Ragaszkodjunk hitvallásunkhoz!



Hasonló dokumentumok
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

2003/9. Augusztusi templomkerti találkozó. Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök.

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2007/09. Kit keresnek. a Sátoraljaújhelyen táborozó 336 fő közül a Hóseás ifisek?

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2006/10. Meghívó

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet évére

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! (Zsolt 84,5)

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

2015. március 1. Varga László Ottó

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja október

Arcodat keresem, Uram!

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

A konfirmáció mint a fiatalok megtartásának eszköze

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

Krisztus lakjék szívetekben a hit által...! (Ef 3,17)

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

2016.nyár. Kedves Testvéreink az Úrban! Hálaadás: Gyermekmisszió

Bible Study Tips I. Biblia tanulmányozás kiscsoportban

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

Fülöpné Erdő Mária BESZÉLGETÉS ISTENNEL. Hittankönyv és munkafüzet az általános iskolák 1. osztálya számára

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról?

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, Máj. 3. Kedves Testvéreim!

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

Jézus tizenkét tanítványt választ

Tel.: +36 (20) Gyülekezet január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Egyházi jövőkép milyen egyházat akarunk? ORSZÁGOS ESPERES - GONDNOKI ÉRTEKEZLET Budapest

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség

Tanítás a gyülekezetről

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A május 12-én tartott ifjúsági napunk résztvevői

1-es csoport

Kecskemét, április-június SÁFÁRSÁG ÖRÖME

Egy lélekkel a templomban

Isten nem személyválogató

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

Bibliai tanítás a részegségről

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

Mi a virtuális valóság?

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

Oltár az ismeretlen istennek

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Az eljövendőt keressük!

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A ÉVRE

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

Átírás:

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2006/06 Ragaszkodjunk hitvallásunkhoz! (Zsid. 4,14) Május 28-án konfirmált fiataljaink Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13

A konfirmáció Ki miben erősödött meg az elmúlt pár hónapban, amit hitéletünk tanulmányozásával töltöttünk? Gondolom, mindenki más választ adna erre a kérdésre, mert a lelkünk különböző mélységekben formálódik. Ezt a mélységet csak Isten ismerheti, és bíznunk kell abban feltétlenül, hogy mindent a javunkra fordít. De ennek megértéséhez és elfogadásához sokat kell csiszolódnunk Isten formáló keze által. A csiszolódás első lépcsőfoka a konfirmáció. Azzal tisztában vagyunk, hogy ez még csak egy hosszú út kezdete, de ahhoz, hogy ez az út Istenhez vezessen, engedni kell, hogy előnyünkre változzunk. Ennek a folyamatnak jele az, hogy a hit kérdéseiről másképp vélekedünk most, mint az év kezdetén. Ez az út folytatására bátorít fel bennünket. A személyesen kapott igék az áldásunknál pedig egy életre szóló támaszt fognak nyújtani nekünk. Köszönetet mondunk Istennek azért, hogy hitoktatónk szeretetteljes vezérlésével mindezt átélhettük. Magyar Kata Anna Keresztelés 2 Áldás Drága mennyei Édesatyánk! Köszönjük Neked Istenem ezt a napot, hogy a gyülekezet előtt bizonyságot tehetünk hitünkről. Köszönjük, hogy tudhatunk arról, hogy Neked már fogantatásunktól gondod volt ránk. Köszönjük, hogy olyan családunk van, ahol nemcsak az életben való boldogulásra, hanem a nem látható dolgok ismeretére is tanítottak minket. Köszönjük, hogy már egész kicsi korunktól közösségünk volt itt a gyülekezetben, és sokan, mint régi jó barátok együtt konfirmálhatunk. Köszönjük, Uram, a vasárnapi bibliaórák, a nyári hittanos tábor, a gyülekezeti táborok lehetőségét, ahol jól éreztük magunkat. Áldásodat kérjük, Uram, a vasárnapi gyermekórák vezetőire, hitoktatóinkra, akik mindig szeretettel és türelemmel foglalkoztak velünk. Urunk, mi már nem csak azt tudjuk, hogy Te létezel, hanem sokunkban érlelődik a gondolat, hogy szeretnénk mindig Hozzád tartozni. Kérünk, bocsásd meg nekünk ifjúságunk tudatlanságát, botlásait. Kérünk, soha el ne engedd a kezünket, és erősítsd hitünket, hogy felnőttként tudjuk teremni a Lélek gyümölcsét, tudjuk erősíteni gyülekezeti közösségünket. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen. Kerti Zsófi a, konfi rmált imádsága

Képek Gyermekórások Anyák napi műsora a fél 11-es istentiszteleten Gyermekórások Anyák napi műsora a fél 9-es istentiszteleten Hóseás ifi szolgálata Köszönöm Köszönöm Istenem, hogy lehetőséget adsz nekem Hozzád fordulni, és az irántad érzett hálámat kifejezve, életemet Neked szánni! Szüleim már gyerekkoromban beszéltek nekem Rólad, és a hittanórákon olvastam történeteidet. Vasárnaponként rendszeresen eljártam Hozzád beszélgetni. Aztán amikor nagyokossá értem, elhagytalak, és csak önmagammal büszkélkedtem. Téged ugyan nem tagadtalak meg, de csak annak hittem, amit magam láttam, és amit az általam is tanított materialista természeti törvényekkel értelmezni tudtam. Önző utam keserves mélypontra vezetett... Segítséget csak az Általad felém nyújtott igédből kaptam. A Biblia szeretettörvényeinek felismerése mindennapjaim részévé vált. A Tőled kapott talentumokkal azon igyekszem, hogy a Mit tenne Jézus? kérdésre adott válasz legyen cselekedeteim mértéke. Köszönöm, hogy elvezettél a Nagyerdei Gyülekezetbe, ahol részt vehetek a Te dicsőségedet hirdető közösségi életben! Kérlek, segíts, hogy gyermekeim is rátaláljanak a Hozzád vezető útra! A virágvasárnap konfi rmált Dr. Tóth Béla Vallásunkat vigyük magunkkal mindenhova! (Spurgeon) 3

Gondolatok a keresztyén időbeosztásról Május 20-án résztvevői lehettünk a korábban már meghirdetett missziói nap eseményeinek. Lelkészeink és a Missziói Bizottság tagjai alaposan előkészítették a rendezvényt, így sokunk számára jelentett értékes közösségi alkalmat ez a nap. Az osztrák előadó Dietrich Reitzner első előadásában időbeosztásunk alapjairól, az értékprioritásról beszélt, a másodikban az erre épülő gyakorlati megvalósításról. Elmondta, életünkben mindennek az alapja, hogy mit tekintünk a legfontosabbnak. Időbeosztásunk szorosan összefügg értékrendünkkel. Úgy tudunk rendet tenni életünkben, ha a keresztyén értékrendszer szerint Isten szerepel az első helyen, mivel Ő rendelkezik minden időnk fölött. Gondolkodjunk el azon, hogy így tesszüke? Ha Isten van életünkben az első helyen, akkor így kell lennie. A második előadás az időbeosztásról szólt, gyakorlati tanácsokat is tartalmazott. Ha értékrendszerünk helyén van, tudhatjuk, hogy életünk idejét Istentől kaptuk. Értékes tulajdonunk, jól kell kihasználni, ezért felelősek vagyunk. Mindannyian kaptunk időt, képességeket, tanulási lehetőségeket. Ezzel kell élnünk, dolgoznunk. A kérdéseket mindenkinek személyesen kell megoldani. Nagy különbség, hogy sokat tevékenykedünk, vagy hatékonyan cselekszünk. A mókuskerék hasonlattal mutatott rá, hogy 4 van, aki örökké aktív, mégsem jut előre. Fontos, hogy legyenek céljaink, mi kezdeményezzünk és akkor könnyebben oldódnak meg a gondok. Az értelmes cél sok erőt ad. Ha a tervezésre több időt fordítunk, jobb lesz az eredmény. Luther mondta: Minél több dolgom van, annál többet imádkozom. Az imádság a munkára való felkészülés. Ha így készítjük elő dolgainkat sok felesleges kitérőt megspórolunk a megvalósításban. Fontos tehát a világos cél, látni kell, hogy mi a teendőm és mi a fontossági sorrend. Ábrákkal és táblázatokkal is segítséget nyújtott a téma megértéséhez, a gyakorlati időbeosztáshoz. Az első előadást követő korreferátumban Bereczki Sándor vállalkozó beszélt arról, hogy a gyakorlatban, cselekedeteinkben mindez hogyan valósul meg. Érdekes gondolat volt, hogy vajon időnkből is áldozunk-e tizedet Isten dolgainak? Mindent Istentől kaptunk, így megfelelő időt kell szentelni naponként a Biblia tanulmányozására. A döntésekhez bátorság kell, és ehhez szükségünk van Isten meghallgatására.

Gondolkodni kell, és aztán cselekedni. Ha Isten az életünk része, nem kell félni, mert csak Ő ad igazi magabiztosságot a Szentlélek által. Végül pódiumbeszélgetésre is nyílt lehetőség. A rendezvény megnyitását, zárását, a pódiumbeszélgetést lelkipásztorunk, Püski Lajos vezette. Az előadásokat, korreferátumot Mózes Áron irányította. Tolmácsként Dani Eszter, majd Dani László lelkipásztorok tették számunkra érthetővé a német nyelvű előadásokat. Művészi problémafelvetésként Dánielfy Zsolt színművész adott elő irodalmi részleteket. A prózai részek között a Lélekhangoló kvartett szép énekei hangoltak bennünket a témákra és Farkas Aliz orgonajátékában gyönyörködhettünk. A szünetekben üdítőt, kávét ittunk, könyvekből válogathattunk, és még ebédről is gondoskodott a szorgalmas Missziói Bizottság. Jó volt találkozni, beszélgetni régi és új ismerősökkel. Ezért csak köszönet illeti lelkészeinket és a sok kedves segítőt, akik ezt számunka lehetővé tették. Székely Pálma a Tájékoztatási Bizottság tagja Könyvvásár Akadályozhatom-e Istent? Igehirdetések vázlata (ápr. 23-tól máj. 7.) 1. Költségmentes reformálódásom (Csel. 11,9-18) Sokszor beszélünk a külső akadályokról, de most vizsgáljuk meg magunkat. Hogyan akadályozhatom én a hatalmas Istent? A rám bízott feladataimban való hűtlenségemmel. Meg kell értenünk Isten üdvtervét, el is kell fogadnunk ezt a tervet, és meg is kell cselekednünk. Figyeljünk oda a pénzbe nem kerülő, de szükséges belső, személyes és gyülekezeti reformálódásunkra. 2. Templomban és kiscsoportokban (Csel. 18,24-19,10) Mire való a vasárnapi istentisztelet és mire a kiscsoportos foglakozás? Pál apostol tanított nagyobb nyilvánosság előtt a zsinagógában és iskolában, ahol különböző életkorúak, műveltségűek és hitűek voltak együtt. De kiscsoportokban, a személyes számontartást, személyre szabottabb tanítást is gyakorolták. Engedjem, hogy Isten ma is áraszthassa áldásait a nagy gyülekezet és kiscsoportos foglalkozások sajátos hangsúlyai, lehetőségei által. 3. Ne akadályozzuk a kisgyermekeket (Márk 10,13-16) Csodálatos, hogy a magban élet van, de fejlődését a földben lévő kő akadályozhatja. Megdöbbentő, hogy éppen a tanítványok akadályozták a Jézushoz jövő gyermekeket, mert Isten országa elfogadásához vallásos, érdemszerző feltételeket támasztottak, pedig annak igazán következményei vannak. Aki kicsinek tudja magát Isten előtt, ezért mindent az Úrtól vár bizalommal, az jöjjön az Úrhoz. Mi se akadályozzuk vallásosnak látszó feltételeinkkel a gyermekek, és kereső felnőttek Krisztushoz jövetelét, hanem mint kegyelemből élők, segítsük. Püski Lajos lelkész 5

Shalom! 6 Na, ezt a Fórumot maguk jól kitalálták ott a Nagyerdőn! Soha nem hallottam ilyet, se Mózes mellett, se Józsué alatt! Az egyik bíra hívta fel a figyelmemet, hogy a sok kánaáni honlap mellett végre van egy, ami nemcsak a reklámmal meg az aktuális hírekkel fárasztja az egyébként is elcsigázott dolgozó tömeget. Elmentem hát Jerikóba, hogy vegyek egy Nótbukot (így nevezte a filiszteus kereskedő). Egy hetes alkudozás után megegyeztünk. Rögtön regisztráltam is a helyi tanácsnál. Micsoda élet van maguknál a Fórumon! Egymást erősítik, ifikörre hívogatnak, programokat ajánlanak! Sőt még van olyan lehetőség is, hogy a különböző törzsek egymással is szót tudnak váltani. Ez itt majdnem lehetetlen. A 12 törzs egyszerre csak nagyon ritkán találkozik, ha igen, akkor nagy baj van, mert valamelyik környező rablógazdálkodó társaság akar megint ingyen, munka nélkül áruhoz jutni. Ezért is jó, hogy van maguknál ez a Gazdaság című rovat, mert ebből fel tudunk készülni a globaliszenzációra. El is szoktuk olvasni együtt a Sas mester írásait, aztán ezzel felvértezve megyünk üzletet kötni. Na, és a Zene oldalak! Itt nem hallottunk még erről a Bartók Béláról, de úgy látom, hogy fontos beosztása lehet, mert sokan vitatkoznak a munkásságáról. De úgy tűnik, egyvalamiben egyetértenek, hogy Ő is maguk közül való! Sajnos mi sokszor mások dolgait előbbre tartjuk, mint a magunkét... Maguknál ilyen szennyezett a levegő? Ilyen nagy probléma az üvegházhatás, az éghajlatváltozás, a járványok, a széndioxid? Olyan hozzáértéssel írnak ezekről, mint amikor mi a bírák elé viszünk egy nemzetet érintő kérdést. Meg is tudják ezeket oldani? Nem hallottam még erről a Kompót dologról (ez valami teveszerszám?), de ami benne van az mind hasznos és jó. Az Orvostudomány és az Oktatás témáknál, úgy látom, nincs nagy tülekedés, pedig mi megköszönnénk, ha néhány jó tanáccsal látnának el bennünket. Persze, vannak törvényeink erre vonatkozóan is, de hát maguk is tudják, hogy milyen nehéz ezeket betartani! Az oktatásról meg azért is szükségszerű lenne néhány info, mert most térünk át a szájhagyományról az írott formára. Hát ilyen fákat, mint amit a Technika rovatban leközöltek, nálunk legközelebb csak az Efráim hegyeiben lehet látni. Milyen optikával csinálták, Zeissel? A Vallás és Képzőművészet részben leírtakból is tanultunk, habár az előbbin vitatkozhatnánk! Na, mennem kell, mert még 10.000 birkát kell lehajtanunk az askeloni tőzsdére, de mielőtt elindulnánk, vetek egy pillantást a www.refnagyerdo.hu-ra, hátha erre is van valamilyen használható ötlete ennek a Grabowski mesternek. Ha találkoznak vele, mondják meg neki, hogy szívesen vennénk a tanácsait a teveszerszámok forgalmazásának kérdésében, itt Hebronban és környékén. Kaleb Az egyház erejének kútforrása a krisztusi közösség. (Spurgeon)

Gyermekeknek HÁROM KÍVÁNSÁG Ha egy tündér teljesítené három kívánságodat, mit kívánnál? kérdeztem néhány tinédzsertől. Szeressenek, legyen meg mindenem, bulizhassak válaszolta Ibolya. Legyen kocsim, házam, legyen béke mondta Dávid. Minden sikerüljön, legyünk gazdagok, legyen nyugodt életem kívánta Miklós. Szeretteim örökké éljenek, boldogságot, pénzt mondta Anikó. Boldogságot, egészséget, szerencsét felelte Heni. A népmesékben szoktunk ilyen fordulatokkal találkozni, hogy egy jóságos tündér megígéri a szegény legénynek, aki esetleg valami szívességet tett neki, hogy teljesíti 3 kívánságát. Ilyenkor a szerencsés kiválasztott kívánhat bármennyi kincset, megkapja, és boldogan él, míg meg nem hal. A Bibliában is van egy érdekes történet, egy kívánság teljesüléséről. Salamon király álmában megjelent az Úr, és azt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked! Salamon azt felelte, hogy engedelmes szívet szeretne kérni, hogy jól tudja kormányozni a népet, különbséget téve a jó és rossz között. Tetszett az Úrnak, hogy nem gazdagságot, hosszú életet vagy ellenségei életét kérte, hanem értelmet és engedelmességet, ezért nagy bölcsességet adományozott neki, és ráadásként nagy gazdagságot, dicsőséget is. Aztán fölébredt Salamon, és látta, hogy álmodott. Akkor égőáldozatot mutatott be az Úr előtt. Ha nem is kívánság-listát, de kéréseket mi is vihetünk Istenünk elé. Az imádság lehetőség arra, hogy megköszönjük Urunknak, amit kaptunk tőle, és kérjük vezetését, segítségét az előttünk álló dolgokban. Szoktál imádkozni? Isten örül neki, számodra pedig, építő erejű. Lehet, hogy még nem tudod, hogyan kell imádkozni. Eleinte a tanítványok se tudták, ezért kérték Jézust: Taníts minket imádkozni! Ekkor mondta el nekik Jézus azt az imádságot, ami mintául szolgál valamennyiőnk számára: ez a Miatyánk. Feladat: Keresd ki a Bibliából a Miatyánkot, tanuld meg könyv nélkül! Próbálj meg ahhoz hasonló módon, de a saját szavaiddal, imádsággal fordulni Istenhez. Meglátod, Ő meghallgat, és válaszol. 7 Márta néni

A hívők közössége pedig szívében és lelkében egy volt. (Ap. csel. 4:32) Hírek Zenés áhítat Vakációs gyereknapok lesznek június 26-30, hétfő-péntek 8:30-15:30 óra között a hittanos gyermekeknek. Délelőtt bibliai foglalkozások lesznek a gyülekezeti termekben, délután sport és játékprogramok. Az ebédet és a délutáni programot 700Ft/ nap összegért biztosítjuk. Gyülekezeti többgenerációs nagytáborunk Sátoraljaújhelyen lesz, július 10. hétfő reggeli indulással július 16. vasárnap esti hazaérkezéssel. Részletes információ újságunk februári számában. Hóseás ifi szolgálata (vasárnaponként 5 órakor) Június 11. Soós Gábor orgonál Jún. 18. Szabó Katalin orgonál. Jún. 25. A Musica solaris kamaraegyüttes játszik művészeti vezető Jäger Éva. Júl. 2. Kéménczy Antal orgonál. Júl. 9. Ádám Károly és Molnár Zsolt gordonkázik, Karasszon Dezső orgonál. Imádkozzunk gyermekhétért, táborozásunkért, lelki feltöltődésért. Információ Segíts adományoddal azokon, akik anyagi nehézségek miatt nem tudnának eljönni Sátoraljaújhelyre, gyülekezeti csendeshetünkre. Missziói adományok befizethetők a lelkészi hivatalban. Köszönjük! Gyülekezeti honlapunk címe, melyen a Szivárvány is megtalálható: www.refnagyerdo.hu Kórházlelkészek: Kenézy Kórház 511-777/1943 Klinika 411-600/4978 (üzenetrögzítős) A városi református Méliusz Rádió a 88 MHz-en az URH sávban fogható. Szivárvány a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség hírlevele 4032 Debrecen, Bolyai u. 25. Telefon: (52) 410-811 Felelős kiadó: Püski Lajos, lelkipásztor Fejléc: Betűvető Bt. Tördelés: Bene Lászlóné Nyomda: REXPO Kft. Készült 600 példányban 14. évfolyam 6. szám, megjelenik havonta Egyházközségünk számlaszáma: 11738008-20012917