Dán 2,1-49 Nabukodonozor félbeszakadt álma És Nabukodonozor uralkodásának második esztendejében álmokat láta Nabukodonozor, és nyugtalan lőn az ő lelke, és álma félbeszakadt. És mondá a király, hogy hívjanak írástudókat, varázslókat, bűbájosokat és Káldeusokat, hogy fejtsék meg a királynak az ő álmait; és bemenének azok, és állának a király elé. És monda nékik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot. És mondák a Káldeusok a királynak sziriai nyelven: Király, örökké élj! mondd meg az álmot a te szolgáidnak, és megjelentjük az értelmét. Felele a király, és monda a Káldeusoknak: Az én szavam áll! Ha tehát meg nem mondjátok nékem az álmot és annak értelmét, darabokra tépettek, és a ti házaitok szemétdombokká tétetnek. Ha pedig az álmot és annak értelmét megjelentitek: ajándékokat, jutalmat és nagy tisztességet vesztek tőlem; ezért az álmot és annak értelmét jelentsétek meg nékem. Felelének másodszor, és mondának: A király mondja meg az álmot az ő szolgáinak: és az értelmét megjelentjük. Felele a király, és monda: Bizonnyal tudom én, hogy csak időt akartok ti nyerni, mert látjátok, hogy áll az én szavam. Hogy ha az álmot meg nem mondjátok nékem, csak egy ítélet lehet felőletek: hogy hamis és tétovázó beszédet koholtok, hogy azzal tartsatok engem, míg az idő múlik. Mondjátok meg azért nékem az álmot, akkor tudom, hogy az értelmét is megjelenthetitek nékem. Felelének a Káldeusok a királynak, és mondák: Nincs ember a földön, a ki a király dolgát megjelenthesse: mivelhogy bármilyen nagy és hatalmas király sem kívánt még egyetlen írástudótól, varázslótól és Káldeustól sem ilyen dolgot. Mert a dolog, a mit a király kíván, igen nehéz, és nincs más, a ki azt megjelenthesse a király előtt, hanemha az istenek, a kik nem lakoznak együtt az emberekkel. E miatt a király megharaguvék és igen felgerjede, és meghagyá, hogy a babiloni bölcsek mind veszíttessenek el. És a parancsolat kiméne, hogy öljék meg a bölcseket; és keresik vala Dánielt és az ő társait, hogy megölettessenek. Ekkor Dániel bölcsen és értelmesen felele Arióknak, a királyi testőrség fejének, a ki kiment vala, hogy megölesse a babiloni bölcseket. Szóla és monda Arióknak, a király főemberének: Miért e kegyetlen parancsolat a királytól? Akkor Ariók elmondá a dolgot Dánielnek. És beméne Dániel, és kéré a királyt, hogy adjon néki időt, hogy megjelenthesse az értelmet a királynak. Ekkor Dániel haza méne, és elmondá e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak: Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne veszszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban. Áldá akkor Dániel az egek Istenét. Szóla Dániel, és monda: Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké: mert övé a bölcseség és az erő. És ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ád bölcseséget a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek. Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a setétségben; és világosság lakozik vele! Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcseséget és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, a mit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk! Beméne azért Dániel Ariókhoz, a kit rendelt vala a király, hogy elveszítse a babiloni bölcseket; elméne azért, és mondá néki: A babiloni bölcseket ne veszíttesd el; vígy engem a király elé és a megfejtést tudtára adom a királynak. Akkor Ariók sietve bevivé Dánielt a király elébe, és mondá: Találtam férfiút Júdának fogoly fiai között, a ki a megfejtést megjelenti a királynak. Szóla a király, és monda Dánielnek, a kit Baltazárnak nevezének: Csakugyan képes vagy megjelenteni nékem az álmot, a melyet láttam, és annak értelmét? Felele Dániel a király előtt, és mondá: A titkot, a melyről a király
tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak; De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt: Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz. Nékem pedig ez a titok nem bölcseségből, a mely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak és te megértsed a te szívednek gondolatait. Te látád, oh király, és ímé egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az ő fényessége, előtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt. Annak az állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből, Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának. Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet. Ez az álom, és értelmét is megmondjuk a királynak. Te, oh király! királyok királya, kinek az egek Istene birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott; És valahol emberek fiai, mezei állatok és égi madarak lakoznak, a te kezedbe adta azokat, és úrrá tett téged mindezeken: Te vagy az arany-fej. És utánad más birodalom támad, alábbvaló mint te; és egy másik, egy harmadik birodalom, rézből való, a mely az egész földön uralkodik. A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja. Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, a mint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel. És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz. Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel. És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké. Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme. Akkor Nabukodonozor király arczra borula és imádá Dánielt, és meghagyá, hogy ételáldozattal és jó illattal áldozzanak néki. Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot! Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek előljárójává tevé őt. És Dániel kéré a királyt, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót rendelje a babiloni tartomány gondviselésére; Dániel pedig a király udvarában vala. Bevezetés Egy álomról olvastunk, és a bevezetőben egy néhány szót szeretnék szólni általában az álomról. A pogányok népek igen nagy jelentőséget szoktak az álomnak tulajdonítani, de az Igében sok esetet olvashatunk arról, amikor Isten is szól az álmon keresztül. Például, amit most olvastunk: Isten szólt Nabukodonozor királyhoz az álmon át, de olvasunk arról is, amikor Józsefnek álmában megjelentette Isten a jövőt. József apjának, Jákóbnak is volt,
amikor álmában szólt Isten. Szólt Salamon királynak is álmában, és kérdezte: Most válaszolj, mit adjak neked? Jóel prófétánál is van erről szó, és az Apostolok cselekedeteiben is, hogy lészen az utolsó időben, hogy kiöntök az én Szellememből minden testre, és a ti véneitek álmokat álmodnak. Tehát az első, amit tudni kell az álomról, hogy Isten szólhat álomlátás által, bár most nem ez a jellemző, és nem ez az idő van. Azt mondja az Ige, hogy az utolsó időben szóllott nekünk Isten az Ő Fia által. Most az Igéje által szól elsősorban, Jézus Krisztus által szól, a hívőket a Szent Szellem által vezeti, de ha úgy tetszik, szólhat Isten álomlátás által is. Az álmoknak a legnagyobb része azonban nem Istentől való, hanem a saját lelkünknek a megnyilvánulása. Amivel el vagyunk foglalva, ami a szívünkben van, ami örömöt ad, vagy ami nyugtalanít, az jelenik meg az álmainkban. Végül harmadszor, lehetnek az álmok démoni befolyás alatt is. Tehát ahogy Isten szólhat az álom által, úgy a gonosz is befolyásolhatja az embernek az álmait. Attól függ, hogy ki kivel van kapcsolatban. Bár Isten egy ilyen pogánynak is szólhatott, amilyen Nabukodonozor volt. Az álom előzménye és hatása Ennek az álomnak, amit a király látott, az volt az előzménye, amit a 29. versben olvastunk: Néked, oh király! Gondolataid támadtak a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz. Tehát a király ezen gondolkodott, ezen töprengett, hogy mi lesz ezután. Istennek úgy tetszett, hogy jelentsen ki valamit abból, ami majd lesz. Nyilván nemcsak azért, hogy a király tudja, sok minden más célja is volt Istennek, és még egészen a napjainkig kihatása van ennek, hogy mi is tudjuk, mik lesznek, mert még minden nem teljesedett be ebből az álomból. Ennek az eredménye az lett, hogy amikor a király meglátta ezt az álmot, akkor nyugtalanság töltötte el a szívét. Így olvastuk az első vers végén: és nyugtalan lőn az ő lelke. Most is meg lehet figyelni, hogy egy-egy álom nagyon nyugtalanná tudja tenni az embert. Különösen akkor, ha Istentől való az az álom. Volt valaki a gyülekezetben, bár ismétlem, hogy mi nem vagyunk hívei az álomnak, mert nagyon sokszor erre hivatkoznak, hogy hát ilyen látomás, meg olyan álom. Nem vagyunk hívei ennek, de Isten most is szólhat így, ha akar. És amit az előbb elkezdtem: nálunk, a gyülekezetben volt valaki, egy hívő családban született, de aztán nem érdekelte az egész dolog: Isten, a Biblia, az imádság, meg a szülei sem, meg a gyülekezet sem. Elment a világba, és Istennek úgy tetszett, hogy egyszer egy álom által szólt hozzá. Maga sem tudja teljesen pontosan elmondani az álmot, de a következménye az lett, hogy igen nyugtalan lett a lelke. Nyugtalan lett az egész élete felől, és akkor elkezdte keresni Istent, és utána megtért. Nem az álom hatására, nem az álom tette őt új emberré, meg amit ott látott, hanem aztán az Igét kereste, és Isten az Igében szólt hozzá, és úgy lett újjá, de ez a nyugtalanság indította el. Kitől várt a király megoldást? A királyban is ilyen nyugtalanságot keltett ez az álom, és úgy olvastuk az Igében, hogy amikor nyugtalan lett a lelke, az álom félbeszakadt. Tehát nem is tudta végig látni az álmot, mert megszakadt. Ez volt az oka annak, hogy azt mondta a király, hogy ne csak az álmot magyarázzák meg neki, hanem mondják meg az álmot is, hogy mi volt. Mondják végig, hogy mi volt ez az álom, mert félbeszakadt. Kitől várt a király megoldást? Az ő ismerete szerint azoktól, akik írástudók voltak, varázslók, bűbájosok, kaldeusok, tehát akik az ő udvarában voltak. Két csoportra oszthatók, akik ott voltak. Egy részük az emberi bölcsesség által, másik pedig démoni, okkult befolyás által tudott valamit mondani az álmokról. Most is leginkább így van, ha Isten ad álmot, akkor el is éri vele a célját, nem kell különösebben megfejteni. Mint ahogy mondtam az előbb is, az a valaki tudta, hogy Isten szólt neki, hogy ez az út nem jó neki, amin jár. Ha valaki nagyon belemegy az álmokba, és azt akarja magyarázni, most is
talál álomfejtőket, de ezek vagy csak emberi bölcsesség által szólnak, és az nem sokat ér; vagy pedig démonikus hatásra, az pedig nagyon káros. Ne menjünk mi álomfejtőkhöz, ezt az Ige kimondottan tiltja is, mert ha Isten szól, akkor megértük úgy is, hogy mit akar mondani! Tehát ő emberi bölcsességtől és sötét démoni hatalmaktól várta a megoldást, de látszik az Igéből, hogy van egy határ, amit nem csak az emberi bölcsesség nem tud átlépni, hanem a sátáni, gonosz szellemek sem tudnak átlépni. Azt mondták ezek az írástudók, meg kaldeusok, meg bűbájosok, álommagyarázók, hogy ez, amit a király mond, ez igen nehéz. Ilyet még soha senki nem kívánt, akármilyen nagy király is legyen, hogy az álmot is mondjuk meg. Mondja meg a király az álmot, mi megmondjuk az értelmét. Ezt nem tudták átlépni. A király megmondta nekik, hogy tudom én, hogy mit akartok, tudom. Csak időt akartok húzni, aztán ha megmondom az álmot, akkor mondotok valamit, és az vagy úgy lesz, vagy nem úgy lesz, közben telik az idő, és majd meglátjuk. Onnan fogom meglátni az értelmét, ha meg tudjátok mondani azt is, hogy mi volt az álom. És akkor erre mit mondtak? Ezt senki ember meg nem tudja mondani a királynak, ezt csak az Istenek tudják (ezt többes számban mondták), emberek nem tudják. Az Istenek nem laknak együtt az emberekkel. Itt, ebben van egy komoly dolog. Ilyen rettenetes, nehéz helyzetbe jutott az összes babiloni bölcs, meg Dániel és a társai is, mert a király azt mondta, hogy mindenkit végezzenek ki. Dániel is közéjük tartozott, meg a társai mind a négyen, hát Isten miért enged meg ilyen nagyon nehéz helyzeteket? Az egyik magyarázat ez, és talán ez az egyik legfontosabb, hogy rájöjjön az ember arra, hogy van egy határ, amit csak Isten tud, és hogy Dániel és társai ennek az Istennek a szolgái. Mégpedig olyan szolgái, úgy mondták ezek a kaldeusok: Isten, aki nem lakik együtt az emberekkel. De olyan Istenük van, aki valamilyen módon, mégis együtt lakik azokkal, akik az Övéi. Mert az, hogy együtt lakik, az azt jelenti, hogy beszél velük, közli az akaratát, a szándékát, a titkokat, és lám, azért jött ez a nagy próba, hogy Isten megmutassa azt, hogy Ő kész együtt lakni az emberrel. Ezek a kaldeusok annyit tudtak, hogy az Isten valahol messze a dicsőségben lakozik. Ezek az ifjak azt is tudták, hogy nemcsak ott, a magasságban és szentségben lakozik, hanem az alázatos szívűvel is, és ez nyilvánvalóvá vált. Halálos veszedelem Dániel és társai tehát a többi babiloni bölccsel együtt halálos veszedelembe kerültek. Az első rész 20. versében azt olvastuk: És minden bölcs és értelmes dologban, a mely felől a király tőlök tudakozódék, tízszerte okosabbaknak találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, a kik egész országában valának. Dániel és társai tízszer okosabbnak találta, mint az összes írástudók. Ennek ellenére, hogy tízszer okosabbak voltak, ennek ellenére sem tudták, sem Dániel, sem a társai, amit Isten elrejtett. Tehát semmiféle emberi okosság, a legokosabb ember sem nyithatja fel Istennek a titkait, de amikor ők veszélybe kerültek, akkor, úgy olvassuk: Ekkor Dániel bölcsen és értelmesen felele Arióknak, a királyi testőrség fejének, a ki kiment vala, hogy megölesse a babiloni bölcseket (14. vers). Az ő bölcsessége nem abban volt, hogy rögtön, kapásból megmondta, amit a király kívánt, mert ez lehetetlen volt neki, hiszen csak Isten tudta. Abban volt a bölcsessége, hogy úgy beszélt a testőrségnek a vezetőjével, aki kiment, hogy kivégezze a bölcseket, hogy időt engedett, és megengedte azt, hogy a király parancsa ellenére megjelenjék Dániel a király előtt, és megkérje a királyt, hogy adjon neki időt, tanúsítson türelmet, mert meg fogja jelenteni majd az álmot, és annak az értelmét. Így tudott felelni. Nekünk is szükségünk van bölcsességre. Azt mondja az Ige Jakab levelében, hogy akinek nincs bölcsessége, az kérje Istentől. A Korinthusi levélben pedig azt olvassuk, hogy Krisztus adatott nekünk Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul. A mi krisztusi bölcsességünk, amit kaptunk, az nem olyan, hogy mi mindent tudunk, de olyan, hogy amire szükségünk van, és akkor, amikor szükségünk van rá, akkor, amikor kell, hogy Isten neve megdicsőüljön bennünk, akkor úgy szólunk, és azt szóljuk, és úgy viselkedünk, ahogyan kell.
Még abban is megnyilvánult Dániel bölcsessége, hogy tudta, kihez kell menni, kinél van a megoldás. Mert először bement a királyhoz, és türelmet kért, de utána elment a Nagy Királyhoz, Istenhez, és Istentől nem türelmet kért, hanem kegyelmet kért. Érdekes, hogy Nabukodonozortól nem kért kegyelmet. Úgy olvastuk, hogy miért e kegyetlen parancs? Benne nem volt kegyelem, de Istent úgy ismerte meg, hogy: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten! Késedelmes a haragra, és nagy irgalmasságú és nagy kegyelmű! Odament Hozzá, hogy kérjen Tőle irgalmat. Úgy kérte Istent, hogy nem egyedül, hanem négyen együtt, a másik három társával együtt, mert mindnyájan veszedelmen voltak. Itt valamit szeretnék megjegyezni: a közösségnek ereje van, akik egy szívvel-lélekkel tudnak együtt imádkozni, mert egy a szívük, közös a sorsuk, közös a szolgálatuk. Mindnyájan ott voltak a babiloni fogságban, mindnyájan foglyok voltak, és mindnyájuknak a szívén ott volt Isten ügye, és közösen kérték az Urat. Isten csak Dánielnek jelentette ki az álmot, de a többinek is szerepe volt benne, mert együtt kérték. Ez bennünket is biztat arra, hogy akik együtt imádkoznak, ketten, hárman, ha egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük, és amit ketten vagy hárman egy akarattal kértek, megadatik. Erre szükség van. Amikor Isten álomban ugyanúgy megjelentette Dánielnek a király álmát, és megjelentette az értelmét is, akkor azt olvassuk az Igében, hogy Dániel hálát adott Istennek: Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban. Áldá akkor Dániel az egek Istenét (19. vers), és öt versen keresztül le van írva, hogy hogyan adott hálát, hogyan áldotta és dicsőítette Dániel Istent. Hálaadás Itt most azért állnék meg, mert van itt kérés is, meg hálaadás is. Nekünk is azt mondja az Ige, hogy a mi imádságunk is ilyen legyen. Lehet kérni minden alkalommal, de el ne felejtkezzünk a háláról! Minden alkalommal hálaadással tárjátok kívánságaitokat az Isten elé. Érdekes itt megfigyelni, hogy le van írva az Igében: Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne veszszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt (18. vers). Ez az egy vers szól a kérésről, és utána öt vers szól a hálaadásról. Ez mond valamit nekünk, hiszen általában fordítva szokott lenni: ötször annyit kérünk, mint amennyiszer hálát adunk; itt meg ötször annyi a hálaadás, mint amennyi a kérés. Amikor Dániel megkapta a megoldást, az nagyon szép, hogy nemcsak magára gondolt, hanem odament Ariókhoz, és azt mondja neki, ez volt az első szava: a babiloni bölcseket ne veszítsd el! Pedig gondolkozhatott volna úgy, hogy hát ezek bűbájosok, ezek démoni befolyás alatt vannak, ezek pogány, bálványimádók, ezek a sötét szellemi hatalmakat szolgálják ki. Ha elvesznek, elvesznek, megérdemlik. Nem így gondolkodott. A babiloni bölcseket ne veszítsd el! Még csak nem is magát, őket emelte ki, a babiloni bölcseket, és nagyon szép ez. Ebben valahol azt látom, hogy a babiloni bölcsek, amikor az életüket ajándékba kapták, akkor valami az ő szívükben is megmozdulhatott, hogy a Dániel Istene az élő Isten, neki köszönhetjük ezt. Valahol a hálaadás megsokszorozódhatott, mert ezek a pogány népek akkor hallottak Istenről, és akkor kezdtek valamit megismerni Istenből, és jó, hogy ezzel kezdték. Nem a törvény szigorát ismerték meg, nem úgy ismertette meg Dániel és fogolytársai Istennek a nevét a pogányok között, hogy itt a törvény, tartsátok be, metélkedjetek körül, legyetek olyanok, mint a zsidók, akkor majd benneteket is szeret Isten. Úgy ahogy voltak, az ő sötét, démonikus, bálványimádó voltukban, úgy érezték meg, hogy az Isten velünk is gondol. Isten bennünket is szeret. Minket is nem akkor szeretett, amikor még bűnösök voltunk, amikor még hallani sem akartunk Istenről? Nem így van megírva, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt? A Római levélben az van megírva a pogányokról, hogy a pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent. Így sokszorozódott meg a hála. Amikor aztán Dániel a király elé került, akkor ott is folytatódott ugyanez a hálaadás, Istennek a magasztalása. Dániel külön kiemelte, hogy: Nékem pedig ez a titok nem bölcsességből, a
mely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg (30. vers), nem én vagyok a bölcs, hanem miért jelentetett ki? De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban (28. vers). Még itt is a királynak mondta: Nem azért, mert én erre méltó vagyok, hanem azért jelentette ki Isten nekem, hogy a királynak mondjam. Nem azért mert bölcs, hanem mert Isten kijelentette. A király, amikor meghallotta ennek az értelmét (most a végére ugrok egy kicsit), nem egészen értette, hogy miről van szó, mert ezt olvastuk: Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot (47. vers). Ezt így elismerte. Ugyanakkor azt olvashatjuk a 46. versben: Akkor Nabukodonozor király arczra borula és imádá Dánielt, és meghagyá, hogy ételáldozattal és jó illattal áldozzanak néki. Valami homály még ott volt előtte, hogy ezt csak Istennek lehet leborulni, Istennek lehet áldozni, nem embernek. Látta Ő Istent is, de még nagyobbnak látta Dánielt, úgyhogy e miatt Istennek még munkát kellett végezni Nabukodonozor szívében. Végzett is, hogy egyszer eljusson oda, hogy csak Isten az, Aki előtt meg lehet hajolni, Isten az, Aki nagy, és Isten szolgáit megfelelő helyre tudta tenni, majd Isten után, valahová. Az álom (a szobor) Azt írja az Ige, hogy az álombeli szobor ábrázata rettenetes volt. Nem valami kedves, nem valami bájos, nem valami szívet melengető, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nyugtalan lett Nabukodonozornak a lelke. Aranyból volt a feje, karja és a melle ezüstből, a hasa és az oldalai rézből, a lába szára vasból, a lába feje meg az ujjai részben vasból, és részben cserépből. Ott állt ez a kép. Akkor azt látta a király, hogy egyszer csak a nélkül, hogy valaki hozzáért volna, vagy valaki odadobta volna, valahonnan jött egy kő. Ez a kő leütötte ezt a szobrot a lábáról, a lábára esett rá ez a kő. Leütötte a szobrot, az összetört, és a kő darabokra zúzta az egészet. Olyan lett ez az egész szobor, mint a pelyva a szérűn, és akkor jött egy nagy szél, elvitte az egészet. Akkor a kő naggyá lett, és betöltötte az egész földet. Nos, azt mondta Isten, hogy ez a következőt jelenti, hogy ez az aranyfej te vagy, ó király, és utánad majd más birodalmak támadnak. Egy második, meg egy harmadik. A legvégén majd egy negyedik birodalom, a vas, részint erős lesz, de részint gyenge lesz. Majd azoknak a királyoknak az idejében, amik majd az utolsó, a negyedik birodalomban lesznek, akkor az egek Istene azt munkálja, hogy minden eddigi emberi birodalomtól különböző királyság lesz, ami az egész földet betölti, és soha el nem múlik. Mi akkor ennek az értelme? Ez a nagy arany állókép jelenti az emberi uralkodást, az emberi birodalmakat, az emberi királyságokat. Így is mondhatnánk, hogy a pogányoknak, a nemzeteknek a birodalmait, hiszen Isten népe ebben nem volt benne. Isten népe csak mint fogoly volt ebben a babiloni birodalomban, meg a többiben is, egészen végig a római birodalomig, csak mint foglyok voltak. Tehát azt jelentette ki ezzel Isten, hogy minden pogány ország, minden emberi birodalom, ami van, végeredményben egy rettenetes, nem az ember szívét melengető valami. Egy rettenetes, mégis az Ige azt mondja, hogy nincs hatalmasság, csak Istentől. Isten megengedte ezt, céllal, és valami miatt. Ezek az uralmak, amik vannak, Isten megengedő akaratából vannak, de ezek nem közvetlenül Isten uralma. Eljön az idő, amikor egyik birodalom fogja a másikat követni, a másikat a harmadik. Egyik nép uralmát követi a másik nép uralma, egyik társadalmi rendet követ a másik társadalmi rend, aztán egy harmadik, aztán negyedik, de mindegyik ugyanannak az állóképnek a része, mindegyik emberi. A végén az utolsó emberi világbirodalom idején majd jön Jézus Krisztus. Ő a kő, aki eltöröl minden birodalmat, minden hatalmat és minden erőt. Felállítja az ezeréves királyságot, és akkor ez az Ő uralma soha meg nem romol, és mindörökké megáll.
A négy birodalom Most nézzük meg ezeket az egymást követő emberi uralmakat. Ugye, az aranyfej, az te vagy, óh, király! Ez Nabukodonozor. Ő milyen birodalomnak volt a feje? Ő az asszír-babiloni birodalomnak volt a feje. Ez volt, amikor Izrael népe megromlott, és megszűnt először Izrael, aztán Júda királysága, és Nabukodonozor elvitte Júdát is a fogságba. Izrael már korábban az asszíriai fogságba került, amikor Izrael népének először nem kellett Isten uralma, és azt mondták Sámuel próféta idejében, hogy válassz nekünk királyt, adj nekünk királyt, úgy legyen, mint más népeknél. Király uralkodjon felettünk. Azt mondta Isten, adj nekik, mert nem téged utáltak meg, hanem engem. Adj nekik királyt. Aztán adott nekik Sámuel királyt, megengedte Isten, hogy legyen király, lett királyság, volt néhány szíve szerint való király is, de a legtöbb király istentelen volt. A végén annyira elhatalmasodott az istentelenség, hogy Isten el is törölte Izraelt is, meg Júdát is, elvitte a babiloni fogságba, soha többé önállóak nem voltak, mindig leigázott népek voltak. Azt mondta Isten, nos, most akkor nézzétek meg, hogy milyen is akkor a pogány királyság. Az első nagy pogány királyság ez az asszír-babiloni királyság volt. Azért mondja itt úgy Nabukodonozor, hogy királyok királya, mert sok királyt leigázott, sok országot legyőzött, és azok királyai alattvalói lettek, és ezért volt ő a királyoknak királya. Te vagy ez - azt mondja. Még valahol ez a legkülönb, mert aranyfej. Aztán a következő, ami utána lett, az ezüst mell és a karok, ez a méd-perzsa birodalom. Még a Dániel könyvében szó van arról is, amikor vége lett az asszír-babiloni birodalomnak, és elkezdődött a médeknek és a perzsáknak a királysága. Ennek a legkiemelkedőbb, legkimagaslóbb királya Dárius volt. Erről is szó van Dániel könyvében. Azután ennek is vége lett, és jött a réz. Ez volt a görög-macedón birodalom. Ennek a királya Nagy Sándor volt, aki mindazokat a népeket, királyokat legyőzte, és az uralma alá hajtotta, akik az asszír-babiloni és a méd-perzsa királyságban, birodalomban benne voltak. De annak is vége lett, és utána jött a római birodalom, vas és cserép. Nos, itt álljunk meg, mert ez a római birodalom nagyon érdekes. Azt mondja, hogy a lábszára vasból volt, és arra is utal, mint ahogy két lábon állott az arany állókép, ez a birodalom is megoszlott. Kétfelé oszlik, és először ott van a vasnak az ereje, de aztán a végén a vas a cseréppel fog egyesülni, és részint erős lesz, részint pedig gyenge. Ez a római birodalom időben is két részre oszlik. Volt a régi római birodalom, ami az Úr Jézus Krisztus idejében is volt. Amikor az Úr Jézus Krisztus élt, akkor Júdea a római birodalom alá tartozott, aztán vége lett, és az utolsó időkre, mire majd eljön az Úr Jézus Krisztus, amikor majd leszakad a kéz érintése nélkül a kő, akkor ennek a birodalomnak újra fel kell támadni, mert oda fog majd ráesni a kő, a részint vas, részint cserép lábaira. A római birodalom a jövőben Amelyik korban most mi vagyunk, ez éppen az a kor, amikor kezd ez az új római birodalom kibontakozni. Szinte még földrajzilag is ugyanazon a helyen, szellemiségében majdnem ugyanaz, de még sokkal rettenetesebb, és sokkal veszedelmesebb. Nem tudom, ki tudja, ki nem, de most már minden európai ország eszeveszetten törekszik, hogy bekerüljön az Európai Unióba. Ez is nagyon érdekes, hogy mindenki ezen töri magát, minél előbb kerüljön be az Európai Unióba. Ez az Európai Unió valamikor ott kezdődött, hogy alakult egy római csúcs. Ez egy politikai megegyezés volt, aminek az volt a lényege, hogy fel kell támasztani a régi római birodalmat. Az Európai Unió, mind az európai országok ezt a célt tűzték ki, tudat alatt is, akik nem tudják, annak is ezt a célt kell szolgálni, hogy kialakuljon a római birodalom. Egy európai egyesült államok, aminek a súlya gazdaságilag is, politikailag is, és minden tekintetben sokkal nagyobb legyen, mint az Amerikai Egyesült Államoknak a súlya. Mindennek meg kell előznie, meg kell fosztania Amerikát a vezető szerepétől, és itt kell lenni Európában egy hatalmas, nagy világbirodalom központjának, ahonnan aztán majd az egész világot maga alá kell hajtania. Most tudjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is
nagyon érdekesen alakult ki ez a gazdasági és politikai hatalom. Az ott lévő emberek nagyon sok népből valók, emberi mag által keveredtek össze. Van ott mindenfajta náció a világból, de Amerika olyan, mint egy nagy kohó, ott összeolvadtak, és nincs ott az emberek között ilyen ellentét a miatt, hogy te spanyol vagy, te olasz vagy, te magyar vagy, te lengyel vagy. Ott ilyen probléma nincs. Európában soha nem tudják teljesen megszüntetni ezt a gyengeséget, de ugyanakkor az lesz az erőssége, az lesz benne a vas, hogy itt fog fellépni az Antikrisztus, ennek a római birodalomnak ő lesz a feje (ezzel lehet számolni), aki aztán az uralma alá fog hajtani mindenkit az egész világon. Övé lesz nem csak a gazdasági meg a politikai hatalom, hanem főképpen a vallási hatalom is a hamis próféta által. Erről aztán a Dániel könyvében még több prófécia is lesz, hogy milyen rettenetes lesz ez a negyedik, ez az utolsó világbirodalom. Amikor ez teljességre jut, tehát ez az antikrisztusi kor meg ez az egész Európa, ami most itt kialakulóban van, akkor emberi kéz érintése nélkül, magától Istentől jön Jézus Krisztus. Tudjuk a Jelenések könyvéből, hogy fog megjelenni az Úr Jézus Krisztus. Nemcsak az Antikrisztus birodalmát, ezt a negyediket fogja ledönteni és elpusztítani, hanem mindenfajta emberi uralmat, mindent, ami eddig volt, mert tulajdonképpen mindegyik Isten nélkül, a maga elképzelését akarta megvalósítani. Befejezés - tanulságok Nabukodonozor különös és lehetetlen kérése nyilvánvalóvá tette, hogy Dánielnek és társainak élő Istenük van, és szereti őket. Az is nyilvánvalóvá ebből, hogy Isten szeret bennünket is, törődik velünk, együtt lakik velünk, a szívünkben lakik. Ne sopánkodjunk, ne sajnáljuk magunkat, ha nehéz helyzetbe kerülünk, hanem legyünk bölcsek, mint Dániel és az ő társai, és jöjjünk az Úrhoz! És az Úr cselekedni fog az Ő nevéért, mert ez az ügy az Ő ügye. A másik, amit jó, hogy ha tanulságképpen megjegyzünk, hogy minden emberi hatalomnak és dicsőségnek vége lesz. Ez a sok birodalom, ami követi egymást, ez arról beszél, hogy vége van az asszír-babiloni birodalomnak, bár úgy nézett ki, hogy azt soha megdönteni nem lehet, amilyen hatalmas király volt Nabukodonozor, és mégis véget ért. Vége lett a méd-perzsa birodalomnak, vége lett Nagy Sándor birodalmának, vége lesz az antikrisztusi birodalomnak, minden emberi hatalomnak és minden emberi dicsőségnek vége lesz. Éppen ezért nem kell nekünk sem hatalomra, sem dicsőségre törekedni, és hogy ha valakinek nagy a hatalma és nagy a dicsősége a földön, akkor tudhatjuk, hogy úgyis vége lesz. Az egész világot megrendítette, és nem érették az egészet, amikor a Szovjetunió összeomlott. Egy olyan birodalom, amire azt mondták, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni, ezt nem lehet megdönteni, olyan hatalmas. Ezt hitték nemcsak a birodalomban élő emberek, hanem az amerikaiak is. Olyan kesztyűs kézzel bántak a szovjetekkel, hogy jaj, az orosz medvét meg ne haragítsuk, mert tör meg zúz. Ezt nem lehet megsemmisíteni. És mi történt? Egyik napról a másikra, csak úgy magától, semmivé lett. Minden emberi dicsőségnek, minden emberi hatalomnak és birodalomnak egyszer vége lesz. Minden emberi alkotás megszűnik. Az ember próbálkozhat így is, meg úgy is, sokféle ideológiával, társadalmi renddel és egyebekkel, mindről kiderül, hogy romlandó, sérülékeny, és végeredményben nem jó. Egyszer Isten, mint a szél a polyvát, mindent eltakarít az útból. A harmadik nagy tanulság a számunkra az, hogy Jézus Krisztus uralma viszont ezen a földön, és az egész világmindenségben mindörökre megmarad, és mi már ez alatt az uralom alatt élhetünk. Nemhogy szégyellni nem kell azt, hogy Jézus Krisztus uralma alatt vagyunk, hanem boldogok lehetünk, hogy olyanban vagyunk benne, ami soha örökké meg nem romol, más névre át nem száll, és mindörökké megmarad! Ámen. Derecske, 1999. július 4.