Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

Hasonló dokumentumok
Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8.

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

Miniszteri Közlemény

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Olcsó ingatlanvilág: Vége? Rutai Gábor Elemzési vezető

I.H.1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma a leépítés oka szerint területenként augusztus

"Víznyelő rács és nehéz fedlap kerettel történő beszerzésére" tárgyú közbeszerzési eljárás

Az ápolási díj rendszere

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása.

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: Fax:

Aszociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartása

I. rész: Azonosító és címadatok

Módosító hirdetmény az "Állati tetemek elszállítása és átadása" tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT MONTHLY REPORT OF THE HUNGARIAN NATIONAL EMPLOYMENT OFFICE augusztus / August 2006

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet

DIGITÁLIS FÖLDHIVATAL

263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos feladatok - a 405/2012. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása

A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

A Magyar Jogász Egylet évi szakmai programtervezete

Az almatermesztés időjárási

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013.

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet. az állami sportinformációs rendszerről

295/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségről

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK FEJÉR MEGYÉBEN

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

Hátrányos megkülönböztetés esetén igénybe vehető jogi segítségnyújtó intézmények tevékenysége, elérhetősége

ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

TÁJÉKOZTATÓ B Í R S Á G

Regionális Gazdaságtan II 3. Gyakorlathoz

Panaszkezelési tájékoztató

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

I. rész: Azonosító adatok

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét

Beruházás-statisztika

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013

Kimutatás. a augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról

7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet

KÖZPONTI SZOCIÁLIS INFORMÁCIÓS FEJLESZTÉSEK


TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről

410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

Köznevelési Hídprogramok A híd-osztályok működésének feltételei. Szeged, március 13.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

(Az adatok a budapesti adatokat nem jelenítik meg!)

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben

Integráció előtt és után környezetvédelmi hatósági feladatellátás a kormányhivatalban. Bencsics Attila

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Nyílt eljárás. HU-Budapest: Takarítási és higiéniai szolgáltatások

1, Cégalapítás lépései:

Dr. Buda András. Debreceni Egyetem Neveléstudom. Gyors, látvl

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

helye az igazgatási rendszerben

Átírás:

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, 2016. február 25.

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek az új Kbt.-ben A közbeszerzési szerződés közbeszerzési jogsértés miatti érvénytelenségének megállapítása iránti polgári per [Kbt. 176. ] Egyesített per A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata és a szerződés közbeszerzési jogsértés miatti érvénytelenségének megállapítása iránti egységes per [Kbt. 173-174. ] Egységes per A szerződés módosítása érvénytelenségének megállapítása iránti polgári per [Kbt. 175. ] A közbeszerzésekkel kapcsolatos egyéb polgári perek [Kbt. 177. ]

A 2015. évi CXLIII. törvény újdonságai az egységes és az egyesített perekben A Kbt. 173-174. -ához - A törvény átveszi a hatályos közbeszerzési törvényből a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálatára és a szerződés közbeszerzési jogsértés miatti érvénytelenségének megállapítására irányuló ún. egységes per szabályait. (Miniszteri indokolás) A Kbt. 176. -ához A törvény átveszi a hatályos közbeszerzési törvényből a szerződések közbeszerzési jogsértés miatti érvénytelenségének megállapítása iránti polgári per szabályait. (Miniszteri indokolás)

Illetékességi változások a közbeszerzési perekben Pp. 326. (7) és (14) bekezdés Pp. 326. (7) Ha az első fokon eljárt közigazgatási szerv illetékessége az egész országra kiterjed - a (12)-(14) bekezdésben foglalt kivétellel - a perre a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagosan illetékes. Pp. 326. (14) A közbeszerzésekről szóló törvény alapján indult közigazgatási perekben kizárólagosan illetékes a) a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, ha az ajánlatkérő székhelye Bács-Kiskun megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Nógrád megye vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén; illetve b) a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, ha az ajánlatkérő székhelye Budapesten, valamint Baranya megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Pest megye, Somogy megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye vagy Zala megye területén

A jövő változásai közbeszerzési perekben Részletes jelentés a közigazgatási perrendtartás koncepciójának előkészítéséről A közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogviták közigazgatási bírói útra fognak tartozni államháztartási források felhasználásával kapcsolatos szerződések Táblaszintű közigazgatási bírósági hatáskör kialakítása az országos illetékességgel eljáró közigazgatási jogalanyok közigazgatási cselekvéseivel kapcsolatos jogviták Ezek alapján is a közbeszerzési perek hatásköri és illetékességi szabályai a közeljövőben ismételten módosulni fognak!

Jogértelmezési nehézségek a közbeszerzési egységes és egyesített perekben A közigazgatási és a polgári bíróságok hatáskörének elhatárolási problémái A bíróság bírságolási jogköre Egyetemleges kötelezés Kettős értékelés tilalma A bírság jogosultja A bírság összegének meghatározása A bizonyítás terjedelme és a bíróság hivatalbóli bizonyítására való felhatalmazottság kérdése. A szerződés érvényessé nyilvánítása Perorvoslati és perköltség-problémák

A szerződés módosítása érvénytelenségének megállapítása iránti polgári per A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának Közbeszerzési Hatóság által végzett ellenőrzéséről szóló 308/2015. (X. 27.) Korm. Rendelet Közigazgatási hatóságként egy különleges időszakos vagy folyamatos közigazgatási hatósági ellenőrzést végez a Hatóság. Ellenőrzött szervezet NEM csak az ajánlatkérő! A szerződő felek és a teljesítésben részt vevő valamennyi gazdasági szereplő felé irányulhat a hatósági ellenőrzés! NEM alkalmazható a Ket. 94. -a (nincs fokozatosság)! Az ellenőrzés következménye a Kbt.-ben rendelt jogkövetkezmény [Kbt. 175. ]. Ugyanakkor a Korm. Rendelet által nem szabályozott kérdésben valamennyi Ket.-es rendelkezést megfelelően alkalmazni kell (és nem csak a hatósági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket)!

A közbeszerzésekkel kapcsolatos egyéb polgári perek Új szabály: 177. (1) A 173. (1) bekezdésében, a 175. (1) bekezdésében és a 176. (1) bekezdésében foglalt esetek, valamint a (3) bekezdés szerinti esetek kivételével a közbeszerzésre, illetve a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértésére alapított bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetve - a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata során - a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa. (3) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdésben foglaltakat, ha a polgári jogi igény érvényesítése - illetve a szerződés érvénytelenségére történő hivatkozás - a 133-135. -on, a 138-140. -on, a 142. (3) bekezdésén, vagy e törvénynek vagy végrehajtási rendeleteinek a szerződés tartalmi elemeit meghatározó más rendelkezéseinek megsértésén alapul.

Köszönöm a figyelmet!