11. évfolyam 9. szám 2014. szeptember IDŐSZAKI LAP A TARTALOMBÓL:



Hasonló dokumentumok
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Ennek kapcsán november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v

Gyermek-háziorvosok. Védőnői Szolgálat

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

I. Szitás Róbert gr,

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Szent József Plébánia 4069 Egyek Fő tér 26. Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: MVH Reg.szám:

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére

Betlehemezés Létavértesen

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY

Mondjam vagy mutassam?

Egyházközségi hírlevél

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről


Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

Hasznos tanácsok gombaszedőknek

XII Az egészség és sport jegyében

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

E L Ő T E R J E S Z T É S

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A OKTÓBER 19. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL.

Tisztelt ráckevei választópolgárok!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Felnőtt háziorvosok rendelési ideje

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről.

IX. évfolyam I. szám március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

Mozgással az Egészségért!

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület május 25-i rendes ülésére

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

JEGYZŐKÖNYV. Sárpilis község Képviselő-testülete 7145 Béke tér 1.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: június 15.

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP május PAKS

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 18 -i ülésére

2014 év. Környezettisztasági hét

BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Svájci tanulmányút. Basel

Kőtelek Önkormányzat lapja 2014/ Július Augusztus

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

Jegyzőkönyv. Készült a Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének testületi üléséről

Kiszombor, szeptember 20. Tisztelettel: Szegvári Ernőné polgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

SZAKORVOSI JÁRÓBETEG ELLÁTÁS RENDELÉSI IDEJE: I. BELGYÓGYÁSZATI JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS. - háziorvosi beutaló szükséges! -

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: szeptember 22-én órakor Kölked Község Képviselő-testülete nyilvános ülésén, az önkormányzati hivatal tanácstermében.

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám május

Átírás:

11. évfolyam 9. szám 2014. szeptember IDŐSZAKI LAP A TARTALOMBÓL: Testületi ülésről... 2. old. Egyeki vértelkek... 3. old. Jelöltek listája... 4-5. old. Nyitott porta... 6-7. old. Telekházi falunap... 8-9. old. Szeptemberi népszokások... 10. old. Kerti tippek... 11. old. Egészség-életmód... 12. old. Kardiológiai vizsgálatról... 13. old. Rendőrség hírei... 14-15. old. Lakásvédelem... 16-17. old. Egyházi rovat... 18-19. old. Orvosi ellátások... 20. old. Hirdetések... 21. old. Értéktár gyűjtéséből... 22-24.

2. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Összefoglaló a Képviselő-testület 2014. augusztus 28-án tartott üléséről A Polgármesteri jelentésben elhangzott, hogy a közelmúltban milyen rendezvények voltak Egyeken. Június 27-én megrendezték a mozgáskorlátozottak számára azt a rendezvényt, ahol életviteli, egészségügyi tanácsokkal látták el őket. Július 5-én az Egyeki vigasságok rendezvényét szervezték meg, augusztus 16- án pedig megtartották a Vesszős napokat. A telekházi falunap szeptember 6-án volt. Polgármester úr úgy gondolja ők a szervezők részéről mindent bele adtak a rendezvények szervezésébe, aki akarta jól érezhette magát. Korábban a Képviselő-testület döntött a telekházi óvoda karbantartásáról, ott a munkálatok előrehaladott állapotban vannak. Hamarosan le tudják zárni a munkálatokat és az óvodások birtokba vehetik ezt az épületet. A Dorogmai úttal kapcsolatosan, a bíróság szakértőt rendelt ki az út állapotának felmérésére, annak a kialakult körülményének a vizsgálatára és a bíróság elrendelte, hogy az önkormányzat 500.000 Ft díjelőleget fizessen ki a szakértőnek. Ez csak előleg, ezt 3 napon belül kellett át utalnia az önkormányzatnak. A védőnői beruházás zajlik. A kivitelező részéről állítják, hogy szeptember 20-ra menetrendszerűen meg fog történni az átadás. Polgármester úr bízik benne, hogy ez valóban így lesz. Az ott dolgozók körülbelül november 1- től tudják birtokba venni az épületet. A Képviselő-testület döntött a térítésmentesen felajánlott, illetve a megvételre felajánlott ingatlanokról. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy - Egyek Nagyközség Önkormányzatának és intézményeinek 2014. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja - az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. 2014. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja - elfogadja a tanyagondnok 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolót - nem teszi kötelezővé a tanyagondnoki szolgáltatást igénybevevők részére a tevékenységi napló aláírását - csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. évi fordulójához, a pályázat megvalósításához szükséges anyagi forrást 1.000.000.-Ft-ot a 2015. évi költségvetésében biztosítja - az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. részére átadandó működési célú pénzeszközt csökkenti 733.044 Ft-al, és a Város-község gazdálkodási egyéb szolgáltatások kormányzati funkción tervezett beruházások előirányzatát növeli 733.044 Ft-al, mely fedezetet nyújt az Egyek Sport köz 5. szám alatti ingatlan elektromos hálózatfejlesztésével kapcsolatosan felmerülő összeg kifizetésére - kezdeményezi a számlavezető pénzintézetnél, a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezetnél az Egyek bel- és külterületi csapadékelvezető rendszer rekonstrukciója című pályázatra felvett 15 792 446 forint összegű felhalmozási hitel lejárati időpontjának meghosszabbítását, 2015. szeptember 30.-i időpontra, a szerződés többi pontjának változtatása nélkül - 50.000 Ft támogatást biztosít a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületének a 2014. évi költségvetésben rendezvényekre elkülönített és tartalékba helyezett összeg terhére - az önkormányzati tulajdonú földterületek esetleges bérbeadásáról, pályáztatásáról a döntést a következő Képviselő-testületre bízza - a közmunkaprogram keretében megvásárolandó Manitou Bt-420 teleszkópos homlokrakodóra a ZOL-SPED 2001 Bt. árajánlatát fogadja el 3.000.000 Ft + Áfa összegben - a Védőnői szolgálat épületének külső-belső felújítása című pályázathoz kapcsolódó orvosi eszközök beszerzésére a MEDIPLAN Kórháztervező és Egészségügyi Fővállalkozó Kft. árajánlatát fogadja el 915.699 Ft + Áfa összegben Ács Zsuzsanna A szerkesztőség: 4069 EGYEK, Fő út 3. sz. Tel/fax: 52/ 378 028 # Kiadja: EGYEKI SZÖGHATÁR NONPROFIT KFT. EGYEK, Fő út 3. sz. # # A kiadásért felel: Soltész Gábor # # Szerkesztő: Soltész Gábor # # Nyomda: Fábián BT. 4034 Debrecen, Szélső u. 8. sz. # # Megjelenik: 470 pld-ban # #ISSN 1789-7424#

3. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER A vértelkekben az azt készítő emberek lelke is benne van Szia! Sziasztok! Jó napot! Köszönök hangosan, amikor a kisfiammal vásárolni megyünk az egyeki pékáru boltba és vásárlás közben jókat nevetünk, beszélgetünk az ottani eladókkal. s igen, a lényeg itt kezdődik. az eladó megnevezés csupán csak egy töredéke azoknak a jelzőknek, amelyeknek a cikk alanya, s egyben jó ismerősöm megilletik. Csupán szeretetből, hobbiból, local patrióta érzelemből alkot olyan gyűjteményeket, amelyek más doktorált emberek számára kemény, megfeszítő munkával, s csupán a nyereséghalmozásról szólnak. Zeleiné Várhalmi Edit, vagy, ahogy csak mi hívjuk, Editke, kamasz kora óta úgy érezte, hogy nem csak szereti hallgatni az idős emberek beszélgetését a múltról, hanem össze is gyűjti, s feldolgozza azokat. Kedvesen felkeresi a célalanyokat egy-egy fényképért, vagy régi történetek meghallgatásáért. Segítői, akik szintén egyeki emberek, együttesen voltak s vannak azon, hogy a következő generáció számára olyan értékeket adhassanak át, amelyek abszolút nem pénzben mérhetők. Sok ember számára van lehetőség tehetségének kibontakoztatására, de persze ezekkel a lehetőségekkel élni is kell. Bátran, bízva tudásunkban. Editke, a Magyar Néprajzi Múzeum által kiírt Tradíció Néprajzi gyűjtő pályázatára jelentkezett második alkalommal, úgy, hogy már első pályázati kiírásra az Így élt a múlt című könyve figyelemre méltó minősítésű oklevelet kapott, s a könyv a Néprajzi Múzeum etnográfiai gyűjteményében elhelyezésre került. S mint, ahogy azt a tiszafüredi Főnix televízió munkatársainak adott interjújában is elmondta, sok terve, ötlete van s szeretné őket megvalósítani, így azt már sikerült, hogy az Egyeki vértelkek című pályamunkája, melyet előadás formájában is be kellett mutatni, az elérhető legmagasabb eredményt, kiváló minősítést kapta és archivált anyag lett a múzeum gyűjteményében. Mondhatná bárki, hogy egyszerű, ha a gyűjtés folyamán jó alanyokat szerez az ember, de ilyen precízséggel s odaadással kevés ember dolgozik, s végez élvezhető, jól áttanulmányozható gyűjtőmunkát. Jól mutatja mindezt az is, hogy otthona, lakókörnyezete a régi idők stílusába van öltöztetve, a ház előterében is régi családi fényképek várják a belépő vendéget. De csak ha az egyszerű hétköznapokra is gondolunk, Editke magyaros díszítésű ruháit is számtalanszor megcsodálhatjuk. Véleményem szerint vele beszélgetni, találkozni feltöltődés az ember számára, s még kedvet is érzek ahhoz, hogy a nagyszüleim korszakából egy kevéske összegyűjtött emlékem nekem is legyen. Bátran elmondhatjuk, hogy büszkék lehetünk Editkére, aki az egyeki, kiváló tehetségű, itt élő, emberek sorát gyarapítja, a nagyközségről szép, s igen jelentős minőségi, a kutatók számára kutatható információt ad, s ugyanakkor jó véleményt, ismertséget is szerez ezzel a településünknek. Ha bárki úgy érzi, hogy tanulmányai során hasonló témában ír dolgozatot, vagy kutatómunkát, Editke anyaga immár felhasználható lesz. Elmondta, hogy a Magyar Néprajzi Múzeum által kihirdetett harmadik tradíciós pályázaton is indulni fog, amelyben úgy gondolom szintén hasonló eredményeket ér majd el, s még kívánok nagyon sok kitartást, sikert a további munkájához. Fenti soraimat Editke szavaival zárom: Mindent ki kell használni, ami szép a településünkön, hogy büszkék lehessünk rá Gál-Szalai Erika önkormányzati képviselő

4. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Tisztelt Lakosság! Egyek Nagyközség Helyi Választási Iroda Vezetője ezúton tájékozatom Önöket a 2014.október 12-én tartandó helyi önkormányzati képviselők és polgármester valamint a roma nemzetiségi önkormányzati képviselő választáson indulni kívánó jelöltekről. A korábbi szabályozástól eltérően nem ABC sorrendben szerepelnek a jelöltek a szavazólapon. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 160. (1)-(2) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva a Helyi Választási Bizottság a jelöltek sorrendjét sorsolással az alábbiak szerint határozta meg: Polgármester jelöltek: Érvényesen szavazni csak 1 jelöltre lehet Sorszám Jelölt Jelölő szervezet 1. Dr. Miluczky Attila független jelölt 2. Szincsák Ferenc független jelölt 3. Dr. Tóth Sándor független jelölt 4. ---* --- 5. Kemény István független jelölt 6. Dr. Hegyesi Kálmán független jelölt *A korábban polgármester jelöltként nyilvántartásba vett Vigh Józsefet a Helyi Választási Bizottság a 77/2014.(IX.25.) számú határozatával törölte a polgármester jelöltek nyilvántartásából, mivel a jelölt lemondott. Roma nemzetiségi jelöltek: Érvényesen szavazni legfeljebb 3 jelöltre lehet. Sorszám Jelölt Jelölő szervezet 1. Kissné Gulyás Brigitta Éva Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete 2. Borsos Gyula Magyarországi Összefogás Roma Rom Szervezet 3. Borsos Gyula Tamás Magyarországi Összefogás Roma Rom Szervezet 4. Illés Józsefné Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete 5. Nagy Sándor Roma Polgári Tömörülés 6. Dósa József Magyarországi Összefogás Roma Rom Szervezet 7. Balogh Tivadar Magyarországi Nemzeti-, Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete 8. Nyerluc József Roma Polgári Tömörülés 9. Bacsa Sándor Roma Polgári Tömörülés A Roma nemzetiségi jelöltekre az szavazhat aki a roma nemzetiségi névjegyzékben szerepel.

5. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Képviselő-jelöltek: Érvényesen szavazni legfeljebb 8 jelöltre lehet Sorszám Jelölt Jelölő szervezet Sorszám 1. Czinege Zoltán független jelölt 23. Jelölt Derzsényiné Szincsák Beáta Jelölő szervezet független jelölt 2. Gál-Szalai Erika független jelölt 24. Tardi Kálmán független jelölt 3. Verényi János független jelölt 25. Széles Szilvia független jelölt 4. Biróné Nagy Csilla független jelölt 26. Kalmár Pál független jelölt 5. Hajduné Holló Katalin független jelölt 27. Szabóné Balázs Henrietta független jelölt 6. Ádám Richárd független jelölt 28. Szekeres Ákos független jelölt 7. Kiss Sándor független jelölt 29. Száli László független jelölt 8. Vitéz Zsolt független jelölt 30. Vigh József JOBBIK Magyarországért Mozgalom 9. Dr. Antal László független jelölt 31. Berkes Kálmán független jelölt 10. Mihályné Szekeres Edit független jelölt 32. Vadász Béla független jelölt 11. Zsólyomi Zsolt független jelölt 33. Ecsedi János FIDESZ Magyar Polgári Szövetség 12. Erdeiné Ficsor Katalin független jelölt 34. Bódi István független jelölt 13. Kardos Sándor független jelölt 35. Lakatosné Kalmár Judit független jelölt 14. Tardi Béla független jelölt 36. Borbély László független jelölt 15. Dr. Tóth Sándor független jelölt 37. Zelei József független jelölt 16. Kiss-Menyhárt Éva független jelölt 38. Kovács Sándorné Simon Mária független jelölt 17. Farkas Sándor független jelölt 39. Mucza Józsefné független jelölt 18. Soltész Gábor független jelölt 40. 19. Orosz Gyula JOBBIK Magyarországért Mozgalom Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria független jelölt 41. Borsos Gyula független jelölt 20. Berkes Józsefné független jelölt 42. Tóth Gyuláné független jelölt 21. Antal Attila Imre független jelölt 43. Orosz Béla független jelölt 22. Kovács Gergely független jelölt 44. Hegyi Mihály független jelölt A választópolgár a lakcíme szerinti szavazókörben szavazhat. A szavazóhelyiségben szavazni a szavazás napján 6 órától 19 óráig lehet. A szavazás megkezdése előtt a választópolgárnak a személyazonosságát valamint lakcímét vagy személyi azonosítóját kell igazolnia érvényes okmányokkal. Csepreginé Kocsis Nóra HVI vezető

6. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER "Nyitott porta az Egyeki Tájházban" A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által a Magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok 2014. évi támogatására kiírt pályázat támogatásával egész napos rendezvényt szervezünk az Egyeki Tájházban 2014.08.23-án, melyen mesterség bemutatók, kézműves foglalkozások, tárlatvezetés, népi játékok, helyismereti előadások voltak láthatóak. Már reggel nagyon sok érdeklődőnk - gyermek és felnőtt - jelent meg és várták a különböző programokat. A rendezvényt Dr Miluczki Attila Polgármester Úr nyitotta meg. Majd ezt követően Dr Eperjesi Tamás a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet igazgatójának előadását hallgathattuk meg. Ezt követően Prokisch Sándor beszélt Egyek történetéről, a kunhalmokról. Csodálkozva hallgattuk végig tanár urat, aki nagy lelkesedéssel adta át a témában végzett kutatásainak eredményét. Zeleiné Várhalmi Edit következett az előadásával. Beszélt az Egyeken fellehető vértelkekről és nagy beleéléssel mesélt el - az "Így élt a múlt"című könyvében is leírt - régi történeteket. Majd Rab Zsigmondné segített eligazodni a különböző csipkekészítési technikákban, megtudhattuk hogyan alakult ki és fejlődött a csipkekészítés különböző országokban és hogyan, mire tudja a mai kor embere felhasználni az újra felfedezett csipkét. Ezek után a fantasztikus beszédek és előadások után következtek a várva vár programok. A gyermekek nagy izgalommal próbáltak ki mindenféle régi játékot hiszen volt: tandemsí, célba-dobó, gólyaláb, pulifuttatás...stb. Megérkezett hozzánk Hutkai László népi játszóháza. Megtanította a gyerekeknek hogyan kell sípot készíteni egy bodzafa darabból, hozott még több érdekes dolgot, de nálunk most a bodzasípnak volt a legnagyobb sikere. Valamikor a gyerekek a nagyobbaktól tanulták meg e hangszer készítését, de ma már feledésbe merült a családoknál ez a tudomány. Köszönjük, hogy sikerült feleleveníteni és reméljük, hogy akik ezen a napon megtanultak bodzasípot készíteni át fogják adni a készítés módját testvéreiknek, barátaiknak is. A népi mesterségek bemutatóján több mestert láthattunk munka közben és ki is próbálhattuk saját ügyességünket is a területen: Rengeteg gyermeket vonzott a karkötő készítése hiszen ott volt velünk Oláh Zsolt Bőrdíszműves aki megtanította a gyerekeknek hogyan kell karkötőt készíteni. Budai Béláné Gizike segítségével, szép vesszőkosarat fonhattak az érdeklődők, Prokisch Sándor tanár úr pedig a gyékény- és szalmafonás technikáját mutatta be. Ebben a rohanó világban már egyre kevesebben hímeznek odahaza, de meglepetésemre szép számmal akadt felnőtt és gyermek egyaránt aki Koroknai Imréné hathatós segítségével bele mert kóstolni e sokrétű kézimunka elkészítésébe is.

7. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Másik gyönyörű és régi kézimunka technika a csipkeverés amely egy közmunkaprogram keretében került Egyekre. Ennek a mesterségnek a kipróbálására is számos gyermek és felnőtt kapott kedvet, nem ijesztette el őket a számos orsó amit mester ördögi gyorsasággal kezelt. Az egyeki vendégeknek mindig örültek a környező és távoli vidékeken rendezett lakodalmakban ennek oka főleg az ajándékba vitt égetett cukor torta volt, melynek nem sok helyen volt hagyománya. Sajnos már kevesen művelik ezt a mesterséget ezért is okoz különös örömet, hogy Hajdú-Murvai Veronika grillázs készítő aki a nagymamájától eltanult technikát már művészi szintre fejlesztette tovább viszi ezt a különleges technikát. Ez volt az egyetlen mesterség amelyet nem lehetett kipróbálni, hiszen az elkészítéshez különleges ügyesség és gyorsaság kell, viszont a szemünk előtt alakult ki egy hagyományos karos égetett cukortorta melyet meg is kóstolhatott mindenki. Az egyeki Nőklub meglepetéssel készült : egyik nőklub tag felajánlásából lángost készítettek a vendégek számára, a lángos készítés minden mozzanatát végig lehetett követni és végezetül mindenki meg is kóstolhatta a friss, meleg lángost. Délután érkezett csak az igazi izgalom: megjött a Kende Sportegyesület Hagyományőrző íjász csoportja.. Egy roppant izgalmas bemutatót tartottak nekünk, mely nagy sikert aratott. A végén mi is részesei lehettünk egy picit mivel ki is próbálhattuk az íjakat. Nagyon óvatosan kellett vele bánnunk, hiszen veszélyes és éles fegyver. A nap végén nagyon jó hangulatban énekeltünk együtt az egyeki népdalkörrel, sok régi nótát sikerült feleleveníteni és megtanulni. Egy nagyon izgalmas és mozgalmas nap volt augusztus 23. Minden kedves vendégünk és persze segítőink is nagyon jól érezték magukat. Köszönjük mindenkinek a segítségét aki hozzájárult a nap sikeréhez. Kovácsné Mucza Judit könyvtáros

8. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 06-án egy igen tartalmas napot tölthettünk el a Teleki focipályán megrendezett Falunapon. A sok szorgos ember már a reggeli órákban előkészítette a finomabbnál-finomabb ételekhez szükséges hozzávalókat és eszközöket. A rendezvényt 9.30-kor hivatalosan is megnyitotta Dr. Miluczky Attila polgármester úr. Telekháza-Falunap 2014 köszönet illeti Dr. Miluczky Attila polgármester urat. Délben a hattagú zsűri kóstolta végig a főzőversenyre benevezett ételeket. A főzőverseny két kategóriában zajlott. A zsűriknek nem volt könnyű dolguk, de a döntés végül megszületett. 12.30-kor közösen A délelőtt folyamán football mérkőzés vette kezdetét, emellett szépségversennyel kedveskedtünk a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A gyerekek egész napos kézműves foglalkozáson vehettek részt, a felnőttek megtekinthették a helyi csipkekészítők szebbnél-szebb munkáit. Szintén a délelőtt folyamán, lovasbemutatót tekinthettek meg a résztvevők. A bemutató után a legkisebbektől kezdve a felnőttekig egyaránt ki lehetett próbálni a lovaglást. A gyermekek 19.00 óráig ingyen vehették igénybe a körhintát és az ugrálóvárat, melyért külön megebédeltünk, majd 14.00 órától a helyi tűzoltóság tagjai habpartival kedveskedtek a gyermekeknek, amely nagy sikert aratott. Külön köszönet a tűzoltóság minden egyes tagjának,

9. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER hogy felejthetetlenné tették ezt a szép napot a gyermekek számára. 15.00 órakor kihirdettük a szépségverseny, foci verseny, valamint a főzőverseny eredményét, melyek a következők: Football mérkőzés eredménye: Kicsik kategóriában: I. helyezett: Arany csapat II. helyezett: Teleki SBS Nagyok kategóriában: I. helyezett: Öreg fiúk csapata II. helyezett: Volt Kun Béla utcai fiúk csapata III. helyezett: Teleki FSE Szépségverseny eredménye Lányok: 0-5 éves korosztályig: I. helyezett: Balogh Vanda II. helyezett: Szitai Hanna III. helyezett: Balogh Rebeka Különdíjas helyezés: Erdei Jázmin, Simon Angyalka, Budácsi Petra, Szegedi Zsóka, Balogh Hédi, Imre Noémi, Balogh Anasztázia 5-10 éves korosztályig: I. helyezett: Szabó Alexandra II. helyezett: Orosz Réka III. helyezett: Kis Liliána Különdíjas helyezés: Kovács Fruzsina 10 éves korosztály felett: I. helyezés: Balogh Viola Szépségverseny eredménye - Fiúk: 0-5 éves korosztályig: I. helyezett: Katona Hunor II. helyezett: Balogh Tibor III. helyezett: Balogh Tibor Különdíjas helyezés: Györfi István, Erdős Balázs 5-10 éves korosztályig: I. helyezett: Balogh Ádám II. helyezett: Kardos Mózes III. helyezett: Kardos Dávid Különdíjas helyezés: Erdős Adrián 10 éves korosztály felett: I. helyezett: Virág Patrik II. helyezett: Ferenc Gábor III. helyezett: Cseh Dániel Különdíjas helyezés: Balogh Gergő, Balogh Ernő Főzőverseny eredménye: I. kategória: I. helyezett: Teleki Gamesz csapata (Lecsó) II. helyezett: Szabó Zoltán (Kacsapörkölt főtt krumplival) III. helyezett: Balogh László (Marhapörkölt pásztortarhonyával) II. kategória: I. helyezett: Orosz Béla (Babgulyás) II. helyezett: Kota István (Slambuc) III. helyezett: Kiss Zsolt (Halászlé) Az eredmények kihirdetése után, 17. 00 órától kezdetét vette a tombolák kisorsolása. Végezetül a 21. 00 órától kezdődő tábortűzzel, valamint az azt követő szabadtéri bulival zártuk a napot. Szerencsére az időjárás nagyon kedvező volt számunkra, így egy eseménydús, felejthetetlen napot tölthettünk el közösen. Szeretném megköszönni minden kedves támogatónak azt a sok segítséget, amely nélkül nem jöhetett volna létre ez a szép nap. Remélem, hogy minden kedves vendég jól érezte magát és örömteli emlékekkel tért haza a falunapról. Erdeiné Ficsór Katalin szervező

10. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Néprajz-Hagyomány Szeptemberi népszokások A régi római naptárban a hetedik hónap volt, elnevezése a latin septem (hét) számnévből ered, (latin September, September mensis = Hetedik, Hetedik hónap ). Ezt a nevét akkor is megtartotta, amikor már a kilencedik hónappá lépett elő, kivéve egy rövid időszakot, amikor Nero Germanicus császár önmagáról Germanicusnak nevezte el. Régi magyar elnevezése: őszelő, Földanya hava, mérleg hava, Szent Mihály hava. Noha szeptember mind a földműves lét, mind a csillagászat és a naptár szempontjából jeles hónap, nem dúskál római ünnepekben. A legjelentősebb római ünnep: a capitoliumi triász. Amikor is a rómaiak szeptember Idusán, azaz szeptember 13-án megemlékeztek Iuppiter, Iuno és Minerva templomának felavatásáról, ami a római patríciusok istenhármasának egy háromhajós temploma a Capitoliumon, amit az etruszk Tarquinius Superbus király építtetett. Ezen a napon az egész szenátus megjelent a templomban és egy nagy közös lakomán megvendégelte a három istent. Ezt a szokást a sikeres aratásért, szüretért járó hálaadásként értelmezhetjük. Ugyanezen a napon a szentély falába szöget vertek, ami az évek számítását szolgálta. Ez a szokás talán arra vezethető vissza, hogy volt olyan idő, amikor is szeptember 1-jén kezdődött az év, de 13-a azért is jelentőségteljes, mert 9 nap választja el a napéjegyenlőségtől, aminek a római naptárba nagy jelentősége volt. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad, és nem érik be. Népi megfigyelések: ha szeptemberben megdördül az ég, a fák sok virágot hoznak még ha másodszor is kivirágzik az akác, akkor hosszú, meleg őszre lehet számítani ha korán lehullanak a falevelek, a gólyák és a fecskék korán útra kelnek, akkor hamarosan megérkezik a hideg idő Szeptemberi jeles napok: Szeptember 1. - Egyed napja: 1-jén kezdték meg a búza, másutt a rozs vetését. A néphit szerint, ha e napon vetik el a búzát bő termésre számíthatnak. Időjárásjósló nap is e nap, ha esik, akkor esős lesz az ősz, ha nem esik, akkor száraz őszre számítottak. Ha karácsonykor le szerették volna vágni a disznót, akkor e napon fogták hízóra. Szeptember 8. - Kisasszony napja: Szűz Mária születésének napja. A XI. század óta tartják számon. Sok helyütt a nap volt a cselédek szolgálatba lépésének az ideje. Egyes helyeken e napon kezdték meg a gabona vetését, e napra virradó éjszaka kitették a vetőmagot, hogy azt az Úristen szentelése fogja meg. Ez a nap jelezte a dióverés kezdetét, és a fecskék útra kelését is. Időjárásjósló napnak is tartják, mert ha e napon bugyborékosan esett az eső, akkor a néphit szerint csapadékos ősz várt rájuk. Szeptember 12. - Mária napja: Szűz Mária neve napja. Az újkorban Bécs felszabadulása után vált a török alóli felszabadulás ünnepévé, kultusza rohamosan terjedt, amit a passaui Máriahilf (Segítő Boldogasszony) kegykép ihlette, ami előtt a hagyomány szerint 1683-ban Lipót császár Bécs ostroma alatt imádkozott a győzelemért. Szeptember 15. - Hétfájdalmú Szűzanya: Mária anyai fájdalmára való emlékezés. Az Ómagyar Mária-siralom ennek a kultusznak állít emléket. Szeptember 21. - Máté napja: Máté evangélista napja. Sok helyütt például a Bánátban e héten kezdték meg az őszi búza vetését, amit férfiak végeztek szinte szótlanul, majd a munka végeztével magasra dobták a vetőabroszt, hogy akkorára nőjön a búza. Másutt azonban ekkor nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet fel fogja verni a gaz. Göcsejben is pelvahétnek nevezték. Az e napi tiszta időből pl. a szerémségi szőlősgazdák jó bortermésre következtettek.

11. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Szeptember 29. - Szent Mihály napja: Szent Mihály arkangyal ünnepe, aki a hagyomány szerint a túlvilágra érkező lélek bírája és kísérője. Vele függ össze a hordozható ravatal Szent Mihály lova elnevezés is. Ez a nap a gazdasági év fordulója (a gazdasági évet lezáró ünnepek szeptembertől novemberig tartottak). A Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. Ez a nap a pásztorok elszámoltatásának és szegődtetésének időpontja is, ami után kezdetét vette a kukoricatörés. E nappal megkezdődik az ún. kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, mely Katalin napjáig (nov. 25.) tart. E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég. Az Alföldön ez a nap volt általában a szüret kezdő napja is. A szüret a 18.-19. század előtt általában csíziós (vagy jeles napokhoz) kötődött, utána a városi, vagy községi tanács, vagy a hegyközségi elöljáróság határozott időpontot adott meg rá, ami azért volt fontos, mert a földesúri járandóságot, a bordézsmát így egyszerre tudták beszedni. A különböző szőlőtermő vidékek miatt a szüret ideje változó volt, figyelembe kellett venni az időjárási viszonyokat, a különböző szőlőfajták érési idejét. Így volt az Alföldön általában szeptember 29-e a szüret kezdő napja, Erdélyben és a Dunántúl nagyobb részén október 15. Terézia napja, Kőszeg vidékén október 21-én, Orsolya napkor, Tokaj- Hegyalján pedig október 28-ig, Simon-Juda napjáig kezdték meg a szüretet. A szürethez, mint általában minden betakarító tevékenységhez, termékenységrítus is tartozik (ez olyan szokás, amely elősegíti a több termést). Göcsejben pl. a szüret végeztével lemetszették a szőlővesszőket, s mindegyik tőke tövére egy-egy szőlőszemet tettek, hogy következő évben jó legyen a termés. Időjárásjósló napnak is tartották, mert ha Mihály itt találja a fecskéket, akkor hosszú-szép őszre számíthattak. Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét. A pereszlényiek kemény telet jósoltak, ha Mihály napján dörög. Néhány időjárásjósló közmondás erre a napra: Szeptember 29. után már nem nő a fű, mondják is: Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet. Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot. Vagyis aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember. Forrás: www.hoxa.hu Kerti tippek-tanácsok Nincs is annál jobb dolog, mint amikor a saját kertünkben fejlődő zöldségeket és gyümölcsöket szüretelhetünk, takaríthatunk be! Az általunk termesztett zöldségek és gyümölcsök mindig jobban ízlenek, mint az üzletben vásárolt társaik, ráadásul biztosak lehetünk a származásuk felől. A termés sikere érdekében fogadja meg tippjeinket! Szedje fel a metélőhagymát, petrezselymet és más fagyra érzékeny fűszernövényt és cserépbe ültetve tegye a konyhába. Így egész télen át kéznél lesznek a pompás, friss fűszernövények. Ez az alkalmas idő arra, hogy kiwit ültessen. Ültetés után jól vágja vissza a növényt. Tavasszal fiatal, erőteljes hajtásokkal hálálják meg ezt. Hogy kiwit tudjon szüretelni, ültessen egymás mellé egy hím- és nőivarú egyedet. Ennek ellenére vannak fajtaválasztékunkban kétnemű (hímnős) növények is. Amennyiben a kiwik a hónap végén még nem érettek, vigye be a házba és hagyja ott tovább érni. Ha a paradicsom és a tök szeptember végén még nem érett, vigye be a házba utóérésre. A körte akkor érett, ha a szárán elfordítva könnyen leszedhető. Szedje fel a lehullott gyümölcsöket, így megakadályozhatja a penész okozta betegségeket. Szüretelje le a későn érő almát és szilvát. Azonnal szedje fel a lehullott gyümölcsöket, hogy a penészesedést és az általa okozott betegségeket megakadályozza. Ha egy meleg napon szüretelt, hagyja a gyümölcsöket egy éjszakán át hűlni, mielőtt végleg tárolná. A hibátlan gyümölcsöt egy sötét, hűvös helyen tartsa. Ássa fel a megüresedett ágyásokat. Friss és félig érett szerves trágyát a hónap végén szórjon ki. Most kezdheti el a különböző gyümölcsfák ültetését. Egy városi kertben is jól érvényesülnek a kis lombkoronájú gyümölcsfák, amely kis helyigényűek és akár védőfalak mellé is ültethetők. Növesszen törpe növésű gyümölcsfákat egy-egy huzalhoz kötve. Ha rövid oldalágakat (legfeljebb 30 cm) hagy a növényen, pompás gyümölcsfaoszlopokká nőnek majd. Ilyen módon különböző gyümölcsfajokat egymástól 50 cm-re ültetve egy ízléses és különleges térelválasztót kap. Egy déli falhoz ültethet mérsékelt éghajlati övön őszibarackot, kajszibarackot és szőlőt. A málna utolsó szürete után vágja le a hajtásokat egészen a talaj szintjéig, így elősegítheti a tőhajtások képződését. Szeptember közepétől a szedret is szüretelheti. Távolítson el a szőlőtőkéről minél több levelet, így éri jobban éri a nap a fürtöket és ízletesebbek lesznek. Azonnali fogyasztásra most szedjen szőlőt. Ezzel ne várjon sokáig! Azok a fürtök, amelyek túl sűrűn vannak egymás mellett, hamarabb rothadnak. Egy hegyes olló segítségével távolítsa el a fölösleges és beteg szemeket. (A rovat tanácsait a Bakker Kft. szolgáltatta)

12. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Egészség-Életmód A hűvösebbre fordult, csapadékosabb őszi időjárás kedvez a gombák szaporodásának, a tapasztalatok szerint ezzel együtt jár, hogy a mérgezések száma is növekszik. A gombászás kellemes időtöltés, de néhány fontos alapszabályt feltétlenül be kell tartani. A gombák ugyanis súlyos, akár halálos mérgezést is okozhatnak! Gombát szedni mindig eső után érdemes, mivel ezek az élőlények a víz hatására gyorsan nőnek. Ajánlott nem egyedül, hanem egy tapasztalt gombagyűjtővel útnak indulni és magunkkal vinni egy jó gombáskönyvet, ami segít az eligazodásban. Csak olyan gombát gyűjtsünk étkezési célra, amelyet már jól ismerünk, és abból is annyit szedjünk, amire szükségünk van, vagy szárítva, dinsztelve tárolni tudunk a szűkösebb időkre. Ha mégis kíváncsiak vagyunk egy gomba fogyaszthatóságára, elkülönítve vigyük el egy gombavizsgálóhoz. A gyűjtés során talált gyanús gombákat hagyjuk érintetlenül, ne lökjük fel, ne tapossuk össze azokat, mert a vegetáció részét képezik. Az sem mindegy, hogy hol gyűjtünk gombát. Szennyezettségük miatt kerülendők a nagyobb ipari létesítmények, a forgalmas utak, autópályák környéke. Vegyszereket használhatnak az erdőművelésre vont területeken, a vasúti töltések mellett. Tájékozódjunk az erdészet rendelkezéseiről, tiltásairól, pl. vadászat idején nem tanácsos és nem szabad az erdőbe menni. A begyűjtött gombákat már célszerű már az erdőben megtisztítani a rátapadó levelektől, ügyelve arra, hogy a különleges jellemzőket, mint a tönk töve, bocskora, burokmaradványa, stb. ne károsítsuk meg. Szintén fontos szabály, hogy a felszedett gombákat sohasem szabad műanyag zacskóban, vagy szellőzetlendobozban, egymásra rakva szállítani, mert befüllednek és rövid idő alatt megromlanak. Szellős kosárkába ajánlatos gyűjteni és ne tegyünk sokat egymásra, mert könnyen összenyomódnak, összetörnek. Aki nem vizsgázott gombaszakértő, feltétlenül ellenőriztesse a talált példányokat fogyasztás előtt! Még napjainkban is rengeteg népi eredetű hiedelem él az emberekben a mérges gombák felismerésével kapcsolatban, amelyek sok problémát okozhatnak. A legelterjedtebbeket számba véve: téves az a vélekedés, hogy a vágási felületen színt változtató nem mind mérgező. Ugyanakkor a gyilkos galóca húsa mindem körülmények között fehér marad. A mérgező gombákat is megrágják a csigák és a rovarok, tehát nem mindig ehetőek, és a háziállatok sem feltétlenül betegszenek meg olyan gombától, amely az emberre nézve veszélyes lehet. Az "ezüst-kanál próba semmit sem mutat ki a gomba mérgező voltát illetően, ahogy a hagyma és a petrezselyem színe sem változik meg a méreganyagtól. A gomba feltűnő színe önmagában nem jelenti azt, hogy mérgező lenne, és kellemes íz sem garancia arra, hogy ehető lenne. Itt emlékeztetek mindenkit arra, hogyha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, nyersen soha sem kóstolgassuk a gombát, bár a galambgomba, a vargánya, az ízletes ribiszke, a nagy őzlábgomba így is fogyasztható. A gombamérgezés tüneteinek skálája az enyhe gyomorrontástól a halálos kimenetelig terjedhet. Az egyik legveszedelmesebb gomba a gyilkos galóca: sajnos évről-évre előfordul, hogy egész családok kerülnek miatta súlyos, életveszélyes állapotba. Ha a gyilkos galócából egy példány, vagy akár egy kis darabka belőle a többi gomba mellé kerül, az már elég ahhoz, hogy a kosár tartalmából készített étel végzetes legyen. A gyilkos galóca mérgezés gyomorrontást idéző tünetei ugyanis fél és 1 nap után jelentkeznek, majd a 3. napig javulás figyelhető meg, azonban a 3 és 6 nap között már olyan súlyos máj- és veseelégtelenség alakulhat ki, amikor csak a transzplantáció, azaz szervátültetés mentheti meg a beteget. Gyakoriak az egyéb gombák által okozott mérgezések, melyek lappangási ideje jóval rövidebb. Hányással, hasmenéssel vagy idegrendszeri tünetekkel (zavartsággal, hallucinációkkal) járnak, ritkán halálos kimenetelűek. Ha a gomba elfogyasztását követő két órán belül jelentkeznek a tünetek, akkor nagy valószínűség szerint nem gyilkos galóca típusú mérgezésről van szó. Ezért az összegyűjtött gombákat kivétel nélkül minden alkalommal mutassuk meg gombavizsgálónak. Az ország számos pontján rendszerint piacokon ingyenesen ellenőrzik a gombákat, a mérgezőeket pedig megsemmisítik. A bevizsgáltatás elengedhetetlen akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy jól ismerjük a gombákat, ez ugyanis az egyetlen garancia arra, hogy ne történjen gomba eredetű mérgezés. Fontos erre figyelni akkor is, ha a gombát szomszédoktól, ismerősöktől kapjuk, illetve elkészített étel esetén kérdezzünk rá, hogy a gombavizsgálatot elvégeztették-e. Amennyiben a gomba elfogyasztása után a legkisebb rosszullét tüneteit tapasztaljuk, azonnal hívjunk mentőt, vagy forduljunk orvoshoz. Mérgezés gyanúja esetén a szükséges teendőkkel kapcsolatban az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat is kereshető, a következő, éjjel-nappal hívható ingyenes telefonszámon: 06/80-22-11-99. Országos Kémiai Biztonsági Intézet

13. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Egészség-Életmód A kardiológia a belgyógyászatnak azon szakterülete, amely a szív és az erek betegségeivel foglalkozik. Kardiológiai fittségünk megfelelő állapota pedig a hosszú távú egészség záloga. Kardiológiai járóbeteg rendelőnkben minden olyan lehetőség elérhető, amit a szabályozások értelmében ilyen rendelésen használni lehet. Kardiológiai betegségek, melyekkel hozzánk fordulhat: kardiovaszkularis rizikófelmérés bizonytalan mellkasi panaszok kivizsgálása koszorúérbetegség diagnosztizálása, terápiás beállítás és utánkövetés szívkatéteres vizsgálatra (koszorúérfestés) előjegyzés fulladásos tünetek kivizsgálása billentyűbetegségek diagnosztizálása és kezelése vérnyomás-beállítás szívelégtelenség stádiumának felmérése, gyógyszeres beállítása, illetve eszközös terápia szükségességének elbírálása szívritmuszavar diagnosztizálás szívizominfarktus megelőzése, illetve szívinfarktuson átesett betegek után követése életviteli tanácsadás (fogyás, dohányzásleszoktatás, rendszeres testmozgás) Magas vérnyomás A magas vérnyomás a belgyógyászati kardiológiai betegségek leggyakoribb, kockázatot okozó rizikófaktora, önmagában az esetek nagy részében ezek a kardiológiai betegségek tünetmentesek maximum egy kis fejfájást, arckipirulást, mellkasi fájdalmat, nehézlégzést okoz, ám növeli a szívinfarktus és a stroke(szélütés) kockázatát, cukorbetegséggel együtt pedig a veseelégtelenségét. A vérnyomás az orvosi, kardiológiai ellátás mellett természetes módszerekkel is csökkenthető, amelyek közül az elsődleges a testtömeg testmagassághoz viszonyított normál határokon belüli szinten tartása. Ez hosszútávon az egészséges életmóddal érhető el, amelynek a táplálkozáson kívül meghatározó része a rendszeres mozgás. Kardiológiai szempontból óvatosan kell azonban sportágat választani, sőt, az idősebbeknek, a rendszeresen gyógyszert szedőknek és a tartós betegeknek mindenképpen javasolt egy alapos, kardiológus szakorvos által végzett sport kardiológiai vizsgálat és akár a szív állapotának megfelelő edzésterv az életmódváltás előtt és a rendszeres kardiológiai után követés, kardiológus szakorvossal való rendszeres konzultáció. Szívritmuszavar Mindenki hallott már a hirtelen szívhalálról. Ez egy olyan rosszindulatú ritmuszavar, mely során a szív nem képes normális mértékben összehúzódni, a szív fő ürege csak remeg ezért nem képes a test ereibe kipumpálni a vért. Ez az esetek nagy többségében szintén tünetmentes és bármelyik életkorban előfordulhat. A ritmuszavar odafigyeléssel, helyes életvezetéssel és rendszeres kardiológiai vizsgálatokkal kivédhető. A fatalis (halálos) kimenetelű kardiológiai eredetű elhalálozás, rendszeres kardiológiai kontrollal megelőzhető! A mai rohanó, stresszes világunkban nagy figyelmet igényelne szívünk egészsége, a dohányzó, egészségtelenül táplálkozó, keveset mozgó, kialvatlan világunkban kevés időt fordítunk testünk motorjára, a szívünk egészségére, pedig rendszeres kardiológiai gondozással sok súlyos folyamat megelőzhető lenne. Sokan érezték már, mintha a szívük kihagyna, vagy hirtelen be-bedobbanna. Sokan ébredtünk már éjszaka fájdalmas izomgörcsre. Ezek egyszerű tünetek, szívünk jelez, ideje kardiológushoz fordulni, ideje kardiológiai vizsgálaton részt venni. Tünetek amelyekkel érdemes felkeresnie kardiológiai magánrendelésünket: Nehezen megy a lépcsőzés? Viszonylag kis terhelés után fullad? Szorít fáj a mellkasa, zsibbad a karja? Jelez a szívünk, irány a szerviz a kardiológus! Kardiológiai vizsgálataink: szív-ultrahang vizsgálat: kardiológiai alap és fájdalmatlan vizsgálat. A kardiológiai vizsgálat során a kardiológus képet kap az szív üregeinek méretéről, a billentyűk állapotáról, pumpafunkcióról. Mindenkinek javasolt a kardiológiai ultrahang, aki szeretne képet kapni szívének működőképességéről. Esetleg bármilyen mellkasi panaszokat észleli: ritmuszavar, fáradékonyság, nehézlégzés, fulladás, lábdagadás. A kardiológiai után gondozásban állapotfelmérésében elengedhetetlen. nyugalmi és terheléses EKG, mindenkinek javasolt, kardiológiai alapvizsgálat 24 órás vérnyomásmérés a kardiológiai vizsgálat eszköze, a magas vérnyomás diagnózisának felállításában a kardiológus javaslata alapján. 24 órás EKG vizsgálat (Holter) szívritmuszavarok kiszűrésére javasolja a kardiológiai kivizsgálás során a kardiológus szakorvos vérnyomásmérés az aktuális vérnyomásunkról tájékoztat Szeretettel várjuk kardiológiai magánrendelésünkön vérnyomás beállítással és más a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájával, kezelésével egyaránt.

14. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Vigyáznak gyermekeinkre A gyermekek legnagyobb bánatára a nyári szünidő véget ért és újra becsengettek a tanintézményekben. Reggelente ismét az iskolába igyekvő diákok népesítik be az utakat. Ebben az időszakban mindig megnő a gyermekbalesetek száma, hiszen a nyári pihenés után a gyermekeknek vissza kell rázódni a korábban már kialakult és megszokott rendbe. A 2008. szeptember 1-től meghirdetett Az iskola rendőre program elősegíti a rendőrség által a gyermekek felé irányuló átfogó bűn- és balesetmegelőzési tevékenységet. A balesetek megelőzése érdekében szeptember hónapban a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában biztosított fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően a gépkocsivezetők az iskolák környékén sokkal figyelmesebben, a közlekedési szabályokat betartva közlekednek, ezért a gyerekek, a szülők és a pedagógusok is egyaránt nagyobb biztonságban érzik magukat. Ez azonban nem mentesíti a szülőket a felelősség alól. Fontos, hogy gyermekeikkel megbeszéljék az alapvető közlekedési szabályokat, áttekintsék, esetleg bejárják közösen azt az útvonalat, amelyen a kisgyermekek iskolába járnak. A nagyobbak esetében is fontos, hogy a szülő ismerje az útvonalat, amelyen gyermeke közlekedik. A már egyedül közlekedőkkel meg kell beszélni, hogy a rövidítés érdekében se térjenek el a szokásos útvonaltól és mindig értesítsék szüleiket, ha tanítás után különóra vagy egyéb iskolai elfoglaltság miatt- nem tudnak azonnal haza menni. A rendőri jelenlét segíti a gyermekek biztonságos közlekedését, az úttesten történő áthaladást, figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára. Az elmúlt évek adatait vizsgálva megállapítható, hogy az iskolák környékén, illetve oda-vissza szállításkor a tanévkezdeti kampány időszakában 14 év alatti gyermeket érintő halálos közúti közlekedési baleset nem fordult elő Hajdú-Bihar megyében. Természetesen az alapvető vagyonvédelmi szabályok betartására sem árt ismételten felhívni a kicsik és nagyok figyelmét. Lehetőség szerint értékes holmikat ne vigyenek magukkal az iskolába. Mobiltelefonjukkal, MP3-, MP4- lejátszójukkal ne hivalkodjanak, ezeket, valamint pénztárcájukat mindig a táskájuk belsejébe tegyék. Nem árt emlékeztetni -főként a tanítás után egyedül hazatérő, illetve otthon lévőgyermekeket, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, ne üljenek be idegen autójába és ne fogadjanak el tőlük ajándékot. Fontos megbeszélni, hogy kinek nyithatnak ajtót és mit tegyenek, ha telefonon keresik szüleiket. A gyermekeknek már egészen kicsi koruktól fogva tudni kell, hogy baj esetén kihez fordulhatnak segítségért. Tudatosítani kell bennük, hogy bizalommal fordulhatnak az utcán szolgálatot teljesítő egyenruhás rendőrhöz. Fontos, hogy ismerjék a 104, 105, 107, 112 segélyhívó telefonszámokat és hogy tudják, ezek mindenhonnan ingyenesen hívhatóak. F E L H Í V Á S 2014. SZEPTEMBER 1-TŐL 2014. DECEMBER 12-IG Balmazújvárosi Rendőrkapitányság JÁTÉK ÉS RUHAGYŰJTÉST TARTUNK. A GYŰJTÉS HELYE: EGYEK, TÁRKÁNYI BÉLA KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ A KIOSZTÁS HELYE, IDEJE: EGYEK, TÁRKÁNYI BÉLA KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ 2014. DECEMBER 13. SZOMBAT CÉLUNK, HOGY MINDENKI KARÁCSONYÁT SZEBBÉ TEGYÜK! SZERVEZŐK

15. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Megkezdődött a tanév, munkában az iskolarendőrök Szeptembertől a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság iskolarendőrei a polgárőrséggel együttműködve, a 2014/2015-ös tanévben is folytatják a 2008. szeptember 1-jén megkezdett Az iskola rendőre elnevezéssel indított programot, melynek továbbra is fő célja a diákok bűn és balesetmegelőzése. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Területi Balesetmegelőzési Bizottsága a gyermekek védelmét, a közlekedési nevelőmunkában való aktív részvételt évek óta kiemelt feladatának tekinti. Cél a kis,- és középiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése, megszüntetése. Az előző tanévekhez hasonlóan a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén valamennyi iskola részt vesz a programban, minden iskola kérte a program folytatását. A kapitányságunk illetékességi területén 9 tagintézményben (8 általános iskolában, 1 szakközépiskolában) összesen 9 fő közrendvédelmi beosztott lát el iskolarendőri feladatokat. Az iskolarendőr a helyi rendőri szerv és az iskola közötti kapcsolattartó, aki szolgálati feladata mellett, sokszor saját szabadidejének terhére végzi ezt a tevékenységet. A tanév megkezdése előtt az iskolarendőrök már megkezdték a programmal kapcsolatos feladataikat. Tájékozódtak a tanévnyitók megtartásának időpontjáról, felvették a kapcsolatot az oktatási intézmények vezetőivel és tájékoztatták őket a program folytatásáról, és részt vettek a tanévnyitó ünnepségen. Az iskolarendőrök a kapitányság illetékességi területén működő polgárőr szervezettekkel közösen, az oktatási intézmények környékén található forgalmas kijelölt gyalogos átkelőhelyeken és útkereszteződésekben, szeptember hónap minden tanítási napján segítik a gyermekek reggeli, és délutáni órákban történő biztonságos közlekedését. Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Területi Balesetmegelőzési Bizottság

16. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER

17. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER

18. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER MIÉRT MENJEK SZENTMISÉRE? Ahhoz a paphoz és abba a templomba megyek, amelyik nekem tetszik Biztos sokszor elmondták már Neked: nem a papért kell szentmisére járni, hanem Istenért. És ez valóban így van - Te is tudod: pár év múlva elhelyezik a plébánost/káplánt, jön a másik. Te azonban maradsz és a szentmise is. De van némi igazad is: nem mindegy, hogy ki misézik. Tény, hogy mindenkinek jogában áll megválasztani a templomot és a papot. De vajon ezen múlik minden? Ne feledd el, hogy a mise nem önkiszolgáló vagy piac, ahol csak magaddal törődsz és mindent kedved szerint válogatsz össze. A misén nemcsak kapsz, hanem Te is adsz. Elsősorban Istennek: hálát és bemutatod az áldozatot. A szentmise nem magán-ájtatosság, hanem közösségi tett: testvéreidnek joga van jelenlétedet igényelni és társaságodat kérni. Több plébániával rendelkező városban persze, hogy könnyebb a "régibe", a kész templomba járni, mint plébániai közösségeddel létrehozni az újat, támogatni annak fenntartását. De ne élj tévedésben, mint sokan: nem a papot támogatod, hanem saját egyházközségedet: a papot előbb-útóbb elhelyezik, de a templom és Te A VALLÁSI NAIVITÁSRÓL maradtok! Saját magadnak teszel jót, nem a papnak! Nem lehetsz olyan méhecske, amely saját magának minden virágról begyűjti a legjobb nektárt! Szükség van továbbá arra is, hogy valamely közösséghez tartozzál. Nem könnyű, ha eddig egy bizonyos plébániai közösséghez tartoztál, és pár év óta egy másikba kell beilleszkedned. De nem mehetsz máshová, csak azért, mert Neked úgy tetszik! A közösségért Neked is tenned kell! Tőled is függ, hogy milyen az a közösség, amelyhez tartozol! Nemcsak szüretelni kell a termést, hanem az előállításhoz is hozzá kell járulni! Igaz-e haragszol a papra, ha azt meri mondani, bajok vannak az egyházközségben és nem érzi jól magát? Úgy-e elvárod tőle, hogy akkor is misézzen, ha épp jól megnáthásodott, mert ő nem írhatja ki a templom ajtajára, hogy "betegség miatt három napig zárva"! Mindig álljon rendelkezésedre, éjjel is szaladjon a haldoklóhoz, a temetésen azt prédikálja, amit Te szeretnél hallani; a házasságkötéskor vagy keresztelőkor ne legyenek kívánságai, stb. Gondoltál Te arra, hogy mi mindent elvársz a plébánosodtól? És Te vagy előnyben: plébánosod nem válogathatja össze híveit - Te csak úgy válogatnál?! Az evangélium tele van naivsággal. Mit jelent pl., hogy Jézus "felment a mennybe"? És Szűz Máriát a mennyben az Isten "megkoronázta"? A mennyországban is vannak koronák? Miből? Fából? Vasból? Aranyból? Valóban naivság a mi részünkről, ha a legfölségesebb dolgokat gyermekesen, túlságosan emberiesen képzeljük el. Ha pl. a mennybemenetelt úgy értjük, hogy Krisztus teste csakugyan valahová a csillagok közé emelkedett s a mennyország okvetlenül anyagi térhez kötött hely vagy állapot. Vagy hogy a túlvilági "korona", amelyről Szent Pál apostol is beszél, vagyis a végső jutalom és megdicsőülés, valamiféle emberi "koronázást" jelent. Ha a vallás kénytelen a szellemi dolgok érzékeltetésében evilági és emberi képekkel is dolgozni, ha pl. a Szentírás maga az első oldalon azt mondja, hogy Isten az emberekkel nemcsak társalkodott, hanem "járkált" is a paradicsomban, ez természetesen nem egyéb, mint az Istennel való közvetlen és csodálatos érintkezésnek emberi formákban való kifejezése, amelyről minden komoly ember azonnal megérti, mi benne a tartalom és mi a külső forma. Annyi azonban bizonyos, hogy a vallási élet körül bizonyos emberek hibájából sokszor feleslegesen sok naivság halmozódik fel s ez a vallás tekintélyét éppen a magasabb értelmiségű és önállóbb gondolkozású emberek szemében rontja. Az a sok jámbor néprege pl., amelyet egyesek a vallási élethez fűznek, az a nem mindig ízléses mód, ahogy a nép egyes rétegei a templomban s a templomon kívül a vallásos életüket gyakorolják, az a kissé gyermekes, sőt öregasszonyos stílus, ahogy a vallásos gondolataikat szóban vagy írásban kifejezik,

19. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER néha valóban nem szolgálja a vallás helyes megítélését. Azonban mi következik ezekből a jelenségekből? Csak az, hogy az emberek kicsinyek s a legnagyobbat is szeretik a maguk kicsiségének megfelelő módon formákba és képletekbe foglalni. Hiszen egyesek még a legnagyobbnak s legfölségesebbnek; magának az Istennek a nevét is kicsinyítik, "Istenkének" mondják, PLÉBÁNIÁNK HÍREIBŐL ami maga is a legnagyobb naivság. Küzdjünk a vallási naivság ellen, de értsük is meg, hagy egyszerű emberektől nem lehet bossuet-i vagy prohászkai megnyilatkozásokat várni s magunk se essünk abba a naivságba, hogy mások naivsága miatt a legvalóbb és leghatalmasabb igazságokat kevésre becsüljük! TEMPLOMUNK PÁLYÁZATÁVAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK: A Szent József Plébánia a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján, Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatás jogcímre 2013 augusztus 12 napján benyújtott, 8578673493 azonosító számú kérelme alapján az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága a 1625349857 számú határozatban 14.999.999 Ft összegű támogatást nyert az Egyeki Római Katolikus Templom II. ütemben történő felújítására és eszközfejlesztésre. Tevékenységek: - Szentély elektromos rendszerének felújítása - Szentély burkolása - Belső falfestés - Külső ajtók festése - Padok festése, díszítőfestése Eszközbeszerzés - Marketing tevékenység. Támogatás összege: 14 999 999 Ft. Projekt kezdő időpontja: 2013 december 19. Zárás időpontja: 2014. október 19. PLÉBÁNIA BERUHÁZÁS A Szent József Plébánia (Egyek Fő tér 26) a 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcímen támogatást nyert az egyeki Szent József Római Katolikus Plébánia, Közösségi Ház II. ütemben történő felújítására. Tevékenységek: - Tető részleges javítása, - Külső hőszigetelés, - Külső vakolat javítása, - Nyitott terasz építése, - Parkoló és térburkolat építése, - Nyílászárók cseréje, - Térelemek elhelyezése, - Marketing tevékenység, - Eszközbeszerzés. Támogatás összege: 14 999 992 Ft. Projekt kezdő időpontja: 2013. december 16. Befejezés időpontja: 2014. május 20. A Z ELVÉGZETT MUNKÁÉRT KÖZÖSEN SZERETNÉNK HÁLÁT ADNI 2014. OKTÓBER 19- ÉN, VASÁRNAP A 10:30-KOR KEZDŐDŐ ÜNNEPI SZENTMISÉN, AMELYET BOSÁK NÁNDOR PÜSPÖK ÚR CELEBRÁL. MINDENKIT SZERETETTEL HÍVUNK ÉS VÁRUNK! ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! SZENTÍRÁS VASÁRNAPJA A Katolikus Egyházban szeptember utolsó vasárnapja sajátos ünnep, a Szentírás vasárnapja. Ezen a napon a hívek közössége fokozott figyelemmel és tisztelettel fordul a Biblia felé, ünnepli azt a tényt, hogy a zsidóság nagyjai írásba foglalták történelmüket és prófétáik jövendöléseit, az apostolok és evangélisták pedig Jézus történetét, tanítását, az ősegyház igehirdetését. A Vatikáni Zsinat rendelkezései nyomán született meg az új ünnep, a szentírásvasárnap, amelynek megtartását a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az elsők között rendelte el. Kezdetben nagyböjt egyik vasárnapján ünnepelték, később azonban áthelyezték szeptember utolsó vasárnapjára, tekintettel arra, hogy szeptember 30-án ünnepli az Egyház a nagy bibliafordító, Szent Jeromos ünnepét. Ezen a napon a katolikus közösségek a templomokban kiemelt helyre teszik a Szentírást, és hálát adnak Istennek azért, hogy a Bibliát a kezükbe kapták, mert ebből megismerhetik a Teremtő elképzeléseit és akaratát, a helyes erkölcsi értékeket és alapelveket, eligazítást és erőt meríthetnek belőle életük egész folyamán, és bizonyosságot arról, hogy az ember boldog öröklétre kapott meghívást. Dosztojevszkij gyönyörű vallomása a Szentírásról: A szülői házhoz fűződő emlékeim közé tartozik a bibliai történetek első megismerése, amelyeket már akkor mohón habzsoltam, bár még gyermek voltam. Volt egy gyönyörű képekkel díszített könyvem: Száznégy bibliai történet az Ó- és Újszövetségből. Ezt olvasgattam, ebből tanultam. Még most is ott áll könyvállványomon mint drága emlék. Micsoda könyv ez, micsoda tanításokat tartalmaz! Micsoda egy könyv ez a szent elbeszélés! Milyen csodát, milyen erőt ajándékoztak vele az embereknek! Igazán a világ és az emberek tükre: mostanra és mindenkorra megvan, és mindent néven nevez! És mennyi misztériumot tár föl és magyaráz meg...! Csak egy pici vetőmagra van szükség, a pap szórja ezt az egyszerű hétköznapi ember lelkébe, és a mag nem senyved el, hatni fog lelkében egész életén át, és a sötétségben, a bűnök forgatagában apró lángocskaként világít, mint magasztos emlékezet. Nincs itt szükség hosszas magyarázatra és tanításra: a hétköznapi ember a maga egyszerűségében mindent megért. Nem hiszitek? Próbáljátok meg!... Isten Igéjét mindinkább a nép közé kell vinni, és mindig erősebben beléjük ültetni... Ha a népnek hiányzik Isten Igéje, akkor a pusztulás fenyegeti! Urunk, vedd pártfogásba népedet, és küldj neki világosságot és békét!" Papp László plébános

20. EGYEKI HÍRMONDÓ 2014. SZEPTEMBER Háziorvosi ellátások: (Egészségház 4069 Egyek, Hunyadi u. 48/B.) Dr. Juhász Péter Tel.: 52/378-245 Rendelési idő: Hétfő: 12:00-16:00 Kedd: 08:00-12:00 Szerda: 08:00-12:00 Csütörtök: 12:00-16:00 Péntek: 08:00-12:00 Dr. Szabó Mária Tel.: 52/378-749 Rendelési idő: Hétfő: 08:00-12:00 Kedd: 12:00-16:00 Szerda: 08:00-12:00 Csütörtök: 08:00-12:00 Péntek: 08:00-12:00 Dr. Gaál Gyula Péter Tel.: 52/378-182 Rendelési idő: Hétfő: 08:00-12:00 Kedd: 08:00-12:00 Szerda: 12:00-16:00 Csütörtök: 08:00-12:00 Péntek: 12:00-16:00 Baleset, rosszullét, sürgős eset esetén: Egyeken elérhető háziorvos hétfőtől péntekig 12:00-16:00 óráig a +36/70-586-34-51-es telefonszámon érhető el. Hétfőtől péntekig 16:00-8:00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon: Orvosi ügyelet: 4066 Tiszacsege, Fő u. 42. Telefon: 52/373-598 Mentők (ingyenesen hívható): 104 Egyek Mentőállomás: 52/378-067 Debrecen mentőállomás: 52/414-333 Szakorvosi ellátások: (Egészségház 4069 Egyek, Hunyadi u. 48/B.) Szemészet : Dr. Csuhai Erzsébet (rendelési idő: hétfő: 8:00-11:00) Telefonszám: +36/70-277-96-78 /nem beutaló köteles/ Gyógytorna: Nagy-Tóth Kinga (rendelési idő: hétfő, szerda, péntek: 8:00-9:00) Telefonszám: +36/59-511-324 /beutaló köteles/ Belgyógyászat: Dr. Juhász Péter (rendelési idő: kedd: 13:00-16:00) Telefonszám: +36/52-378-245 /beutaló köteles/ Sebészet: Dr. Martis Gábor (rendelési idő: csütörtök: 18:00-21:00) +1 óra érsebészeti magánrendelés (díja: 2.500.-Ft) Telefonszám: +36/30-645-76-70 /nem beutaló köteles/ Fizioterápia: Dr. Luczai Marianna (rendelési idő: péntek: 12:00-15:00) Telefonszám: +36/59-511-324 /beutaló köteles/ Kardiológia: Dr. Kolozsvári Rudolf (rendelési idő: péntek: 16:00-20:00) Előjegyzés a +36/30-227-01-15 A rendelésen való megjelenés előjegyzéshez kötött, a szolgáltatások térítéskötelesek! Szakorvosi vizsgálatokra bejelentkezni és időpontot kérni a megadott telefonszámokon lehet.