BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Hasonló dokumentumok
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

PÁLYÁZAT. Támogatás szakmai iránya. Megvalósítandó cél. Kedvezményezettek

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

11. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

2016. évre szóló TVI/264/2/(2016) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Pályázati úton igényelhető tőkejuttatás támogatás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

Csongrád Megyei Kormányhivatal PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

2017. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére

TÁJÉKOZTATÓ. az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás pályázati felhívásának szabályairól

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET álláskeresők önfoglalkoztatását elősegítő támogatás igénybevételére A támogatás célja:

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET

Megjelent a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett MPA Munkahelyteremtő beruházások támogatása című pályázati felhívás!

2015. évre szóló PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és TÁJÉKOZTATÁS vállalkozóvá válást elősegítő támogatás (tőkejuttatás) elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására PÁLYÁZATOT HIRDET

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S. országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/2 nemzeti parkok számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg évben: forint, azaz tízmillió forint.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása magyarországi ösztöndíjak elnyerésére

MUNKAHELYTEREMTÉS

2019. évre szóló PMKH/3323/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. évre szóló PMKH/2033/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő támogatás igénybevételére.

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) p á l y á z a t o t h i r d e t n e k

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2017.(IV.3.) határozata A helyi civil szervezetek támogatásáról

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S P Á L Y Á Z A T O T H I R D E T

P ÁL Y ÁZ AT I F E L H Í V ÁS. Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Lakossági szennyvízcsatlakozás támogatása. Pályázat kódszáma: LSZ december

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány

- akit a járási hivatal álláskeresőként nyilvántart, vagy amennyiben a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015.

Pályázati tájékoztató Megjelent a Mikrovállalkozások fejlesztése - GOP /M elnevezésű pályázati kiírás

TANYAFEJLESZTÉS kivonat- Támogatás vehető igénybe

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str

Kedvezményezetti Nyilatkozat I.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

Intézményi Nyilatkozat I.

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

A Magyar Tudományos Akadémia Domus pályázati felhívása nemzetközi konferencián való aktív részvétel támogatására

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati felhívás a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására NFA-2013-KKV

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

országos közfoglalkoztatási program támogatására 2011/8 magán erdőgazdálkodók számára n y í l t p á l y á z a t o t h i r d e t

Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram. Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/14

Foglalkoztatási támogatások

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

AZ ALACSONYKÜSZÖBŰ ELLÁTÁST, UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT, KRÍZISKÖZPONTOT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

II. A munkaadó kötelezettségei

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Munkahelyteremtő beruházásokra Dunaújvárosban. A pályázat kódjele: MT 2008.

A FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY FŐBB HATÓSÁGI ÜGYTÍPUSAI

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Általános szabályzatot. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK évi TÁMOGATÁSÁRA

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek)

60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet

Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát

PÁLYÁZ ATI FELHÍVÁS. Ál l á s k e r e sők vállalkozóv á v á l á s á t e lőseg í tő támo g a t á s i g é nyb e v é t e l é r e

Véleményezési határidő: óra Véleményezési cím:

Munkaügyi Központ Tájékoztató a feladatról, tevékenységről

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2014.

Átírás:

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: kormányhivatal) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 17. bekezdése, továbbá a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 10. -a alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) rendelkezéseire NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére I. 1) A támogatás célja: A legalább egy hónapja folyamatosan álláskeresőként nyilvántartott, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személyek vállalkozói készségének, hajlandóságának előmozdítása, saját vállalkozás, illetve vállalkozói tevékenység beindítására való ösztönzése. 2) A pályázaton részt vehet az, aki: a.) a pályázat benyújtását közvetlenül megelőzően beleértve a pályázat benyújtásának napját is a kormányhivatal illetékes Járási Hivatala (továbbiakban: járási hivatal) mint állami foglalkoztatási szerv által legalább egy hónapja folyamatosan nyilvántartott álláskereső vagy rehabilitációs ellátásban részesülő és b.) 25. életévét betöltötte a pályázat benyújtásakor és c.) vállalja önmaga foglalkoztatását ca.) cb.) egyéni vállalkozóként, vagy új induló társas vállalkozás keretében a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagként. 3) Nem támogatható az a pályázó: a.) akit a pályázat benyújtásának időpontjában a járási hivatal nem tart 1 hónapja álláskeresőként nyilván, vagy nem részesül rehabilitációs ellátásban, b.) aki a pályázatát akkor nyújtotta be, amikor már vállalkozónak, illetve gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjának minősült, c.) aki a pályázat benyújtásának (postára adásának) napján 25. életévét nem töltötte be, d.) akinek a pályázata nem felel meg a vonatkozó jogszabályoknak, illetve a pályázati kiírásban megfogalmazott egyéb feltételeknek, e.) aki nem rendelkezik a megfelelő összegű saját forrással, f.) nem a megjelölt adatlapon, illetve nem megfelelően (hiánypótlást követően is hiányosan) nyújtja be pályázatát, g.) aki a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett, h.) akinek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, i.) aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból kapott támogatásokkal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, illetve időarányosan nem teljesíti, j.) aki az Áht. 48/B. (1) bekezdése alapján nem részesülhet támogatásban, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Foglalkoztatási Főosztály Cím: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. tel.: 76/795-633, fax: 76/320-884, e-mail elérhetőség: bacskh-mk@lab.hu

2/7. oldal k.) jogszabályban, különösen az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendeletben (továbbiakban: Ávr.) a támogatói okirat kiadásának vagy a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja, l.) akinek álláskeresési nyilvántartását nem a Bács-Kiskun megye illetékességi területén levő járási hivatal vezeti, m.) aki tervezett tevékenységét nem Bács-Kiskun megyében kívánja folytatni, n.) az a pályázó, aki jelen pályázat keretében nem támogatható tevékenységre pályázik. 4) Jelen pályázat keretében nem támogatható tevékenységek: a.) ügynöki tevékenység, b.) használt cikk kereskedelem, c.) piaci és mozgó árusítás, d.) kocsmák vagy italboltok üzemeltetése, e.) az a tevékenység, melyet a pályázó a pályázat benyújtását megelőző 3 éven belül vállalkozási tevékenységként már folytatott. 5) A vállalkozás megkezdésének minősül: a.) a bejelentési kötelezettséggel járó egyéni vállalkozói tevékenység esetén, az egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételének napja, b.) új induló társas vállalkozás esetében a vállalkozás cégjegyzékbe történő bejegyzésének napja. 6) Nem köthető hatósági szerződés azzal a nyertes pályázóval, aki: a.) a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel a hatósági szerződés megkötésének időpontjában nem rendelkezik, b.) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett, c.) akinek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, melyről nyilatkozik a szerződéskötéskor, d.) aki a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból kapott támogatásokkal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, illetve időarányosan nem teljesíti, e.) aki az Áht. 48/B. (1) bekezdése alapján nem részesülhet támogatásban, f.) jogszabályban, különösen az Ávr.-ben, a támogatói okirat kiadásának vagy a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja. II. TÁMOGATÁS RÉSZLETEI 1) A támogatás forrása: A Nemzeti Foglalkoztatási Alap decentralizált foglalkoztatási alaprészének Bács-Kiskun megyében a felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszege 60.000.000 Ft. 2) A vállalkozóvá válást elősegítő támogatás formája: Legfeljebb 2.000.000 Ft-ig terjedő tőkejuttatás vissza nem térítendő formában. A pályázati úton nyújtható, 2 millió Ft-ig terjedő vissza nem térítendő tőkejuttatás és a kérelemre induló legfeljebb hat hónap időtartamra, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő, vissza nem térítendő támogatás együttes igénybevételére nincs lehetőség jelen pályázatban. 3) A támogatás pályázati feltételei: A pályázó vállalja, hogy a) a támogatás iránti pályázatát a vállalkozói tevékenység megkezdése előtt benyújtja, b) a támogató döntés közlését követő 30 naptári napon belül hatósági szerződést köt, c) legkésőbb a hatósági szerződés megkötéséig csatolja a vállalkozás alapítására vonatkozó és a tevékenység megkezdéséhez szükséges dokumentumokat: ca) egyéni vállalkozói tevékenység bejegyzését bizonyító okirat,

cb) cc) cd) 3/7. oldal gazdasági társaság esetén a társaságot bejegyző cégbírósági végzés, vagy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat által kiadott és hitelesített cégkivonat, társasági szerződés (alapító okirat), a támogatott beruházáshoz kapcsolódó szakhatósági engedélyek (pl.: telephelyengedély, építési engedély, működési engedély stb.), a támogatás fogadására, pénzforgalmának lebonyolítására, illetve a visszafizetések teljesítéséhez a hatósági szerződés megkötéséig kizárólag saját névre szóló vállalkozói bankszámla/lakossági folyószámla szerződést, d) a kormányhivatal kérésére a pályázat érdemi elbírálásához az előírt kötelező mellékletein túl egyéb, a pályázattal összefüggő iratot is (pl. előzetes elvi szakhatósági engedélyek, szándéknyilatkozatok, bérleti előszerződés) becsatol. 4) A támogatás további feltételei: A pályázó a) rendelkezik a vállalkozás pénzügyi és piaci megalapozottságát bemutató, alátámasztó 2 éves üzleti tervvel, b) rendelkezik a támogatás fogadására, pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag saját névre szóló vállalkozói/lakossági bankszámlával, mely alkalmas a beszedési megbízás fogadására a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt (Ávr 84. (2) a) pontja szerint), illetve vállalja, hogy ilyen bankszámlát nyit a hatósági szerződés megkötéséig, c) rendelkezik a támogatott tevékenység folytatásához szükséges megfelelő szakképzettséggel, vagy tapasztalattal, d) rendelkezik a vállalkozás indításához, a beruházás bruttó költségének legalább 20%-át elérő saját forrással, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás, valamint a bankhitel és az egyéb forrás nem számítható be, e) vállalja, hogy a hatósági szerződésben megjelölt időpontig tevékenységét megkezdi, és azt 2 évig a hatósági szerződésben megjelölt időpontig szüneteltetés nélkül fenntartja, és ezen időszak alatt az Flt. 58. (5) bekezdés a) pontjában meghatározott más munkaviszonyt nem létesít, f) vállalja, hogy a beruházást a hatósági szerződés megkötését követő 3 hónapon belül, de legkésőbb 2016. november 15-ig befejezi és a támogatás kifizetésére vonatkozó eredeti bizonylatokat a beruházás befejezését követő 15 napon belül, de legkésőbb 2016. november 30-ig benyújtja, g) vállalja, hogy a támogatás odaítélése esetére a hatósági szerződés megkötésétől a beruházás befejezésének dátumától számított legalább 2 évig, továbbá az azt követő záró-beszámoló elfogadásának napjáig tartó időtartamra azonnali beszedési megbízásra felhatalmazói nyilatkozatot tesz valamennyi bankszámlájára vonatkozóan, h) építési beruházás esetén rendelkezik építési engedéllyel, annak hiányában az építési hatóság igazolásával arról, hogy az építési tervdokumentációt engedélyeztetésre átvette, valamint rendelkezik építési tervdokumentációval, előzetes költségvetéssel és kivitelezői árajánlattal, vagy nyilatkozat az építési engedély mentességről. Építési beruházás támogatására kizárólag akkor lehet pályázni, ha a pályázat benyújtásakor még nem kezdte el a beruházást, i) a pályázatban megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén kötelezettséget vállal arra, hogy 8 napon belül nyilatkozik, hogy a. a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolja, és a pályázatban szereplő beruházást változatlan formában megvalósítja, vagy b. a beruházás megvalósítására vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza, és csökkentett formában valósítja meg, Amennyiben a pályázó nem vállalja a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetének pótlását, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó tervének a rendelkezésre álló összegnek figyelembe vételével történő átdolgozását, úgy pályázata elutasításra kerül, j) több pályázót érintő új társult vállalkozás létrehozása esetében a pályázatokat egyenként, külön-külön kell benyújtani. Ebben az esetben minden pályázatban hivatkozni kell arra, hogy a társult vállalkozásnak kik a további tagjai, k) a támogatás elbírálásával és felhasználásával kapcsolatos ellenőrzést nem akadályozza, azt köteles tűrnie, illetve az ellenőrzést végző részére adatot szolgáltat,

4/7. oldal l) vállalja, hogy a kormányhivatal a pályázatban és a támogatás során megismert adatokat (a támogatás célja, összege, megvalósítás helye) és információkat az önrendelkezésről szóló 2011. évi CXII. törvényben szabályozott módon kezelje és nyilvánosságra hozza. 5) A támogatás formája és mértéke: Legfeljebb 2.000.000 Ft vissza nem térítendő tőkejuttatás, amely nem haladhatja meg az összes beruházási költség nettó értékének 80%-át, vagy az általános forgalmi adót (ÁFA) is tartalmazó érték 80%-át, amennyiben a támogatottnak a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán ÁFA levonási joga nincs. A támogatás számításának alapja a beruházás levonható és visszaigényelhető ÁFA nélküli összes költsége. A támogatás csak abban az esetben igényelhető a beruházás ÁFA-t is tartalmazó összköltsége után, ha a pályázó a pályázat 4. sz. ÁFA nyilatkozat mellékletében a bruttó összeg figyelembevételéről nyilatkozik az elszámolásra vonatkozóan. A támogatás az a) ÁFA levonási joggal rendelkező pályázók esetében a beruházás nettó (ÁFA nélküli) költségéhez igényelhető. b) ÁFA levonási joggal nem rendelkező pályázók esetében az ÁFA összegét is tartalmazó beruházás költségéhez igényelhető. (Pályázónak ÁFA levonási jogosultságára vonatkozóan pályázatában nyilatkoznia kell!) 6) A támogatás keretében elszámolható költségek (az elszámolható költségek kibontása és elszámolás módja az Útmutatóban található): a) kizárólag új tárgyi eszközök (pl. gépek, technológiai, műszaki, irodai berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, olyan szoftverek, melyek a gép működéséhez nélkülözhetetlenek) beszerzése, melyek a vállalkozási tevékenységet tartósan, legalább 2 évig szolgálják. A támogatás keretében megvásárolt eszközöknek a beruházás megvalósításának helyszínén folyamatosan és üzemképesen fellelhetőnek kell lenniük. Hozzátartozók (házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha-, és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha-, és nevelőszülő, valamint testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa) közötti eszközvásárlás a pályázat keretében nem támogatható, b) kizárólag az eszközbeszerzéshez kapcsolódó immateriális javak, c) a vállalkozás profiljához illeszkedő, a pályázó legalább 50 %-os tulajdonában lévő ingatlanon történő építési, bővítési, felújítási, korszerűsítési, átalakítási beruházáshoz kapcsolódó költség (nyertes pályázat esetén a tulajdoni viszonynak a fenntartási idő végéig léteznie kell), d) a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. E bekezdés alkalmazásában írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével kötött szerződés teljesítése érdekében történt kifizetés összege a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe, e) a támogatás folyósításakor a benyújtott számlákon, kifizetéseket alátámasztó bizonylatokon szereplő végösszeg 50.000,- Ft-nál nem lehet kevesebb. 7) A pályázat keretében nem támogatható: a) a már működő gazdasági társasághoz való csatlakozás, b) a lízing, valamint részletfizetési konstrukcióban történő beruházás, hatósági díjak, illetékek, személygépjármű vásárlása, bérleti jog megszerzése, c) az ingatlan vásárlása, d) a gazdasági társaság alapításának költségei, jegyzett tőke befizetése, e) a földvásárlás, valamint adásvételi szerződéssel beszerzett javak, f) a haszon és mezőgazdasági haszongépjárművek, vontatók, utánfutók, g) a tenyészállatok vásárlása, h) a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beszerzés, beruházás (megkezdettnek minősül a beruházás a beszerzésre irányuló megrendelő keltével, a vállalkozói szerződés keltével, az eladó által kiállított számla dátumával, építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzéssel), i) forgóeszköz vásárlása.

5/7. oldal 8) A támogatás folyósítása: A támogatás a hatósági szerződés aláírása után - azonnali beszedési megbízásra felhatalmazói nyilatkozat(ok) rendelkezésre állását követően - az alábbiak szerint kerül folyósításra utólagosan: a) A támogatás összege a hatósági szerződés aláírása után, az abban foglaltak figyelembevételével, forrás- és teljesítésarányosan, a bemutatott eredeti bizonylatok alapján teljesítés igazolása mellett a Magyar Államkincstáron keresztül kerül utalásra a támogatott inkasszót befogadó vállalkozói bankszámlájára / lakossági folyószámlájára. b) Amennyiben a gazdasági tevékenység hatósági engedélyhez kötött, annak megvalósításához szükséges engedélyeket a szerződés megkötéséig benyújtja. c) Nem folyósítható támogatás azon beruházáshoz, amelynél az eladó és a vevő azonos személyek, vagy az eladó és a vevő gazdálkodó szervezet(ek) tagja(i) és/vagy vezető tisztségviselő(i) között hozzátartozói viszony áll fenn. d) A támogatás folyósításához a pályázat benyújtását követő naptól a hatósági szerződésben az elszámolás határideje napjáig kiállított eredeti bizonylatok fogadhatók el. Az adásvételi szerződéssel igazolt beszerzések nem fogadhatóak el. e) A támogatás a teljes körűen kiegyenlített számlák és ténylegesen üzembe helyezett beruházást követően igényelhető. f) A nettó 20.000 forint alatti egyedi értékű (nettó 20.000 Ft/db) beszerzések nem támogathatóak. Azok az eszközök, melyek egyedi értéke nem éri el ezt az értékhatárt, nem számolhatóak el a pályázat keretében. g) Külföldről történő beszerzés csak az Európai Unió tagországaiból történő vásárlás esetén támogatható. Külföldi szállító esetén a benyújtott számlák támogatásának kiegyenlítése forintban történik. Forintszámláról történő teljesítés esetén a pénzügyi teljesítés napján a forintszámlát vezető pénzintézet által rögzített árfolyamon, míg devizaszámláról történő teljesítés esetén a pénzügyi teljesítés napján érvényes MNB árfolyamon kell figyelembe venni. h) Külföldi szállítók esetében a Kedvezményezett köteles a benyújtott számlákat, a számlákhoz kapcsolódó dokumentumokat hitelesen magyar nyelvre fordíttatni. i) A támogatás elszámolása legfeljebb három ütemben valósulhat meg. Jelen pályázatban előleg igénylésére nincs lehetőség. 9) A szerződésszegés jogkövetkezményei: Ha a támogatott a hatósági szerződésben foglaltakat megszegi, nem, vagy csak részben teljesíti, illetve hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltat, a támogatást a visszakövetelés időpontjában hatályos, a kötelezettségszegés napjától a visszakövetelésről rendelkező határozat meghozatalának napjáig a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 132. (2) bekezdése szerint kiszámított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell visszafizetni. Amennyiben a kötelezett visszafizetési kötelezettségének a visszakövetelésről rendelkező határozatban megjelölt határidőig nem tesz eleget, e határidő elmulasztásának napjától a befizetés napjáig a támogatás összegének alapulvételével kiszámított késedelmi pótlékot is köteles fizetni. Ha a támogatott nem tesz eleget a hatósági szerződésben rögzített tájékoztatási kötelezettségének, illetve akadályozza az ellenőrzést, rendbírsággal sújtható. III. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE, HATÁRIDEJE, ELBÍRÁLÁSA 1) Pályázat kidolgozásának követelménye A jelen pályázati felhívás alapján benyújtásra kerülő pályázatot az útmutatóban, valamint a pályázati adatlapon és annak mellékleteiben meghatározott részletes feltételek figyelembevételével kell kidolgozni. A pályázati felhívás, az útmutató, az adatlap és mellékletei egymástól elválaszthatatlan szerves egységet képeznek, együttesen tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. 2) Benyújtás helye és határideje A pályázati felhívásban és a pályázati egységcsomagban foglaltaknak megfelelően elkészített pályázatokat 1 db eredeti példányban, számítógépen kitöltött, nyomtatott formában, kötelező mellékletekkel ellátva, összefűzve 2016. május 31-ig személyesen vagy postai úton a Bács-

6/7. oldal Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályára (6000 Kecskemét, Klapka utca 34.) Fricska Nagy László vagy Makra Zsuzsanna nevére címezve, s.k. jelöléssel ellátva kell benyújtani. A pályázatot postai úton kizárólag Magyarországon feladott könyvelt postai küldeményként vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével lehet továbbítani. Ebben az esetben a benyújtás időpontjának a küldeményen szereplő a pályázó által igazolható feladás időpontjának dátuma számít. A pályázat személyes benyújtása esetén a pályázó a pályázat átvételéről igazolást kap. A pályázat elektronikus úton történő benyújtására nincs lehetőség. A pályázat benyújtására nyitva álló idő alatt egy pályázó csak egy alkalommal nyújthat be pályázatot. A pályázat befogadásáról a kormányhivatal az Ávr. 70. (1) bekezdése alapján a pályázat benyújtását követő hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésére vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítás és részletes tájékoztatás a kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályon Fricska Nagy László (76/795-649) és Makra Zsuzsanna (76/795-676) ügyintézőknél valamint a Járási Hivatalok Foglalkoztatási Osztályán kérhető. 3) A pályázatok elbírálása 3.1.) Döntés A pályázatok elbírálásáról a kormányhivatal mérlegelési jogkörben eljárva, a pályázat beérkezésének napjától számított legfeljebb két hónapon belül dönt. A döntést követően a kormányhivatal a döntésről szóló értesítés átvételétől számított 30 napon belül hatósági szerződést köt a támogatottal, melyben részletesen rögzítésre kerülnek a támogatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek. Amennyiben a kedvezményezett mulasztásából a szerződéskötésre meghatározott határidőtől számított 30 napon belül nem jön létre a támogatási szerződés, a támogatási döntés érvényét veszti. 3.2.) A támogatás nyújtásával kapcsolatos mérlegelés során a kormányhivatal figyelembe veszi: a) a munkaerő-kereslet és -kínálat helyi jellemzőt, b) a térség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit, c) az álláskeresők munkához jutási esélyeit, ezen túlmenően d) a megváltozott munkaképességű személyeket érintő támogatások esetében a foglalkoztatás körülményeit, és a foglalkoztatás minőségét is, e) a döntést megelőző helyszíni szemle tapasztalatai, f) ugyanazon gazdasági társaság alapítására irányuló több pályázat esetén a támogatás azonos módon csökkentett mértékben is megállapításra kerülhet. 3.3.) A támogatás igénylése során előnyt élvez: a) termelő tevékenység a szolgáltatással szemben, b) a pályázat benyújtásának napján negyvenöt életévét betöltött álláskereső, c) a tartós álláskereső (pályázat tekintetében tartós álláskeresőnek minősül a legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső), d) szakképzettségének megfelelő tapasztalattal rendelkezők, szakképzettségüknek megfelelő tevékenységre vállalkozók, e) vállalkozás megalapozottsága a térség munkaerő-piac igényeihez alkalmazkodik, f) a beruházás a kedvezményezett települések besorolásáról és feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. mellékletében feltüntetett településen valósul meg, 3.4.) Jogorvoslat A mérlegelési jogkörben hozott elutasító határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs. Amennyiben a pályázat elutasítására a jogszabályban meghatározott feltételek hiánya miatt kerül sor vagy a határozatot hozó szerv a mérlegelési jogkör gyakorlására irányadó jogszabályban meghatározott szabályokat megsértette, a döntés ellen a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz címzett (1051 Budapest, József nádor tér 2-4.), de a kormányhivatalhoz 2 példányban benyújtott illetékmentes fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. 4) Hiánypótlás

7/7. oldal Az a pályázat, amely nem felel meg a pályázati felhívás feltételeinek, illetve amely nem a pályázati adatlapon kerül benyújtásra, illetve határidőn túl érkezik be, érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. Hiánypótlást kizárólag a kormányhivatal kezdeményezhet. Formai szempontból hiányosnak minősülő pályázat esetében a kormányhivatal szólítja fel a pályázót arra, hogy a hiányosságot a felszólításról szóló értesítés átvételétől számított 8 napon belül pótolja. A hiánypótlást követően is formailag hiányosnak minősülő pályázat nem felel meg a támogatásra való jogosultsági feltételeknek. 5) További információk A beruházást a pályázat beadását követő naptól a pályázó saját kockázatára megkezdheti, azonban a pályázat oda nem ítélése vagy csökkentett mértékben való odaítélése esetén kártérítési igénnyel a Kormányhivatalhoz nem fordulhat. A forrás kimerülése esetén a támogatásra kiírt pályázati felhívás felfüggeszthető. A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy indokolt esetben a pályázati határidőt meghosszabbítsa. A pályázati egységcsomag térítésmentesen átvehető a kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályán illetve a járási hivatalok Foglalkoztatási Osztályán, valamint letölthető a http://bacs-kiskun.munka.hu oldalról. Kecskemét, 2016. március 29. Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal