Tájékoztató a szakmai vizsgáról a felsőfokú szakképzés hallgatói számára

Hasonló dokumentumok
KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSI MENEDZSER FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

BANKI SZAKÜGYINTÉZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék

ADÓIGAZGATÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ OKJ ÉS KÖLTSÉGVETÉS-GAZDÁLKODÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ OKJ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.

FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS II. évfolyamos hallgatók (Szolnok) ÓRARENDJE a 2012/2013. tanév 1. félévére

INFORMATIKAI STATISZTIKUS ÉS GAZDASÁGI TERVEZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék

Kereskedelmi szakmenedzser szak 2010-től érvényes tanterve (KSZFNS10) A tárgy neve Félév Óraszám Jelleg Kredit Vizsga Kötelező tárgyak A

Kereskedelmi Szakmenedzser

TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015-es tanév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER. KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék

NÖVÉNYTERMESZTŐ ÉS NÖVÉNYVÉDŐ TECHNOLÓGUS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék

TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS MODULZÁRÓ FELKÉSZÍTŐJÉRŐL ÉS MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL 2012 MÁJUS-JÚNIUS.

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER KÉPZÉS FEBRUÁRI MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL

VADGAZDÁLKODÁSI TECHNOLÓGUS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Agrár és Vidékfejlesztési Tanszék

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens

TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS FEBRUÁR MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL

Nemzetközi gazdálkodás szak

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

Országos Képzési Jegyzék

BANKI SZAKÜGYINTÉZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS SZAKISMERTETŐJE

Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3

SZÁMVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS SZAKISMERTETŐJE

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

PZÉS S (FSZ) PROGRAMJAINAK FEJLESZTÉSE. SE Jó gyakorlattá válhat (?!)

BGF KÉPZÉSI TÉRKÉPE A 2012/2013. TANÉVBEN. Képzéskereső:

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék

ÓRARENDJE a 2015/2016. tanév 1. félévére

TANTÁRGY TANANYAGEGYSÉG

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK

IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. Az Idegenforgalmi szakmenedzser szakképesítés szakmai követelménymoduljai

VIZSGAREND Web-programozó szakképesítés zé e ze s a munk rű ors K

Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés mintatanterve

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések

KERETTANTERV/HELYI TANTERV

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől. felmenő rendszerben TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, október

nappali tagozat Kötelező tárgyak

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy K

Műszaki menedzser alapszak

MŐSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS. OKJ száma:

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2011/2012. tanévtől. felmenő rendszerben MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (BSC.

KÖT ekvivalencia tábla

TANTÁRGY TANANYAGEGYSÉG

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (KGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés. Tematika. Gazdálkodás modul. Marketing alapjai

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!

Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program

Tanulmányok alatti vizsgák

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Turizmus-Vendéglátás Tanszék

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT I. évfolyam 2015/2016. tanév I. félév ( )

KOMPLEX OKJ KÉPZÉSEK TERVEZETT VIZSGAIDŐPONTJAI 2015.

SZF. Intézmény elérhetősége:

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben. Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék

PROJEKTMENEDZSER-ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS SZAKISMERTETŐJE

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Felsőfokú szakképzések. (nappali és levelező tagozat)

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév

Mérnökinformatikus alapszak (BSc)

VIZSGASZERVEZÉSI ÉS LEBONYOLÍTÁSI SZABÁLYZAT. Képző intézmény_1. nyílvántartási száma: Képző intézmény_2. nyílvántartási száma: - OM azonosítója: -

A 172. sorszámú Okleveles nemzetköziadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.

TANTERV - érvényes a es tanévtől

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2011/2012. tanévtől. felmenő rendszerben KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK

Tantervi módosítások alap, mester és felsőfokú szakképzésben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: Szolnok

Neptun Szakkód Tantárgyi kód Tantárgy neve kód 8LBTUVB A5H25F LBTUVB SGIQCF

Szakmai nyílt nap Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI SZAKÜGYINTÉZŐ

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

Képzési folyamat és vizsgák az új OKJ szerint. Szolnok december 5.

Nemzetközi gazdálkodási (nemzetközi szállítmányozás és logisztika) felsőoktatási szakképzés

Verzió: 7.0 SZTE GTK Oktatási Dékánhelyettes Utolsó módosítás:

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

Pénzügy és Számvitel BA szak

A szakmai vizsgák felépítése. 1. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Korszerű munkaszervezés

Í = írábeli vizsgatevékenység, SZ = szóbeli vizsgatevékenység, GY = gyakorlati vizsgatevékenység

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

Átírás:

3. sz. melléklet Tájékoztató a szakmai vizsgáról a felsőfokú szakképzés hallgatói számára A felsőfokú szakképzés kétéves iskolarendszerű képzés. A képzés befejezésekor a szakmai képesítést igazoló bizonyítvány megszerzéséhez szakmai vizsgát kell tenni. A szakmai vizsga a felsőfokú szakképesítés megszerzéséhez szükséges szakmai ismeretek elsajátításának és kompetenciák elérésének ellenőrzése és értékelése. Annak során a jelöltnek Szakmai Vizsgabizottság előtt arról kell tanúságot tennie, hogy a képesítéshez szükséges készségekkel és tudással rendelkezik, és a tanultakat összefüggéseiben érti és alkalmazni tudja. A szakmai vizsgák lebonyolítását a 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet szabályozza. A szakmai vizsgára bocsátás feltételeit az egyes szakok Szakmai és vizsgakövetelményei (SZVK) tartalmazzák. Az SZVK megtalálható a Tanulmányi és Oktatási Központ Aktuális információkat tartalmazó oldalán a Felsőfokú szakképzési dokumentumok között. Ezen dokumentum tartalmazza a szakmai vizsga követelménymoduljait is. Szakmai vizsgát csak a miniszteri rendeletben kijelölt időszakban lehet letenni, a tanulmányok befejezése után először a júniusi vizsgaidőszakban. A júniusi szakmai vizsgára a jelentkezés határideje az adott év február 15. A honlapról letölthető jelentkezési lapot a vizsgát szervező Felnőttképzési és szakképzési csoporthoz kell benyújtani. A szakmai vizsga szakonként eltérő arányban írásbeli, gyakorlati és szóbeli feladatok teljesítéséből áll. Az írásbeli vizsgatevékenységek országosan egységes vizsgaidőpontjait a szakképesítésért felelős miniszter határozza meg, a szóbeli és a gyakorlati vizsgatevékenységek vizsgaidőpontját a főiskola állapítja meg. A vizsga pontos időpontjáról a jelentkezőket a vizsgaszervező tájékoztatja. A szakmai vizsga vizsgabizottsága független szakmai testület, az elnökön kívül legalább két tagja van. A bizottság elnöke a szakképesítésért felelős minisztérium delegáltja, a tagjai a vizsgát szervező intézmény képviselője és a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara képviselője. A vizsgázó egyes vizsgatevékenységeinek értékelése százalékos formában történik. Az egy vizsgarészhez tartozó vizsgatevékenységek adják a vizsgarész százalékos eredményét. Az SZVK által meghatározott súlyozás figyelembevételével a vizsgarészenként elért százalékos teljesítmények átlaga alapján a vizsga osztályzata a következő: 81-100% jeles (5) 71-80% jó (4) 61-70% közepes (3) 51-60% elégséges (2) 0-50% elégtelen (1) Sikertelen a szakmai vizsga, ha a vizsgázó egy vagy több vizsgarészen 50% vagy az alatti teljesítményt nyújtott. A sikertelen vizsgarészekből a vizsgázónak javítóvizsgát kell tennie. A javítóvizsgát a jelentkezők számától függően az októberi vagy a februári szakmai vizsgaidőszakban szervezi meg a főiskola. A javítóvizsgára való jelentkezéskor a jelentkezőnek térítési díjat kell fizetnie. 232

Ha vizsgázó eredményes szakmai vizsgát tett, szakmai végzettséget igazoló bizonyítványt kap. Ezt követően lehetőség van térítési díj ellenében idegen nyelvű Europass bizonyítvány-kiegészítő igénylésére, erről bővebb tájékoztatás a Felnőttképzési és szakképzési csoport nyújt a szakmai vizsga után. Szakmai vizsgával kapcsolatos kérdéseikkel keressék a Felnőttképzési és szakképzési csoportot a B épület fsz. 19. szobában, vagy a tovkepz@szolf.hu e-mail címen. 233

FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK TANTERVEI 234

Össz. érték Követelménymodul Előkövetelmények Megnevezés KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV ADÓIGAZGATÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAK nappali tagozat Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem A/ Szakmai alapképzés moduljai A.1. Államháztartáshoz kapcsolódó feladatok A.1.1. Közigazgatási eljárás, ügyiratkezelés 0+2 3 Gy 3 2643-06 A.1.2. Közpénzügyi alapok 2+0 2 K 2 2643-06 A.1.3. Közfeladatok finanszírozása 2+0 2 K 2 2643-06 A.1.4. Államháztartási számvitel 2+2 5 K 5 2643-06 A.1.5. Biztosítás/Társadalombiztosítás 1+0 2 K 2 2643-06 A.1.6. Közgazdaságtan alapjai 2+0 3 K 3 2643-06 A.2. Vállalatgazdálkodási feladatok A.2.1. Gazdasági jog és közigazgatástan 2+0 3 3 alapjai K 1997-06 A.2.2. Üzlet marketing alapjai 2+0 3 K 3 1997-06 A.2.3. Váll. gazdaságtan alapjai és menedzs. 0+2 3 K 3 1997-06 A.2.4. Vállalkozások munkaügyi ismeretei 1+0 2 K 2 1997-06 A.2.5. Pénzügyek alapjai 2+0 2 K 2 1997-06 A.2.6. EU ismeretek 2+0 3 K 3 1997-06 A.2.7. Kommunikációs tréning 0+1 - KF - 1997-06 A.2.8. Üzleti kommunikáció és 1+2 3 Gy tárgyalástechnika 3 1997-06 A.3. Szakmai idegen nyelv A.3.1. Általános gazdasági nyelv 0+2 3 Gy 0+2 3 Gy 6 9901-09 A.3.2. Szakmaspecifikus nyelv 0+2 3 Gy 0+2 3 Gy 6 9901-09 A.3.3. Idegen nyelvű levelezés 0+2 2 Gy 2 9901-09 A.3.4. Idegen nyelvű tárgyalások 0+2 3 K 3 9901-09 235

Össz. érték Követelménymodul Előkövetelmények Megnevezés Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem A/Szakmai alapképzés moduljai A.4. Számviteli statisztikai feladatok A.4.1. Számvitel alapjai 2+0 3 K 3 1999-06 A.4.2. Gazdálkodás elemzése az államháztartásban I. 1+1 3 K 3 1999-06 A.4.3. Pénzügyi számvitel 1+2 4 K 4 1999-06 A.4.4. Ellenőrzés módszertana 2+0 3 Gy 3 1999-06 A.4.5. Elemzés módszertana 2+0 3 Gy 3 1999-06 A.5. Számítástechnikai informatikai feladatok A.5.1. Számítógép kezelői alapismeretek I. 2+2 4 Gy 4 2000-06 A.5.2. Számítógép kezelői alapismeretek II. 2+2 4 Gy 4 2000-06 A.5.3. Adatbázistervezés, kezelés 2+1 3 Gy 3 2000-06 A.5.4. Pénzügyi és számviteli informatika 2+1 2 Gy 2 2000-06 B.1 Adóigazgatási szakügyintéző elágazás modulja B.1.1. Adó és járulék ismeretek. 2+2 4 K 4 2644-06 B.1.2. Illeték, jövedék, vám 1+0 2 K 2 2644-06 B.1.3. Adóinformatika 2+0 2 K 2 2644-06 B.1.4. Adóigazgatás, adóellenőrzés 2+0 2 K 2 2644-06 B.1.5. Gazdálkodás elemzése az államháztartásban II. 0+2 3 K 3 2644-06 B.1.6. Vezetői számvitel 0+2 3 Gy 3 2644-06 B.1.7. Szakdolgozat konzultáció 0+2 2 A 2 2644-06 B.2 Szakmai gyakorlat Szakmai gyakorlat felkészítő 0+2 5 A 5 2644-06 Vállalati gyakorlat 15 A 15 2644-06 15+7 28 11+13 29 12+10 31 4+10 32 120 K: kollokvium; Gy: gyakorlati jegy; A: aláírás Összefüggő nyári gyakorlat: 6 hét heti 40 óra, melyet a hallgató a 4. szemeszter elején tölti le. 236

ek elismerése SZAKMAI ALAPKÉPZÉSI MODULOK Adóigazgatási szakügyintéző Pénzügy-számvitel BA Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2 Üzleti kommunikáció 1+1 Gy 3 Általános gazdasági nyelv 0+4 Szakmaspecifikus nyelv 0+4 Szaknyelv (1)(3*0+4) 0+12 Gy Idegen nyelvű levelezés 0+2 9 Idegen nyelvű tárgyalások 0+2 Számítógép kezelői alapismeretek I., II. 4+4 Informatika 1+1 Gy 3 Gazdálkodás elemzése az államháztartásban Statisztika I. 1+3 I.,II. 1+2 Gy 4 Ellenőrzés módszertana 2+0 Elemzés és ellenőrzés módszertana Elemzés módszertana 2+0 2+0 K 4 Számvitel alapjai 2+0 Számvitel Pénzügyi számvitel 1+2 2+2 K 5 Pénzügyi és számviteli informatika 2+1 Pénzügyi és számviteli informatika 0+2 Gy 2 Összesen Adó és járulék ismeretek 2+2 Illeték, jövedék, vám 1+0 Adótan 2+2 K 5 35 237

Össz. érték Követelmény-modul Megnevezés KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAK nappali tagozat Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem A/ Szakmai alapképzés moduljai A.1. A vállalkozások adminisztratív feltételei A.1.1.Piaci és vállalati struktúrák 2+0 3 K 3 2655-06 A.1.2.Vállalati adminisztráció és ügyvitel 1+1 2 K 2 2655-06 A.1.3.Vállalkozások munkaügyi ismeretei 2+1 3 K 3 2655-06 A.2. Vállalati menedzsment ismeretek A.2.1 Üzleti marketing alapjai 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.2 Számviteli és pénzügyi alapok 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.3. Vállalati stratégiák 2+0 2 K 2 2658-06 A.2.4. Üzleti információk elemzése 1+1 3 K 3 2658-06 A.2.5. Áruforgalom és gazdálkodás 1+1 3 K 3 elemzése 2658-06 A.2.6. Fogy. magatartás és fogy. véd 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.7. Aktuális gazdpol. esettanulmányok 2+0 2 K 2 2658-06 A.3. Szakmai kommunikációs tevékenység A.3.1. Kommunikációs tréning 0+1 - KF - 2656-06 A.3.2. Üzleti kommunikáció és 1+2 3 Gy 3 tárgyalástechnika 2656-06 A.3.3. Marketingkommunikáció alapjai 2+0 2 K 2 2656-06 A.4. Információtechnika A.4.1. Informatikai alapok 0+2 2 Gy + 2 2657-06 A.4.2. Informatikai gyakorlatok 0+2 3 Gy 3 2657-06 A.4.3. Üzleti informatikai alkalmazások 1+1 2 K + 2 2657-06 A.5. Szakmai idegen nyelv A.5.1. Általános gazdasági nyelv 0+2 3 Gy + 3 2657-06 A.5.2. Szakmaspecifikus nyelv 0+2 3 Gy + 0+2 3 K + 6 2657-06 A.5.3. Idegen nyelvű levelezés 0+2 2 Gy + 0+2 2 K + 4 2657-06 A.5.4. Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 4 Gy + 4 2657-06 A.6. Szakmai orientáció A.6.1. Turisztikai orientáció 0+4 5 Gy 5 2658-06 238

Össz. érték Követelmény-modul Előkövetelmények Megnevezés Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem B/ Idegenforgalmi szakmenedzser elágazás moduljai B.1. A turizmus feltételrendszere B.1.1.A turizmus elmélete 2+1 3 K + 3 2356-06 B.1.2. Desztinációföldrajz 2+1 3 K + + 3 2356-06 B.1.3.Kultúrák emlékei 2+1 3 K + + 3 2356-06 B.2. Turisztikai termékfejlesztés B.2.1.Vendéglátó fogadókapacitás 2+1 3 K + 3 2357-06 B.2.2. Turisztikai termékfejlesztés 1+2 3 Gy 3 2357-06 B.2.3. Értékesítés és marketing a 1+1 3 K + 3 turizmusban 2357-06 B.2.4. Szakdolgozati konzultáció 0+2 2 Gy 2 2357-06 B.3. Turisztikai vállalkozások kapcsolatrendszere B.3.1. Turisztikai környezeti kapcsolatok 1+1 3 Gy + 3 2358-06 B.3.2. Turisztikai esettanulmányok 0+2 3 Gy 3 2358-06 B.4. Turizmusmenedzsment B.4.1. Szállodamenedzsment 1+1 3 K + 3 2359-06 B.4.2. Desztinációmenedzsment 1+1 3 K + 3 2359-06 B.5. Szakmai gyakorlat B.5.1. Termékfejlesztési szaklabor gyakorlat 0+2 3 Gy 3 2357-06 B.5.2.Turisztikai rrendezvényszervezési 0+2 3 Gy + 3 szaklabor gyakorlat 2357-06 B.5.3. Utazásszervezési szaklabor gyakorlat 0+2 3 Gy + 3 2357-06 B.5.4. Térségfejlesztési szaklabor gyakorlat 0+2 3 Gy + 3 2358-06 B.5.5. Turizmusszervezési vállalati gyakorlat 15 Gy 15 2357-06 Összesítés 10+12 28 11+12 27 13+14 32 0+14 33 120 Óra: 86 x15= 1290 239

Az 1560 órából 18*15=270 óra olyan szakmai gyakorlat, amiért óradíjat nem kell fizetni, marad 1290 óra. Turisztikai vállalkozásnál letöltendő 270 óra, vagyis ~ 7 hét gyakorlat (40 óra/hét, 8 óra/nap) A kabineti és szaklabor gyakorlatok 120x45 perces órája 90 gyakorlati órának felel meg. Összesen 270+90=360 összefüggő szakmai gyakorlat. Elmélet: gyakorlat előírt arány: 40:60 Tényleges elméleti óra: (8+13+13+2) tiszta elmélet + 5 elm. ig.gyak = 41 Tényleges gyakorlati óra: 104-41 = 63 240

ek elismerése A/ SZAKMAI ALAPKÉPZÉSI MODULOK Idegenforgalmi szakmenedzser Valamennyi szak közös képzési szakasz Általános gazdasági nyelv 0+2 K Szakmaspecifikus nyelv 0+2Gy Szakmaspecifikus nyelv 0+2K Idegen nyelvű levelezés 0+2 Gy Szaknyelv 1 (1.2.3.) 0+12 Gy 9 Idegen nyelvű levelezés 0+2 K Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 Gy Informatikai alapok 0+2 Gy Üzleti informatikai alkalmazások 1+1Gy Informatika 1+1 Gy 3 Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2Gy Üzleti kommunikáció 1+1 Gy 3 Összesen 15 B/ SZAKKÉPZÉSI MODULOK Idegenforgalmi szakmenedzser Turizmus-vendéglátás BA Értékesítés és marketing a turizmusban 1+1K Utazásszervezési szaklabor gyakorlat 0+2Gy Utazásszervezés 2+1K 3 Kulturák emlékei 2+1 K Művészettörténet 2+0 K 3 Desztinációföldrajz 2+1 K Turisztikai erőforrások 4+0 5 Turizmus elmélete 2+1K Turizmus rendszere 2+1K 4 Turisztikai környezeti kapcsolatok 1+1 Gy Desztinációmenedzsment 1+1 K Intézményi kapcsolatrendszer 2+1K 4 Turizmusszervezési vállalati gyakorlat Szakmai gyakorlat (óraszámnak 0+18Gy megfelelően) 10 Összesen: 29 241

Kódszám Össz. érték Követelmény-modul Előkövetelmények KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV KERESKEDELMI SZAKMENEDZSER SZAK nappali tagozat - Megnevezés Félév 1 2 3 4 Tananyagegység / Tananyagelem A/ Szakmai alapképzés moduljai A.1. A vállalkozások adminisztratív feltételei A.1.1 Piaci és vállalati struktúrák 2+0 3 K 3 2655-06 A.1.2.Vállalati adminisztráció és ügyvitel 1+1 2 K 2 2655-06 A.1.3.Vállalkozások munkaügyi ismeretei 2+1 3 K 3 2655-06 A.2. Vállalati menedzsment ismeretek A. 2.1. Üzleti marketing alapjai 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.2. Számviteli és pénzügyi alapok 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.3. Vállalati stratégiák 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.4. Üzleti információk elemzése 1+1 3 K 3 2658-06 A.2.5. Áruforgalom és gazdálkodás elemzése 1+1 3 K 3 2658-06 A.2.6. Fogyasztói magatartás és fogyasztóvédelem 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.7. Aktuális gazdaságpolitikai esettanulmányok 2+0 2 A.3. Szakmai kommunikációs tevékenység K 2 2658-06 A.3.1. Kommunikációs tréning 0+1 - KF - 2656-06 A.3.2. Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2 3 Gy 3 2656-06 A.3.3. Marketingkommunikáció alapjai 2+0 2 K 2 2656-06 A.4. Információtechnika A.4.1. Informatikai alapok 0+2 2 Gy 2 2657-06 A.4.2. Üzleti informatikai alkalmazások 1+1 2 K 2 2657-06 A.5. Szakmai idegen nyelv A.5.1. Általános gazdasági nyelv 0+2 3 Gy 3 2657-06 A.5.2. Szakmaspecifikus nyelv 0+2 3 Gy 0+2 3 K 6 2657-06 A.5.3. Idegen nyelvű levelezés 0+2 2 Gy 0+2 2 K 4 2657-06 A.5.4. Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 4 Gy 4 2657-06 242

A.6. A vállalkozás működtetése A.6.1. Vállalkozások alapítása, működtetése 2+0 3 K 3 0001-06 A.7. Nemzetközi kereskedelem A.7.1. Világgazdaságtan és nemzetközi kereskedelem 2+0 3 K 3 2659-06 A.7.2. Nemzetközi pénzügyek 2+0 3 K 3 2659-06 A.8. Külkereskedelmi ügyletek A.8.1. Nemzetközi 3ügyletek 2+0 3 K 3 2659-06 A.8.2. Nemzetközi ügyletek lebonyolítása 2+0 3 K 3 2659-06 A.9. Kereskedelmi vállalkozások vezetése és gazdálkodása A.9.1. Vállalkozások gazdálkodásának elemzése és tervezése B.1. Kereskedelmi marketing 2+0 3 K 3 2660-06 B./Kereskedelmi szakmenedzser elágazási modulja B.1.1. Marketingeszközök a kereskedelemben 2+0 3 K 3 2662-06 B.1.2. Marketingstratégiák a kereskedelemben 2+0 3 K 3 2662-06 B.2. Kereskedelmi logisztika és informatika B.2.1. Áruforgalmi folyamatok logisztikája 2+0 3 K 3 2662-06 B.2.2 Kereskedelmi informatika 2+0 3 K 3 2662-06 B.3. A kereskedelmi tevékenység szervezése B.4. Szakmai gyakorlat B.3.1 Piaci információk beszerzése 2+0 3 K 3 2662-06 B.3.2 Áruforgalom tervezése és szervezése 3+0 4 K 4 2662-06 B.3.3. Áruismeret és minőségmenedzsment 2+0 3 K 3 2662-06 B.3.4. Kereskedelmi esettanulmányok 2+0 2 K 2 2662-06 B.3.5. Fogyasztóvédelem sajátosságai a kereskedelemben 2+0 2 K 2 2662-06 B.3.5. Szakdolgozat konzultáció 0+2 2 Gy 2 2662-06 B.4.1. Áruismeret és minőségmenedzsment gyakorlat 0+2 2 Gy 2 2662-06 B.4.2. Áruforgalomszervezési gyakorlat 0+2 2 Gy 2 2662-06 B.4.3. Piacbefolyásolás szervezése gyakorlat 0+2 2 Gy 2 2662-06 B.4.4. Üzleti adminisztráció gyakorlata 0+2 2 Gy 2 2652-06 B.4.5. Vállalati gyakorlat 12 Gy 12 2662-06 Összesítés 14+8 28 17+8 32 19+4 31 2+14 29 120 K: kollokvium, Gy: gyakorlati jegy letöltendő a negyedik szemeszterben a vállalati gyakorlat után letöltendő a negyedik szemeszter elejétől tömbösítve, heti 40 órában 243

Órák összesítése Megnevezés Heti óraszám Összes óraszám (45 perc) Korrigált óraszám (60 perc) Kontaktórák száma 78 1170 Szakmai gyakorlat (szaklaborban letöltendő) 8 120 90 Szakmai gyakorlat (vállalatnál letöltendő) 270 Összesen 1290 360 Elmélet-gyakorlat aránya (kontakt órák) Elméleti órák: 48 Elméletigényes+gyakorlati órák:26 Arány= 70:30 244

ek elismerése SZAKMAI ALAPKÉPZÉSI MODULOK Kereskedelmi szakmenedzser FSZ Valamennyi szak-közös képzési szakasz Általános gazdasági nyelv 0+2 Gy Szakmaspecifikus nyelv Szakmaspecifikus nyelv 0+2Gy 0+2 K Szaknyelv (1)(3*0+4) 0+12 Gy 9 Idegen nyelvű levelezés Idegen nyelvű levelezés 0+2 Gy 0+2 K Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 Gy Informatikai alapok 0+2 Gy Üzleti informatikai alkalmazások 1+1 K Informatika 1+1 Gy 3 Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2Gy Üzleti kommunikáció 1+1 Gy 3 Összesen 15 SZAKKÉPZÉSI MODULOK Kereskedelmi szakmenedzser FSZ Kereskedelem-marketing BA Világgazdaság és nemzetközi kereskedelem Áruismeret és minőségmenedzsment Áruismeret és minőségmenedzsment gyakorlat 2+0 K 2+0 K Nemzetközi gazdaságtan 2+0 K Termék és technológiai ismeretek 2+1K 0+2 Gy 3 5 Áruforgalmi folyamatok logisztikája 2+0 K Logisztika 2+0 K 3 Marketingeszközök a kereskedelemben Marketingstratégiák a kereskedelemben 2+0 K 2+0 K Kereskedelmi marketing 2+1 K 5 Összesen: Nemzetközi ügyletek 2+0 K Nemzetközi ügyletek lebonyolítása 1+1 Gy Nemzetközi üzleti technikák 2+1 K 5 21 245

Össz. érték Követelménymodul Előkövetelmények Megnevezés KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV KÖLTSÉGVETÉSI-GAZDÁLKODÁSI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAK nappali tagozat Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem A/ Szakmai alapképzés moduljai A.1. Államháztartáshoz kapcsolódó feladatok A.1.1. Közigazgatási eljárás, ügyiratkezelés 0+2 3 Gy 3 2643-06 A.1.2. Közpénzügyi alapok 2+0 2 K 2 2643-06 A.1.3. Közfeladatok finanszírozása 2+0 2 K 2 2643-06 A.1.4. Államháztartási számvitel 2+2 5 K 5 2643-06 A.1.5. Biztosítás/Társadalombiztosítás 1+0 2 K 2 2643-06 A.1.6. Közgazdaságtan alapjai 2+0 3 K 3 2643-06 A.2. Vállalatgazdálkodási feladatok A.2.1. Gazdasági jog és közigazgatástan 2+0 3 3 alapjai K 1997-06 A.2.2. Üzlet marketing alapok 2+0 3 K 3 1997-06 A.2.3. Váll. gazdaságtan alapjai és menedzs. 0+2 3 K 3 1997-06 A.2.4. Vállalkozások munkaügyi ismeretei 1+0 2 K 2 1997-06 A.2.5. Pénzügyek alapjai 2+0 2 K 2 1997-06 A.2.6. EU ismeretek 2+0 3 K 3 1997-06 A.2.7. Kommunikációs tréning 0+1 - KF - 1997-06 A.2.8. Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2 3 Gy 3 1997-06 A.3. Szakmai idegen nyelv A.3.1. Általános gazdasági nyelv 0+2 3 Gy 0+2 3 Gy 6 9901-09 A.3.2. Szakmaspecifikus nyelv 0+2 3 Gy 0+2 3 Gy 6 9901-09 A.3.3. Idegen nyelvű levelezés 0+2 2 Gy 2 9901-09 A.3.4. Idegen nyelvű tárgyalások 0+2 3 K 3 9901-09 246

Össz. érték Követelménymodul Előkövetelmények Megnevezés Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem A/Szakmai alapképzés moduljai A.4. Számviteli statisztikai feladatok A.4.1. Számvitel alapjai 2+0 3 K 3 1999-06 A.4.2. Gazdálkodás elemzése az államháztartásban I. 1+1 3 K 3 1999-06 A.4.3. Pénzügyi számvitel 1+2 4 K 4 1999-06 A.4.4. Ellenőrzés módszertana 2+0 3 Gy 3 1999-06 A.4.5. Elemzés módszertana 2+0 3 Gy 3 1999-06 A.5. Számítástechnikai informatikai feladatok A.5.1. Számítógép kezelői alapismeretek I. 2+2 4 Gy 4 2000-06 A.5.2. Számítógép kezelői alapismeretek II. 2+2 4 Gy 4 2000-06 A.5.3. Adatbázistervezés, kezelés 2+1 3 Gy 3 2000-06 A.5.4. Pénzügyi és számviteli informatika 2+1 2 Gy 2 2000-06 B.1.Költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző elágazás modulja B.1.1. Adó és járulék ismeretek. 2+2 4 K 4 2645-06 B.1.2. Illeték, jövedék, vám 1+0 2 K 2 2645-06 B.1.3. Államháztartás gazdálkodás elemzése 2+0 2 Gy 2 2645-06 B.1.4. Államháztartás elszámolási rendszere 2+0 2 K 1 2645-06 B.1.5. Gazdálkodás elemzése az államháztartásban II. 0+2 3 K 3 2645-06 B.1.6. Vezetői számvitel 0+2 3 Gy 3 2645-06 B.1.7. Szakdolgozat konzultáció 0+2 2 A 2 2645-06 B.2 Szakmai gyakorlat Szakmai gyakorlat felkészítő 0+2 5 A 5 2645-06 Vállalati gyakorlat 15 A 15 2645-06 15+7 28 11+13 29 12+10 31 4+10 32 120 K: kollokvium; Gy: gyakorlati jegy; A: aláírás Összefüggő nyári gyakorlat: 6 hét heti 40 óra, melyet a hallgató a 4. szemeszter elején tölti le. 247

KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV ek elismerése SZAKMAI ALAPKÉPZÉSI MODULOK Költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző Pénzügy-számvitel BA Üzleti etika és kommunikáció 1+2 Üzleti kommunikáció 1+1 Gy 3 Általános gazdasági nyelv 0+4 Szakmaspecifikus nyelv 0+4 Szaknyelv (1)(3*0+4) 0+12 Gy Idegen nyelvű levelezés 0+2 9 Idegen nyelvű tárgyalások 0+2 Számítógép kezelői alapismeretek I., II. 4+4 Informatika 1+1 Gy 3 Gazdálkodás elemzése az Statisztika I. 1+3 államháztartásban I.,II. 1+2 Gy 4 Ellenőrzés módszertana 2+0 Elemzés és ellenőrzés módszertana Elemzés módszertana 2+0 2+0 K 4 Számvitel alapjai 2+0 Számvitel Pénzügyi számvitel 1+2 2+2 K 5 Pénzügyi és számviteli informatika 2+1 Pénzügyi és számviteli informatika 0+2 Gy 2 Adó és járulék ismeretek 2+2 Illeték, jövedék, vám 1+0 Adótan 2+2 K 5 Összesen 35 248

Kódszám Össz. érték Követelménymodul Előkövetelmények Megnevezés NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAK nappali tagozat Félév 1 2 3 4 Tananyagegység / Tananyagelem A.1. Vállalkozások adminisztratív feltételei A/ Szakmai alapképzés moduljai A.1.1. Piaci és vállalati struktúrák 2+0 3 K 3 2655-06 A.1.2. Vállalati adminisztráció és ügyvitel 1+1 2 K 2 2655-06 A.1.3. Vállalkozások munkaügyi ismeretei 2+1 3 K 3 2655-06 A.2. Vállalatimenedzsment ismereek A.2.1. Üzleti marketing alapjai 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.2. Számviteli és pénzügyi alapok 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.3. Vállalati stratégiák 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.4. Üzleti információk elemzése 1+1 3 K 3 2658-06 A.2.5. Áruforgalom és gazdálkodás elemzése 1+1 3 K 3 2658-06 A.2.6. Fogyasztói magatartás és fogyasztóvédelem 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.7. Aktuális gazdaságpolitikai esettanulmányok 2+0 2 K 2 2658-06 A.3. Szakmai kommuikációs tevékenység A.3.1. Kommunikációs tréning 0+1 - KF - 2656-06 A.3.2. Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2 3 Gy 3 2656-06 A.3.3. Marketingkommunikáció alapjai 2+0 2 K 2 2656-06 A.4. Információ-technika A.4.1. Informatikai alapok 0+2 2 Gy 2 2657-06 A.4.2. Üzleti informatikai alkalmazások 1+1 2 K 2 2657-06 A.5. Szakmai idegen nyelv A.5.1. Általános gazdasági nyelv 0+2 3 Gy 3 2657-06 A.5.2. Szakmaspecifikus nyelv 0+2 3 Gy 0+2 3 K 6 2657-06 A.5.3. Idegen nyelvű levelezés 0+2 2 Gy 0+2 2 K 4 2657-06 A.5.4. Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 4 Gy 4 2657-06 A.6. Vállalkozás működtetése A.6.1.Vállalkozások alapítása, működtetése 2+0 3 K 3 0001-06 249

Kódszám Össz. érték Követelménymodul Előkövetelmények Megnevezés Félév 1 2 3 4 Tananyagegység / Tananyagelem A.7. Nemzetközi kereskedelem A.7.1. Vil.gazd. és nemz. kereskedelem 2+0 3 K 3 2659-06 A.7.2. Nemzetközi pénzügyek 2+0 3 K 3 2659-06 A.8. Külkereskedelmi ügyletek A.8.1. Nemzetközi ügyletek 2+0 3 K 3 2659-06 A.8.2. Nemzetközi ügyletek lebonyolítása 2+0 3 K 3 2659-06 A.9. Kereskedelmi vállalatok vezetése és gazdálkodása A.9.1. Vállalkozások gazdálkodásának elemzése és tervezése B.1. Logisztika-értéklánc menedzsment 2+0 3 K 3 2660-06 B./Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző elágazási modulja B.1.1. Logisztika alapok 2+0 3 K 3 2665-06 B.1.2. Értéklánc menedzsment 2+0 3 K 3 2665-06 B.1.3. Nemzetközi Logisztika 2+0 2 K 2 2665-06 B.1.4. Logisztikai rendszerek 2+0 3 K 3 2665-06 B.1.5. Az EU közlekedéspolitikája 2+0 2 K 2 2665-06 B1.6. Fuvarozási módok díjszabása és fuvarköltség kalkuláció B.2. Külkereskedelem és fuvarozás elmélete és gyakorlata 250 1+2 2 Gy 2 B.2.1. Szerződéses feltételek kialakítása 2+0 3 K 3 2665-06 B.2.4. Nemzetközi fuvarozás és szállítmányozás 2+0 3 K 3 2665-06 B.2.5. Vámjog és vámeljárások, biztosítás 2+0 2 K 2 2665-06 B.2.6. Szakdolgozati konzultáció 0+2 2 Gy 2 2665-06 B.3. Szakmai gyakorlat B.3.1. Szerződéses feltételek kialakításának gyakorlata 2665-06 0+2 2 Gy 2 2665-06 B.3.2. Logisztikai esettanulmányok 0+2 2 Gy 2 2665-06 B.3.3. Szállítmányozási gyakorlatok 0+2 2 Gy 2 2665-06 B.3.4. Vámeljárások és vámkezelés gyakorlata 0+2 2 Gy 2 2665-06 B.3.5. Vállalati gyakorlat 15 Gy 15 2665-06 Összesítés 14+8 28 15+8 29 18+4 30 3+16 33 120 86x15= 1290 20% szabad felhasználású sáv képzési óraszám 1290 +20 % a partneriskolák által felhasználható szabad sáv 1548 K: kollokvium; Gy: gyakorlati jegy; letöltendő a negyedik szemeszterben a vállalati gyakorlat után, letöltendő a negyedik szemeszter elejétől tömbösítve, heti 40 órában

ek elismerése SZAKMAI ALAPKÉPZÉSI MODULOK Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző Valamennyi szak - közös képzési szakasz Általános gazdasági nyelv 0+2 Gy Szakmaspecifikus nyelv Szakmaspecifikus nyelv 0+2 Gy 0+2 K Szaknyelv (1)(3*0+4) 0+12 Gy 9 Idegen nyelvű levelezés Idegen nyelvű levelezés 0+2 Gy 0+2 K Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 Gy Informatikai alapok 0+2 Gy Üzleti informatikai alkalmazások 1+1 K Informatika 1+1 Gy 3 Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2Gy Üzleti kommunikáció 1+1 Gy 3 Összesen 15 B/ SZAKKÉPZÉSI MODULOK Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző Nemzetközi Gazdálkodás BA Világgazdaság és nemzetközi kereskedelem 2+0 K Világgazdasági folyamatok és régiók 2+1K 4 Nemzetközi ügyletek 2+0 K Nemzetközi ügyletek 2+2K 5 Nemzetközi ügyletek lebonyolítása 2+0 K Nemzetközi fuvarozás szállítmányozás 2+0 K Nemzetközi fuvarozás szállítmányozás 2+1 Gy 3 Vámjog és vámeljárások, bizt. 2+0 K Vámismeretek 2+0K 3 Nemzetközi logisztika 2+0 K Nemzetközi logisztika 1+1 K 3 Szerződéses feltételek kialakítása, gyakorlata 2+2 K Külker és belsőker. technikája 2+2 K Összesen: 23 5 251

Kódszám Össz. érték Követelmény-modul Előkövetelmények Megnevezés KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV REKLÁMSZERVEZŐ SZAKMENEDZSER SZAK nappali tagozat Félév 1 2 3 4 Tananyagegység / Tananyagelem A/ Szakmai alapképzés moduljai A.1. A vállalkozások adminisztratív feltételei A.1.1 Piaci és vállalati struktúrák 2+0 3 K 3 2655-06 A.1.2.Vállalati adminisztráció és ügyvitel 1+1 2 K 2 2655-06 A.1.3.Vállalkozások munkaügyi ismeretei 2+1 3 K 3 2655-06 A.2. Vállalati menedzsment ismeretek A.2.1. Üzleti marketing alapjai 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.2. Számviteli és pénzügyi alapok 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.3. Vállalati stratégiák 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.4. Üzleti információk elemzése 1+1 3 K 3 2658-06 A.2.5. Áruforgalom és gazdálkodás elemzése 1+1 3 K 3 2658-06 A.2.6. Fogyasztói magatartás és fogyasztóvédelem 2+0 3 K 3 2658-06 A.2.7. Aktuális gazdaságpolitikai esettanulmányok 2+0 2 K 2 2658-06 A.3. Szakmai kommunikációs tevékenység A.3.1. Kommunikációs tréning 0+1 - KF - 2656-06 A.3.2. Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2 3 Gy 3 2656-06 A.3.3. Marketingkommunikáció alapjai 2+0 2 K 2 2656-06 A.4. Információtechnika A.4.1. Informatikai alapok 0+2 2 Gy 2 2657-06 A.4.2. Üzleti informatikai alkalmazások 1+1 2 K 2 2657-06 A.5. Szakmai idegen nyelv A.5.1. Általános gazdasági nyelv 0+2 3 Gy 3 2657-06 A.5.2. Szakmaspecifikus nyelv 0+2 3 Gy 0+2 3 K 6 2657-06 A.5.3. Idegen nyelvű levelezés 0+2 2 Gy 0+2 2 K 4 2657-06 A.5.4. Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 4 Gy 4 2657-06 252

A.6. A vállalkozás működtetése A.6.1. Vállalkozások alapítása, működtetése 2+0 3 K 3 0001-06 A.7. Nemzetközi kereskedelem A.7.1. Világgazdaságtan és nemzetközi kereskedelem 2+0 3 K 3 2659-06 A.7.2. Nemzetközi pénzügyek 2+0 3 K 3 2659-06 A.8. Külkereskedelmi ügyletek A.8.1. Nemzetközi ügyletek 2+0 3 K 3 2659-06 A.8.2. Nemzetközi ügyletek lebonyolítása 2+0 3 K 3 2659-06 A.9. Kereskedelmi vállalkozások vezetése és gazdálkodása A.9.1. Vállalkozások gazdálkodásának elemzése és tervezése B.1. A marketingkommunikáció elmélete és gyakorlata 2+0 3 K 3 2660-06 B./Reklámszervező szakmenedzser elágazási modulja B.1.1. BTL eszközök 2+0 2 K 2 2666-06 B.1.2. Médiaismeretek 2+0 2 K 2 2666-06 B.1.3. A marketing jogi és etikai vonatkozásai 2+0 2 K 2 2666-06 B.2. A reklám elmélete és gyakorlata B.3. Szakmai gyakorlat B.2.1. ATL eszközök I. 2+0 3 K 3 2666-06 B.2.2. ATL eszközök II. 2+0 3 K 3 2666-06 B.2.3. Eladáshelyi reklámeszközök 2+0 2 K 2 2666-06 B.2.4. Reklámkutatás 2+0 2 K 2 2666-06 B.2.5. A reklámtevékenység tervezése és hatékonyságának mérése 2+0 3 K 3 B.2.6. Kereskedelmi marketing 2+1 3 K 3 2666-06 B.2.7. Szakdolgozati konzultáció 0+2 2 Gy 2 B.3.1. Reklámpiaci kapcsolatok gyakorlat 0+2 3 Gy 3 2666-06 B.3.2. Reklámkutatás gyakorlata 0+2 3 Gy 3 2666-06 B.3.3. Integrált marketingkommunikáció elemzésének 2666-06 0+2 3 Gy 3 gyakorlata B.3.4. Vállalati arculat tervezésének gyakorlata 0+2 3 Gy 3 2666-06 B.3.5. Vállalati gyakorlat 12 Gy 12 2666-06 Összesítés 14+8 28 19+8 33 18+5 29 0+14 30 120 K: kollokvium, Gy: gyakorlati jegy letöltendő a negyedik szemeszterben a vállalati gyakorlat után letöltendő a negyedik szemeszter elejétől tömbösítve, heti 40 órában 2666-06 2666-06 253

ek elismerése SZAKMAI ALAPKÉPZÉSI MODULOK Reklámszervező szakmenedzser FSZ Valamennyi szak - közös képzési szakasz Általános gazdasági nyelv 0+2 Gy Szakmaspecifikus nyelv Szakmaspecifikus nyelv 0+2 Gy 0+2 K Szaknyelv (1)(3*0+4) 0+12 Gy 9 Idegen nyelvű levelezés Idegen nyelvű levelezés 0+2 Gy 0+2 K Idegen nyelvű tárgyalások 0+4 Gy Informatikai alapok 0+2 Gy Üzleti informatikai alkalmazások 1+1 K Informatika 1+1 Gy 3 Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika 1+2Gy Üzleti kommunikáció 1+1 Gy 3 Összesen 15 SZAKKÉPZÉSI MODULOK Reklámszervező szakmenedzser Kereskedelem-marketing BA Világgazdaság és nemzetközi kereskedelem 2+0 K 3 2+0 K Nemzetközi gazdaságtan Nemzetközi ügyletek 2+0 K Nemzetközi üzleti technikák 2+1 K 5 Nemzetközi ügyletek lebonyolítása 2+0 K BTL eszközök 2+0 K Személyes eladás 1+2 K 4 ATL eszközök I. ATL eszközök II. Integrált marketingkommunikáció elemzésének gyakorlata 2+0 K 2+0 K 0+2 Gy Piacbefolyásolás 1+2 Gy 4 Kereskedelmi marketing 2+1 K Kereskedelmi marketing 2+1 K 5 Összesen: 21 254

Össz. érté k Követelmé ny-modul Előkövetel mé-nyek KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV WEB PROGRAMOZÓ SZAK nappali tagozat Megnevezés Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem Szakmai képzés moduljai 1180-06 Korszerű munkaszervezés 24 Számítógép kezelői alapismeretek I. 0+4 4 Gy + 4 1180-06 Számítógépkezelői alapismeretek II. 0+4 4 Gy + 4 1180-06 Munkaszervezés és irányítás 1+0 2 B + 2 1180-06 Környezet és balesetvédelem 1+0 2 B 2 1180-06 Általános nyelv 0+2 3 Gy + 3 1180-06 Szakmai nyelv I. 0+2 3 Gy + 3 1180-06 Szakmai nyelv II. 0+2 3 Gy + 3 1180-06 Szakmai nyelv III. 0+2 3 Gy + 3 1180-06 1181-06 Gazdálkodási, projektvezetési modul 11 Vállalati adminisztráció és ügyvitel 1+1 2 K + 2 1181-06 Vállalkozások munkaügyi ismeretei 2+1 3 K + 3 1181-06 Kommunikáció az üzleti életben 1+1 3 K + 3 1181-06 Projektalapok 2+0 3 Gy + 3 1181-06 2270-06 Web-alkalmazás fejlesztés előkészítése 24 A képrögzítés, hang- és videotechnikai alapjai, szabványai eszközei 2+0 2 K 2 2270-06 Matematikai alapok 1+2 6 K + 6 2270-06 Statisztika 1+2 4 K + 4 2270-06 Hálózati eszközök 1+0 2 B 2 2270-06 Hálózati, átviteli és alkalmazási protokollok 255 1+0 2 B 2 2270-06

Össz. ért ék Követelm énymodul Előkövet elmények Megnevezés Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem Hálózati operációs rendszerek 1+0 2 K 2 2270-06 Hálózati, internet és intranet 1+1 2 Gy 2 rendszerhasználat 2270-06 Internetes kommunikáció 1+0 2 B 2 2270-06 E-Business rendszerek 1+0 2 B 2 2270-06 Tartalommenedzsment rendszerek 1+0 2 B 2 2270-06 1188-06 Web-alkalmazás tervezés 28 Rendszerszervezés 1+0 2 K 2 1188-06 Objektum-orientált tervezés, UML 2+0 2 K 2 1188-06 Algoritmusok 1+0 2 B 2 1188-06 Adatmodell tervezés 2+0 2 K 2 1188-06 Strukturált programozás 0+1 2 Gy 2 1188-06 Adatbázisok tervezése 2+0 3 K 3 1188-06 Program tervezési módszertan 1+0 2 K 2 1188-06 Rendszertervezési módszerek 1+0 2 K + 2 1188-06 CASE eszközök és rendszerek 2+1 2 K 2 1188-06 Web alkalmazás tervezése 0+1 2 Gy 2 1188-06 Művészettörténeti, design és tipográfiai alapok 256 1+0 2 B Látványterv, forgatókönyv, navigáció 1+0 2 B 2 1188-06 Jogi alapok és szerzői jog 2+0 3 K 3 1188-06 1189-06 Web-alkalmazás fejlesztés 28 Adatbázis létrehozás, menedzselés, 2+2 4 Gy 4 adminisztráció 1189-06 3D grafika (kép, hang, video, 2+2 2 K 1+1 2 Gy 4 animáció) 1189-06 HTML, XML szerkesztés 0+1 2 Gy 2 1189-06 + 2 1188-06

Össz. érték Követelménymodul Előkövetelmények Megnevezés Félév 1 2 3 4 Kódszám Tananyagegység / Tananyagelem Szakmai képzés moduljai Kliensoldali programozás 0+1 2 Gy 2 1189-06 Webes fejlesztői környezetek 2+0 2 K 2 1189-06 Szerveroldali programozás 0+1 2 Gy 0+1 2 Gy 4 1189-06 Alkalmazásfejlesztési technológia 1+1 2 Gy 2 1189-06 Objektumorientált programozás 0+2 2 Gy 2 1189-06 Objektumorientált programozás elmélet 2+0 2 K 2 1189-06 Webes publikáció technológiái 1+0 2 B 2 1189-06 Webes rendszerek integrációja 1+0 2 B 2 1189-06 Szakmai gyakorlat modul 3 Szakmai gyakorlat 360 3 A 3 összesítés 10+12 29 14+9 29 11+10 31 12+8 31 120 257

Ssz. AGRÁRKERESKEDELMI MENEDZSER-ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAK (NAPPALI TAGOZAT) Szemeszter 1 2 3 4 Összesen Hét 15 15 15 15 ea gy kr Tantárgy ea gy kr koll gyak ea gy kr koll gyak ea gy kr koll gyak ea gy kr koll gyak INFORMATIKA, KOMMUNIKÁCIÓ, HUMÁN KAPCSOLATOK MODUL Összesen: 30 225 16 Általános és humán menedzsment 1 1 3 1 15 15 3 Idegen nyelv I. 0 4 2 1 0 60 2 Idegen nyelv II. 0 4 2 1 0 60 2 Matematika 1 2 5 1 15 30 5 Számítástechnika I. 0 2 2 1 0 30 2 Számítástechnika II. 0 2 2 1 0 30 2 AGRÁRKERESKEDELEM, VÁLLALKOZÁS MODUL Összesen: 555 285 65 Agrárgazdaságtan 0 1 2 1 0 15 2 Állattenyésztés 1 0 2 1 15 0 2 Állattenyésztési alapismeretek 2 2 3 1 30 30 3 EU ismeretek 2 0 2 1 30 0 2 Földművelés és földhasználat 1 1 3 1 15 15 3 Gazdasági jog 2 0 2 1 30 0 2 Humán erőforrás menedzsment 1 2 3 1 15 30 3 Kereskedelmi és forgalmazási ismeretek 3 0 2 1 45 0 2 Kertészeti alapismeretek 2 0 2 1 30 0 2 Közgazdaságtani alapismeretek 2 1 5 1 30 15 5 Marketing alapismeretek 0 2 3 1 0 30 3 Marketingkutatás 1 1 3 1 15 15 3 Mikrobiológia 1 1 2 1 15 15 2 Minőségmenedzsment 2 0 2 1 30 0 2 Nemzetközi kereskedelmi ismeretek 1 0 2 1 15 0 2 Növénytermesztés 1 0 2 1 15 0 2 Növénytermesztési alapismeretek 2 2 3 1 30 30 3 Pénzügy I. 2 0 2 1 30 0 2 Pénzügy II. 2 0 2 1 30 0 2 Számvitel I. 2 0 3 1 30 0 3 Számvitel II. 3 0 4 1 45 0 4 Termékfeldolgozás 2 0 2 1 30 0 2 Üzleti tervezés 0 2 2 1 0 30 2 Vállalatgazdasági alapismeretek 1 2 4 1 15 30 4 Vállalati gazdaságtan 1 2 3 1 15 30 3 258

EGYÉB TÁRGYAK Összesen: 30 0 12 Munkavédelem 2 0 2 1 30 0 2 Szakdolgozat 0 0 10 1 0 0 10 GYAKORLAT Összesen: 0 165 27 Állattenyésztési gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Hetesi gyakorlat 2 2 0 0 4 Kereskedelmi és forgalmazási ismeretek gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Kertészeti gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Nemzetközi kereskedelmi ismeretek gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Növénytermesztési gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Pénzügyi gyakorlat I. 0 1 2 1 0 15 2 Pénzügyi gyakorlat II. 0 1 2 1 0 15 2 Szakmai gyakorlat 4 0 0 4 Termékfeldolgozás gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Üzleti kommunikáció gyakorlat 0 3 3 1 0 45 3 Összesen 11 12 28 7 2 9 15 29 5 7 13 11 31 6 4 8 7 32 3 8 574 630 120 23 9 24 12 24 10 15 11 1204 Mindösszesen (Szakdolgozat és Idegen nyelv nélkül) 11 12 9 11 13 7 8 7 574 518 23 20 20 15 1092 Elmélet aránya (%) 39,75% Gyakorlat aránya (%) 60,25% 259

Ssz. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TECHNOLÓGUS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAK (NAPPALI TAGOZAT) Szemeszter 1 2 3 4 Összesen Hét 15 15 15 15 ea gy kr Tantárgy ea gy kr koll gyak ea gy kr koll gyak ea gy kr koll gyak ea gy kr koll gyak ALAPISMERETI FELADATOK Összesen: 255 315 44 Állattan 2 0 3 1 30 0 3 EU ismeretek 2 0 3 1 30 0 3 Gazdasági jog 2 0 3 1 30 0 3 Idegen nyelv I. 0 4 2 1 0 60 2 Idegen nyelv II. 0 4 2 1 0 60 2 Kémia 2 1 3 1 30 15 3 Közgazdaságtani alapismeretek 2 1 5 1 30 15 5 Matematika 1 2 5 1 15 30 5 Mikrobiológia 1 1 2 1 15 15 2 Munkavédelem 2 0 2 1 30 0 2 Műszaki ismeretek 1 2 4 1 15 30 4 Növénytan 2 0 2 1 30 0 2 Statisztika 0 2 3 1 0 30 3 Számítástechnika I. 0 2 2 1 0 30 2 Számítástechnika II. 0 2 3 1 0 30 3 HULLADÉKGAZDÁLKODÁS FELADATAI Összesen: 195 60 23 Általános és humán menedzsment 1 1 2 1 15 15 2 Hulladékgazdálkodás I. 1 0 2 1 15 0 2 Hulladékgazdálkodás II. 1 0 2 1 15 0 2 Hulladékok és veszélyes áruk szállítási logisztikája 1 1 2 1 15 15 2 Környezeti jog és igazgatás 2 0 2 1 30 0 2 Környezetmenedzsment 1 1 2 1 15 15 2 Levegővédelem 1 0 2 1 15 0 2 Minőségmenedzsment 2 0 2 1 30 0 2 Számviteli és pénzügyi alapismeretek 2 1 5 1 30 15 5 Szennyvízkezelés 1 0 2 1 15 0 2 KOMMUNÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS FELADATAI Összesen: 30 0 4 Kommunális huladékkezelés 1 0 2 1 15 0 2 Település fenntartás 1 0 2 1 15 0 2 260

ÉLELMISZERIPARI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS FELADATAI Összesen: 30 0 4 Élelmiszeripari alapismeretek 1 0 2 1 15 0 2 Élelmniszerhulladékok kezelése 1 0 2 1 15 0 2 MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS FELADATAI Összesen: 105 75 11 Állattenyésztési alapismeretek 2 2 3 1 30 30 3 Hulladékkezelés a mezőgazdaságban 1 0 2 1 15 0 2 Kertészeti alapismeretek 2 1 3 1 30 15 3 Növénytermesztési alapismeretek 2 2 3 1 30 30 3 EGYÉB TANTÁRGYAK Összesen: 0 30 12 Kommunikáció 0 2 2 1 0 30 2 Szakdolgozat 0 0 10 1 0 0 10 GYAKORLAT Összesen: 0 195 22 Élelmiszeripari alapismeretek gyakorlat 0 2 2 1 0 30 2 Hulladékgazdálkodási gyakorlat I. 0 2 2 1 0 30 2 Hulladékgazdálkodási gyakorlat II. 0 2 2 1 0 30 2 Hulladékkezelési gyakorlat - élelmiszerhulladék 0 1 2 1 0 15 2 Hulladékkezelési gyakorlat - kommunális hulladék 0 1 2 1 0 15 2 Hulladékkezelési gyakorlat - mezőgazdasági hulladék 0 1 2 1 0 15 2 Levegővédelem gyakorlat 0 2 2 1 0 30 2 Szakmai gyakorlat 4 0 0 4 Szennyvízkezelési gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Település fenntartási gyakorlat 0 1 2 1 0 15 2 Összesen 13 11 30 7 3 10 15 29 6 6 11 15 28 4 9 7 4 33 3 6 574 630 120 24 10 25 12 26 13 11 9 1204 Mindösszesen (Szakdolgozat és Idegen nyelv nélkül) 13 11 10 11 11 11 7 4 574 518 24 21 22 11 1092 Elmélet aránya (%) 39,75% Gyakorlat aránya (%) 60,25% 261