30 éves voltam akkor, amikor először megfogalmazódott bennem és akkor még csak páromban a gyermekvállalás gondolata.

Hasonló dokumentumok
Sikertörténetek I. Joli eltűnt" a cisztája. boldogan várják a babát Böbe 6 éve nem menstruált 24 órán belül megjött a menstruációja

Szigorú voltam magamhoz és mindent úgy csináltam ahogy kellett, mert tudtam hogy csak igy érhetek el eredményt.

Csanádyné Hajós Zsuzsa: Bizalom az Úristenben. Nagyon nehezen tudtam megfogalmazni,

Homonértékek a nöi ciklusban

Szerintem vannak csodák

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

Erasmus+ Lengyelország

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen.

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBER DOKIANYU

mona segítség a gluténmentes életben kiss móni tippek tanácsok receptek TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ, GASZTROBLOGGER

Hasnyálmirigy gyulladás:

2016. február INTERJÚ

PCOS mellett az élet

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Az egészséges táplálkozás alapjai e-book. Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013.

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

Hiedelmek feldolgozása a várandóssággal kapcsolatban

Szeretet volt minden kincsünk

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

Eszünk és Fogyunk klub

6. szám Crystal. tapasztalat füzet - XXIV. Crystaltapasztalatfuzet2010_05.indd :30:51

Már újra vágytam erre a csodár a

SZABÓ PÉTER VÁLASZD A BOLDOGSÁGOT!

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

Személyes Jókívánságok

Személyes Jókívánságok

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

1. Volt a Baba közeli hozzátartozói között "többemberes" baba? igen 43% nem 57% 2/b. Milyen gyermek volt a Baba apukája?

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : Credit: 0000

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Dr. Kutnyányszky Valéria

Felhasználók tapasztalatai:

.a Széchenyi iskoláról

down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül!

3. szám Crystal. tapasztalat füzet - XXII.

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

Spanyolországi beszámoló

Szita Szilvia II. Biztatás, bátorítás

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon

Drága! Áldott, békés karácsonyt és sikeres, boldog új esztendot kíván Neked és szeretteidnek:

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

Gyors fogyás, éhség nélkül. Ahogy én csináltam

Szülők mondták Rólunk:

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

VÉDŐNŐI MÉHNYAKSZŰRÉS A GYAKORLATBAN

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

KÖSZÖNJÜK, JÓL VAGYUNK MIKULÁS RALLY ÖSSZEFOGLALÓ

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Szarvas Viktória: Tudatos készület a gyermek jövetelének váratlanságára. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Név: Szép Veronika. Dátum: november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

2011_ 11, 12. ISSN Ft

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

2007. helyszínek. Szolnok. Komoró. Nógrádmarcal. Badacsonytomaj. Szentkirály. Sajópálfala

Nekünk még volt szabadnapunk

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA

Lelkészi jelentés a évről

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Laskai M. Nelli

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában

Gebhardt Nóra. 12 hét. Mindent az abortuszról (azt is, amit az orvosok nem közölnek)

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

közvetlen lakossági kommunikáció központban a NŐgyógyászat

Jön a baba JÖN A BABA. és megszűnt vagy meg fog szűnni a munkaviszonyod. Készítette: Horváthné R. Monika

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/ )

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

Csoportos, és egyéni foglalkozás keretében: fiatalkorú bűnelkövetők élettervezésének a vizsgálata családpedagógiai szempontból.

Kialakulásának valószínűsége, a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód változtatásával.

Átírás:

Andrea (Nem!) Csoda történet! A történetem 5 évvel ezelőtt kezdődött. 30 éves voltam akkor, amikor először megfogalmazódott bennem és akkor még csak páromban a gyermekvállalás gondolata. Mivel hosszú ideig fogamzásgátlót szedtem, a gyógyszer elhagyása után a menstruációm több évre elmaradt, amelyben az is közrejátszhatott, hogy korábbi (55 kg) súlyomhoz képest a fogyókúra-mániának köszönhetően, lefogytam 48-50 kg-ra, a 164 cm-es magasságomhoz képest. Az akkori nőgyógyászom a legjobb megoldásnak azt találta (???), ha egyenesen az egyik meddőségi centrumba irányít, mondván: Korábban lesz kisbabám, mint én azt gondolnám Sajnos nem így történt. Elkezdődtek a kezelések, kezdetben csak gyógyszeres kezelést kaptam, tervezett együttlétet alkalmazva (kb. 4-5 alkalommal), majd később sor került az ins zeminációra is, de ekkor már nagyobb adagban kaptam a hormonokat injekció és gyógyszeres kezelést együtt alkalmazva. Bíztam, reméltem, de a lelkem minden egyes sikertelenséget követően újra és újra összetört, egyre kevésbé tudtam magam talpra állítani. A külvilág felé igyekeztem nem mutatni a fájdalmamat, belül, már nem is próbálkoztam ezzel. Gyűlöltem, hogy mindenki felé be kell számolni, tartani kell magamat, mondván; jól vagyok. Egyáltalán nem voltam jól. A kolléganőim akivel közel egy idősek vagyunk/voltunk és mentünk egyszerre férjhez -, mind szülni mentek, csak én maradtam már a csoportunkból (aki abban az időben babára vágyott). 1 / 26

Ekkor már sokszor elsírtam magam mások előtt is, a lelkem végleg összetörni látszott. Ekkor már a 4. inszeminációnál tartottunk, a lombik beavatkozás következett volna, de erre már nem került sor Elindult a lavina. Egy családi viszály volt az utolsó csepp a pohárban. Hasmenéstől, rosszulléttől (hányinger, teltségérzés) szenvedtem nap mint nap, egy ideig próbáltam dolgozni, majd annyira legyengültem, hogy képtelen voltam bemenni. Hosszú hónapok, évek következtek, kivizsgálások sorozata, a leleteim közben mind negatívak és én mégis rosszul voltam. Lefogytam 40 (!) kg-ra, úgy éreztem szépen lassan meg fogok halni. Sírtam, gyermekről már álmodni sem mertem, az életemért küzdöttem. Fájt az is, hogy sokáig a családom sem hitte el, valóban rosszul vagyok. Véleményük szerint: Ők is küzdenek hasmenéssel, de közben teszik a dolgukat, nem kell kétségbeesni ettől. Közvetlen közelről csak a párom élte meg velem ezeket a napokat, hónapokat, éveket. Ő legalább annyira szenvedett és közben hatalmas változáson ment át. Ha addig voltak is (mert voltak!) kétségeim a kettőnk kapcsolatával kapcsolatban, ezek megszűnni látszottak, szerelmünk, szeretetünk egyre erősebbé vált. Egy nagyon neves és sikeres természetgyógyász hitette el velem (és családommal), hogy a lelkem nem bírta a megpróbáltatásokat, és van még visszaút! Az orvosi diagnózis a következőképpen szólt: a gyomor és a bél funkcionális működési zavara. Hosszú és rettentő szigorú diétával sikerült valamelyest elérnem, hogy az emésztésem valamelyest helyreálljon, de a szigorú diéta mellett sajnos esélyem sem volt hízni, közben pedig a gyomrom is összeszűkült, a valós rosszullétek mellé, pedig pszichés evéssel kapcsolatos félelmek is társultak. Lassan a gyógyulás mezejére léptem, de ez idő tájt már nem dolgoztam, táppénzen voltam. A rohamos javulás akkor következett be, amikor (20 év várakozás után) saját (Németjuhász) kutyusom lehetett. Ezzel szintén egy régi álmom vált valóra, hatalmas örömmámor, boldogság kerített hatalmába. Közben visszamentem dolgozni, de pár héten/hónapon belül beigazolódott amit már addig is sejtettem, váltanom kell. Az addig imádott munkám, munkahelyem, rémálommá vált, a közvetlen kolléganőim mind távol voltak a babázás miatt, én pedig nem tudtam ezt (most sem) megemészteni, a tüneteim újra előtörtek és szép lassan újra lefogytam, ezúttal 39 (!) kg-ra. Újabb 1 év telt el, amíg nem menstruáltam, már csak abban reménykedtem, hogy talán még valamikor működni fog a szervezetem és újra NŐ lehetek! A munkahelyemről saját döntésem alapján kiléptem (közel tíz év után!), zokogtam, mert tudtam, hogy életem legjobb munkahelyétől váltam meg, amit egykor imádtam és talán soha többé nem dolgozhatok ilyen közegben, ahol a pörgés, a stressz ugyan mindennapos, de én ezt nagyon szerettem. 2 / 26

Ezúttal egy neves belgyógyász Professzor és pszichológus segített talpra állni. (Több pszichológusnál, pszichiáternél is jártam, de sehol nem tudtam úgy hinni és bízni, mint itt. A pszichiáter pedig sajnos a gyógyszerszedésben látta a megoldást, ettől pedig rettegtem, hogy a rabjává válok. Szedése alatt pedig érezhetően nem én voltam, saját magam számára is ijesztővé váltam.) Mindennapjaimat újdonsült lakásunk, kertünk csinosítgatásával töltöttem, de leginkább, kutyáztam! Életem új értelmet nyert, a kutyámról kiderült, hogy igen tehetséges, így a közeli kutyaiskolában felfigyeltek ránk. Kivirultam, úgy éreztem megtaláltam a boldogságomat, persze gondolataimat sosem hagyta el a babavárás iránti vágy. Élveztem az otthonlétet és közben frusztrált, hogy nem dolgozom. 45 kg-osan spontán menstruálni kezdtem hatalmas boldogság kerített a hatalmába és ekkor (legjobb barátnőm unszolására, aki szintén AVIVA-babás!) elérkezettnek láttam az időt (2011. január végén), hogy elkezdjem az AVIVA tornát, amiről 2008-ban hallottam először, de akkor nem abban láttam a megoldást. Mekkorát tévedtem! Nem a teherbeesés gondolata vezérelt. Tudatosan távol tartottam magam ettől, már annak is örültem volna, ha újra rendszeresen menstruálni kezdek. És láss (nem) csodát! A 4 órás oktató órát követően Marikához kerültem gyakorló órákra és már az első közös (!) óra eredményt hozott, 48 órán belül menstruálni kezdtem, az előző hónapot követő 42. napon. A lelkem új erőre kapott, újra hinni kezdtem, de nem elsősorban a babavárásban, hanem testem működésében és már ez is hatalmas örömmel töltött el. Kitartó voltam és igyekeztem a Csehné Váradi Marika által javasolt utasításokat betartani, kivéve az étkezésben. Azt gondoltam annyi ideig nélkülöztem, most képtelen lennék rá, örülök minden jól eső falatnak és kilónak! Tudtam, hogy soha többé nem megyek meddőségi központba, a hormonkezelések gondolatától egyenesen rettegtem. Nem is volt rá szükség. Március 29-én menstruáltam utoljára. Utolsó gondolatom volt, hogy baba van a pocakomban, rettegtem a teszt gondolatától, annyi rossz emlék kapcsolódott hozzá. De mivel tudtam, hogy Csehné Váradi Marikával csak így fogunk tudni tovább lépni, egy reggel erőt vettem magamon és elővettem egy régen otthon hanyatló tesztet. 3 / 26

Most tartunk a 14. héten, olyan mintha álmodnék és én soha nem szeretnék ebből az álomból felébredni, hogy talán velem is megtörténhet a CSODA, ami tulajdonképpen nem is csoda, csak AVIVA MÓDSZER. Persze ehhez kellett a Professzor doktor, a pszichológus segítsége, de mind hiába lett volna ha nincs a családom, a (most már) férjem, a hitem és Csehné Váradi Marika akik a szeretetükkel (tudásukkal) mind körülvettek és biztattak, újra a régi leszek. Legszívesebben mindenkinek világgá kürtölném (ahogyan azóta teszem is, ha módom, lehetőségem van rá az ismeretségi körömben), hogy ha csak tehetik NE! forduljanak az egyszerűbbnek hitt gyógyszeres beavatkozás felé, hiszen én vagyok az élő példa, hogy az AVIVA MÓDSZER, igenis működik. 2013.04.24. Edina Kedves Marika! Természetesen megoszthatod a többiekkel is a történetünket! Most nincs időm meg energiám részletesen leírni az elmúlt évek történetét, a lényeg az, hogy policisztás petefészkeim vannak és végigcsináltunk számtalan kezelést, 7x kaptam hormonokat, 4x jutottunk el az inszeminációig, de nem sikerült. Végül abbahagytunk mindent, én le is mondtam egy időre a babáról, viszont a menstruációm 4 / 26

továbbra sem volt rendben. Amikor már hónapok óta nem jött meg, elmentem Hozzád egy négyórás foglalkozásra. Utána pár hónapig megint nem foglalkoztam a dologgal, megjegyzem magammal sem... Orvos vagyok, mellette kineziológiát is tanultam, és folyton dolgoztam, sok volt a stressz...végül feltettem magamnak a kérdést, hogy mit is szeretnék valójában. És a normális életet választottam. Elkezdtem rendesen Avivázni, egy alkalom után megjött a menstruációm (fél év után!!!), erre persze belelkesedtem és folytattam. Közben felmondtam az őrült klinikai munkahelyemen és nyugisabb állás után néztem. A 30. szülinapomat Párizsban ünnepeltük meg és onnan már babával a hasamban tértünk haza. (Mindez kb 2 hónappal volt azután, hogy az egészséges utat válsztottam.) A várandósság minden komplikáció nélkül zajlott és most itt vagyunk egy immár 1 hónapos tündér babával! Szeretettel: Edina 2013.03.22. Sára Drága Marika! Nagy örömmel és köszönettel szeretném tudatni, hogy 2012. augusztus 24-én megszületett a mi gyönyörű kislányunk: Mia. Egy hónapig jártam az aviva tornákra és mindent betartottam amit javasoltál (itthoni gyakorlatok, lúgosítás, stb.) és azonnal terhes is lettem. 5 / 26

Nagyon köszönöm és nagyon hálás vagyok! Üdvözlettel: Sára 2012.10.30. Judit Drága Marika! Remélem jól vagy! Bocsánatot kérek, hogy január vége óta nem voltam tornázni, nekem is nagyon hiányzott!!! De ha most elolvasod, hogy miért nem voltam, biztos nem fogsz haragudni!!!! Szeretnék Veled megosztani egy fantasztikus hírt!!!!! KISBABÁT VÁROK:-) Nem tudom leírni, hogy milyen borzasztóan boldog vagyok!!!!!!! Még nem tudom felfogni ezt a csodát!!!! AVIVA babának tekintem a kis csöpséget, mert attól, hogy nem voltam tornázni, esténként mindig megcsináltam a 10 perces házifeladatot. És éreztem, hogy nagyon jól érzem magamat tőle. Február 3-án voltam 30 éves, akkor egy kisbabát kívántam és csak hinni kell a csodában!!!!! 6 / 26

Ez nagyon igaz, hogy a baba témára nagyon nem szabad rástresszelni. Most november óta teljesen belemerültem a tanulásba és próbáltam nem foglalkozni a gondolattal. Úgy terveztem, hogy februárban, ha vége lesz a vizsgáknak, majd utána foglalkozom a témával. És szerencsére megtörtént a csoda!!!!!!!!!!!! Majd valamikor személyesen is felkereslek! Addig is minden jót Neked!!!!! Nagyon-nagyon köszönöm a sok biztatást és mindent!!!!!!!!!!!! Puszi:Judit 2013.04.13. Timi Kedves Maria! Timi vagyok New Yorkból Örömmel közlöm, hogy az orvosi diagnózis ellenére teljesen természetes úton megfogant a kisbabánk, most vagyok 3 hónapos várandós. 7 / 26

Köszönettel és szép napot egy boldog leendő anyuka. Timi 2012.02.14. Zsuzsa Kedves Marika, Július 3-án voltam nálad tornán, baba miatt tornáztam, mert az orvosom feltételezett hormon problémát. és a ciklusaim is teljesen össze-vissza voltak (27-38 nap között változott). A lényeg, hogy torna után betartottam mindent, azt hiszem, tornáztam heti 2-szer, megcsináltam a szódabikarbóna kúrát, és frotíroztam is fürdés helyett. Aztán hónap végén elmentünk nyaralni, nyaralás alatt fura érzésem volt, a hasam fázott a meleg tóban. éreztem, hogy valami van, de nem mertem reménykedni. Visszajöttünk és 28-án már pozitív lett a tesztem! Azóta is élvezem a várandósság állapotát, most a 18. hétben járok. A vérvétel eredményem is tökéletes lett. Hiszem, hogy sokat segített minden, a szódabikarbóna és a torna is. Ezúton köszönöm neked és azért is írtam le, mert mondtad, hogy nem mindig kapsz visszajelzést. És remélem ez segít majd a többi lánynak is hinni benne, hogy, ha megfogadjuk a tanácsaidat, akkor segíteni fognak ezek a dolgok. a vérem ph-ja pl. tökéletes lett, gondolom a szódabikarbóna miatt is. Üdvözlettel: Zsuzsa 2013.04.24. 8 / 26

Ági Kedves Marika! Ez történt velem: Kb 6 éve előző barátommal szerettünk volna babát, kb 7-8 hónapot próbálkoztunk, nem sikerült, az orvos mindent rendben talált. Ilyenre, hogy petevezető vizsgálat nem mentem, mondtam nekem elég a vizsgálatokból. Aztán annak a kapcsolatomnak egyéb okokból vége lett. Most Imivel 2010. májusban gondoltuk, hogy szeretnénk kisbabát. Nem jött össze, orvoshoz már nem akartam menni, mert eddig is minden rendben volt. Októberben megelégeltem a dolgot és szerencsére megtaláltalak Téged : ))))) Innen már tudod : ) azt csináltam, amit mondtál, és decemberben már a pocakomban volt Viki : DD Köszönjük! Puszi, Ági 2012.07.23. 9 / 26

Orsi Kedves Marika Szeretnék elnézést kérni, hogy korábban nem jelentkeztem. Szeretném pár sorban összefoglalni a történetemet, még mielőtt a Kisbabám megszületne. "Az első menstruációm 9 évesen jelentkezett, de onnantól kezdve soha nem volt rendszeres menzeszem. Volt olyan eset, amikor fél évig nem jelentkezett, majd megjött 2 hónapig, utána 3 hónapig semmi, és így tovább. Természetesen a menstruációimat mindig nagy görcsök kísérték. Nőgyógyásznál 12 koromban jártam először, ahol sárgatest hormont kaptam a problémámra. Átmenetileg segített ugyan, de nem bizonyult tartósnak az eredmény. Majd 16 évesen írták fel az első fogamzásgátló tablettát, melyet csak azután tudtam elkezdeni, hogy egy másik hormon tartalmú gyógyszerrel ismét meghozták a menstruációmat. A fogamzásgátló jól hatott, rendszeres lett a menzeszem, bár az alap problémámon változatlanul nem segített, hiszen ez csak egy felületi kezelés volt. Ugyanakkor ez a helyzet mindaddig nem volt gond, míg a Baba vállalás kérdésköre nem merült fel. Több mint 10 évig tartó fogamzásgátló szedését hagytam abba 2011. februárjában. Rögtön jelentkeztem a nőgyógyászomnál kivizsgálásra, mert tudtam, hogy a korábbi problémám nem szünt meg létezni. PCOS-t állapítottak meg nálam. Habár a szokásos tünetek (túlsúly, pattanások, szőrősödés) nálam nem jelentkeztek, "csak" annyiban, hogy nem volt soha rendszeres a menzeszem. Homeopátiás gyógyszerekkel kezeltek és emellett egy nagyon kedves Barátnőm tanácsára látogattam el 2011. május elején az AVIVA tornára. Az első 4 órás foglalkozás után heti 2szer jártam rendszeresen tornára 4 hónapon keresztül és otthon is elvégeztem azokat a gyakorlatokat, amelyek a Baba megérkezését segítik elő. Közben a menstruációm minden hónapban jelentkezett és egyre jobban megközelítette a 28 napos ciklust. 2011. augusztus elején vártam, hogy megjöjjön, mert minden jel arra mutatott, hogy végre beállt a rendszeres ciklusom. De nem történt semmi, így vettem egy terhességi tesztet, mely 2011. augusztus 05-én pozitívat mutatott.:) A Kisbabámat 2012. április 15. körül várom, hogy megérkezzen.:) Így szeretnék mindenkit bíztatni, hogy rendszeresen végezze a gyakorlatokat és kövesse Marika tanácsait! Én pedig szeretném megköszönni mindazt a sok bíztatást és pozitív energiát, amit Marikától kaptam a tornák során, mert hiszem, hogy az segített!" További nagyon szép hétvégét kívánok és a Baba megszületése után mindenképpen hírt adok magamról/magunkról!:) Sok szeretettel, Orsi 10 / 26

2013.04.24. Viki PCO-m története 2009 késő őszén elhatároztuk a férjemmel, hogy belevágunk a baba-projektbe, ekkor 34 éves voltam. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, elmentem a nőgyógyászomhoz, hogy nézzük meg, minden rendben van-e. A szokásos vizsgálatok nem mutattak problémát (pontosabban laikusként nem tűnt fel, hogy az ultrahangos lelet végén a következő állt: PCO gyanú). A dokim azt tanácsolta, próbálkozzunk, adjunk magunknak egy évet (A PCO-ra nem tért ki). Kicsit furcsállottam, mert fiatalabb párok esetében, rendben van az egy év, de nálunk már minden hónap számított. Illetve nekem kb. 20 éves korom óta problémám volt a menstruációval, gyakran kimaradt, hosszabb időre jött meg - amit az orvosok általában hormonkészítményekkel, fogamzásgátlóval próbáltak helyre tenni, persze sikertelenül. Egyetlen jó tanács vált be, egy nevesebb, idős professzor aki kimondottan erre a területre specializálódott javasolta, hogy fogyjak le. Sajnos nem vagyok az a cingár alkat, mindig volt rajtam jó pár kiló plusz L.És tényleg, ahogy megszabadultam 8-10 kg-tól, szépen beállt a menzeszem! J. No, szóval 2009 telén elméletileg egészséges párként vágtunk bele projektbe. Sajnos a hónapok teltek-múltak és a babuci nem akart jönni. 2010. őszén ismét elzarándokoltam az orvosomhoz, aki rutinszerűen végig csináltatta a szokásos vizsgálatokat. Természetesen világosan kiderült, hogy PCO szindrómám van. (Ekkor jöttem rá, hogy az előző évi UH már kimutatta, de akkor egyik orvos sem mondta, hogy ezzel azért foglalkozni kellene ). A doki rögtön az operációt javasolta L (Drilling-módszer: a petefészek felületét több helyen megégetik ) Nagyon megijedtem, próbáltam kiszedni a dokiból, hogy biztos nincs-e más út a gyógyulás és egy mielőbbi babaáldás érdekében? Mire ő: nincs és hát az én koromban ez a leggyorsabb megoldás. Nagyon szomorúan és elkeseredve tértem haza, de elhatároztam, hogy nem hagyom ennyiben 11 / 26

a dolgot. Nekiugrottam a netnek és elég gyorsan rátaláltam a PCOS.hu oldalra, ahol nagyon sok hasznos információt kaptam a betegségről, a kezeléséről és ami nagyon megnyugtató volt, hogy egyértelműen az operációt említette, mint leges-legutolsó megoldás. Felvettem a kapcsolatot a honlap endokrinológus szakorvosával (sajnos ő külföldön él) aki már az első levelében határozottan azt javasolta, hogy mielőbb keressek fel egy endokrinológust, mert a betegség hátterében egy komoly anyagcsere-betegség áll, amit alaposan ki kell vizsgálni. Egy belgyógyász barátnőmön keresztül eljutottam pár napon belül egy nőgyógyász-endokrinológus szakemberhez, aki végre elvégeztette a terhelés cukor és inzulin vizsgálatot, de szerinte az eredmény kizárta a PCO-t :-(. No, jó kis helyzet, gondoltam, majdnem leszédültem a székről,amikor megkérdezte, hogy akkor most mi tévők legyünk. Hát nem ő az orvos???? Felírta a Clostylbegit nevű gyógyszert, peteérést serkentő szer, persze akkor már tudtam, hogy ő sem az én emberem és eszem ágában se volt kiváltani a bogyót L. Újra elkeseredve és csalódottan tértem haza,de tudtam, hogy nem adhatom fel. 2009 áprilisában elvégeztem Tóth Líviánál az Aviva tanfolyamot (akkor még célom a menzeszem helyre tétele vol). A gyakorlás meghozta az eredményét, mert kezdett szépen beállni a ciklusom. 2010. őszén, miután kiderültek a PCO-s problémák ismét elmentem Líviához egy ismétlő kurzusra. Tudtam, hogy Líviának vannak tanítványai, akik rendszeresen tartanak gyakorló órákat, így találtam rá Marikára :-))) Novemberben elkezdtem járni hozzá, hetente 2x. Marika nagyon sokat segített. Minden alkalommal öntötte belénk a lelket és nem engedte, hogy feladjuk a reményt, hogy anyukák lehessünk!!! J)). Szorgalmasan jártam a tornára és mellette követtem Marika tanácsait, ilyen volt például a lúgosítás, amit szódabikarbónával kellett végezni (2x 21 nap). Nagyon jó volt! Kaptunk tőle nagyon jó kis recepteket, nem egyszer még kostolót is hozott nekünk a fantasztikus vega ételeiből J, és természetesen a csodás ENEGIÁKRÓL sem szabad megfeledkeznünk, amit Marika adott át nekünk J!! A torna mellett hetente 1x talp-reflexológushoz is eljártam, biztos vagyok benne, hogy a sikerhez vezető úton ő is nagy szerepet játszott J! Novemberben rendezte meg a PCOS alapítvány a PCOS közönségtalálkozót, ahova elmentem és nem bántam meg. Nagyon jó előadók (nőgyógyászok, endokrinológusok, diatetikus, PCO-szindromás sorstársak (akik már anyukák) beszéltek a betegségről és világították meg, hogy milyen fontos a betegség megfelelő kezelése. (A részletekbe nem bonyolódom bele, a honlap nagyon jól leírja, merre-meddig-hogyan. Hozzáteszem, hogy a honlapon az AVIVA tornát is ajánlják!!) 12 / 26

Az előadás után elhatároztam, hogy felkeresek egy valódi endokrinológus szakembert, így is tettem. Az ő segítsége is hozzájárult, hogy 2011. márciusában áldott állapotba kerültem J. Nagyon fontosnak tartottam a mozgást, így a torna mellett rendszeresen eljártam és eljárok Nordic Walking-olni, immáron 3 éve űzöm ezt a nagyon szuper sportot! J Hiszem, hogy az, a talpreflexológia és a humán orvoslás együttesen hozta meg számomra a BOLDOGSÁGOT : Jelenleg 34. hetes boldog kismama vagyok. 2013.04.24. Timi Kedves Marcsi! Képzeld elért a téli influenza, pedig a méhpempőt is szedtem. A hangom elment, nem tudlak felhívni.otthon fekszem és pihenek. Persze hiányzik a mozgás, az Aviva, és az ottani légkör. Azt hiszem egy ideig nem tudok menni, így ezúton újságolom el neked, hogy kisbabát várok!! :). Pénteken láttam UH-on és a kórházi labor is mutatta, nagy volt az öröm! Nagy meglepi volt, nem hittem el. Azt hittem még idő kell. Most akartam kezdeni a szódabikarbónát a héten, erre csak egy napig volt meg, nem értettem mi van, elmentem a dokihoz és mondja, hogy ciszták nincsenek, de baba az lett :)))) 13 / 26

A diéta, a lúgosítás és az Aviva együtt -szuper. Köszönöm neked a sok támogató segítséget./ 15 év fogigátló után nem volt rendszeres ciklus, október vége óta Aviváztam, novembertől szedtem a Metet kis adagot, ciszták elmúltak, tesztoszteron lement, inzulin helyrekerült, lett peteérés, és baba :) / Nagyon hálás vagyok, köszönöm neked a sok támogatást. Puszi a lányoknak és neked is. Marcsikám, ezúton küldöm a jó hírt újabb Aviva csemete érkezéséről. 2012.10.10. én 10-kor született meg tündérlányunk Lilla, 3250 g, 54 cm 9 óra vajúdás után sajnos az én keskeny csípőmön nem fért ki így császárral. A várandósság csodálatos volt, minden probléma nélkül, és a baba is életerős gyönyörű :),tejem is van. Köszönjük a fogantatáshoz szükséges kitartó munkát sok puszi Timi 2012.02.21. Joli 3 éve próbálkoznak babával sikertelenül. 2 évvel ezelőtt bal petefészkét kivették ciszta miatt. A lombikprogram 1 évvel ezelőtt sikertelen volt. Kétségbeesve jött a tornára, mert a jobb petefészkén is 4 cm nagyságú ciszta lett. Nem ment bele a műtétbe, hiszen neki már csak ez az egy petefészke volt. Egy hónapos Aviva torna után a laboreredmények bizonyították, hogy " eltűnt" a cisztája. Tovább tornázott hetente 2x, és természetes úton állapotos lett. Most boldogan várják a babát 14 / 26

. Gabi Kedves Marika! Julcsi baba már két hónapos. Tervezzük, hogy valamikor az egyik Aviva órád előtt vagy után benézünk hozzád, de addig is küldök pár képet. Előljáróban annyi, hogy bár Julcsi kicsit hamarabb érkezett, a szüléssel minden rendben volt, és Julcsi is hazajöhetett velem 3 nap után. 3050 grammal született, de most már 5100 grammos nagylány. Szép napot! 2016.07.04. 15 / 26

Zsófi Kedves Marika! Elnézést, hogy úgy eltűntem és nem jelentkeztem, de a munka, ovi kezdés + ugye az utolsó hónapok, így együtt elég nehezek voltak, aztán meg szerencsésen megszületett Dorka ( 2015.11.05.) és ez tette elég zsúfolttá a napjaimat. Na de most közel 8 hét elteltével már viszonylag beállt a napirendünk, plusz a picúr karácsony óta (ezt kaptuk tőle ajándékba ;) átalussza az éjszakákat, úgyhogy akad időm az elmaradásaimat pótolni. Ezúton szeretném megköszönni a segítséget! Most már teljes a családunk úgy, ahogy szerettük volna. Remélem az órák továbbra is sokaknak hozzák majd meg az vágyott eredményt! Az biztos, hogy én mindenkinek ajánlom. Nagyon boldog és sikeres új évet kívánok! 16 / 26

Puszilom: Zsófi 2015.12.30. Ágnes Kedves Mária, Már régen szerettem volna írni Önnek, de jobb későn, mint soha:) augusztusban voltam Önnél először a 4 órás foglalkozáson, utána rendszeresen jártam augusztus-szeptemberben. Szerencsére október első napjaiban teherbe estem és hiszek benne, hogy a foglalkozások és az itthoni láblengetések is hozzásegítettek a sikerhez. Eddig nem mertem semmit sportolni, az orvosom is ezt javasolta az előzményekre való tekintettel, de remélem hamarosan találkozunk a várandós tornán. Üdvözlettel: Ágnes 2012.10.30. 17 / 26

Andrea Kedves Mária, Tavaly volt szerencsém néhány Aviva gyakorló órán részt venni Önnél, mely nagyban segítette a terhességem létrejöttét, decemberben kislányom született. Később szeretnék ismét az Aviva tornához visszatérni, de addig is érdekelne a szülés utáni torna, a gyors regenerálódás elősegítése miatt. Néztem az órarendet, de nem szerepel benne, kérem legyen szives megírni milyen időpontokban van ez a bizonyos szülés utáni torna. Előre is köszönöm, üdvözlettel Andrea 2013.01.17. Éva 18 / 26

Kedves Marika! Örömmel tudatjuk, hogy ezen a szép havas tavaszi napon megszületett, kislányunk, Alexandra Petra. 3,1 kg -val és 53 cm.-vel Szeretettel Évi, Imi 2013. március 27. Nagy örömmel küldök képet Alexandrarol :), aki tíz hetes. Meg egyszer köszönök mindent amit értünk tettel, biztattal a legnehezebb időkben is!!! Személyesen is szívesen meglatogatnank lasssan, mikor lenne a legjobb, Te melyik napon tartod az órákat? Puszi, Évi 2013.06.11. Dóri 19 / 26

Kedves Marika, Szeretnék köszönetet mondani Neked, ugyanis nálad tanultam be a gyakorlatokat és aztán szorgosan jártam még a közös órákra is. Pco-val, pajzsmirigy alulműködéssel kezdtem a babaprojektet. 4 hónap Aviva torna után megfogant a kislányunk.most egy 3 hónapos kis tünemény kicsilány. Állítom, a torna működik! :) Még egyszer Köszönöm Dóri 2016.04.29. Mariann Kedves Mária! 20 / 26

Kb. 6 évvel ezelőtt személyes találkozásunkat követően szorgalmasan, a hét minden második napján Aviva tornát végeztem. 3 hónap múlva a terhességi teszt eredménye...pozitív lett. Két év reménytelen várakozás és szomorúság után boldogan vártuk a babát. Küldök néhány kiskori képet Bálintról.2014. októberben lesz 5 éves. Azóta sajnos menstruációm rendszertelen lett, miómám van, amit természetes úton, Aviva tornával szeretnék meggyógyítani, elfelejteni. Üdvözlettel Mariann Emese Kedves Marika, Pár hét, és jön az újabb Aviva-kislány... ezzel kapcsolatosan szeretném megkérdezni, hogy szülés után kb mikortól ajánlanád az Aviva újrakezdését? Bizonyos gyakorlatokat (pl. méhvisszahúzó) esetleg hamarabb is lehet kezdeni, mint a teljes programot? Előre is köszönöm a választ, kellemes ünnepeket kívánok Neked és a családodnak! 21 / 26

Üdvözlettel, Emese 2015.03.20. Valéria 39 éves vagyok. 38 évesen két oldali petevezeték elzáródást diagnosztizáltak nálam. Azt mondták az orvosok, hogy csak lombik bébim lehet. Nagyon el voltam keseredve, de az interneten megtaláltam az Aviva módszert és Marikát. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a tornába.a betanulás után heti két alkalommal jártam gyakorló órákra és minden áldott nap megismételtem a házi feladatot és amit Marika javasolt. Például a szódabikarbónás kúrát. Négy hónap Aviva torna után megfogant teljesen spontán a kisbabám, és most a nyolcadik 22 / 26

hónapban vagyunk. Semmiféle hormont és orvosi beavatkozást nem kaptam. Kívánok mindenkinek sok erőt, hitet, és kitartástm hogy az Avivának köszönhetően elérje a vágyott eredményt! Köszönöm Marikának a sok segítséget és hitet. 2016.01.11. Kriszti 2013 decemberében voltam a 4 órás Aviva foglalkozáson. Akkor már csak magas prolaktin szint és magas TSH volt az, amiről orvosilag tudtam, hogy nehezíti a babavárást. Mivel korábbi nőgyógyászati próblémámat is természetgyógyászati módszerrel sikerült helyre hozni, ezért hittem az elejétől a tornában is. Az új év lendületét kihasználva igyekeztem egyre többet változtatni az étrendemen is. Ezen tovább alakítottam, miután megcsináltattam a Vega-tesztet. Januártól heti 1 alkalommal rendszeresen jártam az Aviva gyakorló órákra. Otthon bevallom nem nagyon gyakoroltam plusszban. Közben az interneten találtam, hogy egyes esetekben a teljes glutén mentes diéta segíthet a prolaktin szintet helyreállítani, így ezt is elkezdtem és már 2 hónap után alacsonyabb értéket mutatott a prolaktin laboreredményem. A TSH-ra már szedtem a gyógyszert egy ideje és azt folytattam is a torna alatt. Abban laboreredményem nem 23 / 26

mutatott változást, mai napig szedem a gyógyszert. A tornán ismerkedtem meg a Jónás-naptárral és amikor elkészítettem a sajátomat döbbentem rá, hogy a Jónás napjaim teljesen máshol voltak, mint a naptár-módszer szerinti termékeny napjaim. A torna hatására ez a kettő szépen összehangolódott, áprilisban már teljesen egybeesett. Májusban megvettem Guthy Georgina Gyermekáldás c. könyvét és abban további konkrét tanácsokra leltem. Rengeteg dolgon egyik napról a másikra a könyvet követve változtattam és elkedztem heti 2x járni Avivára is. Már abban a hónapban megfogant a kisbabánk, 21 hetes kismama vagyok, februárra várjuk a kisfiúnkat. 2014.10.07. Éva Kedves Marika! Nagy örömmel tudatom Veled, hogy április 26-án megszületett gyermekünk Kiss Vince Donát (3800 g, 55 cm). Gyönyörű és egészséges. :) 24 / 26

Tudnál segíteni légy szíves abban, hogy mikor lehet szülés után az Aviva tornát folytatni, hogy továbbra is élvezhessem a jótékony hatását ill. császármetszés esetén van-e olyan gyakorlat amit kerülni kell? Válaszodat előre is köszönöm. Szép napot! Üdv. Éva 2016.06.11. Ágnes Kedves Marika, Voltam nálad tavalyelőtt ősszel 4 órás tanfolyamon, majd 1-2 gyakorló órán, azután itthon tornáztam, és az Aviva hihetetlen gyorsan rendbetette a ciklusomat, majd több év sikertelenség és két korai vetélés után kopogtatott a gólya is:) 25 / 26

Ez a kisbaba már velünk maradt, és május 23-án megszületett a várva-várt kislányunk 26 / 26