Móricz Zsigmond életrajz Móricz Zsigmond Tiszacsécsén született 1879-ben. Apja, Móricz Bálint földműves, építési vállalkozó volt; anyja, Pallagi Erzsébet református lelkészi családból származott. Az apát egyik csapás a másik után érte, és a tönkrement család Prügyre költözött. A hatesztendős Zsigmondot Túristvándiban lakó nagybátyjához, Pallagi Lászlóhoz adták. A gyermeket a nagyanyja nevelte. A fiatal Móricz először Debrecenben, majd Sárospatakon tanult. Innen másik nagybátyja, Pallagi Gyula, a kisújszállási gimnázium igazgatója 1897-ben magával vitte, itt érettségizett 1899-ben. Református teológiát, majd jogot tanult Debrecenben; a Debreceni Hírlap segédszerkesztője volt. 1900 októberében a budapesti egyetemre került, de tanulmányait nem fejezte be. 1902-ben óraadó tanár volt a kisújszállási gimnáziumban, tisztviselő a kultuszminisztériumban, majd a Központi Statisztikai Hivatalban. 1903-1909 között Az Újság című napilap munkatársa volt. Öt alkalommal vett részt népköltési gyűjtőúton Szatmár megyében. 1905-ben megházasodott, felesége: Holics Eugénia, Janka. Két kisfiuk kicsi korában meghalt. Később három lányuk született: Virág, Gyöngyi és Lili. 1908- ban megjelent Hét krajcár című novellája a Nyugatban. Egy évre rá közzétette első novelláskötetét, ennek kapcsán Ady Endrével barátságot kötött és az új magyar irodalom elismert alakja lett. 1915-ben haditudósítóként járta a frontot, riportokat írt, de háborús illúziói hamar eltűntek. Üdvözölte a polgári demokratikus forradalmat. A kommün bukása után zaklatták, írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est-lapok közölték, színdarabjait nem játszották. Visszavonult leányfalusi házába. 1925-ben felesége öngyilkos lett. 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. Több felvidéki előadókörúton járt, megismerkedett az ottani magyar fiatalság radikális nézeteivel, erről cikket is írt a Nyugatban, ezért hazafiatlansággal vádolták. 1929. december és 1933. február között Babits Mihállyal közösen szerkesztette a Nyugatot; megszervezte a Nyugat-barátok Körét, felkarolta az autodidakta paraszttehetségeket. 1932-ben fiatal íróktól adott ki kötetet. Megismerkedett Littkei Erzsébettel, Csibével, több írásának modelljével. Miután felbomlott házassága, Leányfalura költözött. 1939-től a Kelet Népe című folyóirat szerkesztője volt. 1942. augusztus 29-én agyvérzést kapott, 6 nappal később a Korányi klinikán hunyt el.
Leányfalu Móricz Zsigmond leánya, Móricz Lili: Fecskék a verandán, levelek Leányfaluból c. könyvéből (részletek) A telekvétel története A vétel történetét is tőled tudom. A Sári bíró előadásainak idejére esett. Rózsahegyi Kálmán bácsi, aki olyan tüneményes Jóskád volt, hogy azóta sincs párja, rá akart beszélni, hogy vegyél telket Leányfalun. Neki már akkor megvolt a háza. Kálmán bácsi addig nem nyugodott, míg ki nem cipelt ide, és gazdai büszkeséggel végig nem vezetett a falun. Volt a közepén egy egész szép telek, telis-teli szőlővel. Te megálltál a felső úton, végignéztél a kerten, és megakadt a szemed egy csodálatos diófán. Hatalmas sátort képezett, legalább tíz méter átmérőben, földig boruló lombja. Impozáns fa. - Látod, Kálmán, ezt a fát megvenném. Meg is vetted. Így lettél leányfalusi gazda halálig. Sehol nem tudtál olyan boldogan, felszabadultan dolgozni, mint itt. A csendben, az isteni levegőben, a kedves hegyek alatt. Mennyi regényt, mennyi örömöt, mennyi munkát, mennyi pénzkiadást adott ez a kert!
A házépítés története Én már nem emlékszem a kis házra, amit még nagyapa épített. Ennek a háznak az építkezése is ott kezdődik emlékeimben, amikor már majdnem kész volt. Milyen jóízűen mesélted, hogy épült. Szobánként, ahogy futotta. Még egy szobát hamar, most van rá pénz, aztán még egyet, aztán megint. Aztán föléje is kettőt, kis sárga faerkélyt eléje, kész Júlia-erkély. Júlia volt bőven a házban, és Rómeókból sem volt hiány. Mikor kész volt, akkor minden farészt sárgára festettek. Ma is őrizzük a szép napszínt. Hányszor hallottam, mikor még épült csak a ház, nem volt se ajtó, se kilincs, se zár, csak a sok építőanyag, megkérdezted az öreg kőmívest, hogy most, hogy kell becsukni a házat? - Tessék két szál búzát keresztbe tenni az ajtóban, arról mindenki tudni fogja, hogy nincs itthon a gazda. Ősi módszer. Ma inkább bízunk a vasajtóban. Hát még amikor itt jártak a híres vendégek? Emlékszel? Ezt is te mesélted. Helvey Laurának volt már háza idekint. Egy nap meglátogatta őt Jászai Mari. Eljöttek hozzád is a készülő építkezést nézni. Késő délután volt, nem volt itthon senki, már a kőmívesek sem. De a két néni jelet akart hagyni maga után, hát előkerestek egy darab fát, megkormozták, és felírták nagy betűkkel a frissen meszelt verandafalra: Itt jártak Móricz Zsigmond irigyei, Helvey Laura és Jászai Mari. Másnap reggel jött Schillervein bácsi, meglátta a firkát és felháborodott. Tüstént átmeszelte az egészet, és méltatlankodva mesélte el később neked a szörnyű barbárságot. A becses írás ma is benne van a falban, de restaurátor legyen a talpán, aki elővarázsolja onnan.
Történetek Leányfaluból Micsoda vidám napok voltak azok a Péter-Pálok! Ünnepi előkészület jelezte. Te sohasem kívántad az ünneplést. Sőt! Számodra a születésnapod inkább csak azért volt öröm, mert együtt volt az egész család. Csak úgy zsibongott a ház, a verandán alig fértünk. Két asztalnál ettünk. Bevallom, számomra azért volt különös öröm ez a nap, mert te saját születésnapodon mindig bennünket ajándékoztál meg. Cserépkancsók, tálak, könyvek vagy egykét egyszerű ékszerféle. Mi soha nem tudtunk ajándékot venni neked. Nem mintha nem akartunk volna, se soha nem sikerült valamiért. Egy karácsonyra mi hárman, lányok, vettünk neked egy töltőtollat. Kézbe fogtad és nevettél. - Ez mire való? kérdezted. Aztán szépen betetted a fiókba, és tovább jegyeztél a sárga Kohinor- vagy zöld Faber-ceruzáiddal, amit különös örömmel, bicskával faragtál. Gyönyörűre! Egyik Péter-Pálra elhatároztuk, hogy meglepünk egy nagy abrosszal, azon fogunk teríteni az ünnepi ebédre. Nagyszerű, vastag, parasztvászon anyagot vettünk, és Virág piros farkasfogakkal ráírta a regényeid címét, amennyi ráfért. Imponáló volt a szép abrosz. Te kugliztál, ebéd előtti étvágycsinálóként. Akkor még megvolt az öreg tehénkolomp, amivel bekolompoltuk a népet az asztalhoz. Jöttél vidáman a kolompszóra. Fehér nadrág, fehér, rövid ujjú ing, sárga nadrágszíj és fehér, vászon félcipő, ez volt a nyári egyenruhád. Izgatottan vártunk. Felléptél a lépcsőre, kitárt két kezeddel megfogtad a kis, faragott ajtóoszlop tetejét, ránéztél a terített asztalra, a kicifrázott írásra, az abroszon, és ezt mondtad: - Sárany. És csak álltál, egyik lábad már fent a verandán, a másik még az alatta levő lépcsőfokon, két markodban a két ajtótartó. Legényesen, villanó szemmel, mosolyogva. Nem értettük. S te újra mondtad: - Sárany. Csak nevettél, huncutul összehúztad a szemed. A nagy igyekezetben Virág sajtóhibával írta a Sáraranyt. Kimaradt a középső szótag. Százszor néztük, izgultunk, forgattuk, figyeltük, diktáltuk egymásnak. Senki nem vette észre közülünk a hibát. És ráadásul, a meglepetést okozó öröm mámorában, a terítésnél véletlenül pont a külső oldal közepére esett az a szerencsétlen cím! Milyen komplikált volt, amíg kisütöttük, hogy zsinórírással kell felírni a szavakat, hogy összefolyjon, milyen nehéz volt megcsinálni, hogy ne szakadjon meg az írás a sarkokon. Mennyi gond, szeretet, izgalom! Mennyi veszekedés, hogy ne így, hanem úgy! Milyen boldogság volt felteríteni a csodaabroszt! Még virágot is tettem a közepére! És tessék! Éles szemmel azonnal megláttad és kihasználtad a hibát.
Barátok Leányfalun Ady hamar itthagyott. Nem emlékszem, hogy valaha lett volna olyan barátod, mint ő volt. Nem sokat beszéltél róla. A hamar megszakadt férfibarátság szemérme nem engedte. Az is családi legenda, hogy Ady kedvéért még éjszakázni is mentél. Te korán fekvő ember voltál, Ady éjszakai bogár. S anyuka, hogy legalább szem előtt légy és ne mindenféle rossz hírű kocsmában, vett egy zongorát, mert Ady és Reinitz Béla meg nem éltek muzsika nélkül. Ez az a híres, fekete zongora, melyről az a sokat magyarázott és meg nem értett verse szól. Ma is megvan. Gyöngyi szokott rajta Beethovent játszani, ha ugyan tud még zongorázni. Volt még egy barátod. közel sem olyan lángoló, de mély és őszinte. Medgyessy Feri bácsi. Ő is sokat volt idekint. Mulatságos kis emberke volt. Döcögve kacagott, rövid kis ujjait a szája előtt összeütögetve. Olyan rövid ujjakban hogy lehetett olyan mérhetetlen sok csoda! Titokban úgy csúfoltuk Kisanyával, hogy behajlítottuk két felső ízét ujjunknak, a tenyerünk felé görbítve. Még így is hosszabb volt a megmaradt, mint az ő hárma. Hetekig lakott itt, és szoborta az arcodat. Egyáltalán nem akart sikerülni. Egyre rémesebb lett. Évről évre itt telelt a félig kész szobor a sufniban, a következő nyárig. Igaz, te nem voltál türelmes modell, és Feri bácsi nem volt türelmes művész. Így aztán eltürelmetlenkedtétek a szobrot évekig. De ez így jó volt. Legalább köztünk volt a drága kis öregúr, aki akkor még nem is volt olyan nagyon öreg. Örökké ugrattátok egymást, mint két debreceni nebuló. Százszor hallottam az adomát az oroszlánról. Hogy is volt? Azon vitatkoztatok a kollégiumban, hogy ki tudja jobban kifejezni az oroszlánt. Írva vagy rajzolva élőbb? S a végén krétával Feri bácsi olyan oroszlánt rajzolt a falra, hogy szinte elfutottatok előle, rátok ne ugorjék.
Árvácska 1940 Móricz utolsó éveinek szívbemarkoló, nagy hatású remekműve az Árvácska (1940). Barbárokról szól ez a regénye is, egy emberalatti, civilizáció előtti ősvilágról, a 20-as évek Magyarországán, a Kecskemét környéki tanyavilágban. Nem egyszerűen híradásról van itt már szó, mint a Barbárok című novelláskötetében vagy A boldog emberben: a kétségbeesett, tehetetlen sikoly tör fel az író lelkéből, midőn egy 7-8 éves lelenckislány embertelen sorsának néhány évét választja témaként. Az emberi gonoszság, kegyetlenség, lelki elvadultság megdöbbentő tényei jelennek meg az epizódokban. Az Árvácska mögött az örökbefogadott lelenclány, Csibe (Littkey Erzsébet) gyermekkori élményei húzódnak meg: őt is az állam nevelte fel, tanyán, falun, iskola nélkül. Emlékeiből kb. ezerötszáz oldalnyi jegyzetet készített Móricz, s arra készült, hogy az összegyűjtött anyagból megírja a Dosztojevszkij-mélységű szenvedés nagy regényét. A tervezett mű ugyan nem született meg, de az Árvácska kis terjedelme ellenére is nagy regény. Ő volt az utolsó modell. Magadhoz vetted. A Csibe-novellák és az Árvácska már az irodalomé, és ezek az írások, teljessé teszik az életművedet. Nemcsak őt fogadtad magadénak, a fiát is. A fiú kedves gyerek volt. Kis vaskos, fekete. Ma már felnőtt ember. Hajómérnök. Az örökbefogadás után többé soha nem volt jelenet köztünk. Megnyugodtál, és visszatértél hozzánk. Kiderült, hogy a közös platform, a családi kötelék erős és eltéphetetlen. Jólesett neked, hogy megnyugodtunk ítéletedben. S mi őszinte szívvel nyugodtunk meg. Összeállította: Páliné Szappanos Zsuzsanna magyartanár és kultúrantropológus