A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító: 030741 iskolai munkaterve a 2016/ 2017-es tanévben
1. Bevezetés A 2015/2016-os tanév bővelkedett az iskolánkat érintő változásokban. Iskolánkat önállóan működő és gazdálkodó intézmény, de 2015. 09. 01.- től, gazdasági irodánk összevonásra került a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégiummal. Erről egy háromoldalú megegyezés született a múl tanév elején. Most ennek a felülvizsgálata zajlik, pici változtatásokkal újra kell kötnünk. Kiemelt feladat lesz ez évben is intézményünk számára a működési bevételek növelése, melyből az iskola munkaközösségei is részt vállaltak. Fontos tanulóink megfelelő képzéséhez a tantestület bővítése, szakmai és idegen nyelvi tantárgyakat oktató kollégákkal, valamint a külső gyakorlati helyek számának növelése, mivel a régiek közül többen a szakmai minősítésen nem feleltek meg. Szeptemberben új gyakorlati helyeken dolgoznak technikus tanulóink, valamint szakközépiskolásaink számára is bővült a minősített gyakorlati helyek száma. A pedagógus életpálya-modell bevezetése jelentősen megváltoztatja a tantestület munkahelyi feladatait is. Még a megnövekedett illetmény ellenére sem könnyű rátermett fiatal kollégákat találni, mivel a sok megoldásra váró feladathoz a módszertani megújulás és a modern technika ismerete is elengedhetetlen. Iskolánk évek óta sikeresen felel meg a kihívásoknak. Beiskolázási eredményeink jónak mondhatók. Az idei tanévben öt új típusú szakközépiskolai osztály indítására nyílt lehetőség. A keresett dísznövénykertész és virágkötő szakmáinkat ismét el tudtuk indítani, teljes osztálylétszámmal. Örvendetesen emelkedett a szakgimnáziumi képzésben részt vevők száma, ez lehetőséget adott ebben a tanévben is két osztály indítására. A felnőttképzés megnövekedett óraszámai sajnos bizonytalanná teszik OKJ-s tanfolyamaink megvalósítását, ezért kiegészítésül ismeretterjesztő tanfolyamok szervezését tervezzük. Sikeresnek bizonyult a Nyílt nap program, ami az iskolai munkába és életbe engedett betekintést, segítve az általános iskolások pályaválasztását. Az ezt követő szülői tájékoztató alkalmával megtellett a tornaterem érdeklődővel. Iskolánk erőssége a szakmai tudás mellett, az összetartó alkalmazotti közösség, és az odafigyelő nevelés. Az oktatási tevékenységet egyre nagyobb mértékben ki kell egészítenünk neveléssel is, ebben, az immár hivatalosan is az intézményhez tartozó kollégiumban végzett munka is fontos szerepet kap. Felkészült kollégiumi nevelő kollégáink egyéni tanulási nehézségek leküzdésében is segítenek diákjainknak.
2. A tanév legfontosabb feladatainak ütemezése 2.1. Kiemelt feladatok a 2016/2017-os tanévre Közreműködés a FM agráriskola-hálózat működtetésében Az intézmény tanügyi dokumentumainak átdolgozása az alapító okirat kibővítése miatt (Kollégiumi Pedagógiai Program, SZMSZ, gyakornoki szabályzat) áttekintése Az OKJ jegyzék alapján a képzési szerkezet áttekintése, a beiskolázási munka keretében az új szakmák népszerűsítése, a tanulói létszám emelése (nyílt nap, nyílt hét, pályaválasztási kiállítás, NAK áltak szervezett rendezvényeken való részvétel) Új képzési formák bevezetésének felülvizsgálata (érettségit adó felnőttoktatás, speciális szakképzés) Gyakorlati helyek folyamatos bővítése, helyi tanműhelyeink fejlesztése. Egyre növekvő számú SNI tanulók fejlesztési tervének kidolgozása. Adminisztrációs fegyelem javítása (tanügyi dokumentumok, munkaidő-nyilvántartás) Pályázatok fokozott figyelemmel kísérése (felelős kijelölése) Az iskolai honlap folyamatos aktualizálása, a különös közzétételi lista hozzáférhetővé tétele A belső információáramlás javítása Folyamatos kapcsolattartás a helyi médiával 3. Egyéb fontos munkatervi feladat 3.1. Személyi feltételek és a feladatok A 2016/2017-os tanévet tanulóink 19 osztályban kezdik meg. Iskolánk 570 tanulót tud fogadni szakközépiskolai, szakmunkásképző és technikus osztályaiban. Kollégiumunk férőhelyeinek száma 85 fő. A szakos ellátottság teljesen biztosított. Teljes munkaidős pedagógus: 47 fő Részmunkaidős pedagógus: 0 fő Teljes munkaidős alkalmazott: 12 fő Részmunkaidős alkalmazott: 1 fő Új pedagógus kollégáink végzettség szerint: 1 fő történelem- magyar szakos és 1 fő agrár mérnöktanár szakos tanár, 1 fő a gyakorlati képzés keretében műszaki szakoktatódísznövénykertész, és 1 fő élelmiszermérnök. Felvételükre a képzési szerkezet változása, illetve tartós távollét miatt hiányzó munkatársak helyettesítése miatt került sor.
Pedagógus + nevelő és oktatató munkát közvetlenül segítő (NOKS) alkalmazottak létszáma. Munkakör megnevezése 2016.09.01 2016.09.01 engedélyezett betöltött mb.igazgató 1 1 ált. ig. helyettes 1 1 szakmai ig. helyettes 1 1 gyakorlati okt. vez. 1 1 kollégiumvezető 1 1 szakmai tanár/szakoktató 20 20 közism.tanár/koll. nevelő 19 19 gyakornok 1 1 könyvtáros-tanár 1 1 gyógypedagógus 1 1 összesen: 47 47 iskolatitkár 1 1 rendszergazda 1 0,5 laboráns 1 1 összesen: 3 2,5 oktatástechnikus 1 1 adminisztrátor 1 1 konyhai dolgozó 2 2 gondnok 1 1 portás-karbantartó 1 1 portás-kertész 1 1 tangazdasági munkás (Győr) tangazdasági munkás (Csermajor) 3 3 3 3 összesen: 13 13 engedélyezett létszám összesen 63 betöltött létszám összesen 62,5
Továbbképzés Az intézmény továbbképzési programja és beiskolázási terve elfogadásra került, finanszírozási szempontból is, egy pedagógus tanulmányi szerződéssel tanul tovább. Sallai Szilvia kolléganőnk matematika egyetemi tanulmányainak befejezéséhez nyújtunk segítséget. Az intézmény beiskolázási tervét a kollégák végzettségeinek, továbbképzéseinek felülvizsgálata után ebben a tanévben egy munkaértekezleten fogjuk felülvizsgálni. A tantestület tagjai közül látják el kollégáink vállalt feladatként, a Gyermek és ifjúságvédelmi felelősi, a DÖK segítő pedagógusi, a Tankönyvfelelősi feladatokat anyagi térítés nélkül. Megbízással, megbízási díjért ellátott feladatok: lovász (hétvégi állatgondozás) gépjármű iskola vezetője munkavédelmi megbízott foglalkozás egészségügyi szolgáltatás gondnoki készenlét Várható változások, feladatok: Nyugdíjba vonulás miatt szakmai tanárok felvétele 2.sz. melléklet: Tanári névsor
3.2. Tárgyi, gazdasági feltételek biztosítása, feladatok Nagyobb beruházást igénylő munkák, beszerzések (központilag kezelt felújításra és karbantartásra fordítandó összegből, illetve pályázati lehetőségek felhasználásával) Tangazdasági géppark felújítása A vizes blokkok felújítása az iskola és a kollégium épületében A kollégiumi berendezések cseréje A tornaterem külső felújítási munkái A konyhai szellőztető berendezés felújítása Munkaruhák beszerzése a külsős gyakorlaton részt vevő tanulók számára Kisebb beruházást igénylő munkák, beszerzések Az elméleti és gyakorlati oktatást segítő eszközök beszerzése (részletezve a munkaközösségi munkatervekben) kiemelten fontos a mindennapos testnevelés felmenő rendszerben történő bevezetése miatt a kinti sportolási lehetőségek bővítése. Fejlesztési igények, javaslatok: Csontozás, darabolás modul oktatása = élelmiszeripari műhely átalakítása Mindennapos testnevelés kinti eszközállományának fejlesztése Hátaslovak folyamatos cseréje Folyamatos karbantartási munkák biztosítása Kötelező minimális eszközlista teljesítése Bevételek növelése: Kollégiumi szobák kiadása Tanulószerződések kötése Konyha üres termeinek hasznosítása Tanfolyamok szervezése Kertész és a lovas bázis, mint tanüzem termelő lehetőségei Pályázatok (szakmai és gazdasági csoportok közreműködése) 3.sz. melléklet: Munkaközösségi bevételi tervek 3.3. Szakmai, pedagógiai feladatok 3.3.1 Oktatási, képzési feladatok Kompetencia alapú oktatás széleskörű alkalmazása, Kompetenciamérés eredményeinek szinten tartása Az általános és a szakmai műveltség állandó fejlesztése, a könyvtár és az informatika tanterem adta lehetőségek kihasználásával Versenyekre való precíz felkészítés (országos, megyei, szaktárgyi és szakmai)
Tehetséggondozás (szakkörök) indítása, népszerűsítése Az érettségire felkészítő foglalkozások tartása a kötelező tantárgyakból Felzárkóztató foglalkozások megszervezése magyar és matematika tantárgyakból, elsősorban a 9.-10- évfolyamosok számára A lemorzsolódások, és a bukások számának csökkentése Belső versenyek szervezése, rendezése, a versenyrutin javítása (közismereti tantárgyak) A tanulók hatékony bevonása az órai munkába, több önálló munkavégzés és a tanulói aktivitás növelése; Az iskola hagyományos rendezvényeinek színvonalas megtartása A projekt-nap megszervezése 3.3.2. Nevelési feladatok A tanulók motivációs szintjének emelése Neveltségi szint emelése, a nevelési feladatok kiemelt kezelése Személyiség és közösségfejlesztés Közösségépítés (közös programok, osztályszintű és kollégiumi programok szervezése, tanulók bevonása a programok szervezésébe) a DÖK segítségével Viselkedés és a testkultúra szintjének emelése Felelősségtudat kialakítása tanulóinkban önmaguk és társaik iránt A Gyermekjóléti Szolgálat és a rendőrség által ajánlott előadások megtartása Környezetkultúra javítása, szükség esetén igényeik kialakítása a kulturált, egészséges környezet iránt, rongálás csökkentése Együttműködés az iskolai egészségügyi szolgálattal, pszichológussal, az éves egészségnevelési program megvalósítása Az SNI nyilvántartás folyamatos aktualizálása 3.3.3. Pedagógiai, módszertani feladatok A szakképzés megváltozott szerkezetéhez alkalmazkodó módszerek alkalmazása A differenciálás alkalmazása a képzési folyamatban Esélyegyenlőség megteremtése Új pedagógiai módszerek megismerése és alkalmazása (egyéni, csoportmunkák előtérbe helyezése, a tanulók saját teljesítményhez mért értékelése) 3.3.4. Célkitűzések Intézményi önértékelés aktualizálása Öko-iskolai cím megőrzése
Testvériskolai kapcsolatok létesítése hazai agrár és élelmiszer szakképző iskolákkal Egységes pedagógiai követelmények, szemlélet megvalósítása A Pedagógiai Programban megfogalmazott elvek betartása A NAT fejlesztési feladatainak, követelményeinek bevezetése A tanmenetek, tanórák tervezése során a NAT, és a kerettantervek előírásainak figyelembe vétele Új gyakorlati képzőhelyek felkutatása, együttműködés az Agrárkamarával A tanév tervezett programjának megvalósítása Továbbképzési terv aktuális részének megvalósítása, beiskolázás Munkafegyelem erősítése A személyre szabott feladatok pontos, magas színvonalú elvégzése, személyes felelősségvállalás Módszertani kultúra fejlesztése Részvétel továbbképzéseken, önképzés, módszertani előadások szervezése Az iskola jó hírének erősítése 4.sz. melléklet:munkaközösségek munkatervei 3.4. Tanulmányi eredmények növelése, bukott tanulók számának csökkentése érdekében tett intézkedések A 2015/2016- os tanévben egy ún. beszámoltató rendszer keretében történt a végzős pé és húsipari feldolgozó tanulónk oktatása. A képzési forma hátrány, hogy nagyobb hangsúlyt követel az otthoni felkészülés a diákok részéről. Ennek hiánya hozzájárult az előző tanévben a bukási ráta emelkedéséhez. Ebben a tanévben szerencsére ilyen képzési forma nem indul. Áttekintettünk a főbb tantárgyakat amelyből a tanulóink nem teljesítették a tanév követelményeit. További intézkedések: korrepetáló órák szervezése matematika, magyar nyelv és irodalom, valamint idegen nyelvekből
3.5. Pályaválasztás Az intézményi szakmaszerkezetet úgy alakítjuk, hogy tanulóink vagy technikus képzésben, vagy szakmai ráépülés során iskolánkban folytassák tanulmányaikat. Jelentős számú diákunk választja a technikus képzést évről-évre. A jelenlegi lovász, pék, hentes, dísznövénykertész, virágkötő és virágkereskedő szakmáinkat szeretnénk megtartani. Az intézményünk vonzáskörzetében jónak mondhatók ezek a szakmák, valamint a szakmai érettségit adó képzésünk a vele járó szakmával nagy vonzerő. Az elmúlt tanévhez képest a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is komolyabb részt vállal a szakmák népszerűsítésében, ebben iskolánk is partner. Tárgyalások folyamatosak a beiskolázási kampány feladataival kapcsolatban. Tervünk egy érettségire készülő csoport képzésének indítása. 3.6. Gyermek és ifjúságvédelem A tanév kiemelt feladatai: veszélyeztetett, súlyos vagy kiemelten súlyos problémákkal élő gyermekek felkutatása, feltérképezése, elemzése, segítségnyújtás tanácsadás a tanulónak, szülőknek, a hátrányos és halmozottan hátrányos gyerekek bevonása az iskola által szervezett szabadidős programokba (szakkör, labdajátékok, művészeti körök, felzárkóztató és tehetséggondozó órák) igazolatlan hiányzások okának legrövidebb időn belüli kivizsgálása a szükséges intézkedések megtétele. folyamatos kapcsolattartás a gyermekjóléti szolgálattal és a problémás gyerekek szüleivel. Az okok felkutatása, segítségnyújtás. a tanulók motiválása, önértékelésük növelése, céltudatos gondolkodásra nevelése prevenciós előadások szervezése: tanulóknak, tanároknak 5.sz. melléklet: Gyermek és ifjúságvédelmi felelős munkaterve 3.7. Diákönkormányzat Feladat: olyan közös érdekeken alapuló közös és konkrét célok kijelölése, amelyek nem sértik az egyéni érdekeket, azokkal összhangban vannak kialakított, meglévő vagy hagyományokon alapuló közösségi munkálatok, közösségépítő tevékenységek fejlesztése
a régi tevékenységek mellett új hagyományok teremtése olyan tevékenységek szervezése, amelyek értékes esztétikai élményeket keltenek a közösség tagjaiban és ezzel erősödik, fejlődik maga a közösség közösség iránti felelősségérzet (felelősségtudat) kialakítása, fejlesztése a közösség érdekeit szolgáló, cselekvésre késztető tevékenységek szervezése olyan közösség kialakítása, fejlesztése, amely büszke saját közösségének sikereire, értékeli más közösségektől megkülönböztető tulajdonságait. 6.sz. melléklet: Diákönkormányzat munkaterve 3.8 Kapcsolatok építése, ápolása, egyéb aktualitás Kapcsolati rendszerünk kialakult a szakmai szervezetekkel, a gazdálkodó szervezetekkel, gyakorlati helyekkel, illetve a nem szorosan szakmai profilú szervezetekkel. A jövőben kiemelt feladatunk további gyakorlati helyek felkutatása. Ökoiskolai kapcsolatok építése: Benedek Elek Óvoda, Tatabánya Mit tehetnék Érted? Autista Otthon Alapítvány, Mindszentpuszta Reflex Környezetvédő Egyesület, 9024 Győr, Bartók Béla u. 7. Kapcsolatunk Győr várossal, Szabadhegy városrésszel továbbra is szoros, tevékenyen veszünk részt a város kulturális és sport rendezvényein. Iskolánkban megalakult és egyre aktívabban működik a Szülői Munkaközösség, az iskolai és a kollégiumi Diákönkormányzat 2013 ban pedig megalakult, és regisztrálásra került a Közalkalmazotti Tanács. Tagjai aktívan segítik az iskola működését. Terveink között szerepel szakmai testvériskolai kapcsolat kialakítása.
4. A tanév szervezési feladatai 4.1. A szorgalmi idő Az első tanítási nap: 2016. szeptember 1. (csütörtök), Az utolsó tanítási nap: 2017. június 15. (csütörtök). Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap középfokú iskolákban : 2017. május 4. A tanítási napok száma: A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban száznyolcvan, gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A szorgalmi idő első féléve 2017. január 20-ig tart. Az iskolák 2017. január 27-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. 4.2. Tanítási szünetek Az őszi szünet 2016. november 2-ától 2016. november 4-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2016. október 28. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2016. november 7. (hétfő). (2) A téli szünet 2016. december 22-től 2017. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2016. december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2017. január 3. (kedd). (3) A tavaszi szünet 2017. április 13-tól 2017. április 18-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. április 12. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2017. április 19. (szerda). A tanítási évben - a tanítási napokon felül - a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra a nappali oktatás munkarendje szerint működő gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában hat, a szakgimnáziumban hét munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról - a nevelőtestület véleményének kikérésével - az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni. Iskolánkban a tanítás nélküli munkanapok közül a szakgimnázium képzés szerint tanuló osztályoknál egyet 2016.10.15-én adunk ki, négyet az írásbeli magyar, matematika és történelem és szakmai ágazati érettségi napjára (2017.05.08-09-10-17), egyet a szakmai írásbeli vizsgák napjára (2017.05.15.), és egyet pedig tantestület szakmai kirándulására
tervezzük fordítani (2017.03.21.). A többi osztálynál a tanítás nélküli munkanapok kiadása az előzőektől annyiban tér el, hogy neki 2016.10.15-e nem tanítás nélküli nap, a többi megegyezik. 4.3. Mérések Fizikai állapot felmérése: 2017. január 9. és május 30. között. Országos kompetenciamérés (szövegértési és matematikai eszköztudás mérése): A tizedik évfolyamon 2017. május 24-én tartják az éves kompetenciamérést - ez tanítási napnak minősül, de a tesztet kitöltő diákoknak tanórákat nem szabad tartani. Szükséges adatok megküldése az OH felé: 2016. november 25. Iskolai elemzés és intézkedési terv elkészítése: 2016. június 10. 4.4. Érettségi vizsgák: A 2016/2017. tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet 1. sz. mellékletének I/1-4. pontjai szabályozzák a vizsgatárgyankénti írásbeli és szóbeli vizsganapokat. Fentiek alapján az október-novemberi vizsgaidőszak kezdete 2016. október 14. (első vizsganap), a vége pedig november 25. (utolsó vizsganap). A 2017. évi május-júniusi vizsgaidőszak kezdete május 5. (első vizsganap), a vége június 30. (középszintű szóbeli vizsgák utolsó vizsganapja). Szülői értekezleteket tartunk szeptember, október, február hónapokban. Fogadóórákat egyéni beosztás szerint heti egy órában, valamint a tanév során két délután tartunk. 7. sz. melléklet. A tanév rendje 8. sz. melléklet: Feladatellátási terv 9. sz. melléklet: Éves ellenőrzési terv
5. A mérések, ellenőrzések ütemezése 5.1. Mérések A 9. évfolyamos szakközépiskolai tanulók teljesítményének bemeneti mérése (magyar, matematika), a teljesítmények értékelése, ajánlás kiadása a fejlesztő foglalkozások igénybe vételére. Felelős: közismereti munkaközösség vezetője Határidő: 2015. szeptember A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérése Felelősek: testnevelő tanárok Határidő: 2017. január 9.- 2017. április 30. Országos mérés 10. évfolyam Felelős: osztályfőnökök, kompetenciamérésért felelős tanár igazgató Határidő: 2017. május 24-én
5.2. Ellenőrzés (szervezeti, ellenőrzési rend), ellenőrzési terv Az ellenőrzési jogköröket a Pedagógiai Program határozza meg. A vezetők ellenőrzése kiterjed az irányításuk alatt dolgozó alkalmazottak munkájára, és bejelentési kötelezettség nélkül is ellenőrizhetik azt. A tanévben az igazgató és/vagy az igazgató-helyettesek, a gyakorlati oktatás-vezető valamint a munkaközösség-vezetők legalább havonta kötelesek ellenőrizni a pedagógiai munkát és az adminisztrációs fegyelmet, és az ellenőrzést dokumentálni. Vezetői ellenőrzési területként kiemelt terület a gyakorlatok tartásának ellenőrzése, a munkaköri leírásban szereplő kötelezettségek közül, kiemelten a pontos munkakezdés, a tanítási órák, foglalkozások pontos megtartása, a határidők betartása szerepel. A tanítási órákat a tanulók életkorának megfelelő, alkalmazott pedagógiai módszerek ( szemléltetés, munkáltató ill. csoportos foglalkozás, differenciálás) megismerése szempontjából látogatjuk. A látogatásokról feljegyzés készül. A kollégium vezetője a kollégiumi kötelező és szabadidős foglalkozásokat, valamint a kollégiumi házirend betartását, és az adminisztrációt köteles ellenőrizni. A kollégiumi foglalkozásokat az alkalmazott pedagógiai módszerek megismerése szempontjából látogatjuk. A látogatásokról feljegyzés készül. Az ellenőrzést végzők félévente tapasztalataikat a nevelési értekezleten ismertetik a tantestülettel. Az ellenőrzés folyamatos. A tanulók rendszeres mérése, ellenőrzése, értékelése a szaktanárok feladata a Pedagógia Program szerint. Az osztályfőnökök a tanév során folyamatosan ellenőrzik a rend és a tisztaság megtartását az osztálytermekben és a mellékhelyiségekben, a kollégiumi nevelők a szobákban és az étkezőben. A részletes ellenőrzési terv a melléklet része. Az intézményben a délutáni foglalkozások ideje alatt ügyeletet tartanak az igazgató, az igazgatóhelyettesek és a gyakorlati oktatásvezető. A vezetői ügyelet hétfőtől-csütörtökig 16 óráig, pénteken 14 óráig tart.
6. Mellékletek 1.sz. melléklet: Tantestületi jegyzőkönyv 2.sz. melléklet: Tanári névsor 3.sz. melléklet: Munkaközösségi bevételi tervek 4.sz. melléklet:munkaközösségek munkatervei 5.sz. melléklet: Gyermek és ifjúságvédelmi felelős munkaterve 6.sz. melléklet: Diákönkormányzat munkaterve 7. sz. melléklet. A tanév rendje 8. sz. melléklet: Feladatellátási terv 9. sz. melléklet: Éves ellenőrzési terv 10.sz melléklet: Érettségi ügyeleti terv
1.sz. melléklet:tantestületi jegíyzőkönyv
2.sz. melléklet: Tanári névsor
2.sz. melléklet: Tanári névsor Ssz. TANÁRI NÉVSOR HELYETTESÍTŐ BEOSZTÁS MUNKAVISZONY MEGBÍZÁSOK 1. Bakó István tanár határozatlan idejű osztályfőnök 2. Bakos Ferenc ált.ig. helyettes határozatlan idejű osztályfőnök 3. Balassa Katalin Módné Czap Marianna tanár határozott idejű osztályfőnök 4. Balogh Szabolcs tanár határozatlan idejű 5. Bányai Sándor gyak.okt.vez. határozatlan idejű 6. Hangyálné Nagy Katalin Bognár Anita tanár határozott idejű osztályfőnök 7. Csiszár Rudolf mb.ig. határozatlan idejű 8. Dr. Csóka Jánosné tanár határozatlan idejű 9. Dombiné Pörneczi Melinda tanár határozatlan idejű 10. Domonkos Lívia tanár határozatlan idejű osztályfőnök, sportkör vez. 11. Gazdag Andrea tanár határozatlan idejű osztályfőnök 12. Gritz László tanár határozatlan idejű osztályfőnök 13. Gyurovics Edina tanár határozatlan idejű osztályfőnök 14. Győri Gabriella tanár határozatlan idejű 15. Kántorné Ruzsits Barbara Németh János tanár határozott idejű 16. Csiba- Koczka Mária Karnis Andrea tanár határozott idejű 17. Dr. Kertészné Győrffy Eszter tanár határozatlan idejű ÖKO Isk.munkaköz. vez.,osztályfőnök 18. Kovács Attiláné tanár határozatlan idejű közismereti munkaköz.vez. 19. Kovács Ildikó Tudós István tanár határozott idejű 20. Kovácsné Fazakas Zsuzsa tanár határozatlan idejű osztályfőnök 21. Lengyelné Szabó Ilona könyvtáros-tanár határozatlan idejű tankönyv felelős 22. Mihályfi Sándor szakmai. Ig. hely. határozatlan idejű 23. Molnár Mercédesz tanár határozatlan idejű 24. Molnár Gáborné tanár határozatlan idejű 25. Nagy Szilárd tanár határozatlan idejű állattenyésztési munaköz.vez.,osztályfőnök
26. Németh Tamásné tanár határozatlan idejű osztályfőnök 27. Juhász Tibor tanár határozatlan idejű élelmiszeres munkaköz.vez., 28. Sebők Réka gyógypedagógus határozatlan idejű 29. Szakál Gabriella tanár határozatlan idejű osztályfőnök 30. Szászi Zoltán tanár határozatlan idejű 31. Szűcs-Somlyó Éva Ravasz László tanár határozott idejű osztályfőnök 32. Szásziné Fekete Mária tanár határozatlan idejű osztályfőnök, szakkör vez. 33. Tóth Máté tanár határozatlan idejű osztályfőnök 34. Szűcsné Vincze Dóra tanár határozatlan idejű oszt.f.munkaköz.vez., osztályfőnök 35. Török Zita tanár határozatlan idejű kertész munkaköz.vez.,osztályfőnök 36. Zátonyi Szilárd tanár határozatlan idejű osztályfőnök, szakkör vez. DÖK munk. Segítő 37. Vígh Attila szakoktató határozatlan idejű szakkör vez. 38. Kollár Sándor gyakornok határozatlan idejű 39. Gacs Zoltán tanár határozatlan idejű 40. Farkas Gyula tanár határozott idejű 41. Kálmánné Kreszán Györgyi tanár határozott idejű 42. Gacsné Éliás Ildikó koll.vez. határozatlan idejű 43. Czupy Imréné koll.nev.tanár határozatlan idejű csoportvezető 44. Kocsisné Valiczkó Katalin koll.nev.tanár határozatlan idejű csoportvezető 45. Sallai Szilvia koll.nev.tanár határozatlan idejű csoportvezető 46. Vitéz Gábor koll.nev.tanár határozatlan idejű csoportvezető 47. Torma Tibor koll.nev.tanár határozatlan idejű
3.sz. melléklet: Munkaközösségi bevételi tervek
4.sz. melléklet:munkaközösségek munkatervei
Munkaközösségi tagok név végzettség Bányai Sándor Bognár Anita Dombiné Pörneczi Melinda Farkas Gyula Németh Tamásné Török Zita Tudós István okl. agrármérnök, növényvédő mérnök okl. agrármérnök, növényvédő szakmérnök okl.agrármérnök tanár okl. agrármérnök okl.kertészmérnök tanár,növényvédő szakmérnök okl.kertészmérnök tanár kertészmérnök tanár
Helyzetelemzés A tanévben a szakképzést dísznövénykertész illetve virákötő és virágkereskedő szakon 9.d osztályban 20 fő dísznövénykertész, 9.h..osztályban 20 fő virágkötő és virágkereskedő 11. d osztályban 16 fő,dísznövénykertész végzős 13.d végzős évfolyamban pedig 11 fő kezdte meg dísznövénykertészként. A dísznövénykertész szakmán (33 622 01 1000 00 00) belül a 20%-nyi óramennyiség (szabad sáv) szabad fölhasználásával van lehetőség még a 13. évfolyamon a virágkötészet tanulására. Az elméleti képzés szakmai és oktatói háttere biztosított, a tárgyi feltételek az alapozó gyakorlatok feltételeinek megfelelnek, az üzemi gyakorlatokon való részvételt az eddigi évek során kialakult több helyszínes gyakorlatok rendszere szerint végezzük továbbra is, hogy mindenki a megfelelő képzésben részesüljön. Üzemi gyakorlatokon az alapozó ismeretek megszerzésén kívül részt vesznek tanulóink az egy- és kétnyári dísznövények, a vágott virágok korszerű kisüzemi előállításában, a növényházi cserepesek előállítási folyamatában,és a speciális időzített termesztési technológiai folyamatok munkáiban is. A legkorszerűbb technológiákat követve végezhetik a növényházi dísznövények termesztését, és részt vehetnek a szigorú szabványoknak megfelelő áruk osztályozásában, csomagolásában egyaránt. Betekintenek a faiskolai árudák munkájába, az agrárkereskedelembe kis- és nagykereskedelmi szinten egyaránt, valamint a növényvédelmi előrejelzés és diagnosztizálás folyamatába is. A dísznövénykertész képzésben iskolánk laboratóriumában mikroszaporító gyakorlatokon sajátítják el a modul teljes gyakorlati követelményeit. Az iskolai faiskolánkban a faiskolai szaporítási módok elvégzése után lehetőség van a nevelési módok elsajátítására, gyakorlására és a folyamatos ápolási feladatok elvégzésére egyben a költségkalkulációkra is. A virágkötészeti alapozó gyakorlatokat az iskolában tartjuk, ezt kiegészítve a 11. és a 13. évfolyamos tanulók a nagykereskedésekben ismerkednek a növényfajokkal, ipari- és segédanyagokkal, a nagykereskedelemi folyamatokkal. Mindkét szak tanulóinak lehetősége van tanulmányaik alatt a traktorvezetői engedély megszerzésére is. Iskolánk parkja kellő hátteret ad a növényismereti-, az alapozó- és a parkgondozási, - fenntartási munkák gyakorlásához.
Kiemelt feladatok Törvényi változások feldolgozása, betartása Tárgyi feltételek fejlesztése eszközbeszerzés, szemléltetőanyagok bővítése A tananyagok pontos letanítása, a felzárkózási, szintre hozási és az ismétlési lehetőségek biztosítása Az önálló ismeretszerzés igényének és képességének kialakítása Új tanulási módszerek bevezetése Szakmai számítási, felismerési ismeretek bővítése Differenciált képességfejlesztés Az SZKTV-n induló tanulóink precíz felkészítése, korszerű ismeretanyagok biztosítása Szakmai kapcsolatok bővítése a termelőüzemekkel, kereskedelmi egységekkel. Szorosabb együttműködés kialakítása a szórvány gyakorlati képzőhelyekkel, az eredményes szakmai tudás megszerzése, valamint a tanulói mulasztások csökkentése érdekében Iskolai környezetünk, munkahelyünk rendjének kialakítása, fenntartása, fejlesztése - faiskolai nevelés feltételeinek kialakítása. Nevelési célok, feladatok Alakítsuk ki a tanulókban a szakmai igényességet (szakmai tudásban, szakmai nyelvben, munkavégzésben), legyenek fogékonyak az újra, tanuljanak meg tanulni, jussanak el az önálló tanulás szintjére és a megszerzett ismeretanyagot a gyakorlat során képesek legyenek megfelelően alkalmazni. Tanulóinknak alkalmassá kell válniuk a kooperatív munkavégzésre Fel kell őket készíteni a gyakorlati helyeken való kulturált beilleszkedésre, valamint az esetlegesen felmerülő szocializációs problémák kiküszöbölésére vagy megoldására Növeljük az alkalmazkodó-, kitartó- és kudarctűrő képességüket Folyamatos kapcsolattartás a szórvány gyakorlatos helyszínekkel A diákok felkészítése a Szakma Kiváló Tanulója Versenyre
Működési ütemterv Szeptember Október Nyári összefüggő gyakorlatok értékelése Tanmenetek leadása Szakmai gyakorlatok ütemezése, tanulói beosztások elkészítése Szakmai értekezlet Éves feladatok felosztása (gyakorlati helyekkel való kapcsolattartás, környezetünk rendben tartása, fenntartása, fejlesztése, felelősök üvegház, mikroszaporító labor, faiskola, tankert) Az iskola és a gyakorlati munkahelyek közti Megállapodások megkötése Munkatervben szereplő feladatok megbeszélése Szeptember 17.-én a nagycsaládosok napján veszünk részt,növényi ékszerek készítésével Szeptember29.-én a dísznövénykertészeket és virágkötőket elvisszük Budapestre,a Flora Hungária Nagybani Virágpiacra ahol megtekintik a működő virágpiacot és a mesterkötő jelöltek munkáit,ellátogatunk a Bíró Kertészetbe,majd a Dunavirág Nagykereskedést tekintjük meg. Egynyári virágágyak tisztítása, ásása Egynyári és évelő virágágyak tervezése a tankertben újrahasznosított anyagokból készült teremdíszek,szelektív hulladékgyűjtők elhelyezése a tantermeinkben Aradi Vértanúk napi dekoráció készítése Recycling-ART I kiállítás /divatbemutató/ Szakmai nap Mindenszenteki díszek készítése Szakmai versenyekre való felkészítés megkezdése Október 23.-i dekoráció készítése Növények előkészítése a teleltetésre, anyanövények szaporítási munkái November Pályaválasztási kiállítás
Nyitott kapuk napja ) / virágkötészeti kertészeti bemutatóval / December Adventi dekorációk készítése a Kamarai vásárra Végzős virágkötők szintfelmérő vizsgája - Advent - karácsony Január Adventi kirándulás Bécsbe: advent megtekintése /Rathaus/ Januári írásbeli és szóbeli szintvizsgák előkészítése Karácsonyi dekoráció és ajándékok készítése Február Szinfelmérő vizsga végzősöknek Veres Péter emlékhely koszorúzása koszorú készítése (jan. 06.) Szalagavatóra dekoráció és ajándékcsokrok készítése (jan..) Magvetés és dugványozás szaporítóanyagainak biztosítása Félév értékelése Az SZKT Versenyre nevezett tanulók kijelölése Jelentkezés a szakmai vizsgákra Március Szakmai gyakorlati vizsgák tervezése 9.o Dísznövénykertész,Virágkötő és virágkereskedő tanulók szintvizsgája Április Tavaszi ápolási munkák Dekoráció készítése a Március 15.-i ünnepi megemlékezésre Tanulmányút, Szigetszentmiklósra a Bíró kertészetbe, a Borostyán Dísznövénytermesztő Bt-hez, a Zsohár kertészetbe, és egy orchidea kertészetet látogatunk meg Az SZKT Versenyre készülő tanulók meghallgatása, kommunikációs fejlesztése Recycling Art II -kiállítás SZKTV Dísznövénykertész tanulóknak Savaria floriadae virágkötészeti verseny Szintfelmérő vizsga Húsvéti esküvő virágkötőknek Lovasok SZKTV vizsgájára díszítés Egynyári virágágyak, balkonládák, kőedények beültetése
Május Tankerti, parkgondozási munkák folyamatos végzése A Vadvirág kupa dekorációinak előkészítése és ez alkalomból virágvásár tartása. Nyári összefüggő szakmai gyakorlatok nyomtatványainak kiosztása Europass igények felmérése Ballagási dekorációk előkészítése Ballagás Nyári összefüggő szakmai gyakorlatok nyomtatványainak begyűjtése (máj. 15.) Tanulmányi kirándulás Arborétumba Pannonhalmára Szakmai írásbeli vizsga Szakmai gyakorlati vizsgák előkészítése, tanulóink és kollégáink tájékoztatása a gyakorlati feladatokról és a gyakorlatok rendjéről. Szakmai vizsgák : Dísznövénykertész, /modulos komplex/ Június Július, Augusztus Tanév értékelése, tapasztalatok levonása Szakmai gyakorlatok ellenőrzése Szakmai gyakorlatok ellenőrzése
Helyzetelemzés: A 2014-15-es tanév követelményeit jó néhány tanulónk nem teljesítette. Az augusztusi javítóvizsgára küldött diákok között sajnos sokan közismereti tárgyakból kellett, hogy bizonyítsák felkészültségüket. Szomorú tapasztalat volt, hogy többen meg sem jelenetek a javítóvizsgán; mások pedig erre a vizsgára sem készültek fel olyan szorgalommal, amely elvárható lett volna, a vizsgakövetelmények elégséges szintjét épp csak hogy elérték. Mint minden tanévben, idén is egyik fontos feladatunk az előző évi érettségi vizsga tapasztalatainak leszűrése és az idei érettségi vizsgára való sikeres felkészítés/felkészülés. Az év végi bukások számának emelkedése miatt felzárkóztató illetve érettségire felkészítő foglalkozásokat tartunk, részben órarendbe építetten. A lemaradt tanulók felzárkóztatására továbbra is törekszünk. Azon kell lennünk, hogy a hiányosságok és lemaradások, ha lassan is, de pótolhatók legyenek. Az SNI tanulók számára idén is biztosított a differenciált fejlesztés. Teljes állású gyógypedagógus foglalkozik velük egyénenként, illetve kiscsoportos formában. Az SNI diákok fejlődésének követésére a diákok negyedévenként szintfelmérőket írnak. Az oktatási feladat mellett fontos feladatunk az, hogy a tevékenységünk nevelési területen is folyamatosan erősödjék. Kiemelt nevelési feladataink: A kulturált viselkedésre és nyelvi magatartásra nevelés A szociális kompetencia fejlesztése, az alkalmazkodás és a tolerancia normáinak kialakítása, mellyel hozzásegítjük tanulóinkat a közösségbe való beilleszkedéshez, illetve ahhoz, hogy a közösségnek aktív, hasznos, a közösség működését segítő tagjaivá váljanak. A környezettudatos életre nevelés, ökocentrikus magatartás kialakítása az ökoiskola - pályázat jegyében
Kiemelt szakmai feladataink: Folyamatos módszertani megújulás részben a kompetenciafejlesztést középpontba állító oktatás, részben pedig tanulóink alacsony motiváltsága miatt. Tudomásul kell vennünk, hogy diákjaink az otthoni tanulásra nagyon kevés időt fordítanak, így különösen fontos az óráink tervezése. Tevékenység- és élményközpontúvá kell tennünk a tanítás-tanulás folyamatát, hogy az hatékony és élményszerű legyen. (Projektmódszer, kooperatív tanulási technikák alkalmazása, interaktív tábla kihasználása, rendhagyó irodalomóra, ) Differenciált oktatás: tevékenységünk során alkalmazkodnunk kell a lemaradó és a sajátos nevelésű igényű tanulókhoz. A tanév során tanórán kívüli felzárkóztató foglalkozásokon, érettségire felkészítő foglalkozásokon a gyengébb tanulók képességfejlesztését végezzük. A tehetséges tanulóinkkal is külön foglalkozunk, és versenyekre készítjük fel őket, segítjük őket pályázatok írásában. Könyvtári órák keretében az új tanulókat meg kell ismertetni az iskola könyvtárával. Továbbra is törekednünk kell arra, hogy a felsőbb évfolyamba járók is időnként megforduljanak a könyvtárban, s használják is azt. A 2016-17-es tanévben a következő rendszeres tanórán kívüli tevékenységet folytatja munkaközösségünk: sportköri foglalkozások és természetbúvár szakkör. A 10. és 11. évfolyamos szakgimnáziumi osztályok számára látogatást szervezünk a Mobilis Interaktív Kiállítási Központba. Az előző tanévekhez hasonlóan a színházlátogatások sem maradnak el, igyekszünk a kedvezményes lehetőségek felkutatására és kihasználására. Figyelemmel kísérjük a különböző pályázatokat, versenykiírásokat, s ezekre készítjük diákjainkat. Kiemelt szervezési feladatok: Az év során folyamatosan gyűjtjük a közismereti tantárgyakkal kapcsolatos eredményeket, díjakat, cikkeket, képeket, és az iskola honlapján ezeket 2 havonta közzé tesszük. Az iskolai ünnepségek szervezésében és lebonyolításában való aktív közreműködés Eseménynaptár Szeptember
A tanév indítása, a tanmenetek kidolgozása A természetbúvár szakkör vetítéses programja; alakuló túrája (gombatúra a Sokorói-dombságra) Könyvtárismereti órák 9. évfolyam Városi alapfokú bajnokság őszi fordulója: lány labdarúgás Arrabona családi nap - futóverseny Október Könyvtárhasználati órák A természetbúvár szakkör kirándulása: gumicsizmás túra (Gönyű, Erebe-szigetek) A Kitaibel-verseny országos döntőjében való részvétel A Természet Világa Diákpályázatok beadása Lázár Ervin Országos Anyanyelvi Verseny Házi helyesírási és szövegértési verseny SNI tanulók részére Az október 23-i műsor megszervezése és lebonyolítása November Természetbúvár szakkör: mikroszkópos vizsgálódások Fair play labdarúgó kupa fiú Színes forgó versmondó találkozó Móra Ferenc novellaelemző verseny Bolyai anyanyelvi csapatverseny Rendhagyó irodalomóra; vendég: Weiner Sennyei Tibor költő December Természetbúvár szakkör: Csillagászati megfigyelések Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola által szervezett német nyelvi verseny írásbeli forduló Cziráki Lajos megyei komplex képzőművészeti verseny Karácsony betlehemes népi játék Január
Kitaibel-verseny háziforduló lebonyolítása 20. Csúcsbeállító kosárlabdatorna ( kiemelt program) Természetbúvár szakkör: hótaposós-havas túra (Bakony/Gerecse/Vértes) Lépcsőgaléria válogatás a diákok munkáiból Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny Február Veres labdarúgó házibajnokság Természetbúvár szakkör: mikroszkópos vizsgálódások II. Bálint-napi megyei versmondó verseny Március Természetbúvár szakkör: kirándulás a Pilisbe Kitaibel verseny megyei forduló Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola által szervezett német nyelvi verseny szóbeli forduló Édes anyanyelvünk Országos nyelvhasználati verseny Városi alapfokú focibajnokság tavaszi fordulók Április Természetbúvár szakkör: Szalamandra-túra a Soproni-hegységbe Kitaibel biológia verseny országos döntő Diákolimpia lány- és fiú labdarúgás Diákolimpia atlétika (lány magasugrás) Költészet napi VERES versíró- és versmondó verseny Május A ballagási műsor megszervezése és lebonyolítása Természetbúvár szakkör: a Holt-Marcal madárvilágának tanulmányozása A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium által szervezett szövegértési verseny megyei fordulója Június
Természetbúvár szakkör: kétnapos expedíció A tanév végi értékelés és adminisztráció Májusig folyamatosan (időszakosan váltakozva) működő sport és szabadidős lehetőségek: Aerobic Kondicionáló edzések Kosárlabda Kézilabda Labdarúgás Később eldöntendő időpontban tervezzük az alábbi programokat: Veres tollaslabda házibajnokság Látogatás a Mobilis Interaktív Kiállítási Központba a 10. és 11. évfolyamos szakgimnáziumi osztályok számára Színházlátogatások
Munkaterv 2015-2016
Munkaközösségünk előtt ebben a tanévben a nevelési és oktatási munka mellett feladatunk lesz az új tanév változásainak feldolgozása. Kiemelt feladatok: - Törvényi változások feldolgozása - Házirend módosításának megbeszélése - Tanmenetek felosztása - Tanítási órákon kívüli foglalkozások ellenőrzése - Munkaközösségi tagok adminisztrációs munkájának figyelemmel kísérése - Tanulmányi utak, kiállítások szervezése - Gyakorlati helyek bővítése - OSZTV-n SzKTV-n indulók precíz felkészítése Előző év eredményei: Kaposvári Guba Sándor Emlékverseny: Állattenyésztési szekció: Résztvevő: Izsák Nóra 13/A, Garamvölgyi Gergely 14/A, Mészáros Enikő 14/A. OSZTV: Székesfehérvár 1.hely: Szilágyi Patrik 2.hely: Garamvölgyi Gergely 3.hely: Kalmár Petra 4. hely: Varga Kitti 5. hely: Mészáros Enikő
SZKTV: Kiskunfélegyháza 2. hely: Borbély Balázs A nyár folyamán a Lovas Nemzetős Díszszakasz csapata a következő rendezvényeken vett részt: - 06. 11. Díszőrség a Kismegyeri Csata Obelixénél+ Lovas karüsszel - 06.27.-07.01. Keresztény lovastábor - 08. 11-14. Pápai történelmi lovasjátékokon való részvétel - 08. 15. Mária mennybemenetelére tartott ünnepi szentmisén való részvétel - 08.20. Ünnepségen való részvétel a Rózsák terén - 09.01-04- Bábolna- Országos huszárminősítő Ütemterv: Szeptember - Gyakorló üzemekkel való kapcsolatfelvétel - Hetesi gyakorlatok megszervezése - Megállapodások megkötése - Gyakorlatok beindítása - Bábolnai Gazdanapok látogatásának megszervezése - Tanterv témakörei, tanmenetek elosztása - Munkaközösségi értekezlet tartása - Törvényi változások feldolgozása, házirend módosítása - A 9A-B, a12. A állattenyésztő és állategészségügyi szakközepes osztály és a 13. A osztály állattenyésztő és állategészségügyi technikus és a 14. mezőgazdasági technikus szakok tanmeneteinek kidolgozása. Felelős: Bányai Sándor, Nagy Szilárd Október - Meghívás esetén a Lovas Nemzetős Díszszakasz részvétele a Batthyányi örökmécsesnél tartott megemlékezésen - Részvétel a magyar királyi 7. honvéd huszárezred napján ( Pápa-Ganna-Nyárád ) - 4. Lovas nemzetőrök napjának megszervezése
Felelős: Vígh Attila - Felkészülés a Szakmák Napjára - Szakmai Nap megszervezése Felelős: Munkaközösség - Tanulmányi kirándulások szervezése (Pannonhalma Borászat, Kertészet, állattenyésztő telepek, stb.) Felelős : Nagy Szilárd November - Nyitott kapuk napja szakmai tájékoztatás Felelős: Mihályfi Sándor - Pályaválasztási kiállítás - Munkaközösségi értekezlet Felelős: Munkaközösség, Nagy Szilárd Január Február - Szakmai versenyekre való felkészülés folyamatos - Szintfelmérő vizsgák lebonyolítása - Mosonmagyaróvári Egyetem, Biotechnológiai állomás üzemlátogatása - Munkaközösségi értekezlet félév értékelése Március - Lovas Nemzetőr szakasz iskolai ünnepségen való részvétele - Március 15-én a Lovas Nemzetőr szakasz szereplése a városi díszszemlén Felelős: Vígh Attila Április Május - Munkaközösségi értekezlet Felelő: Munkaközösség Üzemlátogatás: - Miklósmajori tehenészet Karusszel fejőház (13. A osztály) - Nagy Lajos hentesmester vágóhídjának megtekintése (14. A osztály) - Petőházi lovarda látogatása Gyuricsek András
- Alag, Kincsem Park - Bábolnai Ménesbirtok - Magyar Árpád: Méhészet, Gyirmót - Fertő Hanság Nemzeti Park őshonos állatainak megtekintése László major (13. A osztály) - Nagybajcsi Tehenészet Június Felelős: Nagy Szilárd - Ballagási ünnepély megnyitó Felelős: Vígh Attila - Vadvirág Kupa Rendezvényszervező: Vígh Attila Szervezésben részt vesz Ravasz László, Nagy Szilárd, valamint a munkaközösség - OSZTV, SZKT versenyeken való részvétel - Guba Sándor emlékversenyen való szereplés Kaposvár - Lovász vizsga lebonyolítása Felelős: Munkaközösség - Szakmai vizsgák lebonyolítása Állattenyésztő és állategészségügyi technikus Mezőgazdasági technikus Felelős: Munkaközösség - Történelmi lovasjátékok Kismegyer (meghívás esetén) Augusztus Felelős: Vígh Attila - Pápai lovas napokon való szereplés (meghívás esetén) Felelős: Vígh Attila Rövid távú feladataink: - Gavotte gyógykezelése (gyógyszerek)
- Szeptemberi patkolás - Földterület kijelölése a mezőgazdasági technikus gyakorlatra Hosszú távú feladataink: - Karámok újrafestése - Nyergek, kantárok cseréje (3 db) - Díszegyenruhák tisztítása - Az istálló mellett szénatároló kialakítása - Istálló patika feltöltése Állattenyésztési munkaközösség tagjai: - Dombiné Pörneczi Melinda - Bányai Sándor - Bakó István - Kovácsné Fazakas Zsuzsanna - Ravasz László - Vígh Attila - Mihályfi Sándor - Nagy Szilárd - Kollár Sándor - Dr. Kertészné Györffy Eszter - Szászi Zoltán - Farkas Gyula - Gazdag Andrea Győr, 2015.09.10.
Az osztályfőnöki szerep ma A társadalomban zajló változások hatására sokféle, tartalmában, tevékenységében bővült pedagógusszerep alakult ki. A tudós tanár szerepét felváltotta az alkotó, kísérletező,
kutatópedagógus típus. Az információrobbanás következtében kialakult az oktatástechnikai szerepkör. A beszélő iskola kontaktusteremtő, a tömegkommunikáció értékközvetítő pedagógust igényel. Az átformálódás folyamatában kiemelt szerepet tölt be az osztályfőnök, aki az iskolákban a személyiséget jelenti, az osztályt, mint nevelési tényezőt, a szociális kompetenciákat alakító, formáló közösséget vezeti, segíti a tanulókat a jelen történéseinek megértésében, a helyes értékrendjük kialakításában. Az osztályfőnöki feladatkör sajátossága szemben a szaktanári funkcióval, hogy nincs előírható, részleteiben megtervezhető tananyaga; ellátása lényegesen több spontaneitást, rugalmasságot, reflektivitást igényel. Ha a pedagógus nem csupán az osztály adminisztratív ügyeinek intézője kíván lenni, tudomást kell vennie arról a világról, amelyben élünk. Az elvárások, amelyek kereszttüzében a dolgát tennie kell, sok esetben egymásnak is ellentmondanak. Senki sem veszi le a pedagógusról a felelősséget, hogy ezek között mérlegeljen, rangsoroljon, a rábízott tanulók szükségleteit, igényeit szem előtt tartva, saját személyisége hitelét megőrizve alakítsa ki működőképes nevelési programját. Az osztályfőnöki szerep nem korlátozódik az osztályfőnöki óra megtartására. Az osztályfőnöki munka ennél sokkal többet jelent. Az osztályfőnök az, aki az osztályba járó gyerekek igényeit, szüleik elképzeléseit és társadalmi elvárásokat egyaránt tapasztalja, s próbálja a gyerek személyiségfejlődésének szolgálatába állítani. Maga az osztályfőnöki óra olyan helyszín, ahol lehetséges a pedagógus és a gyerekek közvetlen találkozása, s nemcsak egy-két személy, hanem az egész osztályközösség együttes formálására, nevelésére nyílik lehetőség direkt és indirekt nevelési módszerekkel egyaránt, figyelembe véve a kompetencia alapú oktatás szempontjait. Az osztályfőnöki órák keretén belül is érvényesül a kommunikáció képesség, logikus gondolkodás, problémamegoldó képesség gyakorlása. Egy kamasznak-serdülőnek sokkal több érzelmi, intellektuális, testi, morális problémája és kérdése van, mint amennyit az ember felnőttként el tud képzelni. Támaszra, segítségre szorul, olyan emberek figyelmére, akikkel naponta találkozik, együtt van. Mind a kisebbeknek, mind a nagyobbaknak nagy szükségük van az iskolai életben a biztonságra, a rendre, az áttekinthetőségre, ezt pedig az osztályfőnök tudja közvetíteni számukra. Egy 14-18 éves gyerek azt ismeri meg a világból, amit megmutatnak neki. Annyi mindent lát, annyi mindent tapasztal, az lesz a horizontja, amit a felnőttektől kap. A felnőtt társadalom senkire át nem hárítható felelőssége, hogy ez a horizont elég tágas legyen, hogy ebben az életkorban morális, érzelmi, intellektuális értelemben egyaránt kellően felvértezze. Az osztályfőnöki tevékenység, az osztályfőnöki óra, kirándulás, tábor, múzeumlátogatás, közös munkavégzés és a többi mindmind ezt szolgálhatnák. Helyzetelemzés A 2016/2017-os tanévet 19 osztályban 408 diák kezdte meg tanulmányait az iskolánkban. hat kilencedikes osztály indult 140 fővel. A ballagó osztályok száma öt, 100 ballagó búcsúzik májusban az iskolánktól. Az átlagos osztálylétszám (408/19) 21 fő Munkaközösségi tagok
Osztály: Osztályfőnök: Osztálylétszám: 9. a Zátonyi Szilárd 24 9. b Bakó István 20 9. c Dr. Kertészné Györffy Eszter 28 9. d Bognár Anita 20 9. e Szűcsné Vincze Dóra 27 9. h Német Tamásné 21 10. a Szásziné Fekete Mária 22 10. b Gritz László 16 10. c Kovácsné Fazakas Zsuzsa 18 10. e Módné Czap Marianna 15 10. f Tóth Máté 19 11. a Gyurovics Edina 25 11. c Ravasz László 22 11. d Török Zita 16 11. e Szakál Gabriella 20 12. a Gazdag Andrea 20 13. a Bakos Ferenc 33 13. d Domonkos Lívia 22 14. a Nagy Szilárd 20 Nevelési célok, feladatok Kiemelt feladatok: A kompetencia alapú oktatás követelményeit követve az osztályfőnöki órák keretei közt is érvényesítenünk kell: a kommunikációs képesség, a logikus és problémameglátó- és megoldó gondolkodás fejlesztését. Az egészséges életmódra nevelés, a helyes életvezetés, életmód kialakításának segítése. A társadalmi, gazdasági veszélyekre felkészíteni tanulóinkat, hogy családfenntartó felnőtt emberként ne ismeretlen, kilátástalan helyzetekkel találkozzanak (munkaerőpiac, munkafegyelem, a munkavállalói jogok, pénzügyi kérdések stb.). A hátrányos helyzetű, nehéz sorsú, lelkileg sérült diákok tapintatos segítése. A másság, a kisebbség, a fogyatékkal élők elfogadtatása, a tanulók empátiakészségének fejlesztése.
A környezetvédelem, közvetlen és tágabb környezetünk rendben és tisztán tartása (szelektív hulladékgyűjtés, környezetvédelmi napok, városi rendezvények). Esztétikus, barátságos légkör kialakítása az osztálytermekben. A tanulók viselkedés- és beszédkultúrájának fejlesztése. Az osztályfőnököket érintő törvényi változások megismerése ez alapján okiratok megfelelő vezetése. A mulasztások igazolásának rendjét szigorúan és következetesen betartatni és betartani. A szülők értesítése (gyenge tanulmányi eredmény, igazolatlan mulasztás, súlyos fegyelmi vétség esetén) levélben, telefonon, személyes kapcsolatteremtés. Óralátogatás, értékelés, tapasztalatszerzés, a naplók bejegyzéseinek ellenőrzése, a nevelési munka megbeszélése. A kezdő osztályfőnökök munkájának segítése. A módszertani kultúra fejlesztése, változatosabb módszerek alkalmazása az osztályfőnöki órákon logikai, nyelvi versenyek, játékok. Projektnap megszervezése, projektmunkáinak segítése. A szalagavató színvonalas megszervezése, megrendezése a József Attila Művelődési Házban. Célunk sokoldalú, harmonikus, az európai humanista értékrendet képviselő közösségek fejlesztése különféle céltudatosan megválasztott tevékenységek szervezésével. Olyan lehetőségek teremtése, ahol a diákok és az osztályfőnök kötetlen formában dolgozzák fel a tanulókat érintő helyzeteket. Tantestületünk, iskolánk hagyományait őrizve, a közoktatás feladatait és a gyermekek érdekeit szem előtt tartva, korunk új követelményeihez igazodva kívánja felkészíteni tanítványait arra, hogy a XXI. század embereként boldoguljanak, közösségük számára értékes, egyénileg pedig eredményes életvezetésre legyenek képesek. Célunk a kultúra teljes rendszerére építve a fejlődő gyermeki személyiség szükségleteinek kielégítése és kiegészítése úgy, hogy közben biztosítani kívánjuk a diákjaink motiváltságát, komfortérzetét, fokozzuk teljesítményüket, felkeltsük érdeklődésüket. E személyiség- és képességfejlesztést úgy kell megvalósítani, hogy ezt felelősen össze kell kapcsolni a gyermeki személyiséget tiszteletben tartó és magatartáskultúráját tapintatosan alakító nevelői-pedagógusi kultúrával. Az osztályfőnöki munkaközösség visszatérő, állandó feladatai közé tartozik a diákok felkészítésének és részvételének támogatása a megyei és városi szervezésű nem szaktárgyi versenyekre. Az osztályfőnökök munkáját nagymértékben támogatja iskolánk védőnője. Előadásaival segíti mindannyiunk munkáját, ajánlott témakörei korosztályokra lebontva a következők: (Élj egészségesen! Szeretet, szerelem, szexualitás. Amit megeszel, táplálékod is legyen! Párkapcsolatok, fogamzásgátlás. AIDS, és a nemi úton terjedő betegségek. Őrizd egészséged, segítsd gyógyulásod! Rák-prevenció. A stressz életünk velejárója. Családi élet: gyermek-szülő kapcsolata. Elsősegélynyújtás. Élj szer-telenül! Még egyszer, a párkapcsolatról. Egészséges gyermeket szeretnék.)