SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. 2005. augusztus 31-i ülésére J A V A S L A T A 9. ÉS 13. ÉVFOLYAMOS OSZTÁLYOK LÉTSZÁMÁNAK ENGEDÉLYEZÉSÉRE, S I./ A középiskolai jelentkezések rendjét minden tanévben Oktatási Minisztériumi rendelet a fellebbezéssel kapcsolatos tudnivalók. Szombathely Megyei Jogú Város által fenntartott 13 középiskolában is lezajlottak a felvételi Gyakorlatilag a beiratkozás, illetve az augusztus végi felmérés után váltak véglegessé az határozatát, amely rögzíti az induló 9. évfolyamon az osztályok minimális létszámát. A engedéllyel lehetséges. Az augusztus 24-i felmérésünk alapján csak néhány osztály esetében szükséges az alac -30. Ennek eredménye kismértékben még befolyásolhatja az induló létszámokat. avaslatot tartalmazó táblázatban aláhúzással jelöltünk: - - elektrotechnikai szakm - kolában, a Közgazdasági -Györgyi Albert Középiskolában és a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban, amelyek indítása ugyancsak A szakiskolai osztályo - módosult a maximális osztálylétszám. Telefon : 06 94/520-100 Fax : 06 94/520-112 www.szombathely.hu
A fellebbezések elbírálása után több iskolában egy- hogy a közoktatási törvény által meghatározott maximális osztálylétszámot túllépik. Megjegyezzük, hogy a fellebbezések elbírálása során törekedtünk arra, hogy minden tanulót A közoktatási törvén osztálylétszámtól való eltérést, illetve a fenntartó kérelmére az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont engedélyezheti oktatásszervezési okokra hivatkozva a maximum 20%-os eltérést. Iskoláink esetében az eltérés mértéke maximum 11,4 %. Az bekapcsolódó 13., esetenként 14. évfolyamokon szakképzési évfolyamokon a beiratkozás augusztus végével zárul le, de az induló osztályok létszáma már most mindenütt eléri az engedélyezett minimum létszámot. A táblázatban ezeket az adatokat szerepeltetjük., hogy a táblázatban foglaltak szerint hagyja jóvá a 2005/2006. tanévben a 9. és a 13. évfolyamokon induló osztályok létszámát. II./ átlagosnál is több nehézséget jelent. Az Aranyhíd Nevelési- Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a sajátos nevelés -Oktatási Integrációs Központ) a 9. évfolyamon 2 éves - ést indított, azzal zés indul a 11., személyi és tárgyi feltételei biztosítottak. A szakmai elméletet az Aranyhíd Nevelési - Oktatási Integrációs Központban, a szakmai gyakorlatot a Herman Ott A speciális szakiskolai képzésre a jelentke tanuló jelentkezett. (Tanulásban akadályozott tanulók, ennek alapján az osztályok létszámfejlesztést tesz szükségessé (gyógypedagógiai asszisztens). A gyógypedagógiai asszisztens a már említett gyakorlati képzés lebonyolításában is szerepet vállal. Az intézmény fizetési fokozatú szociálpedagógus és kertésztechnikus - gyógypedagógiai asszisztenst alkalmazna. számítva: 480.522,-Ft - 2 -
A szakiskolai képzés indokoltságát jelzi, hogy a 2005/2006. tanévben a 9. évfolyamra már 24 tanuló jelentkezett. Tekintettel arra, hogy a tanulásban akadályozott tanulókat az osztályok, csoportok szervezésénél - ny alapján - tanévben két 9. osztály indítása indokolt. A plusz osztály alkalmazását teszi szükségessé. A feladat ellátása a Simon István Általános Iskolában t pedagógus áthelyezésével, illetve a foglalkoztatáshoz szükséges bér és járulék átcsoportosításával biztosítható. törvénynek a nevelési- en alkalmazottak létszámára - Oktatási Integrációs Központ iskolai részében hiány mutatkozik a gyógypedagógiai asszisztensi létszámban. A jogszabályi lyozottak csoportjaiban 6 gyermekenként, a tanulásban akadályozottak csoportjaiban (1-12. évfolyam) 15 tanulónként 1- gyógypedagógiai asszisztens alkalmazása szükséges. Jelenleg az iskola 6 gyógypedagógiai tanulásban akadályozottak csoportjaiban). Az intézmény jelenlegi tanulói létszáma alapján hogy hosszabb távon ebben az intézményben is a tanulók létszámának csökkenése prognosztizálható, az általános iskolai és a szakiskolai tagozaton hosszabb távon - a tényleges tanulói létszámok figyelembevételével, évenkénti vizsgálattal és az intézménnyel történt egyeztetés alapján javasoljuk biztosítani. - 3 tanév alatt, évente 2- indokoltnak. re (E1 fizetési fokozattal) járulékokkal a 2005. év 3 hónapjára számítva: 694.932,- Ft Aranyhíd Nevelési - Oktatási Integrációs Központ oglaltak szerint hagyja jóvá. III./ A Bercsényi Miklós Általános Iskola a 2004. évben EU-s pályázaton 5 millió Ftos önkormányzati önrész mellett akadálymentesítésének megvalósítására. A beruházás folyamatban van, a befejezésére várhatóan októberben kerül sor. tanulók integrált nevelése-oktatása. A mozgáskorlátozott tanulók nevelése-oktatása gyógypedagógiai asszisztens 01- alkalmazása indokolt. 347.466,- Ft. Szombathely, 2005. augusztus 25. (: Heckenast Gusztáv :) - 3 -
HATÁROZATI JAVASLAT.../2005. (VIII. 31.) Okt. és Ifj. Biz. határozat 1./ tanévben a 9. és 13. évfolyamokon induló osztályok létszámát a táblázatban leírtak szerint engedélyezze: Intézmény Szakközépiskola 9. oszt. létszáma Szakiskola 9. oszt. létszáma 13.oszt. létszáma Puskás T. 25 29 - - - 31 32 - - 24 24 - - 39 24 25 - - - - - - 23 21 27 - Iskola Gépipari 35 35 35 34 - - - - - 23 35 21 - Szakközépiskola Élelmiszeripari 30 32 - - - 35 35 - - 22 32 - - Horváth Boldizsár 38 39 38 - - - - - - 25 25 25 - Közg. Szakközépisk. Kereskedelmi 37 36 36 - - 30 32 31-32 27 30-19 27 - - - - - - - 25 - - - Szakközépiskola Szent - Györgyi 39 35 39 - - - - - - 20 25 - - Albert Középiskola Herman Ottó 34 35 35 33-30 - - - 26 24 - - Hefele M. 35 31 - - - 30 30 30 30 26 - - - Teleki Blanka 30 34 - - - 30 17 - - 33 - - - Nagy Lajos 34 35 35 - - - - - - - - - - Gimnázium Kanizsai Dorottya 35 35 36 35 - - - - - - - - - Gimnázium Aranyhíd Nevelési - Oktatási Integrációs Központ 12 1 12 1 15 2 Megjegyzés: 1 uló) 2 Kérje fel a polgármestert, hogy a maximális osztálylétszámot meghaladó létszámú osztályok indításához az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont engedélyének ondoskodjon. - 4 -
2./ -jével az Aranyhíd Nevelési - gyógypedagógiai asszisztenssel növelje. A létszámfejlesztésekhez k - Ft- évben járulékaival együtt összesen 1.175.454.- Ft-ot biztosítson. módosításakor a fenti összegek biztosításáról gondoskodjon. 3./ anyhíd Nevelési - Oktatási - asszisztenssel, 2007. szeptember 1- növelje. Javasolja, hogy a létszámfejlesztések költségvetési fedezetét az Önkormányzat 2006. és 2007. évi költségvetésében elkülönítetten kell terveznie. Továbbá az intézmény az adott évi létszámfejlesztéseket az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály a tényleges igényekre Oktatási és Ifjúsági Bizottság jóváhagyásával hajthatja végre. 4./ - továbbá a foglalkoztatáshoz az idei évre vonatkozóan szükséges bért és járulékot, összesen 347.466,- Ft-ot költségvetési támogatásként biztosítsa. ék. Vargha Károly, a Bizottság elnöke 2005. szeptember 8- - 5 -