ELŐTERJESZTÉS. Dombóvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 2-i ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS. Dombóvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 2-i ülésére"

Átírás

1 Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 2-i ülésére Tárgy: Új szakok indításának engedélyezése az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium számára Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette: Jegyzői Iroda Tárgyalta: Pénzügyi Bizottság Humán Bizottság Tanácskozási joggal meghívott: dr. Urbánné Patkás Márta mb. igazgató Költségvetési, pénzügyi-gazdálkodási szempontból ellenőrizte: Kovács Gyula, Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője Törvényességi szempontból ellenőrizte: Dr. Gábor Ferenc jegyző 1

2 Tisztelt Képviselő-testület! A 2010/2011. tanév rendjéről szóló 22/2010. (V. 13.) OKM rendelet rögzíti, hogy a középiskolák október 15-ig kötelesek a Felvételi Központ számára elektronikus formában megküldeni a következő tanévre szóló tanulmányi területeik kódjait (tagozatkód). Az indítható képzési formákat, tagozatokat és szakmacsoportokat az intézmények alapító okirata és annak kötelező mellékletét képező Oktatható szakmák jegyzéke tartalmazza. Azokra a szakmákra és szakmacsoportos oktatásokra, amelyeket még nem tartalmaz az alapító okirat, a fenntartó engedélye esetén iskolázhat be az intézmény. 1. Speciális szakiskola évfolyamának és szakképző évfolyamának tanulmányi területei és szakmái: Az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola vezetése azzal a kéréssel fordult a Képviselő-testülethez, hogy a 345/2010. (IX.27.) Kt. sz. határozatban engedélyezett speciális szakiskolai képzést a következő tanévtől a 9. évfolyamon könnyűipari és mezőgazdasági szakmacsoportban indíthassa. Az iskola e két területen tudja maradéktalanul biztosítani a személyi és tárgyi feltételeket, és a speciális szakiskola szakképző évfolyamán indítani kívánt szakmák is e két területhez kötődnek. (Önköltség számítását az intézmény a szeptember 27-i ülésen tárgyalt előterjesztéshez mellékelte.) Azoknak a diákoknak, akik a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleménye alapján részt vehetnek a speciális szakiskola szakképző évfolyamán indított oktatásban, az iskola az alábbi szakmák (részszakképesítések) megszerzésére kíván lehetőséget biztosítani: Lakástextil készítő OKJ Munkaruha- és védőruha-készítő OKJ Kertfenntartó OKJ Mindhárom szakmát legkevesebb 10 fővel kívánja indítani az intézmény, melyek közül csak a kertfenntartó képzésbe történő való bekapcsolódáshoz szükséges 10. évfolyamos végzettség, a másik két képzés nem igényel befejezett iskolai végzettséget. Az elmúlt időszak tapasztalatai és a gazdasági környezet igényei alapján az intézmény bővíteni szeretné a szakképzésben indítható szakmák körét az alábbiak szerint: 2. Előrehozott szakképzés (3 éves) keretében az alábbi szakmákat kívánja meghirdetni az iskola: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelője OKJ

3 Burkoló OKJ Panziós, falusi vendéglátó OKJ Cipész, cipőkészítő, cipőjavító OKJ Egy szakma kivételével valamennyi évfolyamon az iskolai tanműhelyben biztosított a gyakorlati oktatás. Az iskola szakképzési kínálatából a korábbiakban teljesen hiányzó cipész szakma tanulói esetében a Remler-Csapó Kft-vel kötött Együttműködési Megállapodás alapján a 9. évfolyamon a jogszabályi előírásnak megfelelően az iskola biztosítja a tanműhelyi gyakorlatot, a szakképzés 2. és 3. évében a Kft. telephelyén történik a gyakorlati oktatás. 3. Szakiskola szakképző évfolyamán 2 éves képzésben az alábbi szakmák indításához kéri a fenntartó engedélyét: Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ Vízműkezelő OKJ Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő OKJ Burkoló OKJ Panziós, falusi vendéglátó OKJ A fenti szakmákra történő jelentkezés a 8. és a 10. évfolyam elvégzéséhez kötött, a szakok indításának személyi és tárgyi feltételeivel az iskola rendelkezik. A gyakorlati képzést elsősorban az iskolai tanműhelyben kívánják megszervezni, 4. Az érettségivel rendelkező tanulók számára a szakközépiskola szakképző évfolyamán a jelenlegi Környezetvédelmi technikus (hulladékgazdálkodó) engedélyezett képzés helyett az alábbi szak indítását kéri az intézmény a fenntartótól: Települési környezetvédelmi technikus OKJ A szakot az iskolában környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportos szakközépiskolai oktatásban tanulók igényei alapján kívánja az iskola indítani. Valamennyi új szak esetében (kivéve speciális szakiskola és szakma) az iskola benyújtotta az önköltségszámítást, amely az előterjesztés mellékletében olvasható. A költségszámítás és a minimálisan felveendő létszám a gyakorlati oktatásban meghatározó maximum 12 fős csoportlétszám alapján került meghatározásra. A mellékelt önköltségszámítások alapja a évi költségvetésről szóló törvény. Ez alapján a speciális szakiskolai képzéshez tanulócsoportonként és évenként a fenntartónak Ft, szakképző évfolyamán Ft támogatást kell biztosítania. Az új szakok esetében 3, illetve 2 éves képzés esetén is egyaránt évente és szakmai csoportonként Ft-tal kell kiegészíteni a központi költségvetésből lehívható normatív támogatást. 3

4 A szűkös határidőre tekintettel az intézmény a fenti kérelemben megfogalmazott szakmacsoportok és szakmák kódját határidőre lejelentette. Amennyiben a képviselőtestület nem engedélyezi az alábbi szakokra a beiskolázást, abban az esetben az intézmény a Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszerében (KIFIR) a tanulmányi területek kódját visszavonja, és a felvehető tanulólétszámot 0 főben állapítja meg. Amennyiben a Képviselő-testület támogatja a szakindítási kérelmet, az intézmény elkészíti a pedagógiai program, és benne a szakmai program és helyi tanterv módosítását, és azt legkésőbb december 31. napjáig megküldi a fenntartónak szakértői véleményeztetésre. Elfogadására várhatóan a márciusi testületi ülésén kerülhet sor. A változásoknak az alapító okiraton történő átvezetésére a jóváhagyást követően kerülhet sor. Fentiek alapján a határozati javaslat elfogadását javaslom. Határozati javaslat Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola számára a 2011/2012. tanévben a következő szakok és szakmacsoportos oktatás indítását felmenő rendszerben, és a Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszerében (KIFIR) azok tanulmányi területének és kódjának bejelentését engedélyezi az alábbiak szerint: 1. Speciális szakiskolában legkevesebb 10 fő felvétele esetén 9. évfolyamon: - könnyűipari szakmacsoportos oktatás - mezőgazdasági szakmacsoportos oktatás Szakképző évfolyamon: - Lakástextil készítő OKJ Munkaruha- és védőruha-készítő OKJ Kertfenntartó OKJ Előrehozott szakképzés (3 éves) keretében legkevesebb 12 fő felvétele esetén - Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelője OKJ Burkoló OKJ Panziós, falusi vendéglátó OKJ Cipész, cipőkészítő, cipőjavító OKJ Szakiskola szakképző évfolyamán 2 éves képzésben legkevesebb 12 fő felvétele esetén Számítógép-szerelő, - karbantartó OKJ

5 Vízműkezelő OKJ Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelője OKJ Burkoló OKJ Panziós, falusi vendéglátó OKJ A szakközépiskola szakképző évfolyamán legkevesebb 12 fő felvétele esetén - Települési környezetvédelmi technikus OKJ A Képviselő-testület felkéri az intézmény vezetőjét, hogy az intézmény módosított pedagógiai programját december 31-ig küldje meg a fenntartónak jóváhagyásra. Határidő: december 31. Módosított pedagógiai program megküldésére május 15. Alapító okirat módosítására Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Jegyzői Iroda 516. sz. Ipari Szakképző Iskola vezetője Dombóvár, október 14. Szabó Loránd Polgármester 5

6 I. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS Melléklet szeptember 1-től indítandó előrehozott szakképzési (3 éves) évfolyam bevezetéséhez Tervezett létszám: min. 12 fő tanuló Az önköltség számítása az alábbi tényezők figyelembe vételével történt: - A tervezett oktatáshoz szükséges tárgyi feltételekkel az intézmény rendelkezik - Az indítandó oktatáshoz szükséges szakmai kompetenciákkal az intézményben foglalkozatott pedagógusok rendelkeznek - A tanulócsoport heti óraszáma maximum 35 óra, amely 1,5 pedagógus álláshelynek felel meg - Közvetett kiadások számításának alapja az intézmény évi költségvetési előirányzatainak 12 tanulóra vetített összege I. Kiadások: I. 1. Közvetlen költségek: Heti óraszám: 35 Alkalmazott pedagógus létszám: H/3: Ft/hó Éves bérköltség ( Ft x 1,5 x 12 hó) Ft Osztályfőnöki pótlék: (7.600 Ft x 12 hó): Ft Járulékok (27 %): Ft Cafeteria ( Ft x 1,5 fő) Ft Személyi kiadások és munkaadókat terhelő járulékok Ft I. 2. Közvetett kiadások: Általános igazgatási bér és járulékköltség: igazgató, helyettes, iskolatitkárok, technikai dolgozók bére és járuléka Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet költsége 6

7 Ft Ft X 12 fő 903 fő Ft Nyomtatvány, írószer, folyóirat ( e Ft) Kommunikációs szolgáltatás (1.875 e Ft) Beiskolázási hirdetések költsége Távhő + melegvíz ( e Ft) Villamosenergia, víz díja ( e Ft) Gázszolgáltatás (3.750 e Ft) Egyéb üzemeltetési költségek (8.500 e Ft) Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Közvetett kiadások Ft Kiadások összesen: Ft II. Bevételek: A normatíva összege várhatóan 12 fős tanulócsoport esetén (jelenleg ismert adatokkal számolva) a évi költségvetésről szóló évi CXXX. törvény 3. számú mellékletének 15. d) pontja alapján 0,9 (telj. mutató) x ,-Ft ,-Ft pont alapján (12 fő x ,-Ft) ,-Ft b) pont alapján (12 fő x Ft) ,-Ft Összesen: ,-Ft Bevétel összesen: Ft Dombóvár, október 13. 7

8 A Képviselő-testület a 345/2010. (IX. 27.) Kt. sz. határozatával fogadta el II/A ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS szeptember 1-től indítandó speciális szakiskolai évfolyam bevezetéséhez Tervezett létszám: min. 10 fő tanuló Az önköltség számítása az alábbi tényezők figyelembe vételével történt: - A tervezett oktatáshoz szükséges tárgyi feltételekkel az intézmény rendelkezik - Az indítandó oktatáshoz szükséges szakmai kompetenciákkal az intézményben foglalkozatott pedagógusok rendelkeznek - A tanulócsoport heti óraszáma maximum 35 óra, amely 1,75 pedagógus álláshelynek felel meg - Közvetett kiadások számításának alapja az intézmény évi költségvetési előirányzatainak 10 tanulóra vetített összege I. Kiadások: I. 1. Közvetlen költségek: Heti óraszám: 35 Alkalmazott pedagógus létszám: H/3: Ft/hó Éves bérköltség ( Ft x 1,75 x 12 hó) Ft Osztályfőnöki pótlék: (7.600 Ft x 12 hó): Gyógypedagógiai pótlék (7.600 Ft x 12 hó x 1,75) Járulékok (27 %): Cafeteria ( Ft x 1,75 fő) Ft Ft Ft Ft Személyi kiadások és munkaadókat terhelő járulékok Ft I. 2. Közvetett kiadások: Általános igazgatási bér és járulékköltség: 8

9 igazgató, helyettes, iskolatitkárok, technikai dolgozók bére és járuléka Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet költsége Ft Ft X 10 fő 903 fő Ft Nyomtatvány, írószer, folyóirat ( e Ft) Kommunikációs szolgáltatás (1.875 e Ft) Beiskolázási hirdetések költsége Távhő + melegvíz ( e Ft) Villamosenergia, víz díja ( e Ft) Gázszolgáltatás (3.750 e Ft) Egyéb üzemeltetési költségek (8.500 e Ft) Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Közvetett kiadások Ft Kiadások összesen: Ft II. Bevételek: A normatíva összege várhatóan 10 fős tanulócsoport esetén (jelenleg ismert adatokkal számolva) a évi költségvetésről szóló évi CXXX. törvény 3. számú mellékletének 15. d) pontja alapján 0,7 (telj. mutató) x ,-Ft ,-Ft pont alapján (10 fő x ,-Ft) ,-Ft d) pont alapján (kb.5 fő x 0,8 x ,-Ft) ,-Ft e) pont alapján (kb.5 fő x 0,6 x ,-Ft) ,-Ft Összesen: ,-Ft Bevétel összesen: Ft Dombóvár, október 13. 9

10 A Képviselő-testület a 345/2010. (IX. 27.) Kt. sz. határozatával fogadta el II/B ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS szeptember 1-től indítandó speciális szakképző iskolai évfolyam bevezetéséhez Tervezett létszám: min. 10 fő tanuló Az önköltség számítása az alábbi tényezők figyelembe vételével történt: - A tervezett oktatáshoz szükséges tárgyi feltételekkel az intézmény rendelkezik - Az indítandó oktatáshoz szükséges szakmai kompetenciákkal az intézményben foglalkozatott pedagógusok rendelkeznek - A tanulócsoport heti óraszáma maximum 35 óra, amely 1,75 pedagógus álláshelynek felel meg - Közvetett kiadások számításának alapja az intézmény évi költségvetési előirányzatainak 10 tanulóra vetített összege I. Kiadások: I. 1. Közvetlen költségek: Heti óraszám: 35 Alkalmazott pedagógus létszám: H/3: Ft/hó Éves bérköltség ( Ft x 1,75 x 12 hó) Ft Osztályfőnöki pótlék: (7.600 Ft x 12 hó): Gyógypedagógiai pótlék (7.600 Ft x 12 hó x 1,75) Járulékok (27 %): Cafeteria ( Ft x 1,75 fő) Ft Ft Ft Ft Személyi kiadások és munkaadókat terhelő járulékok Ft I. 2. Közvetett kiadások: Általános igazgatási bér és járulékköltség: 10

11 igazgató, helyettes, iskolatitkárok, technikai dolgozók bére és járuléka Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet költsége Ft Ft X 10 fő 903 fő Ft Nyomtatvány, írószer, folyóirat ( e Ft) Ft Kommunikációs szolgáltatás (1.875 e Ft) Ft Beiskolázási hirdetések költsége Ft Távhő + melegvíz ( e Ft) Ft Villamosenergia, víz díja ( e Ft) Ft Gázszolgáltatás (3.750 e Ft) Ft Egyéb üzemeltetési költségek (8.500 e Ft) Ft Közvetett kiadások Ft Kiadások összesen: Ft II. Bevételek: A normatíva összege várhatóan 10 fős tanulócsoport esetén (jelenleg ismert adatokkal számolva) a évi költségvetésről szóló évi CXXX. törvény 3. számú mellékletének 15. d) pontja alapján 0,7 (telj. mutató) x ,-Ft ,-Ft alapján (10 fő x 0,1 x ,-Ft) ,-Ft d) pont alapján (kb.5 fő x 0,8 x ,-Ft) ,-Ft e) pont alapján (kb.5 fő x 0,6 x ,-Ft) ,-Ft Összesen: ,-Ft Bevétel összesen: Ft Dombóvár, október

12 III. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS szeptember 1-től indítandó szakiskola szakképző évfolyama (2 éves) bevezetéséhez Tervezett létszám: min. 12 fő tanuló Az önköltség számítása az alábbi tényezők figyelembe vételével történt: - A tervezett oktatáshoz szükséges tárgyi feltételekkel az intézmény rendelkezik - Az indítandó oktatáshoz szükséges szakmai kompetenciákkal az intézményben foglalkozatott pedagógusok rendelkeznek - A tanulócsoport heti óraszáma maximum 35 óra, amely 1,5 pedagógus álláshelynek felel meg - Közvetett kiadások számításának alapja az intézmény évi költségvetési előirányzatainak 12 tanulóra vetített összege I. Kiadások: I. 1. Közvetlen költségek: Heti óraszám: 35 Alkalmazott pedagógus létszám: H/3: Ft/hó Éves bérköltség ( Ft x 1,5 x 12 hó) Ft Osztályfőnöki pótlék: (7.600 Ft x 12 hó): Ft Járulékok (27 %): Ft Cafeteria ( Ft x 1,5 fő) Ft Személyi kiadások és munkaadókat terhelő járulékok Ft I. 2. Közvetett kiadások: Általános igazgatási bér és járulékköltség: igazgató, helyettes, iskolatitkárok, technikai dolgozók bére és járuléka Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet költsége Ft Ft X 12 fő 12

13 903 fő Ft Nyomtatvány, írószer, folyóirat ( e Ft) Kommunikációs szolgáltatás (1.875 e Ft) Beiskolázási hirdetések költsége Távhő + melegvíz ( e Ft) Villamosenergia, víz díja ( e Ft) Gázszolgáltatás (3.750 e Ft) Egyéb üzemeltetési költségek (8.500 e Ft) Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Közvetett kiadások Ft Kiadások összesen: Ft II. Bevételek: A normatíva összege várhatóan 12 fős tanulócsoport esetén (jelenleg ismert adatokkal számolva) a évi költségvetésről szóló évi CXXX. törvény 3. számú mellékletének 15. d) pontja alapján 0,9 (telj. mutató) x ,-Ft ,-Ft pont alapján (12 fő x ,-Ft) ,-Ft b) pont alapján (12 fő x Ft) ,-Ft Összesen: ,-Ft Bevétel összesen: Ft Dombóvár, október

14 IV. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS szeptember 1-től indítandó szakközépiskolai szakképző évfolyam bevezetéséhez Tervezett létszám: min. 12 fő tanuló Az önköltség számítása az alábbi tényezők figyelembe vételével történt: - A tervezett oktatáshoz szükséges tárgyi feltételekkel az intézmény rendelkezik - Az indítandó oktatáshoz szükséges szakmai kompetenciákkal az intézményben foglalkozatott pedagógusok rendelkeznek - A tanulócsoport heti óraszáma maximum 35 óra, amely 1,5 pedagógus álláshelynek felel meg - Közvetett kiadások számításának alapja az intézmény évi költségvetési előirányzatainak 12 tanulóra vetített összege I. Kiadások: I. 1. Közvetlen költségek: Heti óraszám: 35 Alkalmazott pedagógus létszám: H/3: Ft/hó Éves bérköltség ( Ft x 1,5 x 12 hó) Ft Osztályfőnöki pótlék: (7.600 Ft x 12 hó): Ft Járulékok (27 %): Ft Cafeteria ( Ft x 1,5 fő) Ft Személyi kiadások és munkaadókat terhelő járulékok Ft I. 2. Közvetett kiadások: Általános igazgatási bér és járulékköltség: igazgató, helyettes, iskolatitkárok, technikai dolgozók bére és járuléka Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet költsége Ft Ft X 12 fő 14

15 903 fő Ft Nyomtatvány, írószer, folyóirat ( e Ft) Kommunikációs szolgáltatás (1.875 e Ft) Beiskolázási hirdetések költsége Távhő + melegvíz ( e Ft) Villamosenergia, víz díja ( e Ft) Gázszolgáltatás (3.750 e Ft) Egyéb üzemeltetési költségek (8.500 e Ft) Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Közvetett kiadások Ft Kiadások összesen: Ft II. Bevételek: A normatíva összege várhatóan 12 fős tanulócsoport esetén (jelenleg ismert adatokkal számolva) a évi költségvetésről szóló évi CXXX. törvény 3. számú mellékletének 15. d) pontja alapján 0,9 (telj. mutató) x ,-Ft ,-Ft pont alapján (12 fő x ,-Ft) ,-Ft b) pont alapján (12 fő x Ft) ,-Ft Összesen: ,-Ft Bevétel összesen: Ft Dombóvár, október

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-i rendes testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-i rendes testületi ülésére 13. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-i rendes testületi ülésére Egyszerű többség Tárgy: Új szakok indításának engedélyezése az Apáczai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. április 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. április 26-i ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. április 26-i ülésére T ár gy: Középfokú oktatási intézmények 2010/2011. tanévi beiskolázási adatai, indítható

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Előterjesztő: A József Attila Általános Művelődési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS február 9-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS február 9-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok és óvodai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1. CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. október 14-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola maximális osztály létszámának túllépése Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 2-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 2-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 2-i ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII. 26.) önkormányzati rendelet módosítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 25-i ülésére. A dombóvári távhőszolgáltatóval kapcsolatos ügyek

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 25-i ülésére. A dombóvári távhőszolgáltatóval kapcsolatos ügyek Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 25-i ülésére Tárgy: A dombóvári távhőszolgáltatóval kapcsolatos ügyek Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

Új napirendi pont 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 21-i rendkívüli ülésére Tárgy: A dombóvári általános iskolák felvételi

Részletesebben

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről 9953-13/2013 Előterjesztés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. március 21-i ülésére Tárgy: A 2005-2006.tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

2015. július 23-i rendkívüli ülésére

2015. július 23-i rendkívüli ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási NKft. felügyelőbizottsági

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola alapító okiratának módosítása Előadó: Dr. Árpásy Tamás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS július 8-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS július 8-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 8-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Apáczai Oktatási Központ Egységes Iskolai Intézményegysége belügyi fakultációs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Új napirendi pont 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: A Városháza konyhájának működtetése

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 4-i rendkívüli együttes ülésére

Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 4-i rendkívüli együttes ülésére 1. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-i rendkívüli együttes ülésére Tárgy: A Dombóvári

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: A 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának

Részletesebben

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Hordozd a gyertyát! A Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Intézményi adatok: Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2011. május 26-i rendes ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium átszervezése, nevének megváltozása,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS január 25-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. január 25-i ülésére Tárgy: József Attila ÁMK Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában való működésének vizsgálata

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: Szakképzés gyakorlati oktatási feladatainak ellátása,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 29-i ülésére Tárgy: A gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 12/2006. (II. 20.) rendelet módosítása

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére 12. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29-i rendes ülésére Tárgy: Nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13-i rendkívüli ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: Közszolgálatban állók számára teljesítményértékelésen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS 2007. ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE. 12. napirend

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS 2007. ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE. 12. napirend Ikt.sz.: 10/647/R4-30/2007. ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS 2007. ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE 12. napirend Tárgy: Javaslat a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola alapító okiratának

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: április 18.

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: április 18. Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2019. április 18. Javaslat a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum intézmény-átszervezési javaslatának (alapító okirat módosítása)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-566 E-mail: nyhhuman@nyirhalo.hu Ügyiratszám:2212/2009. IX. Ügyintéző: Kovács Zoltán/Kerényi

Részletesebben

2015. február 19-i rendes ülésére

2015. február 19-i rendes ülésére Új napirendi pont 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: A 2015. évi hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 5-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 5-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések

Részletesebben

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves VI-178/3026/2012. sz. határozat melléklete 15. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Az iskola Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye a két szakközépiskolai osztály mellett egy szakiskolai osztály indítását kérelmezte.

Az iskola Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye a két szakközépiskolai osztály mellett egy szakiskolai osztály indítását kérelmezte. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 4/008. Tisztelt Közgyőlés! J a v a s l a t a 009/00. tanévi középiskolai, szakiskolai és szakképzı osztályok

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. július 14-i ülésére Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté Polgármester Ellenjegyzés: Dr. Xantus Judit Tárgy: Polgármesteri Hivatal részére pénzügyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 84/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A számított túllépés fenntartói

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2009/2010-es tanév előkészítésére. az 1. számú melléklet szerint

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2009/2010-es tanév előkészítésére. az 1. számú melléklet szerint BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2009/2010-es tanév előkészítésére Készítette: Becsei Dénes ágazatvezető Kecskés Ágnes irodavezető Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63341/2011 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 05-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 05-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 05-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Iktatószám: 3502/2015. A napirend előterjesztője: Az önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának 2011. augusztus 23-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának 2011. augusztus 23-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-481/2011. ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának 2011. augusztus 23-ai ülésére Tárgy: A József Attila Általános Iskola és AMI Helyi

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Döntés a Katona József utcai sporttelep és a Szuhay

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 249/2003. (X. 1.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 249/2003. (X. 1.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 249/2003. (X. 1.) számú h a t á r o z a t a a 2003/2004-es tanév indításával kapcsolatos feladatok módosításáról A Közgyűlés 1./ az előterjesztést megtárgyalta

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Minősített többség alapító okirat módosítása ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: A szőlőhegyi közösségi ház üzemeltetése

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról.

A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról. MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 165/2008. ELŐTERJESZTÉS - a képviselő testülethez- A

Részletesebben

2015. április 30-i rendes ülésére

2015. április 30-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: A vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület április 24-i ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület április 24-i ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 08. április 24-i ülésére Napirend: nevelési évben indítható tanulócsoportok számának meghatározása az ÁMK József Attila Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 15.-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 15.-i rendkívüli ülésére Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 361-571 Iktatószám: 001/12218-6/2009. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i rendes ülésére 34. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi Közbeszerzési Tervének módosítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 14-i rendes ülésére Tárgy: A Kaposvár TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Részletesebben

2015. szeptember 24-i ülésére

2015. szeptember 24-i ülésére 14. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata KGF/1352/2/2011. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2), valamint 89. (1) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 63-16/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 63-16/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 63-16/2010. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Popovics

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 18-i rendes ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 18-i rendes ülésére Tárgy: TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0015 azonosító

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Ecsegfalva Község Önkormányzat 010. május 31-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 011/01. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása

Részletesebben

SZINAPSZIS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 4-6.) Alapítva: 2010. ALAPÍTÓ OKIRAT 2. MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA 2011. MÁRCIUS 30. HATÁLYOS: 2011. MÁRCIUS 30. NAPJÁTÓL F

Részletesebben

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 174/2012. (X.04.) önkormányzati

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 259/2008. (05. 29.) sz. határozata a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város közoktatását meghatározó stratégiai dokumentumokban

Részletesebben

A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése

A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012 E-mail: jegyzo@nagycenk.hu Készítette: Percze Szilvia jegyző A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26-i rendes ülésére Új napirendi pont 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása a Biztos Kezdet

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Cseri út 6. OM: 034173 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT Gázfogyasztó-berendezés

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 16-i rendkívüli ülésére

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 16-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 16-i rendkívüli ülésére Tárgy: Támasz Otthonnál szükséges egyéb kivitelezési munkák.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Verosztáné Csorba Mónika Előterjesztő:

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. 2005. augusztus 31-i ülésére J A V A S L A T A 9. ÉS 13. ÉVFOLYAMOS OSZTÁLYOK

Részletesebben

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 3-ai ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 3-ai ülésére Budakalász Város Polgármestere 99/2014.(VI.03.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2014. június 3-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde működésével kapcsolatos

Részletesebben

22. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére

22. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: A védőnői szolgálat dokumentációs és nyilvántartási

Részletesebben

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő VI-169/3026/2012. sz. határozat melléklete 6. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2010. (I.7.) OTB. hat.

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2010. (I.7.) OTB. hat. HATÁROZAT KIVONAT Készült: 2010. január 7-én az Oktatási és Testvérvárosi Bizottság (a továbbiakban OTB) rendes, nyílt ülésén. Az OTB határozatképes, jelen van 5 fő bizottsági tag. Tárgy: Napirendi pontok

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 10/2010.(II.11.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 127/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok, csoportok

Részletesebben

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján.

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató

Részletesebben

11. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendes ülésére

11. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendes ülésére Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló 19/2002.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E 440 Nyíregyháza, Kossuth tér. Pf.: 83. Telefon: (4) 54-50 E-mail: nagylaszlo@nyirhalo.hu Ügyiratszám: 40.080-/008. IX. Ügyintéző: Kovács Zoltán/Jánosik

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete. szeptember -i ülésére Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté polgármester Ellenjegyzés: Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Tárgy: Maximális

Részletesebben

Előterjesztés A biatorbágyi oktatási intézmények 2011/2012 tanév oktatásszervezési feladatairól

Előterjesztés A biatorbágyi oktatási intézmények 2011/2012 tanév oktatásszervezési feladatairól Előterjesztés A biatorbágyi oktatási intézmények 2011/2012 tanév oktatásszervezési feladatairól Az oktatási-nevelési intézmények maximális osztály/csoport létszám túllépéséről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: Városi Zeneiskola alapító okiratának módosítása és a Bakonynána, mint tagozat csatlakozásának

Részletesebben

7. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23-i rendkívüli ülésére

7. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23-i rendkívüli ülésére 7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Egyesített Szociális Intézmény kérelme a szakmai

Részletesebben

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! 2012. szeptember 1. napján

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTER 6351/2006.

OKTATÁSI MINISZTER 6351/2006. OKTATÁSI MINISZTER 6351/2006. TERVEZET A szakiskola és szakközépiskola 9. évfolyamán a gyakorlati oktatás támogatásának, a támogatás mértékének, igénylésének, folyósításának és elszámolásának részletes

Részletesebben

2. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli ülésére

2. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Gunaras Zrt. tartozásával és az ellene indított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-i rendkívüli ülésére Minősített többség Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletet

Részletesebben

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Tanulható nyelvek. Megjegyzések Harruckern János Közoktatási Intézmény 5700 Gyula, Szent István út 38. Tel: (66)561-420, Fax: (66)561-436 E-mail: iskola@harruckern.hu Honlap: www.harruckern.hu Igazgató neve: Zámbó András Pályaválasztási

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 173/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Az óvodai számított túllépésének

Részletesebben