RÉSZLETES PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. sz. alatti 5348/1/A/12 és a 5348/1/B/1 hrsz-ú ingatlanok kétfordulós nyilvános pályázat útján történ értékesítésére kiadott PÁLYÁZATI FELHÍVÁS-ban rögzítetteken túlmenen a helyiségek elidegenítése során a következket kell figyelembe venni és betartani: A Széchenyi u. 1.sz. NYÍRVÍZ PALOTA épület, mely 1913-1914. évben készült el, memlék. Az épületben lév ingatlanok esetében a vételár megfizetésén túl a vevnek tulajdoni hányadának arányában részt kell vállalnia a homlokzatfelújításban. Fent leírtaknak megfelelen az adásvételi szerzdésnek tartalmaznia kell, hogy a vev köteles a vételáron felül a felújítás bruttó 108.00.-Ft/m 2 költségét is megfizetni- választása alapján- az alábbiak szerint. A felújítási költségek összegét a vev köteles az erre a célra nyitott külön számlára befizetni, mely összeget az adásvételi szerzdés megkötésének idpontjától eltéren legkésbb a beruházás megkezdésének idpontjáig kell megfizetni. A beruházás esetleges elmaradása esetén a felújítási összeg kamatokkal növelten a vev részére visszajár, vagy A vev köteles bankgaranciát biztosítani legalább a felújítási költségek összege erejéig oly módon, hogy az a felújítás teljes lebonyolításáig rendelkezésre álljon. Ebben az esetben az önkormányzatot visszavásárlási jog illeti meg, mellyel akkor élhet, ha a bankgarancia nem hívható le és a vev a felújítás ütemei költségeinek ráes arányos részét 30 napos határidvel történ felszólítás ellenére sem fizeti meg. A visszavásárlási vételár megegyezik az eladási ár kamatokkal nem növelt összegével, viszont a volt bérlnek az adásvétel tárgyát képez ingatlanra fordított esetleges hasznos el nem számolt beruházásait meg kell téríteni. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata javára a fent részletezett felújítási költségek és járulékai erejéig 2. ranghely jelzálogjog, valamint ennek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A Nyíregyháza, Széchenyi u. 1. sz. NYÍRVÍZ PALOTA Társasház alapító okiratának V. fejezetének 5. pontjában rögzített kikötés szerint a tulajdonostársakat elvásárlási jog illeti meg. Az 1. sorszám alatti (5348/1/A/12) ingatlan vonatkozásában a leend bérlnek kell elvégeztetnie a közmvekhasználat szerinti szétválasztását, mivel az ingatlan nem rendelkezik saját hitelesített villany és vízmér órával. A 2. sorszám alatti (5348/1/B/1) ingatlan egy külön álló épület a társasház bels udvarán. Az ingatlanba melegvíz, villany be van vezetve. A versenytárgyalás idpontja, a bánatpénz összege és a licitlépcs: Ssz.: Hely Hrsz Térm. (m 2 ) Licit induló ár (Ft ÁFA-s) Bánatpénz (Ft) Licitlépcs (Ft) Versenytárgy. ideje 2009. 05. 13. 1. 5348/1/A/12 44 13.992.000.- 1.400.000.- 200.000.- 10,30 Széchenyi u. 1. 2. 5348/1/B/1 23 7.314.000.- 730.000.- 100.000.- 11,00 A bánatpénz készpénzátutalási megbízáson vagy az OTP Bank NyRt-nél vezetett 11744003-15402006 költségvetési elszámolási számlaszámra utalható át. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhívást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. 2
A pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia: - a pályázó nevét, székhelyét (lakhelyét), adószámát, - a versenytárgyaláson résztvev személy azonosító adatait, képviseleti jogosultságát (cégkivonat, aláírási címpéldány, meghatalmazás stb.) - a bánatpénz megfizetését igazoló bizonylatot, - a megajánlott vételárat, - a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázatában megajánlott vételár rendelkezésére áll, - nyilatkozatot arra vonatkozólag, hogy a pályázati felhívásban és a jelen részletes pályázati kiírásban, valamint a vonatkozó 21/2004. (VI.24.) sz. önkormányzati rendeletben foglaltakat a pályázó magára nézve kötelezen elfogadja, - a pályázó számlaszámát, amelyre a nem nyertes pályázó bánatpénze visszautalható A pályázatok benyújtásának helye, ideje és módja: Az els fordulóban legalább az elzek, illetve a részletes pályázati kiírás szerinti tartalmú magyar nyelven elkészített pályázatok zárt borítékban..sz. alatti. hrsz-ú ingatlan megjelöléssel 2009. május 11-én (hétf) 9 00 óráig nyújthatók be a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Irodáján (Nyíregyháza, Kossuth tér 1. D épület I/150. sz.) Itt kerül sor a második fordulóban, a zártkör versenytárgyalásra a táblázatban megjelölt idpontban. A versenyeztetési eljárásban a következ szabályokat kell alkalmazni: 1./ A pályázatokat lezárt borítékban kell elhelyezni, azok tartalmáról más személyeknek, pályázóknak tájékoztatás nem adható. A borítékokat irodai bélyegzvel, a pályázatot benyújtó és az átvev dolgozó aláírásával kell ellátni. A versenytárgyalás kezdetekor a tárgyalásvezet felhívja a jelenlévk figyelmét, hogy az a személy, aki a versenytárgyalást zavarja (pl.: mobiltelefont használ, stb.) a tárgyalás további menetébl kizárható, így annak ellenére, hogy érvényes pályázatot nyújtott be, az eljárásban a továbbiakban nem vehet részt a verseny tisztaságának biztosítása érdekében. A versenytárgyalás a borítékolt pályázatok bontásával kezddik, melyek a pályázat elbírálása szempontjából lényeges tartalmát a tárgyalásvezet a jelenlévkkel ismerteti. A tárgyalásvezet megvizsgálja a beérkezett ajánlatok érvényességét, pályázati kiírásnak való megfelelségét. 2./ A tárgyalásvezet ezt követen megállapítja, hogy milyen sorrend alakult ki a pályázatok alapján, azaz melyik a kiíró számára legkedvezbb érvényes ajánlat az els fordulóban. 3./ A pályázatok ismertetését követen a pályázók ajánlatot tehetnek a vételáron felüli kötelezettség vállalására, a vételár pályázati kiírásnál kedvezbb feltételek alapján történ megfizetésének módjára, stb., de ezek az ajánlatok csak kedvezbbek lehetnek, mint a korábban vállaltak. (Ebben a szakaszban vállalt vételár nem módosítható, mivel arra a licitálás során kerül sor.) Az eredményhirdetésig tartó kötelez ajánlati kötöttség ezen vállalásokra is kiterjed. Ezt követen tárgyalásvezet a versenytárgyalás els fordulóját lezárja. 4./ A versenytárgyalás második fordulójában kerül sor a licitálásra. A licitálás az érvényes ajánlatok sorrendjében azonos ajánlatok esetén abc, vagy kisorsolt sorrendben - történik és a legmagasabb összeg ajánlatról indul. A jelenlév pályázók valamennyi jelenlév eltér megállapodásának hiányában csak a megjelölt összeg emelkedéssel licitálhatnak az ingatlan vételárára. A vételár megfizetési módjára, és egyéb kötelezettség vállalására a licitálás eltt kell ajánlatot tenni, így a licitálás során a vételár megfizetésének módja, és a licitálás eltt megtett, egyéb kötelezettség vállalására tett ajánlat nem módosítható. 5./ Amennyiben a legmagasabb ajánlat is elhangzott, úgy a tárgyalásvezet az eljárást lezárja. Közli a résztvevkkel, hogy a kiíró képviseletében a Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda a pályázat eredményét 8 napon belül, illetve ha a döntésre a Közgylés, vagy valamely Bizottság jogosult, úgy e testületek határozatának meghozatalát követ 8 napon belül hirdeti ki, hogy a pályázati eljárás eredményes volt-e vagy sem.
Eredményes pályázat esetén a fenti szabályok szerint megállapított gyztes ajánlattevt a Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda felhívja, hogy az eredmény közlésének idpontjától számított 15 napon belül az adásvételi szerzdést kösse meg. Amennyiben a nyertes pályázó a szerzdést 15 napon belül nem köti meg, vagy a vételárat a szerzdés megkötéséig, vagy a pályázó által vállalt ennél kedvezbb határidig nem egyenlíti ki, úgy a kiíró a döntésétl függen szerzdési ajánlatot tehet a második helyezett pályázónak, vagy új pályázatot írhat ki. Amennyiben a nyertes pályázó az adásvételi szerzdést nem köti meg, a bánatpénzt elveszíti, egyébként a bánatpénz a vételár összegébe beszámít. A második helyezett részére a bánatpénz a nyertes pályázóval történt szerzdéskötést követ 15 napon belül visszafizetésre kerül. A nyertes visszalépése esetén, az eladó ajánlatot tehet a második helyezettnek a szerzdés megkötésére az általa megajánlott feltételekkel. Amennyiben a második helyezett pályázó sem köt szerzdést, vagy nem fizeti meg a vételárat, úgy a bánatpénzt is elveszíti. A többi pályázó részére a bánatpénz az eredményhirdetéstl számított 15 napon belül visszautalásra kerül. Amennyiben az eljárást a kiíró eredménytelennek nyilvánítja, a bánatpénz valamennyi pályázó számára 15 napon belül visszautalásra kerül. Jelen pályázati kiírás bármely érdekld részére átadásra kerül, a pályázati felhívással együtt. A pályázat benyújtásához a pályázati kiírás és a pályázati felhívás együtt értelmezend.