CompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom április

Hasonló dokumentumok
CompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom március

Változásmutató november válogatás

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013.

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

Jogszabályváltozások január

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

CompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom május

VÁLTOZÁSMUTATÓ JÚLIUS VÁLOGATÁS

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

./ (342) , ; -mail:

A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI

A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok

2006 A VEGYI ANYAGOK SZABÁLYOZÁSÁVAL FOGLALKOZÓ TÖRVÉNYI ESZKÖZÖK - NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK Táblázat / 1. Biztosított források 2

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA június 26., kedd. Tartalomjegyzék

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:

Jogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013.

Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

Jogszabályváltozások szeptember

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok:

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA június 26., kedd. Tartalomjegyzék

366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról

31997 R 0118: A Tanács i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, , 1. o.), az alábbi módosításokkal:

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ

Közzéteszi a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság a 76/1995. (XII. 29.) IKM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. -ának (2) bekezdése alapján.

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Jogszabályváltozás július hó

Jogszabályok listája

A tervezet előterjesztője

24094 MAGYAR KÖZLÖNY évi 138. szám. Kormányrendeletek

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

A rendelet a kihirdetését követő napon február 4-én lép hatályba. A határozat a közzététel napján február 8- án lép hatályba.

CompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom január

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények

T/9233. szám ú. törvényjavaslat. egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáró l

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A járások működését szabályozza:

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

2006-ban megjelent jelentısebb környezetvédelmi jogszabályok listája: Január: I. Magyar Közlöny 1. A katasztrófák elleni védekezés irányításáról,

Jogszabályfigyelés június. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 87/2013.

A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

Önkormányzatokat érintő új jogszabályok és jogszabályváltozások (2012. április 1. és április 30. között megjelent)

Jogszabályfigyelés július. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

a 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás

Magyar joganyagok - Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal - alapító okirata, m 2. oldal 4. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszab

Jogszabályváltozások március

KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

II. Kormány- és miniszteri rendeletek

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

HATALOMMEGOSZTÁS. Köztársasági elnök. Törvényhozói hatalom. Bírói hatalom. Önkormányzatok. Végrehajtói hatalom. Alkotmánybíróság ???

Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök

2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok:

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

Az Építésügyi Hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét meghatározó jogszabályok. Az állami főépítész tevékenységet meghatározó jogszabályok

Változásmutató XII. 30.

10. Hatályát veszti az R. a) 43. (2) bekezdése, b) 51. (2) bekezdése, c) 13. számú melléklet 9. sora. 11. E rendelet január 1-jén lép hatályba.

A Győri Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály eljárásai során használt jogszabályok jegyzéke

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK

A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények

végrehajtásáról szóló évi XV. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 1. -ának helyébe a következő rendelkezés lép :

hatályos

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm.

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

29/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központról

Jogszabályfigyelés szeptember. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 116/2012.

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

A határozat a kihirdetését követő napon szeptember 4-én lép hatályba.

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

A költségvetési szerv fogalma

Ágazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály

Földmérési és Távérzékelési Intézet Költségvetési alapokmánya év

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám

A PHARE programok és az Átmeneti Támogatás projektjeinek előirányzatai és azok teljesülése

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

Átírás:

új jogszabályok 2007. évi XXIX. törvény egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelõsséggel összefüggõ módosításáról 2007. 04. 30. 2007. évi XXVIII. törvény az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodást módosító, a Bank Kormányzótanácsa által 2004. január 30-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 90. számú határozat kihirdetésérõl 2007. 04. 28. 2007. évi XXVII. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetõjogi tárgyú törvények módosításáról 2007. 06. 01., 2007. 07. 01. 2007. évi XXVI. törvény az államot megilletõ szavazatelsõbbségi részvény jogintézményének megszüntetésérõl és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggõ módosításáról 2007. 04. 21. 2007. évi XXV. törvény a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az igazságszolgáltatást érintõ egyéb törvények módosításáról MK 2007/43. (IV. 5.) 2007. 04. 20. 2007. évi XXIV. törvény egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról 2007. 05. 01., 2007. 07. 01. Megjegyzés: A törvény 30. (4) bekezdése és 1 29. -ai 2007. július 31-én hatályukat vesztik. 2007. évi XXIII. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról 2007. 05. 01. 2007. évi XXII. törvény a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelõs nemzeti hatóságok eljárására és együttmûködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról 2007. 06. 01. 2007. évi XXI. törvény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedõ levegõszennyezésrõl szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez csatolt, a nehézfémekrõl szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzõkönyv kihirdetésérõl 2007. 04. 10. 2007. évi XX. törvény a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény kihirdetésérõl 2007. 06. 01. kivétellel 93/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a felszíni vizek minõsége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 04. 30. Tartalom Új jogszabályok 1 Hatályon kívül helyezett jogszabályok 9 Módosított jogszabályok 13 CompLex változásmutatók A CompLex Magyar Közlöny Hírlevél naponta ad tájékoztatást az új Magyar Közlöny tartalmáról, e-mailben. A CompLex Tárcalap Hírlevél szintén e-mailben hetente egyszer, hétfõnként ad összefoglaló tájékoztatót a tárcalapok tartalmáról. A térítésmentes szolgáltatások megrendelhetõk a www.complex.hu címen. Az Internetes JogNaptár program naptárszerûen mutatja, hogy adott napon várható-e változás. A program a www.complex.hu címen érhetõ el. A CompLex Jogtár program Idõgép/ Változásfigyelõ parancsa a várható jövõbeni változásokról ad tájékoztatást. A CompLex Jogtár Változásmutatók adatbázisa az elmúlt évek fejleményeit mutatja be, havi bontásban. A Változásmutatók adatbázis a program Adatbázis/Adatbázis megnyitása parancsával nyitható meg. A termék vírusellenõrzése a záráskor elérhetõ legfrissebb vírusadatbázissal történt, az alábbi programok felhasználásával: McAfee VirusScan VirusBuster F-Secure Anti-Virus CompLex ügyfélszolgálat 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21 35. Telefon: (40) 464-565 Fax: 464-5657 E-mail: info@complex.hu Internet: http://www.complex.hu Hirdetésfelvétel Telefon: 464-5656 E-mail: info@complex.hu 2007. április

92/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelmérõl szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 04. 30. 91/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a természetben okozott károsodás mértékének megállapításáról, valamint a kármentesítés szabályairól 2007. 04. 30. 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl 2007. 04. 30. 89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar Bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggõ közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentõségû üggyé nyilvánításáról 2007. 05. 11. 88/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló 55/2004. (III. 31.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 07. 01. 87/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet az egészségügyi struktúraváltásból fakadó önkormányzati kötelezettségek támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenõrzésének részletes szabályairól 2007. 04. 28. 86/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a Vám- és Pénzügyõrség szervezetérõl, valamint egyes szervek kijelölésérõl szóló 314/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 05. 10. 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekrõl 2007. 05. 01. 84/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer és a kapcsolódó rendszerek biztonsági követelményeirõl 2007. 07. 01. 83/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a számhordozhatóság szabályairól szóló 46/2004. (III. 18.) Korm. rendelet, az elektronikus hírközlési hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervérõl szóló 164/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet és az elektronikus hírközlõ hálózatok azonosítóival kapcsolatos gazdálkodás rendjérõl szóló 184/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 05. 03., 2007. 06. 24., 2008. 01. 01. 82/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, az Európai Halászati Alapból, valamint az Európai Mezõgazdasági Garancia Alapból támogatott programok és intézkedések pénzügyi, számviteli és ellenõrzési rendszerek kialakításáról, lebonyolításának rendjérõl 2007. 04. 28. 81/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a vizek mezõgazdasági eredetû nitrátszennyezéssel szembeni védelmérõl szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 04. 26. 80/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszterek Kabinetje között a gazdasági együttmûködésrõl szóló megállapodás kihirdetésérõl 2007. 04. 26. 79/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet a tûzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekrõl és a tûzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól 2007. 05. 01. 78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet a környezeti alapnyilvántartásról 2007. 05. 09. 77/2007. (IV. 19.) Korm. rendelet az Európai Közösség és tagállamai, valamint a Koreai Köztársaság között a polgári globális navigációs mûholdrendszerrõl (GNSS) szóló Együttmûködési Megállapodás kihirdetésérõl 2007. 04. 20. kivétellel 2007. április 30. 2

76/2007. (IV. 19.) Korm. rendelet a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) 2006. évi módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetésérõl 2007. 04. 27. 75/2007. (IV. 17.) Korm. rendelet az Állami Foglalkoztatási Szolgálatról szóló 291/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 20. 74/2007. (IV. 17.) Korm. rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetése tervezésének, pénzellátásának, elõirányzat-felhasználásának, kincstári gazdálkodásának és nyilvántartásának egyes szabályairól szóló 32/2004. (III. 2.) Korm. rendelet módosításáról MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 25. 73/2007. (IV. 17.) Korm. rendelet az átállási költségek meghatározásának és kezelésének részletes szabályairól szóló 183/2002. (VIII. 23.) Korm. rendelet módosításáról MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 27. 72/2007. (IV. 17.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és vízügyi hatósági eljárás során felmerülõ egyéb eljárási költségekrõl MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 06. 01. 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú energetikai ültetvényekrõl 2007. 04. 14. 70/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet egyes munkavédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 2007. 04. 15. 69/2007. (IV. 13.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérõl és mûködési feltételeirõl szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról MK 2007/46. (IV. 13.) 2007. 04. 18. 68/2007. (IV. 11.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetérõl szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 04. 12. 67/2007. (IV. 11.) Korm. rendelet a költségvetési szervek belsõ ellenõrzésérõl szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet módosításáról 2007. 04. 19., 2007. 06. 01., 2009. 01. 01. 66/2007. (IV. 4.) Korm. rendelet a közúti szállítást végzõ egyes jármûvek személyzete vezetési és pihenõidejének ellenõrzésérõl 2007. 05. 01. 65/2007. (IV. 3.) Korm. rendelet az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetõleg alapvetõ biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintõ vagy különleges biztonsági intézkedést igénylõ beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet módosításáról MK 2007/41. (IV. 3.) 2007. 04. 11. 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelet a száz százalékban állami, illetve helyi önkormányzati tulajdonú közhasznú vagy gazdasági társasági formában mûködõ aktív fekvõbeteg szakellátást biztosító egészségügyi szolgáltatók 2007. évi létszámcsökkentésének költségvetési támogatásáról MK 2007/41. (IV. 3.) 2007. 04. 06. 20/2007. (IV. 19.) EüM rendelet az egészségügyrõl szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet, továbbá az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet módosításáról 2007. 04. 22. 19/2007. (IV. 17.) EüM rendelet a klinikai sugárfizikus egészségügyi felsõfokú szakirányú szakképesítés megszerzésérõl MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 05. 02. 18/2007. (IV. 17.) EüM rendelet az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezõ személyek alap- és mûködési nyilvántartásáról, valamint a mûködési nyilvántartásban nem szereplõ személyek tevékenységének engedélyezésérõl MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 15., 2007. 10. 01. 2007. április 30. 3

17/2007. (IV. 4.) EüM FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetõ növényvédõszer-maradék mértékérõl szóló 5/2002. (II. 22.) EüM FVM együttes rendelet módosításáról 2007. 04. 12., 2007. 04. 21. 16/2007. (IV. 2.) EüM rendelet a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítõ tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet módosításáról 2007. 04. 05. 33/2007. (IV. 26.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Garancia Alapból az energetikai célból termesztett növények termesztéséhez nyújtható kiegészítõ támogatás igénybevételének feltételeirõl 2007. 04. 29. 32/2007. (IV. 25.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló, az Európai Unió környezetvédelmi, állatjóléti és -higiéniai elõírásainak való megfeleléshez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 139/2004. (IX. 24.) FVM rendelet módosításáról 2007. 04. 25. 31/2007. (IV. 24.) FVM rendelet a felszámolás alatt lévõ Pápai Hús Zrt. kiegyenlítetlen követeléssel rendelkezõ élõállat beszállítóinak de minimis állami támogatásáról 2007. 04. 27. 30/2007. (IV. 20.) FVM rendelet a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján 2006/2007. évi végrehajtási idõszakban nyújtható méhészeti támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 81/2006. (XI. 24.) FVM rendelet módosításáról 2007. 04. 23. 29/2007. (IV. 20.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz (SAPS) kapcsolódó 2007. évi kiegészítõ nemzeti támogatások (top up) igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekrõl 2007. 04. 23. 28/2007. (IV. 20.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS) 2007. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekrõl 2007. 04. 23. 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerûsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 20. 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeirõl MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 20. 25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezõtlen adottságú területeken történõ gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 20. 24/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások esetében a kedvezõtlen adottságú területek és az azokhoz tartozó települések megállapításáról MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 20. 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 20. 22/2007. (IV. 14.) FVM rendelet az egyes tengeri puhatestû állatokat érintõ egyes betegségek elleni védekezésrõl szóló 14/2004. (II. 6.) FVM rendelet módosításáról 2007. 04. 22. 50/2007. (IV. 26.) GKM PM együttes rendelet a vasúti közlekedési tevékenységek vasúti társaságon belüli számviteli elkülönítésérõl 2007. 05. 11. 2007. április 30. 4

49/2007. (IV. 26.) GKM EüM IRM MeHVM PM együttes rendelet a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos hatósági feladatok ellátásához szükséges tárolandó adatok körérõl és az adatokhoz való hozzáférés rendjérõl 2007. 05. 04. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás és helyközi (távolsági) autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól 2007. 05. 01. 47/2007. (IV. 17.) GKM rendelet a hazai közutakon használható elektronikus útdíjszedõ rendszerekrõl MK 2007/48. (IV. 17.) 2007. 04. 25. 46/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúthálózat finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggõ feladatok ellátásáról 2007. 04. 07. 45/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti jármûvek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának mûszaki feltételeirõl szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosításáról 2007. 04. 11., 2007. 04. 04., 2007. 09. 30. 44/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti jármûvek mûszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosításáról 2007. 05. 01. 43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenõrzés részletes szabályairól 2007. 05. 01. 42/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekrõl szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 124/2005. (XII. 29.) GKM rendelet módosításáról 2007. 04. 11., 2007. 07. 01. 41/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes bírságok kivetésének részletes szabályairól és a bírságok felhasználásának rendjérõl szóló 45/2005. (VI. 23.) GKM rendelet módosításáról 2007. 05. 01. 40/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a bérelt jármûvekkel végzett közúti áruszállítás külön feltételeirõl szóló 4/2000. (II. 16.) KHVM rendelet módosításáról 2007. 05. 01. 20/2007. (IV. 20.) IRM rendelet a költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 2/1968. (I. 24.) IM rendelet módosításáról 2007. 04. 28. 16/2007. (IV. 20.) KvVM rendelet a Tardi-legelõ természetvédelmi terület létesítésérõl 2007. 04. 28. 2/2007. (IV. 6.) ME rendelet az egészségügyi miniszteri feladatokat ideiglenesen ellátó miniszter megbízásáról MK 2007/44. (IV. 6.) 2007. 04. 06. 13/2007. (IV. 24.) MeHVM rendelet a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésû elõirányzatok felhasználásának szabályairól 2007. 04. 25. 25/2007. (IV. 24.) OKM rendelet a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszerérõl, követelményeirõl és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet módosításáról 2007. 05. 02. 24/2007. (IV. 2.) OKM rendelet a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet módosításáról 2007. 04. 05. 2007. április 30. 5

23/2007. (IV. 2.) OKM rendelet a mozgóképszakmai és a sajtónyilvántartási hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszámának módosításáról 2007. 04. 07. 12/2007. (IV. 25.) ÖTM rendelet a tûzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról 2007. 05. 01., 2008. 01. 01. 11/2007. (IV. 24.) ÖTM rendelet a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok illetékességi területérõl 2007. 05. 01. 10/2007. (IV. 14.) ÖTM rendelet az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról 2007. 04. 19. 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet a területek biológiai aktivitásértékének számításáról MK 2007/41. (IV. 3.) 2007. 05. 03. 7/2007. (IV. 24.) PM ÖTM együttes rendelet a helyi önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat 2007. évben egyes központi költségvetési kapcsolatokból megilletõ forrásokról szóló 1/2007. (I. 30.) PM ÖTM együttes rendelet módosításáról 2007. 04. 27. 6/2007. (IV. 13.) PM rendelet a kincstári rendszer mûködésével kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások teljesítésének rendjérõl szóló 36/1999. (XII. 27.) PM rendelet módosításáról MK 2007/46. (IV. 13.) 2007. 04. 18. 16/2007. (IV. 13.) SZMM rendelet a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról szóló 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet módosításáról MK 2007/46. (IV. 13.) 2007. 04. 16. 15/2007. (IV. 13.) SZMM rendelet a Munkaerõpiaci Alap képzési alaprészébõl felnõttképzési célra nyújtható támogatások részletes szabályairól MK 2007/46. (IV. 13.) 2007. 04. 16. 14/2007. (IV. 11.) SZMM rendelet a fontos és bizalmas munkakörökrõl, valamint a biztonsági ellenõrzés szintjérõl 2007. 04. 19. 26/2007. (IV. 25.) AB határozat az 573/2006. (XI. 22.) OVB határozat helybenhagyásáról 25/2007. (IV. 20.) AB határozat a Gazdasági Versenyhivatal elnökének egyes belsõ utasításai alkotmányossági vizsgálatáról 24/2007. (IV. 19.) AB határozat a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2001. január 1-jétõl 2002. augusztus 31-ig hatályos 79/D. -a utolsó mondata alkotmányellenességének vizsgálatáról 23/2007. (IV. 19.) AB határozat a SULINET kedvezményhez kapcsolódóan közzétett APEH tájékoztató kiadása alkotmányellenességének vizsgálatáról 22/2007. (IV. 5.) AB határozat a megváltozott munkaképességû dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM PM együttes rendelet 1997. december 31-ig hatályban volt 22. (4) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról MK 2007/43. (IV. 5.) 35/2007. (IV. 25.) OGY határozat az Országgyûlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselõinek és tagjainak megválasztásáról szóló 14/2006. (V. 31.) OGY határozat módosításáról 34/2007. (IV. 19.) OGY határozat a Hungária Televízió Közalapítvány mûködésének 2005. január 1-jétõl 2005. december 31-ig terjedõ idõszakáról szóló beszámoló elfogadásáról 2007. április 30. 6

33/2007. (IV. 19.) OGY határozat a Hungária Televízió Közalapítvány mûködésének 2004. január 1-jétõl 2004. december 31-ig terjedõ idõszakáról szóló beszámoló elfogadásáról 32/2007. (IV. 19.) OGY határozat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 95. ülésszakán elfogadott, a munkavédelemrõl szóló 187. számú Keretegyezményrõl és a munkavédelemrõl szóló 197. számú Ajánlásról, valamint a munkaviszonyról szóló 198. számú Ajánlásról szóló beszámoló elfogadásáról 31/2007. (IV. 19.) OGY határozat az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelõ eseti bizottság tisztségviselõinek és tagjainak megválasztásáról szóló 56/2006. (XII. 20.) OGY határozat módosításáról 30/2007. (IV. 5.) OGY határozat a Fogyasztóvédelmi eseti bizottság létrehozásáról szóló 12/2007. (III. 7.) OGY határozat, valamint a Kábítószerügyi eseti bizottság létrehozásáról szóló 14/2007. (III. 7.) OGY határozat módosításáról MK 2007/43. (IV. 5.) 2007. 04. 05. 29/2007. (IV. 5.) OGY határozat a Kábítószerügyi eseti bizottság tisztségviselõinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/2007. (III. 7.) OGY határozat módosításáról MK 2007/43. (IV. 5.) 71/2007. (IV. 24.) KE határozat egyetemi tanári kinevezésekrõl 70/2007. (IV. 24.) KE határozat egészségügyi miniszter kinevezésérõl 69/2007. (IV. 24.) KE határozat államtitkár felmentésérõl 68/2007. (IV. 20.) KE határozat bírák felmentésérõl és bírák kinevezésérõl 67/2007. (IV. 11.) KE határozat kitüntetés adományozásáról 66/2007. (IV. 6.) KE határozat dr. Molnár Lajos egészségügyi miniszter megbízatása megszûnésérõl MK 2007/44. (IV. 6.) 1027/2007. (IV. 14.) Korm. határozat a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervek jegyzékérõl szóló 1085/2004. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról 2007. 04. 15. 1026/2007. (IV. 11.) Korm. határozat a közigazgatási informatikai feladatok kormányzati koordinációjáról 2007. 04. 11. 1025/2007. (IV. 11.) Korm. határozat a Sikeres Magyarországért Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram és a Lakossági energiamegtakarítás és a megújuló energiahordozó-felhasználás növelés címû pályázat együttes meghirdetésérõl szóló 1015/2007. (III. 20.) Korm. határozat módosításáról 2007. 04. 11. 1024/2007. (IV. 5.) Korm. határozat az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Részvénytársaság Szervezeti és Mûködési Szabályzatának jóváhagyásáról szóló 1125/1999. (XII. 13.) Korm. határozat módosításáról MK 2007/43. (IV. 5.) 2007. 04. 05. 1023/2007. (IV. 5.) Korm. határozat a Kormány középtávú tudomány-, technológia- és innováció-politikai stratégiájáról MK 2007/43. (IV. 5.) 28/2007. (IV. 11.) ME határozat kormányzati fõtisztviselõi kinevezések megszûnésének megállapításáról 2007. április 30. 7

27/2007. (IV. 11.) ME határozat az Egészségbiztosítási Felügyelet Felügyeleti Tanácsa tagjainak kinevezésérõl 26/2007. (IV. 11.) ME határozat a Magyar Köztársaság Kormánya és az Apostoli Szentszék által 1997. június 20-án aláírt Megállapodás egyes kérdései végrehajtásának áttekintésére létrejövõ bizottságban kormányzati képviselõ megbízásának visszavonásáról, illetve új képviselõ delegálásáról 25/2007. (IV. 2.) ME határozat a Magyar Felsõoktatási Akkreditációs Bizottság elnökének megbízásáról 13/2007. (IV. 19.) KüM határozat a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a bûnüldözõ szervek határokon átnyúló együttmûködésérõl szóló, Brdoban, 2006. október 25-én aláírt Megállapodás kihirdetésérõl szóló 2006. évi CVIII. törvény 2 3. -a hatálybalépésérõl 13/2007. (MK 53.) KvVM utasítás a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Szervezeti és Mûködési Szabályzatának módosításáról 2007. 05. 01. 12/2007. (MK 41.) SZMM utasítás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szervezeti és Mûködési Szabályzatának kiadásáról szóló 3/2006. (MK 94.) SZMM utasítás módosításáról MK 2007/41. (IV. 3.) 2007. 04. 04. 118/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 117/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 116/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldányának hitelesítésérõl 115/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 114/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldányának hitelesítésérõl 113/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 112/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 111/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 110/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 109/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 108/2007. (IV. 18.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 107/2007. (IV. 11.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív hitelesítésének megtagadásáról 106/2007. (IV. 11.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív hitelesítésének megtagadásáról 2007. április 30. 8

105/2007. (III. 29.) OVB határozat aláírásgyûjtõ ív mintapéldánya hitelesítésének megtagadásáról 4/2007. (MK 53.) MSZH közlemény az Innoforum 2007 XV. Hazai Szellemi Termék Börzén bemutatásra kerülõ találmányok, védjegyek, formatervezési és használati minták kiállítási kedvezményérõl, illetve kiállítási elsõbbségérõl Alkotmánybíróság elnökének közleménye alkotmánybírói megbízatás megszûnésérõl APEH közlemény a 2007. május 1-je és május 31-e között alkalmazható üzemanyagárakról FilmJus Filmszerzõk és Elõállítók Szerzõi Jogvédõ Egyesületének jogdíjközleménye filmalkotások sugárzással, vezeték útján vagy más hasonló eszközzel vagy módon történõ nyilvánossághoz közvetítése, illetve egyes nyilvános elõadással történõ felhasználása után fizetendõ jogdíjakról és e felhasználások egyéb feltételeirõl filmalkotások analóg vagy digitális hordozón (pl. videocd, CD-R, CDi, DVD) többszörözött példányonkénti terjesztése után fizetendõ jogdíjakról és e felhasználások egyéb feltételeirõl IRM tájékoztató A közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítására készített programok megvalósításának támogatására és Az illegális migráció visszaszorítása és kezelése érdekében végzett tevékenység támogatására címen kiírt pályázatok nyerteseinek listája KüM pályázati felhívás Munkahelyteremtési és oktatási projekt megvalósítása az egészségügy területén az afganisztáni Baghlan tartományban a magyar vezetésû Tartományi Újjáépítési Csoport keretében tárgyában MNB közlemény a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamlapján nem szereplõ külföldi pénznemek euróra átszámított árfolyamairól OÉT tájékoztató az Országos Érdekegyeztetõ Tanács 2007. március 9-i ülésérõl az Országos Érdekegyeztetõ Tanács 2007. február 16-i ülésérõl MK 2007/43. (IV. 5.) Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett, megsemmisült gépjármû törzskönyvekrõl MK 2007/48. (IV. 17.) MK 2007/41. (IV. 3.) Szabadságharcosokért Közalapítvány pályázati felhívása az 1945 56 közötti politikai üldözöttek és az 1956. évi forradalom és szabadságharcban részt vevõk és sérelmet szenvedettek, valamint országos szervezeteik, továbbá az ezzel a korral foglalkozó szervezetek és magánszemélyek pénzügyi támogatására Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Alapító Okirata, módosításokkal egységes szerkezetben hatályon kívül helyezett jogszabályok 2004. évi XL. törvény a büntetõ jogszabályok módosításáról 2007. évi XXVII. tv. 2007. 06. 01. 1992. évi XIII. törvény a büntetõ jogszabályok módosításáról 2007. évi XXVII. tv. 2007. 06. 01. 2007. április 30. 9

300/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatalról szóló 86/2000. (VI. 15.) Korm. rendelet módosításáról 2007. évi XXIV. tv. 2007. 05. 01. 139/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekrõl 85/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 05. 01. 12/2006. (I. 20.) Korm. rendelet az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetõleg alapvetõ biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintõ vagy különleges biztonsági intézkedést igénylõ beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet módosításáról 65/2007. (IV. 3.) Korm. r. 2007. 04. 11. MK 2007/41. (IV. 3.) 140/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a tûzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok illetékességi területérõl szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet módosításáról 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. 2007. 05. 01. 92/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet az Európai Unió Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegébõl finanszírozott intézkedések pénzügyi, számviteli és ellenõrzési lebonyolítási rendjérõl 82/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 04. 28. 104/2002. (V. 10.) Korm. rendelet a tûzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok illetékességi területérõl szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet módosításáról 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. 2007. 05. 01. 54/2001. (IV. 10.) Korm. rendelet a nemzetközi közúti fuvarozást végzõ egyes jármûvek személyzetének vezetési és pihenõidejének ellenõrzésérõl 66/2007. (IV. 4.) Korm. r. 2007. 05. 01. 86/2000. (VI. 15.) Korm. rendelet a Magyar Szabadalmi Hivatalról 2007. évi XXIV. tv. 2007. 05. 01. 67/2000. (V. 19.) Korm. rendelet a tûzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok illetékességi területérõl szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet módosításáról 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. 2007. 05. 01. 39/1999. (II. 26.) Korm. rendelet a tûzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok illetékességi területérõl szóló 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet módosításáról 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. 2007. 05. 01. 132/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet a vízminõségi kárelhárítással összefüggõ feladatokról 90/2007. (IV. 26.) Korm. r. 2007. 04. 30. 115/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a tûzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól, a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok illetékességi területérõl 79/2007. (IV. 24.) Korm. r. 2007. 05. 01. 9/2006. (III. 10.) BM rendelet az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról 10/2007. (IV. 14.) ÖTM r. 2007. 04. 19. 37/1999. (X. 27.) BM rendelet a tûzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról szóló 13/1997. (II. 26.) BM rendelet módosításáról 12/2007. (IV. 25.) ÖTM r. 2007. 05. 01. 2007. április 30. 10

13/1997. (II. 26.) BM rendelet a tûzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról 12/2007. (IV. 25.) ÖTM r. 2007. 05. 01. 30/1999. (VII. 16.) EüM rendelet az orvosok, a fogorvosok, a gyógyszerészek, valamint a klinikai szakpszichológusok alapnyilvántartásáról és mûködési nyilvántartásáról, valamint a mûködési nyilvántartásban nem szereplõ személyek tevékenységének engedélyezésérõl 18/2007. (IV. 17.) EüM r. 2007. 04. 15. MK 2007/48. (IV. 17.) 15/2003. (XII. 4.) FMM rendelet a fontos és bizalmas munkakörökrõl, valamint a biztonsági ellenõrzés szintjérõl 14/2007. (IV. 11.) SZMM r. 2007. 04. 19. 8/2003. (VII. 4.) FMM rendelet a Munkaerõpiaci Alap foglalkoztatási alaprész iskolarendszeren kívüli felnõttképzési célú keretének felhasználásáról Mód: 15/2007. (IV. 13.) SZMM r. 2007. 04. 16. MK 2007/46. (IV. 13.) 25/2006. (III. 31.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegébõl finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz kapcsolódó 2006. évi kiegészítõ nemzeti támogatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekrõl 29/2007. (IV. 20.) FVM r. 2007. 04. 23. 24/2006. (III. 31.) FVM rendelet az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegébõl finanszírozott egységes területalapú támogatás 2006. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekrõl 28/2007. (IV. 20.) FVM r. 2007. 04. 23. 151/2004. (X. 13.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló kedvezõtlen adottságú területek kompenzációs támogatása igénybevételének részletes szabályairól 25/2007. (IV. 17.) FVM r. 2007. 04. 20. MK 2007/48. (IV. 17.) 3/2007. (I. 9.) GKM rendelet a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól szóló 39/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 2/2007. (I. 9.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól szóló 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 96/2006. (XII. 28.) GKM rendelet az Útpénztár fejezeti kezelésû elõirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggõ feladatok ellátásáról szóló 122/2005. (XII. 28.) GKM rendelet módosításáról 46/2007. (IV. 4.) GKM r. 2007. 04. 07. 60/2006. (VIII. 22.) GKM rendelet a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól szóló 39/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 59/2006. (VIII. 22.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól szóló 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 2007. április 30. 11

12/2006. (III. 14.) GKM rendelet az Útpénztár fejezeti kezelésû elõirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggõ feladatok ellátásáról szóló 122/2005. (XII. 28.) GKM rendelet módosításáról 46/2007. (IV. 4.) GKM r. 2007. 04. 07. 122/2005. (XII. 28.) GKM rendelet az Útpénztár fejezeti kezelésû elõirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggõ feladatok ellátásáról 46/2007. (IV. 4.) GKM r. 2007. 04. 07. 81/2005. (X. 11.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól szóló 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 66/2005. (VIII. 19.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól szóló 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 65/2005. (VIII. 19.) GKM rendelet a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól szóló 39/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 141/2004. (XII. 20.) GKM rendelet a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól szóló 39/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 85/2004. (VI. 4.) GKM BM ESzCsM MeHVM PM együttes rendelet a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott elõállításához, gyártásához is használt vegyi anyagokkal végezhetõ egyes tevékenységek szabályozásáról szóló 272/2001. (XII. 21.) Korm. rendeletben meghatározott hatósági feladatok teljesítéséhez szükséges adatokhoz való hozzáférés rendjének szabályozásáról 49/2007. (IV. 26.) GKM EüM IRM MeHVM PM e. r. 2007. 05. 04. 98/2003. (XII. 18.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól szóló 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 34/2003. (V. 28.) GKM PM együttes rendelet a vasúti tevékenységek vasúti társaságon belüli számviteli elkülönítésérõl 50/2007. (IV. 26.) GKM PM e. r. 2007. 05. 11. 31/2002. (XII. 17.) GKM rendelet a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól szóló 39/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 3/2005. (IV. 27.) ICsSzEM rendelet a fontos és bizalmas munkakörökrõl, valamint a biztonsági ellenõrzés szintjérõl 14/2007. (IV. 11.) SZMM r. 2007. 04. 19. 39/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet a belföldi helyközi (távolsági) menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 2007. április 30. 12

21/1999. (VII. 22.) KHVM KöM együttes rendelet a vízminõségi kárelhárítással összefüggõ üzemi tervek készítésének, karbantartásának és korszerûsítésének szabályairól 90/2007. (IV. 26.) Korm. r. 2007. 04. 30. 32/1998. (XII. 23.) KHVM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól szóló 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet módosításáról 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 28/1996. (XII. 20.) KHVM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás legmagasabb díjairól 48/2007. (IV. 26.) GKM r. 2007. 05. 01. 27/1998. (VI. 17.) NM rendelet az egészségügyi szakképesítést szerzett személyek alapnyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakdolgozók mûködési nyilvántartásának szabályairól 18/2007. (IV. 17.) EüM r. 2007. 04. 15. MK 2007/48. (IV. 17.) 1054/2004. (VI. 3.) Korm. határozat a kormányzati informatika fejlesztésének koordinálásával kapcsolatos egyes feladatokról 1026/2007. (IV. 11.) Korm. h. 2007. 04. 11. 2124/2003. (VI. 6.) Korm. határozat a közigazgatási szolgáltatások korszerûsítési programjának kormányzati koordinálásáról 1026/2007. (IV. 11.) Korm. h. 2007. 04. 11. módosított jogszabályok 2006. évi CVIII. törvény a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a bûnüldözõ szervek határokon átnyúló együttmûködésérõl szóló, Brdoban, 2006. október 25-én aláírt Megállapodás kihirdetésérõl Megjegyzés: A törvény 2-3. -a 2007. június 15-én lép hatályba a 13/2007. (IV. 19.) KüM határozat alapján. 2006. évi XCVIII. törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Módosítva: 18. (1), (7), 88. (2) 2006. évi LXI. törvény egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról Hatályon kívül helyezve: 241. (1) 2006. évi LVII. törvény a központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról Módosítja: 2007. évi XXIV. tv. 2007. 05. 01. Módosítva: 1. (4) g) 2006. évi LI. törvény a büntetõeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról Módosítva: 64. (2), 174. (2), 181. (2), 191. (2), 199. (2), 211., 248., 285. (1) b) Hatályon kívül helyezve: 68., 92. 2006. évi XIV. törvény az Európai Unióról szóló Szerzõdés K.3. cikkén alapuló, az Európai Rendõrségi Hivatal létrehozásáról szóló, 1995. július 26-án kelt Egyezmény (Europol Egyezmény) és Jegyzõkönyveinek kihirdetésérõl, valamint a Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról Módosítva: melléklet 2007. április 30. 13

2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Hatályon kívül helyezve: 286. (4) 2005. évi CLXXXIV. törvény a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról Hatályon kívül helyezve: 21. (4) c) 2005. évi CLXXI. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggõ szolgáltatások egyes kérdéseirõl szóló 2001. évi CVIII. törvény módosításáról Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Hatályon kívül helyezve: 12., 14. 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól Megállapítva: 6. (3) 2005. évi CIX. törvény a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezésérõl Megállapítva: 5. (2) a) 2005. évi XCI. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról Módosítva: 17. (8) 2005. évi LXXXIII. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggõ egyes törvények módosításáról Módosítja: 2007. évi XXIV. tv. 2007. 05. 01. Hatályon kívül helyezve: 244. Megjegyzés: A törvény 201. -a és 250. -sa nem lép hatályba 2007. július 1-jén. 2005. évi XVII. törvény a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról Módosítja: 2007. évi XXV. tv. 2007. 04. 20. Módosítva: 2. (1) MK 2007/43. (IV. 5.) 2004. évi CXXXI. törvény a büntetõ jogszabályok módosításáról Hatályon kívül helyezve: 26 27. 2004. évi LXIX. törvény egyes törvényeknek az Európai Gazdasági Térségben való részvétellel összefüggõ jogharmonizációs célú módosításáról Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Hatályon kívül helyezve: 23. 2004. évi XXIX. törvény az európai uniós csatlakozással összefüggõ egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezésérõl, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról Megállapítva: 128. (1) 2007. április 30. 14

2004. évi XVI. törvény a fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Hatályon kívül helyezve: 26. 2003. évi CXXVI. törvény a közösségi vámjog végrehajtásáról Módosítva: 60. (3) a) 2003. évi XCVII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggõ szolgáltatások egyes kérdéseirõl szóló 2001. évi CVIII. törvény módosításáról Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Hatályon kívül helyezve: 10. (2), (3), 12. 2003. évi XLII. törvény a földgázellátásról Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Beiktatva: 4. (1) zs), 4/A. 2003. évi XV. törvény a pénzmosás megelõzésérõl és megakadályozásáról Hatályon kívül helyezve: 18. 2003. évi II. törvény a büntetõ jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról Hatályon kívül helyezve: 84. (2), 85. (2), (8) 2002. évi LIV. törvény a bûnüldözõ szervek nemzetközi együttmûködésérõl Módosítva: melléklet 13., 22., 24. 2002. évi XLVII. törvény a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Hatályon kívül helyezve: 56. (2) i) 2002. évi XXXVI. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérõl szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggõ jogharmonizációs célú módosításáról Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Hatályon kívül helyezve: 21., 24. 2001. évi CXXI. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Hatályon kívül helyezve: 23., 60., 77., 84. (3) 2001. évi CX. törvény a villamos energiáról Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Beiktatva: 10. zs), 10/B. 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggõ szolgáltatások egyes kérdéseirõl Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. Beiktatva: 16/A 16/F. Megállapítva: 18. Hatályon kívül helyezve: 16. (5) (14) 2007. április 30. 15

2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzõdéses állományú katonáinak jogállásáról Módosítva: 117. (1), 165. (2) 2001. évi LIX. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Hatályon kívül helyezve: 5. (2) 2001. évi XLVIII. törvény a formatervezési minták oltalmáról Módosítja: 2007. évi XXIV. tv. 2007. 05. 01., 2007. 07. 01. Beiktatva: 36/A., 57/A. Megállapítva: 69. megelõzõ alcím, 69. Módosítva: 57. (3), 58. (1) 2000. évi CXLI. törvény az új szövetkezetekrõl Hatályon kívül helyezve: 91. 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról Módosítja: 2007. évi XXIX. tv. 2007. 04. 30. Beiktatva: 60. f) Megállapítva: 46. 1999. évi CXX. törvény a büntetõ jogszabályok módosításáról Hatályon kívül helyezve: 11., 13., 24., 40. (3) 1999. évi LXXXV. törvény a bûnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról Beiktatva: 37. (2) Hatályon kívül helyezve: 37. c) 1999. évi LXXV. törvény a szervezett bûnözés, valamint az azzal összefüggõ egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról Megállapítva: 4. s) Módosítva: 4. r) 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekrõl Beiktatva: 157. (7) (8) Megállapítva: 34. (1), 147. (1) c), 157. (1), (5), 158 159., 163. és megelõzõ alcím Hatályon kívül helyezve: 159/A. 1998. évi LXXXVII. törvény a büntetõ jogszabályok módosításáról Hatályon kívül helyezve: 59., 71. 1998. évi XXXIII. törvény az adótörvények, a számviteli törvény és egyes más törvények módosításáról Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Hatályon kívül helyezve: 69. 2007. április 30. 16

1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról Módosítja: 2007. évi XXIII. tv. 2007. 05. 01. 1998. évi XIX. törvény a büntetõeljárásról 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemrõl Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. 1997. évi LXXVI. törvény az állam tulajdonában lévõ vállalkozói vagyon értékesítésérõl szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Hatályon kívül helyezve: 1. 1997. évi LXXIII. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Hatályon kívül helyezve: 21. 1997. évi LXVIII. törvény az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról Módosítja: 2007. évi XXV. tv. 2007. 04. 20. MK 2007/43. (IV. 5.) 1997. évi LXVII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról Módosítja: 2007. évi XXV. tv. 2007. 04. 20. Megállapítva: 118. (2), 139. (2) Hatályon kívül helyezve: 118. (3) MK 2007/43. (IV. 5.) 1997. évi LVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenységrõl Módosítja: 2007. évi XXII. tv. 2007. 06. 01. 1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzõk oltalmáról Módosítja: 2007. évi XXIV. tv. 2007. 05. 01., 2007. 07. 01. 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról Módosítva: 13. (4) 1996. évi LIII. törvény a természet védelmérõl Módosítja: 2007. évi XXIX. tv. 2007. 04. 30. Beiktatva: 78/A., 86. c) Megállapítva: 77., 85. a) 1996. évi LII. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Hatályon kívül helyezve: 16., 21., 29. CompLex Hírlevél 2007. április 30. 17

1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról Módosítva: 7. k) 1995. évi CVII. törvény a büntetés-végrehajtási szervezetrõl 1995. évi XCVII. törvény a légi közlekedésrõl Módosítva: 67. (7) b) 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról Módosítja: 2007. évi XXIX. tv. 2007. 04. 30. Beiktatva: 45/A. d) Megállapítva: 18., 19. (1) (4) Módosítva: 32. 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól Módosítja: 2007. évi XXIX. tv. 2007. 04. 30. 1995. évi XXXIX. törvény az állam tulajdonában lévõ vállalkozói vagyon értékesítésérõl Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Beiktatva: 8/A. Megállapítva: melléklet Hatályon kívül helyezve: 7. (5) (8), (10) 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról Módosítja: 2007. évi XXIV. tv. 2007. 05. 01., 2007. 07. 01. 1994. évi LXXX. törvény az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésrõl Módosítja: 2007. évi XXV. tv. 2007. 04. 20. Megállapítva: 50/B. (2) MK 2007/43. (IV. 5.) 1994. évi IX. törvény a büntetõ jogszabályok módosításáról Hatályon kívül helyezve: 15. 1993. évi XVII. törvény a büntetõ jogszabályok módosításáról Hatályon kívül helyezve: 87. 1991. évi LV. törvény az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetésérõl Módosítja: 2007. évi XXVIII. tv. 2006. 10. 15. Kiegészítve: Megállapodás 1. Cikk 1991. évi XVI. törvény a koncesszióról Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Módosítva: 2. (1) a) Hatályon kívül helyezve: 2. (2) CompLex Hírlevél 2007. április 30. 18

1988. évi I. törvény a közúti közlekedésrõl Módosítja: 2007. évi XXVI. tv. 2007. 04. 21. Módosítva: 9/B. (1), 33. (1) b) 1987. évi III. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Hatályon kívül helyezve: 30. 1978. évi IV. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl, 2007. 07. 01. 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról Módosítja: 2007. évi XXV. tv. 2007. 04. 20. Beiktatva: 335/B. és alcím, 341. e) Megállapítva: 326., 341. d) MK 2007/43. (IV. 5.) 1979. évi 11. törvényerejû rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról 1979. évi 5. törvényerejû rendelet a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépésérõl és végrehajtásáról Megállapítva: 27., 28. 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelölésérõl és mûködési feltételeirõl Módosítja: 69/2007. (IV. 13.) Korm. r. 2007. 04. 18. Megállapítva: 1. (1), 9. (2), (5) Módosítva: 1. (5) Hatályon kívül helyezve: 2. (3), 1. melléklet MK 2007/46. (IV. 13.) 314/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Vám- és Pénzügyõrség szervezetérõl, valamint egyes szervek kijelölésérõl Módosítja: 86/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 05. 10. Módosítva: 17. (1) 301/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a köztisztviselõi teljesítményértékelés és jutalmazás szabályairól Módosítja: 70/2007. (IV. 14.) Korm. r. 2007. 04. 15. Módosítva: 19. 295/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Fõfelügyelõségrõl Módosítja: 70/2007. (IV. 14.) Korm. r. 2007. 04. 15. Beiktatva: 3. (4) Megállapítva: 2. (5) (7), 3. -t megelõzõ cím, 4. b), 5. (4) 291/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Állami Foglalkoztatási Szolgálatról Módosítja: 75/2007. (IV. 17.) Korm. r. 2007. 04. 20. Megállapítva: preambulum, 6. (3) MK 2007/48. (IV. 17.) 264/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet egyes közlekedési tárgyú kormányrendeleteknek a Nemzeti Közlekedési Hatóság felállításával kapcsolatos módosításáról Módosítja: 66/2007. (IV. 4. ) Korm. r. 2007. 05. 01. Hatályon kívül helyezve: 13. CompLex Hírlevél 2007. április 30. 19

261/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal hatósági jogköreivel összefüggõ egyes rendeletek módosításáról Módosítja: 66/2007. (IV. 4. ) Korm. r. 2007. 05. 01. Hatályon kívül helyezve: 6. 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl Módosítja: 70/2007. (IV. 14.) Korm. r. 2007. 04. 15. Módosítva: 4. (1) b) bc) 112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet a szociális foglalkoztatás engedélyezésérõl és a szociális foglalkoztatási támogatásról Módosítja: 70/2007. (IV. 14.) Korm. r. 2007. 04. 15. Módosítva: 6. (3) 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet a vizek mezõgazdasági eredetû nitrátszennyezéssel szembeni védelmérõl Módosítja: 81/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 04. 26. 18/2006. (I. 26.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl Módosítja: 70/2007. (IV. 14.) Korm. r. 2007. 04. 15. Módosítva: 8. (3) 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról Módosítja: 81/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 04. 26. Megállapítva: 12. melléklet 2. c) 260/2005. (XII. 9.) Korm. rendelet a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SZMGSZ) 2005. évi módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetésérõl Módosítja: 76/2007. (IV. 19.) Korm. r. 2007. 04. 27. Megállapítva: 2. melléklet Módosítva: 14. melléklet Hatályon kívül helyezve: 3. (3) 195/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézést lehetõvé tevõ informatikai rendszerek biztonságáról, együttmûködési képességérõl és egységes használatáról Módosítja: 84/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 07. 01. Megállapítva: 5. (1) 184/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet az elektronikus hírközlõ hálózatok azonosítóival kapcsolatos gazdálkodás rendjérõl Módosítja: 83/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 05. 03. Módosítva: 1. melléklet 1.4.2. 171/2005. (IX. 1.) Korm. rendelet a Nemzeti Sporthivatal felügyeletének változásával összefüggésben szükséges, valamint egyes sporttárgyú kormányrendeletek módosításáról Módosítja: 88/2007. (IV. 26.) Korm. r. 2007. 07. 01. Hatályon kívül helyezve: 8. f) 164/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet az elektronikus hírközlõ hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervérõl Módosítja: 83/2007. (IV. 25.) Korm. r. 2007. 05. 03., 2008. 01. 01. Megállapítva: 1. melléklet 2.4.1. Hatályon kívül helyezve: 3. (6) 2007. április 30. 20