A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

Hasonló dokumentumok
A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 1-jei szenátusi ülésen hozott Határozatok

A MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok

A március 7-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 24-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 20-i szenátusi ülésen hozott. Határozatok

2016. évi határozatok kivonata

A március 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 27-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 471/3.1/2008. (II.27.) határozat: A Szenátus határozatában támogatta, hogy a három éves

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

Szolnoki Főiskola Audit Trail

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

Határozatok

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 4/2012. (V.29.)

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

Személyi előterjesztések rendje a Kodolányi János Egyetemen* Elfogadva a október 17-i szenátusi ülésen

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács február 2-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve

A BMF RKK január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 6/2014. (VI.02.)

2018. évi határozatok kivonata

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának december 14-én tartott üléséről

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum:

1/2009. (III. 17.) határozat

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának október 19-én tartott üléséről

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

Határozatok

T/4095. számú. törvényjavaslat. a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény módosításáról

Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól. 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése december 16.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Kari Tanács határozatai 2014

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

1/2015. (IV. 23.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Horváth László főiskolai tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

2016. január 28. 1/2016. sz. határozat: A Szenátus személyi kérdésben dönt. Szavazatok: 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina.

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

Határozatok

1/2008. (IV. 1.) határozat

INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

A BMF RKK évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft)

100. szám május 26. Tartalom

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

1/2015. (VI. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Rátky József egyetemi tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

2014. évi határozatok kivonata. 1094/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Közigazgatás-szervező BA szak indítása ügyében.

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának február 18-ai üléséről

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának november 28-ai üléséről

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában

A Kari Tanács határozatai 2013

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

E L Ő T E R J E S Z T É S

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

ÓBUDAI EGYETEM KÖZLÖNY

Képzési területenkénti követelményrendszer. a felsőfokú képzésben részt vevő együttműködő szervezetek részére

A Kari Tanács február 1-i elektronikus szavazása és a határozat

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

Átírás:

A 2016. január 13-i SZE 1481/3.1/2016.(I.13.) döntés: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési tervének aktualizálása a 2016-2020-as időszakra SZE: 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 2016. március 9-i SZE 1482/3.2/2016.(III.9.) határozat: SZE 1483/3.3/2016.(III.9.) határozat: A Szenátus elfogadta a Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterének adandó válaszokat. A válaszlevél szövege a határozat elválaszthatatlan részét képezi. SZE 1484/3.4/2016.(III.9.) határozat: A Turisztikai és Gazdaságtudományi Intézet, a Társadalom- és Bölcsészettudományi Intézet, és a Kreatív Iparágak Intézet által kezdeményezett mintatanterv módosítások elfogadása A módosítások átvezetésének határideje: 2016. március 18. A módosítások átvezetéséért és a mintatantervek intézményben szokásos módon történő nyilvánosságra hozataláért felelős: intézetigazgatók és képzési igazgató. SZE 1485/3.5/2016.(III.9.) határozat: Szándéknyilatkozat elfogadása a Közösségszervező BA szak szakindítási dokumentációjának összeállításáról A dokumentáció összeállításának határideje: 2016. május 31. A dokumentáció összeállításáért felelős: Dr. Mócz Dóra intézetigazgató SZE 1486/3.6/2016.(III.9.) határozat: Az Óvodapedagógus BA szak MAB által megfogalmazott javaslatok alapján történő átdolgozásáról szóló tájékoztató elfogadása SZE 1487/3.7/2016.(III.9.) határozat: Az Emberi erőforrás BA szak MAB által megfogalmazott javaslatok alapján történő átdolgozásáról szóló tájékoztató elfogadása

SZE 1488/3.8/2016.(III.9.) határozat: A Vállalkozásfejlesztés MA szak angol nyelven történő indításának kezdeményezése az Oktatási Hivatalnál SZE 1489/3.9/2016.(III.9.) határozat: Az Emberi erőforrások BA szak angol nyelven történő indításának kezdeményezése az Oktatási Hivatalnál SZE 1490/3.10/2016.(III.9.) határozat: Kutatásmenedzser szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának (angol és magyar) nyelven kezdeményezése az Oktatási Hivatalnál SZE 1491/3.11/2016.(III.9.) határozat: Kutatási program- és projektmenedzser szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának (angol és magyar nyelven) kezdeményezése az Oktatási Hivatalnál SZE 1492/3.12/2016.(III.9.) határozat: SZE 1493/3.14/2016.(III.9.) határozat: Dr. Petőcz András főiskolai tanárrá történő kinevezése SZE: 11 igen 0 nem 1 tartózkodás A 2016. május 2-ai SZE 1494/3.1/2016.(V.2.) határozat: SZE 1495/3.2/2016.(V.2.) határozat:

2016. május 11-i SZE 1496/3.2/2016.(V.11.) határozat: A Kodolányi János Főiskola 2015. évi egyszerűsített beszámolójának és közhasznúsági mellékletének elfogadása SZE 1497/3.3/2016.(V.11.) határozat: A Kodolányi János Főiskola 2016. évi költségvetésének elfogadása SZE 1498/3.4/2016.(V.11.) határozat: Számviteli politika módosítása SZE 1499/3.5/2016.(V.11.) határozat: Dél-Békés Jövőjéért Szövetségben történő részvétel támogatása SZE 1500/3.6/2016.(V.11.) határozat: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési irányai 2016-2020 SZE 1501/3.7/2016.(V.11.) határozat: A Kodolányi János Főiskola Alumni szabályzatának elfogadása SZE 1502/3.8/2016.(V.11.) határozat: A Turisztikai és Gazdaságtudományi Intézet, a Társadalom- és Bölcsészettudományi Intézet és a Kreatív Iparágak Intézet szakdolgozati szabályzatainak módosítása SZE 1503/3.9/2016.(V.11.) határozat: A Kodolányi János Főiskola iratkezelési szabályzatának módosítása

A 2016. május 18-i SZE 1504/3.1/2016.(V.18.) határozat: SZE 1505/3.2/2016.(V.18.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítása SZE 1506/3.3/2016.(V.18.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium 2015. évi gazdasági beszámolója SZE 1507/3.4/2016.(V.18.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium 2016. évi költségvetése SZE 1508/3.5/2016.(V.18.) határozat: Az Idős specifikus szolgáltatásszervezés szakirányú továbbképzési szak Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett levelező és távoktatási tagozaton Orosházán, Budapesten, Székesfehérváron történő indításának kezdeményezése SZE 1509/3.6/2016.(V.18.) határozat: Az Idős specifikus szolgáltatásszervezés szakirányú továbbképzési szak szakfelelősének módosítása, régi szakfelelős Dr. Széman Zsuzsanna helyett új szakfelelős Járainé dr. Bődi Györgyi SZE 1510/3.7/2016.(V.18.) határozat: A Munkahelyi mentor szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1511/3.8/2016.(V.18.) határozat: Kelet- és dél-kelet-európai turizmus szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1512/3.9/2016.(V.18.) határozat:

Közel-keleti turizmus szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1513/3.10/2016.(V.18.) határozat: Távol-keleti turizmus szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1514/3.11/2016.(V.18.) határozat: Minőség innováció menedzsment szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1515/3.12/2016.(V.18.) határozat: Közpénzügyek szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1516/3.13/2016.(V.18.) határozat: Alkalmazott táplálkozástudományi menedzser szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1517/3.14/2016.(V.18.) határozat: Média és kommunikáció design szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása SZE 1518/3.15/2016.(V.18.) határozat: Alkalmazott infokommunikáció szakirányú továbbképzési szak létesítése, nyilvántartásba vételének kezdeményezése, indítása levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron, a szakirányú továbbképzés mintatantervének elfogadása A 2016. június 1-jei SZE 1519/3.1/2016.(VI.1.) határozat: A Szenátus dicséretben részesítette Nagy Lili Jazz előadóművész szakos hallgatót, aki a Marosvásárhelyen 2016. május 8-12-e között megrendezett VIII. Nemzetközi Egyetemista

Dzsesszfesztiválon kiemelkedő eredményt ért el, s elnyerve a Jazz Fesztivál legjobb énekesének járó díjat, öregbítette a Kodolányi János Főiskola hírnevét. SZE 1520/3.2/2016.(VI.1.) döntés: SZE 1521/3.4/2016.(VI.1.) döntés: SZE 1522/3.5/2016.(VI.1.) döntés: A Szenátus egyhangúlag egyetértett a fenntartó, Önálló Főiskolai Közalapítvány Kuratórium 2016. május 26-i 23/2016.(V.26.) ÖFKA számú döntésével, ezért a Kodolányi János Főiskola Szenátusa felkéri Dr. h. c. Szabó Péter PhD rektort, hogy az alkalmazott tudományok egyetemmé válásának folyamatát kezdeményezze, az Oktatási Hivatal részére továbbítsa a dokumentációs anyagot, amely az alkalmazott tudományok egyetemévé történő válás jogszabályi kritériumainak meglétét rögzíti. SZE 1523/3.6/2016.(VI.1.) döntés: A Szenátus egyhangúlag elfogadta a Szociális munka és szociális gazdaság mesterszak indítását a Kodolányi János Főiskolán, nappali és levelező tagozaton, magyar, angol és orosz nyelven, Székesfehérvár, Budapest és Orosháza helyszíneken. SZE 1524/3.7/2016.(VI.1.) döntés: A Szenátus egyhangúlag elfogadta a Kodolányi János Főiskola 2016/2017. évi tanév I. félévének rendjét. A Szenátus támogatta, az intézmény vezetésének azon kezdeményezését, hogy a félév megkezdése előtt augusztusban az intézmény vezetése programindító értekezleteket tartson. SZE 1525/3.8/2016.(VI.1.) döntés: A Szenátus egyhangúlag elfogadta, hogy az ELTE Alapító Okiratában telephelyként bejegyzett 8000 Székesfehérvár Irányi Dániel u. 4. szám alatti ingatlan, mint telephely törlésre kerüljön. A Kodolányi János Főiskola Szenátusa egyúttal támogatta, hogy az ELTE Alapító Okiratában, mint telephely a 8000 Székesfehérvár Fürdő utca 1. bejegyzésre kerüljön.

A 2016. június 20-i SZE 1526/3.2/2016.(VI.20.) határozat: SZE 1527/3.3/2016.(VI.20.) határozat: SZE 1528/3.4/2016.(VI.20.) határozat: SZE 1529/3.5/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa elfogadta a KJF IFT Orosháza kooperatív képzésfejlesztési kutatási és üzleti szolgáltatási portfólió programmal (2016-2030) kiegészített intézményfejlesztési tervet. SZE 1530/3.6/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában elfogadta a Kodolányi János Főiskola egységes szerkezetbe foglalt tanulmányi és vizsgaszabályzatának módosítását. SZE 1531/3.7/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában elfogadta a Kodolányi János Főiskola hallgatói által fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat módosítását a 2016/2017. évi tanévre. SZE 1532/3.8/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában elfogadta a Kodolányi János Főiskola hallgatói részére nyújtható támogatásokról szóló szabályzat módosítását a 2016/2017. évi tanévre. SZE 1533/3.9/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta a Kulturális Tanulmányok Tanszék NEXON tanszéki csoport megalapítását, a tanszéki csoport vezetője Ocskay Szilárd címzetes docens. SZE 1534/3.10/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta a Nemzetközi bormarketing szakirányú továbbképzési szak létesítését, nyilvántartásba vételének kezdeményezését, indítását levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron. A Szenátus elfogadta a Nemzetközi bormarketing szakirányú továbbképzési szak mintatantervét. SZE 1535/3.11/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta a Sportprotokoll szakirányú továbbképzési szak létesítését, nyilvántartásba vételének kezdeményezését, indítását levelező tagozaton,

Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron. A Szenátus elfogadta a Sportprotokoll szakirányú továbbképzési szak mintatantervét. SZE 1536/3.12/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta a Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak létesítését, nyilvántartásba vételének kezdeményezését, indítását levelező tagozaton, Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron. A Szenátus elfogadta a Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak mintatantervét. SZE 1537/3.14/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta Dr. Réthy Endréné részére Professor Emerita cím adományozását. SZE 1538/3.15/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta Dr. Gulyás László részére címzetes egyetemi tanári cím adományozását. SZE 1539/3.16/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta Dr. Miklós Péter részére címzetes főiskolai tanári cím adományozását. SZE 1540/3.17/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta Dr. Szilágyi Péter részére címzetes főiskolai tanári cím adományozását. SZE 1541/3.18/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában támogatta Molnár Jenő részére köszönő oklevél adományozását. SZE 1542/3.19/2016.(VI.20.) határozat: A KJF Szenátusa határozatában köszönetet mondott az Önálló Főiskolai Közalapítvány Kuratórium tagjainak a Kodolányi János Főiskola érdekében végzett önzetlen munkájukért és támogató segítségükért.