Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) A nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista b) a beiratkozásra meghatározott időt, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok számát, 2016/2017-es tanévben 8 évfolyamon 16 osztály, évfolyamonként 2 osztály indítására adott engedélyt a fenntartó. d) a fenntartó nevelési-oktatási intézmény munkájával összefüggő értékelés nyilvános megállapításait és idejét, a köznevelési alapfeladattal kapcsolatos - nyilvános megállapításokat tartalmazó - vizsgálatok, ellenőrzések felsorolását, idejét, az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításait, egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításait, Nem releváns. e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendjét, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjait Intézményi munkaterv_eseménynaptár g) a szervezeti és működési szabályzatot, a házirendet és a pedagógiai programot tartalmazza. HONLAP és KIR (3) Az iskolai közzétételi lista az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül tartalmazza a) a betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettségét és szakképzettségét Pedagógus
Ssz neve végzettsége szak 1. Forrainé Kószó Györgyi (intézményvezető) általános iskolai népművelő 2. Szilágyi Gáborné általános iskolai 3. Vargáné Dezső Zsuzsanna általános iskolai 4. Pakuné Kősasvári Éva általános iskolai 5. Konkolyné Szilágyi Beáta általános iskolai 6. Mucsiné Szabó Ágnes általános iskolai 7. Rostás Istvánné (munkaközösség vezető) általános iskolai 8. Komárominé Fehér Lilian általános iskolai 9. Török Dezsőné általános iskolai nevelőtanár 10. Póthné Nagy Tünde (intézmény vezető helyettes) általános iskolai könyvtár 11. Csikós Judit általános iskolai 12. Konczosné Nagy Némedi Gabriella általános iskolai tanár magyar történelem 13. Tóth Emőke általános iskolai tanár matematika kémia informatika 14. Zsarkó Judit általános iskolai tanár német orosz 15. Huziánné Nagy Ildikó általános iskolai tanár biológia földrajz 16. Varga Zsolt általános iskolai tanár matematika informatika 17. Pallagi Zsuzsánna általános iskolai tanár biológia testnevelés angol
18. Berényiné Ale Krisztina általános iskolai tanár (munkaközösség vezető) 19. Rárósiné Borbás általános iskolai tanár Marianna 20. Tóth Tibor általános iskolai tanár 21. Pintér Erika általános iskolai tanár (munkaközösség vezető) 22. Kakuk Tünde általános iskolai tanár 23. Rárósi Mihályné általános iskolai tanár matematika fizika 24. Csorba László általános iskolai tanár fizika technika 25. Szabó Tamásné általános iskolai tanár könyvtár biológia testnevelés biológia testnevelés rajz földrajz média vizuális és környezet kultúra etika 26. Dr. Magyar Andrea (intézmény vezető általános iskolai tanár matematika angol rajz helyettes) 27. Molnár László Gáborné általános iskolai tanár matematika földrajz gyógypedagógus 28 Kenéz Éva általános iskolai tanár 29. Csikós Andrea általános iskolai (Krajcsovics Lilla helyettesítője) angol vizuális kultúra műveltségterület 30. Miklósné Pap Szilvia általános iskolai informatika műveltségterület 31. Higi Emese általános iskolai általános iskolai tanár 32. Angyalné Oltyán Enikő általános iskolai tanár történelem 33. Zagyi Orsolya általános iskolai tanár -zene 34. Badó Emese általános iskolai testnevelés műveltségterület 35. Balogh István Zoltán általános iskolai
angol nyelv műveltségterület 36. Csanádi Mária általános iskolai tanár kémia-testnevelés b) a betöltött munkakörök alapján a nevelő és oktató munkát segítők számát, iskolai végzettségét és szakképzettségét Ss neve z 1. Szatmári Ildikó Kardosné Majoros Gabriella 2. Dittert Alexandra érettségi statisztikusi Nevelő és oktató munkát segítők végzettsége képesített könyvelői, vállalati tervezői pedagógus végzettségű ( szakos általános iskolai tanár) iskolatitkár asszisztens c) az országos mérés-értékelés évenkénti eredményeit, http://www.lisztferenc.hu/content/kompetenciamérés d) a tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatokat, 3 fő f) a tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevétel lehetőségét, Az egész napos nevelés feltételrendszer kialakítása, megvalósítása intézményünkben a korábban megvalósított oktatás szervezési formák jó gyakorlatának megfelelően történik. Kiemelten törekszünk az önálló tanulás, a kötetlen és irányított szabadidő harmonikus, célszerű felépítésére. A napirendben minden közösségnek rögzített tanulási idő áll rendelkezésre a Tanulás tanítása modulra, ahol a felkészülés biztosított és lehetőség nyílik a fejlettségi, illetve szocializációs hátrányok kompenzálására, a tehetségekkel való differenciált foglalkozásra. A tanórák és az egyéb tevékenység arányos elosztására törekszünk. A délutánokban helyet kapnak a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola kihelyezett tagozatainak órái is: néptánc, szolfézs, zongora, illetve lehetőséget kapnak tanulóink a fő intézményben való részvételre. A Sport egyesületek által tartott kosár, atlétika, labdarúgás sportkörökben is részt vehetnek a tanulók.
Alsó tagozaton a tanulók az Otthonos iskola programunkban 1-2. évfolyamon a tanulók életkori sajátosságaihoz igazodva alakítottuk ki heti rendjüket. Minden évfolyamon a tehetséggondozás és felzárkóztatás is helyet kapott. Alsó tagozaton napközis foglalkozások, felső tagozaton tanulószobai foglalkozás segíti a tanulók felkészülését. Alsó tagozaton RAJZ SZAKKÖR, MINI SZÍNPAD, BÁB KÖR MESETÁRSHÁZ KÖR, INFOMÁNIA. NÉPI JÁTÉKOK, PICINYEK KÓRUSA, KICSINYEK KÓRUSA, JÁTÉKOS NYELV működik. Felső tagozaton a következő megoszlásban kínálunk délutáni lehetőséget: Szakkörök Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6. óra Kamarakórus 7. óra Matematika Infománia Rajz Matematika Fizika Tömegsport infománia Irodalmi színpad Tömegsport 8. óra Irodalmi színpad Informatika Fiúkar Tömegsport Öko Egyéb Tanár megnevezés, évfolyam tantárgy Molnár László, matematika Gáborné Huziánné Nagy biológia Ildikó Berényiné Ale Krisztina Konczosné Nagy magyar, történelem Némedi Gabriella Zsarkó Judit német Angyalné Oltyán magyar, történelem Enikő Varga Zsolt informatika Tehetséggondozás, felzárkóztatás: A kötelező tanóra foglalkozásokon túl, nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra. Az eredményesség mellett fontos az egyéni tanulási utak ápolása, melyhez elengedhetetlen a tanári együttműködés, az egyéni és a differenciált fejlesztés meghatározása. A tehetséges tanulók gondozása Egyéb (tanórán kívüli) fejlesztő foglalkozások szervezése a tehetséges tanulók részére. Iskolai tanulmányi, sport és kulturális versenyek, vetélkedők, bemutatók, pályázatok önállószervezése, segítség a szervezésben.
Részvétel az iskolai tanulmányi, sport és kulturális versenyeken, vetélkedőkön, bemutatókon. A tehetséges tanulók részvétel biztosítása és felkészítése a különféle iskolán belüli, iskolán kívüli versenyekre, vetélkedőkre stb. Tanulmányi, tehetségkutató és levelező tantárgyi versenyek, pályázatok Iskolánkban évente rendszeresen szaktárgyi és művészeti versenyeket szervezünk. Iskolai sportkör Iskola könyvtár Ismeretszerző kirándulások, nyári táborok: Versenyek, vetélkedők, bemutatók: A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle / szaktárgyi, művészeti, sport, stb. / versenyek, vetélkedők, melyeket az iskolában rendszeresen megrendeznek. Emellett természetesen az iskolán kívüli versenyeken való részvételt is biztosítják a tehetséges tanulók számára. A versenyek, vetélkedők megszervezését, a tanulók felkészítését a nevelők szakmai közössége, illetve az egyes szaktanárok végzik. TEHETSÉGPONT vállalt feladatainak teljesítése Felzárkóztató foglalkozások: Az egyéni képességek minél jobb kibontakoztatását, a tehetséges tanulók fejlesztését, valamint a gyengébb képességűek felzárkóztatását segítik. Differenciált képességfejlesztő foglalkozások: Feladatuk az indulási hátrányok csökkentése, a lemaradók felzárkóztatása, középiskolai felvételire való előkészítés, versenyeztetés. A tanulók tanórán kívüli foglalkoztatása Szabadidős programok szervezése iskolán kívül (pl. színház-, múzeumlátogatás, kirándulás) Szabadidős programok szervezése iskolán belül (pl. karácsonyi ünnepség) Iskolai rendezvények, ünnepélyek, évfordulók megrendezése A nevelők, gyerekek és szülők együttműködését, kapcsolatát erősítő (közös) programok Egyéb (tanórán kívüli) fejlesztő foglalkozások szervezése a hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdőtanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók részére. A hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő tanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók korrepetálása, segítése, mentorálása. Az eredményes középiskolai felvétel elősegítése A tantestület teljes körben vesz részt a megvalósításban, sok egymásra épülő projekt, délutáni foglalkozás segíti az egész napos nevelést. A szülők együttműködő hozzáállása, a közös felelősség kihangsúlyozásával, a döntési mechanizmusok erősítésével sikerült a korábbi évek jó gyakorlati tapasztalatait továbbépítve kialakítani egy egész napos nevelést támogató iskolai struktúrát. A szülők elsősorban egyéb intézményen kívül megvalósított tehetséggondozást megvalósító zenei, vagy egyesületi munkában való részvétel miatt kértek felmentést, de többségében részleges mentesítést. Tanulóink közül a délutáni programok valamelyikén mindenki részt vesz, ha az közösségi program is egyben. Természetesen fejlesztendő területeink vannak és a foglalkozások palettáját igyekszünk bővíteni. g) a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályait
Pedagógiai program 2015. / 2.13.9. Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározása h) az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett idejét Pedagógiai program 2015. /2. számú melléklet http://www.lisztferenc.hu/content/pedagógiai-program i) az iskolai osztályok számát és az egyes osztályokban a tanulók létszámát. Osztály Osztályfőnök Létszám 1.a Vargáné Dezső Zsuzsanna 29 1.b Komárominé Fehér Lilian 28 2.a Rostás Istvánné 26 2.b Mucsiné Szabó Ágnes 25 3.a Póthné Nagy Tünde 27 3.b Csikós Judit 26 4.a Miklósné Pap Szilvia 24 4.b Higi Emese 28 5.a Csorba László 21 5.b Angyalné Oltyán Enikő 21 6.a Konczosné Nagy Némedi 27 Gabriella 6.b Pintér Erika 23 7.a Szabó Tamásné 25 7.b Huziánné Nagy Ildikó 23 8.a Tóth Tibor 20 8.b Pallagi Zsuzsánna 23