2. fond GAZDASÁGI HIVATAL IRATAI doboz, 32 kötet = 13,97 ifm.

Hasonló dokumentumok
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

XXIX. 10. A Pamutfonóipari Vállalat Váci Finompamutfonó és Cérnázó gyárának iratai (1949) d) A Műszaki Osztály iratai (1949 )

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MAJD JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA iratai

XXIX. 13. A Pest Nógrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Váci Gyárának iratai. d) A MűszakiOosztály (főmérnök) iratai

4. Gazdasági Hivatal, Gazdasági- Műszaki Főigazgatóság raktári egység = 2,48 ifm

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

Szent Gellért Gimnázium

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.

233. fond: Jászberény Járási Tanács Végrehajtó Bizottság Építési, Közlekedési, Vízügyi majd Mőszaki Osztályának iratai

,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk.

21. fond: Szolnok Megyei Állami Építıipari Vállalat iratai

Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai XXIV Terjedelem

3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm.

A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület )

311. fond: A Szolnoki Járási Tanács VB Építési és Közlekedési Osztályának iratai

16. fond: Szolnok Megyei Tanács VB Egészségügyi Osztályának iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Makó IV MAKÓI (KÖZPONTI) JÁRÁS FŐSZOLGABÍRÁJÁNAK IRATAI (-1951)

V Szentendre város polgármesterének iratai /-1953/

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 7. napján tartandó testületi ülésére

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Kaposvári Magyar Állami Somssich Pál Gimnázium iratai

VIII , é. n.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye XXX. 363.

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

Kedves Egyetemi Munkatársak!

V Szentendre Város Számvevőségének iratai /-1945/

410. fond:a Jászsági Állami Gazdaság iratai

ENERGIAHATÉKONYSÁGI TIPPEK KONFERENCIA Energiatudatos építészet/felújítás egy konkrét, megvalósult példán keresztül BME MET

Tervezési szerződés / Különböző HM és MH objektumokban végzendő kivitelezési munkák végrehajtásához szükséges tervezési feladatok II.

V Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ /-1961/

Ugodi plébánia levéltára

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének július 16-i rendkívüli ülésére

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/

Előterjesztés. Biatorbágy Szily kastély területén található tornaterem felújításával összefüggő kérdésekről

Magyarország-Budapest: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2014/S

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

É01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

3. e. fond Missziói és Diakóniai Osztály iratai. Református Szeretetszolgálat iratai ,5 ifm

Közbeszerzés tárgycsoportja. Áru / szolgáltatás /építés. Szolgáltatás megrendelés

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 )

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai

A Magyar Állam tulajdonában levő ingatlanok, melyek az intézmény vagyonkezelésében vannak

Ugodi plébánia levéltára

Lakatos üzem és iroda épület bővítése felújítása

XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály ( : Munkaerő-gazdálkodási Osztály) iratai

TERVJEGYZÉK KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ

Tisztelt Elnök Asszony! módosító javaslatot

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FOGYASZTÁSI ADÓHIVATALÁNAK IRATAI ( 1946)

MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS ALAPJÁN MEGKÖTÖTT SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ADATOK KBT (4) BEKEZDÉS SZERINTI KÖZZÉTEL. Szerződés értéke (bruttó) (Ft)

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Fax:

IPARTANSZÉK SZAKIRÁNYVÁLASZTÁS Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve

doboz 101 db = 12,12 ifm irat doboz/kötet 1 db = 0,12 ifm (0,09 ifm kötet) kötet 43 db = 0,60 ifm Összesen: 145 db = 12,12 ifm irat 0,81 ifm kötet

IPARTANSZÉK SZAKIRÁNYVÁLASZTÁS Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető

A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései ( )

100 éves a Baja Városi Sporttelep

Generál kivitelezés - Zen Kereskedelmi és Építőipari Kft. Belsőépítészeti tervezés, lakásfelújítás Generál és szakmánkénti kivitelezés

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)

E_00. HRSZ: 270 telekingatlan területe: 1795m 2 Beépített alapterület: 308,21m 2 (meglévő épületekkel )

Város Polgármestere. Előterjesztés. Önkormányzati Ingatlanigényekről és funkciókról

19. fond. Filadelfia Diakonissza Egylet iratai. I. Szervezeti iratok. II. Ügyintézési iratok: 17 ifm

Tapolcai Plébánia Levéltára

Fókuszban. a nemzetköziség. Damjanich utcai foépület felújítás > nyitóprojekt

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u

XXIII. 214a. Keszthelyi Járási Tanács V. B. Építési és Közlekedési Csoport II. iratai

V. 94. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek. Vác Város Árvaszékének iratai (1871 ) ( 1951) b) Iratok

RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKHELYE ÉS A BIATORBÁGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA TELEPHELYE MÓDOSÍTOTT VÁZLATTERVI DOKUMENTÁCIÓJA

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

Tervezési szerződés / Különböző HM és MH objektumokban végzendő kivitelezési munkák végrehajtásához szükséges tervezési feladatok II.

A tételsor a 29/2016 (VIII.26.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

37. fond Baldácsy Protestáns Alapítvány iratai. I. Jegyzőkönyvek, jelentések, szabályzatok. II. Birtokügyek iratai. 10 ifm

VIII Hunyadi János Általános iskola, Nagykanizsa iratai

V Tököl nagyközség iratai 1787,

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

é p í t é s z e m. h u P O R T F Ó L I Ó

IPARTANSZÉK SZAKIRÁNYVÁLASZTÁS Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület május 14. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

LUDOVIKA EGYETEMI CAMPUS MEGÚJULÁS ÉS HAGYOMÁNY

Somogy Megyei Levéltár. Siófoki mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye XXX. 377.

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Munkaügyi Központ iratai XXIV.522. Terjedelem. 18 kisdoboz. Iratok: 2,25 ifm Összesen:

Célszerű tervtartalmak szakáganként tervezési fázis szerinti bontásban

KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3.

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

2368 FŐVÁROSI KÖZLÖNY december 13.

BEIRATKOZÁSI NAPLÓ a könyvtárak olvasói nyilvántartásához a 20.. évre

XXIII. 214b. Keszthelyi Járási Tanács V. B. Tervdokumentációk

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK. XXIX. 13. Zalaegerszegi Ruhagyár iratai.

SZÁMALK Központ Budapest, XI. Mérnök u. 39.

Bevásárlóközp. HOMLOKZAT ALAPRAJZ B-B METSZET A-A METSZET B B A A IMPERIAL CENTER NYOMÁN

F E L M É R É S I T E R V

TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ

Átírás:

2. fond GAZDASÁGI HIVATAL IRATAI 1925-2007 109 doboz, 32 kötet = 13,97 ifm. A főiskola gazdasági ügyeit a Titkári Hivatal intézte, a fennmaradt iratok szerint ezeket külön kezelték. A Gazdasági Hivatalt a negyvenes években létesítették s az élén a gazdasági igazgató állott. A fond iratanyaga az ötvenes évek elejétől tekinthető folyamatosnak. Az 1945 előtti időszakból a pénztárnaplókon, leltárkönyveken és tervrajzokon kívül az 1939 és 1943 közötti évekből ügyiratok is fennmaradtak. Az iratokat évenként rendeztük, kutatásuk egyenkénti átnézéssel lehetséges. Ez alól csak az /a állag iratainak egy része képez kivételt, itt az ötvenes évek végétől mutatókönyv segíti a kutatást. 2/a Iktatott iratok 1939-2005 31 doboz, 16 kötet = 3,93 ifm. 1. doboz 1939-1943 2. doboz 1944 (1947, 1948) 3. doboz 1948 4. doboz 1949 5. doboz 1950-1951, 1954-1956 6. doboz 1955-1959 (1958: 1-348.) 7. doboz 1960-1962 8. doboz 1963 9. doboz 1963 (1-494.) 10. doboz 1964 (1-420.) 11. doboz 1965 (4-783.) 12. doboz 1965 (1966, 1968) 13. doboz 1968 (1-610.), 1969 14. doboz 1969 (1-642.) 15. doboz 1970, 1971 16. doboz 1972 17. doboz 1973 (1-475.) 18. doboz 1974 (1-470.) 19. doboz 1975 (1-105. - vegyes, 1-155.) 1

20. doboz 1976 (10-421.) 21. doboz 1976 (1-132. - vegyes). 22. doboz 1977 (1-106. - vegyes). 23. doboz MTF iratok 1976-1977, vegyes 24. doboz 1978 (1-131. - vegyes) 25. doboz MTF iratok (kazánház költségvetések 1979-80, levelek 1977-82, vegyes 1979-82) 26. doboz 1994, 1995 27. doboz 1995 (301-867 Műszaki Oszt.) 28. doboz 1996 (1-340 Műszaki Oszt.) 29. doboz 1997-1998 (Műszaki Oszt.) 30. doboz 1991-1998 (Műszaki Oszt.) körlevelek, vegyes 31. doboz Műszaki Oszt., tanszéki igények 2004, statisztikák 2004-2005 Iktatókönyvek Mutatókönyvek 1. kötet 1952. l. kötet 1957. 2. kötet 1953. 2. kötet 1958. 3. kötet 1954. 3. kötet 1959. 4. kötet 1964. 4. kötet 1960. 5. kötet 1965-1966. 5. kötet 1961. 6. kötet 1967. 6. kötet 1962. 7. kötet 1969. 7. kötet 1963. 8. kötet 1973-1974. (mutatóval!) 8. kötet 1964. 2/b Tervrajzok 1928-1989 71 doboz = 8,52 ifm. 1. doboz Épületrajzok 1928-1959 2. doboz Épületrajzok 1950-1953, 1962 3. doboz Épület-átalakítások, bontások 1955-1963 4. doboz Játékcsarnok 1952-1955, ffi. kollégium, étterem 5. doboz Játékcsarnok 1962-1967 6. doboz Játékcsarnok 1968 7. doboz Játékcsarnok 1968 8. doboz Játékcsarnok 1971 I-II. kötet 2

9. doboz Játékcsarnok bővítés 1971 (építészeti és statikai szaktervek) 10. doboz Játékcsarnok 1973 I-II. kötet 11. doboz Játékcsarnok 1973 III-V. kötet 12. doboz Játékcsarnok 1976 13. doboz Játékcsarnok 1976-1988 14. doboz Uszoda 1962-1967 15. doboz Uszoda (levelezés 1962-1967, felújítás 1965, 1971) 16. doboz Uszoda 1963-1965 17. doboz Uszoda és tornacsarnok 1963-1964 18. doboz Uszoda 1971-1980 19. doboz Uszoda + E-terem, gépészet 1981 20. doboz Uszoda (építész, statikus tervek) 1981 21. doboz Uszoda 1982-1985, év nélkül 22. doboz Tornacsarnok 1968-1969 23. doboz Tornacsarnok 1966-1971 24. doboz Tornacsarnok (ajánlati terv) 1975 25. doboz Főépület (alaprajzok, fűtés, kazánház) 1962-1967 26. doboz Főépület (könyvtár, pedagógiai stúdió, beépített szekrények) 1967-1973 27. doboz Főépület (tetőtér, lépcsőház, padlás) 1967-1971 28. doboz Főépület (tetőtér) 1967-1974, 29. doboz Főépület (vill. berend. felújítás 1973, rotaüzem 1973, telefonhál. felújítás 1974) 30. doboz Csörsz utcai pálya 1951-1966 31. doboz Csörsz utcai pálya 1966-1968 32. doboz Csörsz utcai pálya 1968, 1975, 1977 33. doboz Csörsz utcai pálya 1977 34. doboz Csörsz utcai pálya 1978 35. doboz Trafóház 1966-1971 36. doboz Trafóház 1968 37. doboz Trafóház 1968 (1960-1969) 38. doboz Férfikollégium 1951-1953 39. doboz Férfikollégium 1952 40. doboz Férfikollégium 1962-1967 41. doboz Férfikollégium 1966-1969 42. doboz Férfikollégium 1967 3

43. doboz Női kollégium 1942-1968 44. doboz Kiss János altábornagy utca 1950-1966 45. doboz Kazánház 1967-1972 46. doboz Kazánház, hőellátás 1975-1978 47. doboz Konyha, étterem, Kiss J. altbgy. u. 12-es szám 1949-1970 48. doboz Tetőtéri felújítások, beruházások 1970-1980 49. doboz Atlétikai csarnok és aula (építési eng. terv 1973, gépészeti terv 1974) 50. doboz Atlétikai csarnok és aula (építési kivitelezési terv I. 1974) 51. doboz Atlétikai csarnok és aula (építési kivitelezési terv I. 1974) 52. doboz Atlétikai csarnok és aula (építési kivitelezési terv II. 1974) 53. doboz Atlétikai csarnok és aula (átadási tervdokumentáció I. 1974) 54. doboz Atlétikai csarnok és aula (átadási tervdokumentáció I. 1974) 55. doboz Atlétikai csarnok és aula (átadási tervdokumentáció II. 1974) 56. doboz Atlétikai csarnok és aula (költségvetés I. ütem 1975, szellőző-berendezés engedélyezési tervdokumentáció III. 1975) 57. doboz Atlétikai csarnok és aula (belsőépítészeti kivitelezési tervdokumentáció 1975, módosított építési engedélyezési terv 1977) 58. doboz Kutatóintézet 1972-1973 59. doboz Távlati fejlesztési irányelvek 1968 Távlati fejlesztési tervek év nélkül 60. doboz Távlati fejlesztési tervek é. n. 61. doboz Közműberuházási program 1969-1970 62. doboz TF rekonstrukció 1969-1970 63. doboz TF rekonstrukció 1973-1974 64. doboz TF rekonstrukció 1977 65. doboz TF rekonstrukció 1977-1982 66. doboz Barakk épület 1973; öltöző kialakítás A és B kiviteli terv 1973; beépített mosdószekrény 1974; laboratóriumi épület gépészeti tervei 1974; fémszerkezetű tornatermek, edzőcsarnokok tanulmányterv 1975; kiszolgáló épület 1984 67. doboz Talajmechanikai szakvélemény 1969; országos sportlétesítmények tornatermek 1975; futópálya 1979 68. doboz Portaépület 1980; Győri út 13. vízbekötés 1989; vegyes 69. doboz Budapesti Nagy Sportcsarnok 1977 70. doboz Építési naplók 1977-1979 71. doboz Építési naplók 1970-1981 4

2/c KK-munkák 1977 1 doboz = 0,12 ifm. 1. doboz 1977 2/d Vegyes pénzügyi és gazdasági nyilvántartások 1925-1952 1 doboz, 16 kötet = 0,80 ifm. 1. kötet Rovatos pénztárnapló 1925-1932 2. kötet Rovatos pénztárnapló 1944-1947 3. kötet Rovatos pénztárnapló 1947-1949 4. kötet Rovatos pénztárnapló 1949-1950 5. kötet Rovatos pénztárnapló 1950-1951 6. kötet Rovatos pénztárnapló 1952 7. kötet Házipénztári napló 1952 8. doboz Anyagszámadás 1938-1941 9. kötet Anyagszámadás 1945-1947 10. kötet Anyagszámadás 1947-1951 11. kötet Anyagszámadás 1951-1952 12. kötet Könyvtári szakleltár 1939-1947 13. kötet Leltári kiadási napló 1942-1950 14. kötet Bevételek 1942-1952 15. kötet Szerelvények 1945-1951 16. kötet Szakleltár 1945-1952 17. kötet Alkalmazottak személyi számfejtőkönyve 1938-1945 2/e Műszaki Osztály főmérnöki iratok 1996-2007 5 doboz = 0,60 ifm. 1. doboz Iktatott iratok 2003 2. doboz Iktatott iratok 2004 3. doboz Iktatott iratok 2004-2005, 2007 4. doboz Vegyes iratok 2004-2007 5. doboz Iktatókönyv 1997-1998, vegyes 1996-1997 5