Meg Cabot Virradat A mediátor 6 A mű eredeti címe Twilight Fordította Szabó Mária 1
Ciceró Könyvstúdió 2006 2
Paul arcáról eltűnt az iménti félmosoly, s olyan kifejezéstelenné vált, mint a fal a háta mögött. Tehát ide akarsz kilyukadni. Hova? Fogalmam sem volt, miről beszél. Nem nehéz kitalálni. Én meg tudom csinálni. És ha én vállalkozom rá, nem vádolhatsz azzal, hogy megszegem az egyezségünket. Miféle egyezségünket? Hogy nem nyuvasztom meg a haverodat. 3
Benjáminnak Hálás köszönet Beth Adernek, Jennifer Brownnak, Laura Langlie-nek, Abigail McAdennek, különösen Benjámin Egnatznek, továbbá mindazoknak az olvasóknak, akik kezdettől fogva támogatták ezt a sorozatot. 4
Tipikus brooklyni szombat reggel volt. Semmi olyasmi nem történt, ami azt a gyanút keltette volna bennem, hogy az életem gyökeresen és végérvényesen meg fog változni. Az égvilágon semmi. Korán keltem, hogy megnézhessem a rajzfilmeket. A korai felkelést egy csöppet sem bántam, ha néhány órán át együtt lehettem Hangyával és barátaival. Csak akkor utáltam korán kelni, ha iskolába kellett menni. Mert már akkor se csíptem igazán a sulit. Hétköznapokon apának meg kellett csiklandoznia a talpamat, hogy föl tudjon ébreszteni. De szombat-vasárnap soha. Azt hiszem, ő is így volt vele. Tudniillik a szombatvasárnapokkal. Mindig ő kelt föl elsőnek, de a hétvégén különösen korán kelt, és a szokásos, barna cukorral édesített zabpehely a hétköznapi reggelik helyett bundás kenyeret sütött. A mamám, aki a juharszirupnak még a szagát sem állhatta, csak azután bukkant elő, hogy apa berakta a mosogatógépbe a tányérokat, vizes szivaccsal letörölte a konyhaasztalt és kiszellőztetett. Ezen a szombaton néhány nappal azután, hogy hatéves lettem apával szokás szerint eltüntettük a szirupos tányérokat, lemostuk az asztalt, aztán visszamentem a rajzfilmekhez. Arra már nem emlékszem, melyiket néz- 5
tem, amikor bejött apa, hogy megpusziljon búcsúzóul. Én csak annyit mondtam neki, hogy szia és hogy siessen haza. Csak futok egyet mondta, és puszit nyomott a fejem búbjára. Viszlát, Suze! Szia! Még annyi fáradságot se vettem, hogy ránézzek. Tudtam, milyen: jó nagyra nőtt, a haja sűrű és sötétbarna, itt-ott már őszül. Ezen a reggelen szürke szabadidőnadrágot és pólót vett föl, melynek mellére az volt rányomva, hogy HOMEPORT MENESHA TENGERI HALAK, RÁKOK ÉS KAGYLÓK EGÉSZ ÉVBEN. A Martha's Vineyard-i legutóbbi kirándulásunkon szerezte be. Egyikünk sem sejtette, hogy ez lesz az utolsó szerelése, amiben látjuk. Nem akarsz velem jönni? De apa! Még hogy egy percet is elmulasszak a rajzfilmekből! Nem! Légy jó kislány! Mondd meg a mamának, hogy a friss narancslé a frizsiben van. Oké. Szia! Mit tettem volna másképp, ha tudom, hogy utoljára látom élve? El kellett volna kísérnem és rávennem, hogy futás helyett sétáljon. Sőt ha előre tudom, hogy szívrohamot kap és idegenek szeme láttára hal meg, azt is meg kellett volna akadályoznom, hogy a parkba menjen. Inkább orvoshoz kellett volna küldenem. De hát nem tudtam. Honnan tudhattam volna? 6
1. FEJEZET A kő pontosan ott volt, ahol Mrs. Gutierrez mondta: a hátsó udvar terebélyes hibiszkuszának lehajló ágai alatt. Eloltottam a zseblámpát. Ezen az éjszakán teliholdnak kellett volna világítania, de éjfélkor vastag felhőréteg vonult ide a tenger felől, és a köddel összefogva mindent sötétbe borított. De nem volt szükségem világosságra. Már csak ásnom kellett. Ujjaimat a puha, nyirkos földbe mélyesztettem, és elgördítettem a követ. Könnyen elmozdult, és nem is volt nehéz. Mindjárt meglesz az a bádogdoboz is, melyről Mrs. Gutierrez azt állította, hogy alatta van. De nem volt ott. Csak a nedves föld. Hirtelen megroppant egy ág. Mozdulatlanná dermedtem. Végül is tilosban jártam, és egy csöppet sem örültem volna annak, ha a carmeli rendőrség cipel haza. Már megint. A pulzusom eszeveszetten lüktetett. Már azon agyaltam, hogy a csudába keveredjem ki ebből a helyzetből, amikor fölismertem a tőlem néhány lábnyira a földre vetődő hosszú árnyék gazdáját. A vér ekkor már a fülemben dobolt, de egészen más okból, mint az imént. Te vagy az? Lassan, imbolyogva föltápászkodtam. Hello, Suze! A ködön át a szokottnál is mélyebbnek és teljesen nyugodtnak rémlett a hangja, ellentétben az enyémmel, amely egyszerre remegni kezdett. Mint mindig, amikor meghallottam a közelemben az övét. Az az igazság, hogy nem csak a hangom remegett. De minden erőmmel igyekeztem palástolni a félelmemet. 7
Add vissza mondtam, és kinyújtottam a kezem. Elment az eszed? Fejét hátravetve nevetett. Komolyan mondom, Paul! A hangomból szerencsére eltűnt a remegés, de az önbizalmam úgy elszivárgott, mint a homok a talpam alól. Csak kétezer dollár mondta, mintha én nem tudtam volna. Ami nem a tiéd, hanem Julio Gutierrezé. Tudom. Nyugodt, mély hangja egyszerre gúnyossá vált. És mit tesz Julio Gutierrez? Kihívja a zsarukat? Hiszen gőze sincs róla, hogy itt volt elásva. Mert a nagyanyja meghalt, mielőtt elárulhatta volna neki emlékeztettem rá. Akkor nem is bánja, nem igaz? A sötétség ellenére tudtam, hogy vigyorog. Amiről nem tud az ember, az nem is hiányzik neki. De Mrs. Gutierrez tudja. Hátradugtam a kezem, hogy ne lássa a remegését, de a hangom bizonytalanságát nem volt ilyen könnyű eltitkolni. Ha rájön, hogy megfújtad, tutira üldözőbe vesz. Honnan tudod, hogy nem üldöz-e máris? kérdezte olyan nyugodtan, hogy csupa libabőr lettem, és nem a hideg őszi éjszaka miatt. Miért hazudna? Mrs. Gutierrez, ahogy engem, őt is megkereshette abban a reményben, hogy a segítségére lesz. Másképp hogy szerzett volna tudomást a pénzről? Szegény öregasszony. Nem a megfelelő mediátorba helyezte a bizalmát, de erről, persze, fogalma sem volt. 8
Én, bolond, ellenben ott álltam a hátsó udvara közepén, és a nevén szólítva hívtam. Persze csak halkan, mert nem akartam megriasztani a gyászoló családot. Mrs. Gutierrez! sziszegtem bele a sötétbe a nyakamat nyújtogatva, és nem törődve az éjszakai hideggel. Mrs. Gutierrez, itt van? Én vagyok az! Tulajdonképpen nem lepett meg, hogy nem mutatkozik. Tudtam, hogy Paul távol is tudja tartani a halottakat. De nem gondoltam annyira aljasnak, hogy meg is teszi. Persze jobban kellett volna ismernem. Ahogy szembefordultam vele, arcomba vágott a tengeri szél, elkapta az egyik hajtincsemet, és szájfénytől ragacsos ajkamhoz tapasztotta. De nem törődtem vele: fontosabb dolgom volt. Az egész életében ennyit tudott megtakarítani érveltem. És a gyerekeire akarta hagyni. Paul megvonta a vállát, s kezét a bőrkabátja zsebébe dugta. Miért nem tette bankba? Észérvekkel néha lehet hatni rá, gondoltam. Ha azt mondom: nézd, egy sereg ember nem bízik a bankokban, talán Nem az én hibám vágta felém egy újabb vállrándítás kíséretében. De hiszen neked nincs is szükséged erre a pénzre! Az őseidtől mindent megkaphatsz, amit akarsz. Kétezer dollár neked semmi, Mrs. Gutierrez gyerekeinek viszont egész vagyon! Jobban kellett volna vigyáznia rá. Mindössze enynyit mondott. De megláthatta az arckifejezésemet (arról 9
fogalmam sem volt, hogyan, mert a felhők még jobban összesűrűsödtek fölöttünk), és megenyhült a hangja. Suze, Suze Az egyik kezét kivette a zsebéből, és a vállam köré kulcsolta. Mit csináljak veled? Hallgattam, mert sejtettem, hogy még ha akarnék, se lennék képes megszólalni. Csak Mrs. Gutierrezre tudtam gondolni. Meg arra, amit Paul művelt. Hogy lehet ilyen aljas az a srác, akinek ilyen jó illata van? Kölnijének fanyar felhője az orromba kúszott, és valósággal átmelegített, ami különösen jólesett a vékony anorákom alatt. Tudod mit? kérdezte súgva. Felezzük el. Ezer neked, ezer nekem. Nyelnem kellett. Muszáj volt lenyelnem valami nagyon rossz ízűt. Te beteg vagy! Ne légy már ilyen, Suze! Beláthatod, hogy tisztességes ajánlat. A saját részeddel azt csinálsz, amit akarsz. Tőlem akár föl is adhatod Gutierrezék címere. De ha van eszed, megtartod magadnak, és veszel rajta egy kocsit, miután végre megszerezted a jogsit. Akkor nem kell többé suttyomban elcsórnod a mamád autóját. Utállak! Nem törődve a hideggel, amely nyomban elfoglalta meleg karjának helyét, kiszabadítottam a nyakamat. Nem igaz. A hold hirtelen előbukkant a felhők mögül. Éppen csak annyi időre, amíg megláthattam csúfondáros mosolyát. Csak azért vagy dühös, mert tudod, hogy igazam van. Nem hittem a fülemnek. Komolyan beszél? 10
Igazságos cselekedet meglovasítani egy halott öregasszony pénzét?! Neki már nincs rá szüksége. A hold megint elbújt, de Paul hangjából hallottam, hogy kinevet magában. Nagy balekok vagytok, te meg Dom atya. De hadd kérdezzek valamit. Hogy értetted meg, mit hadovált a vénasszony? Úgy tudom, franciára jársz, nem spanyolra. Nem feleltem azonnal, mert lázasan törtem a fejem, mit válaszoljak anélkül, hogy kiejtsem előtte azt a szót, amelynek már a gondolatától is cigánykereket hányt a szívem a mellemben. De mielőtt ki tudtam volna ötölni valamilyen elfogadható hazugságot, magától kitalálta: Ja persze! Ő fordította le neked. Én hülye. S mielőtt szóhoz juthattam volna, hogy eltereljem a figyelmét Jesseről, egészen más hangon folytatta: Viszlát, Simon! És máris megfordult, hogy lelépjen. Úgy, ahogy mondom. Természetesen tudtam, mit kell tennem. Nem szívesen szántam rá magam. Az az igazság, hogy a szívem a torkomban dobogott, s a tenyerem hirtelen megmagyarázhatatlanul nedvessé vált. De volt más választásom? Nem hagyhattam, hogy egyszerűen elsétáljon a pénzzel. Jessenek, persze, nem tetszett volna, de tényleg nem tehettem mást. Ha Paul nem adja ide önként a pénzt, el kell vennem tőle. Van esélyem, mondtam magamnak. A doboz Paul kabátjának belső zsebében van: éreztem, amikor magához ölelt. Csak el kell terelnem valahogy a figyelmét például egy jó ütéssel a gyomorszájára, aztán kikapni a zsebéből a dobozt, és bedobni az ablakon. Gutierrezéket 11
persze megijesztené az üvegcsörömpölés, de nem valószínű, hogy kihívnák miatta a zsarukat. Főleg ha meglátják, hogy egy csomó pénz szóródik szét a padlón. Nem a legjobb terv, de hát ennyi telt tőlem. Paul! Megfordult. A hold éppen ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy megint előbújjon a felhők mögül, és sápadt fényében megláttam a srác abszurd módon reményteljes arckifejezését. A reménye még nagyobbra nőtt, amikor lassan elindultam felé. Szerintem azt hitte, mégis sikerült megtörnie. Megtalálta a gyenge pontomat. A maga oldalára csábított. S mindezt nyomorult ezer dolcsiért. A remény abban a minutumban eltűnt az arcáról, amikor meglátta az öklömet. S mintha egy másodpercig fájdalmat fedeztem volna föl abban a sápadtkék szemében. Aztán a hold visszabújt a felhők mögé, és ismét mindent elnyelt a sötétség. Paul gyorsabban mozgott, mint feltételeztem róla. Elkapta a csuklómat, és úgy megszorította, hogy a fájdalomtól összecsuklottam. A következő pillanatban súlyos testével a nedves fűhöz szögezett. Az arca alig néhány hüvelyknyire volt az enyémtől. Ez hiba volt mondta túlságosan könnyedén ahhoz képest, hogy éreztem a szíve vad dübörgését. Visszavonom az ajánlatomat. Miféle ajánlatodat? ziháltam. A pénz elosztására. Megtartom az egészet. Nagyon a lelkembe tapostál, Suze. 12
Ebben biztos vagyok mondtam tőlem telhetően gúnyosan. És most mássz le rólam. A kedvenc farmerom van rajtam. Foltot hagy rajta a fű. De Paul nem eresztett el. Azt az igyekezetemet se díjazta, hogy tréfára próbáltam fordítani a szitut. Jeges hangja halál komolyan csengett: Azt akarod, hogy ugyanúgy eltüntessem a fiúdat, ahogy Mrs. Gutierrezt? A teste melegen borult rám, úgyhogy arra nincs más magyarázat, miért vált jéghideggé a szívem, mint az, hogy a szavai megfagyasztották bennem a vért. De nem mutathattam ki a rémületemet. A gyöngeség a Paulhoz hasonló alakokban nem szánalmat ébreszt, hanem még kegyetlenebb tettekre ösztönöz. Meg megegyeztünk valamiben hebegtem, mert a nyelvem ugyanúgy megdermedt, ahogy a szívem, és nehezen formálta szavakká a gondolataimat. Azt ígértem, hogy nem ölöm meg. De mi van, ha megakadályozom a halálát? Értetlenül néztem rá. Miről beszélsz? Találd ki. Lehajolt, és könnyű csókot nyomott dermedt ajkamra. Jó éjszakát, Suze! Fölállt, és eltűnt a ködben. Eltartott egy percig, amíg rájöttem, hogy szabad vagyok. Hideg levegő csapott le oda, ahol az imént meleg teste az enyémmel érintkezett. Nagy nehezen hasra fordultam. Úgy éreztem magam, mintha fejjel egy kemény téglafalnak ütköztem volna. De még volt annyi erőm, hogy utána kiáltsak: 13
Paul! Várj! Ekkor gyújtottak villanyt a Gutierrez házban. A kertet úgy elöntötte a fény, mint egy repülőtér kifutópályáját. Kinyílt egy ablak, és valaki kikiáltott: Hé, maga! Mit keres itt? Szó nélkül a kertfalhoz rohantam, amelyen egy félórája másztam át. Anya autója ott volt, ahol hagytam. Beugrottam és máris indítottam. Hazafelé egész idő alatt átkoztam mediátor kollégámat. Meg az új farmeromat elrondító fűfoltokat. De azt nem is sejtettem, miféle borzalmak fognak még lejátszódni köztem és Paul között. 14
2. FEJEZET Volt képe megtenni. Úgy, ahogy a szívem mélyén mindig is éreztem. Bár azt lehetne hinni, hogy azok után, amiken keresztülmentem, az eszemmel is fölkészülhettem rá. Végtére is nem vagyok kezdő. És az se igaz, hogy nem voltak figyelmeztető jelek. Mégis úgy csapott le rám, mint derült égből az istennyila. Hol fogsz vacsorázni a télköszöntő bál előtt? kérdezte Kelly Prescott a negyedik óra után a nyelvi laborban. De nem várta meg a választ. Nem is azért kérdezett, mert kíváncsi volt rá. Engem Paul a Big Surhöz visz folytatta. Ismered azt a helyet, nem? Persze hogy ismerem. Nem furcsa, hogy az emberi agy egyik pillanatról a másikra képes úgy működni, mint egy robotpilóta? Mondasz valamit, miközben egészen másra gondolsz. Mert amikor Kelly kimondta, hogy Paul a Big Surhöz viszi vacsorázni, nem az jutott eszembe, hogy persze hogy ismerem, hanem az, hogy mi-cso-da?! Paul Slater Kelly Prescottot kíséri el a bálba?! De hála az égnek, nem mondtam ki hangosan. Hiszen tudtam, hogy Paul ott ül tőlünk mindössze néhány fülkével távolabb, és a magnó gombjait nyomkodja. Más se hiányzott volna, mint hogy észrevegye, mennyire kiborultam amiatt, hogy mással megy a bálba. Már az is elég baj volt, hogy odanéztem. Persze észrevette és fölvonta a szemöldökét, mint aki azt kérdezi: segíthetek? Csak most láttam, hogy ott van a fülén a fejhallgató. Megkönnyebbülten lélegeztem föl: tehát nem hallotta, 15
mit mondott Kelly, mert Dominique és Michel kedves francia barátaink izgalmas társalgására figyelt. Ötcsillagos folytatta Kelly. Úgy értem, az étterem. Király. Elkaptam a szemem Paulról, és hátratoltam a székemet. Biztos oltárian fogjátok érezni magatokat Naná. Kelly hátravetette mézszőke loboncát, hogy a fülére illeszthesse a fejhallgatót. Irtó romantikus lesz. Te hol vacsorázol a buli előtt? Persze tudta. Mi az hogy tudta! De tőlem akarta hallani. Ilyenek a Kelly-félék. Azt hiszem, én kihagyom az egészet mondtam lezseren, és én is föltettem fejhallgatót. Kelly átnézett a válaszfal fölött, és csinos pofija részvétet fejezett ki. Persze hamis részvétet. Kelly Prescott amúgy fütyül rám. Ahogy mindenki másra. Kihagyod? De Suze, ez rettenetes. Senki nem hívott meg? Csak mosolyogtam válaszul. Mosolyogtam, s közben éreztem, hogy Paul a tarkómba fúrja a szemét. Rettenetes! ismételte meg Kelly. Igaz, azt hiszem, Debbie távollétében Brad se lesz ott Van egy ötletem! közölte vihogva. Menj el Braddel! Nagyon vicces ingattam a fejem keserves mosolylyal. Kelly bezzeg szélesen vigyorgott a saját tréfáján. Mert elég furcsa lenne, ha a mostohabátyámmal állítanék be a bálba. Kivéve persze, ha senki más nem hajlandó elvinni. 16
Bekapcsoltam a magnómat. Dominique azonnal nyavalyogni kezdett Michelnek a mal-de-téte -je miatt. Michel bizonyára részvétteljesen válaszolgatott (mindig ezt teszi), de nem figyeltem oda. Az én gondomon úgysem segített volna. Hogy hívhatta meg Paul Kellyt, amikor nemrég még tőlem akart kicsikarni legalább egy randit? Nem mintha szívesen mondtam volna igent, de időnként muszáj odavetnem neki egy-egy csontot, nehogy azt tegye a barátommal, amit Mrs. Gutierrezzel csinált. Várjunk csak! Ez azt jelenti, Paul belefáradt abba, hogy olyan szekér után fusson, amelyik nem veszi föl! Remek! Ha Kellynek kell, hát vigye! Legyen az övé! Csak az volt a gond, hogy sehogy se tudtam kiverni a fejemből, milyen érzést keltett bennem, amikor Paul meleg teste az enyémhez nyomódott Gutierrezék kertjében azon az éjszakán. Jó érzést. Jó volt érezni a melegét, a súlyát. Komolyan. Jó érzés de nem a megfelelő pasival. De mi van azzal, aki megfelelne? Az az igazság, hogy ő nem az a fajta, aki a fűre présel egy lányt. Ami pedig a melegséget illeti, az másfél száz éve hiányzik belőle. De erről nem ő tehet. Jesse éppúgy nem tehet arról, hogy halott, ahogy Paul se tehet arról, hogy olyan, amilyen. Mégis kiborított, hogy helyettem Kellyt kíséri el az iskolai bálba. Hetek óta tucatszor képzeltem magam elé a jelenetet: megkér rá, hogy menjek vele, én pedig kereken visszautasítom. Ugyanúgy, ahogy a randizásra vonatkozó ajánlatait. Olyan ez, mint egy teniszmeccs, amikor hol itt van a labda, hol ott. Mint a Golf és Strand Fejfájás (fr.) 17
Hotel pályáján, ahol a nyáron megismerkedtünk. De most az a lesújtó érzés keletkezett bennem, hogy Paul olyan labdát küldött a térfelemre, amelyet nem tudok visszaütni. Mire megy ki ez az egész? A szavak összefolytak a szemem előtt, miközben a blokkomról letépett papírra firkantottam őket, majd előreadtam az előttem lévő sorba: Paul Kellyvel megy a télköszöntő bálba! Néhány másodperc múlva visszarepült a papír. Azt hittem, téged fog meghívni!!! írta Cee-Cee, a legjobb barátnőm. Képzeld, nem. De hát nem is akartál vele menni. Mi van Jessevel? Pontosan erről volt szó: mi van Jessevel? Ha Paul engem hív, én pedig nem fogadom kellő lelkesedéssel az ajánlatát, képes valóra váltani a fenyegetését, nevezetesen azt, hogy nem hagyja a barátomat materializálódni. De mást készül elvinni a bálba: Kelly Prescottot, a suli legszebb és legkapósabb lányát, akit pedig, tudomásom szerint, mélységesen megvet. Itt valami nem stimmel. És nem azért, mert én annak tartogatom minden táncomat, aki csekély százötven éve halott. Ezt azonban nem mondhattam meg Cee-Ceenek Akármilyen jó barátnőm és ugyanannyi idős, mint én (igaz, hogy albínó, ráadásul egy eszement nagynénje van), nem érthet meg mindent. Oké, tud Jesseről, Paulról azonban nem. Róla egy szót se árultam el neki, és ezen nem is akartam változtatni. 18
Nem mindegy? írtam vissza. És te? Adam meghívott már? Mielőtt visszajuttattam volna a cédulámat, körüllestem, hogy megbizonyosodjam, Marie-Rose nővér, a franciatanárnőnk nem figyel-e, és észrevettem Dominic atyát, aki a nyelvi labor ajtajából integetett, hogy menjek oda hozzá. Egy csöppet se sajnáltam, hogy le kell vennem a fejhallgatót Dominique és Michel nyafogása angolul se tartogatott volna sok izgalmat, franciául azonban egyenesen elviselhetetlen volt, és az ajtóhoz siettem. Közben inkább éreztem, mint láttam, hogy egy bizonyos valakinek a pillantása követ. Nem adtam meg neki azt az élvezetet, hogy hátraforduljak. Örülök, hogy el tudtalak kapni, Susannah, mielőtt elutazom! Ezzel kezdte az atya, amikor kisurrantam a laborból az osztályokat elválasztó folyosóra. Elutazik? Csak most vettem észre, hogy civilben van, és sportszatyor lóg a vállán, az arca pedig csupa aggodalom. Hová? San Franciscóba. Dom atya arca majdnem olyan fehér volt, mint a gondosan nyírt haja. Attól tartok, hogy nagy baj történt. Földrengés? Nem. A helyére tolta drótkeretes szemüvegét, s azon keresztül nézett le rám. A Monsignort baleset érte. Nincs eszméleténél. Igyekeztem kellőképpen levert arcot vágni, de az az igazság, hogy sosem érdekelt különösebben a Monsignor, aki mindig fölháborodik olyasmiken, ami- 19
ken nem érdemes fölháborodni. Például azon, hogy a lányok miniszoknyában járnak iskolába. Bezzeg az igazán fontos dolgok nem háborítják föl. Például az, hogy a menzán mindig hidegen kapjuk a hot dogot. Ajaj ingattam a fejem. Mi történt vele? Karambol? Izé nem éppen. Majdnem megfulladt. Beleesett a tengerbe? Vagy megfojtották? kérdeztem reménykedve. Torkán akadt egy falat kolbász az egyik plébánián rendezett grillpartin. Hahaha! Költői igazságszolgáltatás! Persze nem mondtam ki hangosan: nem akartam fölháborítani Dom atyát. Szegény. Meddig lesz távol, atyám? Fogalmam sincs. Dom atya nyugtalannak látszott. A lehető legrosszabbkor jött, tekintettel a hétvégi aukcióra. A Missziós Akadémia nem ismer lehetetlent, ha adománygyűjtésről van szó. Ezen a hétvégén régi tárgyak árverésére kerül sor. A héten egymást követték a felajánlások, s a behozott tárgyakat a rendház alagsorában raktározták el. A legértékesebbnek mondott dolgok közé tartozott egy századfordulós Ouija-tábla (Cee-Cee dilis nagynénjétől) és egy ezüst övcsat, amely a Carmeli Helytörténeti Társaság megállapítása szerint több mint százötven éves, és amelyet a mostohabátyám talált a mi padlásunkon, amikor kitakarította (büntetésből bizonyos gonosztettéért, amelyet itt és most nem kívánok részletesen ismertetni). 20
De azt akarom, hogy tudd, hol leszek. Dominic atya elővett a zsebéből egy mobiltelefont. Ha valami ha bármi rendkívüli történik, hívj föl, rendben, Susannah? A számom Tudom a számát, Dom atya emlékeztettem rá. Az atya mobilja új ugyan, de annyira azért nem. Meg kell jegyeznem, hogy neki aki sosem vágyott rá, és halvány gőze sincs, hogyan és mi mindenre lehet használni bezzeg van, nekem pedig nincs! Ami pedig a rendkívüli dolgokat illeti, olyasmire gondol, hogy a fafejű mostohabátyám mégis átmegy a félévi trigonometriavizsgán, vagy valami jóval rendkívülibbre? Például arra, hogy spiritiszta szeánszot rendeznek a bazilikában? Inkább az utóbbira. A mobilt visszatette a zsebébe. Remélem, nem leszek távol néhány napnál tovább, viszont tapasztalatból azzal is tisztában vagyok, hogy neked néhány nap is elég ahhoz, hogy halálos veszélybe sodord magad. Ezért szépen kérlek, hogy légy ezúttal maximálisan óvatos. Nem szeretnék arra hazajönni, hogy az iskolának egy újabb része repült a levegődbe. És légy szíves, gondoskodj róla, hogy Tüsi elegendő élelmet kapjon. Ajaj! sóhajtottam. Hosszú idő óta először nem csúfítják friss karmolások a kezemet, és azt szerettem volna, ha így is marad. A macska már nem az enyém, hanem a magáé. És kérjem meg Ernestine nővért, hogy nézzen rá időnként? Állatoknak valójában nincs is helyük a rendházban, ő meg ráadásul allergiás a macskaszőrre. Nyitott ablaknál kell aludnom, hogy az az átkozott kandúr 21
ki-be járhasson anélkül, hogy a novíciák valamelyike kiszúrná a jelenlétét. Oké adtam meg magam. Majd a suliból hazamenet megállok az állatkereskedésnél. Még valami? Az atya elővett egy gyűrött papírlapot, és gyorsan végigfutott rajta a szemével. Ja, és a Gutierrez-temetés. Mindent elrendeztem, a családot pedig, ahogy kérted, fölvettem a hátrányos helyzetűek listájára. Köszi, Dom atya. Az árkádokon át kinéztem a kert közepén álló szökőkútra. Brooklynban, ahol felnőttem, a november minden növényt meggyilkol, itt, Kaliforniában viszont, noha Carmel Észak-Kaliforniában van, csak annyi változást jelent, hogy a missziót felkereső turisták bermuda helyett khaki sortot viselnek, a szörfösök pedig a rövid neoprén mezt hosszú szárúra cserélik. A misszió kertjének ágyásaiban vígan virítanak a virágok, és amikor ebéd időben kiengednek, még mindig megizzadunk a tűző napsugarak melegétől. Most mégis megborzongtam, és nem azért, mert a kerengő árnyékában álltam. A hideg belülről jött, és libabőrössé tette a karomat. Mert akármilyen szép is volt a misszió kertje, a harsány piros és sárga szirmok alól valami sötét és nos, hogy is mondjam Paul-szerű sejlett föl. Komolyan. Ez a srác képes volt befelhőzni a legragyogóbb napsütést is. Legalábbis az én szememben. Azt nem tudom, hogy ugyanezt érezte-e Dom atya. Szerintem nem. A kicsit viharos tanévkezdet után Paul, velem ellentétben, kerülte az igazgatónkkal való találkozást, 22
ami, tekintettel arra, hogy ő éppúgy mediátor, mint mi ketten, egy kicsit furcsa, nem? Ezen oknál fogva kénytelen voltam afféle közvetítő szerepet játszani, ha feltétlenül szót kellett váltaniuk egymással. Paul magatartása az iskola falai között szemmel láthatóan javult, ezért nem volt rá ok, hogy az igazgatói irodába küldjék. Bizony, Paulból mintadiák lett, aki látványos előmenetelt tanúsított. Még a suli teniszcsapatának kapitányává is megválasztották. Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. Paul nyilván okosabbnak tartotta, ha Dom atyát nem avatja be az iskolán kívüli tevékenységébe, tisztában lévén azzal, hogy az atya azt aligha helyeselné. Vegyük például a Gutierrez-esetet. Egy kísértet segítségért fordul hozzánk, Paul azonban segítség helyett lenyúl a családjától kétezer dollárt. Ha Dom atya tudomására jut az ügy, tutira nem huny szemet fölötte. De nem jutott a tudomására. Paulnak ugyanis esze ágában se volt elmondani neki, és, őszintén szólva, nekem sem. Mert ha beköpöm a látszólag látványosan megjavult Pault, ugyanazt csinálja a fiúmmal, mint Mrs. Gutierrezzel. (Illetve a fiúm lenne, ha nem lenne eleve halott.) Paul tehát megfogott. Legalábbis közel járt hozzá. Ezért kellett kibúvót keresnem, miközben igazságot is akartam szolgáltatni Gutierrezéknek, akiket megloptak, még ha nem is volt róla tudomásuk. A rendőrséghez természetesen nem fordulhattam. ( Az a helyzet, hogy Mrs. Gutierrez kísértete elárulta nekem, hogy a megtakarított pénzét a kertjükben ásta el, de mire odamentem, 23
egy másik mediátor elvitte. Azt kérdezi, mi a mediátor? Olyan személy, aki kapcsolatot teremt a halottak és élők- között. Hé, várjanak! Mit akarnak azzal a kényszerzubbonnyal?! ) Ehelyett fölvetettem a családot a Missziós Akadémia által vezetett szegénylistára, és így elértem, hogy Mrs. Gutierrezt tisztességesen eltemessék, a családnak pedig adjanak egy kis pénzt, amiből legalább részben kifizethetik az adósságaikat. mialatt távol leszek. Egy kicsit későn figyeltem föl Dom atya szavaira. De nem kérdezhettem meg, mit mondott közben, mert akkor ő is megkérdezte volna, mi jár az eszemben ahelyett, hogy őrá figyelnék. Megígéred, Susannah? Kék szemét az enyémbe fúrta. Mi mást tehettem volna, mint hogy bólintok? Bevallom, máris jobban érzem magam folytatta, ami igaz lehetett, mert szemmel láthatóan oldódott a feszültsége. Tudom, hogy megbízhatom kettőtökben. Csak rosszul esne, ha valami ostobaságot követnél el a távollétemben. A kísértésnek nehéz ellenállni, különösen ha fiatal az ember, és még nem tudja fölmérni a cselekedetei következményeit. Rád és Jessere nézve különösen katasztrofális következménnyel járna, ha Végre leesett a tantusz. Ha engednénk fékezhetetlen vágyunknak? segítettem ki. Dom atya azonban még boldogtalanabbul nézett rám. Komolyan beszélek, Susannah! Jesse nem ebbe a világba tartozik. Ha egy kis szerencséje van, nem is marad 24
itt sokáig. De minél mélyebb érzelmeket tápláltok egymás iránt, annál nehezebben tud búcsút mondani a jelennek. Te sem tagadhatod a dolgok természetes rendjét, és Bla-ba-bla. Az atya szája tovább mozgott, én azonban lejjebb vettem a hangot: semmi szükségem egy újabb prédikációra. Dominic atya dolga rosszul sült el, amikor beleszeretett egy, valamikor a messzi középkorban élt apáca kísértetébe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jessere és rám ugyanez a sors vár. Különös tekintettel arra, amit Paulból ki tudtam szedni, aki a jelek szerint az atyánál sokkal többet tud a mediátorok lehetőségeiről. Például azt a kevesek által ismert tényt, hogy a mediátorok vissza tudják hozni a halottakat az életbe. Csak egy bibije van a dolognak: kell hozzá egy test, amelyikbe belehelyezhetik az igazságtalanul halálba küldött ember lelkét. De az a helyzet, hogy én nem ütközöm lépten-nyomon megfelelő emberi testekbe. Különösen nem olyanba, amelyik készségesen ráállna, hogy egy idegen lélek költözzék belé. Természetesen, Dom atya mondtam, amikor végre elhallgatott. Érezze jól magát San Franciscóban! Dom atya elhúzta a száját: ha azért kell valakinek San Franciscóba utaznia, hogy meglátogassa az eszméletlen elöljáróját, nem valószínű, hogy kedve lesz olyan nevezetességeket fölkeresni, mint a Golden Gate vagy a Chinatown. Köszönöm, Susannah. Jelentőségteljes pillantást vetett rám: Légy jó! 25
Mindig jó vagyok, nem? kérdeztem kicsit meglepődve. Dominic atya megcsóválta a fejét, majd szó nélkül otthagyott. 26
3. FEJEZET Szóval miről beszélgettél az atyával? kérdezte Paul. Mrs. Gutierrez temetéséről feleltem, az igazságnak többé-kevésbé megfelelően. Arra már rájöttem, hogy Paulnak nem érdemes hazudni, mert rejtélyes módon magától kitalálja az igazat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a teljes igazságot árulom el neki. Csak nem tagadom le kereken azt, amit tudni szeretne. Így a legbiztonságosabb. Azt viszont tutira jobb elhallgatni előle, hogy az atya San Franciscóba utazott, és nem tudható, mikor tér viszsza. Csak nem bánkódsz még mindig a vénasszony miatt? Tudhatod, hogy a pénze jó helyre kerül. Naná! A Big Sur éttermébe, ahol tudomásom szerint minimum egy százasba kerül egy fogás. Sőt abban is biztos vagyok, hogy limuzint bérelsz az alkalomra. Paul lustán rám mosolygott a párnákról, amelyeknek nekidőlt. Kelly elmondta? Máris? Az első adandó alkalommal. Nem várt sokáig. Mikor hívtad meg? Az éjszaka? Eltaláltad. Tehát úgy tizenkét órája. Nem utolsó teljesítmény, ha arra gondolok, hogy ebből legalább nyolcat átaludt. Kétlem. Az ilyen parázna perszónák ilyenkor a legaktívabbak. 27
Milyen romantikus pont egy ilyen parázna perszónát hívni meg a télköszöntő bálba! Ő legalább eljön velem mondta Paul kifejezéstelen arccal. Csak az egyik szemöldöke kúszott följebb alig észrevehetően a másiknál. Ami, tekintettel a jelenlegi körülményekre, üdítő változás. Azt hiszed, zavar? kérdeztem, és még egyet lapoztam. Büszke voltam magamra, amiért sikerült, legalábbis külsőleg, közömbösnek mutatkozni az ügyben. Belül persze egészen mást éreztem. Belül ugyanis bőgtem. Mi folyik itt? Miért Kellyt hívod meg, miért nem engem? Nem mintha annyira érdekelne ez a hülye bál, de miféle játékot űzöl velem, Paul Slater? Hangosan pedig ezt mondtam: De azt nem bántam volna, ha legalább előre értesítesz, hogy töröltél a napirendről. Mi van, ha máris egy vagyont költöttem a szerelésemre? Most Paul egyik szája sarka kúszott följebb. Nem költöttél. És tuti, hogy nem is szándékozol költeni rá. Elfordítottam a fejem. Néha nehéz a szemébe nézni, amely olyan átható. És olyan kék. Egy erős, napbarnított kéz nehezedett az enyémre, megakadályozva, hogy tovább lapozzak. Ezt olvasd el! A könyv, amelyet Paul erre a mediációs óránkra választott ki, olyan régi volt, hogy a lapjai szinte szétmorzsolódtak az ujjaim között. Múzeumban lett volna a helye, nem pedig egy tizenhét éves kamasz szobájában. De hát ide került, és ebben biztos voltam a nagyapja 28