No Man s Land Fegyverek és felszerelés
Pisztolyok és revolverek
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
Colt M1911 Az 1900-as évek elején az amerikai hadsereg úgy döntött, hogy renszeresített.38-as kaliberű pisztolyok teljesítménye nem megfelelő és ezért egy hatásosabb lőszerre ill. pisztolyra van szüksége. Ezért 1906-ban pályázatot írtak ki, egy új,.45-ös kaliberű pisztolyra. A pályázatot végül a John M. Browning áltál tervezett fegyver nyerte meg, amit végül kisebb módosítások után 1911-ben rendszeresítettek, innen jön az M1911 típusjelzés. A fegyver tulajdonságairól mi sem árulkodik jobban, minthogy több mint hét évtizeden át volt az amerikai fegyveres erőknél rendszeresített hadipisztoly. Az M1911 egyszeres feszítésű, félautomata pisztoly. Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás.45 ACP (11,43x23 mm) 216 mm 1080 g 7
Smith & Wesson M1917 Bár az első világháború alatt a Colt M1911 volt az amerikai hadsereg által rendszeresített oldalfegyver, de a gyárak nem tudtak kellő mennyiséget előállítani belőle. Ezért a kormány felkérte a Smith & Wesson-t, hogy gyártson.45 ACP lőszer tüzelésére alkalmas fegyvert. Így született meg a Model 1917, melyet a S&W egy meglévő modelljéből (.45 Hand Ejector) alakítottak ki. Mivel a.45 ACP lőszernek nincs pereme, ezért a töltényeket két, egyenként 3 lőszert összefogó, félhold alakú tárcsa segitségével lehet betölteni ill. üríteni. Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás.45 ACP (11,43x23 mm) 274 mm 1020 g 6
Luger P-08 Parabellum A Parabellum pisztolyt Georg Luger tervezte 1898 körül. A neve a latin Si vis Pacem, Para bellum (Ha békét akarsz, készülj a háborúra) mondásból származik. Először Svájcban rendszeresítették, de ott még 7,65 mm-es változatban. A német haditengerészet kérésére a német DWM gyár és Luger kifejleszetett egy újfajta 9 mmes lőszert, ami mára Parabellum néven az egyik legelterjedtebb pisztolylőszerré vált. Az immár 9 mm-es űrméretűre áttervezett pisztolyt 1908-ban rendszeresítette a német hadsereg és haditengerészet. Késöbb még számos országban állt szolgálatban, egészen az 1950-es évekig. A pisztoly Luger-féle csuklós-karos reteszelésű, rövid csőhátrasiklásos rendszerű, félautomata fegyver. Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás 9x19 mm 230 mm 850 g 8
Webley Mark V és Mark VI Az első Webley revolvert 1887ben rendszeresítette a brit hadsereg és haditengerészet. A revolver csöve a dobbal együtt előrefele lebillenthető, ilyenkor az ejektor autmatikusan kilöki az elhasznált töltényhüvelyeket, ami után a töltés kézzel elvégezhető. Az összes szolgálati fegyver a Mark V-ig 4 -es csővel készült, a Mark VI-ost már 6 -es csővel gyártották. A Mark V-ös dobját meg kellett erősíteni hogy elbírja a füst nélküli lőpor nyomását, ugyanis az előző verziókat még feketelőporos lőszerhez tervezték. A Mark VI-os a 6 -es csövön kívül az áttervezett, kicsit szögletesebb markolatban és a leszerelhető elülső irányzékban különbözött a Mark V-től. Bár elméletileg a brit hadseregben már 1932-től leváltotta a.38-as lőszert tüzelő Enfield No. 2. revolver, még a második világháborúban is széles körben használták a brit katonák. Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás Mark V Mark VI.455 (11,56x19 mm R) 260 mm 286 mm 995 g 1100 g 6
Lebel M1892 revolver Az 1880-as évek elején, a francia hadsereg is azon igyekezett, hogy átálljon az új gyér füstü lőpor használatára. Az elavult Modell 1873-ast leváltandó új revolveren 1884-ben kezdtek el dolgozni. 1876-ban úgy döntöttek, hogy az új revolver Lebel rendszerű lesz, ami valójában csak annyit jelentett, hogy az űrmérete és a huzagolása megegyezzen a Modell 1886-os Lebel puskáéval. Végül 1892-ben állították szolgálatba a fegyvert, "Revolver d Ordonnance 1892" néven (Franciaországon kívül Lebel revolverként vállt ismerté a fegyver) Ez volt az első kibillenthető dobtáras fegyver európában. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a dobtár jobbra billenthető ki, szemben a revolvereknél megszokott balra történő kibillentéssel. Kezdetekben a fegyver előállítása a nagy anyag- és munkaidőigény miatt igen drága volt. A világháború kitörésekor egy Lebel-revolver 60 aranyfrankba egy Lebel Modell 1886os puska pedig csak 43 aranyfrankba került. Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás 8x27 mm R 238 mm 830 g 6
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
Hadipuskák
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
M1903 Springfield Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás.30-06 (7,62x63 mm) 1097 mm 3,94 kg 5 Az M1903-as története az 1800-as évek végén kezdődik, amikor az amerikai hadsereg vezetése, a spanyolamerikai háború negatív tapasztalatai hatására felismerte, hogy egy új hadipuskára van szüksége. Az állami tulajdonú Springfield fegyvergyár tárgyalásokba kezdett a Mauser céggel és végül 200000 dollárért megvásárolták a Mauser-rendszer licencjogát. Az új puskához, egy új lőszert is kifejlesztettek, a.30-03-ast, amit a fegyverrel együtt rendszeresítettek. Eközben németországban kifejlesztettek egy újfajta, hegyes orrú lővedéket, ami jobb ballisztikai tulajdonságokkal rendelkezett. Az amerikaiak áttervezték a.30-03-at és az új lőszert.30-06 néven rendszeresítették. A puska az 1950-es évek végéig maradt szolgálatban, bár az M1 Garand 1936-os rendszeresítése után már leginkább csak mesterlövész fegyverként használták. Az M1903 Mauserféle forgó-tolózáras rendszerű puska, egyszerre 5 töltény befogadására képes.
US Rifle M1917 Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás.30-06 (7,62x63 mm) 1175 mm 4,08 kg 5 Nem sokkal a világháború kitörése után nyilvánvalóvá vált, hogy a brit gyárak nem képesek elég hadipuskát gyártani a csapataik számára. Az angol kormány ezért úgy határozott, hogy amerikai cégeket bíznak meg a gyártással. Már 1915ben megkezdődött a termelés és a gyárak nagy számban ontották a.303-as kaliberü P14-es puskákat. Amerika a háborúba lépésekor hasonló problémával nézett szembe, az állami fegyvergyárak képtelenek voltak elegendő Springfield M1903-as puskát gyártani. A P14 viszont már több helyen is gyártásban volt, ezért egyszerűen átalakították az amerikai.30-as kaliberüre és "US Rifle,.30 caliber, Model of 1917" néven rendszeresítették. Gyártásának rövid két éve alatt több mint két millió példány készült belőle, így a legtöbb amerikai katona ezzel volt felszerelve az európai hadszintéren. A háború végén a hadsereg úgy döntött, hogy a Spingfield M1903-at tartja meg, az M1917-eseket pedig a raktárak mélyére száműzték. A második világháborúban nagy számú M1917 került Angliába, ahol a Home Guard-ot fegyverezték fel ezekkel a puskákkal. Az M1917 Mauser-féle forgó-tolózáras rendszerű puska, egyszerre 5 töltény befogadására képes.
M1897 Winchester shotgun Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás 12-es 991 mm 3,97 kg 5 (+1 a csőben) A fülöp-szigeteki hadjárat dzsungelbeli tapasztalatai alapján az amerikai hadsereg hamar felismerte, hogy a shotgun a lövészárkokban is igen hasznos fegyver lenne. A hadseregnél rendszeresített fegyveren apró módosításokat hajottak végre: a csőre egy perforált hűtőköpeny került, aminek az elejére lehetett felerősíteni az M1917-es bajonettet. Az aránylag rövid cső miatt a fegyver hatótávolsága nem volt túl nagy, viszont a lövészárkok szűk járataiban félelmetes hatékonysággal működött. A németek egyenesen gyűlölték a trench gun -t, sőt még hivatalos panasszal is éltek miatta Genfben. A fegyver egyetlen gyenge pontja a töltény volt, ami egészen a háború legvégéig kartonborítású volt. Nem meglepő, hogy ezek a töltények nem viselték túl jól az időjárás viszontagságait és lövészárkok mostoha körülményeit. Az átnedvesedett lőszerek a legrosszabb pillanatban tehették használhatatlanná a fegyvert.
Lee-Enfield No.1 Mk.3 (SMLE) Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás.303 (7,7x56 mm R) 1132 mm 3,96 kg 10 Az SMLE őse, az 1888-ban rendszeresített Lee-Metford puska volt, ami a James Paris Lee által kifejlesztett forgótolózárat és tárat, valamint a Metford féle huzagolást alkalmazta. Ez a huzagolás viszont nem viselte jól az újfajta, füstnélküli lőporral készített töltényeket, ezért áttértek az Enfield cég által alkalmazott huzagolásra és igy megszületett a Lee-Enfield puska. A fegyver több módosításon átesett, míg eljutottak az SMLE Mk3-ig. A teljes neve:.303 Caliber Rifle, Short, Magazine, Lee-Enfield. A név kicsit kacifántosra sikerült, ugyanis a short nem a magazine -ra (tár) vonatkozik, hanem magára a fegyverre, ami rövidebb lett az eredeti Lee-Enfieldhez képest. A tár sem teljesen szokványos, ugyanis a modern fegyverektől eltérően gyakorlatilag fixen a fegyverhez van rögzitve (karbantartásnál leszerelhető azért), a töltényeket a korabeli puskákhoz hasonlóan felülről, ötösével, a töltőkerettel együtt kell betölteni. A tárban két ilyen egyenkémt öt töltényt összefogó töltőkeret fér el, ami előnyt biztosított a korabeli fegyverekhez képest. Bár sokat kritizálták az SMLE-t, mert nem Mauser rendszerű, ennek ellenére igen kiváló fegyver. Egy átlagosan képzett katona percenként 15 lövés leadására volt képes vele, de voltak olyanok, akik akár 25-re is képesek voltak. Előfordult, hogy a németek azt hitték, hogy géppuskatüzet kaptak, pedig csak egy SMLE-vel felszerelt, jól kiképzett alakulattal kerültek szembe.
Mauser Gewehr 98 Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás 7,92x57 mm 1250 mm 4,09 kg 5 A Mauser Gewehr 98 és változatai több mint fél évszázadon át volt a német hadsereg alapvető hadipuskája. A Mauser testvérek az 1860-as évektől gyártottak puskákat a hadsereg számára. A Gewehr 98 hosszú fejlődés eredménye, rendkívül megbízható, robosztus és pontos fegyver. Hamar általánosan elterjedt szabvánnyá vált, hozzá hasonlították az összes többi fegyvert. Németországon kívül gyártották Perzsiában, Törökországban, Csehországban, Jugoszláviában és számos egyéb országban, valamint a Mauser-típusu forgó-tolózár licencét számos cég megvásárolta. Az első világháború alatt készült egy rövidebb, karabély változata is, Gewehr K98 néven. Elsősorban a lovasság részére számták, de később a rohamcsapatok is gyakran használták. A két világhábú között fejlesztették ki a Gewehr K98k változatot, amit a német hadsereg 1935rendszeresített és a második világháború során a német katonák fő fegyvere volt. A Gewehr 98 Mauser rendszerű forgó-tolózáras puska, rögzített, 5 lőszer befogadására képes tárral. egy ben
Berthier Model 1907/15 Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás 8x51 mm R 1306 mm 3,81 kg 3 v. 5 A francia hadsereg az első világháború kitöréskor még mindig az 1886-ban rendszeresített Lebel puskát használta. A Lebel puska bevezetésekor modern fegyvernek számított, ám 1914-re már eljárt felette az idő.ugyan 8 töltény befogadására volt képes, de azokat egyenként kellett betölteni az előágytárba, ráadásul előfordulthatott, hogy egy nagyobb erőhatásra elsült valamelyik töltény. Végül 1916-tól leváltotta a Berthier puska, ami ugyan jobb volt, de megvoltak a maga hibái. Az első változatok csak három töltény befogadására voltak képesek, ami a harctéren a sok újratöltés miatt nem volt túl kedvező. A késöbbi változatoknál már öt töltényre növelték a tárkapacitást. A puska meglehetősen hosszú volt, ami nem túl szerencsés a lövészárok hadviselésben. A problémát tetézte, hogy a hozzá rendszeresített bajonett 55 cm-es volt, amivel együtt a fegyver elérte a 180 cm-es hosszúságot, ráadásul a szurony hajlamos volt az eltörésre is. A francia hadsereg amúgy sem fektetett túl nagy hangsúlyt a puskákra, a gyalogság fő fegyverének az aknavetőket és gránátokat tartották. Ahogy egy amerikai katona megjegyezte: a puskát leginkább arra használták, hogy legyen valamire feltenni a szuronyt.
Automata puskák és könnyű géppuskák
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
M1915 CSRG Chauchat A Chacuchat-ot, mely a magyar Frommer Rudolf tervei alapján készült, 1907-ben rendszeresítették, Hossz és ez volt a francia hadsereg Tömeg elsődleges könnyű géppuskája a Tárkapacítás háború alatt. Több mint 250000 Tűzgyorsaság darabot gyártottak belőle, többet mint bármely más automata fegyverből az első világháborúban. A fegyver egy újfajta sajtolási eljárással készült, ami ugyan nagyban leegyszerüsítette a gyártást, de a minősége finoman szólva is hagyott némi kivánnivalót maga után. Az egyes alkatrészek gyakran olyan rossz minőségűek voltak, hogy nem voltak csereszabatosak két fegyver között.a Chacuhat hajlamos volt az elakadásra, amit tovább rontottak a nyitott oldalfalú tárak, amikbe nagyon könnyen szennyeződés juthatott, növelve az elakadás kockázatát. Mindezek ellenére, az amerikai haderőt is ezzel a fegyverrel szerelték fel. Készült egy.30-06-os lőszert tüzelő változat is, de az a lőszerek eltérése és tervezési hibák miatt gyakorlatilag teljesen használhatatlannak bizonyult. Kaliber 8x50 mm R vagy.30-06 (7,62x63 mm) 1143 9,1 kg 20 250 lövés/perc
M1918 Browning Automatic Rifle A BAR-t John Moses Browning tervezte az első világháború alatt. A fegyvert olyan raj tűztámogató fegyvernek szánták, amely alkalmas arra, hogy támadás közben, vállból vagy csípőből tüzelve mobil tűzerőt biztosítson a saját csapatok részére. Egyrészről azonban túl nehéz volt ahhoz, hogy vállból pontosan lehessen lőni vele, másrészről viszont meg túl könnyű volt a sorozatlövések irányításához. A fenti hibák ellenére a korabeli automata puskák és könnyű géppuskák között igen jónak számított, elsősorban aránylag kis tömege miatt, hiszen így egy ember is könnyedén tudta kezelni, ráadásul jól birta a lövészárkok mostoha körülményeit is. Késöbb kisebb módosítások után, végigszolgálta a második világháborút és a koreai háborút is. A BAR egy gázelvezetéses, táras adagolószerkeztű, léghűtéses golyószóró.. Egyes és sorozatlövésre egyaránt alkalmas volt. Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás Tűzgyorsaság.30-06 (7,62x63 mm) 1214 mm 8,8 kg 20 550 lövés/perc
Lewis golyószóró A Lewis golyószórót az amerikia hadsereg ezredese, Newton Lewis tervezte 1911-ben. Miután Lewis Hossz évekig hiába próbálta meggyőzni a Tömeg hadsereg vezetését a fegyver Tárkapacítás rendszerbe állításáról, 1913-ban Tűzgyorsaság fogta magát és áthajózott Európába, egészen pontosan Belgiumba. A belgák hamar felilsmerték a fegyver előnyeit és gyorsan rendszerbe is állították. A németek először 1914-ben találkoztak a fegyverrel és csak a belga csörgőkígyó -ként emlegették. A háború kitörése után, az angolok is hamar rendszerbe állították 1915-ben. Az amerikaiak is rendszeresítették 1917-ben, de hamar leváltotta a BAR. A fegyver csövét egy speciális alúminiumboritás veszi körbe, ami a torkolattüzet kihasználva hideg levegőt juttat a szerkezetbe. Mivel a fegyver léghűtéses, ezért aránylag könnyű, egy ember elég volt a mozgatásához és a müködtetéséhez is. Előszeretettel alkalmazták repülőkön, ahol a menetszél miatt, még az alúminum köpenyre sem volt szükség a cső hütéséhez. A Lewis gólyószóró egy 47 lőszer befogadására alkalmas dobtárral rendelkezett, ami a fegyver tetején helyezkedett el. Késöbb rendszeresítettek egy 97 db-os tárat is, repülőfedélzeti használtara. Kaliber.303 (7,7x57 mm R) v..30-06 (7,62x63 mm) 1280 mm 11,8 kg + 2 kg (bipod) 47 v. 97 500-600 lövés/perc
MG 08/15 és MG 08/18 A Maschinengewehr 08-at, mint a neve is mutatja 1908ban rendszeresítette a német hadsereg. Maga a fegyver egy 1901-es model módosított változata, ami gyakorlatilag Maxim 1884-es géppuskájának másolata volt. Az MG 08 a korabeli géppuskákhoz hasonlóan vízhűtéses, a csőt körülvevő köpenybe közel 5 liter víz fért. A géppuskát egy szánszerü állványra szerelték, amit vagy kerekes kocsin szállítottak, vagy 4 ember tudta kézben vinni, mint egy hordágyat. 1915-ben jelent meg az MG 08 kissé módosított változata, ami bipodot és pisztolymarkolatot kapott, ám a súlya még így is túl nagy volt, hogy könnyű géppuska szerepkörben használják. 1918-ban vezettek be egy léghűtéses modellt, ami már viszonylagos mobilitást biztosított a kezelők számára.. Kaliber Hossz Tömeg Tárkapacítás Tűzgyorsaság MG 08/15 MG 08/18 7,92x57 mm 1175 mm 21,6 kg 16 kg 50, 100 v. 200 ~600 lövés/perc
Kézi- és puskagránátok
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
Mk. II kézigránát A legelterjedtebb amerikai gránát a Mark II, vagy más néven az ananász volt. A gránát az angol Mills bombák ill. a francia LeBlanc gránát alapján készült. A biztosítószeg kihúzásával lehetett élesíteni a gránátot, ami 5 másodperces késleltetéssel robbant. Azt, hogy a gránát biztosítva legyen a biztosítószeg kihúzása után is, egy fémkar nyomvatartásával lehetett elérni. A ferobbanó gránát szétszakította a külső szegmentált fémköpenyt és repeszek akár 20-25 méterre is elrepülhettek, ezért ajánlatos volt leginkább valamiféle fedezék mögül használni. Mk. III kézigránát A Mark III egy ún. támadó kézigránát, mivel a felrobbanásakor nincs repeszlépződés, ezért állva vagy futás közben is használható. A gránát gyakorlatilag egy kartonpapír boritású robbanótöltet, ami a robbanás sokkjával megbénítja a közelben állókat. A katonák nem kedvelték különösebben, sokkal inkább megölni akarták az ellenséget, mint megbénítani. Vivien-Bessiére puskagránát A VB puskágránátot a franciák fejlesztették ki, és az amerikaiak gyakorlatilag módosítás nélkül átvették, csak a kilövéshez szükséges csőtoldatot módosították a Springfieldhez és a M1917-hez. A legtöbb puskagránáttól eltérően a VB kilövéséhez nem kellett speciális lőszer. A kilőtt lövedék áthaladt a gránát közepén található furaton és közben élesítette a 7 másodperc késleltetésű gyújtót. A lőporgázok nyomása pedig kb. 200 méterre röpíthette a robbanószerkezetet. A gránátot mindig a földre támasztott puskából lötték ki, sohasem vállból.
Mills bomba A Mills bombát 1915-ben szabadalmaztatta William Mills, aki egyébként golfütőket tervezett. A kibiztosításhoz egy fémkart nyomva kellett tartani, miközben kihúzták a biztosítószeget. A kar felengedése után 4 másodperces késleltetéssel robbant a gránát. Egy képzett dobó akár 30 méterre is eldobhatta, de még ilyen távolságból is okozhattak sérüléseket a repeszei, úgyhogy dobás után érdemes volt fedezékbe húzodni. A végső verzió, hivatalos nevén Nr. 36, már puskagránátként is használható volt és egy speciális vizhatlan belső borításnak köszönhetően a harctéri körülményeket is jobban bírta. F1 kézigránát A franciák 1915-ben rendszeresítették az F1-es kézigránátot, ami a szokásos ananász formát viselte. A gyújtót kezdetben gyufával kellett meggyújtani, de ezt hamar leváltotta egy csapógyújtós változat. A gyújtót meg kellett ütni, miután levették a védőboritást, ez beindította a késleltetett gyújtást. A fenti megoldás hátránya az volt, hogy ha egyszer kibiztosították, akkor a gránátot mindenképp el kellett dobni. A jobb gyujtó keresése oda vezetett, hogy 1917-re több mint egy tucat féle szerkezetet kipróbáltak. Végül az ún. Billant gyújtó, egy karos-biztosítószeges változat terjedt el leginkább Stielhandgranate Model 24 A németek 1915-ben rendszeresítették az első Stielhandgranate-t, azaz nyeles kézigránátot. A gránát a többi országban ritka, de a németeknél igen elterjed dörzsgyújtót használta. Az üreges nyélből egy zsinór lógott ki, amit megrántva lehetett aktiválni a robbanófejben elhelyezkedő gyújtót. A korai modelleknél a zsinór állandóan kilógott a nyélből, ami meglehetősen balesetveszélyes volt. A késöbbi modelleken a nyél alját egy csavaros kupakkal látták el, amit csak közvetlenül az eldobás elött csavartak le. A Stielhandgranate alapvetően támadógránát, de kifejlesztettek hozzá a meglévő gránátra húzható fémborítást, amivel védekezőgránáttá lehetett alakítani.
Szúró- és vágófegyverek
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
Szuronyok A világháború kitörésekor minden hadviselő fél katonája rendelkezett szuronnyal a puskájához. A korabeli vélekedések szerint, minél hosszabb a bajonett, annál jobb, mert igy a katona messzebre ér el vele. Ennek megfelelően a pengék hossza 40-50 cm körül mozgott. A bajonett felerősítve, a lővészárkokban már amúgy is nehezen használható puskák hosszát tovább növelte és emiatt nem volt túl népszerű. Éppen ezért a legtöbb szuronyt nagyjából az eredeti hosszának a felére, kb 20-25 cm hosszúságúra leköszörülték. A bajonett ennek ellenére fontos kelléke maradt a katonák eszköztárának, számtalan hétköznapi feladatra lehetett használni. Megnevezés Ország Fegyver Pengehossz M1905 Egyesült Államok 40 cm M1917 Egyesült Államok Pattern 1907 Nagy-Britannia Springfield M1903 US Rifle M1917, Winchester M1897 Lee-Enfield No1 Mk3 Seitengewehr 98/05 Németország Mauser Gewehr 98 37 cm MLE 1886/93/15 Franciaország Berthier 1905/17 Néhány elterjedtebb bajonett és adataik Amerikai M1905-ös bajonett és a tokja 42 cm 43 cm 51 cm
Amerikai M1917-es bajonett Brit Pattern 1907-es szurony és tokja Német Seitengewehr 98/05. A fürészfogazást meglepő módon valóban fürészelésre szánták, az utászcsapatok részére.késöbb a német katonák általában leköszörülték a fogazást, mert féltek, hogy a szövetségesek a genfi egyezmények megsértésének tekintik és a használóját a helyszínen agyonlövik. Francia MLE 1886/93/15 szurony és tokja
M1910/1917 Bolo Az M1910/1917 már a negyedik fajta bolo kés volt, amit az amerikai hadsereg használt. Az előző három modellt, 1887-ben, 1904-ben és 1909-ben rendszeresítették. Az első két fajta bolo késeket az egészégügyi személyzet részére szánták, hogy legyen mivel megtisztítani a terepet, megfelelő ágakat vághassanak vele a hordágyak számára vagy hogy menedéket készíthessenk a sebesülteknek. Az 1909-es változatot már általános használatra tervezték, ami egyaránt használhatnak a gyalogosok, tüzérek és utászok is. Vaskos, 35 cm-es pengéjével a legsűrűbb, legkuszább dzsungelban is megállta a helyét. Az egyetlen probláma az volt, hogy az 1910-es években kevés amerikai katonának adódott lehetősége dzsungelban harcolni. Az észak-amerikiai és európai környezetben egy ilyen nehéz kés inkább volt hátráltató tényező mint hasznos eszköz. Így született meg az M1910-es változat, ami 27 cm-es pengéjével már jóval kezelhetőbbre sikeredett. Az M1917-es gyakorlatilag teljesen megegyezik a korábbi verzióval, csak kisebb módosításokat hajtottak végre rajta. Békeidőben csak a géppuskák kezelői használták, hogy eltávolítsák az aljnövényzetet a lőállás környékén, illetve minden második rajban megtalálható volt egy embernél. A háborúban ennél valószínüleg jóval több katonánál megtalálható volt.
Trench knife M1917 és Mk. I Az M1917-es modell volt az amerikai hadsereg első kisérlete arra, hogy egy a lövészárkokban is használható harci késsel lásse el a katonákat. A penge kb 20 cm hosszú, és háromszög keresztmetszetű volt. A penge aránylag vékony volt, ezért hajlamos volt az eltörésre. A markolat fábol készült. A keresztvas egyik végét meghosszabbították és visszahajlott egészen a markolatgombig. Ez védte a kezet ill. a bütykös vagy recés kiképzés miatt az ökölcsapás hatékonyságát is növelte. Az Mk. I-es modell (néha M1918-ként is hivatkoznak rá) a fenti elképzelést fejlesztette tovább. A kétélű penge mintegy 15,5 cm hosszú és szúrásra is alkalmas hegyben végződik. A markolat teljes egészében rézből készült és egy bokszert formáz. A fegyver nagyon hatékony és könnyen használható volt.
Ruházat
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
Alsóruha Amerikai katonák egy fürdő és fertőtlenitő létesítményben A korabeli szokásoknak megfelelően a férfiak egy- vagy kétrészes alsóruhát viseltek. Készülhetett gyapjúból, pamutbol vagy flanellből. A felsőrész lehetett hosszú- vagy rövidujjű, a nadrág pedig hosszú- vagy rövidszárú. A nadrágnak általában gombos slicce volt, derékban gatyamadzaggal lehetett rögzíteni. Fent: Rövidszáru alsónadrág Balra: A katonák által jobban kedvelt (a felette viselt nadrág durva anyaga miatt) hosszúszáru alsónadrág
Ing Az ing zöldesbarna színü volt, gyapjúvagy pamutflanelből készült. Csak a hossza kb feléig volt elöl nyitott, ahol három gombbal lehetett összefogni. Könyökben megerősítették, elöl két nagyméretü, gombos zsebbel volt ellátva. A gallérja inggallér típusú volt, amit sokszor kihajottak a zubbony állógallérja fölé, hogy a zubbony durva anyaga ne dörzsölje ki a nyakat. Nadrág A nadrág térdnadrág vagy másnéven bricsesz szabású volt Általában zöldesbarna színü volt és gyapjúbol készült. Elöl gombos slicccel rendelkezett, a derekán övtartók sorakoztak. Alul a lábszárnál egy fűzővel lehetett megkötni. A túl szoros fűző sokaknál - főleg télen vérkeringési problémákhoz vezethetett.
Zubbony Az M1917-es zubbony vastag gyapjúszövetből készült és elvileg olivedrab színű volt. A gyakorlatban a színe a világosbarna és sárgásbarna vagy sárgászöld között bármi lehetett. Az anyaga meglehetősen durva volt, ezért pamuttal bélelték. Négy nagy zsebbel rendelkezett, amik gombbal záródtak. A zubbonyt elöl öt bronz gombbal lehetett összefogni. Az állógalléron két lyuk volt elöl, ahova átalában két bronz gombot erősítettek, egyiken a U.S. felirattal a másikon pedig a haderőnemi jelzéssel (pl. két keresztbe rakott puska a gyalogság részére). A rangjelzést a zubbony jobb ujjának felső részére varrták, a tengerentúli szolgálat sávokat a bal ruhaujj alsó részére erősítették, a sebesülési sávok pedig a jobb ruhaujj alsó részére kerültek. Sapka és sisak A széles karimájú montana kalapot hamar leváltotta az ún. tengerentúli szolgálati sapka. Bár a sapka kevesebb védelmet nyújtott, viszont sokkal praktikusabb volt harctéri körülmények között. Ha nem volt rá szükség, össze lehetett hajtani és könnyen tárolható volt zsebben, a vállap alatt vagy más helyen. Számos kisebb mértékben eltérő változata létezett. Általában bal oldalt, a sapka elejére egy U.S. feliratu bronzkorongot erősítettek. Az amerikai M1917-es sisak gyakorlatilag a brit sisak másolata, csak néhány apró részletben tér el a bélés és az állszíj. A sisakot olive-drab festék és fűrészpor keverékével festették le, ami érdes felszínt eredményezett, meggátolva fém csillogását. Ritkán előfordult, hogy a sisakot álcázófestéssel látták el.
Fent: M1917-es sisak Balra lent: M1917-es sisak a ritka álcázófestéssel Jobbra lent: Az M1917-es sisak bélése
Lábbeli A háború elött rendszeresített cipőről hamar kiderült, hogy nem viseli jól a lövészárkok mostoha körülményeit. Az M1917/18-as Pershing bakancs bőrből készült bokacipő volt. Hogy jobban bírja a viszontagságokat nem a bőr síma felülete volt kifelé, hanem a durvább oldala. A talprésze bakancsszegekkel volt kiverve, a sarok pedig egy patkó alakú fémdarabbal volt megerősítve. A felületét alaposan impregnálták vagy zsírozták, hogy jobban ellenálljon a nedvességnek.
Lábszárvédő és lábtekercs A Franciaországba érkező amerikai katonák eredetileg sátorvászonból készült, khaki szinű lábszárvédőt viseltek. A lábszárvédő a bokától egészen a vádli fölé ért, két félből állt és fűzővel lehetett rőgzíteni. Számos változat létezett belőle, volt olyan ahol a fűző a lábszárvédő teljes hosszában cikcakkban végighaladt, de volt olyan is, ahol csak a lábszárvédő alján, közepén és tetején volt a fűző rögzitve. A lábszárvédőt hamar leváltotta a többi hadsereg által is használt lébtekercs, amit ugyan nem volt sokkal egyszerübb fel- vagy levenni, de legalább megakadályozta a sár bejutását a bakancsba és sokkal kevésbe tapadt rá a sár.
Télikabát Az M1917/1918 télikabát vastag gyapjúszövetből készült, elöl kétsoros gombolással. A korábbi modellnél kicsit rövidebb volt, csak térdig ért, így kevésbé akadályozta a mozgást és kevésbé koszolódott össze. Esőkabát A háború elején az amerikai katonák egy gumirozott poncsót viselhettek eső esetén, ami egyébként fél sátorlapként is szolgált. A poncsó legnagyobb hátránya az volt, hogy nehéz volt hozzáférni az alatt lévő felszereléshez, többek közt a gyakorta szükséges gázálarchoz. A fentiek figyelembevételével egy új esőkabátot rendszeresített a hadsereg, ami impregnált anyagból készült. Jobbra fent: M1918 télikabát Balra lent: Esőkabát vagy másnéven trench coat Jobbra lent: Amerikai katona a háború elötti poncsóban
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
Málha és személyes tárgyak
Ez az oldal szándékosan lett üresen hagyva.
Málha A málhafelszerelés központi részét az öv és a hátizsák alkotta. Az utóbbi nem volt szó szerint hátizsák, mert nem volt vállszíja. A hátizsák az övhöz csatlakozott, anélkül nem lehetett viselni. A hátizsák tetejére lehetett felerősíteni a csajka zsákját, ez alá pedig a gyalogsági ásót lehetett rögzíteni. A hátizsák aljára, egy speciális kiegészítővel lehetett felerősíteni a göngyöleget ami az össztekert pokrócot, váltás ruhát, ponchót tartalmazta, egy sátorlapba göngyölve. Bár a maga korában jónak számított ez a rendszer, azért megvoltak a maga hibái. Az egyik legnagyobb hiba az volt, hogy málha pontosan az előirt felszerelésre volt méretezve, ami jól nézett ki a díszszemléken, ellenben igen megkeserítette azon katonák életét, akik a fronton mondjuk némi extra fejadagot próbáltak belegyömöszölni. A másik hibája a komplikált összeállítás és ebből adódóan a nehéz hozzáférhetőség volt.
M1910-es tölténytartó öv A tölténytartó öv 3 részből állt, a bal- és jobboldali zsebes részekből és a hosszúságot szabályzó középső részből. A zsebekbe 2-2 töltőléc fért bele, azaz egy katona 100 db puskalőszert vihehetett magával az övben. Az öv felső és alső részén a zsebek között, kis fémgyűrűvel szegélyezett lyukak voltak. A felső lyukakba a hátizsák tartószíjait lehetett erősíteni, az alsókba pedig további tasakokat és egyéb felszerelési tárgyakat.
M1912-es pisztolytartó öv A pisztolytartó öv egy egyszerü öv volt, bár szintén állítható hosszúságú. Ezen is voltak lyukak a hátizsák illetve a felszerelés rögzitésére. Általában a jobb oldalra a pisztolytáskát rögzítették, bal oldalra pedig a fegyvertől függően vagy a két Colt M1911 tárt befogadó tasak került vagy a revolverlőszer tárolására alkalmas 3 zseb került.
BAR géppuskás öv Az öv egyik verziójában a bal oldalon három nagyméretű 1-1 BAR tárat befogadó zseb volt, a jobb oldalon elöl két pisztolytáras tasak, mögötte egy fém tartó, ahova a BAR tusáját lehetett támasztani és vegült még egy BAR táras zseb következett. A másik verzióban a fém tartó helyére is egy BAR táras tasak került.
BAR-segéd öv A géppuskás segédje - aki egyébként saját puskával is rendelkezett 4 db BAR tárat befogadó és 4 db puskalőszert tartalmazó zsebbel rendelkezett. Általában még vitt magával egy vagy két egyenként háromzsebes BAR tölténytartót, amiket a vállon átvetve viselt.