Mi azonban új eget és új földet várunk. Sosem veszíthetjük el a reményt. Isten eláraszt bennünket kegyelmével, Ferenc pápa



Hasonló dokumentumok
JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

Április 22-én szombaton vett részt a dombóvári házas hétvégés közösség az Evangéliumi Tanácsok lelkinapon a Szent Imre közösségi házban.

A Baross az Erasmus+ programjában

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban május 31. -

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.

Erasmus+ Lengyelország

A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága

Családakadémia Hírlevél

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Engedelmeskedjetek egymásnak

MARY WARD ( )

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

II. János Pál vetélkedő

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

Szeretet volt minden kincsünk

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

Pasarét, november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Szolgáló. Szabadságra születve

******************************************************************

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó évi ellenőrzése és az értékelés


A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

HITTANOS TÁBOR jún

Családakadémia Hírlevél

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Összefoglaló a Nyári táborról

Juhász Gyula: Húsvétra

.a Széchenyi iskoláról

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Egyházközségi hírlevél

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

MÁRIA engesztelő népe 1 166,

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Budai Református Egyházközség. Advent

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

Esküvőnk Görögországban

Krisztus és a mózesi törvény

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Betlehemezés Létavértesen

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

ERKÖLCSTAN évfolyam

Templomunk egy éve napközben is nyitva! Jöjjetek, akik megfáradtatok...

Mi történt, kedves István?

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

2016. február INTERJÚ

A három narancs spanyol népmese

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest,

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/ E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/ ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

Hittan tanmenet 3. osztály

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Hittan tanmenet 2. osztály

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Átírás:

Várunk Mi azonban új eget és új földet várunk A Budavári F templom közösségének lapja 2013. Szent Kereszt felmagasztalása Sosem veszíthetjük el a reményt. Isten eláraszt bennünket kegyelmével, ha kitartóan kérjük. Ferenc pápa

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. A nyár elején Csernáth Zoltán atya betegsége nagyon mélyen megérintett, elgondolkodtatott, vajon miért történt mindez, mit akar ezzel a Jóisten nekünk megmutatni, tanítani. Nehéz a helyes választ megfogalmazni. Az mindenesetre megnyugtató és reményteli, hogy olyan helyre került, ahol szeretettel várták és fogadták. A túlzásba vitt, pihenés nélkül végzett önfeláldozó munka visszaüt, megbetegít mindannyiunk számára int jel, emellett nem mehetünk el észrevétlenül. Ma egy új iskolaév kezd dik, új lehet ségekkel, új reményekkel, új örömökkel. Szívb l kívánjuk Zoltán atyának a gyógyulást, kérjük a Jóisten áldását rá, imádkozzunk! Els áldozóink 23-an jöttek az oltárhoz, talán még kicsit bizonytalanul, de vidáman és tiszta gyermeki bizalommal, ártatlan lélekkel. Nagy öröm nekem, hogy ilyen sok kisgyermek vett körül, és nagyon jó látni, hogy van kinek, lesz kinek átadni azt a hitet, amire a mi életünk is épül. Így jutottunk el az iskola év végéhez, amikor is Mátéffy Zitának, Kertesy Marikának és a Mingyül vezet inek köszönhettem meg a rengeteg munkát. A hitoktatásban, az oltárszolgálatban végzett tevékenységet, azt a magvetést, amelyet az év minden napján tesznek templomunk közösségéért. Kiment a magvet vetni, hogy a betakarításnál legyen 20, 30, 100- szoros termés. Legyen a munkájukon Isten áldása és a Nagyboldogasszony szeretete! Majd a táborok következtek. Nagy örömmel és lelkesedéssel vettem részt a nagytáborban, és itt és most is szeretnék köszönetet mondani Székely Farkasnak és feleségének, Orsinak, akik megszervezték, kitalálták és le is bonyolították ezt a tábort. A kisegít knek is köszönet: Eszter Elemérnek és Katusnak. Katus úgy f zött, hogy a gyerekek egy jó paprikás krumpliért a katlant is fényesre törölték. A mosogatás szerintem egyik háztartásban sem megy olyan lelkesen és örömmel, mint ebben a táborban ment. Az akadályverseny és a lelkinap a Mátéffy házaspár lelkes és odaadó munkáját dicsérte. Köszönet Zitának és Balázsnak az el készület minden percéért. De az igazi élményekr l úgy is lesz még teljesebb beszámoló a Várunk következ lapjain. A kis táborok szervez it is köszönet illeti, Répi, Peti, Vince, Andi, Piri, Tata, Noja vezet inket. A templom körül is megindult az élet. A templom el tti térr l elt nt az állványzat. Az úttest is megújult - nagy szomorúságunkra -, mert a templom el tti út így az autóké lett. Sajnáljuk, hiszen a Szentháromság szobor inkább a templomhoz tartozik, mint bármely más épülethez a téren. A nyár elejére elkészült a Szent Ferenc életét bemutató el adás is, amelyet június 11-én mutatott be a Budai Barátok Köre. Eddig még csak a szerepl k hozzátartozói láthatták a darabot, nekik szólt a f próba. Nagyon impozáns volt az el adás, a jelmezek is igen szépek, izgalommal várjuk a bemutatót. Az el adás 2

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám után közös fotó is készült, hálás vagyok mindezért a sok együtt végzett, áldozatos, az id t odaszánó munkáért, mert így közösen tudjuk élettel megtölteni a Templomot, amihez a jöv ben is kérem a közösségeink segítségét. Hála és köszönet tehát Farkass Péternek és a szerepl knek, akik ezzel lepnek majd meg bennünket október 12-én a templomunk megáldásának és oltárszentelésének szent napján. A karitászcsoport is alakulóban van a plébánián, Csapó (Török) Viktóriát választottuk meg elnöknek, aki a Katolikus Karitásznál dolgozik. Örömmel és bizakodva fogadjuk t. Az ülésen Zotter Katalin, Török Feri és Ili, Juhász Peti és Kriszti, Gál Kinga, Gyarmati Kriszti, Kertesy Marika és Fekete Hajnal volt jelen. Bár ez a csoport szinte magánkezdeményezésb l indult, mégis mutatja a plébániánk kicsinysége mellett azt a sokszín séget és er t, amelyet a Vár hordoz a Boldogasszony árnyékában. Köszönet a munkájukért. Végül nem maradhat ki a nyári visszaemlékezésb l az egyik legfontosabb esemény: Fejes Csaba atya érkezése, aki az új káplán egyházközségünkben. Nehéz dolga van most, hiszen meg kell találnia a helyét, meg kell tanulnia ennek a rengeteg embernek a nevét, a beköltözés is fáradtsággal jár, teljesen új a helyzet, idegenek az emberek. Gyóntatni a szentmisék alatt, prédikálni a diákmisén, soksok rá váró, nagy feladat. Amikor a táborban meghallották a vezet k az új atya életkorát, rögtön felkapták a fejüket, 25 éves? Jaj, de fiatal! A Historia Domus elbeszélése szerint 2010 augusztusában Székely Ákos így köszöntött engem: most a legfiatalabb kinevezett plébános áll a Budavári Nagyboldogasszony-templom élén. Most azt is elmondhatjuk, hogy szinte a legfiatalabb káplán érkezett egyházközségünkbe. Adjon neki az Isten türelmet, hitet, bölcsességet Isten segítségével és a hívek imádságától körülvéve. Isten hozott, Csaba atya! Ne féljünk attól, hogy átlépjünk a Jézusba vetett hit kapuján; hagyjuk, hogy egyre jobban belépjen életünkbe, hogy kilépjünk önzéseinkb l, bezártságainkból, a többiek iránti közönyünkb l. Mert Jézus olyan fénnyel világítja meg életünket, amely nem alszik ki soha. Nem t zijáték, nem egy villanás: nem. Nyugodt fény, amely örökké tart és békét ad. Ilyen az a fény, amellyel találkozunk, ha Jézus kapuján lépünk be Ferenc pápa 3

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. ANTOINE DE SAINT EXUPÉRY: FOHÁSZ Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak er t kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések m vészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes id beosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, els rangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Er t kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! rizz meg attól a naiv hitt l, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlel dünk! Küldd el hozzám a kell pillanatban azt, akinek van elegend bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk! Ajándékozz elegend fantáziát ahhoz, hogy a kell pillanatban és a megfelel helyen szavakkal vagy szavak nélkül egy kis jóságot közvetíthessek! rizz meg az élet elszalasztásának félelmét l! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések m vészetére! 4

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám MICSODA NYÁR VOLT! Budavári statisztika 2013.05.11. 09.07. Talán ilyen nyár még soha nem volt templomunk, egyházközségünk életében. Plébános úr gondolataiban érthet a hála dominanciája. Ha a mélyére nézünk és aprólékosan számokba foglaljuk életünket, az Isten mérhetetlen szeretetét találjuk a hív k szemével is. Május 11-én kezd dött az els nagy közös ünnepen Kertesy Báleszék esküv jével. Ezen még Cserkóval együtt örülhettünk. Nem sejtettük, hogy május 26-án este elmondott szentmiséje reméljük csak egy id re az utolsó körünkben. S ha az Úr nem t zdelte volna tele a nyarat a sok-sok változatossággal, bizony még nehezebb lett volna t elengedni, s csak imában hordozni. A hiányt Laci atyának volt a legnehezebb megélni. A hajszolt, fárasztó év után vágyott és szükséges szabadság is veszélybe került számára. A szolgálat és a hívek iránti elkötelezettség azonban kézzel foghatóvá vált számunkra, akik a nyarat itthon töltöttük, és izgalmas játékként éltük meg: vajon ki lép ki a cseng szó után a sekrestyeajtón, hogy misézzen. Sokszor korábban nálunk szolgált atyának örülhettünk Bandi bácsi, Janó atya, Béla atya, s a búcsúi nagymisén Imre atya, s t egy keresztel alkalmával még El d atya is megfordult templomunkban. Kedves lakótársunk, Misi atya csak június-júliusban több mint 40 szentmisén szolgált meghitt, mosolygós szeretetével. Ezen felül 13 vendégatyát ismerhettünk meg volt közöttük pálos, piarista, tábori lelkész és egyházmegyés atya. Közülük két és fél hétig velünk is élt Koncsag László atya, a gyulafehérvári szeminárium spirituálisa igazi helyettesként gyóntatva, litániázva, misézve soksok énekszóval. Kedves Atyák! Általatok megélhettük Isten gondoskodó szeretetét és szolgáinak pompázatos színekkel teli gazdagságát. Áldjon meg benneteket az Úr továbbra is b séges kegyelmével! Visszatérve a statisztikához összesen 6 falubeli esküv volt ezen a nyáron Kertesy Báleszék, Botlik Dóriék, Simon Juliék, Keszthelyi Csilláék, Lábody Petiék és Eszter Andrásék. Fiatal házasaink is rekordot hoztak a Historia Domus számára, hisz 4 keresztel n ünnepelhettünk Pongrác, Lilla, Emília és Ambrus lépett a Krisztusban növeked k sorába. Kedves Ünnepeltek! Vezessen valamennyi töket az Úr kegyelme házasságotok és keresztény életetek minden percében! Így telt a nyár, mígnem elérkezett augusztus els pénteke, amikor a nagy változatosságba belépett az állandóság az Isten gondoskodásának igazi jeleként Csaba atya indult cseng szó után az oltárhoz azon az esti szentmisén. Nagy örömmel követtük visszafogott mozdulatait, hallgattuk határozott és egyszerre 5

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. meghitt hangját és mindenkit megmozdító néhány mondatos útravalóját. Kedves Csaba Atya! Plébános úrhoz csatlakozva szeretettel köszöntünk! Kívánjuk, hogy érezd meg közöttünk hivatásod gazdagságát és óriási szükségességét! Befejezésül talán nemcsak a zenekedvel knek jelent örömet, hisz kicsit történelmi is az utolsó statisztikai szám: immár 2 alkalommal június 23-án és szeptember 1-jén lehetett újra monumentálisnak mondható mise koncert templomunkban. Méltó is, hogy mindkétszer Kodály Zoltán csodálatosan tiszta hangzású Magyar miséje és minden hálát felemel en megfogalmazó Budavári Te Deum-a hangzott el. Igen! Te Deum laudamus! Ezért a nyárért különösen is! TI Természetesen mi következhet ezután? Hogy mindenkihez közelebb kerülhessen Fejes Csaba atya, templomunk augusztus 1-jével ide disponált káplánja, beszélgettünk vele honnan jött, hogyan lett azzá, amiként mi látjuk. Az interjút Török Bernát készítette Csaba atyával. Kezdjük egy aktualitással: tegnap Debrecenben nagy zakót kapott a Fradi (4-1), mennyire viselt ez meg téged? Az biztos, hogy a Ferencvárost mint kedvenc csapatomat kiemelt figyelemmel követem. Nézni sajnos nem tudom a meccseit, de az újságokban mindig megnézem az eredményeket. Várható volt, hogy a debreceni vendégszereplés nagyon nehéz lesz, és sajnos a rangadókon még egy ilyen sokgólos vereség is benne van a pakliban. Nem véletlenül kezdtem persze ezzel az aktualitással, hiszen az els információ, amit még ideérkezésed el tt hallottam rólad, az volt, hogy a Fradiban focizva sokáig labdarúgónak készültél. Így volt? Igen, 12 éves korom óta arra készültem, hogy híres focista leszek, és nagyon sok mindent meg is tettem ennek érdekében, komolyak voltak a szándékaim. 18 éves koromig játszottam a Ferencváros utánpótlás-csapatában, innen való az er s köt dés a klubhoz. Ez az öt év sok szempontból fontos nyomot hagyott az életemen és a jellememen, hiszen nemcsak focit tanultunk ott, hanem emberséget is. Az Albertfalvi Don Bosco iskola keresztény értékrendje mellett a Fradiban is rendes, becsületes nevelést kaptam. Például az id sek és a tekintély tisztelete, a vereség elfogadása, a célokért való küzdés fontossága, a körülmények (edzés -10 fokos hidegben) elfogadása ebben a közegben természetes dolgok voltak, holott 6

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám máshol nem feltétlenül azok. Szóval 15 éves koromig feltett szándékom volt, hogy híres futballista legyek. Kés bb halványult ez az elképzelés, de azért kitartottam a foci mellett egészen 18 éves koromig. Persze ez annak is köszönhet volt, hogy a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában olyan osztályba jártam, amelyet kifejezetten focisták számára indítottak, és az órarend a délel tti edzések látogatását is megengedte. Aztán rögtön a középiskola után mégis a papi képzés következett? Igen, érettségi után rögtön jelentkeztem az esztergomi szemináriumba, és fel is vettek. A focista évek alatt hogy jelent meg és hogy er södött föl benned a papi hivatás? 14-15 éves koromig is fontos volt számomra a kereszténység, de csak mint értékrend. Akkor viszont térdsérülést szenvedtem, ami miatt fél évet ki kellett hagynom a fociban. Ez letaglózott engem, mert tudtam, hogy ebben a fejl dési szakaszban kritikus id szak egy féléves kihagyás. Mindezt úgy, hogy kamaszként egyébként is igen feszült id szakot éltem. Akkortájt történt, hogy elmentem egy rózsafüzér imádságra, ami teljesen lenyugtatott, és bels békét adott. Megtapasztaltam az imádságnak, az Isten jelenlétének ezt a pozitív gyümölcsét, és ezen fellelkesedve elhatároztam, hogy minden nap imádkozom egy rózsafüzért. A sérülésem következtében volt is id m erre, úgyhogy mindig, amikor iskola után hazaértem, rózsafüzéreztem. Ezeken az imádságokon keresztül az Isten egyre inkább teret foglalt az életemben, személyes valakivé vált bennem. Leginkább a lelkiismeret szaván keresztül tapasztaltam ezt meg: több olyan hibám is volt, amelyet korábban nem gondoltam b nnek, vagy azt gondoltam, hogy belefér, de a lelkiismeretem elkezdte jelezni, hogy ezeket talán mégse kellene Egyre fontosabbá vált számomra a szentgyónás és a szentáldozás, vagyis az Isten fokozatosan vezetett a szentségek felé, maga felé. Így vált bennem a kereszténység szabályrengeteg helyett személyes isten-kapcsolattá. Körülbelül egy év elteltével, 15 évesen vet dött föl bennem, hogy jó lenne papnak lenni. Egyel re azonban elengedtem ezt a gondolatot, mert tudtam magamról, hogy képes vagyok lelkesedni dolgokért csak egy-két hétig, komoly szándék nélkül is. Úgyhogy az Istenre hagytam, hogy meger síti-e bennem a papi hivatást. pedig megtette: a sérülés után visszatértem a focihoz, de már kicsit másképp, hiszen a papság gondolata fokozatosan er södött bennem, mígnem 18 évesen úgy döntöttem, hogy pap szeretnék lenni, nem futballista. Milyen családi környezetben formálódott a hivatásod? Vallását gyakorló nagy családban n ttem föl, mind emberségben, mind hitben nagyon sokat köszönhetek szüleim példaérték életének. Öt testvérem van: két bátyám, két húgom és egy öcsém. Összetartó család vagyunk, sok családi összejö- 7

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. vetellel tartom a kapcsolatot szüleimmel és testvéreimmel. Ez a stabil fészek nagyon sokat jelent számomra. Volt-e körülötted ifjúsági közösség, amely segítette hited elmélyülését? Igen, plébániám, az albertfalvi Szent Mihály Plébánia ministránsközösségéhez tartoztam, ez volt számomra a meghatározó közösség. Kezdetben nyilván azért, mert jó csapat volt, jó volt együtt lenni, kés bb a lelki testvériség megélése és a kisebbek terelgetése vált élménnyé. Most persze egy kicsit kiszakadtam onnan, de azért többször találkozunk, összejövünk beszélgetni, hogy kivel mi van. Kiemelnéd-e valakinek a papi példáját, aki nagy hatással volt rád, és vonzóvá tette számodra a papságot? A plébánosunk, Hollai Antal atya élete mindenképpen szép példa volt el ttem. Amikor a plébániára érkezett, Antal atya kialakított egy szokást, hogy aki a reggeli misén ministrált, azt meghívta reggelire. Az ilyen reggeliknek és más hasonló alkalmaknak köszönhet en emberi képünk volt az atyákról, nem az elvonult létet jelentették számunkra, ami nekem nagyon szimpatikus volt és nagy hatással volt rám. A szentek közül pedig Bosco Szent János egyénisége áll különösen közel hozzám. Mit és miért választottál papi jelmondatodnak? A második korintusi levélb l választottam jelmondatot: Elég neked az én kegyelmem. Nagyon hamar megfogott ez a mondat, kezdetben még nem is nagyon tudtam volna megmondani, hogy miért, de éreztem, hogy ez egy fontos mondata a Szentírásnak. Aztán nagyon sokszor eszembe jutott, amikor a papságra készültem, különösen amikor kétségeim támadtak, hogy hogy fog ez menni, elég ügyes leszek-e. Tudtam, hogy sok feladattal kell majd foglalkoznom, amelyek közül egyikre-másikra nem érzek tehetséget magamban. Ebben a mondatban találtam választ a vívódásaimra: ahogy Szent Pálnak, úgy nekem is az Isten kegyelme lesz a támaszom, ez ad alapot az optimizmusra. Ez segít majd nekem abban, hogy az embereket valóban Isten felé tudjam vezetni. Hogy élted meg az elmúlt évet, els papi évedet? A felszentelésem után a Rákosfalvai Szent István Plébánián töltöttem els évemet. Nagyon szép évet tudhatok magam mögött, nagyon szeret és kedves közösségre találtam Rákosfalván, és sok mindent sikerült elindítani, létrehozni. A közösség szeretete és lelkesedése nagyon sokat segített nekem induló papi munkámban. 8

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám Van-e esetleg olyan pasztorális terület, amelyet különösen közel éreztél, érzel magadhoz? Igazából nem emelnék ki külön területet vagy célcsoportot, a rám bízott plébánia egész közösségére szeretnék odafigyelni és Jézust közvetíteni. Most, hogy a Mátyás-templomba kerültem, az itteni hívek üdvösségét szeretném segíteni, és nem szeretném plébánián kívüli feladatokkal lefoglalni magam. Sz k egy hónapja vagy köztünk, ez id alatt ért-e olyan élmény vagy benyomás, amit szívesen megosztanál velünk? Nagyon érdekes és izgalmas volt, hogy már többször kellett idegen nyelven gyóntatnom. Szerencsére az olasz nyelv a hozzám forduló spanyol és máltai hív esetében is elegend közös nyelvi alapot jelentett a gyónáshoz. És nagyon örültem, hogy a nyári táborban bemutatkozhattam a ministráns közösségnek. László atya mutatott be nekik, és kérte ket, hogy próbálják a jó arcukat mutatni. Annyit ztem hozzá, hogy t lem mutathatják a rossz arcukat is, csak vállalják a következményeket. És mutatták és vállalták? Ott még nem, de biztos vagyok benne, hogy ami késik, nem múlik. Bár a nyár elsöpr gazdagsággal rakta tele testi-lelki bugyrainkat, mégis szívünkben él még a június 2-i úrnapi körmenet. Közösségeink képviseletében fiatalok írtak könyörgést mind a 4 körmeneti oltárhoz. Az ünnepen hangzottak el, de ma is és minden nap aktuálisak. Tartsuk kézben, és imádkozzuk el többször ezeket a kis imádságokat. Urunk, plébánia-közösségünkért könyörgünk hozzád! A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. (1Kor 12) Hálát adunk neked, Urunk, amiért különféle adományokkal, különféle szolgálatokra hívtál meg minket. Er sítsd elkötelez désünket, hogy ezáltal közösségeink karizmái is teljesedjenek és rólad tanúskodjanak. Még inkább hálát adunk neked, Urunk, azért, hogy egységre hívtál minket, és ebben az egységben titokzatos testeddé válhatunk. Kérünk, szítsd fel plébániaközösségünkben az együvé tartozás lelkületét, adj figyelmességet és alázatot egymás iránt, hogy együtt valóban téged mutassunk föl a világnak. 9

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. És hálát adunk neked, Urunk, amiért pásztorokat hívtál meg és küldtél közénk arra a szolgálatra, amely nélkül szentségeidben sem részesülhetnénk. Add, hogy pásztori munkájukban a mi szolgálatkészségünkre is számíthassanak, imáink pedig minden helyzetben er sítsék ket szándékaid követésében./t. Bernát/ Útjainkat nap nap után bejárják úrnapi körmenetek, még ha nem is kíséri ket ünnepi díszítés és virághintés. A szegények körmenete ez, akik környezetünkb l vagy kívülr l érkeznek. k mindannyian Krisztus teste, városaink és a világ útját járják egyre, anélkül, hogy bárki gondot viselne rájuk. Aranyszájú Szent János mondja: Ha Krisztus testét tisztelni akarjátok, akkor ne vessétek meg, amikor mezítelen. Ne tiszteljétek az eukarisztikus Krisztust selyemruhákban, ha közben a templom falain kívül elhanyagoljátok ezt a másik Krisztust, aki szenved a hidegt l és a mezítelenségt l. Mindkett Krisztus valóságos teste. Krisztus pedig nem megosztott, hacsak mi meg nem osztjuk. (Vincenzo Paglia) Ismerjük fel hát a testben és lélekben szenved kben Krisztust! Ne legyünk megosztottak! Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül egygyel is tettetek, velem tettétek. Mt 25,40 Maga Boldog II. János Pál pápa tudatosan Doktoroknak nevezte a szegényeket, hogy tanuljunk t lük, hisz minél szegényebbek vagyunk a világnak, annál nyitottabbak és gazdagabbak az égi javak felé. Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Krisztus nyomában igazán azok n ttek naggyá, akik valahogy ráéreztek arra, hogy szárnyalni földi kincsekt l, hatalomtól roskadozva nem lehet. A szeretetb l tudatosan vállalt lemondás, és szeretetb l vállalt szolidaritás, az evangéliumi egyszer ség, szegénység útja, mindannyiunk számára nyitva áll. (Csaba testvér) Tanuljunk hát szeretetben, alázatban a Mestert l, Jézustól. Amen /Z. Orsi/ Maradj velem Uram, ha azt akarod, hogy h séges legyek hozzád. (Pió atya) Jézusom, te feltámadásod után háromszor tetted fel Péternek a kérdést: Simon, János fia szeretsz te engem? Így akartál bizonyosságot szerezni h ségér l, miel tt ráhagytad egyházadat. Els sorban nem neked volt szükséged erre a bizonyosságra, hiszen Te mindent tudsz, Uram, hanem Péternek, ki harmadszorra bár elkeseredve mondja ki az igent, de éppen ebben a fájdalomban meger södve vált képessé arra, hogy a Te utadat járhassa egész életében. Kérlek, Uram, légy velem minden indulásnál és újrakezdésnél! Add meg nekem, különösen most a Hit évében, hogy minden küzdelmem és nehézségem er sítse az irántad érzett h séget és szeretetet, mely egyedül képes életem biztos alapja lenni. Maradj velem, hogy tiszta szívvel és szinte elhatározással mondhassam szent Ignác imáját: 10

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám Vedd el, Uram, egész szabadságomat. Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat. Amim van, és amit birtokolok, Te ajándékoztad nekem. Most teljesen és egészen visszaadom neked és átadom, hogy Te irányítsd akaratod szerint. Csak szereteteddel ajándékozz meg kegyelmedben, és gazdag leszek, s már nem keresek semmi mást. Ámen. /T. Dávid/ Köszönjük, Úr Jézus, hogy megbocsátottad minden b nünket, és ma els áldozók lehettünk. rizd meg ennek az ünnepnek a tisztaságát lelkünkben. Add, hogy mindig szeressünk téged, ragaszkodjunk hozzád, és sokszor akarjunk veled találkozni a szentgyónásban és a szentáldozásban. Úr Jézus, áldd meg szüleinket, az atyákat és mindenkit, aki most itt van velünk. Adj mindegyiküknek jó gyónásokat. Add, hogy hittel vegyenek magukhoz téged a szentáldozásban, és mindnyájan akik itt együtt vagyunk, eljussunk hozzád. Megtanultuk és hisszük, hogy az Oltáriszentség már nem kenyér, hanem a te tested, amiben jelen vagy köztünk. Add, hogy sose felejtsük el, hogy velünk vagy, mi hozzád tartozunk, és a te segítségeddel szentnek kell lennünk. Amen. /MG Zita imáját els áldozók mondták el/ MENJETEK ÉS TEGYETEK TANÍTVÁNYOMMÁ MINDEN NÉPET Ferenc pápa, Rio de Janeiro, világifjúság. Egy egészen elképeszt zarándokút, amelynek keretében találkozhatsz a Szentatyával, megismerhetsz egy különleges várost és körülvehet téged több millió nyíltszív fiatal. Ez várt ránk Vincével. Csupán ez. Felejthetetlen 18 nap. Az idei Ifjúsági Világtalálkozó a brazil nagyvárosban került megrendezésre, ide jutottunk el, innen indul a történet. Képek nélkül egy ilyen eseményr l beszámolni szinte képtelenség, ezért most nem is süllyednék el a részletekben. Október 6-án a plébánián képekkel és egyéb tárgyakkal tudjuk majd alátámasztani mondandónkat. Erre szeretettel hívunk és várunk mindenkit! Egy Ifjúsági Világtalálkozó megszokott el zménye egy el találkozós hét, ráhangolódás végett. Szerte Brazíliában, több nagyvárosban tartottak ilyen el találkozót, ún. missziós hetet. Nekünk volt szerencsénk ezt az id t 11

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. Fortalézában, egy egyenlít közeli óceánparti városban eltölteni. Rengeteg lelki élmény, találkozás az idegen kultúrával, részvétel egy katolikus fesztiválon, megdöbbenés a brazil nyomorban, ismerkedés egy - Boldog II. János Pál inspirálta lelkülettel. Kulcsszavak, amelyek leírnak egy páratlan hetet, de mégis oly keveset mondanak. Err l is rengeteget mesélünk majd október 6-án este fél 8-tól. Az IVT hivatalosan mindössze 6 napos volt. Reggelente katekézis, délután mindig más, legtöbbször a Copacabanan, a híres tengerparton. Nyitómise, Ferenc pápa érkezése, keresztút, virrasztás, zárómise. Ugyancsak a brazil tél legszebb hetét leíró rövid kifejezések. Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet ez volt az idei IVT jelmondata s legf bb üzenete. Mert feladatunk is van. Mindannyiunknak. Szeretnénk minél többet átadni ebb l a csodából, amit megtapasztaltunk. S ezt leginkább szóban tudjuk megtenni, ezért várunk mindenkit az október 6-án este fél 8-kor kezd beszámolóra! BP Az Ifjúsági Világtalálkozóval egyid ben Pécsett is volt egy találkozó az itthon maradt fiatalok számára és él kapcsolattal a kinti eseményekhez: ez volt a HungaRio. Pompásan sikerült ez is, ahogy mindezt egyik résztvev je sugározva mesélte. Talán a t le kapott írásból a kedves Olvasó is megérzi, milyen fontos ma a fiataloknak ilyen tartalmas Istenhez kapcsoló programokat szervezni. Amikor Udvardy püspök atya a HungaRio utolsó napján megkérdezte, hogy éreztem magam, a válaszom egyértelm en nagyon-nagyon jól! volt. Aztán azt is megkérdezte, hogy és miért? Nem könny egy ilyen miért -re válaszolni, akkor, amikor az ember úgy érzi, hogy az elmúlt négy nap legalább két hét volt, ha nem több. Az idei ifjúsági világtalálkozó mottója Mt 28,19 volt, azaz: Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!. A délel tti katekéziseken és a szentmisék homíliájában a meghívott püspök atyák útravalóval láttak el minket, hogyan értsük és fogjunk hozzá az evangelizációhoz. Rengeteg gondolatot jegyzeteltem le magamnak ezekb l az el adásokból, s most ezek közül szeretnék néhányat megosztani a kedves Olvasóval. Megérkezésünk napján, a nyitó szentmisén Udvardy György püspök atya a magvet példázatán keresztül bátorított minket. A magvet maga a Jóisten, aki óriási reménységgel pazarolja ránk a szeretetét, vállalja a veszteséget is. A mag Is- 12

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám ten igéje, amely életet fakaszt bennünk. A föld pedig mi vagyunk. Isten termést lát bennünk. Hiszi, hogy képesek vagyunk jó termést hozni, s hogy le tudjuk gy zni magunkban azt, ami korlátoz. Ezért m velnünk kell a földet. Képessé kell válnunk arra, hogy mások számára az igét hordozzuk, hogy mások számára az élet tanítását, a reményt és az örömet jelenítsük meg. A második napon Székely János püspök atya tartotta a délel tti katekézist. A nap témájával kapcsolatban Szomjúság a reménységre, szomjúság Istenre arra hívta fel a figyelmünket, hogy sokszor nem jó helyen keressük vágyaink beteljesedését, a boldogságot, az élet ízét. A mi világunk csillog-villog, technikai eszközökkel vagyunk tele, de mintha ezek mögött valami hiányozna. Hiányzik be- le a szép, a lelkesedés, a remény. Mindannyiunkban van két farkas, amelyek egymással küzdenek. Egy szép, er s, szelíd farkas és egy undorító, vérszomjas. Az fog gy zni, amelyiket jobban etetjük: azzal, amit gondolunk, ahogy nézünk, amit mondunk és azzal, amit teszünk. A harmadik nap témája: Krisztus tanítványának lenni. Kocsis Fülöp görög katolikus püspök atya meger sített minket, hogy mi is tanítványok vagyunk. Ha igent mondunk Jézus hívására, akkor azzá válhatunk. A tanítványságnak az a lényege, hogy a Mester mindent tud rólam. És olyanná alakít, amelyre én soha nem gondoltam. Amikor mindenr l le tudok mondani és a hívására úgy válaszolni: Igen Uram, a Tied vagyok, a Te tanítványod akarok lenni, akkor mindazt, amit elültetett bennem, meg tudja valósítani. Mindaz, amit Isten elrejtett bennem, amit adott nekem, az csodálatos, s ezekkel az adottságokkal olyan feladatra hív meg engem, amelyet csak én tudok megcsinálni, senki más. Az utolsó teljes napunkon, amelynek témája a küldetés volt, Udvardy püspök atya az evangelizációra biztatott minket. Reggelente, amikor belenézünk a tükörbe, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy lehet-e ezzel az arccal evangelizálni? Ha nincs rajta az arcunkon az öröm, ha nem az öröm látszik, akkor inkább ne is menjünk ki, ne büntessük a testvéreinket. Úgy kell evangelizálni, ahogy az ember a kedvesér l beszél, ahogy az engem szeret szüleimr l beszélek, ahogyan arról beszélek, aki mindent odaadott értem. Meg kell keresni magunkban, hogy mi az örömünk alapja. A Feltámadottal való találkozás örömét kell hirdetnünk. Amikor tehát az evangelizációról beszélünk, akkor életünk örömteli megélésér l van szó. A katekézisek és a szentmisék mellett az összes többi program is nagyon színes és vidám volt. A reggeli és esti dics ítéseken és a szentségimádásokon egy szívvel és lélekkel énekeltünk a Jóistennek. Jó volt átélni a kiengesztel dés napján, hogy milyen sokan járulunk a szentgyónás szentségéhez, s utána mennyivel nagyobb értelmet nyer a szentségimádás csöndje. A délutánok folyamán pedig több 13

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. kerekasztal-beszélgetés, játék és program közül lehetett válogatni. Az esti tanúságtételek, el adások, koncertek és táncházak, valamint a riói kisfilmek szintén felejthetetlen élményként maradnak meg bennem. Külön emelném ki a Pécs belvárosában el adott ifjúsági Passiót, ami megrázó s egyben nagyon szép is volt, valamint a f téren el adott flashmobot, ahol az összes résztvev fiatal együtt táncolt a találkozó dalára. Barátaimmal, akikkel együtt voltam, azóta is emelkedett hangulatban emlékezünk vissza a pécsi napokra. De tudjuk, a lényeg igazából csak most kezd dött el: Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet! MEGYÜNK! Gál Anna JÉZUS TANÍTVÁNYAIVAL EGYÜTT HAJÓRA SZÁLLT Már-már hagyomány, hogy templomunk ministránscsoportjai háromévente néhány napot együtt, nagytáborban töltenek. Ezekben a táborokban tudnak az oltár mellett együtt szolgáló, más-más korosztályokba tartozó ministránsok egy nagy, él közösségé válni. Az idei tábor el készítése során hamar rájöttünk, hogy milyen nagy lehet ségeket rejt a XVI. Benedek által meghirdetett Hit éve gondolatkör: Milyen az én személyes hitem és ki/ mi áll a középpontjában? Hogyan tudom hitemet közösségeimben, az egyházban megélni? Táborunk témája az egyént megszólító Jézus lett, mint hitünk középpontja. Minden programot igyekeztünk eköré építeni. Hosszas el készületek után július 24-én indultunk el a Szentháromság térr l. Célunk a Mátrakeresztes melletti, épp 10 évvel ezel tt már kipróbált Bagolyirtás volt: egy apró völgy mélyen a hegyek között, néhány k házzal, forrászuhannyal és nagy-nagy tisztással távol mindenfajta városi zajtól, térer l. A sátrazást a vezetékes villany hiánya tette még izgalmasabbá. Érkezéskor csoportokra oszlottunk, ezek voltak a tábor alapegységei: a tagok együtt vettek részt a programokon, együtt vállaltak szolgálatot a konyhában, együtt szedtek t zifát, valamint a nagyok gondoskodtak a kisebbekr l, bármilyen helyzet adódott. Így alakultak meg a Bartimeus, Zakeus, Jobb Lator, Lévi, Péter, Pál, Agg Simeon csapatok, 7-7 taggal. 14

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám Reggelente legkés bb fél 8-kor Bálint vezetésével zenés ébresztés volt a még sátrakban lustálkodóknak. Bár abban a sátorban, ahol 2-3 versszak után nem volt mozgás, hathatósabb ébreszt brigád nyomult be Miután mindenki összeszedte magát, Orsi és Ágoston vezetésével reggeli torna következett. Több-kevesebb futás, fekv támasz, négyütem fekv támasz, diótörés, amelyben a fiatalok példamutatóan aktívak voltak, csak így tovább. Ezt követték a reggeli imák Laci atya vezetésével, amelyek aktuálisan az aznapi példabeszédekr l szóltak. A konyhamester Katcsi volt, aki finomabbnál finomabb ételeket varázsolt az asztalokra. Minden nap minden étkezésnél, más-más csoport feladata volt a kenyérkenés, f zés, terítés, elpakolás, mosogatás. Meglepetés is érkezett ám, amikor Laci atya szülei meglátogattak bennünket, és édesebbnél édesebb sárga és görögdinnyéket, valamint fagylaltot hoztak a táborozóknak. Az evangéliumban sokszor olvashatjuk, hogy Jézus hajóban ül a tanítványokkal. A hajó szimbóluma adta az ihletet a kézm ves naphoz, amelynek vezet je Gál Kinga volt. Ezen a napon a csapatok felbomolva, korosztályok szerint segédkeztek egy közös, valódi hajó elkészítésében. A hajó alapváznak elkészítését Kinga és Boros Lajos hihetetlenül precízen végezték a tábor el tt, sokszor éjszakába nyúlóan. A táborban a hajó részleteinek megalkotása volt a feladat: volt, aki a ment mellényeket ragasztotta, mások evez ket faragtak, árbocrudat lakkoztak, vitorlát rajzoltak és így, szépen lassan elkészült a hajó!! Még ezen a délutánon a tisztás melletti tavacskán vízre tettük a hajót, amit Laci atya meg is áldott. Hihetetlen érzés volt látni a gyerekeken az örömöt, érdekl dést, csodálkozást kezük munkája most ott úszik a vízen!! Pénteken lelki napot tartottunk. Korosztályonként elvonulva beszélgettünk arról, hogy rajtunk kívül kik lehetnek még a hajóban, mi a kapcsolatunk velük, miért vagyunk együtt. Ezen a napon Csaba atya is meglátogatott minket délután, rövid bemutatkozás után kérdezni lehetett. Csaba atya - leginkább a fiúk tetszésére- mesélt a Fradiban eltöltött éveir l, papi meghívásáról és útjáról egészen a Mátyás templomig. A lelkinap megkoronázás az esti szentmise volt, amelyet Csaba és Laci atya együtt tartottak az erd ben készített oltárnál. Talán a tábor legmeghittebb pillanatai voltak, amikor a k oltáron lév, együtt elkészített hajóba mindenki betette az t megszemélyesít tárgyat a szentmise elején. Szombati napunk az akadályverseny jegyében telt - a tábor körüli hegyet megkerülve kellett a csoportoknak akadályokat, feladatokat teljesíteniük. Délutánonként sem pihent soha a tábor. Általában nagy méta, foci, kézi vagy röplabda meccsek voltak. Koraesténként Laci atya erdei k oltáron bemutatott 15

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. szentmiséin találkozhattunk az eucharisztiában Jézus Krisztussal. Esténként, vacsora után a tábort znél énekelt együtt a tábor, amelynek sok-sok üdít pillanata, nagy nevetése volt. Azt hiszem, nagyon jól sikerült a Bagolyirtáson töltött néhány nap. Nagyon köszönjük minden táborozó nevében Laci és Csaba atyáknak a lelki töltekezést, Katcsinak a finomságokat, Zitának és Balázsnak a lelkinap és az akadályverseny el készületeit és megszervezését, lebonyolítását, Kingának és Lajosnak a kézm vesnap szuper programját, Elemérnek a táborépítést és mindenkinek, aki bíztatott bennünket és gondolt Ránk, imádkozott értünk. Köszönöm, hogy segítettetek és bíztattatok! Lupi Biztosan azt gondolod, kedves Olvasó, hogy a kézm vesnap egyik kedves kis mozzanatáról fogsz itt olvasni. Ugyan csalódást nem akarnék okozni, és az esemény valóban a kézm vesnapon történt, de csak annyiban köt dik ahhoz a naphoz, hogy mivel csak erre az egy napra csatlakoztam a táborozókhoz én is részese lehettem, és most megoszthatom veled. Bár semmiben nem merném magamat a Sz zanyához mérni, de egy kicsit megtapasztaltam, mit jelenthettek neki az egyszer pásztorok szavai, amiket emlékezetébe vésett és szívében forgatott (Lk 2,19). A tábor óta forgatom ezt a kis eseményt én is, és most megosztom veled. 16 SZÍNEVÁLTOZÁS A MÁTRÁBAN Kicsi Fanni bizalmába fogadott a napot záró szentmisére menet, és maga mellé fogadott. Cserfes kis beszél kéjének lehetetlen ellenállni, bevallom, nem is próbáltam. A mise el tt az egyik nagy körbejárt, hogy aki szeretne majd áldozni a szentmisén, a papírzacskóból egy kisostyát áttegyen a paténára. Régi szokás ez táborokban, hiszen az Oltáriszentség méltó rzését nemigen lehet az erd közepén megoldani. Rutinos mozdulattal nyúltam hát a papírzsákba nem sejtve, hogy ez fogja elindítani az el bb megígért kedves kis történetet. Fanni rögtön megtudakolta, miért tettem a kisostyát a tálcára. - Mert majd a szentmisén szeretnék áldozni válaszoltam. - Milyen íz az ostya? faggatott tovább a kisasszony. - Hogy szinte legyek, semmilyen. Nincs íze. - Dávid azt mondta, olyan, mint a kenyér. hivatkozott Fanni a bátyjára.

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám - Igaza van, de annál kicsit ízetlenebb. - Ha elképzeled a nápolyit, amib l kinyalogatod az összes csokit, nos, ami megmarad, az pont olyan íz, mint az ostya sietett segítségemre Répi. - Tudod mit? mondtam amikor vége a misének, és Laci atya levette az albáját, akkor odamegyünk, és kérünk t le egy ostyát, és megkóstolhatod, jó? - Nem lesz t le bajom? aggodalmaskodott Fanni. - Nem, nem nyugtattam meg, miközben kitörni készül nevetésemet nyeldestem. Innent l Fanni az egész szentmise alatt lázban égett. Arrébb ment, majd leült, mohát szedegetett a kövekr l, de id nként felém kacsintva hüvelykujját felmutatva jelezte, nehogy elfelejtsem, hogy egy ostyát kell majd kérnünk a mise után, csak egyet. Áldozás után újra az ölembe fészkelte magát, és percenként a fülembe súgva kérdezte, hogy ugye most már nemsokára - Tudom, hogy Laci atya nagyon aranyos, és biztos fog adni, de azért inkább te kérjél t le, jó? biztosította be Fanni a lehetséges kudarc elkerülését. Újabb elnyomott nevetés mellett mosolyogva jeleztem, hogy vállalom a küldetést. Végre felcsendült a záróének záróakkordja, Laci atya megvált a stólától és az albától, mi pedig kéz a kézben odamerészkedtünk, és feltettem a kérdést. Laci atya rögtön el bányászta hátizsákjából a papírzacskót, és Fanni felé kínálta, aki széles mosollyal vett ki csak egyet az ostyákból. Megette. - Na, milyen íze volt? kérdeztem. - Semmilyen. De annak is ilyen íze van, amit a misében kaptok? Nem kerüli el a figyelmét semmilyen apró részlet sem, gondoltam. - Persze, az pont ilyen íz, csak annyiban különbözik, hogy amikor Laci atya magasra tartja a nagyostyát, és imádkozik, akkor abba is, és a paténán lév összes kisostyába is beleköltözik Jézus. - Ja? válaszolta az enyémben is benne volt, mert én is megkértem. Az én középiskolai szint teológiai tudásom rögtön riadót fújt, de nem tudtam neki ellentmondani. Az átváltoztatás hatalma az atyáké, ebben semmi kétségem nincs. Amikor azonban Fanni rám nevetett, valami csillant a szemében. Hogy Fanni cserfessége vagy Jézus maga volt az, azt máig nem tudom. PFG Kinga 17

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. A nagy tábor után az egyes csoportok külön is eltöltöttek néhány napot egymással. Igazán nagy öröm, hogy szívesen osztják meg velünk élményeiket - nemcsak a játék, vidámság megélése fontos számukra, hanem hogy közösségbe tartoznak velünk. DUNAPARTI TÁBOR TAHIBAN Az idei mingy ltáborunk augusztus 9-én délután kezd dött. Egy nagy locsolkodással indult, amit közös frizbizés követett. (Az étkezéseket naposok készítették el.) Vacsora után csoportos vetélked vel készültek a vezet k, amit mindenki nagyon élvezett. Voltak akik sátorban aludtak, de többen is kint aludtunk a szabad ég alatt, amíg meg nem jött a vihar. Másnap kirándultunk. Meredek hegycsúcsokat másztunk meg, amíg elértünk egy rétre, ahol ebédelhettünk. Ezután méta jött volna, de a vihar megint utolért minket. Hazafelé kicsit megáztunk, ezt azonban senki nem bánta. A harmadik nap nagyon zsúfolt volt. Reggeli után mindenki gyorsan bepakolt. Még délel tt egy dunaparti strandra érkeztünk ahol sokat játszottunk, és közben palacsintát ebédeltünk. Itt voltunk délután 3-ig. Hazaérve mindenki boldogan vett részt az esti 6-os szentmisén. Az idei azért volt ennyire rövid, mert nem sokkal el tte volt a nagy mingy ltábor, de amilyen rövid volt, olyan jó volt. Mátéffy Johanna 18 HISZEN JÉZUS KRISZTUS IS DÁGON TÁBOROZOTT FIATALKORÁBAN Idén Dágra ment a csapatunk táborozni. A vezet társam nevében is bátran mondhatom, hogy különlegesen jó volt. Megszületett az els dalátköltés, megtanultunk maffiázni és idén ettek a kicsik els alkalommal a híres hucipuciból. Külön köszönet a segít knek, akik akadálynak jöttek le. Nincs is annál hitelesebb beszámoló, mint egy-két részvev gyerek élménye. Szeretem ezeket a táborokat, mert nagyon jó a közösség, sokat nevetünk és játszunk. Idén legjobban az akadályverseny tetszett, nagyon furfangosak voltak az akadályok. Szép volt a tábort z, ami mellett sokat énekeltünk és elmutogattuk a dalok szövegét. Sok mindent mi magunk intéztünk, a fiúk már korán reggel elmentek a boltba, és Petiéknek is segítettek. A korai kelés mellett jó kés n feküdtünk (kelés 6-7 között, lefekvés este 10 körül), így elég fáradtan érkeztünk haza. (Gidófalvy Elemér)

2013. Szent Kereszt felmagasztalása Várunk XIII. évfolyam, 77. szám Dágon egy plébánián aludtunk. A Petivel és az Ákossal egy csapatban voltunk, és fociban megvertük a dágiakat 20-19-re. Emlékbe nagyon szép nemezlabdát csicsogtattunk. A Tatával egy szál gyufával tábortüzet gyújtottunk. A Répi pedig nagyon finom borsóf zeléket f zött, és egy szép egyházközségi dalt tanított. Nagyon jól éreztem magam. (Heffner Dávid) A kis mingy l tábor második napján akadályverseny volt. Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan eljöttek feladatot adni nekünk. (Andi, Petra, Ági, Tata) A feladatok mindenkinek tetszettek. Este a tábort znél kiderült, hogy a mi csapatunk második lett. (Csapodi Orsi) Szerintem a legjobb az akadályverseny volt. F leg amikor a téglákon kellett menni. Meg amikor bekötötték a szemem, és végigvezettek egy pályán. (Klement Helka) Nekem az volt a legjobb, amikor a dági táborban akadályversenyt rendeztünk. Helkával egy csapat voltunk. Mi voltunk az els k, akik elindulhattunk. Az els feladat az volt, hogy körbe kellett vezetnem a társamat egy kanyargós pályán, a második állomáson két edény segítségével 7dl vizet kellett kimérni egy dobozba. Nagyon jó volt. (Mátéffy Bori) Még egyszer köszönjük szépen mindenkinek, aki lehet vé tette, hogy ez a tábor létrejöjjön, és hogy ilyen fantasztikus legyen. Tölgyesi Réka AZ ELS TÁBOR Sokunk életében eljönnek a bizonyos els k. Ilyen lehet az els nap az iskolában/egyetemen, az els bicikli, vagy éppen az els mingyültábor, mind szervez i, mind befogadói oldalról. A 2012/13-as tanévet lezáró és megkoronázó mingyül tábor a kicsikkel június közepén volt. Els saját szervezés (kicsik számára) tábor révén megvoltak a kezdeti nehézségek és bonyodalmak, de ezeket könnyen áthidaltuk egymás, egy-egy szül vagy végs soron a Jóisten gondviselésének köszönthet en. Június 17-én reggel volt az indulás, amelyet mindannyian nagy izgalommal vártunk. A helyszín végül a Bernard család nyaralója lett Agárdon, ezért a lehet ségért szeretnénk nekik ezúton is köszönetet mondani, Isten áldja ket! Érkezésünk után a házigazdák eligazítottak bennünket, és kezdetét vette a program, amely az els napra nézve a következ t jelentette: vetélked k és versenyek, különböz játékok a kertben, ezután batikolás, amely során közös tábor-póló készült. Az este legfontosabb programja a közös szalonnasütés volt, amely hatalmas élménynek bizonyult a kis gézengúzok számára, így a számunkra is. Másnap reggel egy vendég-vezet érke- 19

A Budavári F templom közösségének lapja Várunk 2013. szeptember 15. zett köreinkbe, Bodroghelyi Péter személyében, aki a délel tti strandolásnál nagy segítségünkre volt. A gyerekek ugyanis hiába úsztak már néhány sportolót meghazudtoló módon, az itteni fürdés abból állt, hogy a nagyok végtagjaira csimpaszkodva élvezték a habokat, számunkra ez - szintén mondom - fantasztikus érzés volt! A hazaindulás el tt természetesen sikerült beiktassunk egy hatalmas fagyizást is. Végezetül szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki a segítségünkre volt, köszönjük a támogatást Laci atyának, a bizalmat a szül knek. Imádkozzunk közösen a Jóistenhez, hogy kis csoportunk tovább gyarapodjon minden tekintetben, és még sok ilyen táborban vehessünk részt együtt! Koltay Vince Amikor épp nem volt tábor és épp nyaralás sem adódott, akkor volt napközis tábor a plébánián. Hogyan alakult, mi volt a program, hogyan teltek a napok ebbe is érdekes bepillantani. 20 HÁNY SÍPJA VAN A NAGY ORGONÁNAK? És hány harang lakik a templomtoronyban? Hányféle címert lehet felfedezni a templomban? És hol láthatók Árpád-házi szentek, ha körülnézünk bent? Milyen cserép van a templom tetején? Hány lépcs vezet fel a toronyba? Mi, akik ott lehettünk az idei plébániai napközis táborban, már tudjuk a válaszokat! Hiszen idén is olyan szerencsések voltunk, hogy Zita vállalta a tábor megszervezését, levezénylését. Még a tábor el tt leültünk megbeszélni, hogy vajon milyen téma adódik a tábor hetére, július 29. és augusztus 2. között, és végül úgy döntöttünk, hogy a Mátyás-templom maga lesz táborunk alaptémája. Ott van a közelünkben, akárhányszor bemehetünk, megnézhetjük, tanulmányozhatjuk, megcsodálhatjuk. De most egy kicsit más szemüveget vettünk fel. Éppen azért, mivel nap mint nap mehetünk a templomba, olyan dolgokat próbáltunk felfedezni, amit az év többi napján sosem veszünk észre a templomba belépve vagy nem is járhatunk arra. A templom rejtett zugainak felfedezésében Balázs is nagy segítségünkre volt, természetesen aki a templom minden szegletének nagy ismer je. Miután a táborterv összeállt, indulhatott is a terv megvalósítása. Napjainkat közös imával kezdtük az altemplomban, utána kezd dött a nagy felfedezés: végig követtük Árpád-házi szentjeinket a templom különböz részein: