Javasolt kezdő ének: 107. (Gyülekezetnek) - Éjjel-nappal c ének (Gyerekeknek) /Kicsiny kis fény c. énekes 36.sz./

Hasonló dokumentumok
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Ügyeskedj! Kalendárium. Anyák napjára. Barangolás. Gyerekszemmel. Információk. - Gondolkozz! Oldd meg! - Energiatakarékosságról.

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Arcodat keresem, Uram!

Tova robog a Grimm-Busz

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"


Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Hírlevél RÉPCESZEMEREI. Mécs László A királyfi három bánata

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Tanítás a gyülekezetről

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

2015. március 1. Varga László Ottó

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

APRÓ GYÖNGYÖK Szeretlek Uram!

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Csokonai Vitéz Mihály II.

Nem tudja felfogni az emberi értelem. Mikor bűneim súlya alatt a Golgotára ment, Dm C HAm Em D Em Ő Jéééézus, Ő Jéééézus, Ő Jéééézus. Megváltóm!

Mindenkit Szeressetek

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, Máj. 3. Kedves Testvéreim!

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ

El camino A zarándokút. 1. állomás

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

Mécs László: A királyfi három bánata. Új Katedra Pedagógusok lapja. Beköszöntő. A tartalomból április 1

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Tanítás a házasságról

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

2. óra Jó másoknak adni

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

A gazdag ember és a szegény ember

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

Bibliai tanítás a részegségről

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely


Mint a sót az ételben

Szeretet volt minden kincsünk

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

A betegek tanítvánnyá tétele

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Megnyílás. 2. összejövetel

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Juhász Gyula: Húsvétra

A létezés lehetőségének

Szép karácsony szép zöld fája

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

IRÁNYTŰ. a végtelenhez Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról

10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

Átírás:

2. ANYÁK NAPI ÜNNEPÉLY Beszélő: (az összekötő szöveget végig ő mondja) Az év legszebb hónapja a május: már minden kizöldült, sok a virág, illatukkal tele a levegő, és épp ilyenkor köszöntjük az édesanyákat. Néha halljuk, hogy az Anyák Napjá-nak nincs alapja a Bibliában. Ez igaz, de ösztönözzön minket a mennyből táplálkozó szeretet, hogy a lehető legtöbb alkalmat keressük egymás iránti megbecsülésünk kifejezésére, és ez fokozottan vonatkozik az édesanyákra. A Szentírás számtalan helyen említi meg, és sokszor meg is parancsolja a szüleink iránti tiszteletet, az apák és anyák iránti engedelmességet, amely nem csupán a gyermekkorban kötelező, hanem akkor is amikor az anyák már megidősödnek. Javasolt kezdő ének: 107. (Gyülekezetnek) - Éjjel-nappal c ének (Gyerekeknek) /Kicsiny kis fény c. énekes 36.sz./ Gyakran hallhatjuk, amint édesanyák ezt mondják gyermekeiknek: Nem kérnék én ajándékot, csak légy engedelmes! Pontosan ez az, amire a Biblia is tanít bennünket. A Tízparancsolatban Isten parancsolja meg a szüleink, így az édesanyánk iránti tiszteletet is: Gyerek szavalókórus: TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT, HOGY HOSSZÚ IDEIG ÉLJ AZON A FÖLDÖN, AMELYET AZ ÚR, A TE ISTENED ÁD TENÉKED. Isten odafigyel arra, hogyan bánunk szüleinkkel, és ígéretet fűzött hozzá: a hosszú életet. Isten abban a zsenge korban, amikor még nincsen fogalmuk a gyermekeknek a hatalmas Teremtőről, a szülők által szeretne ismereteket adni önmagáról. A szülők gondviselő szeretete, az édesanya önzetlensége, fáradhatatlansága Isten jellemvonásait mutatja be a kisgyermekeknek. Így joggal várható el az engedelmesség irántuk. Kisgyermekek éneke: HOGYHA ANYA ÍGY SZÓL c. ének (Fekete I.) Azt szokták falun mondogatni, hogy az édesanya köténye képes a gyermekei rosszaságát is eltakarni. A megbocsátó és bajokat elhárító szeretet Isten tulajdonsága, de az édesanyák magatartásából a gyakorlatban megláthatjuk ezt. Akinek az édesanyja védelmet nyújtott, amikor kellett és feltétel nélkül megbocsátott elébe járuló és jobbá lenni akaró gyermekének, az a gyermek megértette, hogy Isten sem dob el bennünket, ha olykor vétkezünk. Szemével kísér, várja visszatérésünket, bűnbánatunkat, de sosem veti szemünkre hűtlenségünket.

Vers: Falu Tamás: ANYÁD Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, Minden pillanatban gondolt ő reád. Ha sorsod megvadul, s látta, hogy elüt, Félre tolt az útból, s elé ő feküdt. Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, Ha fáztál, a lelkét terítette rád. Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd, Simogatta sebed, sírta könnyeid. Hogyha megbántottad mért bántottad őt? Nem sírt ő sohasem a szemed előtt. Nem hangzott ajkáról soha-soha vád, Akihez rossz voltál, az volt az anyád. Zeneszám (zongora vagy egyéb) Szép a gyermek élete abban a családban, ahol az édesanya valóságosan a család napsugara! Az édesanyák de sok tapasztalatot tudnának elmondani, milyen nehéz is néha a türelmet, az odafigyelést, vigasztalást gyakorolni ebben a rosszul berendezett világban! Hála Istennek, hogy még mindig vannak gyerekek, akik örömüket megoszthatják anyukájukkal. Vers: Ágh István: VIRÁGOSAT ÁLMODTAM Édesanyám, virágosat álmodtam, napraforgó virág voltam álmomban, édesanyám, te meg fényes nap voltál, napkeltétől napnyugtáig ragyogtál. Ének (nagyobbak) HÁLÁT ADOK URAM Kicsiny kis fény c. kötetből A harmadik versszakot így énekeljük: Uram, jó anyámért hálát adok. Igazán csak akkor gondoljuk már végig, kicsoda is volt a számunkra az édesanyánk, amikor felnövekedünk, önállókká válunk. Magunk készítjük az ételünket, új környezetbe kerülünk, ahol este bizony nem vár senki bennünket, akinek beszámolhatnánk kudarcainkról vagy sikereinkről. Jól át tudjuk érezni a költő, Mécs László szívének érzéseit: mikorra igazán meghálálhatnánk anyánk jóságát, többnyire már majdnem vagy teljesen késő. Idősödve tudjuk felfogni, hogy a jó anya úgy bánik kisfiával, mintha királyfit babusgatna, vagy kislányát, mint királylányt fésülgeti.

Vers: Mécs László: A KIRÁLYFI HÁROM BÁNATA Amikor születtem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot mintha babusgatná a szép napkorongot. Maga adta nekem édességet teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. Isten tudja honnan, palástot kerített, aranyos palástot vállamra terített, fejem fölé égszín mosolygást derített. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szíve ment előttem, előre követnek. Amíg ő van, vígan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon, három bánat teszi boldogtalanságom. Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? A másik bánatom: hogyha ő majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna, ezer hálamalom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem így is kevés volna. Hogyha a föld minden színmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Zeneszám,vagy ének Vers: Dsida Jenő: HÁLAADÁS Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel, Áldott teste, lelke csak érettem fárad. Köszönöm, Istenem az édesanyámat. Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este Imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban - itt e földön senki sem szerethet jobban!- Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, Istenem, köszönöm az édesanyámat. Te tudod, Istenem milyen sok az árva, Aki oltalmadat, vigaszodat várja. Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk, Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel, Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el! Áldd meg édesanyám járását-kelését, Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését! Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, Áldd meg két kezeddel az édesanyámat! Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!! ****************************************************************

AJÁNLOTT VERSEK SZÜLŐKRŐL Pósa Lajos: A SZÜLŐKÉRT Mennyei jó Atyám, őriző pásztorom! Kelő nap fényénél hozzád fohászkodom. Ne hagyj el engemet, édes jó Istenem! Ott, ha te vagy velem, kicsoda ellenem? Függeszd a szemedet apára, anyára, Hints áldást fejükre, a lábuk nyomára! Endrődi Sándor: KIS IMÁDSÁG A SZÜLŐKÉRT Akik minden gondjaikkal Értem élnek, rám vigyáznak: Áldd meg, Isten, két kezeddel Jó anyámat, jó apámat! Vári Lili: KÍVÁNSÁG Gyönyörű gyöngyös palota, Csillagkapukkal ékes, Várjon, fogadjon be puha Legszebbik nagytermébe! Egykor a bölcsesség tiszta Érett példabeszéde Szép szavú szádon ragyogva Tanított emberségre. Illatok, koszorúk, szirmok, Bojtok, pálmák és fények, Meleg lombok az alkonyatban Ringassanak el téged. Anyácska, vékony csontjaid Takarja meleg kékség. Találd meg Isten karjait, Tested azok röpítsék -, Az út már régen ismerős: Imák futottak rajta. Jaj! Csak a felelet jönne! Jaj, csak vigasz fakadna!

**** Javasolt énekek: Szívből köszönöm Uram, és 311, 304 a Hitünk énekei-ből