A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja pályázatot hirdet LIKE A BOSS címmel

Hasonló dokumentumok
PénzSztár Verseny 2015

A Dr. prof. Jordán Gyula Emlékverseny

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az SZTE minden hallgatója számára Kulturális kezdeményezések a Szegedi

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.

Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!

Pályázatok diákoknak

Versenykiírás. Egymillió Forint Összdíjazású Logisztikai Csapatbajnokság a jövő logisztikusainak

Kisbolygó-látogatások

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST FODRÁSZVERSENYEN!

TakkART KösszMűvészeti pályázat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház április között 9. alkalommal rendezi meg az Újpesti Diáknapokat.

Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

- hozzájárulnak a bor és pezsgő készítés széles körben való megismertetéséhez

SZAKMÁRA FEL! VI. MESTERSÉG- ÉS SZAKMAISMERETI VETÉLKEDŐ

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

ŰRTURIZMUS CIVILEK A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

XI. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA (2016) ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint

KIÍRÁS

VI. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA (2010) ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

JÁTÉK ÉS SPORT A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

a Magyar Honvédség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatásával.

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA LOGÓ- ÉS ARCULATPÁLYÁZAT

A környezet nagykövetei

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

A ÉV TŰZOLTÓ- CSAPATÁT! Jelentkezz most!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home

Egy hét a kedvencemmel

FILOLÓGIA ÉS IRODALOM

Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia 2018 ősz

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE

EGY NAP MŰHOLDAK NÉLKÜL. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett. vagyonvédelem a évben tárgyú. Ajánlattételi felhívás és dokumentáció

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójában való részvételre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

Mesterecset Pályázat játékszabályzata

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

színesliget Színezd ki a Ligetet!

Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2018 tavasz

Think BIG! DATA Contest

Szakdolgozati formai követelmények

FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

TAKARÍTÁS A VILÁGŰRBEN. A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

VII. Szerepjáték és Kultúra. ELTE TTK Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai tanszék Orihalkon Alapítvány

1956 Magyarország címmel

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az InfoPark Alapítvány és az ELTE Origó Nyelvi Centrum pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói részére

ÜZLETI TERV ÍRÓ VERSENY, 2014

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata kertet működtető közösségek részére az Agrár Marketing Centrum támogatásával

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST 2019 FODRÁSZVERSENYEN!

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

Nyitott szemmel Szigethalmon

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!

ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

Pályázati lehetőségek. nevelési-oktatási intézmények részére január 15.

Itthon otthon vagy! Országos honismereti és földrajzverseny


VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság.

ELTE INNOVATÍV HALLGATÓI ÖTLETPÁLYÁZAT 2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Ember az űrben - Gagarin öröksége

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS tanévre

Szakdolgozat tájékoztató

A KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. NOVELLAPÁLYÁZATA

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

Valamennyi oktatónak, TDK felelősnek, hallgatónak Helyben. Kedves Kolleginák, Kollégák, TDK Felelősök, TDK-zó Hallgatók!

A GONDOLATOK ÉRTÉKE. az Irodalmi Rádió folyamatos pénzjutalmazású pályázata 2009.

Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

Akkor itt a lehetőség, hogy megmutassátok, mi mindenre vagytok képesek együtt, ha igazán akarjátok!

Pakk Csomagolásdizájn-verseny 2011

ARANY ECSET Pályázati szabályzat. 2016, Budapest

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, november 28.

EFOP VEKOP-17

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája

MeseTÁRca videó pályázat. Pályázati kiírás és szabályzat. Pénziránytű-BankVelem Program

Ki miben mindentudós? - hivatalos versenyszabályzat -

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Fejlődéslélektan II. gyakorlat 2016/2017. őszi félév. Molnár Anett

Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD!

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára

Átírás:

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja pályázatot hirdet LIKE A BOSS címmel Ki a jó vezető? Miért éppen ő? Ismerkedj meg vele minél jobban! Képzeld magad a helyébe! Te milyen vezető lennél? Kérj tanácsot! Készítsetek interjút, illusztráljátok a csapat fényképével, pályázzatok és nyerjetek! A fődíj szabadulószoba élményprogramban való részvétel.

A pályázat feltételei: A pályázatra való nevezés ingyenes. A nevezés regisztráció útján történik. Az egyes csapatoknak a bvukov@mcc.hu e-mail címre kell üzenetet küldeniük LIKE A BOSS regisztráció tárgy megjelöléssel, amelyben megnevezik a csapatot, és megjelölik a csapattagok nevét. A pályázatra azok a csapatok jelentkezhetnek, akik részt vettek a PénzSztár verseny online előselejtezőjén, de nem jutottak tovább a megyei selejtezőbe. Egyéni nevezésre nincs lehetőség. A beadandó szöveg műfaja interjú, amelyben a következő területeket kell érinteni: döntés és felelősség, szakmai tudás szerepe, a vezetővé válás útja, vezetői feladatok, önismeret, problémamegoldás, az interjúkészítők saját karrierére vonatkozó tanácskérés. Az interjú elkészítésének személyes találkozáson kell alapulnia. Az interjúalany nem lehet fiktív, csak létező személy. A pályázó csapatnak az interjú megírásán túl készítenie kell egy kreatív közös fényképet is, amely dramaturgiájában illeszkedik a versenykiíráshoz. A csoportképen lehetőség szerint szerepeljen az interjúalany is. A fénykép legyen kreatív, esetleg humoros. Egy csapat egy interjúval nevezhet.

Formai követelmények: Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, maximum 3 oldal terjedelem (képpel együtt), 1,5-es sorköz, sorkizárt, pdf formátum. A közös fénykép legyen az interjú illusztrációja. Beadás módja: elektronikusan a bvukov@mcc.hu e-mail címre Asztalos-Vukov Barbara részére. A pályázat leadásának határideje: 2016. november 27. A határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni. A pályázat értékelésének szempontjai: A beérkező pályázatokat 3 tagú zsűri bírálja el az alábbi értékelési szempontsor mentén: Formai követelményeknek való megfelelés Nyelvhelyesség, helyesírás Strukturáltság, logikusság Illeszkedés a pályázati feltételekhez, a műfajhoz Kreativitás a közös fénykép elkészítésénél A pályázat lépései 1. Olvassátok el a pályázat részletes leírását és feltételeit! 2. Készítsétek el az interjút és a fényképet! 3. Küldjétek el az alábbi e-mail címre: bvukov@mcc.hu! Az e-mailben kérjük feltüntetni a beküldő adatait (név, telefonos elérhetőség), a csapat és a csapattagok nevét és a tárgyat: Like a boss játék

A zsűri tagjai: Stumpf András, a Mandiner újságírója Molnár Bálint, az MCC Média/Kommunikáció szakirányának vezetője Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója A pályázat elbírálása, jutalmak: A legjobb három pályamunka elkészítőit az alábbi jutalmakkal díjazzuk: 1. hely: szabadulószoba élményprogram és MCC ajándékcsomag 2. hely: MCC ajándékcsomag 3. hely: MCC ajándékcsomag A pályázat fontos dátumai: Pályázat kiírásának időpontja: 2016. november 9. Pályázat leadásának határideje: 2016. november 27. 20:00 óra Eredményhirdetés időpontja: 2016. november 30. A pályázat nyerteseit e-mailben értesítjük.

Segítség az interjúkészítéshez: 1. Készüljetek fel az interjúalany munkásságából és az adott témából! Ha közismert emberről van szó, olvassátok el a róla szóló cikkeket, vele készült korábbi interjúkat! 2. Alaposan gondoljátok át a kérdéseket, készítsetek forgatókönyvet a beszélgetéshez, hogy a helyszínen már világos, egyértelmű kérdéseket tudjatok feltenni! Legyen egy logika ív, ami mentén majd haladhattok! 3. Mutatkozzatok be az alanynak! Mondjátok el, hogy mi célból készítitek az interjút! Jelezzétek előre, hogy milyen témáról lesz szó! Esetleg már előre elküldhetitek a kérdéseiteket, hogy jobban fel tudjon készülni a beszélgetésre! 4. Javasoljuk, hogy a beszélgetést diktafonra rögzítsétek! Előtte mindenképp kérjétek az interjúalany (szóbeli) beleegyező nyilatkozatát! Fontos, hogy a felvétel készítése előtt ellenőrizzétek az elemek vagy az akkumulátor állapotát, nehogy cserben hagyjon a készülék munka közben! A hangrögzítés mellett jegyzeteljetek is! 5. Írjátok át a hanganyagot szöveggé! Az interjúalany tartalmi mondandóját pontosan, stílusát pedig hűen adjátok vissza a hanganyag átírása során a véglegesített írásban. 6. Adjatok címet az írásotoknak, és lássátok el lead-del! (Lead: Az adott szöveg legfontosabb részeit egyfajta bevezetésként kiemeli, röviden összefoglalja, kvázi ráveszi az olvasót a teljes anyag elolvasására.) 7. A kész szöveget küldjétek el az alanynak jóváhagyás céljából!

Sok sikert és kellemes szórakozást kívánunk az interjú elkészítéséhez! Az MCC Középiskolás Programjáról itt olvashatsz. Az MCC további versenyeiről az alábbi linkeken találsz információt: OKPV Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny BONUS INTRA Országos Történelemverseny MCC DEBATE, a Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló vitaversenye