Dél-dunántúli statisztikai tükör 2010/3

2010/46 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 46. szám 2010. március 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2010/3 A tartalomból 1 Az óvodai és általános iskolai intézményellátottság változása a Dél-Dunántúl kistérségeiben, 2001 2008 1 Óvodai nevelés 2 Alapfokú oktatás 3 A lakásépítés fehér foltjai Az óvodai és általános iskolai intézményellátottság változása a Dél-Dunántúl kistérségeiben, 2001 2008 A hazánkat évtizedek óta jellemző kedvezőtlen demográfiai folyamatok, az egyre fogyatkozó születésszám, a csökkenő de jó esetben is stagnáló népesség a közoktatás intézményhálózatának folyamatos átalakulását eredményezte. Az egyre alacsonyabb gyermeklétszám a népesség elöregedése mellett az oktatás iránti kereslet szűkülését is jelentette, amely az óvodai ellátásra valamint iskoláztatásra kötelezett fenntartókat újabb és újabb racionalizálásra, az intézmények koncentrációjára késztette. 500 főnél kisebb lélekszámú. Jóval kedvezőbb, de szintén romló helyzet jellemezte Somogy megyét (ahol az aprófalvak aránya nem érte el az 50%-ot), hiszen 245 településének 2001-ben még 62%-a, 2008-ban pedig 59%-a rendelkezett óvodai feladatellátási hellyel. Megjegyzendő, hogy ezek az arányok is számottevő mértékben elmaradtak az országos átlagtól. Az óvodai ellátottság tekintetében legkedvezőbb helyzetűnek Tolna megye mutatkozott, ahol 2001 és 2008 között 92-ről 87%-ra csökkent ugyan az ellátást helyben biztosító települések részesedése, de ez nemcsak a régióban kiemelkedő, hanem az országos átlagnál is jóval magasabb arányt jelent (Tolna megyében a településeknek kevesebb mint 30%-a volt 500 fősnél kisebb). Itt található a régió egyetlen olyan kistérsége is, a Paksi, ahol a vizsgált időszak folyamán minden településen működött helyben óvoda. A legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségek Baranya megyében helyezkedtek el, a Szigetváriban és a Szentlőrinciben egyaránt 30, a Sellyeiben pedig csupán 26%-ot tett ki az óvodai feladatellátási hellyel rendelkező települések aránya 2008-ban. 1. ábra Az óvodai feladatellátási hellyel rendelkező települések aránya a Dél-Dunántúl kistérségeiben, 2001, 2008 Óvodai nevelés A Dél-Dunántúl népessége 2001 és 2009 év eleje között mintegy 4%-kal csökkent, ezen belül az óvodai ellátás szempontjából releváns 3 6 évesek száma 15%-kal esett vissza. Ez az országosnál számottevően rosszabb helyzetet jelent, hiszen országos átlagban ugyanezen időszak alatt az össznépesség 2, az óvodáskorúaké pedig 9%-kal fogyatkozott. A régió megyéi közül Baranyában csökkent legkevésbé, 11%-kal, a 3 6 évesek száma, Somogyban és Tolnában ugyanakkor egyaránt 18 18%-os volt a visszaesés. A kistérségek közül Csurgó és Tab körzetében mintegy harmadával, Siklós, Szigetvár, Szentlőrinc, Lengyeltóti, Marcali és Balatonföldvár térségében hozzávetőleg negyedével esett vissza az óvodáskorúak létszáma a mindössze 8 esztendő alatt. A régió 25 kistérsége közül csupán egy akadt, a Pécsi, ahol a vizsgált időszakban nem csökkent, igaz nem is növekedett a 3 6 évesek száma. A gyermeklétszám jelentős mértékű visszaesése természetszerűleg az intézményrendszerre is hatással volt. A régió 655 településének már 2001-ben is csupán 57%-ában működött óvodai feladatellátási hely, 2008-ra arányuk 54%-ra csökkent. Döntően a régiónkat jellemző aprófalvas településszerkezettel függhet össze, hogy az óvodai ellátást helyben biztosítani képes települések aránya messze elmaradt az országos átlagtól, amely a vizsgált időszakban 73-ról 71%-ra mérséklődött. Az óvodai feladatellátási hellyel rendelkező települések aránya a Dél-Dunántúl megyéiben, de még inkább a kistérségekben, jelentős szóródást mutatott. Baranya megye ebből a szempontból a leghátrányosabb helyzetűnek tekinthető, hiszen már 2001-ben is településeinek mindössze 42%-ában működött óvoda, és a vizsgált időszak során ez az arány tovább csökkent, 2008-ra már csak 38%-ot tett ki. Ez a megye tipikusan aprófalvas településszerkezetének tudható be, hiszen 301 településének közel 70%-a Komlói Mohácsi Sásdi Selly ei Siklósi Szigetv ári Pécsi Pécsv áradi Szentlőrinci Barany a megy e Barcsi Csurgói Fony ódi Kaposv ári Lengy eltóti Marcali Nagy atádi Siófoki Tabi Balatonföldv ári Kadarkúti Somogy megy e Bony hádi Dombóv ári Paksi Szekszárdi Tamási Tolna megy e Dél-Dunántúl Magy arország 0 20 40 60 80 100 2001 2008 %

2 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2010/3 Statisztikai tükör 2010/46 A Dél-Dunántúlon 2008-ban az óvodákba beírt 29 850 fős gyermeklétszám a 2001. évinek mindössze 89%-át tette ki (országos átlagban kisebb mértékű, 5%-os csökkenés történt), az óvodába beírt gyermekek ezer lakosra jutó száma 34-ről 31-re csökkent. A régió megyéi közül Baranyában 8, Somogyban 13, Tolnában pedig 14%-kal fogyatkozott az óvodások száma. A régió 25 kistérsége közül csupán egy akadt, ahol a vizsgált időszak során nem csökkent, hanem 4%-kal gyarapodott az óvodába beírt gyermekek létszáma, a Sellyei, éppen az a térség, amelyet az intézményi ellátottság legalacsonyabb szintje jellemzett (a térség településeinek csupán 26%-ában működött helyben óvoda). Itt az óvodába beírt gyermekek ezer lakosra jutó száma a vizsgált időszakban 34-ről 38-ra emelkedett. A Dél- Dunántúl többi körzetében kisebb-nagyobb mértékben csökkent az óvodások száma, a leginkább, több mint negyedével a Balatonföldvári, valamint több mint ötödével a Komlói, Siklósi, Csurgói és a Tabi kistérségben. A lakosságszámhoz viszonyítva a legkevesebb óvodás a Balatonföldvári (24 ezrelék), valamint a Fonyódi és a Komlói kistérségben (egyaránt 25 ezrelék) élt 2008-ban. A gyermeklétszám változását többé-kevésbé az intézményrendszer is követte, többnyire csökkent az óvodai feladatellátási helyek, valamint a férőhelyek száma is. A Dél-Dunántúl átlagában a feladatellátási helyek száma 11%-kal fogyatkozott (országosan 6%-kal), ezen belül Baranyában 6, Somogyban 9, Tolnában 19%-os csökkenés történt. A 25 kistérség közül háromban nem változott (Sellyei, Lengyeltóti, Siófoki), háromban gyarapodott (Pécsi, Pécsváradi, Marcali), a többiben fogyatkozott az óvodák száma. A férőhelyek száma 2001 és 2008 között a Dél-Dunántúl átlagában 8%-kal mérséklődött, ezzel együtt is csökkent a kihasználtság, hiszen 100 férőhelyre 2001-ben még 92, 2008-ban már csak 88 gyermek jutott (országosan lényegében változatlan férőhelyszám mellett a kihasználtság 97-ről 92%-ra csökkent). A régión belül Baranyában 3, Somogyban 9, Tolnában 14%-kal fogyott a férőhelyek száma, ennek ellenére a kihasználtság mindhárom megyében csökkent. A kistérségek közül a Sellyeiben és a Szi getváriban számottevő növekedés, a Pécsiben nagyjából változatlan helyzet, a többiben mindenütt csökkenés volt megfigyelhető. A legnagyobb mértékű visszaesés Lengyeltóti körzetében következett be, ahol a férőhelyek száma 2008-ban a 2001. évinek kevesebb mint kétharmadát tette ki, ennek következtében a kihasználtság az időszak eleji 94-ről a végére 123%-ra emelkedett. A régió többi kistérségében a férőhely-kihasználtság min denütt 100% alatt maradt, és a megszüntetések ellenére többnyire csökkent. A Dél-Dunántúlon 2008-ban egy óvodai gyermekcsoportra általában 22, egy óvodapedagógusra pedig 11 gyermek jutott. A megyék átlaga nem tért el ettől, a kistérségek mutatói előbbi esetben 18 és 24, utóbbiban 9 és 13 között szóródtak. (A részletes adatok megtalálhatók a mellékelt 1. és 2. táblázatban.) Alapfokú oktatás Mint már említettük, a Dél-Dunántúlon 2001 és 2009 év eleje között az óvodáskorúak száma 15%-kal csökkent, ugyanakkor az általános iskolás korú, 7 14 évesek létszáma ennél is nagyobb mértékben, 21%-kal esett vissza (országos átlagban kisebb, de szintén jelentős, 17%-os csökkenés történt). A régió megyéi közül Baranyában és Somogyban hasonló mértékben, 20 illetve 19%-kal, ugyanakkor Tolnában 25%-kal csökkent a 7 14 évesek száma. A kistérségek közül Komló és Balatonföldvár körzetében 30%-kal, Pécsvárad, Tab és Szekszárd térségében 27, Dombóvár és Tamási környékén 26%-kal esett vissza az általános iskolás korú gyermekek létszáma a vizsgált időszak folyamán. A régió valamennyi kistérségét csökkenés jellemezte, a legkisebb mértékű, 11%-os fogyást a Kadarkúti kistérségben regisztrálták. A megfelelő korú népesség csökkenésével együtt járt az alapfokú oktatás intézményrendszerének zsugorodása is. A Dél-Dunántúl települései közül már a vizsgált időszak elején is csupán minden másodikban működött általános iskolai feladatellátási hely, arányuk 2008-ra 41%-ra mérséklődött (az országos átlag ugyanezen időszak alatt 69-ről 60%-ra fogyatkozott). A régión belül a leginkább aprófalvas településszerkezetű Baranya megyét jellemezte a legkedvezőtlenebb helyzet, hiszen településeinek már 2001-ben is mindössze 40%-ában működött helyben általános iskola, majd arányuk 2008-ra 30%-ra esett vissza. Somogy megyében némileg kedvezőbb, bár az országos átlagtól szintén messze elmaradó volt az ellátottság, az általános iskolával rendelkező települések aránya a vizsgált időszakban 53-ról 45%-ra apadt. Az óvodai ellátottsághoz hasonlóan az általános iskolai intézményrendszer tekintetében is Tolna megye helyzete bizonyult a legkedvezőbbnek, hiszen 2001 és 2008 között 75-ről 62%-ra csökkent ugyan az alapfokú oktatást helyben biztosító települések aránya, de ez nemcsak a régiós, hanem kismértékben az országos átlagot is meghaladta. Ugyanúgy, ahogy az óvodai ellátottság, az általános iskolai intézményrendszer is Paks körzetében volt a legkedvezőbb (93%), ugyanakkor a baranyai kistérségekben volt a leghiányosabb, a Sásdiban mindössze 22, a Sellyeiben 23, a Siklósiban 25%-ot tett ki a feladatellátási hellyel rendelkező települések részesedése 2008-ban. (Természetszerűleg ezekben a kistérségekben volt a legmagasabb, 40%-ot meghaladó a más településről naponta bejáró tanulók aránya.) 2. ábra Az általános iskolai feladatellátási hellyel rendelkező települések aránya a Dél-Dunántúl kistérségeiben, 2001, 2008 Komlói Mohácsi Sásdi Selly ei Siklósi Szigetv ári Pécsi Pécsv áradi Szentlőrinci Barany a megy e Barcsi Csurgói Fony ódi Kaposv ári Lengy eltóti Marcali Nagy atádi Siófoki Tabi Balatonföldv ári Kadarkúti Somogy megy e Bony hádi Dombóv ári Paksi Szekszárdi Tamási Tolna megy e Dél-Dunántúl Magy arország 0 20 40 60 80 100 2001 2008 A Dél-Dunántúl általános iskoláiban a 2008/2009-es tanévben 74 473 fő tanult, a 2001/2002. évinek csupán 81%-a (országos átlagban valamelyest kisebb, 17%-os csökkenés következett be). Az általános iskolai tanulók ezer lakosra jutó száma ez idő alatt 93-ról 78-ra esett vissza. A régió megyéi közül Somogyban 17, Baranyában 20, Tolnában pedig 22%-kal fogyatkozott a tanulók száma. A kistérségek közül kivétel nélkül mindegyikben csökkenést regisztráltak, a legnagyobb mértékűt Szentlőrinc (28%), Komló és Tab (27 27%) körzetében. A 2008. évi adatok szerint e két utóbbi térségben jutott a legkevesebb általános iskolás ezer lakosra, sorrendben 67, illetve 65 fő. A legkevésbé a Siófoki kistérségben fogyat- %

Statisztikai tükör 2010/46 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2010/3 3 kozott a tanulólétszám, ahol a vizsgált időszakban 10%-os csökkenés mutatkozott. A népességszámhoz viszonyítva a legtöbb általános iskolás a Lengyeltóti kistérségben élt 2008-ban (ezer főre vetítve 104), a mutató értéke a régió 25 kistérsége közül már csupán ebben az egyben haladta meg a százat. A tanulólétszám változása hatással volt az intézményrendszerre is, egyre kevesebb feladatellátási helyen folyt általános iskolai oktatás. A Dél- Dunántúlon 2008-ban regisztrált 384 feladatellátási hely 18%-os szűkülést jelentett 2001-hez viszonyítva, ezen belül Somogyban 15, Baranyában 18, Tolnában 22%-os csökkenés történt (országosan 13%-os). A kistérségek közül mindössze egyben nem változott (Marcali), és egyben gyarapodott (Siófoki), a többiben kisebb-nagyobb mértékben fogyott az általános iskolák száma. A legnagyobb visszaesés Komló és Sellye körzetében történt, előbbiben 41%-kal, utóbbiban harmadával kevesebb feladatellátási hely működött 2008-ban, mint 2001-ben. A feladatellátási helyek számának fogyatkozása természetszerűleg az osztálytermek számának alakulásában is megmutatkozott, a vizsgált időszakban a régióban 17%-os csökkenés történt. A megyék között e tekintetben számottevő eltérések nem tapasztalhatók, annál inkább a kistérségek ese tében, ahol a Kadarkúti kivételével (amelyet 9%-os gyarapodás jellemzett) mindenütt csökkent az osztálytermek száma. A legnagyobb mértékben, 40%-kal Lengyeltóti körzetében, valamint 36%-kal Komló térségében esett vissza a számuk. A tanulólétszám apadásával párhuzamosan egyre kevesebb osztályt alakítottak (a régióban 2008-ban 3837 osztályban folyt a tanítás, amely mindössze négyötöde volt a 2001. évinek), ebből adódóan az átlagos osztálylétszám nem változott, 2008-ban csakúgy, mint 2001-ben 19 főt tett ki (országosan 20 főt). A legnagyobb, 22 fős csoportok a Pécsi, valamint a Siófoki kistérséget, ugyanakkor a legkisebb, 13 fős osztályok Pécsvárad körzetét jellemezték. A gyermekek és az osztályok számának csökkenése miatt az intézményfenntartók egyre kevesebb főállású pedagógust alkalmaztak. A Dél-Dunántúl általános iskoláiban 2008-ban 7537-en tanítottak, 19%-kal kevesebben mint 2001-ben. Mivel a diákok száma is hasonló mértékben esett vissza, ezért az egy pedagógusra jutó tanulók száma a régió átlagában nem változott (2001-ben és 2008-ban is 10 főt tett ki), és sem a megyék sem a kistérségek vonatkozásában nem mutatott számottevő eltérést. (A részletes adatok megtalálhatók a mellékelt 3. és 4. táblázatban.) Összefoglalva, az óvodai ellátás és az alapfokú oktatás intézményrendszerének az utóbbi években megfigyelt zsugorodása a Dél-Dunántúlon az országosnál is intenzívebben ment végbe. Ez egyrészt annak tudható be, hogy a hazánkat jellemző súlyos demográfiai problémák térségünkben még fokozottabban jelentkeztek. Ezen felül a csökkenő gyermeklétszám az intézményfenntartók egyre súlyosbodó financiális helyzetével párosult, amelyet még csak tetézett régiónk jellegzetesen aprófalvas településszerkezete. Táblázatok A lakásépítés fehér foltjai Magyarországon a lakásépítések az ezredforduló utáni időszakban hullámzóan alakultak. A kilencvenes évekbeli mérsékelt építési kedvet ami egyebek mellett az állami támogatások visszaesésével, a fizetőképes kereslet csökkenésével, a nem kielégítően funkcionáló lakáshitelezési rendszerrel függött össze a kétezres évek első felében a lakáspolitikai változások hatására némi élénkülés váltotta fel. A használatba vett lakások száma 2004-ig évről évre emelkedett, ezt követően azonban csökkenő irányt vett. Ez utóbbi szakaszban 2007 jelentett kivételt, amikor az előző esztendőhöz képest ha kismértékben is (7%-kal), de emelkedett az épített lakások száma. A folyamat irányát tekintve hasonló módon zajlott le régiónkban is, különbség mutatkozott azonban abban, hogy a növekedés itt egy évvel rövidebb ideig, 2003-ig tartott csak, az ez utáni visszaesés pedig többnyire meghaladta az országos átlagot. Mindemellett a térségben a 2007-es többlet is szerényebb volt, hisz az a Dél-Dunántúlon, az ország egészében tapasztalt 7%-kal szemben, mindössze 3%-ot tett ki. A 2000 2008 évek lakás-beruházási tevékenysége tehát régiónkban valamivel kedvezőtlenebbül zajlott, mint Magyarországon általában. A térség hátrányosabb helyzetét még inkább tükrözi az a körülmény, hogy itt az országos 7%-kal ellentétben 15%-ot ért el azon települések aránya, ahol a vizsgált 9 esztendő során egyetlen új lakás sem épült, s 30%-ot (országosan 21-et) azoké, amelyekben az építések 1000 lakosra jutó száma az alábbi osztályozásnak megfelelően elenyésző volt, azaz 7,9 alatt maradt, vagyis évi átlagban nem érte el az egyet. A települések összetétele a lakásépítések 1000 lakosra jutó száma szerint, 2000 2008 1. tábla 1000 lakosra Dél-Dunántúlon Országosan jutó épített a települések lakások száma száma megoszlása,% száma megoszlása,% 0,00 101 15,4 223 7,1 0,01 7,90 197 30,1 666 21,1 0,00 7,90 összesen 298 45,5 889 28,2 7,91 x 357 54,5 2263 71,8 Mindösszesen 655 100,0 3152 100,0 Az említett törésponthoz (7,9) úgy jutottunk, hogy településenként kiszámítottuk az 1000 lakosra jutó lakásépítéseket, majd az ún. Jenks féle natural breaks (K közép) osztályba sorolást alkalmaztuk, aminek a lényege, hogy olyan csoportokat alakít ki, amelyek esetében az azonos csoportba került egyedek közti különbség minimális, az egyes csoportok közti differencia viszont a lehető legnagyobb. Ennek eredményeként a régió 655 települése 5 csoportba került, ebből az első a 0,0 7,9-es mutatóértékkel rendelkező települések kategóriája. Ez a kör képezi a továbbiakban vizsgálódásunk tárgyát. A fennmaradó 4 csoportot összevontuk és egy kategóriaként kezeltük építkező települések néven. (Meg jegy zen dő, hogy az első kategórián belül a táblázatokban minden esetben, a szövegben pedig esetenként megkülönböztettük a ténylegesen 0 értékű, valamint a legfeljebb 7,9-es viszonyszámú helységeket.) Dél-Dunántúlon az évtized eddig eltelt időszakában szám szerint 101 település akadt, ahol egyáltalán nem, további 197, ahol pedig csak elhanyagolható nagyságrendben került sor lakásberuházásra, vagyis összességében a régió településeinek közel a felét (45%-át) e téren passzivitás jellemezte. E kedvezőtlen adottságú helységek jelentős mértékben térségünkbe koncentrálódtak, amit markánsan jelez az, hogy együtt tekintve az ország nulla, illetve rendkívül csekély építési intenzitást mutató településeit, azoknak egyharmada a Dél-Dunántúlon található. Ez a tény más megközelítésben, mint a korábbiak, de ismételten a régió hátrányos helyzetére utal. Elemzésünkben a régió fentiekben említett mintegy 300 településének helyzetét tekintjük át olyan céllal, hogy rátaláljunk azokra a körülményekre, amelyek ezeken a területeken a lakásépítéseket gátolták, ellehetetlenítették. Mindenek előtt vizsgáljuk meg az érintett települések földrajzi elhelyezkedését. Ebből kitűnik, hogy a 298 település viszonylagos szétszórtsága mellett nagyjából 5 tájegységben sűrűsödött, mégpedig a Tolna megyei Völgység vidékén, a Somogy megyei Belső Somogy dél-nyugati részén, valamint Külső Somogyban, a baranyai Ormánságban, továbbá ugyancsak Baranyában a dél-keleti, országhatár-menti térségben (azaz a régió gyenge gazdasági teljesítőképességével rendelkező területein). Ezek mellett természetesen akadtak kisebb összefüggő területek is, ilyen pl. a Duna alsó szakasza és a Keleti-Mecsek által körbezárt vidék. Említést érdemel az a körülmény, hogy a tényleges fehér foltok (ahol semmiféle építkezés nem folyt) elsősorban az Ormánság vidékén mutatkoztak, vagyis azon a tájegységen, ami egyike az ország leghátrányosabb helyzetű térségeinek. Az Ormánság kiemelésre méltó a tekintetben is, mert itt található a 298 tele-

4 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2010/3 Statisztikai tükör 2010/46 pülés egyetlen városa, Sellye, ahol ugyancsak nem épült egyetlen lakás sem a vizsgált időszak során. 3. ábra Az 1000 lakosra jutó épített lakások száma a Dél-Dunántúlon, 2000 2008 0,00 0,01 7,90 7,91 235,29 A vizsgált településeken 2008 év végén mintegy 167 000-en éltek, a régió lakosságának 18%-a. A lélekszám az áttekintett 9 esztendő során 11%-kal esett vissza, miközben az építkező településeket mindössze 3%-os fo - gyás sújtotta. A csökkenés oda vezetett, hogy az átlagos településnagyság az előbbi körben 629-ről 562 apadt, azaz az eleve apró települések még tovább zsugorodtak. Az a tény, hogy átlagméretük lassan eléri a törpefalu kategóriát (500 fő) már önmagában is valószínűsíti a lanyha építési kedvet, gondoljunk csak ezen törpefalvaknak az ellátottság szinte valamenynyi tényezőjét jellemző közismerten hátrányos helyzetére. A népességszám fogyásában meghatározó szerepet játszott az elvándorlás. A 2000 2008 közötti esztendőkben a 298 település ezer lakosára évi átlagban 7,2 fős migrációs veszteség jutott. Ugyanez az építkező településeken csupán 0,5 főt tett ki. A fehér foltként emlegetett településkör népessége tehát a költözések miatt 14-szer akkora fogyást szenvedett el, mint a rajtuk kívül esők csoportja. A nagyarányú elvándorlás következtében megváltozó demográfiai és társadalmi összetétel gátló körülményként hatott a lakásépítésekre. A vándorlások alakulása a Dél-Dunántúlon, 2000 2008 1000 lakosra jutó épített lakások száma 2. tábla A vándorlási különbözet Az odavándorlások Az elvándorlások 1000 lakosra jutó évi átlaga 0,00 60,8 71,9 11,1 0,01 7,90 49,5 56,1 6,6 0,00 7,90 összesen 51,0 58,2 7,2 7,91 x 47,8 48,3 0,5 Mindösszesen 48,4 50,1 1,7 Érdemes felfigyelni arra is, hogy a nulla, vagy nagyon alacsony lakásépítési aktivitással rendelkező településkörben a legmagasabb a bevándorlási ráta. A beköltözők magas (60,8), és az elköltözők ezt még 11 ponttal meghaladó arányszáma intenzív népességcserélődést jelez, aminek következtében valószínűsíthető a leghátrányosabb társadalmi helyzetű rétegek erős koncentrálódása. A tetemes mértéket öltő elköltözések hátrányosan befolyásolták a helyben maradottak korösszetételét. A lakóhely feladása a fiatalabb, ebből fakadóan mobilabb korosztályok életében általában könnyebben kivitelezhető döntés, boldogulásuk érdekében reálisabb választási lehetőség, mint az idősebb generáció tagjai számára, akik otthon maradva a lakosság korstruktúráját az öregebbek irányába mozdítják el. Ez történt a vizsgált közel 300 település esetében is, ahol 2008-ban a népességnek valamivel több, mint 22%-át a 60 éven felüliek adták. Arányuk az építkező településeken 20% körül alakult. Nem nehéz belátni, hogy az idősebb populációval rendelkező falvak, illetve város lakás-beruházási tevékenysége azért olyan csekély mértékű, amilyen, mert megállapodott korú lakóiknak túlnyomó többségükben már van hol lakniuk. Részben megint csak az elvándorlásokból (valamint ennek folyományaként az idősödő korstruktúrából), másrészről az oktatási intézmények hiányából, illetve nehéz elérhetőségéből fakadóan a vizsgált települések népességének iskolai végzettsége messze elmaradt a többiétől. Ez abban mutatkozik meg, hogy itt az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők aránya jóval számottevőbb, ezzel szemben a magasabban iskolázottaké sokkal kisebb volt a 2001. évi népszámlálás idején, mint az építkező települések esetében. A különbség főként a diplomásokat illetően kirívó, akik az utóbb említett településkörben a hét éves és idősebb népességnek közel háromszor akkora hányadát (8,8%) tették ki, mint a nem építkező településeken. (Megjegyzendő, hogy a 298 helység egytizedében szám szerint 30-ban egyetlen felsőfokú végzettséggel rendelkező lakos sem akadt 2001-ben.) 4. ábra A hét éves és idősebb népesség összetétele a Dél-Dunántúlon a legmagasabb iskolai végzettség szerint, 2001 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Nem építkező települések Építkező települések 0 osztály Általános iskola Középfok Felsőfok Mivel az iskolai végzettség erősen összefügg a megszerezhető jövedelem mértékével, az alacsony iskolai végzettségűek koncentrálódása azt is jelenti, hogy a vizsgált településkör lakosságának jövedelmi viszonyai sem teszik lehetővé, hogy lakásépítésbe fogjanak. A településenkénti munkalehetőségekről közelítő képet a vállalkozások áttekintésével kaphatunk. 2008-ban a vizsgált települések 1000 lakosára átlagosan 117 regisztrált vállalkozás jutott, az építkező településekhez képest 35-tel kevesebb. Az álláshelyek hiánya ami bár mindkét településkörben probléma, de mégiscsak a nem építkező falvakat, várost sújtotta igazán oda vezetett, hogy a munkanélküliség ezekben a helységekben jelentősen meghaladta a régió egyéb településein tapasztaltat. Az álláskeresőknek a munkaképeskorú népességhez viszonyított aránya az áttekintett időszak végén a 298 település átlagában 14,6%-ra rúgott, miközben Dél-Dunántúl egyéb területein mindössze 8,5%-ot tett ki. Nem csak a magasabb munkanélküliségi ráta miatt vannak a vizsgált települések hátrányban, hanem amiatt is, mert körükben a tartós munkanélküliség általá-

Statisztikai tükör 2010/46 Dél-dunántúli statisztikai tükör 2010/3 5 nosabb jelenség, mint az építkező településeken. Míg előbbiek esetében az állástalanokon belül 55%-ot ért el a fél évnél hosszabb ideje elhelyezkedni nem tudók aránya, addig az utóbbiak körében ugyanez 51% volt, ami bár az előzőnél alacsonyabb ugyancsak meglehetősen magas arány. A súlyosabb munkanélküliség is egyik tényezője tehát ezeken a területeken az építkezések ellehetetlenülése. Hasonlóképpen ehhez vezet a rendelkezésre álló anyagi erőforrások szűkössége is, ami ismét csak a vizsgált településeket érintette érzékenyebben. Egy adott térség lakóinak pénzügyi helyzetére egyéb információk híján a személyi jövedelemadó alapot képező jövedelmek (illetve ami ebből fakad: a befizetett szja) alakulásából következtethetünk. 2008-ban a 298 település egy-egy adófizetőjére átlagosan 1 millió 276 ezer Ft jövedelemadó-alap jutott, ez az összeg alig háromnegyede volt a fennmaradó 357 településének. (Még élesebben mutatkozik meg a két kategória közti különbség, ha az egy adófizetőre jutó befizetett szja-t tekintjük. Ez ugyanis a nem építkező területeken csupán mintegy a felét tette ki az építkező településeken teljesített befizetéseknek.) A megfelelő nagyságrendű pénzügyi fedezet hiányában pedig az építkezések intenzitása a vizsgált körben értelemszerűen a minimálisra csökkent. 3. tábla A személyi jövedelemadó-adatok alakulása a Dél-Dunántúlon, 2008 1000 lakosra jutó épített lakások száma Az egy adófizetőre jutó személyi személyi jövedelemadó jövedelemadó-alap 0,00 1 148 674 137 764 0,01 7,90 1 295 049 177 883 0,00 7,90 összesen 1 276 109 172 691 7,91 x 1 678 971 309 846 Mindösszesen 1 615 721 288 312 A népességnek az a rétege, amelyik semmiféle más jövedelemmel (kereset, nyugdíj, alkalmi munka bére, stb.) nem rendelkezik ha lehetősége van az igénybevételre szociális segélyből próbálja meg fenntartani magát. A fehér folt -nak nevezett közel 300 helység mostoha körülményeire utal, hogy lakóinak 55%-a szorult 2008-ban segélyre. Ez a hányad jóval magasabb, pontosan kétszerese volt a régió többi területén regisztrált aránynak. Az eddigiek során a lakásberuházások elmaradásának néhány demográfiai, valamint gazdasági okát kíséreltük meg felvázolni. Adódnak azonban emellett olyan tényezők is, mint pl. az emberek biztonságérzete, illetve az érintett településkör ellátottságbeli viszonyai, amelyek szintén magyarázzák a gyér építkezéseket. Közülük elsőként a bűnözést tekintjük, amiből kitűnik, hogy a vizsgált településeken gyakrabban fordulnak elő bűnelkövetők, mint a régió többi területén. Az áttekintett időszak utolsó évében, 2008-ban az előbbi körben 13 elkövető jutott 1000 lakosra, ugyanakkor az építkező településeken 11. A nagyobb fertőzöttség minden bizonnyal negatívan befolyásolta e területeken a letelepedési szándékot, ezáltal az építési kedvet is. Ennél is markánsabb szerepe van azonban annak a körülménynek, hogy az emberek miként jutnak hozzá a mindennapi életvitelükhöz szükséges ellátásokhoz, mi az, amit lakóhelyükön el tudnak érni és minek az igénybevételéhez kell más településre utazniuk. Az alapvető elvárások közé tartozik, hogy legalább a főbb élelmiszereket helyben meg lehessen vásárolni. Erre úgyszólván mindenütt volt lehetőség, 2008-ban mindössze 7 olyan település akadt a 298-ból, ahol nem működött bolt, azaz 98%-ukban lakóhelyükön intézhették az alapvető cikkek beszerzését az emberek. E tekintetben a két településkör között különbség nem mutatkozott. Jelentős lemaradásban voltak viszont a nem építkező települések a többi szolgáltatást illetően. Háziorvossal mindössze 29%-uk, házi gyermekorvossal pedig csak töredékük, 3%-uk rendelkezett, miközben a régió egyéb területein sorrendben 43, illetve 13%-ot tett ki az orvosi székhelytelepülések aránya. A szükséges gyógyszerekhez a helységek 12%-ában jutottak lakóhelyükön hozzá a rászorulók, ez 10 százalékponttal kisebb hányad, mint a többi település esetében volt. Hiányosan megoldott a kisgyermekek intézményes ellátása, valamint oktatása is. Bölcsőde a közel 300 településnek nem egészen egy százalékában, óvoda kevesebb mint a felében, általános iskola pedig mintegy egyharmadában működött. Ugyanezek az intézmények az építkező települések 8, 58, illetve 49%-ában helyben elérhetők voltak. A többinél hátrányosabb a vizsgált települések közművesítettsége is. A vezetékes ivóvízhálózat ugyan itt is mindenütt kiépült, ahhoz azonban a lakásoknak kisebb része (95%) csatlakozott, mint a fennmaradó 357 településen általában (97%). A vízzel ellentétben csatornahálózat meglehetősen ritkán fordul elő a nem építkező vidékeken, ami 2008-ban az ide tartozó falvak 79%-ából hiányzott (ugyanakkor azt a többi település 61%-ában nélkülözték). A korlátozottabb kiépítettség természetszerű következménye, hogy a lakásállománynak e körben mindössze egynegyede kapcsolódhatott a rendszerhez, szemben az építkező településekkel, amelyeknek háromnegyedéről volt ugyanez elmondható. A rossz ellátottság egyebek mellett abból is fakad, hogy a kis falvakban (mint amilyenek a 298 között szépszámmal előfordulnak) bizonyos intézmények az alacsony lélekszám miatt nem működtethetők gazdaságosan, ily módon létrehozásukra sem kerülhet sor. Hiányos kiépítettségük miatt elmaradhatnak a lakásberuházások, hiszen a lakóhelyet változtatók nem szívesen választják azokat a településeket, ahol helyben úgyszólván semmiféle szolgáltatáshoz nem jutnak hozzá, más szavakkal nem ezekben a községekben építkeznek, hanem ott, ahol viszonylagosan széleskörű ellátásban részesülhetnek. Az eddigiek összegzéseként elmondható, hogy a fehér folt -nak nevezett településkörben az építések elmaradásában az elvándorlások, az idősödő korösszetétel, az alacsony iskolai végzettség, a magas munkanélküliség, a rossz jövedelmi viszonyok, valamint az infrastrukturális ellátottság hiányosságai játszották a főszerepet. További információk, adatok (linkek): A Dél-dunántúli statisztikai tükör eddig megjelent számainak tartalomjegyzéke Elérhetõségek: zsolt.nemeth@ksh.hu Telefon: (+36-72) 533-395 Információszolgálat Telefon: (+36-1) 345-6789 www.ksh.hu KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2010 A kiadvány kialakítása egyedi, annak tördelési, grafikai, elrendezési és megjelenési megoldásai a KSH tulajdonát képezik. Ezek átvétele, alkalmazása esetén a KSH engedélyét kell kérni. Másodlagos publikálás csak a forrás megjelölésével történhet!