A március 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

Hasonló dokumentumok
A február 27-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 471/3.1/2008. (II.27.) határozat: A Szenátus határozatában támogatta, hogy a három éves

A MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

A január 20-i szenátusi ülésen hozott. Határozatok

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok

A február 1-jei szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 7-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 24-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A Kodolányi János Fıiskola Fıtitkári Hivatala által összeállított

2016. évi határozatok kivonata

A Kodolányi János Fıiskola Fıtitkári Hivatala által összeállított

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

2014. évi határozatok kivonata. 1094/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Közigazgatás-szervező BA szak indítása ügyében.

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2012/2013. tanévben

2018. évi határozatok kivonata

BGF KÉPZÉSI TÉRKÉPE A 2012/2013. TANÉVBEN. Képzéskereső:

1/2009. (III. 17.) határozat

Fin. forma Választható szak Önköltség (félév)

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 4/2012. (V.29.)

Határozatok

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának október 19-én tartott üléséről

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

1/2015. (IV. 23.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Horváth László főiskolai tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

A BMF RKK január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

- Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások

A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft)

- Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

Pedagógia (BA) PEDTANB2 képzési terv. Kód: PEDTANB2. Értékelés. Felelős. Kreditkövetelmény PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM. Bölcsészettudományi Kar

1/2008. (IV. 1.) határozat

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2018/2019. tanévben (félévente)

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának december 14-én tartott üléséről

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

SZTE képzés-kalap összerendelések /2012. tanév II. félév. 1/29. oldal

A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól. 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése december 16.

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 12. (BDG) Tájékoztató január / 26

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum:

Minőségirányítás 12.

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %.

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE. 12. napirend

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 6/2014. (VI.02.)

A Kari Tanács január 26-i ülésének napirendjei és határozatai

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24.

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28

1/2015. (VI. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Rátky József egyetemi tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

A Szenátus 50/2016. (X. 12.) sz. határozata a rektori pályázat véleményezéséről, elbírálásáról és elfogadásáról

A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból jutott be állami

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

Szolnoki Főiskola Audit Trail

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

A Debreceni Egyetemre a évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma

2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben. MAB döntés. párhuzamos akkr. határozatszáma

Átírás:

A 2009. március 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 675/3.2/2009.(III.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szervezeti és Mőködési Szabályzatának jogszabályból adódó módosítása SZE 676/3.5/2009.(III.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola kutatási és innovációs stratégiája SZE 677/3.6/2009.(III.4.) határozat: Számviteli politika aktualizálása SZE 678/3.7/2009.(III.4.) határozat: Pénzkezelési szabályzat aktualizálása SZE 679/3.8/2009.(III.4.) határozat: Andragógia alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 680/3.9/2009.(III.4.) határozat: Anglisztika alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 681/3.10/2009.(III.4.) határozat: Elıadómővészet alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 682/3.11/2009.(III.4.) határozat: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 683/3.12/2009.(III.4.) határozat: Germanisztika alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 684/3.13/2009.(III.4.) határozat: Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 685/3.14/2009.(III.4.) határozat: Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 686/3.15/2009.(III.4.) határozat: Pedagógia alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása

SZE 687/3.16/2009.(III.4.) határozat: Szociális munka alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 688/3.17/2009.(III.4.) határozat: Turizmus-vendéglátás alapképzési szak módosítása, modul mintatantervének elfogadása SZE 689/3.18/2009.(III.4.) határozat: Bölcsészettudományi és Mővészeti Intézet Szakdolgozati Szabályzatának módosítása SZE 690/3.19/2009.(III.4.) határozat: Gazdálkodástudományi és Nemzetközi Menedzsment Intézet Szakdolgozati Szabályzatának módosítása SZE 691/3.20/2009.(III.4.) határozat: Társadalom- és Médiatudományi Intézet Szakdolgozati Szabályzatának módosítása SZE 692/3.21/2009.(III.4.) határozat: Turisztikai Intézet Szakdolgozati Szabályzatának módosítása SZE 693/3.22/2009.(III.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola egységes szerkezetbe foglalt tanulmányi és vizsgaszabályzatának módosítása SZE 694/3.23/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Kommunikátor (Elágazás: Idegen nyelvi kommunikátor) szak felsıfokú szakképzés indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégiumban, a Kodolányi János Középiskola és Kollégium tagintézményeiben és az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában SZE 695/3.24/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Kommunikátor (Elágazás: Sajtótechnikus) szak felsıfokú szakképzés indítását az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában SZE 696/3.25/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Kommunikátor (Elágazás: Intézményi kommunikátor) szak felsıfokú szakképzés indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégiumban, a Kodolányi János Középiskola és Kollégium tagintézményeiben, az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában és a Szinergia Szakképzı Iskolában SZE 697/3.26/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Kommunikátor (Elágazás: Sportkommunikátor) szak felsıfokú szakképzés indítását az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában és a Szinergia Szakképzı Iskolában SZE 698/3.27/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Üzleti szakügyintézı (Elágazás: Banki szakügyintézı) szak felsıfokú szakképzés indítását az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában

SZE 699/3.28/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Üzleti szakügyintézı (Elágazás: Gazdálkodási menedzserasszisztens) szak felsıfokú szakképzés indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégiumban, a Kodolányi János Középiskola és Kollégium tagintézményeiben, és az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában SZE 700/3.29/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Üzleti szakügyintézı (Elágazás: Pénzügyi szakügyintézı) szak felsıfokú szakképzés indítását az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában SZE 701/3.30/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Üzleti szakügyintézı (Elágazás: Projektmenedzser asszisztens) szak felsıfokú szakképzés indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégiumban, a Kodolányi János Középiskola és Kollégium tagintézményeiben és az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában SZE 702/3.31/2009.(III.4.) határozat: A Szenátus támogatta Üzleti szakügyintézı (Elágazás: Számviteli szakügyintézı) szak felsıfokú szakképzés indítását a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola és az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában

A 2009. április 22-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 703/3.1/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola 2008. évi beszámoló a gazdálkodásról SZE 704/3.2/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola 2009. évi költségvetése SZE 705/3.4/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola 2009. évi munkaterve SZE 706/3.5/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium 2008. évi gazdasági beszámolója SZE 707/3.6/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium 2009. évi költségvetése SZE 708/3.7/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítása SZE 709/3.8/2009.( IV.22.) határozat: Dr. Bódi Zoltán fıiskolai tanárrá történı elterjesztésének támogatása SZE 710/3.9/2009.( IV.22.) határozat: Dr. Simonik Péter fıiskolai docenssé történı kinevezése SZE 711/3.10/2009.( IV.22.) határozat: Dr. Takács László fıiskolai docenssé történı kinevezése SZE 712/3.11/2009.( IV.22.) határozat: Ibrayev Rashid Turarovich címzetes fıiskolai tanári cím adományozása SZE 713/3.12/2009.( IV.22.) határozat: Várkonyi Attila részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 714/3.13/2009.( IV.22.) határozat: A 2009/2010. évi tanév I. félévének rendje

SZE 715/3.14/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola diákigazolvány szabályzatának elfogadása SZE 716/3.15/2009.( IV.22.) határozat: Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak mintatantervének módosítása SZE 717/3.16/2009.( IV.22.) határozat: Andragógia alapképzési szak mintatantervének módosítása SZE 718/3.17/2009.( IV.22.) határozat: A Szenátus a 289/2005.(XII.22.) a felsıoktatási alap- és mesterképzésrıl, valamint a szakindítás eljárási rendjérıl szóló kormányrendelet alapján támogatta, a Történelem BA szakindítási dokumentáció ismételt benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz SZE 719/3.18/2009.( IV.22.) határozat: Hervainé dr. Szabó Gyöngyvér tudományos rektorhelyettes javaslatára a Szenátus felkérte Dr. Sárdi Csilla oktatási rektorhelyettest a szakdolgozati szabályzatok módosítására. A módosítás tárgya, hogy a Kodolányi János Fıiskola azon hallgatói, akik OTDK-n helyezést értek el vagy különdíjban részesültek, miként fogadtathatják el szakdolgozatként OTDK dolgozatukat. SZE 720/3.19/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: A globális világ diplomáciája A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Diplomáciai szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: A globális világ diplomáciája A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Diplomáciai elemzı SZE 721/3.20/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Etnikai kisebbségi közpolitikai szakértı A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Etnikai kisebbségi közpolitikai szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Etnikai kisebbségi közpolitikai tanácsadó A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Etnikai kisebbségi közpolitikai tanácsadó SZE 722/3.21/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Idegen nyelvi mérés és értékelés (angol, német, francia) A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Idegen nyelvi értékelési szakértı (angol, német, francia) A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Idegen nyelvi mérés és értékelés (angol, német francia) A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Idegen nyelvi mérés és értékelési tanácsadó (angol, német francia)

SZE 723/3.22/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Kisvállalkozási szakértı A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Kisvállalkozási szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Kisvállalkozási tanácsadó A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Kisvállalkozási tanácsadó SZE 724/3.23/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Nemzetközi politikai elemzés A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Nemzetközi politikai szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Nemzetközi politikai elemzés A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Nemzetközi politikai elemzı SZE 725/3.24/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Néptánc- és népi kultúra A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Néptánc- és népi kultúra szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Néptánc- és népi kultúra A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Néptánc- és népi kultúra specialista SZE 726/3.25/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Pedagógiai intézmény-értékelési szakértı A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Pedagógiai intézmény-értékelési szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Pedagógiai intézmény-értékelési tanácsadó A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége:pedagógiai intézmény-értékelési tanácsadó SZE 727/3.26/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Public Relations szakértı A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Public Relations szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Public Relations menedzser A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Public Relations menedzser SZE 728/3.27/2009.( IV.22.) határozat:

Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Nemzetközi Public Relations A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Nemzetközi Public Relations szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Nemzetközi Public Relations A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Nemzetközi Public Relations tanácsadó SZE 729/3.28/2009.( IV.22.) határozat: Az Oktatási Hivatal OH-FHF/597-11/2009. ügyszáma alatt a szakértıi szakirányú továbbképzés elnevezésének és szakképzettségének tárgyában érkezett dokumentum alapján az alábbi módosítást fogadta el a Szenátus: A szakirányú továbbképzés jelenlegi elnevezése: Társadalom- és állampolgári ismeretek A szakirányú továbbképzés jelenlegi szakképzettsége: Társadalom- és állampolgári ismeretek szakértı A szakirányú továbbképzés új elnevezése: Társadalmi- és állampolgári ismeretek A szakirányú továbbképzés új szakképzettsége: Társadalmi- és állampolgári ismeretek elemzı SZE 730/3.29/2009.( IV.22.) határozat: Nagyné Dr. Rózsa Erzsébet egyetemi tanári elıterjesztésének szenátusi véleményezése SZE 731/3.30/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Turisztikai vállalkozás menedzsment Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett szakirányú továbbképzési szak székhelyen és telephelyen (Székesfehérváron, Budapest, Orosháza) történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a programok indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze. SZE 732/3.31/2009.( IV.22.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Turisztikai vállalkozás menedzsment Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett szakirányú továbbképzési szak székhelyen és telephelyen (Székesfehérváron, Budapest, Orosháza) történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a programok indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze.

A 2009. június 3-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 733/2.1/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 01 Idegennyelvi kommunikátor elágazásának hallgatói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Fıiskola székhelyén és telephelyein SZE: 27 igen 0 nem 1 tartózkodás SZE 734/2.2.1/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 01 Idegennyelvi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézménynél SZE: 27 igen 0 nem 1 tartózkodás SZE 734/2.2.2/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 01 Idegennyelvi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézménynél SZE: 27 igen 0 nem 1 tartózkodás SZE 735/2.3/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 01 Idegennyelvi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását az ILS Idegennyelvi Szakközépiskola partnerintézménynél SZE: 27 igen 0 nem 1 tartózkodás SZE 736/2.4/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 02 Intézményi kommunikátor elágazásának hallgatói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Fıiskola székhelyén és telephelyein SZE 737/2.5/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 02 Intézményi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását az ILS Idegennyelvi Szakközépiskola partnerintézménynél

SZE 738/2.6.1/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 02 Intézményi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézménynél SZE 738/2.6.2/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 02 Intézményi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézmény Zalaegerszegi Tagintézményénél SZE 738/2.6.3/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 02 Intézményi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézmény Debreceni Tagintézményénél SZE 739/2.7/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 02 Intézményi kommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Szinergia Üzleti Szakképzı Iskola partnerintézménynél SZE 740/2.8/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 04 Sportkommunikátor elágazásának hallgatói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Fıiskola székhelyén és telephelyein SZE 741/2.9/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 04 Sportkommunikátor elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Szinergia Üzleti Szakképzı Iskola partnerintézménynél

SZE 742/2.10/2009.(VI.03.) határozat: szakképzés 55 213 01 0010 55 03 Sajtótechnikus elágazásának hallgatói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Fıiskola székhelyén és telephelyein SZE 743/2.11/2009.(VI.03.) határozat: szakképzési program módosítását: az 55 343 01 Üzleti szakügyintézı felsıfokú szakképzés 55 343 01 0010 55 04 Gazdálkodási menedzserasszisztens elágazásának hallgatói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Fıiskola székhelyén és telephelyein SZE 744/2.12/2009.(VI.03.) határozat: szakképzési program módosítását az 55 343 01 Üzleti szakügyintézı felsıfokú szakképzés 55 343 01 0010 55 04 Gazdálkodási menedzserasszisztens elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását az ILS Idegennyelvi Szakközépiskola partnerintézménynél SZE 745/2.13.1/2009.(VI.03.) határozat: szakképzési program módosítását az 55 343 01 Üzleti szakügyintézı felsıfokú szakképzés 55 343 01 0010 55 04 Gazdálkodási menedzserasszisztens elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézménynél SZE 745/2.13.2/2009.(VI.03.) határozat: szakképzési program módosítását az 55 343 01 Üzleti szakügyintézı felsıfokú szakképzés 55 343 01 0010 55 04 Gazdálkodási menedzserasszisztens elágazásának tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézmény Debreceni Tagintézményénél SZE 746/2.14/2009.(VI.03.) határozat: szakképzési program módosítását: az 55 762 01 0000 00 00 Ifjúságsegítı felsıfokú szakképzés hallgatói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Fıiskola székhelyén és telephelyein

SZE 747/2.15/2009.(VI.03.) határozat: szakképzési program módosítását: az 55 762 01 0000 00 00 Ifjúságsegítı felsıfokú szakképzés tanulói jogviszonyban történı indítását a Kodolányi János Középiskola és Kollégium partnerintézménynél SZE 748/2.16/2009.(VI.03.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola szenátusa a melléklet KKK alapján határozatában támogatta a Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak FIR-kódja: T10009, a létesítést engedélyezı határozat ügyiratszáma: OH-FRKP/1389-7/2007., a létesítı intézmény neve: Eötvös Loránd Tudományegyetem indítását 2009/10 tanév I. félévétıl, a fıiskola székesfehérvári, budapesti és orosházi oktatási helyszínein. SZE 749/2.17/2009.(VI.03.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola szenátusa a melléklet KKK alapján határozatában támogatta a Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító és tolmács szakirányú továbbképzési szak FIR-kódja:-, a létesítést engedélyezı határozat ügyiratszáma: OH- FHF/1708-4/2008., a létesítı intézmény neve: Budapesti Gazdasági Fıiskola indítását 2009/10 tanév I. félévétıl, a fıiskola székesfehérvári, budapesti oktatási helyszínein.

A 2009. június 25-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 750/3.1/2009.(VI.25.) határozat: Beniczky Péterné részére Arany Emlékgyőrő adományozása SZE 751/3.2/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Sorosy Tamás részére Arany Emlékgyőrő adományozása SZE 752/3.4/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Bernát István részére Professor Emeritus cím adományozása SZE 753/3.5/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Pethı Bertalan részére Professor Emeritus cím adományozása SZE: 21 igen 1 nem 1 tartózkodás SZE 754/3.6/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Sorosy Tamás részére Professor Emeritus cím adományozása SZE 755/3.7/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Szilágyi Erzsébet részére Professor Emerita cím adományozása SZE 756/3.8/2009.(VI.25.) határozat: Lırinczné dr. Bencze Edit fıiskolai docenssé történı kinevezése SZE 757/3.9/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Alikhan Bizhanov professzor részére címzetes fıiskolai tanári cím adományozása SZE 758/3.10/2009.(VI.25.) határozat: Tóthné Dr. habil. Litovkina Anna részére címzetes fıiskolai tanári cím adományozása SZE: 21 igen 1 nem 1 tartózkodás SZE 759/3.11/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Pusztai János részére címzetes fıiskolai tanári cím adományozása SZE 760/3.12/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Rácz Lajos részére címzetes fıiskolai tanári cím adományozása SZE: 21 igen 1 nem 1 tartózkodás SZE 761/3.13/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Baráth Gabriella részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 20 igen 1 nem 1 tartózkodás

SZE 762/3.14/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Berki Tibor részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 763/3.15/2009.(VI.25.) határozat: Csikósné Sipeki Irén részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 21 igen 1 nem 1 tartózkodás SZE 764/3.16/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Dömény János részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 21 igen 1 nem 1 tartózkodás SZE 765/3.17/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Einhorn Ágnes részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 766/3.18/2009.(VI.25.) határozat: Firnicz István részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 767/3.19/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Gelencsér József részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 768/3.20/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Gresznáryk Pál részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 769/3.21/2009.(VI.25.) határozat: Haász Erzsébet részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 22 igen 0 nem 1 tartózkodás SZE 770/3.22/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Hatvani Miklós részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 21 igen 1 nem 1 tartózkodás SZE 771/3.23/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Hercz Mária részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 22 igen 0 nem 1 tartózkodás SZE 772/3.24/2009.(VI.25.) határozat: Horváth Tamás részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 773/3.25/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Janowszky Sándor részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 774/3.26/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Juhász Jánosné részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása

SZE 775/3.27/2009.(VI.25.) határozat: Mátóné Szabó Csilla részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 776/3.28/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Mikósdi György részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 777/3.29/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Mohi Csaba részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 21 igen 1 nem 1 tartózkodás SZE 778/3.30/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Peres Anna részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE: 22 igen 0 nem 1 tartózkodás SZE 779/3.31/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Sepsei Mihály részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 780/3.32/2009.(VI.25.) határozat: Szokoli Erzsébet részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 781/3.33/2009.(VI.25.) határozat: Dr. Szondy Máté részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 782/3.34/2009.(VI.25.) határozat: Szőcs Sándor részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 783/3.35/2009.(VI.25.) határozat: Wirthné Móricz Zsuzsanna részére címzetes fıiskolai docensi cím adományozása SZE 784/3.37/2009.(VI.25.) határozat: A Szenátus felhatalmazza a rektort, hogy az Alapító Okirat I. számú mellékletében rögzített 8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 55. szám alatt található Ybl épületnek a megfelelı ellentételezés mellett történı átadásának ügyében a fıiskola érdekeit képviselve Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatánál eljárjon. SZE 785/3.38/2009.(VI.25.) határozat: A Szenátus felhatalmazza a rektort, hogy a Kodolányi János Fıiskola tulajdonában lévı Városmajor épületegyüttes lízingbe történı átadásának ügyében a fıiskola érdekeit képviselve eljárjon. SZE: 23 igen 0 nem 3 tartózkodás SZE 786/3.39/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szervezeti és Mőködési Szabályzatának, 1. számú mellékletének módosítása

SZE 787/3.40/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola hallgatói részére nyújtható támogatásokról a 2009/2010. évi tanévre SZE 788/3.41/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola hallgatói által fizetendı díjakról és térítésekrıl a 2009/2010. évi tanévre szóló szabályzat módosításának elfogadása, azzal a kiegészítéssel, hogy az intézmény a Hallgatói Önkormányzat elnökének javaslata alapján felmérést készít az ismétlıvizsgázó hallgatók körében. A felmérés eredményét a HÖK rendelkezésére bocsátja. SZE 789/3.42/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola egységes szerkezetbe foglalt Tanulmányi és vizsgaszabályzatának módosítása SZE 790/3.43/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola egységes szerkezetbe foglalt Felvételi szabályzatának módosítása SZE 791/3.44/2009.(VI.25.) határozat: Andragógia alapképzési szak (mővelıdésszervezı szakirány) teljesidejő képzés tantervének módosítása SZE 792/3.45/2009.(VI.25.) határozat: Andragógia alapképzési szak (mővelıdésszervezı szakirány) levelezı képzés tantervének módosítása SZE 793/3.46/2009.(VI.25.) határozat: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak (teljesidejő képzés) tantervének módosítása SZE 794/3.47/2009.(VI.25.) határozat: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak (levelezı képzés) tantervének módosítása SZE 795/3.48/2009.(VI.25.) határozat: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak (e-learning alapú távoktatás) tantervének módosítása SZE 796/3.49/2009.(VI.25.) határozat: Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak (teljesidejő képzés) tantervének módosítása

SZE 797/3.50/2009.(VI.25.) határozat: Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak (levelezı képzés) tantervének módosítása SZE 798/3.51/2009.(VI.25.) határozat: Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak (teljesidejő képzés) tantervének módosítása SZE 799/3.52/2009.(VI.25.) határozat: Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak (levelezı képzés) tantervének módosítása SZE 800/3.53/2009.(VI.25.) határozat: Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak (e-learning alapú távoktatás) tantervének módosítása SZE 801/3.54/2009.(VI.25.) határozat: Szociális munka alapképzési szak (teljesidejő képzés) tantervének módosítása SZE 802/3.55/2009.(VI.25.) határozat: Szociális munka alapképzési szak (levelezı képzés) tantervének módosítása SZE 803/3.56/2009.(VI.25.) határozat: Turizmus-vendéglátás alapképzési szak (teljesidejő képzés) tantervének módosítása SZE 804/3.57/2009.(VI.25.) határozat: Turizmus-vendéglátás alapképzési szak (levelezı képzés) tantervének módosítása SZE 805/3.58/2009.(VI.25.) határozat: Turizmus-vendéglátás alapképzési szak (e-learning alapú távoktatás) tantervének módosítása SZE 806/3.59/2009.(VI.25.) határozat: Inkluzív nevelés tanára mesterképzési szak (2 féléves) mintatantervének elfogadása SZE 807/3.60/2009.(VI.25.) határozat: Inkluzív nevelés tanára mesterképzési szak (3 féléves) mintatantervének elfogadása SZE 808/3.61/2009.(VI.25.) határozat: Minıségfejlesztés tanára mesterképzési szak (2 féléves) mintatantervének elfogadása

SZE 809/3.62/2009.(VI.25.) határozat: Minıségfejlesztés tanára mesterképzési szak (3 féléves) mintatantervének elfogadása SZE 810/3.63/2009.(VI.25.) határozat: Multikulturális nevelés tanára mesterképzési szak (2 féléves) mintatantervének elfogadása SZE 811/3.64/2009.(VI.25.) határozat: Multikulturális nevelés tanára mesterképzési szak (3 féléves) mintatantervének elfogadása SZE 812/3.65/2009.(VI.25.) határozat: A globális vállalkozás diplomáciája szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 813/3.66/2009.(VI.25.) határozat: Autizmus specifikus szolgáltatásszervezés szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 814/3.67/2009.(VI.25.) határozat: Bőnmegelızési menedzser szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 815/3.68/2009.(VI.25.) határozat: Család- és gyermekvédelem szakos pedagógus szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 816/3.69/2009.(VI.25.) határozat: Etnikai kisebbségi közpolitikai tanácsadó szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 817/3.70/2009.(VI.25.) határozat: Európai Uniós szakfordítás (angol,német) szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 818/3.71/2009.(VI.25.) határozat: Innovációs tanácsadó szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 819/3.72/2009.(VI.25.) határozat: Interkulturális menedzsment szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása

SZE 820/3.73/2009.(VI.25.) határozat: Kisvállalkozási tanácsadó szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 821/3.74/2009.(VI.25.) határozat: Mentálhigiéniai prevenció specialista szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 822/3.75/2009.(VI.25.) határozat: Múzeumi mediáció és menedzsment szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 823/3.76/2009.(VI.25.) határozat: Néptánc- és népi kultúra szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 824/3.77/2009.(VI.25.) határozat: Oktatási vállalkozás menedzsment szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 825/3.78/2009.(VI.25.) határozat: Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 826/3.79/2009.(VI.25.) határozat: Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 827/3.80/2009.(VI.25.) határozat: Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 828/3.81/2009.(VI.25.) határozat: Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító és tolmács szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 829/3.82/2009.(VI.25.) határozat: Turizmus vállalkozás menedzsment szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 830/3.83/2009.(VI.25.) határozat: Vállalati kommunikáció a WEB 2.0 korában szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása

SZE 831/3.84/2009.(VI.25.) határozat: Videovágó-, montírozó szakirányú továbbképzési szak mintatantervének elfogadása SZE 832/3.85/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Társadalom- és állampolgári ismeretek Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett szakirányú továbbképzési szak székhelyen, telephelyen (Budapest) és székhelyen kívüli képzési helyen (Orosháza) történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a program indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze. SZE 833/3.86/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Public Relations menedzser Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett szakirányú továbbképzési szak székhelyen, telephelyen (Budapest) és székhelyen kívüli képzési helyen (Orosháza) történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a program indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze. SZE 834/3.87/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Nemzetközi Public Relations Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett szakirányú továbbképzési szak székhelyen, telephelyen (Budapest) történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a program indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze. SZE 835/3.88/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Kollégiumi szabályzat 1. számú mellékletének (Kollégiumi bentlakási szerzıdés) módosítását SZE 836/3.89/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta Kollégiumi bentlakási szerzıdés 1. számú mellékletének módosítását SZE 837/3.90/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Balatonakarattyai Alkotóés Pihenıház Házirendjének módosítását SZE 838/3.91/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Társadalom- és állampolgári ismeretek szakirányú továbbképzési szakkal módosított intézményi képzési programot. SZE 839/3.92/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Public Relations menedzser szakirányú továbbképzési szakkal módosított intézményi képzési programot.

SZE 840/3.93/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Nemzetközi Public Relations szakirányú továbbképzési szakkal módosított intézményi képzési programot. SZE 841/3.94/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Rehabilitációs szolgáltatásmenedzsment szakirányú továbbképzési szakkal módosított intézményi képzési programot. SZE 842/3.95/2009.(VI.25.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta a Rehabilitációs szolgáltatás menedzsment Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett szakirányú továbbképzési szak székhelyen, telephelyen (Budapest) és székhelyen kívüli képzési helyen (Orosháza) történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a program indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze. A 2009. november 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 843/3.2/2009. (XI.4.) határozat: A Szenátus egyhangúlag felhatalmazta a rektort, hogy az intézményi akkreditációt lefolytató MAB Látogató Bizottság részére köszönetnyilvánító levelet fogalmazzon meg SZE 844/3.3/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola 2009/2010. évi tanév II. félévének rendje SZE 845/3.4/2009. (XI.4.) határozat: A 2007/2008. évi tanévben kezdett Anglisztika alapképzési szak (Amerikanisztika szakirány) nappali képzés, levelezı képzés; Anglisztika alapképzési szak (Angol szakirány) nappali képzés, levelezı képzés; Germanisztika alapképzési szak (Német szakirány) nappali képzés, levelezı képzés; Pedagógia alapképzési szak nappali képzés, levelezı képzés mintatanterveinek módosítása

SZE 846/3.5/2009. (XI.4.) határozat: A 2008/2009. évi tanévben kezdett Anglisztika alapképzési szak, Germanisztika alapképzési szak, Pedagógia alapképzési szakok, Andragógia, Nemzetközi tanulmányok és Kommunikáció és médiatudomány minor mintatanterveinek módosítása SZE 847/3.6/2009. (XI.4.) határozat: A 2009/2010. évi tanévben kezdett Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak, Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak, Turizmus vendéglátás alapképzési szak, mintatanterveinek módosítása (a felsıfokú szakképzés felsıoktatási tanulmányokba való beszámíthatósága) SZE 848/3.7/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Online multimédiás tartalomszerkesztı szakirányú továbbképzési szakkal módosított intézményi képzési programot. SZE 849/3.8/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Online multimédiás tartalomszerkesztı szakirányú továbbképzési szak székhelyen, telephelyen és székhelyen kívüli képzési helyen történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a programok indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze. SZE 850/3.9/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Nemzetközi politikai elemzés szakirányú továbbképzési szakkal módosított intézményi képzési programot. SZE 851/3.10/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Szenátusa egyhangúlag elfogadta az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Nemzetközi politikai elemzés szakirányú továbbképzési szak székhelyen, telephelyen és székhelyen kívüli képzési helyen történı indítását. Egyben felkérte a rektort, hogy a programok indításának engedélyeztetését az Oktatási Hivatalnál kezdeményezze. SZE 852/3.11/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola szenátusi tagjainak választási eljárási szabályzatának módosítása SZE 853/3.12/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium 2009/2010. évi tanévének munkaterve SZE 854/3.13/2009. (XI.4.) határozat: A Kodolányi János Középiskola és Kollégium 2010/2011. évi tanévének beiskolázási terve

SZE 855/3.15/2009. (XI.4.) határozat: Dr. Albert Sándor magántanárrá történı kinevezése a Kodolányi János Fıiskolára SZE 856/3.16/2009. (XI.4.) határozat: Dr. habil Michalkó Gábor egyetemi tanárrá történı elıterjesztése SZE 857/3.17/2009. (XI.4.) határozat: Dr. Füreder Balázs fıiskolai docenssé történı kinevezése