulmány.

ségre vonást. A fentiek ellenére az új jogintézmények büntétőpolitikánk fő irányain nem változtattak, továbbra is a 14/1973. számú NET határozat szabja meg a büntető jogalkalmazásunk jogpolitikai irányelveit. Az Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya vizsgálatot folytatott, amely megállapította, hogy a Büntető Törvénykönyv dekriminalizációs törekvése a katonai bírósági ítélkezési gyakorlatban szintén jelentőséggel bír, és az elkövetkezendő időszakban mindenképpen hatályosulni is fog, azonban jelenleg a felelősségre vontak számát tekintve, még nem értékelhető. Nevezetesen a jelen időszakban a jogerősen elítéltek száma lényeges változást nem mutat. A jelenlegi állapot több okra vezethető vissza. Utalni kell arra, hogy a dekriminalizáció elsősorban nem olyan területen következett be, amely a katonai bíróságok ítélkezési tevékenységét szélesebb körben érintette. Az 1961. évi V. törvény az önkényes eltávozást csak akkor rendelte büntetni, ha a jogtalan távollét időtartama a 24 órát meghaladta. Ezzel szemben a Büntető Törvénykönyv 345. -ának (3) bekezdése, viszont vétségként rendeli büntetni -a 24 órát meg nem haladó önkényes eltávozást abban az esetben, ha az elkövetőt ilyen magatartás miatt korábban már két alkalommal fegyelmi fenyítésben részesítették, és e fenyítések az újabb önkényes eltávozás megvalósításának idején még hatályban voltak. További okként jelentkezik az is, hogy a demográfiai mélypont miatt a katonai alkalmassági normákat lejjebb kellett szállítani, így több olyan fiatal került be a fegyveres erők sorállományú tagjai közé, akiket korábban az előéletük, a műveltségi szintjük miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítettek. Ezek körében a bűnelkövetés az átlagnál nagyobb számban fordul elő. A Büntető Törvénykönyv életbe léptetésével a jogalkotó bővítette azoknak a jogintézményeknek a körét, amelyek alkalmazásával az esetek egy részében szabadságvesztés büntetés kiszabása nélkül is biztosíthatók a büntetés általános és speciális céljai. Az ilyen jellegű jogintézmények körének a bővítése teljes mértékben megfelel a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek. Nevezetesen a 14/1973. számú NET határozat akként rendelkezik, hogy,aki először követ el bűncselekményt, amennyiben a cselekmény súlya és a bűnösség foka is csekély, az eljárást a nyomozó hatóság, illetőleg ügyészség általában figyelmeztetéssel fejezze be, vagy az ügyet fegyelmi elbírálásra adja át. Ugyancsak a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek további követelménye, hogy ha mégis bírósági eljárás szükséges, az ilyen elkövetőkkel szemben általában megfelelő súlyú pénzfőbüntetést, javító-nevelő munkát, vagy olyan szabadságvesztést kell kiszabni, amelynek a végrehajtását próbaidőre felfüggesztik. A büntetés kiszabásánál irányadó egyéb szempontok azonban, a több súlyosbító körülmény, valamint az általános megelőzés követelménye indokolttá teheti ilyen elkövetőkkel szemben is rövidebb tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását. í

j A jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei még a korábban hatályban volt Büntető Törvénykönyv idején születtek, azonban az ítélkezés területén távlatban olyan kívánalmakra is utaltak, amelyek tulajdonképpen a jelen hatályos Büntető Törvénykönyv új jogintézményeinek alkalmazásával realizálódnak. A Büntető Törvénykönyvben megtalálhatók azok a bühtetésnemek, amelyekre a jogpolitikai irányelvekben utalás történt. E körben figyelemre méltó, hogy az 1978. évi IV. törvény a pénzfőbüntetés intézményét a napi tételes rendszer bevezetésével szabályozta. A pénzfőbüntetés napi tételes rendszerének az a jelentősége, hogy a jogalkalmazónak differenciáltabb felelősségre vonási lehetőséget nyújt. Nevezetesen ennek a rendszernek az alapja az, hogy a pénzbüntetés meghatározásánál kifejezésre kell juttatni egyrészt a bűncselekmény büntetést érdemlőségének a fokát, másrészt az elkövető anyagi körülményeit. Ugyanakkor ez a rendszer a korábbinál alkalmasabb arra, hogy a közel azonos súlyú bűncselekményt elkövető, de eltérő jövedelmű vádlottak esetén hatékonyabb büntetéskiszabást eredményezzen. Mindezek mellett a pénzbüntetés napi tételes rendszere a jogalkalmazót is arra készteti, hogy a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket gondosan számba vegye és azokat tudatosabban értékelje. A Büntető Törvénykönyv a fő- és mellékbüntetéseket lényegében a korábbival azonosan szabályozza. Ugyanakkor a mellékbüntetésekre vonatkozó szabályokban két lényeges módosítást tartalmaz. Nevezetesen a büntetések körének szélesítése és a büntetőjogi felelősségre vonás differenciáltabbá tétele érdekében a 2 (két) évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény esetén lehetőséget ad arra, hogy a bíróság főbüntetés helyett mellékbüntetést önállóan szabjon ki. így tehát alapvetően új rendelkezés az, hogy egyes mellékbüntetések önállóan,' a főbüntetés kiszabása nélkül is alkalmazhatók. E rendelkezés fő indoka az, miszerint a mellékbüntetések adott esetben önmagukban is alkalmasak lehetnek olyan súlyos joghátrány okozására, amely a büntetés céljának eléréséhez szükséges. A mellékbüntetések terén bekövetkezett másik módosulás az, hogy a foglalkozástól és a járművezetéstől eltiltás esetén a Büntető Törvénykönyv lehetőséget nyújt végleges eltiltásra is. Ez már régóta kívánatos és joggal, mert többek között például az arra valamilyen okból alkalmatlanokat, valóban indokolt a foglalkozástól, vagy a járművezetéstől véglegesen eltiltani. A Büntető Törvénykönyv intézkedésként ismeri a megrovást, a kényszerelvonó-ikezelést, a kényszergyógykezelést és az elkobzást. Emellett a Büntető Törvénykönyv az intézkedések rendszerét bővítette. További intézkedésként szabályozza a próbára bocsátást, a szigorított őrizetet, és a pártfogó felügyeletet. Az 1961. évi V. törvény szerint a próbára bocsátás csak fiatalkorúval szemben alkalmazható intézkedés volt. A hatályos Büntető Törvénykönyv-

ben a próbára bocsátás a felnőttkorúaknái is alkalmazható, ha az elkövetett bűncselekmény két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő. Az alkalmazása olyan elkövető esetében lehetséges, aki nem visszaeső, és akinél nincs szükség büntetés kiszabására, de magatartásának további alakítása és figyelemmel kísérése érdekében szükséges, hogy a büntetés kiszabásának lehetősége meghatározott ideig (egytől három évig) fennmaradjon.. A Büntető Törvénykönyv amint arra utaltunk az intézkedések között szabályozza a pártfogó felügyelet általános szabályait. Ez annyiban sajátos intézkedés, hogy nem önálló, hanem büntetéshez, illetőleg intézkedéshez kapcsolódik. Korábban, éspedig az 1975. évi 20. sz. tvr-ben foglaltak szerint pártfogó felügyelet csak a fiatalkorúaknál, továbbá a szabadságvesztésből szabadultak utógondozásának a körében volt alkalmazható. Ezzel szemben a Büntető Törvénykönyv a pártfogó felügyelet alkalmazhatóságának a körét jelentősen szélesítette. A Btk. 38. (2) bekezdése a mellékbüntetéseket taglalja. A Btk. 38. (3) bekezdésében foglaltak szerint a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kitiltás, a kiutasítás és a vagyonelkobzás mellékbüntetések önállóan, főbüntetés kiszabása nélkül is alkalmazhatók, ha alkalmazásuk egyéb törvényi feltételei fennállanak. A Btk. 38. (3) bekezdése olyan törvényalkotói elgondolást valósít meg, amely a felszabadulást követő büntetőjogunkban először öltött alakot. Ugyanis a büntetés célja számos esetben elérhető valamely mellékbüntetés önálló kiszabásával. A büntetési nemek ennek megfelelő kötetlenebb kezelése az egyéniesítést jobban szolgálja, mint a fő- és mellékbüntetések merev elkülönítése. A Btk. 38. (3) bekezdése a mellékbüntetések önálló alkalmazásának körét nem a különös részben határozta meg, hanem általános rendelkezéssel teszi lehetővé. A törvényi feltétel mindössze az, hogy az adott bűncselekmény esetén az önálló büntetésként alkalmazni kívánt mellékbüntetés kiszabásának egyébként helye legyen. A mellékbüntetés önálló büntetésként történő alkalmazásának nyilvánvalóan nem feltétele, hogy mellette főbüntetést is alkalmazzanak. Az alkalmazás szempontjait tulajdonképpen a Btk. 88. -a határozza meg. Önálló büntetésként csak egy mellékbüntetést lehet alkalmazni. A mellékbüntetésnek főbüntetés helyett önálló büntetésként történő alkalmazása kifejezetten a büntetések egyéniesítését szolgáló lehetőség, és széles körű differenciálásra nyújt alapot. A gyakorlatban ugyanis előfordulnak olyan esetek, amikor valamely mellékbüntetés önmagában is alkalmas a büntetés céljának az elérésére. így többek között, ha a kisebb jelentőségű közlekedési bűncselekmény oka egyedül az elkövetőnek a járművezetésre való alkalmatlansága, úgy ez esetben a társadalom védelmét megfelelően szolgálhatja a járművezetéstől való eltiltás. A mellékbüntetés önálló alkalmazásának tartalmi eleme, hogy az eljáró bíróságok ilyenkor

nem szabnak ki főbüntetést, ebből következik, miszerint e jogintézmény alkalmazására kivételesen kerülhet sor. Az alkalmazhatóság jelentős feltétele az, hogy a büntetésnek a Btk. 37. -ában meghatározott célja mellékbüntetés önálló alkalmazásával elérhető legyen. Ennek á feltételnek a fennállását az elkövető személyi körülményeinek,, a bűncselekmény jellegének és súlyának, valamint az alkalmazni kívánt mellékbüntetés hatékonyságának gondos mérlegelésével kell megállapítani. Nagyon lényeges, hogy a Büntető Törvénykönyv kizárja annak a lehetőségét, hogy egyidejűleg több mellékbüntetést alkalmazzanak önálló büntetésként. Ez utóbbi ugyanis ellentétben állna ennek a jogintézménynek a jellegével. Nevezetesen, ha az adott esetben több mellékbüntetés alkalmazásának feltételei állnak fenn, ebből egyértelműen azt a következtetést kell levonni, hogy a büntetés célja főbüntetés kiszabása nélkül nem érhető el. A Btk. 38. -ában foglaltaknak az alkalmazására a katonai büntető eljárás területén is mód nyílik. Nevezetesen a fegyveres erők tagjai nem egy esetben durva KRESZ-szabályszegésekkel összefüggésben valósítanak meg olyan közlekedési bűncselekményeket, amikor szabadságvesztés büntetés kiszabása nem indokolt, viszont mindenképpen célszerű meghatározott időtartamra a gépjárművezetői engedély bevonása. Ilyen esetekben járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés önálló főbüntetésként való alkalmazásával egyértelműen elérhetők a Btk. 37. -ában meghatározott büntetési célok. Esetenként azzal összefüggésben következik be közlekedési bűncselekmény, hogy az elkövető valamilyen oknál fogva a járművezetésre alkalmatlan. Ebből adódóan meggondolás tárgyát képezheti az, hogy ilyen elkövetőknél, ahol egyébként a szabadságvesztés büntetés kiszabása szintén nem indokolt, ugyancsak alkalmazni lehet önállóan, főbüntetés kiszabása nélkül, a járművezetéstől eltiltást. A katonai szolgálati viszonyok között korszerű haditechnikáról lévén szó, sor- és hivatásos állományú katonák speciális kiképzésüket követően, különböző hadi járművekkel közlekednek. Az e körben utóbb észlelt alkalmatlanság, és ezzel összefüggésben bekövetkezett közlekedési bűncselekmény esetén, szintén lehetőség nyílik a járművezetéstől eltiltás önálló büntetésként történő alkalmazására. Nem egy esetben olyan személyek valósítanak meg kisebb súlyú közlekedési bűncselekményeket, akiknek a kereseti és vagyoni viszonyai, a családtagjaik nagyobb számára figyelemmel, hátrányosabbak, és velük szemben a szabadságvesztés kiszabása sem indokolt. Ilyen helyzetben önálló büntetésként járművezetéstől eltiltás alkalmazása szintén megfelelően szolgálhatja a Btk. 37. -ában kifejezésre juttatott érdekeket és célokat. A Btk. 130. (1) bekezdése a katonai mellékbüntetéseket taglalja. Katonai mellékbüntetések a lefokozás, a szolgálati viszony megszüntetése, a rendfokozatban való visszavetés és a várakozási idő meghosszabbítása.

A katonai mellékbüntetések a Büntető Törvénykönyvben foglalt egyéb mellékbüntetésektől tartalmilag is elkülönülnek. Ennek a magyarázata és indoka a fegyveres erők és testületek szolgálati viszonyainak az általános életviszonyoktól való eltérése, a szolgálat sajátosságai, és az abból adódó szigorúbb kötelezettségek. A Büntető Törvénykönyv a katonai mellékbüntetések körét a szolgálati viszony megszüntetése jogintézményének bevezetésével szélesítette. Alapvetően új rendelkezésnek kell tekinteni a Btk. 130. (2) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a lefokozás és a szolgálati viszony megszüntetése, mellékbüntetések önállóan, főbüntetés helyett is, alkalmazhatók. A katonai mellékbüntetések alkalmazásakor súlyt kell helyezni arra, hogy a katonai szolgálatban különös jelentősége van a rendfokozatnak. A rendfokozathoz a különböző szolgálati jogokon kívül társadalmi elismerés is járul. Mindezek a körülmények rendfokozat viselőjét arra kötelezik, hogy magatartása magasabb követelményeknek feleljen meg. A fentiek tükrében ( egyértelműen megállapítható, hogy az a katona, aki bűncselekményt követ el, megsérti, vagy veszélyezteti a rendfokozatának tekintélyét is. Az elkövető bűncselekménye elbírálásakor erre mindenképpen tekintettel kell lenni, és ennek megfelelően kell dönteni a tekintetben, hogy szükséges-e alkalmazni vele szemben katonai mellékbüntetést is. Erre nyilvánvalóan csak akkor kerülhet sor, ha a katonai bíróság közügyektől eltiltást nem alkalmazott, mert ez utóbbi jogintézmény már eleve magában foglalja a legsúlyosabb katonai mellékbüntetést, a rendfokozat elvesztését is. A katonai mellékbüntetések közül a lefokozás, valamint a szolgálati viszony megszüntetése,.kihatásukban olyan súlyúak, hogy más büntetéssel is felérnek, ezért ezek alkalmanként önállóan is alkalmazhatók. A lefokozás a legsúlyosabb katonai mellékbüntetés. Alkalmazására akkor kerül sor, ha a katona által elkövetett bűncselekmény jellege és súlya olyan, mint ami az elkövetőt méltatlanná teszi a rendfokozat további viselésére. Mindig szem előtt kell azonban tartani azt, hogy a Btk. 54. -ában foglaltak alapján közügyektől eltiltás alkalmazása esetén a lefokozást nem kell külön kimondani. Amint arra már utaltunk, a Büntető Törvénykönyv a szolgálati viszony megszüntetését alapvetően új jogintézményként szabályozza. Csak hívatásos vagy továbbszolgáló állományú katona esetén fordulhat elő az, hogy az elkövetett bűncselekmény jellege nem teszi lehetővé a katonának a szolgálatban való további megtartását. Ilyenkor lefokozás helyett a szolgálati viszony megszüntetése alkalmazható mellékbüntetésként, vagy önállóan, főbüntetés helyett. Éppen a differenciált ítélkezés érdekében mindenképpen különbséget kell tenni tartalom és jelleg tekintetében a lefokozás és a szolgálati viszony megszüntetése között. Az alapvető különbségtétel abból adódik, hogy a szolgálati viszony megszüntetése alkalmazásával, az elkö-

vető tartalékos rendfokozata megmarad, és így később szükség esetén többek között esetleges tartalékos katonai szolgálat teljesítésének idején a tanult katonai ismeretek maradéktalanul hasznosíthatók. A két jogintézmény különbözőségéből és részben. eltérő jellegéből adódik, akár mellékbüntetésként, vagy pedig önállóan, főbüntetés helyett történő alkalmazhatóságuk köre. Természetesen az általános rendelkezésekben, azaz a Btk. 88. -ában foglaltak idevonatkozóan is irányadóak, tehát a lefokozás és a szolgálati viszony megszüntetése katonai mellékbüntetések főbüntetés helyett, önálló büntetésként kivételesen akkor alkalmazhatók, ha a bűncselekmény büntetési tétele 2 (kettő) évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb és a büntetés célja így is elérhető. Változatlanul irányadó ugyanezen törvényhelyben foglalt azon szabály is, miszerint önálló büntetésként csak egy mellékbüntetést lehet alkalmazni. A Büntető Törvénykönyv 70. (1) bekezdése intézkedésként szabályozza a megrovást, próbára bocsátását, kényszergyógykezelést, alkoholisták kényszergyógyítását, elkobzást, szigorított őrizetet és a pártfogó felügyeletet. A Btk. 70. (2) bekezdésében foglaltak szerint a megrovás, a próbára bocsátás és a kényszergyógykezelés önállóan, büntetés helyett, míg az alkoholisták kényszergyógyítása és az elkobzás önállóan és büntetés mellett is alkalmazhatók. A Btk. 70. (2) bekezdése a fentieken túl utal arra, hogy az intézkedési nemként megjelölt szigorított őrizet, valamint pártfogó felügyelet büntetés, illetve intézkedés mellett alkalmazhatók. A megrovás nevelő jellegű intézkedés. A bűncselekmény elkövetőjének büntetőjogi felelősségre vonását jelenti materiális joghátrány nélkül. E jogintézmény legfontosabb célja az, hogy az elkövetőt törvénytisztelő magatartásra nevelje. Az intézkedésnek ezen jellegét az elnevezése is kifejezésre juttatja. A Btk. 71. (1) bekezdése a megrovás alkalmazásának kötelező, míg a (2) bekezdés a hatóság mérlegelésétől függő eseteit szabályozza. A bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító személyt akkor kell megrovásban részesíteni, ha a cselekmény társadalomra való veszélyességének csekély fokára tekintettel nem büntethető, illetve a társadalomra való veszélyesség csekéllyé válása miatt a büntethetősége megszűnt. Ezekben- az esetekben a törvényalkotó szerint a legenyhébb büntetés kiszabása i-s szükségtelen. Minthogy azonban az elkövető bűncselekmény törvényi tényállását valósította meg, az erkölcsi elítélést és rosszallást kifejező, figyelmeztető jellegű megrovás az újabb bűncselekmény elkövetésétől való visszatartása érdekében indokolt. Amennyiben viszont az elkövető azért nem büntethető, mert a cselekmény társadalomra veszélyessége megszűnt, a megrovás kötelezővé tétele már nem szükséges, tehát a hatóság mérlegelésétől kell függővé tenni, hogy az adott esetben indokoltnak látja-e' az intézkedés alkalmazását. A törvényben meghatározott azon egyéb okok, amelyek a büntethetőséget megszüntetik, eltérő jellegűek. Ilyenkor tehát nem lenne helyes minden

esetben kötelezően előírni az elkövető megrovásban történő részesítését. Vannak viszont olyan esetek, amikor az elkövetett, de nem büntethető bűncselekmény miatt, és újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése érdekében mindenképpen indokolt a megrovás alkalmazása. Ennek következtében a jogalkotó e körben is a hatóság, illetve bíróság mérlegelésétől függően ad lehetőséget a megrovás alkalmazására. A megrovás tartalma egyrészt a társadalmi rosszallás, vagyis annak a kifejezésre juttatása, hogy az eljáró hatóság a vádlott cselekményét károsnak tartja, és egyben rámutat a személyes felelősségére, másrészt pedig adott esetben a bíróság felhívása a vádlott felé, hogy a jövőben tartózkodjék az ismételt bűnelkövetéstől. Végül összegezésként a megrovás alkalmazásának alapja az, hogy az elkövető bűncselekményt valósított meg, vagyis a megrovás előfeltétele a büntetőjogi felelősség megállapítása. Meg kell jegyezni, hogy éppen a büntető eljárás hatékonysága érdekében azonban indokolt, hogy megrovást ne csak a bíróság, hanem többek között nyomozás megszüntetése kapcsán az eljáró nyomozó hatóság és az ügyész is alkalmazhasson. Ezért rendelkezik a Btk. 71. (3) bekezdése szélesebb értelemben általában hatóságról. A megrovás jogintézményének jelentősége van a katonai büntető eljárásban is. A fegyveres erők és a fegyveres testületek alapvető szabályzatai a szolgálati rend és a fegyelem ellen vétőkkel szemben fegyelmi fele-' lősségre vonást helyeznek kilátásba. Fenyítésként különböző fenyítési nemek alkalmazhatók a katonákkal szemben. Ezek között vannak olyanok is, amelyek a büntető eljárás eredményeként bűncselekmény miatt is kiszabhatók. Ezen egybeesés az egyik indoka annak, hogy katonával szemben büntetés helyett fegyelmi fenyítés is alkalmazható. A bűncselekmény fegyelmi jogkörben történő elbírálását a Btk. 125. -a szabályozza, amely szerint katonával szemben vétség miatt, büntetés helyett fegyelmi fenyítés alkalmazható, ha a büntetés célja ezáltal is elérhető. E körben átfogó szabályozást a Btké. 18. -a jelenti azzal, hogy katonával szemben megrovás (Btk. 71. ) helyett fegyelmi fenyítés alkalmazhatóságát biztosítja. A katonák által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban is vizsgálni kell a cselekmény társadalomra veszélyességének a konkrét mértékét. Ennek során felmerülhet, hogy az elkövető büntetőjogi felelősségre vonásának akadálya van, mert a cselekmény társadalomra veszélyessége csekély, illetőleg elenyészett. Ezekben az esetekben az eljárás megszüntetésével egyidejűleg a megrovással kapcsolatos és a Btk. 71. -ában szabályozott rendelkezések katonák esetében is alkalmazhatók. Emellett további differenciálásra ad lehetőséget a már hivatkozott azon törvényhelyi rendelkezés, hogy katonával szemben kisebb mérvű társadalomra veszélyesség esetén, büntetés helyett fegyelmi fenyítés is alkalmazható. A fegyelmi büntetés helyett fegyelmi fenyítés is alkalmazható. A bűncselekmény fefenyítés alkalmazására olyankor kerül sor, amikor a konkrét társadalomra

veszélyesség a Btk. 28. és 36. -ában írt mértéket valamelyest meghaladja, illetőleg olyan fokú, hogy fegyelmi fenyítés kiszabása is elegendő. A fentiekből adódik, hogy bűncselekmény elbírálása során a fegyelmi fenyítés kizárólag és büntetés helyett alkalmazható. A katonai szolgálati viszonyok velejárója az olyan egymásba fonódó felelősség-rendszer, amelyben a jogsértő magatartás konkrét társadalomra való veszélyessége alapján, a büntetési célok elérhetők fenyítéssel, büntetés helyett alkalmazott fenyítéssel, illetőleg intézkedéssel, vagy büntetéssel. Különösen a katonai bűncselekmények esetében fordul elő, hogy azonos, vagy hasonló elkövetési magatartások jelentősen eltérő következményekre vezetnek. A már hivatkozott eltéréseknek olyan jelentősége van, hogy katonai vétség miatt a jelenlegi szabályozás mellett büntetés csak akkor szabható ki, ha az illetékes parancsnok feljelentést tesz. Lényeges körülmény az, hogy a Büntető Törvénykönyv a büntetést helyettesítő fegyelmi fenyítés lehetőségét csupán vétségek esetére korlátozza. Mindezek után, felmerül a kérdés, hogy azon esetekben, amikor a vád tárgyává tett cselekmény bűntett, lehetőség van-e arra, hogy az eljáró katonai bíróság a büntető eljárás megszüntetése mellett, megrovás alkalmazása helyett, a bűnügyi iratokat a fegyelmi eljárásra illetékes parancsnoknak megküldje. Erre a korábbi gyakorlathoz hasonlóan, jelenleg is lehetőség van. Nevezetesen a Büntető törvénykönyv hatályba lépéséről szóló 1979. évi 5. számú tvr. 18. -a arcként rendelkezik, hogy katonával szemben megrovás (Btk. 71. ) helyett fegyelmi fenyítés alkalmazható. E megoldás el járás jogilag is rendezett. Ugyanis a Be. 342/A. (2) bekezdése arra utal, hogy az eljárásra a Be. 342. (2) (4) bekezdésében meghatározott rendelkezések az irányadók, ha a Btk. 125. -án, illetve a Btké. 18. -án alapuló fegyelmi fenyítés lehetősége a katonai ügyész, illetve a katonai bíróság előtti eljárásban merül fel. Nagyon lényeges új jogintézmény a próbára bocsátás, amelyet a hatályos Büntető Törvénykönyv 72. és 73. -a szabályoz. A próbára bocsátás célja tulajdonképpen nem tér el a büntetéstől. Ezt azonban a próbára bocsátás nem közvetlen hátrány okozásával, hanem a hátránnyal való fenyegetéssel és adott esetben azzal is szolgálja, hogy a büntetőjogi hátrány elmaradását magatartási szabályok megtartásától teszi függővé. A próbára bocsátás tehát a feltételes elítélésnek az a változata, amikor a bíróság megállapítja ugyan az elkövető büntetőjogi felelősségét, de nem szab ki büntetést, hanem a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztja. A próbára bocsátásnak két törvényi feltétele van. Alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az elkövető által megvalósított bűncselekményre a Btk. Különös Része szerint kiszabható büntetés két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb. Az ezt meghaladó büntetéssel fenyegetett bűncselekmények absztrakt súlya és társadalomra veszélyessége ugyanis olyan fokú, hogy a próbára bocsátás lehetősége nem szolgálná kellően a társadalom vé-

delmét. Á próbára bocsátás másik feltétele az, hogy az adott esetben alaposan feltehető legyen, miszerint a büntetés célja ennek az intézkedésnek az alkalmazásával is elérhető. Az intézkedés jellegéből következik, hogy a próbára bocsátás jogintézményét csupán a bíróság alkalmazhatja. A próbára bocsátás nem tekinthető megfelelő büntetőjogi eszköznek, ha az elkövető visszaeső, ezen indokból a törvényi szabályozás visszaeső tekintetében a próbára bocsátást kizárja. A próbaidő tartama egy évtől három évig terjedhet. Egy évnél rövidebb próbaidő általában nem elegendő annak bebizonyításához, hogy a bűncselekmény elkövetése alkalomszerű, és az elkövető életmódjától idegen magatartás volt, viszont a három éven túli próbaidő aránytalanul súlyos jogkövetkezményt jelentene, és az esetleg kiszabásra kerülő büntetés céljával sem lenne összhangban. Tehát ezeken a határokon belül az eljáró bíróság határozza meg, éspedig években, a próbaidő tartamát. E mód lehetőséget ad az egyéniesítésre. A próbára bocsátás intézménye sorállományú katonák esetén a következő rendelkezéssel nyert kiegészítést. Nevezetesen a Btk. 135. -ában foglaltak szerint a sorállományú katona próbára bocsátása esetén a próba- j idő a szolgálati viszony megszűnéséig tarthat, legrövidebb tartama hat hónap. Sorállományú katona esetében azonban a szolgálati viszony időtartamára figyelemmel, el kell tekinteni attól, hogy a próbaidő tartamát években határozzák meg. Mindent tekintetbe véve, az látszik célszerűnek, ha a sorállományú katona esetén a próbára bocsátás a szolgálati viszony Í megszűnéséig tart. Figyelemmel azonban arra, hogy bármilyen rövid idő ' nem lenne elegendő annak megítélésére, hogy a büntetés elérte-e a célját, a próbaidő hat hónapnál nem lehet kevesebb. E körben a Legfelsőbb Bíró- ; ság Katonai Kollégiuma a 11. számú állásfoglalását tette közzé a Bírósági ' Határozatokban. Az abban foglaltak szerint sorkatona próbára bocsátása esetén a próbaidő a sorkatonai szolgálati viszony megszűnéséig tart, erről az ítéletben kell rendelkezni. Ha a próbára bocsátott sorkatona szolgálati vi- j szonya akár a jogerős ítélet meghozatalától számított hat hónapon belül ; is megszűnik, ez büntethetőséget megszüntető körülmény. A katonai bíróság nem bocsáthatja azonban próbára azt a sorkatonát, akinek a hátra- ; levő szolgálati ideje a hat hónapot nem haladja meg. A próbára bocsátás célját elősegítheti, ha magatartási szabályokkal és az elkövető magatartásának ellenőrzésével jár együtt. E célt szolgálja a próbára bocsátott esetleges pártfogó felügyelet alá történő helyezése. Ennek kötelezővé tétele nem lett volna célszerű, mert vannak olyan esetek, ahol a pártfogó felügyelet alá helyezés szükségtelen. Éppen ezért indokolt, hogy a Büntető Törvénykönyv csupán lehetőséget nyújt próbára bocsátás mellett a pártfogó felügyelet elrendelésére. A bíróság ez utóbbi jogintézményt akkor alkalmazza tehát, ha úgy látja, hogy az újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése érdekében szükséges. Erre a bíróság elsősorban az elkövető személyiségéből és addigi életmódjából következtethet.

Á próbára bocsátás jogintézményének kűíönös jelentősége lehet á katonai büntető eljárás területén az esetben, amikor a katonai bíróság sorállományú elkövetőkkel szemben folytat eljárást. A jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei szerint azzal az első bűntényessel szemben, akinek a magatartása korábban nem esett kifogás alá, amennyiben a bűncselekmény súlya és a bűnösség foka is csekély, ha bírósági eljárás szükséges, általában megfelelő súlyú pénzfőbüntetést, javító-nevelő munkát, vagy olyan szabadságvesztést kell kiszabni, amelynek a végrehajtását próbidőre felfüggesztik. A jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei hatályba lépésének idején a próbára bocsátás ezen jogintézménye még nem nyert jogszabályba iktatást. A próbára bocsátás alkalmazhatóságának a megvizsgálásakor figyelemmel kell lenni arra a körülményre, hogy sorállományú bűnelkövetőkkel szemben, ha a vádlott a bűncselekmény elbírálásakor még sorkatonai szolgálatot teljesít, javító-nevelő munka büntetés nem alkalmazható. Emellett sorállományú katonával szemben, tekintettel arra, hogy igen alacsony összegű havi zsoldilletménnyel rendelkezik, és az esetek túlnyomó többségében jelentős vagyona nincs, korlátozottabb a pénzfőbüntetés kiszabásának lehetősége. Mindezek mellett a sorkatonai szolgálatot teljesítők számos esetben valósítanak meg olyan kisebb jelentőségű vétségeket, amelyeknek a társadalomra veszélyessége és tárgyi súlya csekélyebb. Nem egy esetben az egyébként kifogástalan életvezetésű és több dicsérettel rendelkező sorkatonák követnek el alkalmi jelleggel katonai vétséget. Ilyen első bűntényes elkövetőkről lévén szó, szabadságvesztés büntetés kiszabása nem indokolt. Ilyenkor az eljáró katonai bíróságok a Btk. 72. (1) bekezdésében foglaltak alapján, figyelemmel a Btk. 135. -ára, az elkövetőt próbára bocsáthatják, azaz a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatják, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető. A próbára bocsátás jogintézmény, valamint annak ily módon történő alkalmazhatósága mindenképpen arányban áll a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiben foglaltakkal. Ennek azért is jelentősége van, mert a szocialista büntetőjog humánumából adódóan az elkövető a próbára bocsátással lehetőséget kap arra, hogy a magatartását alapvetően megváltoztassa. Az is lényeges, hogy a próbára bocsátásnak a bűnismétléstől visszatartó jellege is van, hiszen a próbára bocsátást meg kell szüntetni és büntetést kell kiszabni, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt elítélik. Azt is mondhatni, hogy próbára bocsátást követően a további felelősség súlya túlnyomó többségében az eljárás alá vont személyre helyeződik, vagy pártfogó felügyelet alá helyezés esetén részben a pártfogóra, másrészt a pártfogói felügyelet hatékonyságát elősegítő kisebb katonai közösségre. A katonai büntető eljárás területén hivatásos állományú bűnelkövetővel szemben ha annak általános törvényi feltételei is fennállnak,

szintén alkalmazható a próbára bocsátás jogintézménye. Á hivatásos állományú katonák nem egy esetben valósítanak meg olyan, akár katonai, vagy pedig nem katonai bűncselekményeket, amelyek vétségeknek minősülnek, és amelyek társadalomra veszélyessége, valamint tárgyi súlya csekélyebb. Jóllehet ilyen esetekben a bűncselekmények parancsnoki jogkörben történő elbírálása a bűnözés elleni küzdelem céljait hatékonyan nem szolgálja, és ily módon maradéktalanul a büntetési célok sem juttathatók érvényre, azonban még a szabadságvesztés büntetés kiszabása sem indokolt. Tekintettel az elkövető első bűntényes voltára, rendezett életvitelére, és a szolgálati kötelezettségek maradéktalan teljesítésére, a katonai bíróság e behatárolt esetekben a büntetés kiszabását próbaidőre ugyancsak elhalaszthatja, ha alaposan feltehető az, hogy a büntetés célja így is elér-' hető. Az említett és vázolt kereteken belül különösen fontos jelentősége lehet a próbára bocsátás jogintézményének, ha az egyébként kifogástalan és rendezett' előéletű hivatásos katona eseti jelleggel speciális katonái vétséget valósít meg. Amint arra már utaltunk, a Büntető Törvénykönyv a pártfogó felügyeletet, mint jogintézményt, önállóan szabályozza, és az alkalmazhatóságának körét jelentősen kiszélesítette. A Btk. 82., (1) bekezdésében foglaltak szerint pártfogó felügyelet elrendelésének akkor van helye, ha a feltételes szabadság, illetve a próbaidő eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése szükséges. Ideiglenes elbocsátás esetén a pártfogó felügyeletet el kell rendelni. A pártfogó felügyelet a bűncselekményt elkövetők ellenőrzését, irányítását, a társadalomba történő beilleszkedésük segítését és támogatását szolgáló intézkedés. A hatályos Büntető Törvénykönyv nem ad lehetőséget a pártfogó felügyelet önálló alkalmazására, hanem csak más jogintézményhez kapcsolódva lehet, vagy kell azt elrendelni. A bíróság pártfogó felügyelet alá helyezheti azt, akit feltételes szabadságra bocsátott (Btk. 48. (3) bekezdés), akit próbára bocsátott (Btk. 72. (4) bekezdés), és akinél a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette (Btk. 89. (6) bekezdés). Kötelező a pártfogó felügyelet a szigorított őrizetből történő ideiglenes elbocsátás esetén (Btk. 79. (2) bekezdés). A Büntető Törvénykönyvnek a fiatálkorúakra vonatkozó rendelkezései a pártfogó felügyeletet a fentiektől részben eltérően szabályozzák. Nevezetesen a Btk. 119. -ában foglaltak szerint a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, a próbára bocsátott, a feltételes szabadságra bocsátott, és a javító intézetből ideiglenesen elbocsátott fiatalkorú mindenkor pártfogó felügyelet alatt áll. A fiatalkorúaknál tehát a pártfogó felügyelet ilyenkor nem csak lehetőség, hanem annak elrendelése kötelező. A fentieken kívül pártfogó felügyeletnek lehet még helye a szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozása körében is. Ennek szabályozása azonban nem á Büntető Törvény hatáskörébe tartozik. Az ide-

Vonatkozó részletes szabályokat a 7/1979. (Ví. 29.) IM. számú rendelet, vá j lamint a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. számú tvr. tartalmazza. A pártfogolt alapvető kötelezettségei azonosak, bármilyen címen helyezték is pártfogó felügyelet alá. E kötelezettségeket a Btk. 82. (2) bekezdése tartalmazza. A pártfogolt legfontosabb kötelezettsége az, hogy a számára előírt magatartási szabályokat betartsa. Általában szükséges, hogy az eljáró bíróság a pártfogolt személyiségét, családi körülményeit és egészségi állapotát figyelembe véve, külön magatartási szabályokat állapítson meg. A pártfogoltnak a bírósági határozatban előírt magatartási szabályokat maradéktalanul be kell tartani. A pártfogó felügyelet csak akkor lehet eredményes, ha a pártfogó munkáját a pártfogolt is segíti. E téren a legfontosabb követelmény az, hogy a pártfogó felügyelet alá helyezett a pártfogóval rendszeres kapcsolatot tartson, és megadja részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosításokat. Ezt természetesen jogi kötelezettséggel is biztosítani kell, mert enélkül a pártfogó felügyelet alá helyezett személy közreműködése nem lenne kikényszeríthető és a pártfogó felügyelet meghiúsulhatna. A Btk. 82. (3) bekezdése csak azokat a legfontosabb szempontokat emeli ki, amelyek a kötelezettségek és tilalmak meghatározásánál irányt mutatnak a részletes szabályozás, illetőleg a bíróság számára. Az nem kizárt tehát, hogy akár külön jogszabály, akár pedig a bíróság más jellegű magatartási szabályt állapítson meg, amely ugyancsak az említett célt szolgálja. A 7/1979. (VI. 29.) IM. számú rendelet a pártfogó felügyelet végrehajtásának és az elítéltek utógondozásának részletes szabályairól szól. Arra már utaltunk, hogy jellegére figyelemmel, az eljáró bíróságok a pártfogó felügyeletet más jogintézményhez kapcsolódva rendelhetik vagy rendelik el. A pártfogó felügyelet jellegéből adódóan merült fel annak a lehetősége, hogy elrendelése előbb-utóbb, ha nem is széles körben, de a katonai büntető eljárás területén is meghonosodik. Éppen ezért külön jogszabály keretében szükségessé vált a pártfogó felügyelet végrehajtásának szabályozása. Ez realizálódott a honvédelmi miniszter és az igazságügyminiszter 1/1979. (VIII. 25.) HM IM. számú együttes rendeletében, amely a katonák szabadságvesztésének, előzetes letartóztatásának és pártfogó felügyeletének végrehajtásáról szól. Az együttes rendelet 59. (1) bekezdésében foglaltak szerint a katona pártfogó felügyeletét az állományilletékes parancsnok az általa megbízott pártfogó útján, a katonai bíróság rendelkezése alapján, hajtja végre. Az 59. (2) bekezdése utal arra, hogy pártfogó felügyelet ellátására általában hivatásos, kivételesen pedig továbbszolgáló, vagy tisztes rendfokozatú sorállományú katona bízható meg. Az együttes rendelet 60. -a a pártfogó és a pártfogó felügyelet alá helyezett kötelezettségeit, valamint a pártfogó jogait taglalja. Bár az együttes rendelet szabályai szerint a katona pártfogó felügyeletét az állományilletékes pa- 2 17

rancsnok az általa megbízott pártfogó útján hajtja végre, mégis e körben döntő jelentőséggel bír mindenképpen a katonai közösségek nevelő ereje. Befejezésül arra kell rámutatnunk, hogy a jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei egyaránt irányadóak a katonai és nem katonai bíróságok büntetőjogi ítélkezése terén. A bírósági statisztikákat alapul véve, rögzíthetők olyan megállapítások, hogy a katonai bíróságok büntetéskiszabási gyakorlata még elsőként a szabadságvesztés büntetések alkalmazása felé irányul. Ez részben magyarázható azzal, hogy a katonai bíróságok áltál elbírált büntető ügyek egy részénél a vád tárgyává tett cselekvőségeket olyan speciális katonai bűncselekmények képezik, amelyek miatt a katonai bíróságok a tartósan követett gyakorlat szerint szabadságvesztés büntetést szabnak ki. Ugyanakkor annak a kívánalomnak is eleget kell tennünk, hogy ahol az eltérés nem indokolt, a katonai bíróságok gyakorlatát és ítélkezését közelítsük a nem katonai bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatához. A Büntető Törvénykönyv a hivatkozott új jogintézmények bevezetésével a katonai bíróságok részére is nagymérvű differenciált lehetőséget nyúj t., Az új jogintézmények alkalmazhatóságának a tükrében is egyre inkább kívánalom az, hogy a nem katonai bűncselekmények elbírálása során csak ott mutatkozhat eltérés a katonai és nem katonai bíróságok ítélkezése között, ahol azt a katonai specialitások indokolttá teszik. Éppen ezért a katonai bíróságok figyelmének ki kell terjednie a fokozottabb differenciálás követelményére és az új jogintézmények alkalmazásának lehetőségeire.

Néhány gondolat a katonákra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati problémákról, Irta: Dr. Kovács Tamás őrgy. A Btk. alapján immár három éve folyó gyakorlat igazolta, hogy a jogalkotó a büntető jogpolitikai igényeknek alapvetően megfelelő, modern törvényt alkotott. Nem rontja e megítélés értékét annak megállapítása sem, hogy a jogalkalmazási gyakorlatban a törvény egyes hiányosságai is felszínre kerültek. A tanulmány néhány ilyen jellegű problémát kíván felvázolni, nem korlátozva a kérdést a büntető anyagi jog területére, mivel a jogalkalmazás gyakorlatában azok egy része a büntető eljárás szakához is, de a bűncselekmények fegyelmi elbírálásának lehetősége miatt még a katonai fegyelmi eljáráshoz is kapcsolódik. \ * * * 1. A tényleges gyakorlati problémák tárgyalása előtt szükségesnek látszik felhívni a figyelmet a jogszabály-változásból adódó néhány olyan kérdésre, amelynek megoldását a helyesen alakuló joggyakorlat biztosíthatja. a) A Btk. 123. és 124. -ai speciális büntethetőségi akadályokról rendelkeznek, jórészt a korábbi tv. 104. és 105. -aival egyezően. (Lényeges változás azonban az, hogy a Btk. anyagi jogszabályba iktatta az eddig eljárási jogszabályban megfogalmazott büntethetőségi akadályt, azt ugyanis, hogy katonai vétség miatt az elkövető az illetékes parancsnok feljelentése hiányában nem büntethető.) Bár az új törvény is a mérsékelt engedelmesség" elvét követi, a Btk. 123. (1) bekezdése mégis szakít a régi törvény azon megoldásával, amely szerint a parancsra elkövetett bűncselekmény tettesének büntetése ha tudta, hogy bűncselekményt követ el korlátlanul enyhíthető volt. A gyakorlatban bizonyára ritkán okoz majd gondot ez a változás, de a kérdés jelentőségét ez lényegében nem érintheti. A miniszteri indokolás nem okolja meg ezt a megoldást, ugyanis csak arról szól, hogy ilyen esetben a szolgálati előírások a parancs végrehajtásának megtagadására adnak le-

hetoséget, s ezért a büntetlenség biztosítása indokolatlan lenne". 1 Ezzel egyetértve éppen az elkövető függő helyzete miatt a korlátlan enyhítés biztosítását (ami nem a büntetlenség biztosítása) mégis szerencsésebbnek tartottuk volna, de minthogy erre a hatályos jog nem ad lehetőséget, esetleges ilyen bűnügyekben véleményünk szerint az enyhítő szakasz kimerítő alkalmazásának lehet helye, sőt általában célszerű lehet intézkedés (megrovás, próbára bocsátás) alkalmazása is. Nem változott ugyan a törvény azon rendelkezése, amely szerint a parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó tettesként felel, de továbbra is megoszlanak a vélemények arról, hogy ilyen esetben közvetett tettességről van-e szó. A bűnös parancsot adó személy tettességének jellege egyértelmű akkor, amikor az alárendelt nem ismeri fel a parancs bűnös voltát; ez esetben az elöljáró nyilvánvalóan közvetett tettes. Más a helyzet azonban akkor, amikor az elöljáró parancsának bűnös voltát felismerő alárendelt hajtja végre a bűnös cselekményt. A közvetett tettességet ugyanis éppen az a körülmény választja el minden más elkövetési alakzattól, hogy a felhasznált személy nem vonható azért a cselekményéért büntetőjogi felelősségre, amelyet vele a közvetett tettes elkövettetett". 2 A tárgyalt esetben azonban éppen a végrehajtó felhasznált személy" volta hiányzik, és büntethető is. Ügy véljük, hogy egyetérthetünk Losonczy véleményével, aki szerint ez nem közvetett tettesség, hanem más elkövetői alakzat fogalma alá nem vonható, extraszisztematikus helyzetű társas elkövetői mód". 3 A Btk. 124. -a a régi tv. 105. -ával mindenben azonos módon fogalmazza meg az elévülés jellegű, speciális büntethetőséget megszüntető okot, de a miniszteri indoklás itt is vet fel gondokat. A miniszteri indoklás szerint megszűnik a katonai vétség tekintetében a tettes szolgálati viszonya megszűntétől számított 1 év elteltével a felbújtó, valamint a bűnsegéd büntethetősége is, függetlénül attól, hogy katona-e vagy sem, fennáll-e a szolgálati viszonya vagy sem, mert a tettes büntethetőségének megszűnése után méltánytalan lenne a részesekkel szembeni eljárás." 4 Nyitott maradt azonban az a kérdés, i hogy ha ez a megszüntető ok a társtettesek egyikére vonatkozóan bekövetkezik, felelősségre vonhatók-e más társtettesek, akikkel szemben ez az ok még nem következet^ be. 1 Indoklás a Büntető Törvénykönyv javaslatához (Magyar Közlöny 1978. évi 92. szám 1161. oldal). 2 Dr. Losonczy István: A tettesség és részesség a büntetőjog rendszerében" (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1966. 131. oldal.) 3 Dr. Losonczy István: A tettesség és részesség a büntetőjog rendszerében" (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1966. 131. oldal.) 4 Indoklás a Büntető Törvénykönyv javaslatához (Magyar Közlöny 1978. évi 92. szám 1161. oldal).

b) A próbára bocsátással kapcsolatban a 135. -ban írt korlátozás kizárja' ezen intézkedés alkalmazását, -ha az elkövető sorállományú katona leszereléséig 6 hónapnál rövidebb idő van hátra. Méltánytalannak tűnik, hogy valaki azért legyen elzárva a kedvezőbb elbánástól, mert fontos állampolgári kötelessége ; a katonai szolgálat. túlnyomó részét telj esi-' tette, amikor tehát a katonai szolgálat példás teljesítéséből adódó enyhítő i körülmények már szóbajöhetnének. \ A Btk. 135. -a sem, de a büntetések és> intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. Tvr. sem ad egyébként más megoldást arra. azi esetre, ha a próbára bocsátott katona szolgálati viszonya 6 hónap eltelte előtt megszűnt, bár ez a próbára bocsátáskor nem volt előre várható. Nyilvánvaló, hogy ez a körülmény nem vonhatja maga után a próbára bocsátás megi szüntetését. Ha pedig ez ilyen esetben így van, akkor eleve és általában is szükségtelen a kifogásolt megszorítás. A' pártfogó felügyelet tekintetében a bv. tvr. 104. (3) bekezdése ilyen szellemben rendelkezik, amikor kimondja, hogy a pártfogó felügyelet alá helyezett katona szolgálati viszonyának megszűnése után a pártfogó fel- ügyelet végrehajtása az általános szabályok szerint folytatódik. \ c) A Btk.-nak az ismételt bűnelkövetés elleni hatékonyabb küzdelem j céljából bevezetett újításai szemszögéből vizsgálva véleményem szerint jogi hézag keletkezett a különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű" j: bűncselekmények körének meghatározásakor. Mint ismert, a Btk. különös része csak két helyütt [Btk. 166. (5) bekezdés, illetve 333. (4) pont] ren-! delkezik arról, hogy egymás tekintetében mely bűncselekmények tekintendők hasonló jellegű"-nek. Ezen túlmenően e jellegbe sorolást a törvény a gyakorlatra bízza. A Legfelsőbb Bíróság 14. számú Irányelve álláspontom szerint a kérdést a katonai szolgálat elől engedély nélküli külföldre távo- ' zással, tartósan külföldön maradással elkövetett kibúvás [Btk. 335. (2) ; bek. b) pont] és a külföldre szökés [Btk. 343. (3) bek.] bűntette vonatkozásában nem oldotta meg. d) A Btk. 217. (7) bekezdése a privilegizált eset kivételével mellékbüntetésként vagyonelkobzás és kitiltás alkalmazását is lehetővé í teszi. ' ' A Btk. 335. (2) bekezdés b) pontjába felvett kibúvás a katonai szolj gálát alól és a Btk. 343. (3), illetve (4) bekezdése szerint külföldre szökés mint összetett tényállás magában foglalja a tiltott határátlépést, mégis a törvény rendelkezése hiányában az előbbi bűncselekmény miatt szóba j sem jöhet az említett két mellékbüntetés. 2. A gyakorlatban a legtöbb problémát a Btk. 123. (3) bekezdésének, i illetve az erre épülő eljárásjogi azobályoknak az értelmezése okozta. Az nem lehet vitás, hogy katonai vétség elkövetője parancsnoki felj jelentés hiányában nem büntethető. Annál inkább vitatott az, hogy kit ért- S sünk az illetékes parancsnok" alatt, illetve, hogy az egyébként illetékes

parancsnok döntésével szemben más a feljelentést megteheti-e. A kérdés úgy is megfogalmazható, hogy az illetékes parancsnok elöljárója (ha maga is illetékes parancsnok) pótolhatja-e vagy megteheti-e a feljelentést. ; A törvény miniszteri indokolása szerint a feljelentést senki más nem pótolhatja. Ha ezt szószerint értelmezhetnénk, oktalan lenne a vita. A bűn-, ügyek parancsnoki nyomozásáról szóló jogszabályok azonban az ellenkező felfogásra adnak alapot. Az 55/1979. (HK. 24.) HM. Utasítás 22. (2) bekezdése (de ugyanígy a vonatkozó HM. Utasítás 24. -a is) úgy is érthető, hogy az illetékes parancsnok döntését az elöljáró parancsnok e tekintetben megváltoztathatja. Mindkét szövegben a vagy" szócska értelmezése a lényeges, mért ezt lehet úgy is érteni, hogy az illetékes parancsnok elöljáró parancsnoka csak akkor jogosult a feljelentés megtételére, ha az illetékes parancsnok még nem nyilatkozott. Ellene szól azonban az ilyen értelmezésnek a hivatkozott HM. Utasítás 26. (3) bekezdése, amely szerint Katonai vétség miatt folytatott parancsnoki eljárásban hozott döntés vagy a fenyítés kiszabásáról, a nyomozás megtagadásáról, illetve megszüntetéséről szóló határozat megváltoztatásának szükségessége esetén a katonai ügyész az illetékes magasabb beosztású parancsnokhoz tesz javaslatot". E rendelkezésből az következik, hogy a parancsnoki döntés igenis megváltoztatható, azaz a fegyelmi elbírálással vagy a nyomozás megszüntetésével kifejezésre juttatott feljelentés-megtagadás korrigálható. Egyébként a vagy" szócska ilyen értelmezésére indít az a tény is, hogy a 7/1979. Legf. Ü. Utasítás 81. (3) bekezdése úgy szól, hogy: A katonai vétség miatt a feljelentés megtételére [Btk. 123. (3) bekezdés] jogosultnak az illetékes parancsnokot és annak elöljáró parancsnokát kell tekinteni". (Kiemelés tőlem K. T.) A 81. (4) bekezdés pedig már kifejezetten akként rendelkezik, hogy ha a katonai vétség miatti vádemeléshez szükséges feljelentést az illetékes parancsnok megtagadja, az erre vonatkozó nyilatkozatot az illetékes magasabbparancsnoktól kell beszerezni". Ez az álláspont 'fogalmazódott meg a Katonai Főügyészség által V. 210/1979. sz. alatt a Btk. és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazása során, felmerült problémák megoldására kiadott Állásfoglalás 8. pontjában is. A parancsnoki feljelentés hiánya csak a 123. (3) bekezdésében megfogalmazottak szerint büntethetőséget kizáró ok azaz feljelentés hiányá- ^ ban is büntethető a katonai vétség, ha a katona más bűncselekményt ; is elkövetett. E rendelkezéssel kapcsolatban az a kérdés merült fel, hogy a szóban forgó bűncselekmények közötti valamiféle összefüggés is követelmény-e. Ügy véljük, hogy a törvény szövegéből nem következik ilyen megszorítás, hanem csupán az a releváns, hogy a katonai vétséget és a más bűncselekményt együtt bírálják-e el. Nyitott kérdés azonban az, hogy res iudicata-t" eredményez-e az, ha ilyen esetben a parancsnok a büntetőel-, járás megindítása után, de befejezése előtt a katonai vétség miatt fenyí-