A mködés közös szabályai



Hasonló dokumentumok
132/2007. (III. 29.) Kgy. sz. határozat

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl

9. számú melléklet ELLENRZÉSI NYOMVONAL

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola

Ü G Y R E N D SZÁMVITELI OSZTÁLY

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

/ egységes szerkezetben/

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Derkovits Gyula Általános Iskola

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól. A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményének meghatározása:

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: ,

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Monostorpályi Község Önkormányzatának

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Előterjesztés a Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére


Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között

Gubody Ferenc Szakképző Iskola. OM azonosító:

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

ELLENŐRZÉSI NYOMVONALAK. A tervezésre vonatkozó ellenőrzési pontok és feladatok ellenőrzési nyomvonala

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének december 16-i ülésér l készült jegyz könyvéb l

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

1. A vállalkozási tevékenység

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

Esztergom Város Polgármestere

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Pápa Város Önkormányzata Képviseltestületének 12/2005. (V.13.) rendelete az önkormányzati biztos kirendelésérl

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok. A zárlati és egyeztetési feladatokról általában

TÁRGY: A Szálkai Óvoda szervezeti és működési szabályzata

Munkamegosztási megállapodás intézményi gazdasági feladatok ellátására

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Az intézmény analitikus nyilvántartási rendszerének sajátosságai

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A Balatonfőkajár Község Önkormányzat és a Balatonfőkajár Roma Nemzetiségi Önkormányzat között

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

Óvodai SZMSZ 2. oldal A szervezeti és működési szabályzat készítésének jogszabályi alapja

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Átírás:

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT A mködés közös szabályai Oladi Általános Mveldési Központ Szombathely, Simon István u 2-6. OM azonosító: 200897

TARTALOMJEGYZÉK A MKÖDÉS KÖZÖS SZABÁLYAI...1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 ALAPÍTÓ OKIRAT KELTE, SZÁMA...4 INTÉZMÉNYEGYSÉGEK ÉS TELEPHELYEK...4 AZ INTÉZMÉNY BÉLYEGZI...5 ALAPTEVÉKENYSÉG, KIEGÉSZÍT TEVÉKENYSÉG, EZEK FORRÁSAI ÉS AZ EZEKET MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK.5 Az ÁMK feladatai, szakfeladatok...6 A feladatellátás forrásai...8 Fontosabb jogszabályok...8 AZ INTÉZMÉNYEGYSÉGEK FELADATAI...10 Általános iskola...10 Szakképz iskola...10 Mveldési Központ és Könyvtár Savaria Ifjúsági Centrum...11 FELADATMUTATÓK MEGNEVEZÉSE ÉS KÖRE...11 SZÁMLASZÁM ÉS ÁFA ALANYISÁG...12 KÖLTSÉGVETÉS TERVEZÉSÉVEL ÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELÍRÁSOK, FELTÉTELEK...12 A GAZDASÁGI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE, FELADATÁNAK MEGHATÁROZÁSA...13 SZAKÁGAZATI BESOROLÁS...19 KINCSTÁRI KÖRHÖZ VALÓ TARTOZÁS, KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS, UTALVÁNYOZÁS, ELLENJEGYZÉS, ÉRVÉNYESÍTÉS (HATÁSKÖRÖK)...19 A KIADMÁNYOZÁSI (ALÁÍRÁSI) JOGKÖR GYAKORLÁSA...20 AZ ÁMK SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE...22 A MKÖDÉS RENDJE, NYITVA TARTÁS, A VEZETK BENNTARTÓZKODÁSA AZ INTÉZMÉNYBEN...23 A SZAKMAI MUNKA BELS ELLENRZÉSÉNEK RENDJE...23 A BELÉPÉS ÉS BENNTARTÓZKODÁS RENDJE...23 AZ INTÉZMÉNYEGYSÉGEK EGYÜTTMKÖDÉSÉNEK SZABÁLYAI, A VEZETK ÉS A SZERVEZETI EGYSÉGEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁS RENDJE ÉS FORMÁJA...23 A VEZETK KÖZÖTTI FELADATMEGOSZTÁS. AZ ÁMK VEZETÉSE ÉS A VEZETK FBB FELADATAI...24 A vezetés közös szabályai...24 Az igazgató...24 Gazdasági vezet...26 Intézményegység-vezetk...27 A HELYETTESÍTÉS RENDJE...28 AZ ÁMK MUNKÁJÁT SEGÍT TESTÜLETEK, SZERVEZETEK, KÖZÖSSÉGEK...28 Igazgatótanács...29 Vezeti értekezlet...30 Szakmai csoportok...30 Szakalkalmazotti értekezlet...31 Összalkalmazotti értekezlet...32 AZ ÁMK KAPCSOLATAI...32 Az ÁMK vezetése és a szüli szervezetek...32 Dolgozói érdekképviseleti szervezetek...32 Szakmai szervezetek...33 Diákönkormányzat...33 Nyilatkozat a tömegtájékoztató szervek részére...33 Kapcsolat a gyermekjóléti szolgálattal. Az iskola-egészségügyi ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóval való kapcsolattartás...33 AZ ÜNNEPÉLYEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE, A HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSA...33 A RENDSZERES EGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELET ÉS ELLÁTÁS RENDJE...34 INTÉZMÉNYI VÉD-ÓVÓ ELÍRÁSOK...34 RENDKÍVÜLI ESEMÉNY (BOMBARIADÓ STB.) ESETÉN SZÜKSÉGES TEENDK...34 A SZÜLI SZERVEZETET (KÖZÖSSÉGET) VÉLEMÉNYEZÉSI, EGYETÉRTÉSI JOGA...34 KÖNYVTÁRI FELADATOK ELLÁTÁSA...35

AZ INTÉZMÉNYI DOKUMENTUMOK NYILVÁNOSSÁGA...35 A TOVÁBBKÉPZÉS ÉS A BEISKOLÁZÁSI SZABÁLYOZÁS RENDJE...35 A LÉTESÍTMÉNYEK ÉS HELYISÉGEK HASZNÁLATA...36 INTÉZMÉNYBEN FOLYTATHATÓ REKLÁMTEVÉKENYSÉG SZABÁLYAI...36 AZ INTÉZMÉNYI VAGYON HASZNÁLATÁNAK ÉS HASZNOSÍTÁSÁNAK AZ ELVEI...36 A MUNKAID-NYILVÁNTARTÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK...37 A munkaid-nyilvántartás tartalma...37 A nyilvántartás vezetésének eljárási szabályai...37 AZ ÁMK MKÖDÉSI RENDJÉT MEGHATÁROZÓ DOKUMENTUMOK...37 ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK...38 ZÁRADÉK...39 NYILATKOZATOK...39

Általános rendelkezések A Szervezeti és Mködési Szabályzat célja A Szervezeti és Mködési Szabályzat (továbbiakban SZMSZ) célja, hogy rögzítse az Oladi Általános Mveldési Központ (továbbiakban ÁMK) adatait, szervezeti felépítését, a vezetk és alkalmazottak feladatait és jogkörét, valamint az ÁMK mködési szabályait. Az intézmény legfontosabb adatai Az intézmény neve: Oladi Általános Mveldési Központ Rövidített elnevezés: Oladi ÁMK Az intézmény székhelye: 9700 Szombathely, Simon István u. 2-6. Az intézmény alapító, fenntartó és felügyeleti szerve: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Az ÁMK adószáma: 15575164-2-18 Statisztikai (KSH) kódja:15575164-8021-322-18 Társadalombiztosítási (TB) száma: 76471-0 Intézmény törzsszáma: 575166 OM azonosítója: 200897 Az intézmény önálló jogi személy, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Az intézmény képviseletére jogosult az intézmény igazgatója, valamint az általa megbízott intézményi dolgozó. Alapító okirat kelte, száma Az alapítás idpontja: 2007. augusztus 1. Az alapító okirat száma: 132/2007. (III.29.) Intézményegységek és telephelyek Oladi ÁMK Simon István utcai Általános Iskolája (a továbbiakban: Általános Iskola) 9700 Szombathely, Simon István u. 6. Oladi ÁMK Savaria Ifjúsági Centrum (a továbbiakban: Mveldési Központ) 9700 Szombathely, Simon István u. 4. Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképz Iskolája (a továbbiakban: Szakképz Iskola) 9700 Szombathely, Simon István u. 2. Telephelye: Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképz Iskolája Tanmhely (a továbbiakban: tanmhely)

9700 Szombathely, 11-es Huszár út 147. Az intézmény bélyegzi Valamennyi körbélyegz tartalmazza köriratban az intézmény (intézményegység nevét) középen a Magyar Köztársaság címerével. Az Oladi ÁMK körbélyegzjének felirata: Oladi Általános Mveldési Központ Szombathely A bélyegz használatára jogosultak: ÁMK igazgatója ÁMK általános igazgatóhelyettese ÁMK gazdasági vezetje ÁMK pénzügyi csoport vezetje Az intézményegységek körbélyegzinek feliratai: Oladi ÁMK Simon István utcai Általános Iskolája - Szombathely Oladi ÁMK Savaria Ifjúsági Centrum - Szombathely Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképz Iskolája - Szombathely Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképz Iskolája - Szombathely Tanmhely Használatuk jogosultságáról az intézményegység-vezetk rendelkeznek. Az intézményegységek bélyegzire semmiféle kifizetés, anyagi kötelezettségvállalás nem történhet. Az intézmény bélyegzjének lenyomata: Alaptevékenység, kiegészít tevékenység, ezek forrásai és az ezeket meghatározó jogszabályok Az ÁMK többcélú intézmény, amely feladatait egymással együttmköd, tevékenységüket összehangoló intézményegységekbl álló egységes intézményként látja el. Az ÁMK intézményegységei szakmai tekintetben önálló szervezeti egységek. Az ÁMK intézményegységeiben folyó nevelési és oktatási tevékenységekre a közoktatási törvényt és végrehajtási rendeleteit, illetve a közoktatási törvény hatálya alá tartozó intézményekre vonatkozó jogszabályokat, a közmveldési tevékenységek ellátására és irányítására a muzeális intézményekrl, nyilvános könyvtári ellátásról és a közmveldésrl szóló CXL törvényt, valamint az e törvény hatálya alá tartozó intézményekre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni.

Az ÁMK feladatai, szakfeladatok Az ÁMK alaptevékenységeit az alapító okirat az alábbiak szerint határozza meg: Az intézmény a nevelési-oktatási tevékenységét a közoktatási törvény elírásai, az intézményi pedagógiai program és helyi tanterv, valamint Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevelési-oktatási intézményeinek feladatellátási, intézménymködtetési és fejlesztési terve alapján végzi. A fenntartó a kerettantervek alapján elkészített helyi- és központi szakmai tantervek, valamint pedagógiai programok megvalósításához a közoktatási törvény által elírt, kötelezen adandó órakeretet, illetve órakedvezményeket biztosítja. Az ifjúsághoz kapcsolódó kulturális tevékenységek városi és regionális hatáskör biztosítása. A szabadid kulturális célú eltöltéséhez a feltételek biztosítása. Nyitott intézményként lehetségek biztosítása a közösségi terek használatára, az ifjúsági korosztály kezdeményezéseinek támogatása. Könyvtára iskolai és közmveldési funkciókat lát el. 11.1. Kötelez állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: 80121-4 Általános iskolai, nappali rendszer nevelés, oktatás - az általános mveltség megalapozása - a társadalmi együttéléshez, az önmveléshez, a munkavégzéshez, a továbbtanuláshoz szükséges alapvet képességek kialakítása - az eltér ütemben fejld tanulók képességeinek egyéni fejlesztésérl történ gondoskodás - képesség kibontakoztató és integrációs felkészítés hátrányos helyzet tanulók számára - a pszichés fejldési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott tanulók integrált ellátása - a középfokú oktatásra történ felkészítés - a gyermek- és ifjúságvédelem területén megelz és feltáró tevékenység - a diákönkormányzatok mködési feltételeinek biztosítása Az általános iskola nevelési-oktatási tevékenységének sajátosságai: - kislétszámú osztály mködtetése az Eötvös Iskolából átkerült tanulók számára kifutó jelleggel 2-4. évfolyamokon - iskolaotthonos oktatási forma a kislétszámú osztályban a 2. évfolyamon - emelt szint angol nyelv oktatás az 5-8. évfolyamokon, évfolyamonként 1-1 osztályban - (gör)korcsolya oktatása a testnevelés tantárgy keretei között az 1-4. évfolyamokon, évfolyamonként 1-1 osztályban - testnevelés (úszás irányultságú) oktatása emelt óraszámban kifutó jelleggel az Eötvös Iskolából átkerült tanulók számára 80122-5 Sajátos nevelési igény tanulók nappali rendszer általános iskolai nevelése, oktatása (a szakérti vélemények alapján, integráltan) 80123-6 Általános iskolai felnttoktatás - esti oktatás 80511-3 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi idben)

- Az általános iskolások tanítási idn kívüli ellátása, felügyelete, szervezett foglalkoztatása, korrepetálása, az iskolai munkára való felkészülésének szakszer segítése a törvényben meghatározott keretek között 80217-7 Nappali rendszer szakközépiskolai nevelés, oktatás - A szakközépiskolai tanulókat az általános mveltséget megalapozó 9-12. évfolyamon felkészíti az érettségi vizsgára. - Biztosítja a tanulók számára a felsfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történ bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetségét. 80221-4 Nappali rendszer szakiskolai nevelés, oktatás - A szakiskola 9-10. évfolyamain általános mveltséget megalapozó oktatás folyik. 80224-1 Nappali rendszer szakképesítés megszerzésére felkészít iskolai oktatás (szakképz évfolyamok) - A jogszabályban elírt módon a 1/11-2/12-3/13. valamint 1/13-2/14-3/15. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. A szakmai képesítések megszerzését az alábbiak szerint biztosítja az iskola: szakterület: mszaki szakmacsoport: könnyipar szakterület: szakmacsoport: szakterület: szakmacsoport: humán egyéb szolgáltatások egészségügy (kizárólag fogtechnikus képzés) gazdasági-szolgáltatási kereskedelem marketing (csak a látszerész, fotocikkkeresked, fényképész szakmák) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 92403-6 Diáksport 80219-9 Szakközépiskolai felnttoktatás - esti és levelez oktatás 80226-3 Szakképesítés megszerzésére felkészít iskolarendszer felnttoktatás 92181-5 Mveldési központok, házak tevékenysége: - lakóterületi közmveldési, sport és szabadids tevékenység - képz-, ipar-, fotó és egyéb mvészeti kiállítás - szórakoztatási célú vásár, kiállítás - filmvetítés, eladó-mvészet - Szombathely város ifjúságának kulturális, szabadids befogadó tér biztosítása - az amatr mvészeti tevékenységek segítése, kortárs mvészetek befogadása - ifjúsági kezdeményezések befogadása (klub, kiállítás, öntevékeny csoportok stb ) - általános iskolák tanrend szerinti úszásoktatása 92312-7 Közmveldési könyvtári tevékenység:

- közmveldési könyvtári szolgáltatás - könyvtári szolgáltatás 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása - igazgatási, mveldési, oktatási, sportépítmény (épületrész) - önálló rendeltetési egység bérbeadása - egyéb építmény, önálló rendeltetési egység bérbeadása 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai. 11.2. Kiegészít és kisegít jelleg tevékenysége: 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészít tevékenységek 75195-6 A szórakozás, kultúra, sport ágazatban végzett kiegészít tevékenységek 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészít tevékenységként - alkalmazottak étkezése 80341-6 Felsfokú szakképesítést nyújtó képzés - akkreditált felsfokú szakképzés: könnyipari mérnökasszisztens 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás A feladatellátás forrásai A feladatellátás forrásai: Fenntartói támogatás Intézményi saját bevételek Fontosabb jogszabályok Az ÁMK mködést meghatározó fontosabb jogszabályok: 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjérl 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 1964. évi 11. törvényerej rendelet az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemrl szóló egyezmény kihirdetésérl 17/2005. (II. 8.) Korm. rendelet a diákigazolványról 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérl és alkalmazásáról 78/2002. (IV. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzata és más, a közoktatást érint kormányrendeletek módosításáról 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 26/1997. (VII. 10.) MKM rendelet a két tanítási nyelv iskolai oktatás irányelvének

kiadásáról 24/1997. (VI. 5.) MKM rendelet az alapmveltségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények mködésérl 16/1984. (IX. 12.) MM rendelet a mszaki szakközépiskolákban folyó technikus- és szakmunkásképzésrl 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet az iskola-egészségügyi ellátásról 31/2005. (XII. 22.) OM rendelet a nevelési-oktatási intézmények névhasználatáról 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjérl 17/2004. (V. 20.) OM rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjérl, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról 40/2002. (V. 24.) OM rendelet az érettségi vizsga részletes követelményeirl 19/2002. (V. 8.) OM rendelet a közoktatási intézmények elhelyezésének és kialakításának építészeti-mszaki követelményeirl 3/2002. (II. 15.) OM rendelet a közoktatás minségbiztosításáról és minségfejlesztésérl 28/2000. (IX. 21.) OM rendelet a kerettantervek kiadásáról, bevezetésérl és alkalmazásáról 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésrl 8/2006. (III. 23.) OM rendelet a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeirl, valamint a térségi integrált szakképz központ tanácsadó testületérl 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékrl és az Országos Képzési Jegyzékbe történ felvétel és törlés eljárási rendjérl 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékrl 34/2003. (XII. 21.) OM rendelet a szakmai vizsga szervezésére való jogosultság feltételeirl 4/2002. (II. 26.) OM rendelet az iskolai rendszer szakképzésben részt vev tanulók juttatásairól 1/2001. (I. 16.) OM rendelet a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteirl 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekrl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmveldésrl 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeirl 73/2003. (V. 28.) Korm. rendelet az Országos Dokumentumellátási Rendszerrl 6/2001. (I. 17.) Korm. rendelet a könyvtárhasználókat megillet egyes kedvezményekrl 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a mvészeti, a közmveldési és a közgyjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefügg egyes kérdések rendezésére 3/1975. (VIII. 17.) KM-PM együttes rendelet 7/1985. (IV. 26.) MM rendelet a könyvtári anyagok bejelentésérl 23/2005. (VIII. 9.) NKÖM rendelet a közmveldési feladatellátás országos a könyvtári állomány ellenrzésérl (leltározásáról) és az állományból történ törlésrl szóló szabályzat kiadásáról

szakfelügyeletérl 1/2000 (1.14.) NKÖM rend a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszerérl, követelményeirl és a képzés finanszírozásáról 14/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelet a könyvtári szakfelügyeletrl Az intézményegységek feladatai Az ÁMK számára meghatározott feladatoknak és hatásköröknek az ÁMK szervezeti egységei, dolgozói közötti megosztásáról az igazgató gondoskodik. A feladatok és hatáskörök megosztása nem lehet ellentétes a jogszabályokban elírt feladatokkal és hatáskörökkel. Általános iskola (Oladi ÁMK Simon István Utcai Általános Iskolája) A szakmailag önálló közmveldési intézményegység vezetését vezet beosztású intézményegység-vezet látja el. Munkáját vezet beosztású intézményegységvezet-helyettes segíti. Az általános iskola részletes mködési szabályait saját Szervezeti és Mködési Szabályzata tartalmazza, amely a jelen SZMSZ részét képezi. Az általános iskola feladata az integráción belül: Ellátja az általános iskolai feladatokat, biztosítja a 6-14 éves korosztály korszer nevelését, képzését, mveldését. Részt vállal a gyermek- és ifjúságvédelmi munkából. Személyiségfejleszt munkájában épít az AMK közmveldési funkciójából ered lehetségekre, közremködik ezek feltárásában és megvalósításában. Elsegíti - a pályaorientációs tevékenység révén - a tanulók képességeik és szándékaik szerinti továbbtanulását. Együttmködik a Teleki Blanka Szakképz Iskolával annak érdekében, hogy az iskolafokok között az átmenet a tanulók számára ne jelentsen nehézséget. Együttmködve a Teleki Blanka Szakképz Iskolával szervezi a büntetésvégrehajtó intézetben szervezett oktató-nevel munkát. Képviselket delegál az ÁMK igazgató tanácsába és az ÁMK szinten mköd szakmai csoportokba. Szakképz iskola (Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképz Iskolája) A szakmailag önálló iskola vezetését vezet beosztású intézményegység-vezet látja el. Munkáját vezet beosztású intézményegységvezet-helyettes segíti. A szakképz iskola részletes mködési szabályait saját Szervezeti és Mködési Szabályzata tartalmazza, amely a jelen SZMSZ részét képezi. A szakképz iskola feladata az integráción belül: Ellátja a középiskolai és a szakképzési feladatokat, biztosítja a 14-23 éves korosztály korszer nevelését, képzését, mveldését. Részt vállal a gyermek- és ifjúságvédelmi munkából.

Személyiségfejleszt munkájában épít az AMK közmveldési funkciójából ered lehetségekre, közremködik ezek feltárásában és megvalósításában. Együttmködik a Simon István Utcai Általános Iskolával annak érdekében, hogy az iskolafokok között az átmenet a tanulók számára ne jelentsen nehézséget. Együttmködve a Simon István Utcai Általános Iskolával részt vállal a büntetésvégrehajtó intézetben szervezett oktató-nevel munkában. Képviselket delegál az ÁMK igazgató tanácsába és az ÁMK szinten mköd szakmai csoportokba. Mveldési Központ és Könyvtár Savaria Ifjúsági Centrum Az ÁMK Mveldési központjának irányítását vezet beosztású intézményegység-vezet látja el. Munkáját vezet beosztású intézményegységvezet-helyettes segíti. Az ÁMK mveldési központjának feladata az integráción belül: Tevékenységek, programok szervezésével segíti az iskolák munkáját. Lakóhelyi mködési területén biztosítja a társadalmi igényekhez, a helyi sajátosságokhoz, életkorhoz, a munkakörülményekhez igazodó mveldési tevékenységekhez szükséges egyes feltételeket, különösen az ifjúsági korosztály vonatkozásában. Klubokat, mvészeti csoportokat mködtet, közremködik mvészeti alkotások bemutatásában, eladásokat, rendezvényeket szervez. Tanórán kívüli kulturált és hasznos szabadids lehetséget biztosít. Közremködik a tudományos és szakmai ismeretek terjesztésében, tanfolyamokat, továbbképzéseket szervez. Könyvtára a közmveldési funkción kívül ellátja az iskolai könyvtári feladatokat is. A Mveldési Központ részletes mködését saját Szervezeti és Mködési Szabályzata tartalmazza, amely a jelen SZMSZ részét képezi. Feladatmutatók megnevezése és köre 1) 552323 01 Iskolai intézményi étkeztetés 02 Iskolai intézményi élelmezési étkezési napok 2) 801214 01 Nappali tanulók létszáma 02 Tanulócsoportok száma 3) 805113 01 Napközi + tanulószobai létszám 02 Tanulócsoport száma 4) 802214 01 Nappali rendszer szakiskolai oktatás létszám 02 Tanulócsoportok száma 5) 802177 01 Nappali rendszer szakközépiskolai oktatás létszáma 02 Tanulócsoportok száma 6.) 802241 01 Nappali rendszer szakképesítés megszerz. felkész. isk. okt. létszám

02 Tanulócsoportok száma 7.) 921815 01 Mveldési központok házak tevékenysége, házak száma 8.) 923127 01 Közmveldési könyvtárak tevékenysége, száma 02 Beszerzett kötetek száma Számlaszám és ÁFA alanyiság Számlaszám: OTP Nyrt. 11747006-15575164-00000000 Az Oladi Általános Mveldési Központ ÁFA körbe tartozó, éves nettó árbevétele alapján negyedéves bevallást teljesít adóalany. Az Általános forgalmi adó nyilvántartását, elszámolásának szabályait az Intézmény számviteli politikája szabályozza. Költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos elírások, feltételek A költségvetési szerv gazdálkodásának kereteit, pénzellátásra, tervezésre, könyvvezetésre, beszámolási kötelezettségére vonatkozó elírásait elssorban az államháztartási törvény és az államháztartás mködési rendjérl szóló - többször módosított - 217/1998. (XII.30.)sz. Korm. rendelet szabályozza. A rendelet elírásai szerint az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv saját gazdasági szervezetének kell megoldania a tervezéssel, elirányzat-felhasználással, üzemeltetéssel, fenntartással, mködtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaer-gazdálkodással, pénzkezeléssel, könyvvezetéssel és a beszámolási kötelezettséggel, adatszolgáltatással kapcsolatos összefoglaló és saját szervezetére kiterjed feladatokat. Az Intézmény ügyrendje a fent említett feladatokat részletesen tartalmazza.

A gazdasági szervezet felépítése, feladatának meghatározása Gazdasági vezet Intézményüzemeltetési részlegvezet Pénzügyi csoportvezet gondnok Karbantartók Gépkocsi vezet Takarítók Segédmunkások Kontírozó könyvel Pénztáros Gépkönyvel Munkaügyi eladó Tárgyieszköznyilvántartó Tervezési, beszámolási rend 1./ Tervezési feladatok 1.1. Az intézmény éves pénzforgalmi elirányzatait a központi elírások és a helyi önkormányzat rendelkezései alapján kell elkészíteni. A költségvetési tervezési nyomtatványok kitöltése a Pénzügyminisztérium útmutatójában meghatározottak szerint történik. Az Intézmény a költségvetési javaslat összeállításához a felügyeleti szervtl tájékoztatást kap: az általános és kötelezen érvényesítend tervezési követelményekrl, módszerekrl, elírásokról, bevételi és kiadási keretszámokról, a keretszámokhoz igazodóan a szakmai követelményeknek megfelelen szükséges feladatokról, a tervezés évében megvalósult elirányzat-változásoknak a tervezés irányszámaiban való számbavétele lehetségérl, illetve módjáról.

Az intézmény a költségvetési javaslatának összeállításakor megtervezi - a felügyeleti szerv által meghatározott keretszámok alapján - mindazokat a bevételek és kiadásokat, amelyek forrásától függetlenül a feladataival kapcsolatosak, és jogszabályon, szerzdési megállapodási (különösen többéves) kötelezettségen alapulnak, a tapasztalatok alapján rendszeresen elfordulnak, eseti jelleggel vagy egyébként várhatóak, eszközei hasznosításával függenek össze, a felügyeleti szerv által céljelleggel meghatározott feladat ellátásához kapcsolódnak. Az intézmény költségvetésében a bevételi és kiadási elirányzatok f összegének meg kell egyezni. A felügyeleti szerv az intézmény költségvetését a költségvetési dokumentáció aláírásával és visszaküldésével állapítja meg. A fkönyvi számlákat olyan mélység tagolásban kell megnyitni és vezetni - figyelembe véve a kormányrendelet elírásait -, hogy abból a költségvetési pénzforgalmi jelentés és a beszámolási nyomtatványok kitölthetk legyenek, továbbá a helyi képvisel-testület információ igényének megfeleljen. 1.2. Az intézménynek a képvisel-testület által jóváhagyott költségvetése alapján éves pénzellátási tervet kell készítenie az intézményi bevételek prognosztizált teljesítése és a költségvetési kiadások várható alakulása függvényében. 2./ Beszámolási feladatok Az intézmény az önkormányzati költségvetési szervekre elírt formában és tartalommal készíti el az éves és féléves beszámolót, a havi, illetve negyedéves pénzforgalmi információt. Az éves beszámolóban az adatokat ezer forintban kell megadni. A költségvetési évek beszámolójának összehasonlíthatósága mellett biztosítani kell az azonos idszakok elemi költségvetésének és pénzforgalmi jelentéseinek összehasonlíthatóságát is. Ezt szolgálja az elemi költségvetés és a pénzforgalmi jelentés, illetve a pénzforgalmi kimutatás szerkezeti felépítésének, tagolásának azonossága. 2.1. Az éves beszámoló részei: könyvviteli mérleg, pénzforgalmi jelentés, pénzmaradvány kimutatás, elirányzat maradvány kimutatás, szöveges beszámoló, kiegészít melléklet. A beszámoló részletes adattartalmát a kitöltési irányelveket a Kormányrendelet és a Pénzügyminisztérium által az éves költségvetési beszámoló garnitúrához kapcsolódó TÁJÉKOZTATÓ határozza meg. A mérlegben az eszközöket és forrásokat kell kimutatni. A mérlegadatokat a külön szabályozás szerinti leltáradatokkal, és az analitikus nyilvántartás adataival kell alátámasztani. Az értékelési módszerek a számlaosztályoknál meghatározottak szerint történnek.

A könyvviteli mérleg új elnevezés. A könyvviteli mérlegben az értékadatok múltbeli értéken, vagyis bekerülési értéken szerepelnek. A mérlegtételek értékelésénél figyelembe kell venni a számviteli alapelvek sajátos érvényesülését az intézménynél. A számviteli törvény alkalmazásánál a bekerülési érték megállapításakor: a bekerülési érték részeként a kizárólag tárgyi mentes tevékenységhez beszerzett, létesített immateriális javak, tárgyi eszközök elzetesen felszámított általános forgalmi adója vehet figyelembe. A kiegészít melléklet számszaki része kötelezen, központilag elírt tartalmú és formájú táblázatokból áll. Melléklet a fkönyvi kivonat, melyeket kötelezen el kell készíteni és az éves beszámoló alátámasztásaként meg kell rizni. A kiegészít melléklet egyik kimutatása az elirányzatok egyeztetésére szolgál. Az intézmény saját hatáskör - benyújtott - elirányzat-változtatását az önkormányzat képviseltestülete hagyja jóvá. A féléves és éves beszámoló szöveges értékelésénél indokolni kell a jóváhagyott elirányzatok eltérését, illetve a kiváltó okokat. A pénzforgalmi jelentésben a bevételeket és kiadásokat kell kimutatni. A követeléseket és kötelezettségek állományának alakulását is tételesen kell kimutatni. A pénzmaradvány kimutatásnak a költségvetési tartalék megállapítást kell tartalmaznia. Az elszámolást a tényleges záró pénzkészlet és az aktív- és passzív pénzügyi elszámolások figyelembevételével kell elkészíteni. A kiegészít mellékletek számszer adatokból és szöveges indokolásból állnak. Számszer kimutatások: a költségvetési elirányzatok és a pénzforgalom egyeztetése, az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományának alakulása, a bérkiadások és a létszám alakulása, az intézményi bevételek havi alakulása, az iskola vagyonának és vagyonösszetételének alakulása, a tkeváltozás összetevi. A szöveges indokolásban ismertetni kell azokat a körülményeket, tényezket, amelyek hatással voltak: az elirányzatok tervezettl eltér alakulására, az intézményi bevételek alakulása, többlet valamint elmaradás oka, a kiadások alakulása, megtakarítások, feszültségek, bér- és létszámgazdálkodás, az alaptevékenység ellátása, az eszközök alakulása, a használatba lév vagyon állományváltozása, a pénzügyi helyzet értékelése, pénzeszközlekötések, likviditási helyzet. 2.2. A féléves beszámoló A féléves beszámoló pénzforgalmi jelentésébl és a Kormányrendeletben meghatározott kiegészít mellékletekbl áll. 2.3. A pénzforgalmi információ

A pénzügyminiszter rendeletére figyelemmel - jelenleg hatályos PM rendelete alapján - negyedévi pénzforgalmi információt kell készíteni. Az információt az önkormányzat polgármesteri hivatal költségvetési osztálya részére kell megküldeni a negyedévet követ hónap 10. napjáig. A pénzforgalmi információ az év elejétl halmozott adatokat tartalmaz. A költségvetési jelentés a helyi önkormányzatok és az államháztartás szervezetei költségvetési elirányzatainak összefoglalására és év közben a költségvetés alakulására vonatkozóan jogszabályban elírt negyedéves jelentés-készítésre szolgál. Adatai tervezéskor a bevételeket és kiadásokat részletez más rlapok adataiból származnak. A tervezési és beszámolási feladatok megszervezéséért, az információk egyezségéért és a határid betartásáért az intézmény gazdasági vezetje felels. 2.4. Mérleg jelentés ( Az eszközök és források alakulása) A mérleg jelentés az államháztartás szervezetei ketts könyvvezetési kötelezettsége alapján az eszközök és a források évközi alakulásának áttekintésére szolgál. A mérlegjelentés minden adatszolgáltatási idszakban a tárgyév eleji (január 1-jei) nyitóállományból indul ki, és az adatszolgáltatási idszak teljes halmozott forgalmát kell szerepeltetni a jelentésben. Az rlap az eszközök és források alakulását mutatja be. Az rlap használatát az államháztartásról szóló 1992. évi XVIII. Törvény (Áht.) végrehajtására szolgáló, az államháztartás mködési rendjérl szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet XIII. fejezetének 145. -a írja el, melyet a 280/2001. (XII.26.) Korm. rendelet módosított. Az intézmény saját eszközeinek és forrásainak alakulásáról negyedévenként, a fkönyvi kivonat állományi számláinak adataiból, illetve az azt alátámasztó nyilvántartásokból összeállítást készít. Az évközi mérlegjelentést az els, a harmadik, és a negyedik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követ hónap 10. napjáig, a második negyedévre vonatkozóan a féléves-, (illetve az éves beszámoló leadásakor is kell egyeztetni) beszámoló benyújtásának határidejével megegyezen kell benyújtani Szombathely Megyei Jogú Város Költségvetési Osztályához. Az évközi mérlegjelentéssel egyidejleg az intézmény vezetjének nyilatkozatát is be kell nyújtani, hogy az intézmény nem rendelkezik 30 napot meghaladó tartozás állománnyal. A mérlegjelentéssel egyidejleg ki kell nyomtatni a Fkönyvi kivonatot. A mérlegjelentés adatai követik a könyvviteli mérleg sorait, illetve egyes tételeket kiemelten is bemutatnak. A mérleg-jelentés kitöltése a negyedéves fkönyvi kivonat állományi számlák oszlopainak egyenleg rovat-párjában szerepl adatok alapján, a könyvvezetési és beszámolási kötelezettséget tartalmazó rendelkezésekben elírt fkönyvi feladásokra támaszkodva történik. A kitöltést megelzen leltározást, zárlati mveleteket nem kell végezni, viszont a negyedéves egyeztetéseket az analitikával minden esetben el kell végezni. A mérleg-jelentés oszlopai az eszközöknek és a forrásoknak a tárgyév els napján (január 1-jén és a tárgyidszak végén megállapított állományát, és a tárgyidszakban bekövetkezett (halmozott) állományváltozások összetevit, ezen belül a pénzforgalmi és nem pénzforgalmi tranzakciókat, a partner nélküli volumen-változást eredményez eseményeket, valamint az átértékeléseket tartalmazzák. A költségvetési jelentés és a mérlegjelentés elkészítéséhez az "ÉVKÖZI" nev feldolgozó rendszert alkalmazzuk.

1. Általános jellemzk és feladatok 1.1. Gazdasági vezet: Az intézmény igazgatója bízza meg és nevezi ki, ill. menti fel; A gazdasági szervezet vezet állású dolgozója; Feladatát az igazgató közvetlen irányítása és ellenrzése mellett látja el; Az intézmény mködésével összefügg gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében az igazgató helyettese; Vezeti a gazdasági szervezetet feladati ellátásban 2. A gazdasági osztály tevékenységének feladatkörönkénti részletezése 1. A gazdasági vezet feladata: Megszervezi, irányítja és ellenrzi a gazdasági szervezet munkáját. Kialakítja a gazdálkodás pénzügyi-gazdasági szabályzóit és azok betartását figyelemmel kíséri. Feladata a költségvetési gazdálkodásra és pénzügyekre vonatkozó jogszabályok elírásainak betartása és betartatása. Elkészíti az önkormányzat által kiadott iránymutatások alapján az iskola költségvetési tervezetét, amelyet az igazgató jelenlétében egyeztet az önkormányzat képviseljével. Elkészíti az önkormányzati költségvetési koncepciónak megfelel intézményi költségvetést, amelyet a közgylés hagy jóvá. Gondoskodik a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos operatív gazdálkodási feladatok ellátásáról. Biztosítja a költségvetés végrehajtásáról szóló, a jogszabályi elírások szerinti gyakorisággal és tartalommal készítend beszámolók összeállítását. Kialakítja a gazdasági szervezet munkafolyamataiba épített bels ellenrzési rendszerét. Távolléte esetén a pénzügyi csoportvezet helyettesíti A kötelezettségvállalások és utalványozások ellenjegyzésére jogosult, továbbá szükség esetén a bizonylatok érvényesítését is elvégzi. 2. A pénzügyi csoportvezet feladata: A banki és a pénztári bizonylatok, gazdasági események, nyitó-záró feladatok számlaösszefüggéseinek kijelölésének, kontírozásának, naprakész nyilvántartásának ellenrzése. Irányítja a gazdasági csoport munkáját A gazdasági vezet távolléte esetén kötelezettségvállalások és utalványozások ellenjegyzésére jogosult A tervezéshez és beszámoláshoz szükséges adatszolgáltatás. A zárásokhoz szükséges egyeztetések elvégzése. Ellátja azon egyéb feladatokat, amelyekkel az igazgató vagy a gazdasági vezet megbízza.

3. A kontírozó könyvel feladata: A banki és a pénztári bizonylatok, gazdasági események, nyitó-záró feladatok számlaösszefüggéseinek kijelölése, kontírozása, naprakész nyilvántartása. A kontírozást követen a könyvelési anyagok számítógépes feldolgozása. Ellátja a bizonylatok érvényesítésével kapcsolatos feladatokat. A tervezéshez és beszámoláshoz szükséges adatszolgáltatás. A zárásokhoz szükséges egyeztetések elvégzése. A pénztáros tartós egy hétnél hosszabb - távolléte esetében elvégzi a helyettesítési feladatokat. Ellátja azon egyéb feladatokat, amelyekkel az igazgató vagy a gazdasági vezet megbízza. 4. Gépkönyvel feladatai: A kontírozást követen a könyvelési anyagok számítógépes feldolgozása. Záráshoz szükséges egyeztetések elvégzése A pénztáros tartós egy hétnél hosszabb - távolléte esetében elvégzi a helyettesítési feladatokat. 5. Pénztáros feladatai: Az intézmény házi pénztárát önállóan, teljes anyagi felelsséggel kezeli a Házi pénztár kezelésének szabályzatá -ban foglaltaknak megfelelen. Ellátja azon egyéb feladatokat, amelyekkel az igazgató vagy a gazdasági vezet megbízza. 6. Munkaügyi eladó feladatai Az intézmény és a Magyar Államkincstár (MÁK) közötti létszám és bérgazdálkodásra vonatkozó- folyamatos munkakapcsolatot biztosítja, mint jelent-felels. Létszám-és bérgazdálkodásra vonatkozó naprakész nyilvántartások vezetése. Kinevezéssel, átsorolással, a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos munkálatok elvégzése a gazdasági vezet utasítása alapján. Ellátja azon egyéb feladatokat, amelyekkel az igazgató vagy a gazdasági vezet megbízza. 7. Eszköz nyilvántartó ügyintéz feladatai Tárgyi eszközök analitikájának naprakész vezetése Leltározások lebonyolításában közremködés Banki feladások, utalások teljesítése 3. Intézmény üzemeltetési egység feladatai: Vezetje felels az Intézmény területén mindennem karbantartási, gondnokságot érint munkálatok elvégeztetéséért, Takarítók, karbantartók munkájának meghatározása, felügyelete, ellenrzése Rongálások, nyilvántartása, lejegyzése. Az Intézmény üzemeltetési egység további munkatársainak feladatait a munkaköri leírások tartalmazzák.

Szakágazati besorolás Az Intézmény f tevékenysége a szakágazati besorolás szerint (TEÁOR).: 8021 (általános középfokú oktatás.) Kincstári körhöz való tartozás, kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés (hatáskörök) A pénzgazdálkodás rendje Az intézmény gazdálkodási folyamatában a következ meghatározott sorrend érvényesül: 1. kötelezettségvállalás 2. kötelezettségvállalás ellenjegyzése 3. a kötelezettségvállalásban megjelölt feladatok teljesülése 4. érvényesítés 5. utalványozás 6. utalványozás ellenjegyzése 7. pénzügyi teljesítés Az elbbiek részletes meghatározása: 1. Kötelezettségvállalás rendje Kötelezettséget vállalni az intézmény igazgatója jogosult, aki egyben felel a kötelezettség vállalásáért. Kötelezettségvállalás csak írásban történhet, a szükséges fedezet biztosítását követen. 2. Kötelezettségvállalás ellenjegyzése A kötelezettségvállalások ellenjegyzésére a gazdasági vezet jogosult. A kötelezettségvállalás annak ellenjegyzésével együtt érvényes és teljesíthet. Az ellenjegyz gazdasági vezet megvizsgálja az ellenjegyzés elvégzése eltt azt, hogy a kötelezettséget az arra jogosult igazgató vállalta-e, továbbá, hogy a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre áll-e. Véleménykülönbség esetén az ellenjegyz záradékolja a kötelezettségvállalást a bevezetben hivatkozott jogszabály elírásainak megfelelen. 3. A kötelezettségvállalásban megjelölt feladatok teljesülése A kötelezettségvállalásban megjelölt munkavégzés, megrendelt szolgáltatás megtörtént, illetve a megrendelt eszköz leszállításra került, amellyel kapcsolatos számlák beérkeznek. A munka elvégzését, a szolgáltatás megtörténtét, a megrendelt eszköz átvételét a beérkez számlán az illetékes intézményi dolgozó aláírásával igazolja. A beérkez számlákat a szállítói analitikus nyilvántartásba be kell vezetni. A szállítói analitikus nyilvántartás vezetje: könyvel. 4. Érvényesítés A beérkez számlák érvényesítését végzi: kontírozó könyvel. Az érvényesítés feladatait írásbeli megbízás alapján végzi az érvényesít.

Az érvényesít feladata megvizsgálni: o a követelés jogosságát, o a szükséges elirányzat meglétét, o a megrendelés, szerzdés meglétét, o a munka átvételre, az eszköz bevételezésre került-e, o a számla megfelel-e az alaki elírásoknak, o a számla számszakilag helyes-e. Az érvényesít az okmányon vezetett záradékban rögzíti: o a megállapított összeget, o a könyvviteli elszámolásra utaló fkönyvi számla számát. 5. Utalványozás Az utalványozás a kiadások, ill. bevételek teljesítésének elrendelése. Az utalványozásra jogosult: az intézmény igazgatója. Távolléte, ill. saját magára történ utalványozás esetén a mindenkori helyettese. Az igazgatóval kapcsolatos kifizetések esetében az utalványozást a munkáltatói jogkört gyakorló Polgármester látja el. Az utalványozó utalványrendeletben rendeli el a kiadások, ill. bevételek teljesítését. Az intézmény utalványrendelet-mintáját a sz. melléklet tartalmazza. Az utalványozás csak az annak ellenjegyzésére jogosult személy aláírásával együtt érvényes. 6. Utalványozás ellenjegyzése Az utalványozás ellenjegyzésére jogosult: gazdasági vezet. Az ellenjegyz feladata megvizsgálni, hogy az utalványozást az arra jogosult személy végezte-e, a pénzügyi fedezet biztosított-e. Véleménykülönbség esetén az ellenjegyz az utalványt záradékkal látja el a bevezetben hivatkozott jogszabály elírásainak megfelelen. 7. A pénzügyi teljesítés Érvényes utalványrendelet alapján kerülhet sor a pénzügyi teljesítésre. A banki utalások és pénztári kifizetések teljesítése az utalványrendelet alapján történik. Az elirányzatok feletti rendelkezési jogokat, a kincstári körhöz való tartozás módját, a szakágazati besorolást, TEÁOR számot, a feladatmutatókat az intézmény Számvitelpolitikája tartalmazza. A kötelezettségvállalással, az utalványozással, az ellenjegyzéssel és az érvényesítéssel kapcsolatos hatás- és jogkörét az SZMSZ, valamint a kapcsolódó bels szabályzatok határozzák meg. A kiadmányozási (aláírási) jogkör gyakorlása Az ÁMK nevében aláírásra az ÁMK igazgatója (továbbiakban igazgató) jogosult. A pénzügyi kötelezettséget vállaló iratok kivételével egymagában ír alá. Távolléte vagy akadályoztatása esetén az azonnali vagy sürgs intézkedéseket tartalmazó iratokat helyette az általános helyettesítést ellátó intézményegység-vezet írja alá. Az intézményegység-vezetk aláírási jogköre a vezetésük alá tartozó egység szakmai tevékenységével kapcsolatos levelekre, a saját hatáskörbe tett intézkedésekre, a tanügyigazgatás és a szakmai kompetencia körébe tartozó ügyekre terjed ki.